Vladimir B. Perić Šabac 20. oktobar 1976.
–
|
5.
етида Largo:
kroz sinju jesen lagano i teško odmiču sapeti dani......... Lento: magla
prekriva uspomene blede.......Grave: iz groba se dižu sećanja daleka..... i
lome dušu i telo slomljeno svijaju u svilu oko ruke naprsle pa pukle. Preko
oraha, preko leda nešto se htelo. Transformišu
se predeli: eksterijeri se sabijaju u četiri zida, zlatno sunce sliva se u
plam sveće, crveni puni mesec sviće. Dete sa zavijenom slomljenom rukom igra
se sečenom plastikom u „Vojvode
Mišća 40“,
u „Vojvode
Brane 9“, „Sremskoj 7“, „Avde Karabegovića 12“.
Nenamerni je posetilac raznih kuća, njen stanar; prostori mu klize niz prste.
U svili je gips kʼo labud u ledu. Sklopljene okice snatre plavet proleća,
zelenilo polja. U gluvoj sobi odjekuje srce. Ti
spavaš. Gledam te, dalek četrdeset leta. U mislima mi odsutni osmeh, bura
tuge, osećanje gubitka, a dragoceno vreme protiče. SÂM si. Krivica me tesni,
a ne znam kako da sprečim godine rascepa što slede. Zato zamrzavam ovu sliku
i čuvam te od igrarija vremena. Sa distance mogu da sanjarim sa tobom,
da mumlam: sputano ali energično. Mlako
je i toplo provejavaju slike u ovoj nesanici, suznoj od bolova. |
5. etűd Largo: a
szürke őszben lassan, nehezen múlnak a napok......... Lento: fakulnak a
ködtakarta emlékek....... Grave: a sírból régi emlékek kelnek életre..... és
testet, lelket törnek, törötten gomolyognak a kézben feslett, majd szakadt selyemben.
Diófán, hátukon keresztül akartak valamit. Átalakulnak
a térségek: ami kinn van, a négy fal közé szorul, az arany nap gyertyalángba ömlik,
vörös telihold virrad. A gyerek bekötött törött karral a „Vojvode Mišća 40”, „Vojvode
Brane 9”, „Sremskoj 7”, „Avde Karabegovića 12” utcákban vágott műanyaggal
játszik. A különböző házak véletlen látogatója, lakója; a helyszínek ujjain
csúsznak. A selyemben a gipsz, mint hattyú a jégben. Bezárt szemekkel kék
tavaszról, zöld mezőről álmodozik. A süket szobában a szív visszhangzik. Alszol.
Nézlek, negyven nyár távlatából. Gondolataimban eltűnt mosoly,
fájdalom-vihar, veszteség-érzés, az idő meg múlik. EGYEDÜL vagy. Bűntudattal
tele nem tudom, hogyan akadályozzam meg a következő évek gyötrelmeit. Ezért
fagyasztom ezt a képet és védelek az idő incselkedésétől. A térközben képes
vagyok veled álmodozni, gügyögni: gátoltan, de energikusan. Ebben a fájdalommal teli éberlétben a képek meghitten tűnnek fel. Fordította:
Fehér Illés |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése