Keresés ebben a blogban

2026. november 22., vasárnap

Kajoko Jamasaki Јутрос. Нема – Ma reggel. Nincs

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Јутрос. Нема
 
Јутрос, сиви вихор
снажно тресе
дрво иза куће.
Јасно те осећам на
десном длану, као
тек убрану
крушку.
 
У воћњаку (кога више нема)
ти (које више нема)
и ја (које такође нема)
играмо жмурке.
 
Два, четири, шест, осам, десет...
Ишчезавају некуд
наши мали гласови као
звуци земљаног
звонцета.
Дванаест, четрнаест, шеснаест...
 
Овога јутра, када ветар не
престаје, када тебе више
нема, смарагдна вода
надолази.
 
Осамнаест, двадесет.
 
Ближи се, сада,
друга обала.
 

Ma reggel. Nincs
 
Ma reggel, a szürke vihar
erősen rázza
a ház mögötti fát.
Jobb tenyeremen
élőlényként érezlek, mint
az éppen leszakított
körtét.
 
A (többé nemlétező) gyümölcsösben
te (aki többé nem létezik)
és én (a szintén nemlétező)
bújócskázunk.
 
Kettő, négy, hat, nyolc, tíz…
Ernyedt beszédünk
agyagcsengő hangjaként
valahová csak
eltűnik.
Tizenkettő, tizennégy, tizenhat…
 
Ma reggel a szűnni nem akaró
szélben, mikor többé nem
létezel, smaragdzöld
víz árad.
 
Tizennyolc, húsz.
 
Közeledik, most,
a másik part.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

2026. november 21., szombat

Aca Vidić Знак ватре. Предвечерја – Tűz-jel. Alkonyat

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Знак ватре. Предвечерја
 
Изаћи пред предвечерја
Уздахнути
 
Дићи бол у срце
 
У боје топаза
У малахит
 
У измештена раскршћа неба
 
У умбру што се помера
Као вечерње двери
 
Уз смркнуте ватре
И суморно вече ветра ...
... Танкоћутност смрти
И умируће перје пазухе дана
 
Пролазност је као дување кроз паучину
 

Tűz-jel. Alkonyat
 
Lépj az alkonyat elé
Sóhajts
 
Emeld a fájdalmat a szívedbe
 
A topáz színébe
A malachitba
 
Az ég elmozdított útkereszteződésébe
 
Az esti átjáróként
elmozduló árnyékba
 
Megérzed a kihunyóban lévő tűz
És a komor esti szél mellett…
…A halál érzékenységét
És a nappal hónaljában haldokló pihét
 
Az elmúlás szellő a pókhálón keresztül  
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.

2026. november 20., péntek

Srđan Opačić Трагач – A kutató

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Трагач
 
Ко зна да чита поезију
Ко зна да слуша музику
Ко зна да гледа слику
Тај је несуђени уметник
Кад га неко дело дирне
У њему се исконски жар
разбукти
па постане трагач за
скривеном лепотом
и давно изгубљеним сном
Ко зна да ствара
тај је трагач
Ко стално трага
оставља ли траг?
 

A kutató
 
Aki megérti a költeményt
Aki érzékeli a zenét
Aki átlátja a festményt
Az be nem teljesült művész
Ha megérinti egy műalkotás
Fellobban benne
az ősi vágy
immár kutató
a rejtett szépségé
rég elveszített álomé
Az alkotó
kutat
Aki kutat
hagy-e maga után utat?

Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Истина о смрти је лаж Београд, Свет књиге 2019. стр. 26.

Ilija Bakić: *** (до и од (маларме) 1) - *** (ig és tól (mallarmé) 1)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

маларме стоји               на углу
под и пред њим            укрштају се
        прсти улица
и      језици                    калдрме
он је зуб (без)болан
ослоњен на штап         раскорачен
скрива нешто испод    капута
врти ручицу
забодену
у     ребра  десне           стране
       верглаш је
и
не препознаје               речи
 
 
на рамену му                чучи
добро                            ушивени
препарирани                фаун
 
 
звоне                             прозори
и                                    врата
дрхте                             димови
шкрипи                         камен
 
 
он ништа не чује
јер                 жмури
 

mallarmé áll                    a sarkon
alatta és előtte                 kereszteződnek
        az utca ujjai
és     a macskakövek       nyelvei              
ő fog fájdalom(mentes)
botra támaszkodva         terpeszállásban
valamit rejteget              a kabát alatt
fogantyút forgat
a
bal   bordák  közé          szúrtat
        verklizik
és
nem ismeri fel                a szavakat
 
 
vállán                             guggol
a jól                                odavarrt
kitömött                         faun
 
 
zörögnek                       az ablakok
és                                  az ajtók
remeg                            a füst
csikorog                         a kő
 
 
ő semmit sem hall
mert                 hunyorít
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Илија Бакић: од и до, Everest Media, Београд, 2017.

2026. november 18., szerda

Viktor Radun Teon Трансформације – Átváltozások

 

Viktor Radun Teon Skoplje, 18. novembar 1965. – 

Трансформације
 
и доспех тамо
где боје престају
где се хоризонти преламају
кроз усијану утробу дрхтаве звезде
где рашчеречени симболи
ненаписане поруке
протичу низ тихе падине невидљивог
колико год сам тамо боравио
нисам осетио ни бол
ни ужитак
обезнањен, видео сам све
усковитлани простор
сударен са временом
капало је свуда
непрестано се сливало
док сам кружио око тајног себе
одсечен од поимања
лебдећи изнад непрегледних поља екстазе
свака реч сваки глас
брујао је у мојој кичми
утискујући у њу чудновате облике
и ја спознах слова формуле
од чега спасење
пад у шта
звона су дуго звонила
а ја сам се само сећао
 

Átváltozások
 
és oda jutottam
ahol megszűnnek a színek
ahol a reszkető csillagok izzó gyomrában
megtörik a horizont
ahol szétszaggatott szimbólumok
meg nem írt üzenetek
csorognak a láthatatlan lejtőin
bármennyit is ott tartózkodtam
fájdalmat se
gyönyört se éreztem
öntudatlanul mindent láttam
mindenütt az idővel ütközött
felkorbácsolt tér
csepegett
ömlött
én meg, elvágva a valóságtól,
az önkívület végtelen mezői felett lebegve
titkos énem körül keringtem,
minden szó, minden hang
különös alakzatokat képezve
gerincemben zúgott
és felismertem a varázsige betűit
amitől megváltás
a valamibe zuhanás
sokáig szóltak a harangok
én meg csak emlékezetem
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2026. november 16., hétfő

Iskra Peneva Ватрени лептир – Tűz-pillangó

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Ватрени лептир
 
Слушај моје стихове
Они не говоре све
Али довољно да ти после
Морам рећи још нешто
 
Ти знаш за лептира
Који се ослободио чауре 
Неприметно
Уплашен тренутком неизвесности  
Кријући од самога себе
Напрезао је тело
Прелетајући
Пожутеле и суве цветове
 
Ветар је спалио
Лептирова крила
Спалио
Лептирова крила
Кад му нестане снага
Упалиће ватру
Да обнови крила
 

Tűz-pillangó
 
Hallgasd soraimat
Nem mondanak el mindent
De eleget ahhoz hogy utána
Még hozzá kell fűznöm valamit
 
Te tudsz a gubójából
Észrevétlenül
Kiszabadult lepkéről
A kétkedés pillanatában ijedten
Önmaga elől rejtőzve
Feszítette testét
Szállt
A megsárgult száraz virágok felett
 
A pillangó szárnyait
Szél égette
Elégette
A pillangó szárnyait
Ereje fogytán
Majd tüzet gyújt
És szárnyait újjáéleszti
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Молитва – Fohász

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Молитва
 
Молим се за победу у бици            
     која почиње стихом        
     полетела два врана гаврана,
молим да каравани не пију воду          
     у којој су се купале црне птице            
     и звецкало оружје,
молим нову химну за крила гаврана         
     што нам је показао место          
     где да подигнемо бели град,
 молим по један пољубац на кундаке       
     од ораховине на коју су слетали           
     уморни гавранови,
молим исправку у свежим издањима Библије:      
     „Ноја отвара прозор и пушта гаврана 
     пре четрдесетог дана ”,
молим агенције и сателите             
     да тачније но икад шаљу вести            
     о новим сеобама гавранова и њихове деце,
молим дивљење соколу што се излегао    
     из пет јаја на врху пусте планине,
молим опроштај за соколове што су    
     искомадали
     зечеве на кнежевом столу,
молим младе песнике да опевају мрљу 
     испод ока соколовог што све види,
молим да се роди легенда  
     о орлу–брату–антихристу којем сунце 
     жари крила у висинама, 
     а он слеће и рони у језеру: 
     стиче нову снагу,
молим клетву за орла што прождире
     младу жртву,       
     у утроби сачињава нову,             избацује ван 
      поново ждере.
 
Izvor: autor
 
 
Fohász
 
Könyörgök az ütközetbeli győzelemért,
     mely a következő sorral kezdődik
     felszállott két fekete holló,
könyörgök, a karaván ne igyon abból a vízből,
     melyben fekete madarak fürödtek
     és fegyverek csörögtek,
könyörgök azon hollószárnyak új himnuszáért,
     melyek megmutatták,
     a fehér várost hol építsük,
könyörgök, adjatok egy-egy csókot a diófából
     készült puskatusra, amelyen
     fáradt hollók pihentek,
könyörgök, javítsátok ki a Biblia új kiadását
     „Noé kinyitja az ablakot és a hollót
     a negyvenedik nap előtt kiengedi”,
könyörgök, a hírügynökségek és a műholdak
     minden eddiginél pontosabban tájékoztassanak
     a hollók és fiókáik költözködéséről,
könyörgök, csodáljátok a kietlen hegy csúcsán
     öt tojásból kikelt sólymot,
könyörgök, bocsássatok meg a herceg asztalán
     nyulat széttépő
     sólyomnak,
könyörgök, ti fiatal költők, foglaljátok versbe
     a mindent látó sólyom szeme alatti foltot,
könyörgök, szülessen legenda
     a sas-fivér-antikrisztusról, akinek szárnyait
     a magasban a nap perzseli,
     de leszáll, majd a tóba merül:
     és új erőre kap,
könyörgök, átkozzátok el a fiatal áldozatát
     felfaló sast,
     gyomrában újat alkot,               kiköpi
     és ismét falja.
 
Fordította: Fehér Illés


2026. november 15., vasárnap

Ranko Pavlović Твој роб, љубави – Rabod, szerelmem

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Твој роб, љубави
 
Могао сам да се родим
у неком другом времену,
па да по пећинским зидовима
црвеном глином цртам биволе,
једине богове којима бих вјеровао.
Могао сам да будем фараон
или један од хиљада оних
који су страдали под каменим
блоковима будућих пирамида.
Могао сам да са Мојсијем
знојем, сузама и крвљу заливам
пијесак у египатској пустињи,
или да се клањам златном телету.
И цезар сам могао да будем,
или гладијатор у арени чија крв
храни императорову страст
да гази по слабим и невиним.
У неком другом времену
да сам се родио, могао сам
сабљом сјећи противнике
или бити сасјечен на бојишту,
освајати амазонску дивљину
или бити домородац у негвама,
једрењаком пловити у непознато
или само испраћати бродове
и чекати да се врате у луке досаде
с тајанственим мирисима даљина...
... А родих се, кад томе дође час,
да будем твој роб, љубави.
 

Rabod, szerelmem
 
Születhettem volna
egy másik korban,
hogy a barlang falára
vörös agyaggal bölényt rajzoljak,
az egyetlen istent, akiben hinnék.
Lehettem volna fáraó
vagy egyik a több ezer ember közül,
akik a jövő piramisok kőtömbjei
alatt pusztultak el.
Mózessel együtt verejtékkel,
könnyel, vérrel öntözhettem volna
az egyiptomi sivatag homokját vagy
leborulhattam volna az aranyborjú előtt.
Cézár is lehettem volna
vagy gladiátor az arénában, akinek vére
a császár szenvedélyét táplálja,
aki tapossa a gyengéket, az ártatlanokat.
Ha egy másik korban
születtem volna, ellenfeleimet
karddal ölöm meg vagy
magam is a csatatéren esek el,
meghódíthattam volna az amazóniai vadont
vagy bennszülöttként élek a négerek között,
vitorlással hajózhattam volna az ismeretlenbe
vagy csupán búcsút intek a hajóknak várva,
hogy a messzeségek titokzatos illatával
az unalom kikötőjébe térjenek vissza...
…De akkor születtem, mikor ütött az óra,
hogy rabszolgád legyek, szerelmem.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ранко Павловић: Лаку ноћ, Љиљана, Арт принт Бања Лука, 2016.

Obren Ristić Власници мостова – Híd-tulajdonosok

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Власници мостова
 
(Писмо за Мирчу Динескуа које
ћу му једног дана, вероватно, послати)
 
На четрдесет и више степени
ко зна зашто ми дође, тако одједном,
да онако по нашки све Тутанкамоне
и Кеопсе и кога још све од те ретке врсте –
као да су ваљда они криви, а можда
и могу бити!
 
У крајевима овим и талси се узјахују,
а ћутање је суво злато.
Као оскудан у погледу том завидим ти,
брате Мирча,
на капиталу.
Поред оволиких мостова у домовини
ваљда ће један припасти мени.
 
А како рече наш брат Достојевсти:
У патњи постоји идеја и зарад тога
не пада ми ништа тешко
и себе сам готово убедио да ћемо сутра
или кад-тад свакоме моћи у очи погледати,
ако уопште буде вредело гледати
услед најезде разроких ђавола
или птичурина мишевима слепим налик.
 
Не знам да ли се по питању градње
Куле вавилонске
слажемо са великим братом,
али да ту није било Бога
сасвим сам сигуран и из ове перспективе
гласаћу само за градњу мостова.
 

Híd-tulajdonosok
 
(Levél Mircea Dinescunak1, melyet
egyszer, valószínű, el is küldök)
 
Negyvenegynéhány fokon, ki tudja miért,
csak úgy eszembe jutott, a magunk módján
gyalázzam az összes Tutanhamont, Kheopszot,
meg még ki mindenkit nem abból a ritka fajtából –
mintha ők lennének a hibásak, de talán
azok is!
 
Ezen a vidéken a hullámokat is meglovagolják,
a hallgatás meg arany.
Mint olyan, aki e téren járatlan, irigyellek,
Mircea testvér,
vagyonodért.
Hazámban ennyi hídból ,
egy talán nekem is jut.
 
Testvérünk Dosztojevszkij említi:
A szenvedés eszmét szül, ezért
semmi sem esik nehezemre
és szinte magamat is meggyőztem, holnap
vagy egyszer mindenki szemébe nézhetek,
ha egyáltalán érdemes lesz nézni
a kancsal ördögök vagy a denevérekhez
hasonló madarak özöne miatt.
 
Nem tudom, hogy a Bábel-torony
építését illetően
egyetértünk-e a nagy testvérrel,
de ha itt nem lett volna Isten,
e szemszögből tekintve is biztos vagyok abban,
csak a hídépítésre szavazok.  
 
1Mircea Dinescu (1950. – ) román költő
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: Поезија је љубав на свим језицима, Младеновац, 2026.

2026. november 14., szombat

Balázs F. Attila Ólompohár – Olovna čaša

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Ólompohár
 
Kifeszített kötél a két agyfélteke között
ki egyensúlyozik rajta?
cseresznyepár piroslik fülein
kristályszárnyai alatt meggörnyed
zsebéből a tőke kandikál
szájában virág
a szirmokat tépkedi valaki
szeret - nem szeret – szeret - nem szeret
a kamera közelít
kifejezéstelen arc
riadt szempár
lobogó gyertyaláng tükröződik
női kéz ólompoharat nyújt
benne két könnycsepp
becsapódik az első repülő
aztán a másik
a hatalmas orgona kísérteties hangokat
ont magából
láthatatlan kéz babrál a regiszteren
ez a valóság nem az enyém
a kristályszárnyak a süllyesztőbe kerülnek
a cseresznye húsa ropog fogunk alatt
mosolyogva viszem szájamhoz
az ólompoharat
 
Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.
 
 
Olovna čaša
 
Zategnuto uže pruža se između dve hemisfere mozga
ko to balansira na njemu?
par trešanja crveni se na njenim ušima
povija se pod svojim kristalnim krilima
iz džepa joj čokot viri
u ustima cvet
neko latice kida
voli me – ne voli me – voli me – ne voli me
približava se kamera
bezizražajno lice
prestravljene oči
odražava se plamen sveća što bukti
ženska ruka pruža olovnu čašu
u njoj su dve suze
sruši se prvi avion
posle i drugi
ogromne orgulje sablasne zvukove
ispuštaju
nevidljiva ruka prebira po klavijaturi
ova stvarnost nije moja
u ponor završavaju kristalna krila
meso trešnje krcka nam među zubima
sa osmehom prinosim ustima
olovnu čašu
 
Prevod: Fehér Illés