Vasa Pavković: Stalno sam… – Állandóan…

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Stalno sam…   (Već dugo) Stalno sam u samom središtu ničega.   Ćuteći, kad govorim. Pa i kad spavam, sanjam. Budim se u samom središtu ničega. Ležim otvorenih očiju – da, tu sam.   I sve je tu: kavez, široka pustinja, pučina, trunčica: kao kad šakom snažno stegnem vodu, pa mi isteče kroz prste, ili kao pesak...

Állandóan…   (Már sokáig) Állandóan a semmi kellős közepén vagyok.   Némán, mikor beszélek. Meg akkor is, mikor alszom, álmodok. A semmi kellős közepén ébredek. Nyitott szemmel fekszem – ige, itt vagyok.   És minden itt van: a ketrec, a széles pusztaság, a nyílt tenger, morzsányi: mint mikor tenyeremmel a vizet erősen markolom és ujjaim közt kifolyik, vagy mint a homok…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.