Vasa Pavković: U nekoj aleji… – Egy fasorban…

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

U nekoj aleji…
 
                                      Po Brinkmanu
 
U nekoj aleji iskrsava renesansni anđeo
(zvoni telefon!)
mračan, u brokatu, i jebe samog sebe, tutnje
teretni vozovi (zvoni ...) preko mosta
(zvoni!) gde vise plakati (majka mi čestita
četrdeseti rođendan: bio je sneg do pojasa,
trčala sam po hleb i mleko, tata je bio
u armiji, strašno brzo, sad su ti najlepše
godine, iskoristi ih) ... u dronjcima
muzički komadi.
Prešao sam taj most, video te dronjke,
mahao tim dečačkim rukama, stezao sisu
takvim mladićkim šakama – sve sam to prošao
i sad ne mogu ni da se iscerim.
 
Možda da ustanem i stojim ukočen
sve dok budem imao snage?
 
Izvor: Vasa Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.
 
 

Egy fasorban…
 
                                       Brinckman után
 
Egy fasorban reneszánszi angyal bukkan fel
(csörög a telefon!)
sötét, brokátban, és önmagát hágja, robognak
a tehervonatok (csörög…) a hídon túl
(csörög!) ahol hirdetések lógnak (anyám köszönt,
negyvenedik szülinapomra: derékig ért a hó,
kenyérért, tejért rohantam, apád katona
volt, nagyon gyorsan, ezek a leszebb
éveid, használd ki) … zeneszámok
rongyokban.
Átmentem azon a hídon, láttam azokat a rongyokat,
azokkal a gyerekkezekkel integettem, a mellet
olyan ifjú tenyérrel szorítottam – mindezt átéltem
és most még vihogni sem tudok.
 
Talán keljek fel és mereven
addig álljak, míg erőm engedi?
 
Fordította: Fehér Illés