Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –
Iz zbirke pesama: Nevine godine (1992)
Az „Ártatlan évek“ kötetből (1992)
Kengurživot
skok sa prozora u oblake trčim
da uhvatim autobus
rumene
pruge
kosmičkih pomeranja nosim
u sebi Skok
sa prozora u oblake volim
da meditiram u autobusu
reke su svetilišta jeze kojima se nerado poklanjaju
lažni dijamanti Skok
sa drveta na zemlju trčimo
livadama širokim koje krvare izborano i
skoro slepo hteo bih
ali ne može ne ide ovo su
turobne tamne nedelje kada priroda
u svojoj
jalovosti dostiže ljudsku glupost godina
zaranja u noć a srce zaranja
dublje od noći
do nekog praznog vetrovitog prostora
bez sunca zvezda ili meseca
samo sa čudnom svetlošću kao od misli
što prede tamnu vatru u
kovitlacu oko sebe
dok se u hladoći ne razbukti i čovek
bude svestan ničega
što poznaje rudnika kreveta samoća utvarâ
sakrij to daleko negde
izvan svesti samo hoću li tako pobediti
smrt Skok
jači slabiji
kraći duži
sa drveta na zemlju
oblaci ostaju u autobusu
bacam ih u smeće kao iznošeno odelo bez
straha da nove neću pronaći Skok
sa zemlje na mesec
kalendar je jedna ogromna prazna soba
po kojoj luta strela čeznuća
dolazeći do konačnog broja tačke
su udarane da bi se stalo Skok
iz mogućeg
u nemoguće postojiš li lepa
moja ptico što letiš nad snegom
da li ti stvarno letiš
ili ja
zamišljam to
Kenguruélet
ugrás az ablakból a fellegekbe rohanok
hogy elérjem az autóbuszt
a kozmikus
mozgások
rózsaszín változásait hordozom
Ugrás
az ablakból a fellegekbe szeretek
az autóbuszban elmélkedni
a folyók a borzalmak szentélyei melyeknek
hamis gyémántokat nem szívesen ajándékoznak Ugrás
a fáról a földre széles mezőkön
vágtatunk felcserepesedetten majdnem
vakon véreznek szeretnék
de nem lehet nem megy keserves
sivár hetek ezek a természet
önnön meddőségével
elér az emberi butaság szintjére az év
elér az emberi butaság szintjére az év
az éjbe sűllyed és a szív
az éjtől is mélyebbre
holmi üres szeles térbe
ahol nincs nap se csillag se hold
csak a fucsa fény talán a gondolattól
mely sötét tüzet éleszt
a forgószélben
míg a ridegségben fel nem robban maga az ember is
rádöbbenek a semmire
mely ismeri az ágy magányos tárnáit
tüntesd el a messzeségbe
túl a tudat határán legyőzhetem-e
a halált Ugrás
erősebb gyengébb
hosszabb rövidebb
a fáról a földre
a felhők az autóbuszban maradnak
rongyos ruhaként dobom őket a szemétre nem
félek hogy újat nem lelek Ugrás
a földről a holdra
a naptár hatalmas üres terem
ahol a vágy nyila bolyong
míg a végső ponthoz érve
ősszezúzva meg nem áll Ugrás
a lehetségesből
a lehetetlenbe létezel-e gyönyörű
madaram ki a hó felett suhansz
te tényleg suhansz
vagy csak
a képzeletem
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése