Lejla Kašić Disfunkcionalna porodica – Diszfunkcionális család

 

Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. – 

Disfunkcionalna porodica   I najobičniji ručak u mojoj porodici svodio se na scene i neuroze koje se kao prezime, bolesti srca ili dijabetes prenose generacijski zbog kojih i sada poslije svih diploma, kurseva, seminara, rada na sebi ne umijem da odreagujem na nježnost ne znam kako da se ponašam kada mi kažu da sam dovoljna, vrijedna, pametna već kao zub sa mrtvim živcem ne osjećam ništa ne istope me tople riječi po automatizmu se smješkam i zahvaljujem samo da nečim ne izazovem ljutnju samo da udovoljim i čujem kako sam dobra djevojčica trgnem se tek na viku jer zvuči blisko i prevarim se da mi je mjesto tu gdje obitavaju bijes prekor ponižavanje agresija zato što me podsjeća na mjesto na kom sam sjedjela za vrijeme najobičnijeg porodičnog ručka tokom kog sam bila sita svega a gladna mira topline odobravnja podrške prihvatanja tokom kog sam bila dovoljno velika da shvatim šta se dešava ipak, previše mala da se odbranim da nas odbranim između oštrog, kratkog zvuka pucanja kaiša i razbijanja tanjira čula sam i posljednji izdah vjere da će najobičniji porodični ručak ikada imati ukus spokoja idile i doma.

Diszfunkcionális család   Családunkban a mindennapi ebéd is veszkedésekbe, idegességbe torkollott melyek mint a vezetéknév, a szíveleégtelenség, a diabetes nemzedékről nemzedékre szállnak, ezek után most, minden diploma, tanfolyam, felkészítés, önmagam képzése után sem vagyok képes a gyengédséget elfogadni, nem tudom, hogyan viselkedjek, mikor dícsérő szavakkal illetnek, halott ideggel rendelkező fogként, semmit sem érzek, a meleg szavak nem melegítenek, önműködőként mosolygok, hálálkodok, nehogy valakit felbosszantsak, az elvárásoknak akarok eleget tenni és hallom, milyen jó kislány vagyok, csak a kiabálásra rezzenek, mert ismerősként hat és csalódok, hát itt a helyem, ahol a düh, a feddés, a megszégyenítés, az agresszió honol, mert arra a helyre emlékeztet, ahol a mindennapi családi ebéd idején ültem, amikor mindenből elegem volt, nyugalomra, közvetlenségre, jóváhagyásra, támaszra, elfogásra vágytam, mikor már elég nagy voltam ahhoz, hogy felfogjam, mi történik körülöttem, mégis túl gyenge ahhoz, hogy védjem magam, hogy bennünket megvédjem, a szíj éles, rövid csattanása és a tányértörés okozta zaj között hallottam a hit utolsó elhaló sóhaját, immár a mindennapi családi ebéd sosem lesz pásztori nyugalom, otthon ízű.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.insp.rs/2021/02/lejla-kasic-disfunkcionalna-porodica.html