Hegedűs Gyöngyi Borders – Borders

 

Hegedűs Gyöngyi Budapest, 1967. – 

Borders
 
                               (rendtársamnak, Jász Attilának)
.
sötétben locsolni a kertet, már majdnem eső, a sötét
ott van minden esőben, érezni, ahogy nő fel benned,
buja és mégis kopár növény, több, mint magány, kevesebb
mint egyedüllét, minden abba a tengerbe merül, ami
visszahúzódott a növénybe, a növény az állatba, az állat
az emberbe, még azt sem tudod, bíztatás vagy vigasztalás,
ami most hozzád ér, még nem zárult össze a növénybe,
állatba, emberbe visszahúzódott tenger, csak két külön
hullámzó szárny, ami nem tudja, madár vagy angyal, mi a halálnál
inkább test, most nincs más, csak a szag, ősibb, mint a félelem,
sötétben locsolni a kertet, megalapítani egy rendet, érezni, ahogy
minden mindeneken túlterjed, legeltet, pedig most épp te eteted,
a víz közelebb hozza szagát, rendtárs, egy ilyen felföldi tájon
most utaztam át, felhőket megakasztani egy névtelen domb
elég volt, ezt a névtelenséget kerestem, mi megakasztja a felhőket,
egyetlen szerelmet hagyott rám, hogy lélegezzem tovább.
 
Forrás: https://ujforras.hu/borders-hegedus-gyongyi-verse/?fbclid=IwAR3af5c_royUAYE36kF1z7fmcrOCLAogQQmiZeuFAeVg8S4GmVHffZwHZm0
 
 
Borders
 
                             (mom po redu drugu, Atili Jasu)
 
baštu u mraku zalevati, već je skoro kiša, tama je
u svakoj kiši prisutna, oseća se, kako u tebi raste,
bujna ipak neplodna biljka je, više od samoće je
a manje od osame, sve se u ono more sliva što se
u biljku povlačilo, biljka u životinju, životinja
u čoveka, ni to ne znaš da li je bodrenje ili tešenje,
to što te sad dotiče još se u biljku nije zatvorilo,
u životinju, čoveka povlačeno more, samo dva odvojena
krila, i ne zna da li je ptica ili anđeo, to što je pri smrti
više telo, sad nešto drugo ne postoji, samo miris, od straha raniji,
baštu u mraku zalevati, ostvariti nekakav red, osetiti
kako sve preraste, hrani te iako sada ga baš ti hraniš, njegov miris
voda ti približava, druže po redu, preko takvog predela upravo sam
sad prošla, da se oblaci zaustave bio je dovoljan i jedan bezimeni
brežuljak, tu bezimenost sam tražila, koja oblake zaustavlja, 
jedinu ljubav mi je ostavila, da dalje dišem.
 
Prevod: Fehér Illés