Obren Ristić Пећина из детињства – Gyerekkori barlang

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Пећина из детињства
 
Виђен сам на железничкој станици негде у Сибиру
На Родосу, у Семирамидиним вртовима Вавилона
Крадем најлепшу ружу, кријем се у шумама Амазона
Високо на Андима… Узалуд траже моју лиру
 
Испод Ајфелове куле у Паризу… Годишња доба
Погодују инциденту на Тресибаби у овом трену
Улазим у ону велику пећину из детињства Прену
Ме глас стараца из села Ко те горке плодове проба
 
Однеће га време на другу страну Мештани у агонији
Шапутаће Неки се чудак дојавио са света оног
Док ме њихов мудри врач на свечаној церемонији
 
Проглашава за голог небесника Скакућем једноног
Сричем нова слова Опраштам се или благодарим Мени
Је овде сасвим добро И коначно сви су рачуни намирени
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. стр: 15.
 
 
Gyerekkori barlang
 
Láttak a vasútállomáson, valahol Szibériában,
Rodoszon, Szemiramisz kertjében Babilonban
A legszebb rózsát lopom, magasan az Andokban
Az amazoni erdőkben rejtőzöm… Költészetem hiába
 
Keresik Párizsban az Eiffel torony alatt… Az évszakok
Kedvezőek a Tresibabán¹ az összetűzésre, ebben a pillanatban
Abba a gyerekoromi magas barlangba húzódok Szólítanak
A falubéli öregek. Azt, aki kóstolta e keserű hozamot
 
Az idő a másik oldalra tereli Halálküzdelmükben a helyiek
Majd suttogják Holmi különc egy másik világból jelentkezett
Míg bölcs varázslójuk ünnepélyes keretek között engem
 
Meztelen égi lénynek nevez Egy lábon szökellek
Új betűket tagolok Búcsúzom majd köszönetet mondok Nekem
Itt megfelel És végre minden számla rendezett.
 
¹Tresibaba (ejtsd: Treszibaba) hegy délkelet Szerbiában
 
Fordította: Fehér Illés

Dejan Spasojević Aфоризми VIII. – Aforizmák VIII.

 

Dejan Spasojević Loznica 19. 01. 1978. – 

Aфоризми VIII.   Од дизања ствари на виши ниво добио је упалу мишића. Откако смо ушли у кружни ток стално се вртимо у круг. Најстарији народ на свијету – вични Месопотаманци.   Да би државу подигао из пепела, морао је прво да је спали. Ко је ПРОТИВ нек јасно каже да је ЗА.     Муке мучи наше јавно мнење, један стење, а други се пење. Сви текући проблеми су горући. Осуђивање других је лоше, осуђивање првих је опасно.   Глас разума шапће, а ларма је гласна... Лирски субјекат пјесме, прави заплете епских размjера, да би нас увео у драматичну  завршницу. Надај се, генерацијо!     Једино су код нас сировине финални производи.   Књиге, браћо, књиге, а не интернет и пдф-ови! Стан, станчићу, стани, стани, да те купим натенане... Не могу да замислим колико не могу да ме смисле. Добро је, да зло не прочита.

Aforizmák VIII.   Izomlázat a dolgok magasabb szintre emelése miatt kapott. Amióta a körforgalomba kerültünk, állandóan körbe forgunk. A legöregebb nép a földön – a bölcs mezopotámiai.   Hogy az államot hamvaiból feltámassza, fel kellett gyújtania. Aki ELLENZI, egyértelműen jelentse ki EGYETÉRTEK.   Közvéleményünk kínok kínja között, az egyik sóhajtozik, a másik kapaszkodik. A folyó ügyek égetőek. Elítélni másokat téves, egyeseket veszélyes.     Az értelem hangja suttogás, a lármáé meg hangoskodás… A vers lírai alanya epikus méretű bonyodalmakat teremt, hogy a dramatikus végkifejlethez vezessen bennünket. Korosztály, ne hagyd magad!   A nyersanyag csak nálunk végtermék.     Nem világhálót, pdf-eket, könyveket, testvéreim, könyveket! Szállás, szállásom, állj csak, állj, megveszlek, részletre… Elképzelni sem tudom, elképesztően megvetnek. Jó, ha azt, ami rossz, nem olvasnak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: : Дејан Спасојевић: Исклесане мисли – афоризми, АСоглас, Зворник, 2025.

Neda Gavrić Први плес – Első tánc

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Први плес   Одиграј са мном тај први плес По последњи пут као слободан човек. И загрли ме, Преко твојих рамена Желим гледати овај свет.

Első tánc   Mint szabad ember, gyere,   járd velem Utoljára ezt az első táncot. És ölelj át, Válladon keresztül Akarom nézni ezt a világot.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Неда Гаврић: Јесен жедне душе, Бесједа, Бања Лука, 2025.

Ilija Šaula Kad ne bi postojala žena koju volim – Ha asszony, akit szeretek, nem létezne

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kad ne bi postojala žena koju volim   Volim ženu nepoznatu, neotkrivenu. Ona živi stepenicu iznad moje stvarnosti. Parče neba satkano od nepoznatih istina nastanilo se između nas dvoje. Hoću bešumno da prođem kroz njega i da joj donesem samo ljubav. Kada bih mogao da je ljubim, da je ogrnem dušom, da plovimo dolinom želja, da me ima cijelog, da me ne štedi, da me ne vraća stepenicu niže, da me zasadi kao biljku da cvijetam u podnožju njenog srca, da joj mirisom bojim snove. Da me cjeliva medom zrelih usana, vrelim bičem da me drži nad ponorom strasti, iznad vatre u koju ćemo pasti. Kad ne bi postojalo razočarenje, ljubav bi bila vječna, kad ne bi postojali zavjeti ljubav bi bila slobodna, kad ne bi postojala vjernost ljubav bi bila neiskrena, kad ne bi postojala žena koju volim, ne bi postojala ni ljubav.

Ha asszony, akit szeretek, nem létezne   Ismeretlen, titokzatos asszonyt szeretek. Létem felett egy lépcsőfokkal él. Kettőnk közé ismeretlen igazságokból szőtt égbolt-rész telepedett. Nesztelenül akarom átszelni és az asszonyt szerelmemmel meglepni. Ha csókolhatnám, ha lelkemmel betakarhatnám, ha a kívánságok völgyében lebeghetnénk, ha elfogadna, ha nem kímélne, ha egy lépcsőfokkal vissza nem küldene, ha növényként elültetne, szíve mellett nyílnék, álmát illatommal könnyíteném. Hogy érett ajka mézével ajándékozzon, hogy a vágy szakadéka, a tűz felett,  melybe zuhanunk, ostorral tartson. Ha nem lenne csalódás, a szerelem örökös lenne, ha nem lennének fogadalmak, a szerelem szabad lenne, ha nem lenne hűség, a szerelem csalóka lenne, ha asszony, akit szeretek, nem létezne, szerelem sem lenne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Székelyhidi Zsolt Tömb – Blok

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Tömb   Az üresség tetemes alakulása. Tartok attól, ahogy valaki vagyok. Hogy formálódik énképem? Felmérni, mi minden lehetnék. Miközben képtelenség valósággal élni. Még relatív és alakítható, akkor is tömött föld, zárt test: nehezebb vagyok egy csillagnál.

Blok   Zamašno formiranje praznine. Bojim se da sam neko. Kako se formira moja slika? Proceniti, šta sve bi mogao da budem. Usput živeti sa stvarnošću je besmislica. Još je relativna i može da se formira, i tad je zbijena zemlja zatvoreno telo: teži sam od zvede.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 9. old.

Szente B. Levente Térkép – Geografska karta

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Térkép
 
dédmamám alig pár éve
ment el, úgy hitte, száz éves egérből lesz
a denevér, s hogy neki aztán ne
beszéljünk, valami boszorkányság van
a televíziós dobozban, annyi ember, a városok és falvak,
kicsi, vagy hatalmas épületek, mint a templom is,
tiszta kártya, nem férhet el,
megbabonázott minket az ördög, azt mondta –
úgy rohanunk vesztünkbe, észre sem vesszük,
s hogy azt sem tudjuk, mi az élet,
árnyék és fény között,
otthonunk egy felbélyegzett üres boríték,
csak hisszük, tudjuk, mi kell nekünk,
kiégtünk miként a villanykörte,
azt képzeljük, örök világosság van,
tapogunk egy helyben,
a napnál világosabb,
víziókkal tele immár fejünk,
gombnyomásra pislogunk,
szökünk kettőt egy helyett,
kiöltött nyelv lehetne jelképünk –
akkor lett gyanús neki minden, azt mondja,
amikor észrevette, jó ideje, kalapot nem emelnek
a nők, s az idősek előtt a legények.
 
Forrás: a szerző
 
 
Geografska karta
 
prabaka nas je tek pre nekoliko godina
napustila, verovala je slepi miš iz stogodišnjeg miša
nastaje i da joj nemojmo
svašta da pričamo, u kutiji televizora je
neka vradžbina, toliko ljudi, gradovi i sela,
male ili ogromne zgrade, pa i čitava crkva,
jasno je kʼo beli dan, u nju ne može da stane,
vrag nas je opčinio, govorila je –
ni ne primećujemo kako jurimo u propast,
ni to ne znamo između senke i svetlosti
šta je život,
dom naš je markama puna prazna koverta,
samo verujemo da znamo šta nam treba,
pregoreli smo poput sijalice,
zamišljamo, večna svetlost je,
u mestu tapkamo,
sve je jasno,
glave su nam vizijama pune,
na pritisak na dugme trepćemo,
umesto jedanput, dva puta odskočimo,
isplažen jezik bi nam mogao da bude znamenje –
tad joj je postalo sve sumnjivo, kaže,
kad je primetila, i to odavno, da kapu žene ne dižu
niti momci ispred starijih.
 
Prevod: Fehér Illés

Gulisio Timea Ártatlanok – Nevini

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Ártatlanok   - Akarsz játszani? – kérdezi. - Igen. - Ha nem akarsz is fogsz!   Ez már a játék. Nem mutatom, hogy élvezem. - Ne bánts, Mamiii – súgja,  Ha netán elfelejteném a szöveget. És odanyomja a fejem, Ahova egyébként is tenném. Egész árvasága abban a szorításban.   Elégedetten befordul. Ha kitakarózom, betakar. Anyalányom.

Nevini   – Želiš li da se igraš? – pita. – Da. – Ako i ne želiš, igraćeš!   To je već igra. Ne pokazujem da uživam. – Ne diraj me, Majko – šapuće. Ako bi slučajno zaboravila tekst. I gurne mi glavu tamo Gde bi i inače stavila. Čitava njegova sirotnost je u toj stisci.   Zadovoljno se okrene. Ako se otkrijem, pokrije me. Moja kćerkamajka.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.