Ilija Bakić: *** (put vodi kroz usta…) - *** (…a kristálykupolába)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. –

***   put vodi kroz usta u kristalnu kupolu čelične rešetke kaplju sa zidova hromirane oči izvrću odraz šljunak se kotrlja na dnu vetra ulazi u glasove vode vezuje kiseonik mehuri balzamuju reči Nad jezikom drhte odbačene posteljice malih sisara zemlja je krta pod pritiskom peska puca i drobi se među listovima kalendara konci kvasca puze prepleteni sklupčani iščekuju zube klepsidre jer sva trava je meso

***   a kristálykupolába az út a szájon keresztül vezet a falakról acélrácsok csöpögnek a tükörképet krómszemek torzítják a szél mélyén zúzalék görög a víz hangjába hatol megköti az oxigént a szavakat buborékok balzsamozzák A nyelv felett kis emlősök eldobott méhlepényei reszketnek a föld törékeny a homok nyomása alatt reped és darabokra hull a naptár lapjai között élesztőszálak kúsznak összefonódva összegörnyedve várják klepszidra fogait mert hús a fű   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Ilija Šaula Želio sam da te ljubim – Csókolni akartalak

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Želio sam da te ljubim   Došli smo kod tebe, u tvoju kuću. Bili smo sami. Zamišljao sam kako te ljubim, dala si mi cigaretu, nisam pušio, a pušili smo. Želio sam da te ljubim. Natočila si nam konjak, nisam pio, a pili smo. Želio sam da te ljubim, prisjećao sam se nekih filmskih scena, tražio sam ti ruku, da je dodirujem… Zamišljao sam da poljubac započinje od ruke. Želio sam da te ljubim. Držala si nogu preko noge i dražesno se smiješila. Želio sam da te ljubim, nismo mogli uskladiti osjećanja. Želio sam da te ljubim usta, lice, oči po čitavom tijelu. Želio sam da te ljubim, nešto si mi govorila. Želio sam da te ljubim. Vodila si me u sobu i pokazivala neke stvari. Želio sam da te ljubim, gledao sam ti grudi ispod majice. Želio sam da te ljubim, usne su ti žarom crvenile. Želio sam da te ljubim, obrazi su mi se rumenili. Želio sam da te ljubim, podrhtavao sam. Želio sam da te ljubim, imao sam bljuzgavicu u gaćama. Želio sam da te ljubim… Jao, on je pao… Želio sam da te ljubim.

Csókolni akartalak   Hozzád jöttünk, házadba. Egyedül voltunk. Elképzeltem, hogy csókollak, cigarettát nyújtottál, nem gyújtottam rá, de rágyújtottunk. Csókolni akartalak. Konyakot kínáltál, nem ittam, de ittunk. Csókolni akartalak, néhány filmrészlet jutott eszembe, kezedet kerestem, hogy megérintsem… Elképzeltem, hogy a csók a kéznél kezdődik. Csókolni akartalak. Lábaidat keresztbe tetted és kedvesen mosolyogtál. Csókolni akartalak, érzéseinket nem tudtuk összehangolni. Csókolni akartalak, szád, arcod, szemed, egész tested. Csókolni akartalak, valamit mondtál. Csókolni akartalak. A szobába vezettél és valami tárgyakat mutogattál. Csókolni akartalak, blúzod alatt melled néztem. Csókolni akartalak, ajkad izzott. Csókolni akartalak, arcom lángolt. Csókolni akartalak, remegtem. Csókolni akartalak, nadrágom lucskos volt. Csókolni akartalak… Jaj, elesett… Csókolni akartalak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Nenad Grujičić Мали разговор с апсолутом – Csevegés a tökéletessel

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –  

Мали разговор с апсолутом   Сећаш ли се танке лепојке што је лелујала кроз цветне шљивике и меким прстима размештала облачке?   У дућану враћа кусур. Очи – списак пропалих љубави. Руке – квочке празног задовољства.   Памтиш ли ону младу жену на бициклу што је вијорила попут марамице у руци краља?   Трипут се удавала. Дечурлију учи да краду. Карневалску своју тугу исповеда војсци.   Јеси ли заборавио непознату цуру што је ножицама запљускивала луксузна места и Ништавилу показивала груди?   Проповеда курсну листу. Изнад њеног јастука пише: Шупље су велике љубави!

Csevegés a tökéletessel   Emlékszel-e a virágba-borult szilvásban lebegő karcsú tündérszépre, aki puha ujjaival felhőket mozgatott?   A boltban a visszajáró pénzt nyújtja. Szeme – bukott szerelmek jegyzéke. Keze – üres örömök kotlósa.   Megjegyezted-e azt fiatal asszonyt aki a kerékpáron, mint király kezében a zsebkendő, lobogott?   Háromszor ment férjhez. A gyerekeket lopni tanítja. Karneváli bánatáról katonáknak mesél.   Elfeledted-e azt a kislányt aki fényűző helyeken topogott és melleit a Semmiségnek mutogatta?   Árfolyam-listáról prédikál. Párnája felett a felirat: Üresek a nagy szerelmek!   Fordította: Fehér Illés

Iuzvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Miodrag Jakšić Svakog dana – Minden nap

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Svakog dana prolazim pored zgrade
u kojoj je ubijen Libero Markoni
 
Svakoga dana prolazim pored zgrade
na čijem je stubištu ubijen Libero Markoni.
Zvanično istraga o tom događaju nije nikada pokrenuta,
već je u društvu leglo objašnjenje
da je slabost pesnikovog organizma
izvukla stepenik ispod njegovih stopala,
a stereotip da boemski način života
obično tako upozna smrt,
primio se.
 
Svakoga dana sedim u kafani
koja se nalazi na skveru koji nosi ime Libera Markonija.
U njoj se ne kazuje poezija, pušenje je zabranjeno,
krateži se sipaju najviše na 0,03
i ne postoji tabla koja govori da taj trg imena ima,
što je verovanje da pesnički
usud traje koliko i njegovi stihovi nastali
na salveti i rosnom kariranom stolnjaku,
ostavši biseri u čitankama beogradskog
ugurcizma.
 
Svakoga dana, tako,
mislim na Libera Markonija i njegovu leptir mašnu.
Moguće da je to samo meni samome važno,
kao izvinjenje geniju slobode duha
na svemu čime smo ga uzamreli,
dok on i dalje, dabome, šeta čuburskim sokacima
i biva voćka uz dvorišnu česmu,
sodadžijska radnja ili kliker staklenac,
slomljena čaša na podu i izrečena rima dami u prolazu,
baš onako, jedinstveno, kao sve ono čega
više nema.
 
Izor: autor
 
 
Minden nap elmegyek az épület előtt
melyben Libero Markonit¹ megölték
 
Minden nap elmegyek az épület előtt
melynek lépcsőházában Libero Markonit megölték.
Hivatalosan az esetről sosem indítottak eljárást,
a köztudatban maradt a magyarázat,
a költő gyenge szervezete miatt
talpa alól kicsúszott a lépcső,
és a sztereotípiát, a bohém élet
ily módon ismeri meg a halált,
elfogadták.
 
Minden nap abban a kávéházban ülök,
mely a Libero Markoni nevét viselő rakparton van.
Ott költészetről nem szólnak, tilos a dohányzás,
a kratest legfeljebb 0,03 mennyiségben öntik,
tábla sincs, mely jelezné, a térnek neve van,
ami igazolja a hitet, a költői
sors addig tart, mint a szalvétára
vagy a kockás asztalterítőre írt sor,
gyöngyszemeket hagyva a belgrádi baljós
olvasókönyvekben.
 
Így minden nap
Libero Markonira és csokornyakkendőjére gondolok.
Lehet, hogy ez csak nekem fontos,
mint bocsánat a szabad szellem géniuszától,
mindenért, amivel bosszantottuk,
míg ő továbbra is, igen, a belgrádi sikátorokban sétál
és gyümölcsfa az udvarban a szökőkút mellett,
szódavízgyár vagy üveggolyó,
törött pohár a padlón, az arra járó hölgynek dobott rím,
pontosan úgy, sajátosan, mint minden más,
ami többé nincs.
 
¹Libero Markoni – Slobodan Marković (ejtsd: Szlobodán Mārkovity, 1928. – 1990.) ismert bohém, szerb költő. Beceneve („Slobodan – szabad” neve után) Libero Markoni
 
Fordította: Fehér Illés

Benedek Miklós elbúcsúztunk – oprostili smo se

 

Benedek Miklós, Topolya 1984. december 24. –

elbúcsúztunk
 
elbúcsúztunk.
köd ereszkedett a városra.
az utcák üresek voltak.
egyedül siettél keresztül a tompa neonfényben.
cipőd hangosan kopogott a korzó kövezetén.
a visszhang kigömbölyítette a magányodat.
összébb húztad magadon a kabátot.
egy kóbor kutya futott keresztül az úttesten.
egy pillanatra megdermedtél.
a kulcscsomót remegő kézzel húztad ki a zsebedből.
hangosan csengett a fém amint megpróbáltad a zárba illeszteni.
sírás fojtogatott.
az egyik lakásban villany gyúlt.
az épület úgy nézett rád mint egy egyszemű óriás.
kinyitottad az ajtót.
a liftben lévő tükör előtt megigazítottad a sminked.
a lakásba érve átölelted az ágyadon lévő plüsskutyát.
elszívtál egy cigit.
megittad a maradék bort.
 
Forrás: https://hidkor.com/publication/178-parancs-elbucsuztunk-ebren-osszerakni
 
 
oprostili smo se
 
oprostili smo se.
na grad magla se spustila.
ulice su prazne bile.
kroz tupo neonsko osvetljenje sama si žurila.
na pločniku šetališta glasno su se odzvanjale tvoje cipele.
odjek zaokružio tvoju usamljenost.
kaput si čvršće privukla.
avlijaner je trčao preko puta.
na trenutak si se ukočila.
iz džepa svežanj ključeva drhtavim rukama vadila.
glasan zveket metala se čulo dok si pokušala u bravu da uklopiš.
plač te je gušio.
u jednom stanu svetlost se pojavila.
zgrada te je poput jednookog gorostasa gledala.
otvorila si vrata.
ispred ogledala u liftu šminku popravila.
u stan stigavši na svom krevetu zagrlila psa od paperja.
popušila jednu cigaru.
popila preostalo vino.
 
Prevod: Fehér Illés

Székelyhidi Zsolt Nem lohad – Na posustaje

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Nem lohad   Bohár Andrásnak   Kezdtem élni, mikor befejezted. Akkori napok, találkoztunk, mit tudtam én veled mit kezdeni. Futottam még. Mondtad, jó szintidő. Mit tudtam én, milyen futni akkor még. Felérni? Még azt is mondtad, van túl azon, ameddig elmentél. Mit tudom én, csak loholás.

Ne posustaje   Andrašu Boharu1   Počeo sam živeti, baš kad si završio. Tadašnji dani, sreli smo se, šta li sam mogao s tobom započeti. Još sam trčao. Rekao si, pristojno vreme. Tad još nisam mogao znati šta znači trčati. Stići? I to si rekao da iza onoga gde si zastao postoji još nešto. Šta ja znam, samo jurnjava.   1Andraš Bohar (Bohár András, 1961 – 2006) likovni umetnik, pisac, filozof   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 18. old.

Ladik Katalin A sáska meséje az öröklétről – Priča skakavca o večnom životu

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

A sáska meséje az öröklétről   A ruhaszárítókötél a magas hegyekben van. Áll a hideg szélben fényesen, s az öröklétről énekel. A repülő madarak fekete ládák, se szemük se fülük, hogy odakiáltsanak: "Még!" Recsegve kinyílik ajtajuk ott, ahol a tüdő sivít, fölemelkednek a ruhaszárítókötél fölé, belevágják csőrüket az égbe.   Az égből sziszegő darazsak fúródnak tüdejükbe.

Priča skakavca o večnom životu   Uže za sušenje rublja je u visokim brdima. Bleštavo stoji u hladnom vetru i o večnosti peva. Ptice u letu su crne kutije bez očiju i ušiju da bi viknuli: „Još!” Vrata im se uz prasak otvaraju tamo gde pluća fijuču, iznad uže za sušenje veša se dižu, kljunove u nebo zaseču.   Sa neba njihova pluća ose šišteći probijaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600459