Turczi István: Illúziószolgálat – Služba iluzije

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

 Illúziószolgálat
 
 [Remake: Deák László]
 
Látunk    itt    egyáltalán   képet,    kérdeztem    őt,   műnemi
barátomat,    amikor     egyszer    az   orrom    elé   tolt   egy
festménynek     látszó    tárgyat.     Szétmosódott    vonalak,
mintha    szándékosan    mázolták    volna     el,    napsárga
szemcsék,   rétegek   olvadtak   egybe  a   gyűrött  vásznon.
Légy  mászkált  rajta,   kikerülte   a  csikkel  teli  hamutartót,
majd  a  könyveken   landolt.   Meleg,   koranyári   nap   volt,
szinte   lángra    kapott   a   cigarettafüstön  átszivárgó  fény.
Aznap   dedikálta   nekem   Emlékkönnyét,  ezért   hívott   a
szobájába.  Ma visszanéztem: 2006. jún. 6.   Mintha tényleg
ilyesmiken  múlna  valami.  Apám   pálinkájából  vittem,  azt
ittuk.  Az  élet  nevű  szentimentál   dzsörni   lokális  örömeit
taglaltuk, meg hogy a légy mitől él,  mitől  döglik.  Az  egész
egy  nagy  illúziószolgálat,  vonta meg  a tanulságot halálos
biztonsággal.     Csináld    és    hagyd,     hogy    mások    is
csinálhassanak    veled    ezt-azt,    ami    nem   csak  rossz.
Búcsúzáskor  még annyit mondott, hogy lassabban  kellene
 nézni,  és  a vécé felé vette útját. Akkor  azt  hittem, csak a
képre érti.
 
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.
 
 
Služba iluzije
 
[Remake: Laslo Deak¹]
 
Vidimo  li  tu  sliku   uopšte,  pitam   ga,  prijatelja   po  vrsti
umetnosti,   kad   mi   je   ispod   nosa   nekakav   predmet
nalik  slici  gurnuo.  Razlivene  crte   kao  da   su  namerno
razmazane,    sunce    žuto    zrnca,    slojevi    su   se   na
izgužvanom  platnu  stapale.  Na  njoj  muva   se   muvala,
zaobišla    čikom    punu    pepeljaru    pa    na   knjige   se
spustila.  Bio  je rano letnji, topao dan, preko  dima  cigara
proceđen  sjaj  kao  da  je  plamtio.  Svoju  Spomen knjigu
tog  dana  mi  je  potpisao,  u svoju sobu zato me  je zvao.
Danas  sam   proverio:  6.  jun  2006.  je  bio.  Kao   da  bi
nešto   o   tome   ovisilo.  Rakiju   mog   oca  sam  poneo,
to  smo  pijuckali.   O   emotivnim  lepotama   zvan   život
smo  razglabali te  o tome  muva kako živi  i  kako  umire.
Sve    to    velika    služba   iluzija    je,    tvrdio    je    bez
ikakve    sumnje.    Radi    i    pusti   da   bi    što-šta,   što
nije    samo   izrazito   loše   i    drugi   s    tobom     radili.
Prilikom   rastanka   još  je  dodao  da  bi  sporije  trebalo
gledati  i prema zahodu krenuo. Tad sam mislio da samo
na sliku misli.
 
¹Laslo Deak (Deák László 1946 – 2009) mađarski pesnik,
 
Prevod: Fehér Illés