Marno János Budapest 1949. március 3. –
|
Kénezés
A mélyfagyban a hó csakugyan
besárgul, mintha odahugyoztak volna,
vagy kénezték, még sosem láttam hordót
kénezni, nemhogy havat, világos
hát, hogy amikor kénezésről szólok,
az színtiszta köntörfalazás. Nem-
beszélhetek minduntalan csak a pokolról.
A kén mint egy csepp abból, amit
egyesek szerint többen megúsznak,
többek szerint pedig egyesek
nem fognak megúszni, a kén,
amint kimondom, magáért beszél,
magam félrehúzódva bólogathatok.
Hanem ott van még az ipari só,
mélyfagyban az sem számít sokat,
viszont annál többet sárgít. Mintha
először járnék erre újra, mióta
elégették a hugomat, mert meghalt.
|
Sumporisanje
Sneg u
dubokom mrazu zaista
požuti, kao da su tamo mokrili
ili sumporisali, još nikad nisam video
sumporisanje buradi a kamoli sneg, dakle
jasno je kad sumprisanje spominjem
to je čisto pretvaranje. Ne mogu
vazda samo o paklu pričati.
Sumpor je kap od onoga što
prema nekima mnogi jeftino prolaze,
prema mnogima pak neki
neće jeftino proći, sumpor,
kad izgovorim sam za sebe priča,
mogu se povlačeći glavom klimati.
Ali tamo je još i industriska sol,
u dubokom mrazu ni to ne znači mnogo
ali tim više žuti. Kao da sam ponovo
prvi put na ovom kraju od kada su
moju sestru spalili, jer je umrla.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése