Turczi István: Reggelre megöregszünk – Ostarićemo do ujutro

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Reggelre megöregszünk   „Végtelenek a határok az emberekben.”                (Körmendi Lajos: Barbaricum)   Ma éjjel sorra kihalnak a hősök, hogy ne legyen idő elrontani, ami jót elkövettek. Mintha látnák a reggel kezdődő éjszakákat – elhallgatott bennük dob, harangszó, jégzajlás. Mind belefagytak a fűbe a levelek, és ágakat roppant a jég verejtéke. A szél rekedtre ivott hangja utasít: tovább! Nincs még vége. Tovább! Azt gondoltuk, hogy elhagytuk egymást. De elveszítettük. Végtelenek a határok. Ökölbe zárva mi magunk vagyunk a táj. Ha most keresztülvágunk az üvegfüvön, a télbe vagy a nyárba érkezünk. De ha csövek, csatornák, vezetékek Laokoon-kígyóinak útját követjük, reggelre megöregszünk.

Ostarićemo do ujutro   „Granice u ljudima su beskrajne.”       (Lajoš Kermendi: Barbaricum)   Noćas redom svi heroji će umreti, da ne bude vremena pokvariti to što su dobro učinili. Kao da noći koje ujutro počinju vide – bubanj, zvono, lomljenje leda utihnuo je u nama. Lišće je na travi smrzlo i zog znojenje leda grane pucaju. Od pijanstva promukao glas vetra zapoveda: dalje! Još nije kraj! Dalje! Mislili smo da smo jedan drugog napustili. Ali smo izgubili. Granice su beskrajne. U šaku stisnuto mi sami smo predeo. Ako sad preko staklene trave probijemo, u leto ili zimu stižemo. Ali ako put zmije Laokona cevi, kanala, kablova pratimo, ostarićemo do ujutro.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/96.html