Keresés ebben a blogban

2026. március 2., hétfő

Szente B. Levente Tégla és cement – Cigla i cement

 


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Tégla és cement
 
szobámban minden
tárgynak története van
a mozdulatlanoknak is –
olykor szeretek róluk beszélni
itt vannak például a régi kancsók
festmények fényképek levelek könyvek
csak a padlódeszka meg az ajtó
mocorog megmozdul néha
megmagyarázhatatlanul
nap nap után egy-egy tárgy
miként változtat helyet
nem is értem
van egy két szóbeszéd erre
hogy ezért meg azért
de mielőtt őrületbe kergetnének
inkább elhiszem
összefogott hátam mögött 
tégla és cement
hogy kimozdítsanak helyükből
minden követ.
 

Cigla i cement
 
u mojoj sobi svaki
predmet ima svoju istoriju
a i pokret –
koji put volim da pričam o njima
tu su na primer stari bokali
slike fotografije pisma knjige
koji put samo podnica
i vrata se pomeraju
neobjašnjivo je
iz dana u dan po koji predmet
kako menja svoje mesto
ni ne shvatam
postoje za to nekakve glasine
da zbog toga i toga
ali pre no što bi me u ludilo oterali
rađe poverujem
iza mojih leđa udružila se
cigla i cement
da bi iz svojih mesta
svaku ciglu pomerili.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

2026. március 1., vasárnap

Verica Preda PreVerica Чување Кирлијанове фотографије – Kirlián fénykép-őrzés

 

Verica Preda PreVerica Kruščić, 1966. – 

Чување Кирлијанове фотографије
 
потребно је
затворити
своју шкољку
од пауничастог влакна
премазом
од белог лука
и катанац прелити
врелом смолом
 
ако закаче ноктима
радовање
Твог пенастог облака
ако откину
ма једно перо
из крила птица
које шарају видик
ако осете
колико су далеко
од шареног света
и цепелина
који неспутано
међ облацима језди
и кише које
не натапају
дане и листове брезе
забадаће трнове игле
под кожу
под јастук
и цик јутра
под шуштање мајског дана
под распеване кораке
 
тако се чувају
рођено моје
матице
љубичастог одсјаја
и злато подно мора
тако светли
најлепши отисак
електромагнетног поља
 
п.с.
потребно је
сачувати мир
сваког трептаја
сваког удисаја
и наговештаја немира
пре него што
пете прокрваре
пре него што се
ланац сивог праха
од живог ткива
по црној земљи
расплете
 
 

Kirlián fénykép-őrzés
 
be kell
zárni
a pókhálóból készült
fokhagymával
bekent
kagylódat
és a láncot
forró gyantával leönteni
 
ha a Te buborék-felhőd
örömét
körömmel megsértik
ha a láthatárt tarkító
madarak szárnyából
csak egyetlen tollat
kiszakítanak
ha megérzik
milyen messze vannak
a tarka világtól
és a felhők között
szabadon nyargaló
zeppelintől
meg a napokat és a nyírleveleket
áztató
esőktől
tüskét szúrnak
a bőr alá
a párna alá
és hajnalhasadáskor
a májusi nap susogása alá
a könnyed léptek alá
 
így őrzik
barátom
a sodrás
lila visszfényét
és a tengerben az aranyat
így fénylik
az mágneses tér
legszebb másolata
 
p. s.
meg kell őrizni
minden pillantás
minden lélegzet
és indulatra utaló jel
nyugalmát
mielőtt a sarkakból
vér csepegne
mielőtt
az élő szövet
szürke por-láncolata
a fekete földön
szétterülne
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Верица Преда ПреВера: Post  skriptum ОГЛЕДАЛА БИТИ, Libertatea NIU Панчево, 2024. стр. 10.

2026. február 28., szombat

Slavoljub Marković Stvaranje sveta II – A világ teremtése II

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Stvaranje sveta II
 
     Ja nisam učestvovao u stvaranju sveta. Uspavao sam se. Pošto sam se probudio, žmireći, video sam: oslonac je stvoren, možda flora i fauna, ali ja sam mogao da počnem sa stvaranjem tela.
     Prvo sam stvorio drugo telo kao antitezu. Seo sam da se odmorim i muhe su mi dosađivale, te sam tela odmah podvrgao napretku. Neka se opiru (ali promene neće izbeći), neka se istrebljuju, dok ih patnja ne podstakne da se sećaju Boga. Ja ću i dalje biti srodan s njima. Govoriću o ženama, o neverstvu; govoriću da sam zadovoljan postojećim. Otići ću u kafanu, popiću piće, a onda ću se nasmejati slušajći njihovu brigu, njihove želje, govore o budućnosti. Biću toliko srećan da neću pominjati da sam ih ja stvorio.
     Oni mi, verovatno, ne bi ni sada verovali.
 

A világ teremtése II
 
     Nem vettem részt a világ teremtésében. Elaludtam. Ébredés után, pislogva, láttam: elkészült az alap, talán a növény- és állatvilág is, én meg elkezdhettem a testalkotást.
     Először, antitézisként, másik testet teremtettem. Leültem, pihentem, a legyek alkalmatlankodtak, hát nekiláttam, a testeket fejlesztettem. Csak ellenkezzenek (de a változtatásokat nem ússzák meg), csak irtsák egymást, míg a kín rá nem veszi őket, hogy Istent idézzék. Továbbra is rokonok vagyunk. Beszélek a nőkről, a hűtlenségről; a meglévővel elégedett vagyok. Kávéházba megyek, iszogatok, szorongásaikat, kívánságaikat hallgatva mosolygok, a jövőről beszélnek. Jókedvemben nem fogom említeni, hogy én teremtettem őket.
     Ők, valószínű, most sem hinnének nekem.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Slavoljub Marković: Plovno stanje istorije, Narodna knjiga, 2011.

Ilija Bakić: *** meso betona – *** a beton szövete

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***
 
meso betona urasta u
staklenu tišinu
drhte
prepoznaju se elementi
odeljeni površinskim naponom
kroz rešetke se cede
glasovi
na mrazu
grušaju u reči
sila magneta slaže ih unakrasno
gradi bedeme
kule
visoke
do mehura svoda
i prozrače mreže pukotina
golog oka homunkulusovog  
 

***
 
a beton szövete
az üvegcsendbe nő
remegnek
felismerhetők a felületi feszültséggel
elválasztott elemek
rácsokon keresztül csepegnek
a hangok
a fagyban
szavakká alvadnak
őket a mágneses-erő keresztbe rakja
sáncokat
tornyokat épít
magasakat
a buborék-boltozatig
és szellős repedés-hálózatot
homunculus szemén
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

2026. február 27., péntek

Aca Vidić Гимнастика за мозак – Agytorna

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Гимнастика за мозак
 
Поезија је као цркотина!

Човек из сенке и опушци

Зазидан прошлошћу уморан
        Идилично спава

С друге стране:
      Живот као Двојник сна

Затворени капци су рај за очи ноћи
  Глувоћа за успаваност
      Укупна апстенција

Мозак је поезија кроз ветар дува
      Пустињском прашумом
             Тунел што задржава влагу кречњацима
                    И светлост у утроби тла

Нема смрти међу ратницима светлости
        Док својим сечивима показује пустош
                  Мачете за пут кроз прашуме и папрати

Знај да ко сам да знам!

Не уздржавај се од бола ако можеш
    Величанствено да га досегнеш
         Величанствено да крвариш
              По својим траговима


                                               Док их сенка по мрљама крви
                                                   Злоставља и напушта

            Поезија трагова је то Крварење
                   Злостављање
                          Напуштање
                               и Опраштање

                                          Вежба за мозак и утроба мозга
                                 И свилене   кости
                                            Што прескачу препреке
                                                       Њеним световима

Поезија је измрцварена лешина ветра
            Прах грома у олуји
                  Аскета
 
Izvor: https://acavidicpoezija.weebly.com/poetry.html
 
 
Agytorna
 
A költészet tetem!
 
Árnyékember és szivarvég
 
Múlttal körülzárt fáradt
      Nyugodtan pihen
 
Egyébként meg:
      Az élet az álom Hasonmása
 
A zárt szemhéj éjjel a szem mennyországa
  Álomba szenderült süketség
    Önmegtartóztatás
 
Az elme költészet szél fúj
      A sivatagi őserdőn keresztül
            A mészkőnek nedvességet magtartó alagút
                    Fénysugár a talaj gyomrában
 
A fényharcosok között ismeretlen a halál
        Míg pengéikkel a pusztulást mutatják
                  Utat vágnak az őserdőn a páfrányosan
 
Tudd hogy ki vagyok hogy tudjam!
 
Ha teheted a fájdalomnak ne vess gátat
  Magasztos ha egyáltalán eléred
    Magasztos ha nyomodban
       Csepeg a véred
 
 
                                      Míg az árnyék a vérfoltokat követve
                                            Bántalmaz és elhagy
 
            A költészet nyom azé a Vérzésé
                 a Bántalmazásé
                         az Elhagyásé
                                 és a Megbocsátásé
 
                                            Agytorna és az agy meg a selymes
                                      Csontok gyomra
                                              Melyek világával ugorját át
                                                         Az akadályokat
                                           
A költészet a szél csonkított teteme
          A viharban villámpor
                   Aszkéta
 
Fordította: Fehér Illés


2026. február 26., csütörtök

Miodrag Jakšić Bez poricanja da suncu ostanu zraci – Vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bez poricanja da suncu ostanu zraci
 
Pričala si, nekada, da ljubav odgovara samo na poziv koji se začuje iznenada, na neočekivanom mestu, jedinstvenim, jednovrednim tonom saopšten. 

Jednom se zvuk taj, mora da javi, tvrdila si, hrabreći sebe, čekajući ga, željno, izazivajući trenutak u pojavi, istog, skoroj.

Tako se, rekla si, onda, nepoznatom čoveku, usput, i mnogima posle, slučajnima, isto, najbolje pronalazi razmera doživljene sreće i projekcija očekivanih nada, za vrednost postojanja, savetujući, ubeđena u ispravnost poruke, sebe samu, ponajpre, ponavljajući svima, sebe radi.

I dok te je slušao, računao je, i dok su te slušali, računali su, samo, koliko poziva zaslužuje njegovo veliko srce, njihovo napaćeno telo, za sve dane ovog života, koji je, koje su,  kao stari kaput vukao, nosili, na svojim ramenima i koliko patnje još tu treba otrpeti dok se ne osmehne, dok se ne nasmeju, i sâm, i oni, tome zvuku, i hoće li ga uopšte čuti, ikada.

Kazala si, upornosti naučena: „Čuje se, neznanče, gospodo, drugari, znam ja, bez poricanja da suncu ostanu zraci, da nauci sačuvamo pravo i temi dostojanstvo u svakom licu, od naših.”

Ljubav si sanjala noćas, čini se, sećajući se slika detinjstva, u buđenju. Tebi je kiša, svirala celu noć. Orkestar miliona kapi je čekao odgovor. „Nasmejali su se...” – uverenja puna, osećaš, dok ljubavlju ispunjena jesi, ušetala u novi dan. 
 
Izor: autor
 
 
Tagadhatatlan, a nap sugarai megmaradnak
 
Hölgyem, egyszer említetted, a szerelem csak a nem várt helyen, egyedi, utánozhatatlan módon közölt váratlan hívó szóra válaszol.
 
Egyszer az a hang biztosan jelentkezik, állítottad, önmagadat biztatva, várva várva, kihíva azt pillanatot, a hamarosan megjelenőt.
 
Így, állítottad, akkor, ismeretlen embernek, útközben, később másoknak is, jöttmenteknek,
ugyanazt, legjobb meglelni a megélt boldogság mértékét és a várt remény vetületét, a lét méltóságáért, sugalltad, meggyőzve elsősorban önmagadat, önmagad miatt mindenkinek ismételve, üzeneted helyes.
 
És míg hallgatott, számolt, míg hallgattak, számoltak, nemes szíve, gyötört testük, a megélt napok nyomorúsága, melyet viselt kabátként cipelt, vállukon vonszoltak hány szólítást ér, mennyi szenvedést kell még elviselni, hogy végre örüljön, végre kacagjanak, meghallva azt a hangot, ő maga, meg a többiek meghallják-e valaha is.
 
Azt mondtad, mint kitartásra tanított: „Hallatszik, te ismeretlen, uraim, barátaim, tudom, vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak, őrizzük meg a tudomány jogát és közülünk mindenki méltóságát.”
 
Úgy tűnik ma éjjel a szerelemről álmodtál, ébredéskor gyerekkori képet idézve. Éjjel neked játszott az eső. A milliónyi csepp zenekara választ várt: „Mosolyogtak…” – abban a hitben, érzed, szerelemmel áthatva lépsz az új virradatba.
 
Fordította: Fehér Illés

 


2026. február 24., kedd

Nenad Grujičić Удес – Gond

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Удес
 
Иако често
загледан у небо
отац никад није наглас
рекао шта осећа
и види
нити је икад
словце своје неписмено
на папир ставио.
 
Ти који друкчије поступаш
једном га упита:
Откуд ли толике звезде?
 
Он те не погледа
већ одлазећи рече
да се о таквим стварима
поштено може
само уз добру ракију
причати.
 

Gond
 
Bár gyakran
szemlélte az eget
apám sosem mondta el
mit érez
mit lát
és írástudatlan mondanivalóját
se vetette
papírra.
 
Te aki másként cselekedsz
egyszer megkérdezted:
Honnan annyi csillag?
 
Nem nézett rád
elmenőben szólt
ilyesmiről
csak jó pálinka mellett
lehet őszintén
beszélgetni.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor