Zoran Bognar Osveta je (samo) nezadovoljena pravda – A bosszú (csak) kielégítetlen igazság

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Osveta je (samo)
nezadovoljena pravda
 
Oduvek sam mislio da reč osveta
ima čudan prizvuk,
ali sada znam:
osveta je (samo) nezadovoljena pravda...
 
Kada vam učine nepravdu,
kada vam oduzmu sve želje, snove, nadanja...
prirodno je da u tom trenutku poželite
da uzvratite istom merom
i da ponavljate u sebi kuražne reči
kao zloslutnu mantru:
Nemoguće je da zaboravim!
Nemoguće je da (ne) volim!
Nemoguće je da odustanem!
Nemoguće je da izgubim!
 
Svaka izdaja počinje
s ljubavlju ili požudom...
Koja je razlika?
Ljubav je davanje...
i neprestana želja da daješ još više...
Požuda je uzimanje,
neprestano uzimanje...
 
Ali, mi nemamo prava
utopiti se u bezvoljnost
iz koje proističe oholost;
nemamo (uvek) prava
da uzmemo ono što nam pripada.
I oni u paklu žele čašu hladne vode,
ali ne mogu da je dobiju...
Trebalo bi ostati velik
i dostojanstven i u porazu...
Zašto da postanemo kao oni
koji su želeli da nas unište...
Kad čovek počne da čini nepravdu
da bi zaštitio svoja prava
on postaje ništavilo...
postaje svoja sušta suprotnost...
 
Kada vam učine nepravdu
najteže je (opet) sebi verovati
jer vremenom shvatate
da niste prestali da volite
čak ni onoga ko vam je to učinio...
 
Tada se čovek povlači u sebe...
i prepušta preispitivanju... čekanju...
i sve što u međuvremenu bude uradio
neće to uraditi radi osvete
već zbog vlastitog spasenja.
I tada će ga, poput milostive ruke,
pomilovati spoznaja
da osvete neće ni biti,
jer najveća osveta je ne osvetiti se...
 
Ne osvetiti se je Zen...
samo prosvetljenje...
ili kao da vas je zlatnim prahom
prekrio sam Bog
i poklonio vam neumrlih duša sjaj...
 
Beograd, 2013.
 
Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.
 
 
A bosszú (csak)
kielégítetlen igazság
 
Mindig éreztem a bosszú kifejezésnek
furcsa mellékzöngéje van,
de most tudom:
a bosszú (csak) kielégítetlen igazság…
 
Ha igazságtalanság ér,
ha vágyat, álmot, reményt, mindent elvesznek tőled…
természetesen abban a pillanatban ugyan olyan
mértékben vissza akarod adni
és elszánt szavakat
baljós mantraként ismételsz:
Lehetetlen, hogy feledjem!
Lehetetlen, hogy (ne) szeressem!
Lehetetlen, hogy visszalépjek!
Lehetetlen, hogy elveszítsem!
 
Minden árulás
szerelemmel vagy kéjvággyal kezdődik…
Mi a különbség?
A szerelem adakozás…
állandó vágy, még többet adni…
A kéjvágy kisajátítás,
állandó kisajátítás…
 
De nincs jogunk
fásultságba süppedni,
melyből a büszkeség ered:
nincs (mindig) jogunk
jussunkat megszerezni.
Hideg vizet azok ott a pokolban is kívánnak,
de nem kaphatnak…
Maradjunk a vereségben is
nagyok, méltók…
Miért legyünk olyanok,
minat azok, akik végzetünket akarták…
Ha az ember, hogy jogát megvédje,
 jogtalanságok követ el,
hitvány lesz…
önmaga ellentéte…
 
Mikor jogtalanság ér,
legnehezebb (ismét) önmagadban hinni,
mert idővel rádöbbensz,
továbbra is szeretsz,
még az elkövetőt is…
 
Akkor az ember magába zárkózik…
átadja magát a felülvizsgálatnak… a várakozásnak…
minden, amit időközben megtesz,
nem bosszúvágyból,
önmaga megmentéséért teszi.
Akkor,
megsimogatja a felismerés,
nem is lesz bosszú,
hisz valódi a bosszú, ha nem állsz bosszút…
 
Zen tanít, ne bosszulj…
csak művelődj…
vagy, mintha maga az Isten
aranyporral hintett volna be
és a halhatatlan lelkek fényességét adta volna…
 
Belgrád, 2013.
 
Fordította: Fehér Illés