Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2020. május 23., szombat

Sebestyén Péter Karmazsin Király – Grimizni kralj


Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. -


Karmazsin Király

Halott évek halott moraja; néma a Tenger is. Nem mutat semmit –
hallgat a távoli táj; az elnémult emlékezet.
Itt járt. Lépte alatt nyögött a Föld. A fekete kentaurok is átengedték Őt
zárt sorfalukon; patáik idegesen kalapálták a foglyukká tett világot.
- Hogy nem is volt sohasem?
Az Idő, az egyetlen mostoha sem bírt vele. Eljön, újra: látni a szétesést.
                     
A Nagy Víz kibontott hullámai már érzik Őt; vén cetek harsognak;
bolydul az iszapos enyészet -
vijjogó albatroszok felhőket hívnak.
Ami elmegy, ami megjön: nem több és nem kevesebb, mint a szavak,
melyek elmondattak egykor - -  belefáradtak a generációk.
                     
Még az éj rostokol a sziklás partokon, zöld mezőkön – nincs várakozás.
Szél csapkod idelenn:         
rőt köpeny lobog; vérnél-halálnál sötétebb. Repül Karmazsin Király.
Eldönti most: nyíljék-e bájjal a Tavasz; hordjon-e dús termést a Nyár;
szaporodjon, sokasodjon-e minden, ami tagadott, mielőtt lett volna mit - -
Lassan lépdel a ló. Árnyék oszlik és nyergében most feláll, kantárt ereszt.
Sisak alatt az Arc - -  megmutatkozik, mint az ős-bizonyosságok:
a Teremtésben nem férhetnek el a Kezdet-előtti szép legendák - -

A Palotához ér. Üres csarnokokban üres a Szerkezet. Elköltözött innen az,
ami mérhető és elgondolható.
A termek – vagy a világ? – végére ér. Szétküldi az Időt, a Teret, az Anyag
minden változatát - -  mert valaha így határozott.

Nem beszélt, de mindenki hallotta. „ – Nincsen rá okom, hogy határozzak
életetek éveiről, perceiről; szomorúságom, hogy megtehetném. Könnyebb
volna így az embernek, elismerem. Ám: ami volt és ami lesz, annak kell
megtörténnie. Tudjátok meg: az Az Isten nem irgalommal teremt és pusztít;
vele ugyanúgy reménytelenné válik az Élő, mint nélküle. Emlékezzetek –
így akarom, mert emlékezem én is. Aki látta a kezdetek-előtti Tereket, az
örökre rab marad, mint én, vagy azok, akik velem harcoltak: a dánok Ura
és a Sólyompengét Hordozó.
Mindig érkezem. Addig ittmarad a Könyv, amit nem lehet elpusztítani, hisz
folyvást íródik és írattatik. A Félelem végén, mikor a Halál már nem lesz
puszta Kárhozat, itt leszek, azért, hogy - akkor – felejtsetek megint. Hiszen
születni kívánok és meghalni, mint mind a Földanya gyermekei.”

 „Kéz nem érintette; szem sugara nem hullott Reá. Nem látta senki, hogyan
és mikor távozott megint; de a szavakat tudjuk. Visszajön. Lehet, megméri
újra a múló időt és – ha kell – ledönti Herkules Oszlopait, hogy végetérjen
az, aminek nem lett volna szabad elkezdődnie. Vagy másképp? Néhanapján
úgy hisszük: Ő a Szeretet, azért, mert nem hagyja jóvá Isten és az emberek
tétova választásait.”

Forrás: a szerző


Grimizni kralj (King Krimson)

Mrtav žamor mrtvih godina; i More je nemo. Ništa ne pokazuje –
šuti daljina daljine; zanemelo sećanje.
Bio je tu. Ispod njegovih koraka Zemlja stenjala. Kroz gust špalir Njega su i
crni kentauri propustili; porobljen svet kopitama nervozno su udarali.
– Da nikad nije ni postojao?
Njega ni jedina maćeha, Vreme, nije pobedio. Ponovo će doći: raspad je na vidiku.

Razvijeni valovi Velike Vode već Ga osećaju; ostareli kitovi tutnje;
glibav raspad se pomera –
oblake albatrosi klikćući dozivaju.
Što odlaze, što dolaze: nisu ni više ni manje samo reči
koje su nekada izgovorene - - generacije su sustale.

Na stenama obale, zelenim livadama još noć dangubi – nema čekanja.
Tu dole vetar lupa:
crvena kabanica vijori; od krvi-smrti tamnija. Leti Grimizan Kralj.
Sad odlučuje: dal da se Proleće lepotom otvori; dal da Leto bogat rod donese;
sve, što je negirao još pre no što bi se nešto moglo dal da se množi, plodi - -
Konj polako korača. Sena se rasprši te sad ustaje u svom sedlu, uzda opusti.
Ispod kacige Lice - - poput iskonskih izvesnosti se pokazuje:
u Stvaranju lepe legende pre Početka mesta nemaju - -

Stiže do Palate. U raznim halama prazna Naprava. Sve što se meriti može i
na razmišljanje nagna odavde se odselio.
Na kraj hola – ili sveta? – stiže. Raspušta Vreme, Prostor, svaku varijantu
Materije - - jer jednom je tako odlučio.

Nije govorio ali su ga svi čuli. „ – Razlog da o godinama, trenucima
života odlučujem, ne nalazim; moja žalost je da bi to mogao uraditi.
Priznajem, ljudima bi tako lakše bilo. Ali: što je bilo i što će biti to
mora da se desi. Imajte na umu: Gospod ne sa milošću stvara i uništava;
s njim ili bez njega Živ čovek jednako beznadežan postaje. Setite se –
tako želim, jer i ja se sećam. Ko je Prostore pre stvaranja video, taj zauvek
rob ostaje, kao ja ili oni koji su se sa mnom borili: Gospodar Danaca
i Nosilac Sečiva sokola.
Uvek stižem. Knjiga, koja je neuništiva dotle ostaje, jer bez prestanka
se dopunjava i nalaže se da se dopunjava. Na kraju Straha, kad Smrt više
neće sušto Prokletstvo biti, biću tu, zato da – tad – ponovo zaboravim. Jer
poput potomaka Majke zemlje želim da se rodim i umrem.”

„Zrak pogleda niti ruka Ga nije dotakla. Niko nije video kako i na koji
način je opet nestao; ali reči pamtimo. Vratiti će se. Možda će nanovo
prolazno vreme meriti i – ako treba – Stubove Herkula srušiti da se
jednom završi to što ne bi ni trebalo da počne. Ili drugačije? Koji put
nam se tako čini: On je Ljubav jer neodlučne izbore Boga i čoveka
ne odobrava. ”

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése