Turczi István: Civiliter mortuus – Civiliter mortuus

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Civiliter mortuus   november bangitalevelek sodródnak lerongyolódott fák közt imbolyog a fény árnyak tekerednek kopott kőpadokra celofánba burkolózik a lehellet   egy férfi részeg vagy elnyomta az álom mint egy hamuszobor magába roskad félúton felejtett kezében ködöt szorongat mellén napilapot zizgel a szél   a férfi egyre mozdulatlanabb olvasás közben érte a szívroham pár tétova oldalpillantás tanácstalan arcok szánalom vagy csak üres kíváncsiság   itt járt N. N. — ismerte valaki? felismeri? sietnek az emberek ki érne rá ilyenkor hamar esteledik hamar árnyak tekerednek kopott kőpadokra látszólag minden változatlan

Civiliter mortuus   novembar smežuraju se listovi crne udike svetlost između ogolelih drveća treperi trošne kamene klupe senke obavijaju dah se u celofan umotava   jedan muškarac pijan li je ili se u san utonuo poput kipa od pepela u sebi se rušio na pola puta zaboravljenom rukom maglu stiska na prsima vetar dnevni list ljulja   muškarac nepomičan postaje srčani udar ga je tokom čitanja pogodio po koji neodlučan pogled zbunjena lica sažaljenja ili tek prazne znatiželje   ovde je bio N. N. – da li ga je iko poznavao? prepoznaje? ljudi su u žurbi ko bi sad vremena imao u to doba mrak rano pada trošne kamene klupe senke obavijaju naizgled ništa se nije promenilo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 65. old.