Obren Ristić 10. Небеске населиће се избе… – 10. Mennyei kunyhóba költözik…

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

10.
Небеске населиће се избе…
 
Небеске населиће се избе и невеста случајна
Тим темељима своје снове оставиће као залог
Будуће ватре на огњишту праотаца од осмеха сазданог
У високим рајским шумама засветлиће луна сјајна
 
Неимари древни отврдлих руку мајстори силни
Радоваће се градњи а зноју своме митско знамење
Подариће Дивље ветрове савладаће и космичко камење
Од ког се не види ни мали сунчев зрак умилни
 
Топлина нежна надолази са Лепенског вира У свануће
Док хитамо ка излазу гурамо се и спотичемо
Свега што смо волели и чему се радовали одричемо
 
Се Папрат и босиљак на прагу родне куће венуће
У малим гутљајима као у муљ низ урвине нестајемо
Безданим темељима похитаће невесте из завичаја
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
10.
Mennyei kunyhóba költözik…
 
Mennyei kunyhóba költözik a tetszőleges menyasszony
Álmait ezekre az alapokra hagyja zálogként
Tűz ég majd az ősatyák mosolyból emelt tűzhelyén
A magas édeni erdőkben meg felragyog a hold
 
Az ősi építészek a megkeményedett kezű remek mesterek
Örömmel építenek verejtékük meg mitikus jelvény lesz
Ajándék legyőzik a Vad Szeleket és a kozmikus szirteket
Amelyeket a szelíd napsugarak áttörni képtelenek
 
Meghitt meleg közelit Lepenski Vir¹ felől napkeltekor
A kijárat felé sietve tolakodunk botladozunk
Mindenről amit szerettünk és aminek örültünk lemondunk
 
Hervadni a páfrány és a bazsalikom a szülőház küszöbén fog
Kortyoként mint az iszapban tűnünk el a szakadékban
A jegyesek az óhazából a korlátlan alapokhoz sietnek majd
 
¹Lepenski vir (ejtsd: Lēpēnszki vír) archeológiai lelőhely Szerbiában a Vaskapu-szorosban
 
Fordította: Fehér Illés

Srđan Opačić Пут на небо – Út a mennybe

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Пут на небо                  (Љубици Бодироги)   Био је позног лета дан спровод дугачак као увек кад одлази неко млад Пратили смо Љубицу моју школску другарицу измучену тешком болешћу Молили се Господу да јој опрости сагрешења вољна и невољна Изнад гробља је наједном прелетео путнички авион Питао сам се да ли нас путници виде и да ли знају да се горе на Небо не иде авионом.

Út a mennybe                 (Ljubica Bodirogához)   Késő nyári napon hosszú volt a gyászmenet mint mindig mikor fiatal távozik Ljubicát kísértük iskolatársamat barátnőmet a súlyos betegségtől meggyötörtet Kértük az Istent bocsássa meg tudatos és véletlen bűneit A temető felett egyszerre csak utasszállító repülőgép szállt Magamtól kérdeztem látnak-e bennünket és tudják-e hogy fel a Mennybe nem repülőgéppel mennek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Истина о смрти је лаж београд, Свет књиге 2019. стр. 19.

Aca Vidić Анатомија једног самоубиства – Öngyilkosság-anatómia

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. –  

Анатомија једног самоубиства
 
И добро видим:
ВОЗ ТУТЊИ КАО НАПУЈДАНА КОЧИЈА
 
У мени побеснели коњи
Магле ноздрва
И крик што самог себе не чује
 
И нек ми вид проговори
У влат
    Ил’ жбун
 
Јуриш промају! — шапну ноћна тмина
Воз је у мом погледу
     У мом оку
          ТРН!
 
Танка змијогмизна дужина
У дужицу ока се сужава
 
Хукнем одлазећом снагом
МРТВИ СУ ДАЉЕ ДОПРЛИ ОД ЖИВИХ! –
Јекну ноћна тмина
 
Ноћни лептири
Уплашени Немирни
 
Врапци нападају жбун
 
Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.
 
 
Öngyilkosság-anatómia
 
És jól látom:
A VONAT ÖSZTÖKÉLT HINTÓKÉNT ROBOG
 
Bennem megvadult lovak
Ködös orrlyukakkal
És egy önmagát sem halló sikoly
 
És hadd szólaljon meg nekem a látvány
Egy fűszálban
    Vagy bokorban
 
A huzatot üldözöd! – suttogta az éj-sötét
A tekintetemben vonat
                 Szememben
                    Szilánk
 
A vékony kígyópofájú hossz
A szivárványhártyába szorul
 
Távozó erővel kiáltok
A HOLTAK AZ ÉLŐKNÉL MESSZEBRE JUTOTTAK! –
Harsog az éj-sötét
 
Az éjjeli lepkék
Riadtak Nyugtalanok
 
A bokrot verebek támadják
 
Fordította: Fehér Illés

Nenad Grujičić Брид – Él

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Брид   Само ти, бескрају мој нежни, одувек само ти, туго у одзивима, само ти можеш да ме родиш и однинаш на нули, ужарена леднино у спасу оберучке, на крају душе тајно бисера, ти лаконога нирвано, опроштај си у заносу, али болиш, и нема те увек, као киша потапаш мушице на цвећу ока мог заспалог у мору нектара, само ти, похото, показујеш пламено зубало у сумрак, а ништа о томе не знаш, и бридиш.   Ништа, краљице избира, ни жиг што остављаш не препознајеш, а бледиш и нестајеш у дроњцима муња, у белим минђушама облака, у музици са тераса, само ти, врела купино, у пурпурном диму над казанима, у лепим забитима где мед кључа под црвеним крошњама, али ти о томе ништа не знаш.   Ништа је све и ту се додирујемо. Ко исплаче сузу љутицу ево му дан, ко радосницу ево му ноћ.  Само ти, побуно моја, мокра кошуљо на ветру, само ти зриш у невреме, на мразној суврелици, у порезаној ноћи ирваса, у туђим завичајима, само ти,  ти и ти, лелеку мој на падинама, згужвано снопље сунца у маглама на моме лицу размраченом, у песми над гајевима.

Él   Csak te, végtelen gyengédségem, mindöröktől csak te, te, bánat a visszhangokban, csak te tudsz megszülni engem és elvinni a semmibe, te, a megváltásban izzó jégmező, a lélek végén gyöngyök titka, könnyű léptű nirvána, bocsánat vagy az elragadtatásban, de hasogatsz, és nem vagy mindig itt, esőként süllyeszted a legyeket alvó szemem virágán, a nektár tengerében, csak te, kéjvágy, mutatod lángoló fogsorodat az alkonyatban, de erről semmit sem tudsz, és gyötörsz.   Nos, választás királynője, a hátrahagyott pecsétet sem ismered fel, fakulsz és eltűnsz a villám-rongyokban, a felhők fehér fülbevalóiban, a teraszokról áradó zenében, csak te, forró szeder vagy a kazánok fölötti bíbor füstben, a félreeső helyeken, ahol   a vörös lombkoronák alatt méz forr, de te erről semmit sem tudsz.   A semmi a minden, ebben egyetértünk. Aki dühében sír, övé a nappal, aki örömkönnyet hullat, övé az éj. Csak te, lázadásom, nedves ingem a szélben, csak te érlelődsz a viharban, a fagyos ónos esőben, a rénszarvasok felhasított éjszakájában, idegen szülőföldeken, csak te, te és te, hegyoldali siralmam, gyűrt napkéve vagy arcomon, a ködbe-borultban, a ligetek fölötti dalban.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Iskra Peneva Mladić i sunce – A legény és a nap

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Mladić i sunce   Mladić sa opekotinama na leđima Čvrsto je odlučio da pobedi Sunce Njegova nagorela koža Ogrubela od patnji Postaje gvozdeni oklop Ukrašen šarenim pustinjskim prahom Zalutalom u porama Njegova stopala  Teško podnoseći teret Ostavljaju crveni trag Zrno koje je doneo vetar Oku pomaže da shvati prevaru i  Prepozna krug koji Zemlju Obmota dvostruko Koji god put izabere Njegov je U pokušaju da zapreti Svojoj senci Zatvorio je oči I započeo novi krug

A legény és a nap   Az ifjú hátán égési sebekkel Eldöntötte legyőzi a napot   A szenvedésektől eldurvult Perzselt bőre A pórusokba tévedt Színes sivatagi porral díszítve Immár vaspáncél   A terhet nehezen viselő Talpa Vörös nyomot hagy   A szél-hozta mag Segít a szemnek hogy észlelje a csalást és Felismerje a Földet Kétszer körülölelő kört   Bármelyik utat is válassza Az övé   Ahogy saját árnyékát Próbálta megfenyegetni Behunyta szemét És új kört kezdett   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iskra Peneva: Kutija sa devet strana, Bonart, Nova Pazova, 2002.

Ilija Bakić: *** (sipi čađ…) - *** (a nyolcoldalas szoba…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   sipi čađ digitalnih brojeva po osmostranom licu soba   jednakost kruga i sata ukinuta je   pesak se cedi kroz pisak listovi kalendara u hodniku betonskog odjeka viđeni kroz riblje oko umazani su drobinom glasova linije oko njih podbule drhte aure jagodica prstiju blede   ipak ostaju zubi u ležištu sneg hladi uglove kaveza čirevi masne boje rastu telo oklopljeno sirovom gumom ubada se u šupljinu kalupa iščekuje   „nemam usta a moram da vrištim”

***   a nyolcoldalas szoba arcára a digitális számok füstpora rakodik   a kör és az óra azonossága lezárt   a naptárlapok szívókáján keresztül homok szivárog a hal-szemmel látott betonvisszhangú folyosó hangfoszlányokkal szennyezett körülöttük a vonalak püffedtek remegnek az ujjbegyek fényköre színét veszti   mégis a fogak a foglalatban maradnak a ketrec-sarkokat hó hűti nőnek a zsírszínű fekélyek a nyers gumival bevont a test a kaptafa üregébe szúr kivár   „szám nincs de sikítanom kell”   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: *** (sipi čađ…) - *** (a nyolcoldalas szoba…)

Žarko Milenić San o ocu – Álom az apáról

 

Žarko Milenić Brčko, 1961. – 

San o ocu   U svim snovima Moj otac je još živ I kaže mi po tko zna koji put:   Kako si odavno mrtav1 Ništa ne radiš, samo pišeš I praviš djecu po svijetu   Glumiš besmrtnog za života A knjige ti ni sad nitko ne čita Niti te djeca spominju   I ponovo se smije moj otac Nad sinom, propalim piscem I ocem gorim od njega   3. 4. 2014.   1Georg Trakl, „Dječaku Elisu”

Álom az apáról   Álmaimban Apám még él És ki tudja hányadszor mondja:   Mert régóta halott vagy1 Semmittevőként létezel, csak írsz És gyerekeket hozol a világra   Megjátszod a halhatatlant, De könyveidet senki sem olvassa A gyerekek sem emlegetnek   És apám ismét kineveti Fiát, a bukott írót És apaként élek-halok érte   2014. 04. 03.   1Georg Trakl: Elis fiúnak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Žarko Milenić: Stara djeca, HKD Napredak, Brčko, 2017. str. 11.

Kajoko Jamasaki Одавде почиње повест – Innen kezdődik a történelem

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Одавде почиње повест   Нешто огромно, можда. (Тихим звуцима) распада се.   Или нешто сасвим мајушно. (Оштрим криком) губи свој облик.   Емитујући топлоту нестаје.   Или, не примећујеш га, јер је сувише огромно?   Или је то невидљиво мало?   Чујем дажд што се враћа из нашег сна детињег. (Као да је прича о води...)

Innen kezdődik a történelem   Valami hatalmas talán. (Halk hangokkal) esik szét.   Vagy valami egészen pici. (Éles sikollyal) veszíti alakját.   Meleget sugározva tűnik el.   Vagy nem veszed észre, mert túl nagy?   Vagy ez láthatatlanul kicsi?   Hallom a gyerekkori álmunkból visszatérő égi áldást. (Mintha a vízről szólna a mese…)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

Bolovits Gábor György * (A pultnál ült…) – * (Sedela je za pultom…)

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   a pultnál ült, a körme alatt fekete zsír, nem piszok, hanem munka. nem nézett körbe. az ilyenek tudják, hol vannak. a nadrágja feszült rajta, mintha nem rá szabták volna, hanem ráhagyták, hogy majd kitölti. azt mondta, fent a hegyeknél nincs idő gondolkodni. csak tartod a gépet, amíg bírja. nem kérdeztem. a válasz ott ült a kezén. amikor hozzám ért, nem simogatott. beállított, mint egy kart. a test nem volt szép, csak pontos. néha belerándult, mint amikor a motor kihagy. nem ellenkeztem. az ilyenkor csak ront. a levegő sűrű lett körülöttünk, mintha a levegőnek súlya lenne köztünk. a csönd úgy feszült, mint túltekert csavar a menetben. nem beszéltünk. a hang csak zavar. csak tartottuk egyben, ami még nem csúszott szét. egy ponton azt hittem, szétesik az ágy. nem mi. aztán elengedett. nem nézett rám. nem volt benne semmi utólag. csak ült még, mintha várná, hogy leáll-e a motor. kint valaki nevetett. túl könnyű hang volt. ő felállt, megigazította a nadrágját, mintha semmi nem történt volna. de a kezén még ott volt a remegés, amit nem lehet eljátszani. az ajtónál megállt egy pillanatra, nem miattam. hallgatta, hogy odabent még jár-e valami.

*   sedela je za pultom, ispod noktiju crna mast, nije prljavština, rad.   nije se osvrtala. ovakve znaju gde su.   pantalone su na njoj bile zategnute, kao da nisu skrojene za nju ostavili su nekako će da popuni.   rekla je, gore u brdima za razmišljanje nema vremena.   držiš mašinu, dokle god izdrži.   nisam pitao. odgovor je na njenoj ruci ležao.   kad me je dotakla nije milovala. namestila me je, poput neke kazaljke.   telo lepo nije bilo, samo tačan.   koji put se trznula, kao motor kad preskoči. nisam se protivio. to u tim momentima jednostavno pogorša.   oko nas vazduh je postao gust, kao da između nas težinu ima.   tišina je tako napeta bila kao previše zategnut zavrtanj u navoju.   nismo govorili, glas samo smeta.   držali smo ono što još nije bilo razvezano.   u jednom trenu verovao sam da će da raspadne krevet.   ne mi.   pa me je pustila.   nije me gledala. u njoj ništa nije ostalo.   sedela je kao da čeka da li će da stane motor.   neko se vani smejao. prelagan je bio glas.   ustala je, popravila pantalone, kao da se ništa nije desilo.   ali njene ruke su dalje drhtale što se odglumiti ne može.   na pragu je na momenat zastala, ne zbog mene.   osluškivala je, da li joj još nešto pripada.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ladik Katalin Viharban – U vihoru

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Viharban
 
Lovak csapkodnak az égen.
Villámsújtotta hattyúk nyerítenek.
 

U vihoru
 
Konji tutnje po nebu.
Munjom pogođeni labudovi njište.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600538