Turczi István: Azokra gondolok – Na one mislim

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Azokra gondolok   Azokra gondolok akik lépcsőházak sivár homályába rejtekezve kitartóan sodorják a soron következő cigarettát baljóslatú idegen hangokra felkapják fejüket összerándulnak megdermednek mint a hűtőbe tett harangvirág                           bűntudatuk értetlenül éhesen kószál folyosók imbolygó fényei közt maguknak kuporgatják az eltulajdonított perceket a fekhelyül kiszemelt üres biciklitárolót a meleget a meleget               s arcuk végül mégis gyanútlanul belebukik a liftaknába Azokra gondolok          akik után nem marad mosoly se tévéinterjú se virágcsokor csak a magány végtelenített szalagjai igazolt peron-szabadság és jeltelen madárvonulás Azokra gondolok           akik üvöltenének mikor halántékukhoz négyfelől tapad a csend akik simogatni is tudnának mernének szeretni érdek nélkül oldottan s néha szerelmesen akiknek nincsen kályhájuk ágyuk kutyájuk kicsi fehér vagy nagy fekete esetleg foltos és billenős fülű olyan mindegy végtére is tartozni valakihez annyi mint tartozni magunknak egy soha vissza nem térő pillanattal        ha már nem futja többre           ha már reménytelen Azokra gondolok          akik verseket olvasnak elmeszesedett sajtszagú estéken szavak feketeseregével masírozva olvassák versemet de kevesen is vannak istenem

Na one mislim   Na one mislim koji u jalovoj tami haustora skrivajući sledeću cigaru istrajno uvijaju na strane zloslutne glasove glave dižu trgnu se ukoče kao zvončić u zamrzivač stavljen                            njihov osećaj krivice između slabašnih svetlosti hodnika gladno luta za sebe ukradene minute nakupljaju prazan stalak za bicikle što im kao krevet služi toplinu toplinu                           na kraju ipak njihova lica se nepodozrivo u okno lifta gube Na one mislim                    iza kojih niti osmeh niti intervju niti buket cveća ne ostaje samo beskonačne trake samoće na peronima potvrđena sloboda i neoznačena selidba ptica Na one mislim                    koji kad bi im se tišina na slepoočnicu sa četiri strane lepila urlali koji bi bez interesa opušteno koji put zaljubljeno i milovati znali voleti se usudili koji nemaju peć krevet psa malen beo ili velik crn možda pegav sa visećim ušima na kraju krajeva svejedno je pripadati nekom znači da smo sebi dužni makar sa jednom nepovratnom trenutkom     ako već više ne pripada              ako je već beznadežno Na one mislim               koji tokom smrdljivih zakrečavanih večeri pesme čitaju crnom legijom reči marširajući moju pesmu čitaju bože moj koliko ih je malo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 64. old.