Vasa Pavković: (Vetar – kažem: vetar…) – (Szél – mondom: szél…)

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

(Vetar – kažem: vetar…)   Vetar – kažem: vetar i vidim mrki korov, suvi zub, pustaru, tela partizana, istrulela, odvratno sama.     Vetar, koračam kraj vode i vidim: vatrenu kolibu u kojoj gori rodoljub s petokrakom na kapi i kišu tanadi koja gasi njegovu želju, da bi poslednja hulja mogla da mu pljuje po humki šest decenija docnije.   Vetar, kažem, i ništa. Ispijam gorki gutljaj i posmatram svoju senku bez očiju, bez osmeha, bez ičega.

(Szél – mondom: szél…)   Szél – mondom: szél és látok zord kórót, száraz fogat, pusztát, partizán testeket, szétmállottak, undorítóan magányosak.     Szél, víz mellett megyek és látom: a lángban álló kunyhót, benne hazafi ég sapkáján ötágú csillag, kívánságát golyózápor oltja, hogy az utolsó álnok hat évtizeddel később sírhantját leköphesse.   Szél, mondom, és semmi. Keserű a korty és szemek nélküli, mosoly nélküli, csupasz árnyékomat nézem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.