Ilija Šaula Anina soba – Anna szobája

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Anina soba   U mojoj sobi spavaju ptice, u grudima mi nebeska soba. Često ulazim u nju, u njoj vidim što u ludilu života ne mogu ni da zamislim. Ponekad i moje ptice dolepršaju u tu sobu, ali ne čujem im cvrkut, možda su opsjednute pa ne cvrkuću. Primjetila sam, kad su sa mnom u sobi, dovoljno je da pomislim da mi sjednu na rame i one su to već učinile. Primjetila sam kad žele da se dozivaju cvrkutom, ne cvrkuću, ali se sporazumjevaju. Ta soba u mojim grudima nema prozora, vrata se otvaraju na jednu i na drugu stranu, tako da ne znam, kad u nju uđem a kad izađem. Krevet u toj sobi ne postoji ali svejedno se u njoj najbolje odmorim. U njoj nema nijedne lampe, a ispunjena je blistavom svjetlošću. Nisam primjetila, ni sto, ni stolicu a čini mi se, da sam baš u toj sobi sakupila najljepše misli i čitala najzanimljiviju knjigu, zavaljena u udobnu stolicu. Nisam primjetila ni tepih, pa čak ni pod, ali nikad nisam propala hodajući sobom, sama sa sobom. U tu moju sobu još niko nije ušao osim mojih ptica i učinilo mi se da smo se ponovno upoznavale jer bile su mi toliko drage, kao kad sam ih prvi put prislonila uz grudi i nježno poljubila. Nekad, poželim da moja soba ima prozore, a onda sam shvatila da mi nisu potrebni, jer svejedno vidim van te sobe a spoznala sam da se iz vana ne može vidjeti unutrašnjost moje sobe. Voljela bih da se nastanim vječno u tu sobu zajedno sa pticama i da sobujemo u našoj sobi, okovane božanskom ljubavi.

Anna szobája   Szobámban madarak pihennek, mellemben mennyei szoba. Gyakran térek be, benne látom azt, amit az eszeveszett életben el sem tudok képzelni. Néha madaraim is abba a szobába röppennek, de csicsergésüket nem hallom, talán megszállottak, hát nem csicseregnek. Észrevettem, mikor velem vannak a szobában, elég, ha gondolatban megkívánom, üljenek vállamra és már meg is tették. Észrevettem, mikor csicsergéssel akarják egymást szólítani, nem csicseregnek, de megértik egymást. Annak a szobának, ott mellemben, nincs ablaka, ajtaja mindkét irányba nyílik, így nem tudom, mikor megyek be és mikor ki. Abban a szobában ágy sincs, mindegy, ott tudok pihenni. Benne egyetlen lámpa sincs, de ragyog. Asztalt, széket sem vettem észre, mégis úgy tűnik, kényelmesen elhelyezkedve éppen abban a szobában olvastam a legérdekesebb könyvet, gyűjtöttem legszebb gondolataimat. Szőnyeget sem vettem észre, még padlót sem, de a szobában sétálva, egymagamban, sosem zuhantam le. Abba a szobába, madaraimon kívül,  még senki sem lépett mégis úgy tűnt, ismét megismerkedtünk, számomra oly kedvesek, mintha mellemre vonva először csókolnám őket. Néha szeretném, ha szobámon ablak lenne, de megértettem, nincs rá szükségem, hisz így is mindent látok és felismertem, így kívülről nem lehet látni, mi van a szobában. Szeretnék mindörökre abba a szobába költözni, és a madarakkal együtt abban a szobában isteni szeretetbe láncolva lakni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Nenad Grujičić Царске намигуше – Birodalmi kacérkodónők

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Царске намигуше   Таква су времена. Ни љубав није што је. Не сустиче срећника у загрљају.   Ево познатог случаја: Расан песник – коњоводац лирике, у опроштајним чекаоницама живота порубљује женске сукње и опева полупана колена царских намигуша што низ пролетња губилишта под гиљотинама најлепшег цвећа ридају.   Бити осећајан и чемеран  – шта му то дође?   Ја добро видим брлог у кориту женског лица пљуснутог на постељу плача.

Birodalmi kacérkodók   Ilyen időket élünk. A szerelem se az, ami. A kiválasztottat nem tárt karokkal várja.   Íme egy közismert eset: Az ismert költő – a költészet éllovasa, az élet istenhozzád várótermében női szoknyákat szegélyez és a birodalmi kacérkodónők összetört térdeiről regél akik a tavasz vesztőhelyén, a legszebb virág pallosa alatt zokognak.   Érzékenység, elkeseredettség – mit is akar mondani?   A női arcmélyedésben a sírás fekhelyére csapódott pocsolyát jól látom.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Hajnal Éva Most csak úgy – Sad bih tek tako

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Most csak úgy
 
                             elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném azt a teljes lényedből áradó férfi illatot, csak figyelnélek, mint egy kívülálló, aki egy filmet néz, de ő maga nem szereplője a filmnek, csak messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, izmos felsőtestedben gyönyörködnék és azt gondolnám, nincs nálad szebb és erősebb férfi, és nézném, hogy csorog a veríték a homlokodba, aztán leülnék a közeledben és titokban engedném, hogy kiszakadjon belőlem a hiány, az, hogy még nem is szerettél, hogy nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz, azután észrevétlenül beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok, amiket, bár magaddal vittél volna, belém ragadtak, mint a bányász zenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami azóta is visszacsengi azt a nyirkos november végi napot, azt, ahogy fázott a lábam a temetőkertben, mert dermesztő hideg volt ’67 telén és nekem nem volt téli cipőm és egyébként sem értettem, mi ez az egész, nem sírtam, mert végig azt gondoltam, biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod és végig csak azt figyeltem, milyen érdekes nyomot hagy a cipőm a hóban, figyeltem a mintázatot, a rövid és a hosszú vonalkákat, mondták is, micsoda konok gyerek, egyetlen könnye sincs, most csak úgy megérinteném az arcod, bár, ezt már nem tehetném észrevétlenül, jobb is volna, ha észrevennéd, mert most úgy végighallgatnám, amint elmondod az összes elmaradt mesénket, édesapám.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 29. old.
 
 
Sad bih tek tako
 
     prošla pored tebe, ne bih ništa pitala samo bih miris muškarca volela da osećam što čitavo tvoje biće širi, samo bih te promatrala kao stranac koji neki film gleda ali on sam nije učesnik filma, samo bih iz daljine promatrala kako u dvorištu drvo cepaš, uživala bih gledajući tvoje snažno telo i pomislila od tebe lepši, snažniji muškarac ne postoji, gledala bih kako curi znoj na tvom čelu, potom bih u tvoju blizinu sela i u potaji dozvolila da nestane praznina iz mene, to da me još nisi voleo, da se ne sećam kakav je osećaj kad me voliš, posle bih neprimetno tvoju kosu pomirisala, jer još postoje u meni mirisi sećanja, koji su, iako bih volela da ih sa sobom poneseš, u meni ostali, kao beznadežno dugo rastegnuta pesma rastanka orkestra rudara šta u meni od onog vlažnog novembarskog kraja dana odzvanja, to, kako mi se noga u vrtu groblja smrzla, jer je zima ’67 vanredno hladna bila a ja zimsku cipelu nisam imala, ali ni inače ništa nisam shvatila, šta se sve događa, nisam plakala jer sam samo na to mislila da se po svom običaju šališ i jedino to posmatrala, u snegu moja cipela kako interesantan trag ostavlja, posmatrala sam šare, kratke i duge linije, čak su i spomenuli da je baš tvrdokorno dete jer ni jednu suzu ne pusti, sad bih ti lice tek tako taknula, mada, to ne bih mogla neprimetno da uradim, možda bih i bolje bilo da primetiš jer bih sad drage volje poslušala sve one izostale priče koje mi nisi ispričao, oče moj.
 
Prevod: Fehér Illés

Ladik Katalin Láttam a kutyákat – Videla sam pse

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Láttam a kutyákat   Kiemelkednek a fagyos földből, öngyilkosok éjszakája ez. A jég alatt egy egész világ van, teremtés előtti pillanat. Láttam a maszkot, mely földöntúli értelmet, tökéletes harmóniát sugárzott. Láttam a hegyeket, melyek nem hegyek már, de heggyé lesznek újra. Az ég kiszakadt a földből, fehér ingben kutyák integetnek, a föld alatt felvonít az arc nélküli isten.

Videla sam pse   Iz smrznute zemlje se izdižu, to je noć samoubica. Ispod leda čitav svet je, trenutak pre stvaranja.   Videla sam krinku šta vanzemaljski razum, savršenu harmoniju isijavala. Videla sam brda, koji više nisu brda, ali postaće opet brda.   Nebo se iz zemlje otkinulo, u belim košuljama psi mašu, ispod zemlje bog bez lica zacvili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600533

Székelyhidi Zsolt Nyolcad – Osmina

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. –

Nyolcad   Nyolc szívem benned, töltöd őket, lököd. Nyolc szíven ütő kilencedik a tiéd, bentjéből billenő, sűrűn nőtt ritmusok. Összefolyók mentén sejtjelek hajlítása, fő vénáknak vákuuma. Ritmikus hajszálérzetek, viruló öntőformák. Látod, nyolcadom lotyogó véredből feszít árbócot. Nyolc naplementéhez még egy megtérés dukál. Átlátható részeink egymást kellőképp takarva. Mondhatjuk kifelé, mindent készakarva szőttünk, minden kezdettől fogva helyben lüktet. Nyolc benned, kilencedik te. Együtt pumpálnivaló.

Osmina   Osam moji srca u tebi, puniš ih, odbijaš. Na osam srca deveti što kuca je tvoja, iz njegove unutrašnjosti gusto izrasli ritmovi. Uz spojenih savijanje znakova stanica, vakum glavnih vena. Ritmični tanani osećaji, rascvetale forme livanja. Vidiš, moja osmina jarbol iz tvoje krvi šta klobuča razvija. Uz osam zalaska sunca još jedno razumevanje pripada. Naši prozirni delovi međusobno se prikladno pokrivaju. Možemo prikazati, sve smo namerno tkali, sve od samog početka na svom mestu kuca. Osam u tebi, deveti ti sama. Crpsti samo zajedno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 24-25. old.

Gulisio Timea Pilátus – Pilat

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Pilátus   Felütöttem benned a fejem. Békák a tóban. Penészpöttyök a kenyéren. Szúrópróbaszerűen, törvényszerűen. Te leszel, aki tönkretesz. Neked kell vállalnod a feladatot. Már előre mosom kezeid, A szép, száraz ág-kezeid. Belémszúrsz, villanypózna az égbe. Átíveled az összetartozókat. Megölöd a madarakat. Élve kell őket megsütni.   Kérlek, ne nézz oda közben.

Pilat   U tebi sam digla glavu. Žabe u jezeru. Na hlebu mrlje plesni. Poput probe na preskok, zakonski. Ti ćeš biti taj ko će me da uništi. Ti moraš da preuzmeš zadatak. Već unapred pereš ruke, Lepe, suhe ruke od grana. Ubodeš me, bandera do neba. One koji su vezani zasvodiš. Ptice ubijaš. Žive ih treba ispeći.   Molim te, nemoj da gledaš.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Énekel a fa – Stablo peva

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Énekel a fa   a madarak lenyelték a hangot, de begyükből felbugyborékolt: dallamok, szavak, formák potyogtak az avarra.   „a fák énekelnek” – mormogja a költő monitor fénye mélyíti ráncait nem látja hát nem tudja: ez már az öregség jele –   tovább  pötyög a billentyűzeten mindent elment valahová: tán egyszer megnyitja valaki…   a fák tovább énekelnek de nem jelent semmit

Stablo peva   ptice su progutale glas ali iz njihovih guša klobuča: melodije, reči, forme padaju na šušanj.   „stabla pevaju” – mrmlja pesnik njegove bore svetlo monitora produbljuje ne vidi te ne zna: to je već znak starosti –   dalje tipkam na tastaturi negde sve sačuva: jednom možda otvoriće neko…   stabla dalje pevaju ali ništa ne znači   Prevod: Fehér Illés

Forrás: : Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.