Faiz Softić Oči – Szemek

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Oči Redžepu Nuroviću, pjesniku Otkud znaš da tek sad Nisi progledao I iz dubine svojih zjenica Ugledao Nebo. Nebo koje se tušti I onda kada ga, Skriveni u svoje haljine, Prizivamo, Strepeći za svoju nejač I ono što se iz duše još ispililo nije. Evo noćas dok oči svoje Ne skidam sa bjeline plafona Na koji padaju svjetla grada Vidim Homera u bijelim haljinama Kako sa panja sred Rogozne tvoje Doziva Odiseja i pjeva. Njegov pomućeni vid preskaču srne Koje četvoronoški uskaču u tamu Koja ih skriva od puščane cijevi. O, ljepotice, čiste ko suze djeteta Koje doziva majku koje nema. Redžepe brate, dolazi juni, Tada miriše lipa cvat I znam da vidiš svaki list I laticu svaku koja odbacuje mirise – Uzdaha naših slast. Otkud znaš Da tek sad nisi progledao I dalo ti se vidjeti Ono što nikom nije. O, pjesmo moja, Prišapni pjesniku da sam nije I da me čak u daljini ovoj Pogled njegov Iz nevidjela grije.

Szemek Redžep Nurović*-hoz, a költőhöz Honnan tudod, hogy Nem most nyílt-e ki szemed És íme, szemgödröd mélyéből Megláttad az Eget. Az akkor is Elborult eget, mikor Ruhába rejtetten Gyengeségünktől És a lélekben lappangó Valamitől rettegve Szólítjuk. Ma éjjel míg a városi fény Által megvilágított Mennyezetet nézem Fehér ruhában Homéroszt látom Ahogy Rogoznád-on** egy tönkről Odusszeuszt hívja és énekel. Világtalan tekintetén át Őzek ugrálnak az őket Puskacső elől rejtő homályba. Ó, te nemlétező anyát hívó gyerekkönny-tiszta szépség. Redzsep testvér, itt a június, Mikor virágba borul a hárs És tudom, minden illatozó Sziromlevelet látsz – Kéjes sóhajtásunkat. Honnan tudod, hogy Nem most nyílt-e ki szemed Mikor láthatod azt, Amit senki sem lát, Ó, költeményem, Súgd meg a költőnek, nincs egyedül És még a távolból is, A láthatatlanból Tekintete melegít. * Redžep Nurović (Núrovity Rēdzsēp) – 1945. szerbiai bosnyák vak költő **Rogozna – Novi Pazar R. N. lakhelye melletti 1479 m. magas hegy Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor