Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
|
Az idő partján
Kiültek a dombtetőre, előttük hömpölygött a folyam.
Malacka meg Vadmalac, a ritka csendes pillanatok
egyikében. Bágyadtan sütött a nap, nem tűzött, Vadmalac átölelte a társa
vállát.
Bombázók húztak el a távolban, látták is őket, majd
robbanást hallottak, de nem törődtek vele.
- Szeretek itt ülni. Veled, az Idő partján.
Hátuk mögött egy gyerek felsírt, mert fájt, ahogy a
penicillint beadták neki. Vagy mert nem adták be, nem volt, amit.
|
Na obali vremena
Na brežuljku su sedeli, ispred njih reka
je tekla.
Prasica i Vepar, u jednom od retkih trenutaka
smiraja. Sunce ne žari, tek klonulo sija, Vepar rame svoje drugarice grli.
U daljini bombarderi su leteli, i njih su
videli, pa eksploziju čuli, ali zbog toga nisu se brinuli.
– Volim ovde sedeti. S tobom, na obali
Vremena. Iza njihovih leđa dete zaplače, jer mu je bolelo, kako su mu
injekciju penicilina dali. Ili jer mu nisu dali, jer nije bilo šta da se da.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése