Hegedüs Katalin Színes nő – Žena u boji

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. – 

Színes nő   Gyerekként még csak fekete és fehér majd jönnek sorban az árnyalatok némán masíroznak be az ajtón átfestik a hajlatokat gyűrődik a bőr jobbról, balról a füled körül a kispárnától a piros körömlakk is egy dimenzió nő vagy és ez levehetetlen a komorság kiül az arcodra egy fényképen, nem szereted magad semmit nem bírsz elviselni a tükörben valaki mondja már, hogy szép csak a szépséghattyú vár megmentésre a többi tóba fulladt, mocsárban mérges gázok fojtogatták, nádszálakon lépkedsz tied az örökkévalóság, ahonnan visszajöttél lásd magad tükröződve, fényes legyen dimenziók hullanak mangrove mocsarakba hány öltözet ruha van rajtad, aki nem te vagy, csak hajnali rémálom, gereblyézd ki szemedből a homályt, hideg reggeleken maradj magad, ne keress játszótársat ne fuss újabb jelmezek után puhán lépkedj, mint ki most tanult meg járni, és felnőtt rögtön nő vagy, vigyázol a szoknyád szegélyére, hogy ne legyen vizes, elsírt felhőpocsolyák nedvességétől óvod dimenzióidat, ostoba liba, hát kellett neked ez a sok összevisszaság hogy félrevezess gyanútlan színeket hogy ne keveredj, hogy csak piros legyél vagy kék vagy sárga, esetleg végső soron talán egyszerűen hófehér.

Žena u boji   Kao devojčica još je tek bela i crna pa redom stižu nijanse nemo marširaju kroz vrata prefarbaju udubljenja gužva se koža sa leve i sa desne strane oko uha zbog jastuka i crven lak za nokte je dimenzija žena si to promeniti ne možeš pogled ti postaje sumoran na jednoj fotografiji ne voliš sebe u ogledalu ništa ne možeš podneti neka neko konačno kaže da si lepa samo labud lepote čeka spasavanje ostali su se u jezero udavili, u močvari su ju otrovni gasovi davili, po trsci hodaš tvoja je večnost odakle si se vratila pogledaj sebe u odsjaju, neka bude sjajna dimenzije padaju u mangrove močvare koliko odela imaš na sebe, koja nisi ti samo je noćna mora pre svitanje, odagnaj izmaglicu iz tvojih očiju, hladno li je jutro ostani sama, ne traži partnera za igru ne juri za novim kostimima lagano koračaj, kao neka koja je sad naučila da hoda i odmah odrasla žena si, paziš da rub tvoje suknje ne bude vlažna, tvoje dimenzije od vlage oplakanih lokvi oblaka čuvaš, glupa guska, zar ti je trebalo to mnoštvo darmara da obmaneš lakoverne boje da se ne zapetljaš, da budeš samo crvena ili plava ili žuta, ne daj bože na kraju krajeva možda jednostavno snežnobela.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 14-15. old.

Ladik Katalin Egy délután ültek a galambok – Jednog popodneva

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Egy délután ültek a galambok
 
Egy délután ültek a galambok a porban,
Én a küszöbön ültem, sört ittam.
Május volt, a kék csavarhúzó
Meg a szürke galambok ezt kuruttyolták:
"Öld meg! Öld meg!"
Fölvettem a forró csavarhúzót, bementem a konyhába,
Hagymát vágott, könnyes arccal kérdezte:
~ Kisfiam, megéheztél? ~ Én meg se szó, se beszéd,
Arcába döftem a csavarhúzót egyszer, kétszer,
Aztán becsuktam a véres ablakot.
Azóta kuruttyolnak a fejemben a galambok.
 
Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600527
 
 
Jednog popodneva
 
Jednog popodneva u prašini su sedeli golubovi,
Ja sam na pragu sedela i pivo pila.
Bio je maj, plavi odvijač
I sivi golubovi su ovo kreketali:
"Ubij je! Ubij je!"
Uzela sam odvijač, ušla u kuhinju,
Luk je rezala, suznim očima pitala:
~ Sine moj, jesi li se ogladnio? ~ A ja bez ijedne reči
Odvijač jednom, dva puta zabila u njeno lice
Pa zatvorila krvav prozor.
Od onda kreketaju golubovi u mojoj glavi.
 
Prevod: Fehér Illés

 

Balázs F. Attila Közömbös hús – Ravnodušno meso

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Közömbös hús   minden impulzus barátságtalan a bűvös számok elfoglalják helyüket a génláncon mozgás rugalmas ütemezés homok hemoglobin féktelen kupacok gesztus könny szenvedély isten lépések szél hajnal dél este kudarc ráncok játék iskolakerülők határok magas vérnyomás hulladék illatszerek drog Nap és Hold gyöngy kagyló és tengeri moszat bizonytalanság újra és újra könyv álmok zene lámpák elemek változás visszatérés indulás közömbös hús rothadó birodalom   Krisztus megállott…

Ravnodušno meso   svaki impuls je neprijateljski čarobne brojke zauzimaju svoja mesta na lancu gena kretanje fleksibilan raspored pesak hemoglobin neobuzdane gomile gest suza strast bog koraci vetar zora podne veče fijasko bore igra begunci iz škole granice visok krvni pritisak otpad mirisi droga Sunce i Mesec biser školjka i morske alge nesigurnost opet i opet knjiga snovi muzika lampe baterije promena povratak polazak ravnodušno meso carstvo u propadanju   Hristos je zastao…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Székelyhidi Zsolt Űrhajó – Svemirska letelica

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. –

Űrhajó   Hol van most a tested, részletekkel tele a csomagtartó, lapocka lebeg súlytalanul, a tüdőt nem rajzolja felfújt levegő. Az űr, persze, csillagok. Egy út, nagy terv, felszínes gyorsulás a hátsó kertből, míg alszol. A robbanás leviszi a lucfenyőt, muskátlikat. Felriadsz valószínűleg.   Az arcodat raktuk ki terméskőből a fűre, néztelek a rakétából vissza a nagy, héliumos, hétvégi távolodásban. Az űrben, ott vannak emlékek, és műfű a kabinban. Anyacsavarokkal rakom az arcod ki, a visszapillantóból látom a földet, a hátsó kertben valószínűleg lesz másik fa. Hol vannak most a lábaid, talán tövig nyomod velük a tartalék űrhajót, amit titokban hagytam a garázsban neked. A slusszkulcsot megtalálod az ajtó melletti szekrényen. Követni fogsz, egyszer mondtad a kertben, amikor berúgtunk néhány gin-toniktól. Jössz utánam, ha megyek.   Az arcodat a hátsó ablakból látom kinagyítva, ahogy kétségkívül ideközlekedsz.

Svemirska letelica   Gde ti je sad telo, prtljažnik je sitnicama pun, plećka lebdi bestežinski, naduvan vazduh ne ocrtava pluća. Vasiona, naravno, zvezde. Jedan put, veliki plan, površno ubrzanje is bašte u pozadini, dok spavaš. Eksplozija odnese omoriku, muškatle. Verovatno trgnućeš se iz sna.   Tvoje lice smo od prirodnog kamena složili na travu, koncem nedelje iz rakete sam te gledao unazad u velikom, helijem ispunjenom udaljavanju. U vasioni, tamo su uspomene, u kabini je umetna trava. Iz matica slažem tvoje lice, zemlju u retrovizoru vidim, u dvorištu pozadi verovatno će biti jedno drugo drvo. Gde su ti sad noge, možda s njima do daske pritiskaš rezervnu svemirsku letelicu koju sam ti u garaži krišom ostavio. Ključ za paljenje naći ćeš na ormaru pored vrata. Sledićeš me, jednom si u vrtu rekla, kad smo se napili od nekoliko džin-tonika. Dolaziš za mnom, ako idem.   Tvoje lice preko zadnjeg prozora vidim, uvećano, bez ikakve dvojbe ovamo se približavaš.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 34-36. old.

Gulisio Timea Asszony – Žena

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Asszony   Szukaszagú, kiégett szemű. Aljassága frissen ölt szarvas bőre, Beterít, meleg.   A plafonról rámáscsizma lóg, Akasztott ember lába. Egerek cincognak, Vagy hús olvad a hűtőben.   Neve nincs, mégis szólít. Más-más alakban jön És gombokat varr éjszakám himlőhelyeire.

Žena   Miriše na kučku, oči su joj izgoreli. Njena podlost je koža upravo ubijene košute, Pokriva, topla je.   Sa plafona čizmica visi, Noga obešenog čoveka. Miševi svile, Ili se meso topi u frižideru.   Imena nema, ipak zove. U različitim oblicima se pojavljuje I dugmad prišiva na mesta ospice moje noći.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Bolovits Gábor György A hetedik dűlő – Sedma trasa

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

A hetedik dűlő   a domb felett az ég szétáll. egy ember áll a barázda mellett, magában.   nem néz fel. vágja a földet. fogy a nap. a kapa élén a rög visszafordul.   a szél végigmegy a dűlőn. a völgyben köd. a hetedikben csend.   apja is itt. nagyapja is. csont a mélyben.   a dűlőút mentén vadrózsa.   a ház üres. a küszöbön csend.   egy kancsó víz az asztalon. fölötte fény. nézi, aztán kimegy a kúthoz.   a lánc csikorog. felhúzza a vödröt. a víz fekete.   nem iszik. áll ott, ahol a domb elhajlik, és hallgatja a földet.   ott marad.   nem marad utána más, csak egy vágás a hetedik dűlőben.

Sedma trasa   iznad brežuljka se nebo razdvaja. pored brazde čovek stoji, usamljeno.   pogled ne diže. zemlju reže. dan izmiče. gruda zemlje se na oštrici motike prevrne.   vetar prolazi duž trase. u dolini je magla. u sedmoj tišina.   i otac mu je tu. i deda. kost u dubini.   pored trase divlja ruža.   kuća je prazna. na pragu tišina.   na stolu je bokal sa vodom. iznad svetlost. gleda pa do bunara ide.   lanac škripi. izvlači kantu. voda je crna.   ne pije. tamo stoji gde se brežuljak krivi i sluša zemlju.   tamo ostaje.   iza njega drugo nešto ne ostaje, tek jedan rez u sedmoj trasi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Kajoko Jamasaki Четвртак – Csütörtök

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Четвртак   Одлази лето: на трг поново долазе трговци.   Враћаш се у свој пејзаж. А ја нестајем у мирисима:   уловљених риба, посечених ружа и сувог босиљка.   Кроз онај зид не могу да прођем, ова врата не смеш да такнеш.   Отворих прозор: шири се наше небо. (Ја сам твој ваздух.)

Csütörtök   Távozik a nyár: a térre megint jönnek a kereskedők.   Saját vidékedre térsz vissza. Én meg az illatokban tűnök el:   a kifogott halakéban, a levágott rózsákéban és a száraz bazsalikoméban.   Ezen a falon nem tudok átmenni, ezt az ajtón érintened nem szabad.   Kinyitottam az ablakot: kitárult az égboltunk. (A levegőd én vagyok.)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.