Vladana Perlić Dozivajući kitove – Bálnákat hívogatva

 

Vladana Perlić Banja Luka 21. novembar 1995. – 

Dozivajući kitove   U našoj ulici, sva su djeca htjela da odrastu. Tako je jednog dana, ni po čemu posebnog, jednog dana baš kao što je ovaj, u naše mjesto pristigao Stranac. Kazao je da nas može odvesti daleko, daleko, gdje su kuće od čokolade, a oblaci od šećerne vune. Svirao je frulu i na ramenu nosio bijelog miša. Međutim, pođemo li na taj put, vratiti se nikad nećemo. Sva su djeca htjela da odrastu. Frula je svirala opojno, zvukom trasirajući put po kojem ćemo koračati. Sva su djeca htjela da odrastu. Ko oklijeva na mostu, iz vode iskoči kit i proguta ga. Onda njegovo djetinjstvo zauvijek živi u kitovoj utrobi, čekajući Pinokija. Ali Pinokio nikad neće doći. Pinokio je odrastao i više ne pohodi utrobe kitova. On je, kao i sva djeca, htio da odraste. Svaki naredni most imao je sve manje i manje kitova pod sobom, dok ih na kraju nije uopšte bilo niti bilo čega što bi moglo da proguta naše djetinjstvo. A kad su u vodi pod nama počele plivati bore mjesto riba, svi smo na posljednji most legli potrbuške i dugo gledali u vodu, dozivajući kitove.

Bálnákat hívogatva   Utcánkban minden gyerek fel akart nőni. Így, egy szép napon, nem volt különleges, olyan volt, mint a mai, Idegen érkezett helységünkbe. Azt állította, messzire vihet bennünket, messzire, ahol a házak csokoládéból vannak, a felhők meg vattacukorból. Furulyázott, vállán meg fehér egeret vitt. De, ha útra kelünk, többé vissza sosem térünk. Minden gyerek fel akart nőni. A furulyaszó meg elragadó volt, utunkat hangjával készítette elő. Minden gyerek fel akart nőni. Azt, aki a hídon habozik, a vízből kiugró bálna nyeli le. És gyerekkora , Pinokkiót várva, örökre a bálna gyomrában él. De Pinokkió sosem jelenik meg. Pinokkió felnőtt, a bálnák gyomrát többé nem ostromolja. Ő is, mint a többi gyerek, fel akart nőni. Minden következő híd alatt, egyre kevesebb volt a bálna, míg a végen már hiányoztak. Más sem létezett, ami gyerekkorunkat lenyelte volna. Mikor alattunk a vízen halak helyett ráncok kezdte úszni, mindannyian az utolsó hídon hasra feküdtünk, hosszan néztük a vizet és a bálnákat hívogattuk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: