Živorad Nedeljković Eho – Ekhó

Živorad Nedeljković Kraljevo 1959. –

Eho Dospeli su i do nas brzi dani, Ljeskaju se na truloj vodi, Traju koliko i zaključci koje Uobličimo, uvek govoreći drugom. Ne o prelistavanju zebnje, i magli, Probušenoj otvorima na telu. Ljubičasti ili ružičasti, ne znam Pouzdano, zalasci prizivaju negdašnju Izdašnost i doskora priručne Mogućnosti: sedeti sa prijateljima I pričati o slikarstvu, žustro i ubeđeno, Kako umeju samo očajnici i sišavši; Ili otići u brda, u potragu za shvatljivim Bojama. Bio sam sijaset puta deo zastora Iza kojeg se stropoštava (baš tako!) kugla. Neko drugi sad tamo korača, Sreće šumara i lovočuvara, ustreptala srca Govori da je prispeo bez namere I asocijativnog nizanja u glavi. Uživa U odbrojavanju i otkucajima damara. Samoća još nije prestup, pravda se Nehotični tragalac pred sumnjom Zaštitnika i strogim otvorima dvocevke. Otuda je vidljiva drugačija zavesa. Ljudi nisu čak ni tačkice, kako se nesmotreno Veli, kuće nalik su kockicama za zabavu. Igra za bogove i decu. Učeni neznanac Odmah bi shvatio suštinu, nanesenu Da se dani, svi dani, zabašure u brazdi Nedostupnoj izvoru: apstrakcija, puka Apstrakcija, prozirnost premazana odjecima.

Ekhó Hozzánk is betoppantak a gyors napok, Poshadt vízen vibrálnak, Tartósan, akár az általunk fogalmazott, Mindig másoknak mondott határozatok. Nem a szorongásról, a ködről, Az átszúrt testnyílásokról. A lila vagy rózsaszín, biztosan Nem tudom, napnyugta egykori Jólétet és újkori kézenfekvő Lehetőségeket idéz: baráti körben Heves, hiteles vitát a festészetről, Ahogy csak a riadtak, letűntek tudnak; Vagy a hegyekben felfogható színek utáni Kutatást. Számtalan függönyrész voltam, Mely mögött zuhan (pont így!) a gömb. Ott most valaki más gyalogol, Erdésszel, vadőrrel találkozva remegve Állítja, alantas szándék, ellenséges Gondolatok nélkül érkezett. Élvezi Az ütőér dobbanásait, azokat számolja. A magány még nem jogsértés, szabadkozik Az alkalmi felderítő a csősz kételyei és A szigorú kétcsöves puska előtt. Az eltérő függöny innen látszik. Még pont sem az ember, ahogy könnyelműen Állítják, a házak meg  játékkockák. Istenek és gyerekek játéka. A bölcs ismeretlen Rögtön megértené a felhalmozott lényeget, A napok, minden nap megközelíthetetlen Eredetű barázdába rejtett: absztrakció, sima absztrakció, visszhanggal átfestett áttetszőség. Fordította: Fehér Illés

 Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.