Szente B. Levente Tégla és cement – Cigla i cement

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Tégla és cement   szobámban minden tárgynak története van a mozdulatlanoknak is – olykor szeretek róluk beszélni itt vannak például a régi kancsók festmények fényképek levelek könyvek csak a padlódeszka meg az ajtó mocorog megmozdul néha megmagyarázhatatlanul nap nap után egy-egy tárgy miként változtat helyet nem is értem van egy két szóbeszéd erre hogy ezért meg azért de mielőtt őrületbe kergetnének inkább elhiszem összefogott hátam mögött  tégla és cement hogy kimozdítsanak helyükből minden követ.

Cigla i cement   u mojoj sobi svaki predmet ima svoju istoriju a i pokret – koji put volim da pričam o njima tu su na primer stari bokali slike fotografije pisma knjige koji put samo podnica i vrata se pomeraju neobjašnjivo je iz dana u dan po koji predmet kako menja svoje mesto ni ne shvatam postoje za to nekakve glasine da zbog toga i toga ali pre no što bi me u ludilo oterali rađe poverujem iza mojih leđa udružila se cigla i cement da bi iz svojih mesta svaku ciglu pomerili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Verica Preda PreVerica Чување Кирлијанове фотографије – Kirlián fénykép-őrzés

 

Verica Preda PreVerica Kruščić, 1966. – 

Чување Кирлијанове фотографије   потребно је затворити своју шкољку од пауничастог влакна премазом од белог лука и катанац прелити врелом смолом   ако закаче ноктима радовање Твог пенастог облака ако откину ма једно перо из крила птица које шарају видик ако осете колико су далеко од шареног света и цепелина који неспутано међ облацима језди и кише које не натапају дане и листове брезе забадаће трнове игле под кожу под јастук и цик јутра под шуштање мајског дана под распеване кораке   тако се чувају рођено моје матице љубичастог одсјаја и злато подно мора тако светли најлепши отисак електромагнетног поља   п.с. потребно је сачувати мир сваког трептаја сваког удисаја и наговештаја немира пре него што пете прокрваре пре него што се ланац сивог праха од живог ткива по црној земљи расплете

Kirlián fénykép-őrzés   be kell zárni a pókhálóból készült fokhagymával bekent kagylódat és a láncot forró gyantával leönteni   ha a Te buborék-felhőd örömét körömmel megsértik ha a láthatárt tarkító madarak szárnyából csak egyetlen tollat kiszakítanak ha megérzik milyen messze vannak a tarka világtól és a felhők között szabadon nyargaló zeppelintől meg a napokat és a nyírleveleket áztató esőktől tüskét szúrnak a bőr alá a párna alá és hajnalhasadáskor a májusi nap susogása alá a könnyed léptek alá   így őrzik barátom a sodrás lila visszfényét és a tengerben az aranyat így fénylik az mágneses tér legszebb másolata   p. s. meg kell őrizni minden pillantás minden lélegzet és indulatra utaló jel nyugalmát mielőtt a sarkakból vér csepegne mielőtt az élő szövet szürke por-láncolata a fekete földön szétterülne   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Верица Преда ПреВера: Post  skriptum ОГЛЕДАЛА БИТИ, Libertatea NIU Панчево, 2024. стр. 10.

Slavoljub Marković Stvaranje sveta II – A világ teremtése II

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Stvaranje sveta II        Ja nisam učestvovao u stvaranju sveta. Uspavao sam se. Pošto sam se probudio, žmireći, video sam: oslonac je stvoren, možda flora i fauna, ali ja sam mogao da počnem sa stvaranjem tela.      Prvo sam stvorio drugo telo kao antitezu. Seo sam da se odmorim i muhe su mi dosađivale, te sam tela odmah podvrgao napretku. Neka se opiru (ali promene neće izbeći), neka se istrebljuju, dok ih patnja ne podstakne da se sećaju Boga. Ja ću i dalje biti srodan s njima. Govoriću o ženama, o neverstvu; govoriću da sam zadovoljan postojećim. Otići ću u kafanu, popiću piće, a onda ću se nasmejati slušajći njihovu brigu, njihove želje, govore o budućnosti. Biću toliko srećan da neću pominjati da sam ih ja stvorio.      Oni mi, verovatno, ne bi ni sada verovali.

A világ teremtése II        Nem vettem részt a világ teremtésében. Elaludtam. Ébredés után, pislogva, láttam: elkészült az alap, talán a növény- és állatvilág is, én meg elkezdhettem a testalkotást.      Először, antitézisként, másik testet teremtettem. Leültem, pihentem, a legyek alkalmatlankodtak, hát nekiláttam, a testeket fejlesztettem. Csak ellenkezzenek (de a változtatásokat nem ússzák meg), csak irtsák egymást, míg a kín rá nem veszi őket, hogy Istent idézzék. Továbbra is rokonok vagyunk. Beszélek a nőkről, a hűtlenségről; a meglévővel elégedett vagyok. Kávéházba megyek, iszogatok, szorongásaikat, kívánságaikat hallgatva mosolygok, a jövőről beszélnek. Jókedvemben nem fogom említeni, hogy én teremtettem őket.      Ők, valószínű, most sem hinnének nekem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Slavoljub Marković: Plovno stanje istorije, Narodna knjiga, 2011.

Ilija Bakić: *** meso betona – *** a beton szövete

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   meso betona urasta u staklenu tišinu drhte prepoznaju se elementi odeljeni površinskim naponom kroz rešetke se cede glasovi na mrazu grušaju u reči sila magneta slaže ih unakrasno gradi bedeme kule visoke do mehura svoda i prozrače mreže pukotina golog oka homunkulusovog

***   a beton szövete az üvegcsendbe nő remegnek felismerhetők a felületi feszültséggel elválasztott elemek rácsokon keresztül csepegnek a hangok a fagyban szavakká alvadnak őket a mágneses-erő keresztbe rakja sáncokat tornyokat épít magasakat a buborék-boltozatig és szellős repedés-hálózatot homunculus szemén   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Aca Vidić Гимнастика за мозак – Agytorna

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Гимнастика за мозак
 
Поезија је као цркотина!

Човек из сенке и опушци

Зазидан прошлошћу уморан
        Идилично спава

С друге стране:
      Живот као Двојник сна

Затворени капци су рај за очи ноћи
  Глувоћа за успаваност
      Укупна апстенција

Мозак је поезија кроз ветар дува
      Пустињском прашумом
             Тунел што задржава влагу кречњацима
                    И светлост у утроби тла

Нема смрти међу ратницима светлости
        Док својим сечивима показује пустош
                  Мачете за пут кроз прашуме и папрати

Знај да ко сам да знам!

Не уздржавај се од бола ако можеш
    Величанствено да га досегнеш
         Величанствено да крвариш
              По својим траговима


                                               Док их сенка по мрљама крви
                                                   Злоставља и напушта

            Поезија трагова је то Крварење
                   Злостављање
                          Напуштање
                               и Опраштање

                                          Вежба за мозак и утроба мозга
                                 И свилене   кости
                                            Што прескачу препреке
                                                       Њеним световима

Поезија је измрцварена лешина ветра
            Прах грома у олуји
                  Аскета
 
Izvor: https://acavidicpoezija.weebly.com/poetry.html
 
 
Agytorna
 
A költészet tetem!
 
Árnyékember és szivarvég
 
Múlttal körülzárt fáradt
      Nyugodtan pihen
 
Egyébként meg:
      Az élet az álom Hasonmása
 
A zárt szemhéj éjjel a szem mennyországa
  Álomba szenderült süketség
    Önmegtartóztatás
 
Az elme költészet szél fúj
      A sivatagi őserdőn keresztül
            A mészkőnek nedvességet magtartó alagút
                    Fénysugár a talaj gyomrában
 
A fényharcosok között ismeretlen a halál
        Míg pengéikkel a pusztulást mutatják
                  Utat vágnak az őserdőn a páfrányosan
 
Tudd hogy ki vagyok hogy tudjam!
 
Ha teheted a fájdalomnak ne vess gátat
  Magasztos ha egyáltalán eléred
    Magasztos ha nyomodban
       Csepeg a véred
 
 
                                      Míg az árnyék a vérfoltokat követve
                                            Bántalmaz és elhagy
 
            A költészet nyom azé a Vérzésé
                 a Bántalmazásé
                         az Elhagyásé
                                 és a Megbocsátásé
 
                                            Agytorna és az agy meg a selymes
                                      Csontok gyomra
                                              Melyek világával ugorját át
                                                         Az akadályokat
                                           
A költészet a szél csonkított teteme
          A viharban villámpor
                   Aszkéta
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Bez poricanja da suncu ostanu zraci – Vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bez poricanja da suncu ostanu zraci
 
Pričala si, nekada, da ljubav odgovara samo na poziv koji se začuje iznenada, na neočekivanom mestu, jedinstvenim, jednovrednim tonom saopšten. 

Jednom se zvuk taj, mora da javi, tvrdila si, hrabreći sebe, čekajući ga, željno, izazivajući trenutak u pojavi, istog, skoroj.

Tako se, rekla si, onda, nepoznatom čoveku, usput, i mnogima posle, slučajnima, isto, najbolje pronalazi razmera doživljene sreće i projekcija očekivanih nada, za vrednost postojanja, savetujući, ubeđena u ispravnost poruke, sebe samu, ponajpre, ponavljajući svima, sebe radi.

I dok te je slušao, računao je, i dok su te slušali, računali su, samo, koliko poziva zaslužuje njegovo veliko srce, njihovo napaćeno telo, za sve dane ovog života, koji je, koje su,  kao stari kaput vukao, nosili, na svojim ramenima i koliko patnje još tu treba otrpeti dok se ne osmehne, dok se ne nasmeju, i sâm, i oni, tome zvuku, i hoće li ga uopšte čuti, ikada.

Kazala si, upornosti naučena: „Čuje se, neznanče, gospodo, drugari, znam ja, bez poricanja da suncu ostanu zraci, da nauci sačuvamo pravo i temi dostojanstvo u svakom licu, od naših.”

Ljubav si sanjala noćas, čini se, sećajući se slika detinjstva, u buđenju. Tebi je kiša, svirala celu noć. Orkestar miliona kapi je čekao odgovor. „Nasmejali su se...” – uverenja puna, osećaš, dok ljubavlju ispunjena jesi, ušetala u novi dan. 
 
Izor: autor
 
 
Tagadhatatlan, a nap sugarai megmaradnak
 
Hölgyem, egyszer említetted, a szerelem csak a nem várt helyen, egyedi, utánozhatatlan módon közölt váratlan hívó szóra válaszol.
 
Egyszer az a hang biztosan jelentkezik, állítottad, önmagadat biztatva, várva várva, kihíva azt pillanatot, a hamarosan megjelenőt.
 
Így, állítottad, akkor, ismeretlen embernek, útközben, később másoknak is, jöttmenteknek,
ugyanazt, legjobb meglelni a megélt boldogság mértékét és a várt remény vetületét, a lét méltóságáért, sugalltad, meggyőzve elsősorban önmagadat, önmagad miatt mindenkinek ismételve, üzeneted helyes.
 
És míg hallgatott, számolt, míg hallgattak, számoltak, nemes szíve, gyötört testük, a megélt napok nyomorúsága, melyet viselt kabátként cipelt, vállukon vonszoltak hány szólítást ér, mennyi szenvedést kell még elviselni, hogy végre örüljön, végre kacagjanak, meghallva azt a hangot, ő maga, meg a többiek meghallják-e valaha is.
 
Azt mondtad, mint kitartásra tanított: „Hallatszik, te ismeretlen, uraim, barátaim, tudom, vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak, őrizzük meg a tudomány jogát és közülünk mindenki méltóságát.”
 
Úgy tűnik ma éjjel a szerelemről álmodtál, ébredéskor gyerekkori képet idézve. Éjjel neked játszott az eső. A milliónyi csepp zenekara választ várt: „Mosolyogtak…” – abban a hitben, érzed, szerelemmel áthatva lépsz az új virradatba.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Nenad Grujičić Удес – Gond

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Удес   Иако често загледан у небо отац никад није наглас рекао шта осећа и види нити је икад словце своје неписмено на папир ставио.   Ти који друкчије поступаш једном га упита: Откуд ли толике звезде?   Он те не погледа већ одлазећи рече да се о таквим стварима поштено може само уз добру ракију причати.

Gond   Bár gyakran szemlélte az eget apám sosem mondta el mit érez mit lát és írástudatlan mondanivalóját se vetette papírra.   Te aki másként cselekedsz egyszer megkérdezted: Honnan annyi csillag?   Nem nézett rád elmenőben szólt ilyesmiről csak jó pálinka mellett lehet őszintén beszélgetni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor