Dušan Gojkov № 14 - № 14

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 14   posle jedne od onih naših revolucija pitam dete, devojku, ženu – radi u kafani zašto se toliko raduje reče nikad nisam bila na moru možda ću sad moći i ode lebdeći kroz prostoriju   pitam se da li je otišla na more   no svejedno   dok zastava od veštačke svile pucketa na vetru slušamo prilepljeni uz beton valjda iz navike   dok fotografije pisma po džepovima natopljenim vlagom   dok lagano gori cigareta u očekivanju večeri   život oko nas zuji batrga se   sa radija muzika sa južnih mora neko uz to pleše pije ljubi neko plače   moja najmlađa ćerka ima smeđe oči crnu kosu tamnu kožu deca neće da se igraju sa njom kažu joj da je ciganka   pa onda ona prekrštenih ruku na grudima šeta sama po dvorištu vrtića   kad ne može da pojede cveklu vaspitačica joj kaže ma koga uostalom briga šta ćeš ti, crna, jesti i da li ćeš uopšte jesti   sa radija i dalje muzika sa južnih mora i dalje neko plače

№ 14   az a mi egyik forradalmunk után kérdem a gyereket, lányt, asszonyt – aki a kocsmában dolgozik miért örül annyira mondja a tengeren sosem voltam talán mos eljutok és könnyed léptekkel távozik   magamtól kérdem eljutott-e a tengerre   no mindegy   míg a szélben a műselyemből készült zászló lobog betonra simulva hallgatjuk valószínű szokásból   míg a fényképek levelek a zsebekben nedvesen lapulnak   míg vacsorára várva lassan ég a cigaretta   zajlik az élet körülöttünk botorkál   a rádióból déli tengerek zenéje hallatszik van aki táncol iszik csókol van aki sír   legkisebb lányom barna szemű fekete hajú sötét bőrű a gyerekek nem játszanak vele azt mondják cigány lány   ő meg karba tett kézzel egyedül sétál az óvoda udvarán   mikor a céklát nem bírja megenni az mondja neki az óvó néni te fekete ki törődik azzal mit eszel és egyáltalán eszel-e   a rádióból továbbra is a déli tengerek zenéje és továbbra is valaki sír   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 26-27.