|
Infinitum
Egymásba múlnak a holnapok.
S a monokróm ég alatt,
hol a madarak is csőre töltve,
kontúros, egybeszabott sajdulásban
már rég elkezdődött
emlékeink szétszóratása.
Egymásba múlnak a holnapok.
Idegidő-idegidő, kattogják
élő-holt madaraink
vállunkra telepedve, míg mi a múlt
számozott példányait szorongatjuk,
és tágas mondatokért fohászkodunk.
Talan-telen értelem: belátni, hogy
ez már csak így van, és így marad,
na, nem. Nem, amíg a test teljesít.
Egymásba múlnak a holnapok.
Félénken létezni addig is; járni-kelni,
hazai szavakat hordani, visszaborzadni,
fénybe csukódni. Két lehetséges
egyetlen közt szítani a reményt.
A dolgok szívét megérinteni.
Aztán zsugorodni, mint a zsákmány.
S elaludni végül, mint a harmat.
Egymásba múlnak a holnapok.
|
Infinitum
Sutrašnjice jedna u drugu prolazi.
Ispod jednobojnog neba
gde su i ptice uzbuđene,
u bolu koja se nazire
rasipanje naših uspomena
odavno je počelo.
Sutrašnjice jedna u drugu prolazi.
Glagolsko vreme-glagolsko vreme,
na našim ramenima i žive-mrtve ptice
ponavljaju, dok nekoliko obeleženih
primeraka prošlosti stiskamo
i za prostrane rečenice se molimo.
Kakva-takva mudrost: uvideti da
je to već tako i tako će i ostati,
no, ne. Ne, dotle dok telo ostvaruje.
Sutrašnjice jedna u drugu prolazi.
I bojažljivo dotle postojati; hodati,
domaće
izraze nosati, užasavati se,
u
svetlost se zatvoriti. Između dve
moguće
jedinke nadu podgrejati.
Taknuti
srce događaja.
Posle
se smežurati, poput otimačine.
I
naposletku zaspati, kao rosa.
Sutrašnjice jedna u drugu prolazi.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése