Miodrag Jakšić Ponovo počinje proleće – Ismét kezdődik a tavasz

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Ponovo počinje proleće
 
Ponovo počinje proleće.
Promenićeš parfem i otputovaćeš u Lisabon ili Istanbul,
isčekujući da po tebi pada zlatna kiša.
Nove nade ti dovode i nove osećaje,
pa ćeš, iznova, verovati u Bodlerove stihove
i u njegovu ljubav sa meleskinjom Žanom Dival.
Odbacićeš potrebu za nes kafom.
Osokolićeš sebe u obračunu sa svojim predrasudama.
Obnovićeš članstvo kod joga učitelja,
pa sa uverenjem da odeća remeti susret sa sobom samom,
vežbaćeš jogu potpuno gola.
Nezanoseći se preterano, koristićeš je, koristiti...
Trebao ti partner ili ne.
Razmišljaćeš o pirsingu na genitalijama.
Uz pristanak, spavaćeš sa više frajera,
da shvatiš šta želiš i hoćeš.
A razloge o tajnosti veze, opet, nećeš hteti da saznaš.
Nećeš tvitovati. Volećeš sebe.
Nećeš izbegavati osećaj sreće. Volećeš sebe.
U snovima ćeš umirati, u stvarnosti opstajati, voleći sebe.
Za ulepšavanje dana, kupovaćeš najobičnije sitnice.
Bez vere u onog koji ti predlaže promene na tvome telu,
nosićeš još kraće haljine,
izrugujući se implantantkinjama,
pravićeš albume, fotografišući, samu sebe.
Ponovo počinje proleće.
Da, pokušaj sa nečim novim.
 
Izvor: autor
 
 
Ismét kezdődik a tavasz
 
Ismét kezdődik a tavasz.
Illatot váltasz, arany esőre várva Lisszabonba, netán
Isztambulba utazol.
Az új remény új érzéseket is hoz számodra,
újra Baudelaire soraiba és a félvér Jeanne Duval
iránti szerelmébe kezdesz hinni.
Eldobod a nesz kávé szükségleted.
Előítéleteiddel való leszámolással bátorítod magad.
Tagságodat a joga tanárnál felújítod,
ahol anyaszűz meztelenül gyakorolsz, mert
szerinted a ruha megzavarja a találkozást önmagaddal.
Nem túlzott csodálattal használod majd, használod…
Társ, kell vagy nem.
Nemi testékszerekről elmélkedsz.
Beleegyezéssel, több akárkivel lefekszel,
hogy tisztában legyél, mit kívánsz, mit akarsz.
De hogy a kapcsolatok miért titkosak, nem akarod tudni.
Tweetelni nem fogsz. Magadat szereted.
Az örömérzést nem fogod kerülni. Magadat szereted.
Álmokban halsz, a valóságban maradsz, magadat szeretve.
Hogy megszépítsd a napokat, apróságokat vásárolsz.
A nélkül, hogy hinnél annak, aki testeden változtatásokat ajánl,
még rövidebb ruhákat hordasz,
a műmellű nőket kigúnyolod,
albumokat készítesz, önmagadat fényképezed.
Ismét kezdődik a tavasz.
Igen, új valamivel próbálkozz.
 
Fordította: Fehér Illés

Szőcs Petra Gyakorlat – Praksa

 

Szőcs Petra Kolozsvár, 1981. szeptember 7. – 

Gyakorlat
 
Először te játszottad el Tatát.
Téged hívtalak, mikor beért a vonat a gyártelepre,
és próbák után téged vártalak.
Hátad mögött álltam, kértem, csoszogj, legyél púpos.
Kértem, hogy sajnálj, mert gázmérgezést kaptam,
hazudd azt, hogy ateista vagy,
aztán vigasztalj meg, hogy van másvilág.
Legyél magányos, csak engem ismerj,
rám emlékezzél, cipőmet őrizgesd a polcodon.
Végül legyenek rossz laboreredményeid.
A te helyettesednek már könnyebb dolga van.
Tudom, milyen szögből kell nézni,
és mit kell neki mondani,
hogy szépen haldokoljon.
Jól élünk, csak néha gondolok arra,
hogy elmegyek valahova,
ahol van fűtés, és nem úsznak férgek a kamillateában,
de aztán körülnézek, és mégis maradok.
 
Forrás: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-verse-szocs-petra-gyakorlat.html
 
 
Praksa
 
Prvo si ti odigrao ulogu Matorog.
Tebe sam zvala kad je voz stigao u dvorište fabrike,
i posle proba tebe čekala.
Iza tvojih leđa sam stajala i molila te, šepaj, budi grbav.
Molila sam te da me žališ jer sam gasom otrovana,
da laži da si ateist,
a posle teši me, postoji drugi svet.
Budi usamljen, samo mene poznaj,
na mene se sećaj, na tvojoj polici moju cipelu čuvaj.
Na kraju neka tvoji laboratorijski rezultati budu loši.
Tvoja zamena već ima lakši posao.
Znam iz kakvog ugla moram da gledam,
šta mu treba da kažem
da lepo umire.
Dobro živimo, ali koji put na to mislim
da ću negde da odem
gde ima grejanja te u čaj od kamile ne plivaju crvi,
ali posle se osvrnem i ipak ostajem.
 
Prevod: Fehér Illés

Hajnal Éva A szobor elégedetlen Pygmalionnal – Statua je nezadovoljna Pigmalionom

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

A szobor elégedetlen Pygmalionnal, hangot ad
Huf Nágel István iránti titkos vágyódásának¹
 
Hát, nem tudom, mire gondoltál, amikor megalkottál engem.
Úgy szeretsz, ahogy vagyok, meg minden,
de fogalmam sincs, miért épp ilyennek teremtettél.
Lehet, hogy nem jó a látásod?
Persze, erről nem tehetsz, semmi baj,
de miért nem kértél tanácsot a Pistitől?
Neki olyan, de olyan szeme van,
naponta járt itt, hogy megnézze, hol tartasz megalkotásomban.
Kedvesen dicsért, meg ilyesmi…
Bonbont és virágot is hozott.
Bárcsak Ő volna alkotóm!
Bár, hozzá mehettem volna!
Ő lát!
 
¹A Pygmalion ciklus első része
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 107. old.
 
 
Statua je nezadovoljna Pigmalionom, daje do znanja
da potajno za Ištvanom Huf Nagelom čezne¹
 
Pa, ne znam na što si mislio kad si me pravio.
Takvom me voliš, kakva jesam,
ali pojma nemam zašto si me baš takvom stvorio.
Možda vid ti nije dobar?
Naravno, nije tvoja krivica, problema nema,
ali zašto nisi se savetovao sa Ištvanom?
On takvo, takvo oko ima,
svakog dana navraća da vidi dokle si stigao u mom oblikovanju.
Ljubazno me hvalio, i tako nešto…
Bombonu i cveće je doneo.
Bar da mi je On stvoritelj!
Bar da sam se mogla udati za njega!
On vidi!
 
¹Prvi deo ciklusa Pigmalion
 
Prevod: Fehér Illés

Bolovits Gábor György Nem a szépség pusztul el – Nije lepota ta koja propada

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

Nem a szépség pusztul el   nem a szépség pusztul el, hanem az, amihez kötjük.   az arc csak jel, egy ideig hordoz valamit, amit nem tudunk kimondani.   az ember nem attól sérül, amit elvesz, hanem attól, amit önmagában félreismer.   mert van egy pont, ahol már nem a világ bánt, hanem a saját tekintetünk.   ott kezdődik a romlás. nem zajjal, nem drámával, hanem csendben, ahogy a falban futó repedés lassan végigér a házon.   és közben minden ugyanúgy marad: asztal, pohár, kéz a kézen. csak a tartalom csúszik ki belőlük,   észrevétlenül. az ember elrejti, vagy ellene fordul. ritkán tanul meg vele élni.   hanem az, hogy el tudjuk-e viselni azt, ami bennünk él. mert aki nem, az előbb-utóbb szétszedi magát, mintha idegen lenne saját magának.   és akkor már nem segít se szó, se érintés.   a csésze az ablaknál. kihűl.   nem nyúl érte senki.

Nije lepota ta koja propada   Nije lepota ta koja propada, nego to našto ju povezujemo.   lice je tek znak, jedno vreme nešto nosi što ne možemo izgovoriti.   čovek se ne povređuje od onoga što oduzima, nego od toga što u sebi pogrešno prepozna.   jer postoji tačka gde više nije svet taj koji ozleđuje nego vlastiti pogled.   tamo počinje kvarenje. ne galamom, dramom, nego u tišini, tako, kako u zidu pukotina napreduje, malo pomalo do kraja kuće stiže.   i usput sve ostaje netaknuto. sto, čaša, ruka na ruci samo iz njih sadržaj iščezne,   neprimetno. čovek sakrije ili protivi se. stvarnost retko prihvata.   pitanje je da li smo sposobni podneti to što u nama živi. jer taj, koji nije pre ili kasnije sebe će da rastrga, kao da je sam sebi stranac.   i tad više ne pomaže ni reč, ni doticaj.   šolja u prozoru ohladi se.   niko neće da prihvati.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Székelyhidi Zsolt Szentül – Smerno

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Szentül   Le leszek mérve, meg leszek fogva és be leszek téve hamar a szén és vas oltárzatú házba. Ezt tudom, ez világos. Egy bizonyos életszakaszban el kell dönteni, hogy legyen. Meg lehet halni is. Meg lehet élni is. A fekete fém színű házba, akinek nincs feloldása, bevágják, és mindenképpen mérik, számolják szentül.   Ez van. Nem kell rezelni.   Hiperrealista vagy semmilyen. Feloldanak, ötvöznek. Különösebbnél különösebb, egyszerűbbnél egyszerűbb művészet ez. Szürreális, hogy szemenként, foganként beleoldanak, -kevernek a vas és szén forgóoltárba, a mozgó masszába, hogy átkavarnak bennem egy szent fa keverőt, hogy felmérjék és aztán felállítsák, ami vagyok.   A vas és szén oltárzatú ház végül enged lennem.   Ami következik, szent és karcmentes. Mérni nem kell.

Smerno   Biću izmeren, zarobljen i uskoro u kuću sa oltarom od uglja i gvožđa stavljen. To znam, to je jasno. U određenom periodu života treba odlučiti, neka bude. Možeš i umreti. Možeš i živeti. Ko nije skinut sa zabrane, biće ubačen u kuću boje crnog metala i svakako meren, brojen, smerno.   Tako je. Ne treba drhtati.   Hiperrealist ili nikakav. Spašavaju me, legiraju. Od naročitije naročitija, od jednostavnije jednostavnija umetnost je to. Nadrealno je kako me ćeliji po ćeliji, zub po zub rastvaraju u vrteći oltar gvožđa i uglja, u pokretnu masu umešaju, u meni svetu drvenu mešalicu mešaju da prosude a posle da utvrde, šta sam.   Na kraju kuća sa oltarom od uglja i gvožđa dozvoljava da postojim.   Što sledi sveto je i bez greške. Meriti ne treba.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 21-23. old.

Gulisio Timea Táblák – Ploče

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Táblák   Szemed a jótanuló kisdiáké. Kérdezlek, vigyázzállásban felelsz. Csak azt nem mondod el, ki vagy. Most te jössz. Hasra fekszem. Tekinteted szúrja a hátam. Látod a tüdőm, a májam, a szívem. Gondosan feljegyzed a bűneimet. Bejársz, üres szobát a régi, nagy emberek szelleme. Nem bántasz. Azt sem mondod, hogyan éljek. Csak hogy maszatos szám széle. Letörlöd. Így ahhoz nyúlnak, ami értékes.

Ploče   Oči su ti oči marljivog školarca. Pitam te, u stavu mirno odgovaraš. Jedino što ne odaješ, ko si. Ti si na redu. Na stomak legnem. Tvoj pogled leđa mi bode. Vidiš moja pluća, jetru, srce. Pomno beležiš moje grehe. Poput duhova starih velikana praznu sobu me obilaziš. Ne povređuješ me. Ni to ne kažeš, kako da živim. Samo da su mi usne zamazane. Obrišeš ih. Tako diraju to što je dragoceno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Delete – Delete

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Delete   súlyos a billentyűkön vonagló kéz a kéj rángatózásai a halált elhessegetni vágyó ujjak bágyadt lüktetése amikor az égi billentyűzeten egy határozott kéz beüti: delete

Delete   teška je ruka koja se na tipkama previja trzaji požude klonulo podrhtavanje prstiju koji smrt žele odagnati kad na nebeskoj tastaturi jedna odvažna ruka ukuca: delete   Fordította: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.