Nenad Grujičić Жабар – A békavadász

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Жабар   1 Има ријечи које нису само ријечи. Рећи жабар моме оцу, у крају где јата риба цвјетају као сазвјежђа на земљи, значило је убити га у срцу, натјерати бруку у нос као олују с планине  у цваст.   2 Боље је да опсујеш најмилије, па и живе у мртве пресвучеш: отац ће узвратити трипут, псовкама долити сунце и – ником ништа. Али јеси ли га назвао жабарем или чуо да је неко негдје једном изустио ту жалосну ријеч па је ти пренио, није ти било станка на земљи.   3 Због те ријечи, ако би је и у сну изговорио, отац би се потукао и са самим собом. Једном је бубнуо брбљивог Јанка који је завирујући женама под сукњу викнуо жабар оцу на бициклу; други пут ћудљивог Мехмеда што је у поноћ, у дну баште,  мислећи да је отац,  пијаног Момчила, давио; некоћ и веселог Рајка (Шта оно вири из младог месеца?): овај погледао небо па зубе скупљао  у трави.   4 Од Гомјенице до Саничана осипа се љетњи сумрак сребром младих шарана, живих надахнућа што искачу из воде у потрази за границом свјетова. Преко мора и долина свјетски жабари довукли од прућа корпе с поклопцима. Отац узео стотину и – ето стоваришта од дворишта. Како коју напуни жабама, сутрадан крекет путује у Рим. Наша је кућа освитала чујем жабље пјеваније. Ругала се и луда Дуда.   5 А лов на жабе – овако: Крене се љети касно ноћу до бара сред шума. Около виркају виле и цурка мјесечев кљун. Крекеће велико количество жаба. Хорови се разлијeжу под земљом до неба. На обали отац пали карбитушу лампу и приноси води. Кружницом пламена захваћен свемир звучних мјехурова утихне нагло и жабе буљаво блену у њ. Отац узима, као крофне са тацне, једну по једну: травњачу, времењачу, онда бабурачу, па једну без имена. Бере у корпу колико му драго. Кроз крошњу на мјесецу лист у рачви – жаба.   6 Очева свјетлост већа је на води кад мјесец зађе за облак што личи на жапца. Вјечност тукне на дјечји страх и све је најежено као однекуд састављен сан из којег удишем чудо. Кади ме такав час.

A békavadász   1 Egy-egy szó nem csak szó. Apámnak említeni békavadász, a vidéken, ahol a halrajok csillagképekként virulnak a földön, hegyekről termésre zúduló vihart, szíven-szúrást, orrba tóduló nyálka-özönt jelentett.   2 Jobb, ha szeretteit becsmérled, az élőket holttá nyilvánítod: apám háromszorosan visszaadja, káromkodással a napot is megtölti és – minden marad a régiben. De, ha békavadásznak szólítod, vagy meghallja, hogy valaki valahol, egyszer, azt a szomorú szót száján ki merte ejteni és te tovább-adtad, a földkerekségen nem maradhattál.   3 E szó miatt, apám, ha csak álmában ejti ki, képes lenne önmagával is összeveszni. Egyszer a szószátyár Jankó járt pórul, a nők szoknyája alá leselkedve kiáltotta kerékpározó apám után békavdász; máskor a szeszélyes Mehmed, aki éjfélkor a kert mélyén a részeg Momčilót fojtogatta, mert azt hitte, apám; régebben a vidám Rajkó is (Mi kandikál az újholdból?): az égre tekintett majd fogait a fűből szedegette.   4 A nyári szürkület Gomjenicától Saničanig1 a világok határa után kutató, vízben viháncoló, életerővel tele pontyivadékok ezüstjével tűnik. A vesszőből font kosarakat fedéllel a békavadászok ki tudja honnan hozták. Apám százat vett – és udvarunkból lerakat lett. Ahogy egy-egy békákkal megtelt, másnap Róma felé utazott a kuruttysereg. Házunkban hajnalhasadáskor brekegésre ébredek. Csúfolt az a suta Duska is.   5 A békavadászat meg – így: Nyáron, késő éjjel indul az erdő közepébe, a zsombékig. Mindenütt tündérek és a holdkaréj. Békatömeg, kuruttyolás. A kórus a föld alól az égig zeng. Apám a parton karbidlámpát gyújt és a vízhez közelíti. A láng körvonalával megvilágított hangos buborék-univerzum hirtelen elhallgat, a békák dülledt szemekkel bámulnak. Apám, akár a fánkot a tálcáról, egyesével szedi: óriásvarangy, barna varangy, zöld varangy, majd egy nevenincs. A kosárba szedi, ameddig kedve tartja. A lombkoronán át a holdon levél a kereszteződésben – béka.   6. Ahogy a hold a békaalakú felhő mögé bújik, a víztükrön apám alakja tűnik fel. Gyermek-félelmen kopogtat az öröklét és csodát ígérő, valahonnan összeállt álomképként borzad a jelen. Ez az a pillanat, mely felemel, dicsér.   1Nyugat-boszniai települések   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујичић: Вијадукт, Прометеј, Нови Сад, 2011. стр: 47 – 60.

Zoran Antonijević Noć i ti – Az éj és te

 

Zoran Antonijević Smederevska Palanka 28. mart 1979. – 

Noć i ti   Noć i ti sedite na steni. Jedno drugom rezbarite srca ćutnjom.   Kozijom stazom sviraju koraci mesečara, majke slepe štenadi.   Crne golubice, oreoli naših senki piju suze latice rascvetane ruže iz lovčeve lobanje.   Dečiji plač prati Sunce kad zoru povede.   Na raskršću kukuriče Đavo.   Ti i noć odlazite, svako na svojoj zveri.

Az éj és te   Az éj és te sziklán ültök. Egymás szívét hallgatással vésitek.   Az alvajárók, a vak kutyakölök-anyák léptei meredek csapáson kopognak.   A fekete galambok, árnyékaink holdudvarai a virágba-borult rózsa sziromleveiről lecsorgó könnyét vadász-koponyából isszák.   Hajnalhasadáskor a Napot gyereksírás kíséri.   A kereszteződésben Ördög kukorékol.   Te és az éj távoztok, mindenki a maga szörnyetegén.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/zoran-antonijevic-pesme/

Hajnal Éva Most nem – Sad ne

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Most nem   mintha lábnyoma sem volna oly halkan lépeget a hold ma fénye árnyak köntösében moccanatlan száz sötétben andalog most nem énekelnek az angyalok

Sad ne   kao da mu ni stopalo nema traga   mesec tako tiho korača sjaj njegov je u ruhu senki nepokretan je u beskrajnom mraku anđeli sad ne pevaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024.

Szente B. Levente Fűszál-ének – Pesma tratine

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Fűszál-ének   Kányádi Sándor emlékére   Néma tánca, bús emléke tájnak, szelíd szélnek – hangod már fűszál-ének.   Örök fohász-virágkép vers-életed, mosolyod a csillagokkal egy csokorban.   E föld-koronán égi jelként, az embernél is több maradtál.

Pesma tratine   U spomen Šandora Kanjadija1   Nemušt ples njegov je žalna uspomena tog kraja, blagom vetru – glas ti je već pesma tratine.   Život tvoj pesnička večna je molitva, a osmeh je u istom buketu sa zvezdama.   Na ovozemaljskoj kugli poput nebeskog znaka, ostao si više od samog čoveka.   1Šandor Kanjadi (Kányádi Sándor 1929. – 2018.), mađarski pesnik   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ady András Péntek 13 – Petak 13

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Péntek 13   azt már nagy nehezen megtanulta hogy a babonák marhaságok erőszakot kellett tennie magán bár most is magát hülyézve lekopog néha valami bevonzani nem akart szerencsétlenséget fegyelmeznie kellett agyát mely hisztériás neurongörcsbe merevedett a fekete macska láttán vagy zofort parancsot adott a nyálmirigyeknek némi köpésre a szemmel verés ellen... azt már megtanulta hogy tanulnia kellett a babonamentes kognoszt de azt nem várta hogy az újabb támadás szerint az evolúció is előre elrendelt vagy hogy mit kezdjen a sebésszel ki műtét előtt imádkozik egyet... azzal mit kezdjen mit kezd mit kelljen mi... mmm

Petak 13   da je praznoverje glupost to je već nekako naučio iako je zbog toga morao sebe da siluje, još i dan danas naziva sebe budalom kad neku neželjenu nesreću ponekad kucanjem o sto želi da odvrati kad crnu mačku vidi mora svoj um da obuzda da histeričan grč neurona izbegne kad protiv uroka pogleda određenim žlezdama odmah izda naredbu za stvaranje pljuvačke… to je već naučio da življenje bez praznoverja morao da uči ali nije očekivao da prema novom napadu i evolucija je unapred predodređena ili šta može sa hirurgom koji se pre operacije moli… šta može da uradi šta može šta bi trebao št… ššš   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly Juhász Gyula – Đula Juhas

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Juhász Gyula
 
Ma Juhász Gyula vagyok. Nem tudok szabadulni
 tőle, egyetlen szegedi látogatásomat próbálom felidézni,
 hogy milyen volt akkor a szőke Tisza, nem volt szőke,
 inkább szürke; kertvárosi kellemes részen laktam
 egy odabarmolt szocreál kollégiumban, Juhász Gyula
 sose láthatta, szerencsére; most én emlékezem rá,
 helyette. Lámpát oltva gyertyát gyújtottam
 az íróasztalomon és a decemberi hidegben a hátamra
 nyitottam ujjnyira az ablakot, hadd fázzam. Hogy
 menekültem a tanítás elöl, sose tanítottam, írom
 a napi újságot, így is Juhász Gyula lehetek,
 és élvezem, ha az orromba csap az őszi kisváros-
 lehelet. A sár és a csorba ablakkeret, a pécsi
 domboldal, ahogy percenként rám zuhan, mint
 a múlt. Nyögök, miközben mellkasomon és homlokomon
 egyensúlyozom a világot. A reccsenések? Szépek
 azok is. Mi több, nagy romantikusan azt remélem,
 a hold egy éles szilánkja hull le egy napon,
 és az öl meg, míg mosolygok, hogy valaki más vagyok.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Đula Juhas¹
 
Danas sam Đula Juhas. Ne mogu od njega da se oslobodim,
pokušavam svoj jedini boravak u Segedinu prizvati,
kakva je tada blonda Tisa bila, nije blonda, rekao bi
siva je bila; u prijatnom delu grada sa puno vrtova
u socrealističkom kolegiju boravio, Đula Juhas na svu
sreću, nikad nije mogao da vidi; sad se umesto njega ja
sećam. Nakon gašenja lampe na pisaćem stolu
sveću palio i u decembarskom mrazu na moja leđa
prozor malo tvorio, neka mi bude zima. Od nastave
sam uvek bežao, nikad nisam predavao, članke
dnevnim novinama šaljem i ovako mogu Đula Juhas
biti i uživam kad osetim dah jesenskog malog
grada. Blato i iskrivljen ram prozora, brežuljak
iz blizine Pečuja kao prošlost svakog trena me
pritiskaju. Stenjem dok svet na grudnom košu i
čelu balansiram. A pucketanja? I ta su lepa.
Da pače, skroz romantizmom ispunjeno nadam se
da će jednog dana oštar komad meseca da se odvoji
i to će da me ubije, dok se smeškam jer sam neko drugi.
 
¹Đula Juhas (Juhász Gyula, 1883. – 1937.), mađarski pesnik.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Hőmérő - Toplomer

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Hőmérő        Vadmalac hőmérőt kapott születésnapjára.      Forgatja csülkében az ajándékot, magához inti a komáját, kérdi tőle:      – Hát az hány fok, hogy a higanyszál egyik oldalán egy 3-as áll, a másikon pedig 0?      A Koma biztos abban, hogy mentora tréfál, ezért ezt válaszolja:      – Az bizony nyárfok.      Mire beront a melegből Kismalac, és szól az apjához:      – Gyere, Apu, fürödjünk!      Megy, Vadmalac, hogyne menne, főleg, hogy két mellső lábánál fogva húzzák. De azért egy alkalmas pillanatban elmorzsol szeme sarkában egy örömkönnyet. Hogy őt ennyire szeretik.

Toplomer        Vepar je za svoj rođendan toplomer dobio.      Poklon šapama okreće, pa jaranu mahne i upita ga:      – Pa koliko je stepeni, jer ja na jednoj strani živinog stuba vidim brojku 3 a na drugoj 0?     Jaran je siguran u to da se njegov mentor šali, zato mu odgovor glasi:      – U stvari to je letnji stepen.      U tom trenu iz vrućine Prasić ulazi i reče ocu:      – Dođi Oče da se kupamo!      Ide Vepar, kako ne bi išao, pogotovo jer ga za dve prve noge vuku. Ali u povoljnom trenutku još obriše iz ugla jednog oka kap suze radosti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://lenolaj.hu/2024/07/16/gergely-tamas-homero/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3yZ0PuJEBa3mp5zIOarxK1AOSD4NQ-m_fEl3CD2ZBuauVcc7sZDfkMQ4Y_aem_vjbBy7gY_S_N-xGqA2kTdw