Ilija Šaula Nebeski vrtlar – Mennyei kertész

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Nebeski vrtlar   Dabome da želim da ti se javim, strah me je da ti pišem a strah me je da ti i ne pišem. Kao da se plašimo jedno drugog, a koliko te samo zateknem u mojim mislima, čudim se kako te ponekad noge ne zabole od te silne šetnje. Ponudim ti da sjedneš, ali uvjek si u prolazu, sad tamo sad ovamo. Volio bih da te nekad noću uhvatim u mislima, računam, noć je možda bi prilegla, pa opet pomislim nema od toga ništa, nema nama spavanja, ako bismo prilegli jedno pored drugog. I tako. Propustim misao po misao i sve ode u nedogled. Tamo u tom nedogledu, jednom sam se privukao i izvirivao da li bih te mogao vidjeti. Zamisli ugledah te ozarenu osmjehom ali onako prema suncu. Ne vidiš ti da ja tebe gledam, ali odjednom čudo, ugledah sebe kako ti prilazim, i vidim kako u meni iznutra nešto svjetli, kao sreća kad se sprema na vaskrsenje, očekujem tvoje iznenađenje, ti se okrenu prema meni, pogleda me milovito nasmiješenim očima pođe mi u zagrljaj i prošaputa: „Odi, čekam te.’’ Zagrlismo se, osjetih toplinu grudi i toplinu tvog tijela na sebi, a sreća zapali vatromet na dnu same duše, osjetih da zajedno poletjesmo u nebo. Nađosmo se na velikoj plavoj livadi. Ne gubismo ni trena. Zasadismo cvijet ljubavi na najljepšem mjestu. Okupiše se anđeli i slavismo duboko u život. Prepolovili smo jabuku i vidjeli u njoj zgodno mjesto da zasadimo voćnjak, sadili smo neumorno...

Mennyei kertész   Természetesen akarok neked jelentkezni, félek írni, de félek akkor is, ha nem írok. Mintha egymástól félnénk, pedig gondolataimban hányszor jelen vagy, csodálkozom, olykor, lábaid, annyi séta után, hogy nem fáradnak el. Kérlek, ülj le, de mindig átmenőben vagy, hol itt, hol ott. Szeretnélek időnként éjjel gondolataimban megkaparintani, mert éjjel van, talán lefeküdnél, majd ismét eszembe jut, ebből semmi sem lesz, számunkra nincs alvás, ha egymás mellé feküdnénk. És így. Gondolat gondolatot követ és minden a messzeségbe vész. Ott, abban a messzeségben, egyszer meghúzódtam és leselkedtem, egyáltalán láthatlak-e. Képzeld, megláttalak, mosolyogtál, de csak úgy, a nap felé. Nem látod, hogy nézlek, de egyszerre csoda, magamat látom, feléd megyek, és bensőmben valami fénylik, mint a feltámadásra készülő öröm, várom, meglepődsz, felém fordultál, sugárzó, kedves tekintettel jöttél tárt karomba és suttogtad: „Gyere, várlak.” Megöleltük egymást, éreztem melled, tested melegét, az öröm a lélek mélyén keltett tűzijátékot,  éreztem, a mennybe együtt emelkedünk. Hatalmas, kék mezőn találtuk magunkat. Egy pillanatot sem herdáltunk. A szerelemvirágot a legszebb helyre ültettük. Összegyűltek az angyalok és az életet ünnepeltük. Az almát kettészelve találtuk meg azt a megfelelő helyet, ahová gyümölcsöst telepíthetünk, telepítettük, fáradhatatlanul…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Bakić: *** ( vatra je prostor...) – *** (a tűz tér...)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   vatra je prostor zborište linije daljina dolaze joj seku u drhtavoj odaji klupku jezika prašina prošlog toka izvrće se u svetlace živo meso udiše tišinu liže noževe odnosi krv briše otiske meseca mena oseka koje otkrivaju kosti stakla ramove dana povez kalendara rašiven listovi tonu kroz ždrelo plazme u vodu amniona koji kaplje niz „drvo pljuvačke”

***   a tűz tér gyülekezőhely vonalak a távolságot közelítik a nyelvgombolyagot remegő teremben szelik a múlt-folyamat pora lángnyelvekbe vált az élő hús csendet szív magába késeket nyal vért visz holdnyomokat töröl holdfázis apály fedezik fel az üveg-csontozatot a nappal-kereteket a naptárkötés szétfejtett levelei a plazma garatján keresztül süppednek a „fa savóján” csorgó magzatburok vizébe   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Miodrag Jakšić I u smrti smo – A halálban is

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

I u smrti smo
 
Potrošili, do poslednje šanse, ljubav, taj arhetip večnog,
Nestajanju aplaudirajući, da preuzme nas, žrtvovane:
 
Iskoračao sam, broj koraka, za dužinu veka, premerene.
Izudaralo je srce, Ti, titraje sve, u pulsu, predodređenom za postojanje.
 
I, u smrti smo, kao što u smrti, maštali jesmo, da ostanemo.
I, u smrti smo, jednako zajedno, umoreni za upokojenje, živo.
 
Rečima sa usana, ne rađaju ona šaputanja, zemljotrese što utišavahu.
Mislima tokovi, Borhesu naklonjeni, skrenuše nepovratom, od poezije.
 
I, u smrti smo, bez udova i osećanja, osakaćenja punog željni.
I, u smrti smo, objavljeni na bilbordu patnje, Razapetog.
 
Izvor: autor
 
 
A halálban is
 
Elherdáltuk az utolsó lehetőségig, a szerelmet, az öröklét őstípusát,
Az enyészetnek tapsolva, hogy vegyen át bennünket, feláldozottakat.
 
Haladtam, a léptek száma élet-hosszra mért.
Dobogott a szív, a verőér minden rezgése, életre hivatott.
 
A halálban is, álmodoztunk, a halálban is együtt maradunk.
A halálban is, ugyanúgy együtt, ahogy az életben halálra fáradtunk.
 
Az ajkakon fakadó szavak nem szülik azokat a földrengést csillapító suttogásokat.
A Borges iránt barátságos gondolatáramlatok mindörökre elfordultak a költészettől.
 
A halálban is, végtagok és érzelmek nélkül, csonkításra vágyunk.
A halálban is, a szenvedés hirdetőtábláján, Keresztrefeszítetten.
 
Fordította: Fehér Illés

Dejan Spasojević Aфоризми IX. – Aforizmák IX.

 

Dejan Spasojević Loznica 19. 01. 1978. – 

Aфоризми IX.   Људи који другачије мисле и нису неки људи, то је критична маса. Ова средина и ови крајеви ми све мање одговарају.   Ко си тата? Ко сам ја? Питасмо се обадва... Соларна енергија – паре на сунце. (С)личности: Једни имају свој кут, а други свој култ.   Земљаци који су отишли ван - ванземљаци. Можда нас има за под једну шљиву, али је битно да нисмо пали с крушке. Ја на читaњу – они прочитани!   Све је добро док људско понашање не почне да вријеђа вјештачку интелигенцију. Балкански алхемичар ни од чега прави нешто. Неки односи више личе на замке злих духова, него на однос с људима.   Он има нос да препозна сирови таленат - и сам је такав. У основи са фундаменталистима морате бити темељни. Не постани вук, док као јагње пролазиш кроз чопор.

Aforizmák IX.   A másként gondolkodó emberek nem is emberek, az a kritikus massza. Ez a környezet és ez a táj egyre kevésbé felel meg nekem.   Apám, ki vagy? Én ki vagyok? Kérdjük mindketten… Szoláris energia – elő a pénzzel Hasonlóságok: egyeseknek mentsvár, másoknak szertartás.   A földiek, akik elmentek, immár földön–kívüliek. Alig vagyunk a fa alatt, de fontos, hogy nem a fáról pottyantunk. Én fedezek – ő meg felfed!   Minden jó, míg az ember viselkedésével nem kezdi sértegetni a mesterséges intelligenciát. A balkáni varázsvegyész a semmiből készít valamit. Egyes kapcsolatok inkább a gonosz szellemek csapdáira hasonlítanak, mint emberi kapcsolatokra.   Jó szimata van, felismeri a nyers tehetséget – ő maga is az. A fundamentálisakkal szemben alaposnak kell lenni. Ne válj farkassá, míg a falkánban bárányként haladsz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Дејан Спасојевић: Исклесане мисли – афоризми, АСоглас, Зворник, 2025.

Ladik Katalin Az aranytojás – Zlatno jaje

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Az aranytojás   A királykisasszony szájában van egy tükör. Aki azt el tudja lopni, lopja csak el. Nyomja be az ablakot, hogy belül maradjon a galamb. Kopogtattak az ajtón. Aztán jöttek a madarak.

Zlatno jaje   U ustima mlad kraljice ima jedno ogledalo. Ko može to da ukrade, neka ukrade. Neka ugura prozor da golub unutra ostane. Kucali su na vratima. Posle su ptice došle.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600488

Gergely Tamás Mit csinálsz ott? – Šta radiš tamo?

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Mit csinálsz ott?   -Mit csinálsz ott? - kérdezte Vadmalac A derékig földben álló Komájára mutatott. -Itt a tavasz - rikkantotta az, - a természet megújul. Gondoltam, a tavaszi esõ a fejemre hull, s megfiatalodom magam is.

Šta radiš tamo?   – Šta radiš tamo? – pita Vepar i pokazuje na svog Jarana koji je do struka u zemlji stajao. – Stigao je proleće – poviknuo je – obnavlja se priroda. Pada li prolećna kiša i na moju glavu, postaću mlađi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Székelyhidi Zsolt Elton – Elton

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Elton   Ebben a cipőben nem tudok zongorázni. A zongora élésre van. A dalok Eltonosak. Tudom, teli tüdőből. Ujjaim a színek. Miért játsszák a slágereimet hisztis űrhajósok? A zongora éles. Ez nem űr, hanem víz, és én kifulladok. Szép korszak volt, teli tüdőből szólt a lila köd. Ujjaim szünetek. Lebegés volt a létlényegem. Ebben a zongorában nem lehet mozdulni. Kell egy nagyobb, ami nem űr, nem víz, de jól tartja magát. Eggyel szélesebb ködben. Színpadias csönd. A cipő élésre van, a fűző éles.

Elton   U toj cipeli ne mogu svirati na klaviru. Klavir je za bitisanje. Pesme su nalik Eltonu. Znam, punim plućima. Boje su moji prsti. Moje šlagere zašto sviraju histerični kosmonauti? Klavir je bit. To nije vasiona, voda je, a ja se gušim. Krasna epoha je bila, lila magla se punim plućima oglasila. Pauze su moji prsti. Suština mi je lebdenje bila. U tom klaviru pomaknuti se ne može. Treba jedan veći, što nije kosmos, nije voda, ali dobro se drži. U jednoj široj magli. Teatralna tišina. Cipela je za bitisanje, pertla je bit.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 10-11. old.