Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2023. július 27., csütörtök

Fatima Halilović Pjesnici Šambale – Shambala költői

 

Fatima Halilović Tuzla, 11. januar 1997. – 

Pjesnici Šambale
 
Dragi moj, sjećaš li se, 
Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života
Putovali smo svijetom
I govorili ljudima poeziju
A ljudi su nas darivali voćem
Datulama, smokvama, grožđem...
I maslinama su nas darivali
Putovali smo s jednog kraja svijeta na drugi
Pokušavajući uloviti vlastite sjene
Na Mediteranu su nas jednom vjenčale
Plavokose djevojčice i morske sirene
Načinile su krug oko nas
Odjenule nam od morskih valova istkane odore
I pjevale  nam zajedno s pticama
Na jezicima koje nismo razumjeli
S nekim nestvarno lijepim pticama
Pjevale su nam pjesme o ljubavi
Vjetar nam na glave stavi lovorove vijence –
Sad ste vječno vjenčani, rekoše nam
Govorile su na nekim jezicima 
Koje mi nismo razumjeli
Sve dok nisu rekle: 
Sad ste vječno vjenčani
Mi smo vjenčani za vječnost!
Mi smo vjenčani za poeziju! – 
Kliktali smo poput djece
Idemo na Kavkaz – rekoh im
Na vrh Kavkaza idemo
Ta, jeste li s uma sišli
Šta ćete tamo
Kome ćete tamo govoriti stihove
Ostanite s nama
Ovdje su more i sunce
I mnoge životne radosti
I nismo otišli tada
Već u nekom narednom životu
Govorili smo poeziju Kavkazu
Na Elbrusu, u zanosu, opijeni, govorili:
„...Ne mari ako si posrnuo hiljadu puta.
Dođi!
Dođi ko god da si.
Jer ovo nisu vrata beznađa, 
dođi!
Takav kakav si!”1
Darivale su nas medom i mlijekom
Starice s kavkaskog gorja
A ti si im govorio:
Vi niste starice
U vama vri život
Gle, kako vam se životna snaga silna
U rumen na licu pretače
Iz vas pršti duh mladosti
A one su se smijale kao djevojčice
I molile nas: Ostanite s nama
Kavkaz je vaša kuća
Idemo, rekosmo im, u Šambalu. 
Ne postoji Šambala!
Ako i postoji, niko ne zna gdje je
To je strašno, to je okrutno mjesto
Dvije su djevojke otišle tamo i poludjele
Poludjele načisto! 
Pjesnici znaju gdje je Šambala! – rekosmo
Pjesnicima se otvaraju prolazi u druge dimenzije
I tako smo otišli...
Kako su riječi čarobne, kako su riječi snažne – 
Kazivao si mi u dalekim afričkim prostranstvima
Gle, šta mogu učiniti riječima –
Nas dvoje, stoljećima nakon ovog, 
Na nekoj bosanskoj planini čitamo poeziju
I ja ti govorim:
Dragi moj, sjećaš li se,
Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života
Putovali smo svijetom
I govorili ljudima poeziju
A ti se smiješ i pitaš 
A u kojem smo stoljeću 
U kojem smo životu sada? 

1Stihovi Dželaludina Rumija

Shambala költői
 
Kedvesem, emlékszel-e még,
Mi holmi előző életből ismerjük egymást,
A világban bolyongva
Az embereknek verseket mondtunk
Az emberek meg nekünk ajándékba gyümölcsöt,
Datolyát, fügét, szőlőt adtak…
Meg olajbogyót
A világ egyik sarkából a másikba utaztunk
Saját árnyékunkat próbáltuk megfogni
Egyszer a Mediterránon összeadtak bennünket
Szőke kislányok és tengeri szirének
Forogtak körülöttünk
Tengeri hullámokból szőtt egyenruhába öltöztettek
És a madarakkal együtt
Számunkra érthetetlen nyelven énekeltek
Hihetetlen szép madarakkal együtt
A szerelemről énekeltek
A szél fejünkre babérkoszorút tett –
Most örökre esküdtetek, mondták
Olyan nyelveken beszéltek
Amelyet mindaddig nem értettük,
Míg ezt nem mondták:
Most örökre esküdtek vagytok
Mi az örökkévalóságra esküdtünk!
Mi a költészetre esküdtünk! –
Gyerekekként ujjongtunk
Kaukázusba megyünk – mondtuk nekik
A Kaukázus csúcsára megyünk
Ugyan, elment az eszetek
Mit akartok ott
Ott kinek fogtok szavalni
Velünk maradjatok
Itt a tenger és a nap
És a mindennapi örömök
Akkor nem mentünk el
Hanem egy másik életben
Kaukázusnak szavaltunk
Verset Elbruszon, rajongva, lelkesedve mondtunk:
„…Nem számít, ha ezerszer is botlottál.
Gyere!
Gyere, akárki is vagy.
Mert ez nem a kilátástalanság kapuja,
gyere!
Úgy, amilyen vagy!”1
A kaukázusi anyókák
Mézzel, tejjel láttak el bennünket
Te meg állítottad:
Nem vagytok anyókák
Az élet forr bennetek
Lám, a hatalmas életerő
Arcukra pirospozsgás színt varázsol
Belőlük az ifjúság szelleme száll
Ők csak, mint a kislányok, nevettek
És kértek bennünket: Maradjatok velünk
Kaukázus a házatok
Megyünk, mondtuk, Shambalába.
Shambala nem létezik!
Ha létezik is, senki sem tudja, hol van,
Szörnyű, kegyetlen hely
Két lány oda ment és megbolondult
Megbolondultak!
A költők tudják, Shambala hol van! – mondtuk
A költők előtt más méretű átjárók nyílnak
És elmentünk…
Milyen varázslatosak, erősek a szavak –
Mondtad nekem a távoli afrikai térségben
Lám, szavakkal mit lehet tenni –
Mi ketten, századok múltán,
Egy boszniai hegyen szavalunk,
És én, a nő mondom neked:
Kedvesem, emlékszel-e,
Mi, egymást, holmi előző életből ismerjük
A világban utaztunk
És az embereknek verseket mondtunk
Te pedig nevetsz és kérded
Most melyik században
Melyik életben vagyunk?
 
1Dzsalál ad-Dín Rúmi sorai
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.casopiskvaka.com.hr/2018/10/fatima-halilovic-pjesnici-sambale.html?m=1&fbclid=IwAR0XJLNYfJNdSWazp1OtKrP4r9O1uGLxcNnndYW-kSBwUA1WpLeKmpR1oAg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése