Dušan Gojkov № 31 - № 31

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 31   ne nisi se prevarila bio sam to ja u polupraznom poluraspadnutom autobusu na semaforu jedini putnik koji pognute glave tobože usredsređeno čita poeziju (sladunjavog žeraldija – ali kakve to veze ima: spolja sa mesta na kojem ti stojiš loša poezija se ne prepoznaje) nikako da pređeš tu ulicu iako je tebi zeleni signal a nama crveni koliko ima otkako se nismo videli godina godina i po dve više bio sam siguran da si uspela i da me zaboraviš ja znam da tebe nisam ali priznajem sve ređe pomislim na tebe udatu ženu (sređen život, dvoje divne dece oboje od različitih očeva nijedno od tvog zakonitog supruga ali koga se to samo tiče) ženu punu ljubavi i prepunu straha da se na njoj to ne primeti tmuri se napolju autobus kašljuca nikako da krene ti i dalje stojiš gledaš moj namerno pognut profil skriven pod tamnim naočarima usne koje si volela kako si često govorila da osetiš na svom vratu ruke mi se ne vide a one su najbitnije jer svaki blagi dodir šakom tvoje je oči pretvarao u zelena mora autobus napokon kreće ti sad možeš lagano uzbrdo ka svojoj kući

№ 31   nem nem tévedtél én voltam a majdnem üres majdnem széthullott buszban az útjelző-lámpánál az egyetlen utas aki lehajtott fővel látszólag odaadással verset olvas (édesded geraldyt – de ez most nem fontos: kívülről arról a helyről amelyen állsz a silány költészetet nem lehet felismerni) sehogy sem mégy át az utcán pedig a jelzés neked zöld nekünk meg piros mióta nem láttuk egymást éve másfél két éve több biztos voltam abban sikerült engem elfeledned én tudom téged nem de bevallom egyre ritkábban gondolok rád a férjes asszonyra (rendezett élet, két gyönyörű gyerek különböző apáktól egyik sem a törvényes férjedtől de kinek mi köze hozzá) az asszonyra aki szerelmes és félelemmel telt nehogy észrevegyék kinn sötétedik a busz pöfékel sehogy sem indul te továbbra is ott állsz a szándékosan lehajtott sötét szemüveg mögé rejtett arcélemet nézed ajkamat melyet szerettél gyakran mondogattad nyakadon érzed kezemet látod és az a legfontosabb mert tenyerem minden gyengéd érintését szemed zöld tengerré változtatja a busz végre működésbe lép te most lassan elindulhatsz a kaptatóra otthonod felé   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 62-63.