Géczi János Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral – Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem

 

Géczi János Monostorpályi, 1954. május 4. –

Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
 
1.
Csupán a piktor készítette el,
a nézőben nincs véglegesre festve
a Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral.
Fénymáza nélkül is tökéletes a vászon,
a cseppfolyós felület ellenére tapintatos.
A jövőt mutatja, de a kép nézőjét nem rettenti el.
Ami van, az valamivel több, mint ami elkövetkezik.
Mária köpenye égkék, Annáé sárga,
a nagyanya hordja a gyötrelem színét.
A cinkfehérből hiányzik kevés lélek,
az arc incarnata rózsája sem lobbant még föl,
mindezt a lakk nyújtja majd.
 
2.
Ott marad a küszöb, nyirkosan,
amely mellett a felmosórongy hever.
Nem lesz test, ha elpárolog a napon.
Van, aki könnyű, van, aki áttetsző,
rajta is áthatolnak a sugarak, az ő teste is a levegő.
Nem érzi a fenyőtűt a talpa alatt,
nem kerüli meg a fenyőfákat és a ciprusokat,
áthalad rajtuk. Nem akad tüskébe,
nem lép éles kövekre.
Jár a ligetben, a temetőben a hegyen,
ott lépdel a parton,
mindenütt van egy és ugyanazon időben.
Látja a tintakék sziklákat, a sötét eget,
a borszínű tengert,
ahogy szél nélkül, evezőcsapások nélkül
suhan a csónakjával a vizen.
A szamarát viszi a közeli kis szigetre,
ahová haláluk előtt hordják az elerőtlenedetteket.
Ott hagyja a tucat, öreg állat között,
van neki szivárgó lápvíz
és lakként átlátszó, silány füvek.
Megszimatolja a kezét,
pofáját gyöngén hozzádörzsöli a vállához,
ott marad lehorgasztott fejjel
két szikla között.
Legyen úgy, ahogyan az egész világ cselekszik.
 
Forrás: https://geczijanos.eoldal.hu/cikkek/uj-versek/szuz-a-gyermekkel--szent-annaval-es-egy-szamarral--vers--tempevolgy-2019-3.-3-4..html
 
 
Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem
 
1.
Samo je moler završio,
Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem
u gledaocu nije do kraja završen.
Platno je i bez voštila savršen,
uprkos tečne površine delikatan.
Budućnost pokazuje, a gledaoca ne odbija.
To što postoji je nešto više od onoga što će tek biti.
Ogrtač Marije je neboplavo, Anin žut,
Boju ispaštanja baka nosa.
Iz bele boje nešto duše fali,
ni inkarnat ruža lica još nije planula,
sve to će lak pružiti.
 
2.
Prag, na čemu krpa za ribanje leži,
vlažno, tamo ostaje.
Tela neće biti ako na suncu ispari.
Neko je lagan, neko je proziran,
zraci i preko nje prodiru, vazduh je i njeno telo.
Ispod tabana igle bora ne oseća,
borove, čemprese ne zaobilazi,
preko njih prelazi. Na trn na zapinje,
na oštro kamenje ne stupa.
Pešači u gaju, na groblju, na brdu,
pa na obali korača,
u isto vreme svugde je prisutna.
Vidi mastiloplave stene, tamno nebo,
more boje vina,
u čamcu na vodi
bez vetra, bez zaveslaja prolazi.
Na obližnje malo ostrvo magarca nosi
gde pre smrti izmoždene ostavljaju.
Ostavlja ga tamo, među mnoštva ostarelih životinja,
pripada mu bara ispod nogu
a kao poslastica prozirna, žurava trava.
Pomiriše njenu ruku,
njuškom joj rame blago protrlja
i pognutom glavom
između dve stene ostaje.
Neka bude tako kako se čitav svet ponaša.
 
Prevod: Fehér Illés