Keresés ebben a blogban

2018. június 16., szombat

Acsai Roland A legfinomabb ecset – Najskladniji kist


Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –


A legfinomabb ecset

Megpróbálni hasonlítani ahhoz a képhez,
Amit a legfinomabb ecset,

Lányom szempillája fest rólam.
Najskladniji kist

Pokušati onoj slici ličiti
Što najskladniji kist,

Trepavice moje kćerke o meni slikaju.

Prevod: Fehér Illés
Forrás. a szerző

Petrőczi Éva És írnék... – I pisala bi…


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

És írnék…

És írnék arról
(erőmhöz képest
választott a tárgy!)
milyen volt
az az autóbelsőből
fabrikált úszógumi;
bőrünkön
hetekig látszottak
a szelep
vörös-mély karmolásai;
de óceánra vitt
a foltozott gumi tutaj,
a balatoni Kon-Tiki,
és esténként
láttuk a házat is,
ahol a tűz lakik:
„petrofóron” pöfögtek
a paprikáskrumpli-láva
buborékjai.

Volt persze országos
félelem, féltés,
sosem-látott apák,
mégis: manapság,
a felfújható
gálya-csodák konszolidált
korában is
mit nem adnánk, ha még
– lyuggassa bár huszonöt évnyi lék –
visszaúszhatna hozzánk
az a szegényes jármű;
ha ma
eljönne ismét
a nem-pénzen-vett
örömök évada.

I pisala bi…

I pisala bi o tome
(predmet je prema
mojoj snazi biran!)
iz unutrašnje gume auta
napravljena guma za plivanje
kakva je bila;
na koži
duboko-crvene ogrebotine
ventila
nedeljama smo nosili;
ali od gume krpan splav
na okean me je nosio,
Kon-Tiki Balatona,
i uveče često smo
i kuću gde vatra stanuje
videli:
mehuri
lave krompirpaprikaša
na „petroforu“ su pućkali.

Naravno bilo je državnog
straha, brige,
nikad viđeni očevi,
ipak: danas
u konsolidiranon
vremenu
naduvanih čuda od galije
šta ne bi dala, ako bi
– neka ga i dvadesepet godina haba –
ono siromašno vozilo
do nas doplovilo;
ako bi danas
ne-novcem-kupljena
godina radosti
opet bahnula.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 32-33. old.

2018. június 12., kedd

Vaskó Ági Ott vagyok – Tamo sam


Vaskó Ági Maglód 1953. június 12. –


Ott vagyok

Ott vagyok, hol ráhajol
az ég a tengerre,
hol nap vérétől izzik
a bársonyhorizont,
s hol a szilaj-szél
korbácsolja vágyam, de
nem sebezhet halálos szigony.
Ott vagyok az aranysárga parton...
üres kagylóhéj a lábnyomom,
de sóvárgó szívvel várom,
hogy ébredő szerelmed
majd utánam oson.

Ott vagyok, hol
a tükörfényes tenger ringatja
az azúrkék eget,
s ott, ahol lágy hullám fürdeti
a vízben úszó fodros-felleget.
Ott vagyok minden
sirályszárnyon,
gyöngyházcsillogású
tarajos hullámon;
égre szökő,
Napban zengő tengerárban,
hullámpermet szőtte
horgolt csipke-vágyban.

Ott vagyok, hol
a habok szerelmet dalolnak,
s lelkedet tükrözve
fölém hajolnak...
Engedd! Engedd, hogy
beléd hatoljak!
Végtelen ölelésre vágyom.
Mondd! Mondd, hogy
nem vagy álom!

Tamo sam

Tamo sam gde more
sa nebom se spaja,
gde horizont od samta
od krvi sunca blista,
gde moju čežnju
nestašan vetar šiba
a smrtonosni harpun ne rani.
Tamo sam na zlatnožutoj obali...
otisci mojih stopala su prazne ljuske školjke,
ali požudno čekam
da tvoja tek probuđena ljubav
za nmom krene.

Tamo sam gde
azurnoplavog neba
blistavo more ljulja,
gde naboran oblak
u mekanom valu se kupa.
Tamo sam, na svakom
krilu galeba
na uzburkanom bleštavom
valu talasa;
u uzavrelosti mora sam
šta do Sunca seže,
u čipkastoj požudi
šta rosa valova plete.

Tamo sam gde
talasi o ljubavi pevaju
i donoseći tvoj lik
na mene se saginju...
Dozvoli! Dozvoli da
prodrem u tvoj duh!
Beskonačan zagljaj čekam.
Reci! Reci da
nisi tek san!

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.poet.hu/vers/155757

2018. június 11., hétfő

Cseke Gábor Házalni tilos – Torbarenje je zabranjeno


Képtalálat a következőre: „cseke gábor”

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –
 

Házalni tilos

napok és hetek sőt hónapok de bizony
évek óta járom az utat
kaputól kapuig azt hittem valamikor
a vándor becsben áll majd mert viszi a hírt
északról délre nyugatról keletre ahogy a szelek
a magvakat ide-oda sodorják
jó talajra rossz talajra talán kikél
de a kapukon túl odabent reszkető
félelem lakik millió emberarcot öltve s már nem is
tudom a nehezen megnyíló kapukon
belül vannak-e többen avagy az utcán
nyüzsgünk túl sokan pedig már
minden sarkon virít a tiltás:
házalni szigorúan tilos!

Torbarenje je zabranjeno

danima i sedmicama dapače mesecima pa i
godinama se na cestama krećem
od kapije do kapije nekad sam verovao
vandrovac je cenjen jer vesti nosi
sa severa na jug sa istoka na sever kao vetar
seme u nepoznat pravac tera
na oranicu na golet možda će niknuti
ali iza kapije unutra strah titra
poprimajući milijune ljudskih oblika i više ni
ne znam dal ih je više iza kapije
koje se teško otvaraju ili na ulicama
previše nas je iako
na svakom uglu zabrana stoji:
torbarenje je zabranjeno!

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://mek.oszk.hu/07900/07983/07983.htm#66

Márkus László *** (Nem ragaszkodom) – *** (Ne hvatam se)


Márkus László Miskolc 1955. február 13. –


***

nem ragaszkodom
a múlthoz igaz lassan
a jövőhöz sem
***

ne hvatam se za
prošlost ali pomalo
ni za budućnost

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

Zsidó Piroska Aki meglátott – Onaj, ko me je ugledao


Zsidó Piroska Székelykeresztúr 1974. június 11. –


Aki meglátott

Halkan, csendben ma valaki
a hátam mögé osont
s mielőtt mosolyra igazítottam volna
tükrömet: belenézett az arcomba.
Várj, majd én, mondta csendesen,
gyöngéden karjaiba vont,
aztán ujját színes festékbe mártva
ott láttam máris buzgón ügyködve:
mosolyra görbítette számat,
megemelte a szemöldököm.
Így, ni – pöttyintett fényt a szemembe.
Aztán elhajította tüköröm.

Onaj, ko me je ugledao

Neko mi se tiho, lagano
iza leđa približio
i pre no što bi moje ogledalo
osmehnulo: lice mi je gledao.
Čekaj, ja ću, rekao je prigušeno,
nežno me je zagrlio,
pa svoje prste u boje umočeći
već je marljivo delao:
usne na osmeh nagnao,
obrve podigao.
Ovako – u oko mi je svetlost kapnuo.
A ogledalo odbacio.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.helikon.ro/versek-46/

2018. június 10., vasárnap

Hajnal Éva Hétköznapi – Svakodnevni


Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –


Hétköznapi

Megrendítően hétköznapi
ez a hallgatás.
Nincs benne semmi különös,
csak a szőnyeg rojtjai,
ahogy összevissza állnak
és bódultan figyelik
a megsemmisülés pillanatait.
Csak az asztal, ahogy itt meghúzódik
félhomály bugyraiba dőlve,
vagy ez a pislákoló lámpafény,
ami azért mégis láthatóvá
változtatja itt e láthatatlan
messzeséget, e kibonthatatlan
elmúlását a mozdulatoknak,
vagy ez a pohár itt az asztal sarkán,
még talán le is eshetne, ha nem
hagyna nyomot, ha nem volna
úgy behatárolva és odaragasztva
láthatatlan porcicákkal talpa körül.
Nem gondoltam, hogy megrendít
hallgatásodnak ez a felsőfoka,
amelyben mély tavak járják úttalan
utaikat, mélységeik minden homokszemét
monoton muzsikává morzsolva.
Én nem tudtam.
Nem tudtam, hogy ilyen nehéz visszaforgatni
a szótagokat, hogy mondatokká
tornásszák magukat torkodban.
Nem gondoltam, hogy minden olvasnivaló
kifoszt majd, amit kezedbe veszel, … hogy
elolvasva, kirekeszt majd ebből a földi létből,
ebből az időpillanatból is,
… hogy fölszedegeti életmorzsáidat,
minden maradandó emléknyomot ebből
a folyton emlegetett örökkévalóságodból.
Egészen hétköznapi jelzőkké szakadoztunk.
Már alig kivehető alakodat bámulom,
… magaddal ülsz a messzeségben
és épp felolvasol valami fontosat.
*

( Rég elmúlt, 25 évnyi hallgatás emlékére.)

Svakodnevni

To ćutanje je zaprepašćujuće
svakodnevni.
Ništa naročito,
samo rese ćilima
kako naopako u neredu
trenutke propadanja
omamljeno promatraju.
Samo stol kako na bisage polumraka
naslonjeno tu se sklanja
ili ta slabašna svetlost svetiljke
koja nevidljivu daljinu,
taj nerastavljiv
nestanak pokreta ovde
ipak u vidljivo pretvara,
ili ta čaša ovde na rubu stola,
možda bi i pasti mogla ako ne bi
traga ostavila, ako ne bi bila
tako zaokružena i na dno
nevidljivim česticama zalepljena.
Nisam verovala da će me treći stepen
tvog ćutanja, gde duboka jezera svojim
neprohodnim cestama kreću pretvarajući
svako zrno peska tih dubina
u monotonu muziku, tako potresti.
Nisam znala.
Nisam znala da je toliko teško
slogove obrtati da bi u tvom grlu
u rečenice pretvorili.
Nisam mislila da če me svaka knjiga
koju u ruke uzimaš opljačkati... da će me
pročitavši, iz zemaljskog bivstvovanja
i iz tog trenutka isključiti,
...da će tvoje mrvice života,
svaki trajan trag sećanja iz te
stalno spominjane večnosti pobrati.
Na obične, svakodnevne atribute smo raspali.
Već jedva primetan tvoj lik promatram,
...u daljini sam sa sobom sediš
i baš nešto važno naglas čitaš.
*

(U spomen dvadesetpetgodišnjeg ćutanja.)

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Hajnal_%C3%89va/H%C3%A9tk%C3%B6znapi?literatureLang=hu