Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –
Prológ – hétfő, estefelé
Üres város. Tintapaca a félhomályban, valami követ,
tudomást sem vesz rólad. Ajtón ki, ablakon be, recseg,
nyerít, pedig a lovak kihaltak rég. Beletekeredsz a
hangzatokba, már dobol a jégeső, pajkos csinnadratta.
Vesztőhelyre lépés indulj – kár érted,
kár mindenkiért, akit az ördög elcipel.
Egy kicsikét várhatsz. Lepattan mint a zománc, a fény
minden jósága, a tér immár a fesztivál tulajdona.
Hát legyen.
A vérmesterek dologhoz látnak, ég a kezük alatt a
munka.
Fölszabdalódik a ricsaj, homorú tükör mögül
kikászálódik
a bohóc, ecce
homo, borsózöld röhögés. A szem kihull, pattog,
üveggolyó tart a csatornarács felé, végesincs gurulás
a pontig,
ahonnan a holtak a világba fejtik önnön lényegük.
Forrás: a szerző
Prolog – ponedeljak,
predveče
Prazan
grad. U sumraku mrlja od mastila, nešto te prati,
nisi
interesantan. Preko vrata van, preko prozora unutra, škripi,
njišti, a
konji su odavno izumrli. Zapetljaš se
u sazvučja,
grad već bubnja, nestašno čerupanje.
Korak na
stratište kreni – šteta zbog tebe,
šteta zbog
svakoga, koga đavo ponese.
Možeš pričekati.
Poput emajla svaka dobrota svetlosti
otpada,
pozornica je već vlasništvo festivala.
Pa neka bude.
Krvnici su na
posao krenuli, i te kako užurbano rade.
Graja je
raščerečena, iza udubljenog ogledala pajac se
promoli, ecce homo, grašakzelen grohot. Oko
ispada, skakuta,
prema
rešetke kanala staklena kugla se kotrlja, nikadkraja kotrljanje
do tačke,
odakle mrtvaci vlastita bića na svet tegle.
Prevod:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése