Szabó Palócz Attila A libanoni vásáron – Na pazaru u Libanonu

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

A libanoni vásáron
 
jártam az utam a Sztüx-parti fák alatt,
a sárgaköves úton,
hullottak a gesztenyék a sétányon az őszben
és közben füttyre állt a szám
harsány zene szólt az állóhajóról,

mindörökre a parthoz láncolva
– Sztüxvirágnak is nevezhettük volna,
ahogy egy kajakban a Sztüxöt is átevezhettük volna
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
felettébb valószínűtlen, hogy azon kezdtem volna
valaha is morfondírozni
– gyerekként, ott a Sztüxön evezve,
vízipókokat riasztva szét –,
hogy mit is vennék a libanoni vásárban
(ha egyszer betévednék oda…)
vajh, miféle szuvenírt hurcolnék turistaként bőröndömben,
börtönömben
mindhazáig,
ha nem hal meg Szőcs Géza, így…
ily hirtelen, ily váratlanul
 
mert a bőrönd csak egy börtön,
akármily tetszetős is olykor,
emlékeink szűk cellája,
töredéknyi múltunk koszos fogháza
 
és csak a vadgesztenyék hulltak a Sztüx-menti sétány fáiról,
nagyokat koppanva pattantak tova egy-egy padra esve,
estve volt, úgy bizony,
koromsötét estve, afféle méltán libabőröző,
cipősarkam kopogásától bennem is megfagyott a vér…
 
bevásárlólistával mennék a vásárba
(abba is…) ahogy a férfiak általában a boltba járnak,
bevásárlólistával mennék a vásárba Libanon piacán,
dünnyögve mormognék a kofák között
portékát vizslatva,
a portékájukat méregetve tekintélyparancsoló
értetlenséggel…
 
de
azon a libanoni vásáron
minden ingóságom és minden ingatlanságom
ott hever szerteszét a pultokon,
s hangos szóval kofamód nekem adják el azt, ami az enyém…
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
hangos szóval kofamód nekem adják el azt, ami az enyém volt!
a minap még…
csak érkezésnyi időm lett volna
kifényesíteni a dzsinnt rejtő lámpást
csiszolgatni a nagyfater kopottas fényű zsebóráját
foltozgatni feslett ingemet
gombot varrni a kihízott nadrágra
elmosni az ezüst étkészletet
(az ételmaradékot mégse vigyék rajt’ a vásárra…)
rágógumit tömni a födő lyukába
égőt cserélni a lámpában
visszaragasztani bögrém letört fülét
fájlokat másolni a Star Wars-os magyar Pen drive-ra
időrendbe rakni az iratokat a mappában
(faszciklinek is mondták egykor még…)
gerendát vetni vállra
összetörni a borsot a mozsárban
kedélyeket borzolni
kiigazítani a mángorló hibáját
lakkal lekenni a bútorlapokat
csak lett volna időm még
jól célozni a hegyes kérdéseimmel
a mondatok lándzsaszerű végén…
kiélezni a késeket
kipingálni a falakat
konnektorszakadtáig vésni a mintákat a faanyagba
eresznek bádogot hajlítani
karnist szerelni
függönyt szakasztani
pléhvödörbe vizet merni
meszet oltani
ha érkezésnyi időm lett volna még mindebből bármire is
sokkal hasznosabban
töltöm az elmúlt napjaim,
talán büszkeséggel is telve,
önelégültségre kelve…
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
csak libát nem vennék semmiképp azon a piacon,
              liba non, non, non…
              liba non, non, non…
             liba non, non, non…
            liba non, non, non…
           liba non, non, non…
 
nem, azt a bevásárlólistámra sem írta fel senki…
 
de azt hiszem,
felettébb valószínűtlen, hogy azon kezdtem volna
valaha is morfondírozni,
hogy mit is vennék a libanoni vásáron
(ha egyszer betévednék oda…)
ha nem hal meg Szőcs Géza, így…
ily hirtelen, ily váratlanul…
 
         annak lángjával gyújtok most cigire
         bevásárlólistám a tűz fölé tartom
        érkezésnyi időm sincs a Sztüx-parti fák alatt
        liba non, non, non…
 
a kofa már az aprót számolja tenyerembe,
jó üzletet csináltam – győzköd veszettül,
s esküdözik a fellegekre,
úgy vágok zsebre mindent, mi visszajár,
hogy bár füttyre áll a szám,
cigimnek még itt gomolyog a füstje…
 
angyalt mímel a foltozott üstre.
 
Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2021-feb-24-2143/szepseghibas-pillanat?fbclid=IwAR3xH9Bvi1VYVyC9YM6OYw1ayOvkXpE1kw0YGl61VIH6cSDvbIdDqYgdWvc
 
 
Na pazaru u Libanonu
 
ispod stabala na obali Stiksa sam hodao,
na cesti žutih kamena,
jesen je bilo na šetalištu kesten je padao
usput sam zviždukao
a sa nepomične lađe preglasna muzika se čula,
 
uz obalu zauvek privezano
– mogli smo i cvetom Stiksa nazvati,
kako u jednom kajaku veslajući i Stiks smo mogli preći
 
bilo je, ili biće, ili nekada…
 
nije za verovati da sam ikada o tome
razbijao glavu
– kad sam kao dete tamo na Stiksu veslajući
vodene paukove strašio –
šta bi na pazaru u Libanonu kupio
(ako bi jednom tamo zalutao…)
u svojoj kesi, kaznioni kući kao turist
kakvog li suvenira
nosio,
da Geza Sič¹ nije umro, ovako…
tako iznenada, tako neočekivano
 
jer kesa je samo kazniona
iako koji put je i primamljiva,
tesna ćelija naših uspomena je,
prljava tamnica krhotine naše prošlosti
 
sa drveća šetališta pored obale Stiks samo su divlji kesteni padali,
kako su na klupe pali, prasnuli su, poskakivali,
veče je bilo, bogami da,
čadžavo crno veče, od čega se koža naježi,
čuvši lupanje vlastitih cipela i u meni se krv sledila…
 
na pazar bi listom za kupovinu išao
(i na taj…) kako muškarci obično u dućan idu,
na pijacu Libanona bi listom za kupovinu išao,
robu procenjujući između pretrglija
nerazgovetno bi mrmljao,
robu sa dostojanstvenom nerazumljivošću
merkajući…
 
ali
na tom pazaru u Libanonu
sva moja pokretna i nepokretna imovina razbacano
na tezgama je ležala
i pretrglije uz galamu meni prodaju to što je moje…
 
bilo, ili biće, ili nekada…
 
pretrglije uz galamu meni prodaju to što je moje bilo!
još pre neki dan…
da sam bar imao vremena stići
lampu koju džin skriva izglancati
otrcan džepni sat matorog doterati
pocepanu košulju svoju zakrpiti
na pretesne hlače dugme sašiti
srebrni pribor za jelo oprati
(ipak neka ostatke hrane na pazar ne nose…)
žvakom rupu zaklopca začepiti
na lusteru sijalicu zameniti
slomljenu dršku šoljice prilepiti
fajlove na mađarski Pen drajv sa Ratom zveda kopirati
registratore prema hronološkom redu složiti
(nekad su još kao fascikle spominjali …)
gredu na rame uzeti
u avan biber izlomiti
raspoloženja kosmati
grešku rolje ispraviti
ploče nameštaja lakirati
da sam bar još imao vremena
šiljatim krajevima rečenica
izoštrenim pitanjima dobro ciljati…
noževe izoštriti
zidove okrečiti
bespatiha u drvo forme urezati
lim za oluk savijati
karniše montirati
zavese cepati
u limenu kofu vodu sipati
kreč gasiti
kad bi od nabrojanog bar sam za nešto vremena imao
protekle dane bi
korisnije ispunio,
možda bi i ponosno,
samozadovoljno…
 
bilo je, ili biće, ili nekada…
 
na onom pazaru samo libu² ne bi kupio
              liba non, non, non…
              liba non, non, non…
             liba non, non, non…
            liba non, non, non…
           liba non, non, non…
 
ne, to na moju listu za kupovinu niko nije zapisao…
 
ali mislim,
nije za verovati da sam ikada o tome
razbijao glavu
šta bi na pazaru u Libanonu kupio
(ako bi jednom tamo zalutao…)
da Geza Sič nije umro, ovako…
tako iznenada, tako neočekivano…
 
         cigaru sad onim plamenom palim
         listu za kupovinu nad vatrom držim
         ispod drveća obale Stiksa nemam vremena ni za stizanje
        liba non, non, non…
 
pretrglija već kusur prebrojava,
dobar posao sam zaključio – ubeđuje me suludo,
i na nebo se zaklinje,
iako kusur u džep
uz zvižduk stavljam,
dim moje cigare još tu koluta…
 
na zakrpljen kotao utvaru anđela imitira.
 
Geza Sić¹ (Szőcs Géza) 1953 – 2020., višestruko nagrađen mađarski pesnik
liba² - guska na mađarskom
 
Prevod: Fehér Illés