Turczi István: Az idegen – Stranac

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

 Az idegen
 
Tükörbe néztem.
Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet.
Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim.
Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz.
Szememből dinoszauruszok haltak ki, s már a kontinensek
sem közelednek. Szemgödreimben mészkő és dolomit üledék.
Ez már a vég. Arcomon lassan süllyedő, apró szigetekkel
tarkított tengerfoltok: korallok, mészvázú csigák, kagylók,
rákfélék lakhelye. Homlokomon hegyek gyűrődései.
Mióta a Földön vagyok, ért némi energiaveszteség,
hővezető képességem sem a régi, és újabban fellépett
bennem valami mágneses rendellenesség. Ez már a vég?
Radioaktiv bomlás indult meg sejtjeimben; a folyamat,
úgy tűnik, visszafordíthatatlan. Gépiesen szólva:
irreverzibilis. Ez...már...a vég. Magammal és az Idővel
szembenézve talán ez az utolsó t e k t o n i k u s mosoly.
Egyedül, dolgom végezetlenül, mégis ősi derűvel állok
a teremtés tükre előtt, és utasításaid várom, ha lesznek,
Uram.
 
Forrás: https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/2507041526054137
 
 
Stranac
 
Pogeadao sam u ogledalo.
Od kada sam na Zemlji, ostario sam nekoliko milenija.
Lava odavno ne teče, moje crte su u magmu pretvorene.
Granit, gnajs duž linije toka mojih usni već puca.
A iz očiju dinosauri su nestali i više ni kontineti se ne
približavaju. U očnim dupljima je talog krečnjaka i dolomita.
Kraj je to već. Na licu mom su sitnim otocima šarane pege mora
koje polako tone: dom je koralja, puževa, školjki sa vapnenim  
skeletima i raznih rakova. Na čelu bore planinskih lanaca nosim.
Od kada sam na Zemlji, doživeo sam delimičan gubitak snage,
ni moć provodljivosti topline mi nije isti te u zadnje vreme javile
su se i nekakve nepravilnosti u magnetizmu. Kraj je to već?
U ćelijama mojim započet je radioaktivan raspad; taj
proces mi se čini da je nezaustavljiv. Mehanički rečeno:
ireverzibilan. Kraj… je… to… već. Suočeći se sam sa sobom
i sa Vremenom možda je to poslednji t e k t o n i č a n osmeh.
Sam, neobavljena posla, ipak ispred ogledala stvaranja
drevnom vedrinom stojim i uputstva čekam, ako će ih biti,
Gospode moj.
 
Prevod: Fehér Illés