Turczi István: Sem por, sem parázna – Niti prašina, niti pohotni

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Sem por, sem parázna   Hol az a kőtábla, mely léted felkent törvényeit fennen hirdeti? Mely utat mutat és ösztöneid labirintjában eligazít?                              Ha lenne is,                              természeted ellen való.                 Sem por,                 sem parázna angyalok nem röpíthetnek akaratod túloldalára. Inkább tévelygésed óriásléptei. Inkább égbolt-szakadék.                 A magadé vagy,                 már végképp magadnak.                 Nincs törvény, mely megrögzött                 dobbanásaidtól eltávolít.                 Sem por, sem parázna angyalok.                              Ezt mondod ma,                              tehát végleges. Szemedben dacos álmok gyűlnek. Kristályfonálon kötnek átalkodottságaid. Maradsz hát konok tömb, csend lakója, a lemenő nap vörösében kérleletlenül                 vakító üvegbarát.                 Nem vagy egyedül.                              Követnek                              tengerrel változó, fényérzékeny halottjaid.

Niti prašina, niti pohotni   Gde je ta kamena ploča koja uzvišene zakone tvog opstanka na sav glas oglašava? Koja put pokazuje i u lavirintu tvojih nagona te usmerava?                              Ako bi i postojala,                              protiv tvoje naravi je.                 Niti prašina,                 niti pohotni anđeli ne mogu te na drugu stranu tvoje volje baciti. Pre ogromni koraci tvoje bludnje. Pre provalija nebesa.                 Svoj si,                 sam sebi si ostao.                 Ne postoji zakon, što će te                 od ukorenjenih koraka odvratiti.                 Niti prašina, niti pohotni anđeli.                              To danas tvrdiš,                              dakle konačno je. U oku ti se prkosni snovi gomilaju. Tvoje ukorenjene navike na kristalnoj niti vise. Pa tvrdoglava gomila, stanar tišine, u crvenilu zalaska sunca neumoljivo bleštav                 prijatelj stakla ostaješ.                 Zapamti, nisi sam.                              Tebe tvoji                              na svetlo osetljivi mrtvaci koji se sa morem menjaju prate.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 46. old.