Hegedüs Katalin Nő kollagénnel – Žena sa kolagenom

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. – 

Nő kollagénnel   Páros szerveid közül egyiket elveszítve robog veled a vonat tovább kihunyt szemedben a kíváncsiság mikor a bal szemhéjad lassabban csukódik le és felálláskor a szék karfájában meg kell kapaszkodnod reggel nyilall a derekad, már nem csak hiányzó szerveid fájnak fájnak a fehér hajszálak, festékkel takarod hialuron cseppeket eszel kollagénnel egyre többet költesz a bioboltban, de ezek csak vitaminok, csak természetesek nem az orvos írta fel, még önként szeded, mert hiszel a megváltásban annak legalább nincs mellékhatása.

Žena sa kolagenom   Izgubivši jedan od svojih parnih organa juri voz dalje s tobom radoznalost se ugasila u tvom oku levi kapak ti se sporije zatvara i pri ustajanju moraš da se uhvatiš za naslon stolice ujutru te probada u krstima, više ne bole samo organi koji ti nedostaju bole te bele vlasi, prekrivaš ih farbanjem uzimaš kapi hijalurona s kolagenom sve više trošiš u prodavnici zdrave hrane, ali to su samo vitamini, samo prirodni nije ti lekar prepisao, još ga dobrovoljno uzimaš, jer veruješ u spasenje ono bar nema neželjenih efekata.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hegedüs Katalin: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 17. old.

Gulisio Timea Oda – Tamo

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Oda   Tudod, én rosszul tájékozódom, de hozzád elsőre odataláltam. Nem csengettem be, csak álltam, ahogy alvót néznek az álmatlanok. Kezem újszülött patkánymancs, puhán, nedvesen remeg. Felnézek az emeletre, ahol laksz. Süket a harangtoronyra. És belekapaszkodom utolsó emlékedbe – szegény gyerek a rozsdás bicikli kormányába.

Tamo   Znaš, slabo se snalazim u prostoru, ali sam do tebe iz prve pronašla put. Nisam pozvonila, samo sam stajala, kao što besani gledaju usnulog. Ruka mi je šapa novorođenog štakora, meko, vlažno drhti. Pogledam na sprat, gde stanuješ. Gluh na toranj zvonika. I hvatam se za tvoju zadnju uspomenu – jadno dete u upravljač zarđalog bicikla.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Székelyhidi Zsolt Mi lenni – Šta biti

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Mi lenni   Fű vagyok. Régóta az. Réti perje egész pontosan. Zöld, neked elég ennyi. Gyökerek, végzetek, évzáró, származás? Az se. Csak vonalszár kapós, tűzálló gyökön. Egy szál fű neked.   Föld vagyok, barna apa. Belőlem zöld a zöld, barázdába nyomott, barna hajvonal. Vagyok én: férjszántó, férfiszent, kőgazdag, sótalan aggó, tar tarack. Víznek kéne mennem, mondod, és aztán földnek megint. Meglegyen a forgó-maradó, körített folyó.   Víz, de hogy legyek én víz ma? Bízva egyszerű cseppekben, betartva egyszer egyet, sűrű sársorba földelnek. Beiszik engem földapa nagyja az anyatenger fodorszéléig és vissza. Hatalmas ára lenne annak, ahogy én víz vagyok.   Ha fa lennék, más lenne minden. Nem is az eredő a lényeg, hanem hogy sokfajta egy legyek. Egy fa, kicsit oldalt, egy elég. Főgyök a földben, vizet kapva, mellettem perjék, előttem a bokrok is mind-mind, középen én. Faként megkapó főmet felhőkbe törölném, a párapamacsok csapódnának ki hasas hajtásaimon.   Micsoda élet lenne faként. Törzse mindenkinek.

Šta biti   Trava sam. Odavno. Sasvim tačno obični ljulj. Zelen, tebi je toliko dovoljno. Koreni, sudbe, završna svečanost, poreklo? Ni to. Tek tražena stabljika na vatro otpornom korenu. Za tebe vlas trave.   Zemlja sam, smeđ otac. Iz mene zeleno je zeleno, u brazdu utisnuta linija smeđe kose. Jesam: muž-orač, muški svetac, kameno bogat, neslani starkelja, ćelava pirevina. Prema vodi bi trebalo da idem, tvrdiš, posle opet prema zemlji. Neka ostane životom ispunjena, obložena reka.   Voda, ali kako da budem ja danas voda? Verujući u jednostavne kapi, poštujući jednom jednog, u gusti red blata me zakopaju. Ispija me otac zemlje do ivice talasa majka mora i nazad. Ogromna bi bila cena toga da sam ja voda.   Da sam drvo, sve bi drugačije bilo. Suština nije ni u rezultanti, već da budem mnogovrsna jedinka. Jedno drvo, nešto postrance, jedno je dovoljno. Glavni koren u zemlji, vodu prima, pored mene pirevina, ispred mene žbunje, a u sredini ja. Kao drvo markantnu glavu bih u oblake brisao, čuperci pare bi se kondenzovali na mojim trbušastim izdancima.   Kakav život bi to bio kao drvo. Stablo za svakoga.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 53-56. old.

Milena Drpa U krvotoku tišine – A csend vérkörében

 

Milena Drpa, Gornja Slatina, 14. juni 1950. – 

U krvotoku tišine   Moje su tišine stvorile svoj krvotok i plove istanjenim venama do ponora u kojem ćemo se spasiti

A csend vérkörében   Csendjeim vérkeringést teremtettek hajszálvékony ereken át lebegnek a szakadékig melyben megmenekülünk   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.milenadrpa.com/izbor-iz-poezije

Kajoko Jamasaki Летњиковац – Nyári lak

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Летњиковац   Славку Леовцу   На обали свитања сазидана је наша кућа. У њој не живи нико, нико је не чува.   У тами, она не пали светиљке. Заклопљен јој је прозор.   Дубоко у траву потонуо је пут. Не пролазе ни кочије. Зато је не можемо обићи.   Кућа ми се у сну јави, да открије путеве. Остала су само у сећању наша стопала на песку.   Зато се у кућу не можемо вратити. (Врата, незакључана, одшкринула је мачка...)   Осетила сам дах топлог мора. (Једног дана, можда, стићи ћемо тамо.)

Nyári lak   Slavko Leovacnak1   Házunk a pirkadat partján épült. Lakatlan, senki sem őrzi.   A sötétben lámpát ne gyújt. Ablaka zárt.   Az út mélyen a fűbe süppedt. Hintó arra nem jár. Kikerülni nem tudjuk.   A ház álmomban bukkan fel, hogy feltárja az utakat. Lábunk nyoma a homokban csak az emlékezetben maradt meg.   Ezért a házba vissza nem térhetünk. (Az ajtó nincs bezárva, résnyire a macska nyitotta…)   Éreztem a meleg tenger leheletét. (Egyszer, talán, oda érünk.)   1Slavko Leovac (ejtsd: Szlávkó Lēōvāc, 1929. – 2000.) szerb író, kritikus, történész   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

Iskra Peneva Жена – смрт - Nő – halál

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Жена – смрт   Облачим црно Супротно слици о жени Званој Смрт   Оног дана када будеш дошла Стани ми уз раме Поносног држања Као војници који поздрављају Одлазак   Погледај ме право у очи Погледом који убија Стисни ми руку И без речи Пољуби ме три пута У образе Пријатељски Загрли ме Угреј додиром   Одевена у црвено

Nő – halál   Feketét öltök Ellentétben a Halálnak nevezett Nő képével   Azon a napon, amikor eljössz Büszkén Állj mellém Mint a távozást köszöntő Katonák.   Halált hozó tekintettel Nézz a szemembe Szorítsd meg kezemet És arcomat Szó nélkül Háromszor csókod meg Barátként Ölelj át Érintéssel melegíts   Pirosba öltözötten   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Srđan Opačić Уврнути стихови – Fura sorok

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Уврнути стихови   Уврнуто време уврнуто брзо тече Уврнути људи уврнути живот живе Уврнути неимари уврнуте куће граде Уврнути сељаци уврнуте биљке гаје Уврнути лекари уврнуте пацијенте лече Уврнути политичари уврнути народ лажу Уврнути полицајци уврну ти шију да признаш да си све измислио у својој уврнутој глави.

Fura sorok   Fura az idő fura gyorsan múlik Fura emberek fura életet élnek Fura építészek fura házakat építenek Fura földművesek fura növényeket nevelnek Fura orvosok fura pácienseket kezelnek Fura politikusok fura népnek rezelnek Fura rendőrök fúrják agyadat hogy bevalld mindez fura fejedben született.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Истина о смрти је лаж Београд, Свет књиге 2019. стр. 25.

Obren Ristić Загрљај – Ölelés

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Загрљај   Песма аутомобила улицом И гомила људи поред излога   Аутобуси нас носе Заједно с поклонима Загрљај чека   Иза стакла књижара смеше се Моји пријатељи песници   Нико није обратио пажњу На моју неопредељену песму Сви хитају својим љубавима Затворени у сопствено тело   Улице се пуне Пољупцима Загрљајима Голубовима   Мој ме ћорсокак дозива Ко ли ме чека Кога да загрлим на крају

Ölelés   Autók dalolnak az utcán És tömeg a kirakat előtt   Autóbuszok visznek bennünket Együtt az ajándékokkal Ölelés vár   A könyvkereskedés kirakatában Költőbarátaim mosolyognak   Senki sem figyelt fel Állást nem foglaló versemre Mindenki szerelméhez siet Saját testébe zártan   Az utcák tele vannak Csókokkal Ölelésekkel Galambokkal   Zsákutcám szólít Ki vár engem Kit is ölelhetek   Fordította: Fehér Illés

 Izvor: Обрен Ристић: Поезија је љубав на свим језицима, Младеновац, 2026.

Aca Vidić Аутопортрет – Önarckép

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Аутопортрет   Рођен сам судњег часа Потом крике пуштао без гласа Она каже: Ја сам твоја мати! Он говори: Сине, дођи тати!   Онда једном зидови рекоше И моја соба:  Ово би прва година до гроба ...   Потом учих знати и викати Сазнах како од обзорја до зоре    Траје један дан   И дође Друга Трећа година ... Пета   И свака нова...   А ја тек изнад корова Ал’ с главом изнад кровова и снова   Једном Чак неки задњивци Објавише моју смрт   Умирем ето Ја данима ... после ... Онакав какав сам и увек био   Задрт кô хрт

Önarckép   Az ítéletnapján születtem Majd némán sikongattam A nő mondta: Anyád vagyok! A férfi szólt: Fiam, gyere apádhoz!   Akkor egyszer mondták a falak És szobám is:   Ez volt a sírig vezető első év…   Ezután tanultam tudni és kiabálni Megtudtam hajnaltól pirkadatig hogyan    Telik egy nap   És jön A második A harmadik év… Az ötödik   És minden újabb…   Én meg alig a sás felett De fejemmel a tárgyak és a vágyak felett   Egyszer Holmi sereghajtók Halálhíremet hirdették   Íme napok óta Haldoklok… azután… Olyan vagyok amilyen mindig is voltam   Megrögzött akár az agár   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ilija Bakić: младе речи спавају – fiatal szavak szundítanak

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

младе речи спавају   младе речи спавају у                  колевкама                     мигоље у                  гнезду                     међу прекривачима труњем разбијених слогова здробљених сугласника њихове ране зарастају лако без ожиљака                 длака и      паперје их прекривају         уредно се хране и      поје        светло трне да донесе ноћ         кад дође                       време и                                           одбаце тесне кошуљице заврше    митарење израсте им         свиласто   крзно младунци опробавају         снагу пењу се             на ивицу дотадашњег      света свог и                         узлећу     маларме               креатор одређује њихово место у        клину јата        сузног ока прати их док        замичу у         даљину и        нестају

fiatal szavak szundítanak   fiatal szavak szundítanak a                   bölcsőkben                      mocorognak a                   fészekben                      a széttört szótagok az összezúzott mássalhangzók törmelékéből álló takarók között sérüléseik könnyen gyógyulnak varasodás nélkül                   szőr és           pihe borítottak               rendszeresen táplálkoznak és           isznak               zsibbad a fény éjszakát hoz               majd eljő                a pillanat és                                          eldobják a szűk ingeket befejezik      a vedlést immár selymes     bunda     fedi őket a fiókák próbára teszik        erejüket felmásznak         addigi világuk               peremére és                        felszállnak     mallarmé             a teremtő határozza meg helyüket a          rajban          könnyes tekintettel követi őket ahogy          távolodnak és            eltűnnek a            messzeségbe   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor