Irena Bodić Ne postoje zvezde, samo večnost – Nincsenek csillagok, csak öröklét

 

Irena Bodić Titel 8. januar 1959. – 

Ne postoje zvezde, samo večnost   (ne primećujemo da živimo na zemlji koja se okreće 29,7 km u sekundi.)   Zapažam posrnule munje, pozlaćene kiše.   Prelazim jutra. Mirišem na talas. Govorim sebi da sam beskućnica u prokrijumčarenoj mrlji suncokreta, sve praznija kako me pesnikova smrt doseže.   Plivači plivaju.   Vazduh boli. Kiselkast. Bojom, ukusom.   Isplivaće telo razdvojeno na minerale.   Kad žigne pod rebrom krikom sove oglasi se onaj što me zove.   Osećam topli dlan, nečujno pod kožu mi ulazi.   Da, sa njegovom šakom srastam.

Nincsenek csillagok, csak öröklét   (nem vesszük észre, hogy a 29, 7 km másodpercenkénti sebességgel forgó földön élünk.)   Érzem a rozzant villámokat, az aranyozott esőket.   A reggeleket átlépem. Illatom hullámok illata. Önmagamnak állítom, az átcsempészett napraforgófoltban vagyok hontalan, ahogy a költő halála közelít, egyre üresebben.   Az úszók úsznak.   Fáj a levegő. Savanykás. Színével, ízével.   A test az ásványokra különváltan merül fel.   Mikor bordáim között nyilall, bagoly-sikollyal jelentkezik az, aki engem hív.   Érzem, bőröm alá siklik a meleg kéz.   Igen, botjához nőttem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor:  https://www.facebook.com/crnaoluja/posts/1950518881750900/