Vasa Pavković Pančevo 3.
februar 1953. –
|
Nesigurno
Posmatram
oblike: radiolariju i
možda
Afroditu. Ili slad. Ili panegirik.
Ili
okorovljen pružni prelaz
gde stoji
boginja Helena i njen otac
železničarski
službenik. Pa srebrnastu
lunu koja
otkriva naša dečija tela
zabavljena
polnim razlikama.
I kažem:
dosta si govorio!
Oktobar
će proći. Kad stigne zima
stići će
beli pokrov za žalovanje.
Kucnem o
neka vrata i otvorim ih
uveren da
neću ugledati nikoga
- što se
ponavlja iz sata u sat.
|
Bizonytalanul
Nézem
a külcsínt: az egysejtűt és talán
Aphroditét.
Vagy a kéjt. Vagy a dicsőítőt.
Vagy a
kóróval benőtt vasútátjárót
ahol
Heléna istennő és édesapja
mint
vasúti alkalmazott áll. Majd
a nemi
különbségekkel foglalkozó
gyerekes
testünket felfedő ezüstös holdat.
És
állítom: eleget beszéltél!
Az
október elmúlik. Ha a tél megérkezik,
a szánalmas
fehér takaró is megérkezik.
Bekopogok
egy ajtón, azzal a tudattal
nyitom
ki, hogy ott senki sincs
– ez óráról
órára ismétlődik.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: Vasa
Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése