A Szerencse
Életterünk zsugorodik,
a Föld satnyul.
Herélt Megváltó a proszektúrán…
Csak úgy dől belőle a híg, habos hányadék,
vastagon,
mint a ló dereka.
A Főpapnő
nyaka-szegetten lógó fejét emeli,
mögöttük a Bolond
önfeledten hahotázik.
A Mágus sír.
Változatlanul
minden változásban, (mert az is illúzió;
mozdulatlanná dermedő állóképek halmaza,
amit érzékelni
vélünk).
A kerék nem mozdul,
a Szfinx
kérdése Oidipusz agyafúrt koholmánya.
Reszkető alabástrom-mellek hegyén vöröslő bimbók,
béka ugrál
egyikről a másikra, szétnyíló combok között
nyálkás, gőzölgő barlangszáj.
Törpe, torz faun négykézlábra ereszkedve araszol felé,
friss, lebegő
méz-íz csalogatón átüt a telihold fátylán .
Halott bújik élőhöz,
élőt csókol a
rothadó.
Az első eggyé válik az utolsóval.
Győztes a legyőzött.
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/8704-aranyi-laszlo-a-szerencse
Sreća
Smanjuje se prostor života,
Zemlja
kržljavi.
U prosekturi škopljeni Iskupitelj…
Iz njega tečna, penušava bljuvotina šiklja,
obilno,
kao stegno konja.
Glavna
sveštenica odrubljenu glavu diže,
iza njiih Budala razdragano grohota.
Mag plače.
Bez promena
je sve se menja (jer i to je iluzija;
skup nepokretnih, ukočenih slika je to
što mislimo da
osećamo).
Toćak se ne miče,
pitanje
Sfinga je Ojdipova prefrigana izmišljotina.
Na vrhovima drhtavih alabastar-grudi pupoljci se crvene,
sa jednog na
drugi žaba skača, između raširenih butina
slinava, isparljiva usta pećine.
Kepec, nakazan faun prema gore četveronoške se vuče,
preko skuta
punog meseca svež okus meda lebdi, mami.
Mrtvac
do živog se primiče,
živog koji je u raspadu ljubi.
Prvi se sa poslednjim poistovećuje.
Pobeđen je pobednik.
Prevod:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése