Keresés ebben a blogban

2019. február 21., csütörtök

Rosa Maria B. Szikra – Iskra


Rosa Maria B. 1976. szeptember 4. –

Szikra

Parázs! Izzítsd a levegőt!
Parázs! Melegítsd az otthont nem lelőt!
Parázs! Óvd a lelkeket!
Parázs! Adj élelmet és meleget!
Parázs! Érleld a szikrát!
Parázs! Hordozod a mélység gondolatát.

Szikra! Gyújts engem lángra!
Szikra! Szállj a parázsba!
Szikra! Égesd el lelkemet!
Szikra! Nyugalmam nem lelem.
Szikra! Éleszd a lángot!
Szikra! Gyújtsd fel a világot!

Láng! Perzseld fel a mezőt!
Láng! Gyógyítsd a szenvedőt!
Láng! Izzítsd a szíveket!
Láng! Gyújtsd fel a fényeket!
Láng! Kísérd a holtakat!
Láng! Melengesd a hontalant!

Fény! Világíts nekünk!
Fény! Nélküled nem élhetünk!
Fény! Tudás, elme világossága.
Fény! Zsarnokság halandósága.
Fény! Sötétség kioltója.
Fény! Szellemünk táplálója,
légy mindig velünk!
Fény, Szikra, gyermekünk!
Iskra

Žaru! Vazduh usij!
Žaru! Onog, ko dom ne nađe, ugrij!
Žaru! Duše čuvaj!
Žaru! Hranu i toplinu daj!
Žaru! Pusti iskru da sazri!
Žaru! Misao dubine blazni.

Iskro! Mene zapali!
Iskro! Žar razvali!
Iskro! Dušu mi spali!
Iskro! Spokoj i za mene nađi.
Iskro! Plamen rasani!
Iskro! Čitav svet zapali!

Plamenu! Sprži livadu!
Plamenu! Leči mučenicu!
Plamenu! Srca utopli!
Plamenu! Svetla upali!
Plamenu! Pokojnike prati!
Plamenu! Beskućnike žali!

Svetlost! Nama svetli!
Svetlost! Bez tebe ne možemo živeti!
Svetlost! Znanje, sjaj razuma si.
Svetlost! Prolaznost zulumčara si.
Svetlost! Ugasitelj mraka si.
Svetlost! Hranitelj duha si,
prati nas!
Svetlost, Iskra, naš potomak!

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2019. február 20., szerda

Szente B. Levente Aranypánt, Isten homlokán – Zlatan povez, na čelu Boga


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –


Aranypánt, Isten homlokán

Felfedezni és feledni
a legnehezebb,
ha érted mire gondolok,
hiszen eltévedni
a lélek útvesztőjén
nem épp szerencsés dolog.
Mint az asszony,
aki régen szerelmes volt,
dallamos hangját ma is hallom:
azt mondja, igen, van,
van ki mellett hallgatni jó.
Megszólalni mi értelme,
a hang néha fölösleges.
Akkor hozzám hajolt,
behunyt szemmel megcsókolt,
nézett, szelíden mosolygott,
majd távozott.
Tudtam, hogy szívemben átváltozott!
Látod, mondta még,
a csók és a nevetés és a zene,
ezek a legszebb hangok,
az embernek csak ennyi kéne,
ennyi az, amit még én is elviselek.
Minden más fölösleges.
A belülről fakadó szépség művészetét,
mond meg nekem, ki érti meg?
Ha tudod a választ, kövess,
de ami kettőnk között lesz,
érte soha meg ne kövezz.
Csak magad ellen viselsz hadat.
Megérted majd,
ha egyszer szeretni mersz,
felfedezni és feledni,
miért a legnehezebb.
Most sírás, nevetés vagyunk –
aranypánt, Isten homlokán.

Zlatan povez, na čelu Boga

Otkriti i zaboraviti
je najteže,
ako shvataš na što mislim,
ta u lavirintu duše
zalutati
nije baš stretna okolnost.
Kao žena
koja je nekad zalubljena bila,
njen prijatan glas i dans čujem:
kaže, da, postoji,
postoji neko pored koga prijatno je ćutati.
Čemu oglasiti se,
glas je koji put suvišan.
Tad mi se priljubila,
zatvorenim očima poljubila,
gledala, blago se nasmešila
pa se udaljila.
Znao sam, u srcu mi se preobrazila!
Čuj, rekao sam još,
poljubac i smeh i muzika
su najlepši glasovi,
čoveku bi samo toliko trebalo,
toliko je ono što i ja još podnosim.
Sve ostalo je suvišno.
Umetnost lepote šta iz unutrašnjosti izvire,
reci mi, ko shvaća?
Ako odgovor znaš, prati me,
ali zbog toga što će se između nas desiti
nikad me nemoj kamenovati.
Samo protiv sebe se boriš.
Shvatićeš,
ako se jednom usudiš voleti,
zašto je najteže
otkriti i zaboraviti.
Plač i osmeh smo sad –
zlatan povez, na čelu Boga.

Prevod: Fehér Illés
Forrás:  a szerző

Cseke Gábor sorban miként a döbbent léghajós – redom poput prestravljenog avijatičara


Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

sorban miként a döbbent léghajós

elhatároztam hogy
szabad leszek
bármi áron megfosztva magam minden
köteléktől előbb
az órám hajítottam jó messzire de a ketyegés
csak nem szűnt meg az idő
dobolt a fülemen
majd a családnak fordítottam
hátat vonatra
szállva de emlékezetem akár egy
vetítőgép rendre visszaidézte
az otthon hagyott csoportkép sápadt arcait
aztán a ruhák
következtek cipő zokni is
lekerültek de a bőrömből
nem sikerült kibújnom dühömben
elrúgtam magamtól a honi földet és egy méter
hatvan centi után ravaszul
visszapenderült alám mire sorban
miként a döbbent léghajós
homokzsákot homokzsák után
hajítottam ki magamból minden kacatot
elveket körömvágó
ollót egy üveg gyógyteát recepteket
anyám utolsó hörgő lélegzetét
egy égszínű mozdonyt a pénztárcámat
a tollam
s mert mégsem sikerült elszakadni
e földtől az utolsó pillanatban a mélybe
vetettem magam de így is
bennem rekedt egy velőtrázó
sikoly

redom poput prestravljenog avijatičara

odlučio sam
biću slobodan
po bilo kojoj ceni lišiću sebe od svakojake
veze najpre
sam sat bacio daleko ali otkucaji
nisu prestali u ušima mi je
vreme kucalo
potom sedevši na voz leđa sam
svojoj porodici
okrenuo ali sećanje poput projektora
kod kuće ostavljena bleda lica
sa zajedničke slike redom priziva
posle odela
sledile su cipele skinuo sam
i čarape ali iz kože
iskočiti nisam uspeo u svom besu
od sebe i rodnu grudu odgurnuo ali posle metar
i šezdeset santimetara prepredeno
ispod mene se vratila pa sam
poput prestravljenog avijatičara
vreću za vrećom napunjene peskom
svaku koještariju odbacio
načela makaze
za nokte bocu lekovitog čaja recepte
zadnji hropot majke
lokomotivu boje neba novčanik
pero
jer od ove zemlje ipak nisam uspeo
otcepiti se u zadnjem trenutku u dubinu
se bacio ali i ovako se
zadržao u meni jedan preneražen
krik

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://mek.oszk.hu/11900/11954/11954.htm#273

2019. február 19., kedd

Barna Róbert Magam előtt – Ispred sebe


Barna Róbert 1942, október 18, -

Magam előtt

magam előtt járok
a valószínűtlen jövőben
arrafelé ami még nincs is
aztán visszahátrálok oda
ami már soha sem lesz újra
Ispred sebe

ispred sebe hodam
u neverovatnoj budućnosti
u pravcu koja ni ne postoji
pa se vraćam tamo
što više isti nikad neće biti

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Új Forrás 2019.2 - 40. old

2019. február 18., hétfő

Acsai Roland A tücsökciripelések fároszai – Farosi cvrkutanja


Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

A tücsökciripelések fároszai

Koratavasz volt. Kislányommal
Ezen a mezőn kerestünk tücsköket
Tavaly nyáron,

De most csak bolyongtunk,
Mint két hajó a tengeren,
Nem igazítottak útba bennünket
A tücsökciripelések magányos fároszai –

Csak az emlékezet fűszálával
Piszkálhattuk elő őket.

Farosi cvrkutanja

Rano proleće je bilo. Prošlog leta
Sa kćerkom zrikavce na toj livadi
Smo tražili,

Ali sad poput dva broda
Na mosrkoj pučini samo lutali,
Usamljeni farosi cvrkutanja
Nisu nas usmerili –

Tek sa travkom sećanja
Smo mogli ih isčeprkati.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.

Ady András Altató helyett – Umesto uspavanke

Képtalálat a következőre: „ady andrás”

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Altató helyett

Éjjel érzem,
csak nyugvó öklöm
fegyver köztünk.
Takart, feszült gyilkos,
közös határ, kettős egység.

Halott homályban
kezem a háttérből
kiválik.
Ölni, simogatni...
Tétováz.

Hajnalban majd belőled
faragok kemény hitet,
húsevők oltárát,
büntető támaszt.

Ott, hol fény és árny
közt az idő megpihen,
Hol simulnak, kicsit
kézen fogják egymást
a pillanatok,
szemünkben a ragadozó,
tört ívű ugrás,
csituló izmainkban
az éhség kíváncsiság.

2000

Umesto uspavanke

Noću osećam,
između nas oružje
moja mirna pesnica je.
Pokrivena, napeta ubica,
zajednička granica, dvostruko jedinstvo.

U mrtvoj tami
izdvaja mi se ruka
iz pozadine.
Ubiti, gladiti...
Okleva.

U svanuću tvrdu veru,
oltar mesoždera,
oslonca koja kažnjava
iz tebe ću isklesati.

Tamo gde između svetlosti i sene
vreme se odmara,
Gde trenuci
kat-kad se sjedine,
za ruke se uhvate,
u očima nam je grabljiv skok
polomljenog luka,
u našim smirenim mišićima
glad je znatiželja.

2000

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://mek.oszk.hu/08200/08216/08216.htm#53

2019. február 17., vasárnap

Jász Attila otthonos számkivetettség. Mikrózás – domaćinsko progonstvo. Mikrosvet


Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

otthonos számkivetettség. Mikrózás

„Ahogy élnem kéne.”
(Győrffy Ákos)

(I, vissza az égbe)
Távoli világokat, érzéseket és benyomásokat rejtesz el egy nagyon is közeli és konkrét mikrovilágba, vagy fordítva, tó vagy folyópart, jólesik a hajnali dér csipkedte csipkebogyót leszakítani, morzsolgatni, rágogatni, zsebedben szelídgesztenye lapul, nyomodban rég halott vadászkutyád csaholása, az elhagyott ház korhadt falához gyümölcsöktől roskadozó ágat vereget a koraőszi szél, lassan nem ártana befűteni, teleírt papírlapról húzkodod ki a szavakat, nagyon lassan, és amikor mindet kihúztad, azt mondod, igen, tűzbe vele, minden elengedett szó ima, visszakerül az égbe, végre, oda tehát, ahonnan rövid időre kölcsönözted.

(II, repedések között)
A part állandósága csak egy mulandó érzés, a vízhez, az állandó változáshoz képest a hullámzás is nagyjából mindig ugyanolyan, mindig egy kicsit más, hisz bárhol élhetnél, de persze mégse, most éppen itt kell otthonra találnod, a stég algás, folyószagú lécei között nyíló piszkossötét kavargásban, ahogy lehetőségeid réseiben találod és teremted meg önmagad, mész tovább, menned kell tovább, és szerencsére még elhiszed, bármikor beköltözhetsz az íróasztalon tartott, üres és porlepte csigaházba, bárminek is nevezd, egy füzet kusza naplómondatai közé.

(III, az ég küllői között)
Visszatérő félelmed biciklizés közben az út menti partoldalról rossz felé felröppenő madár, éppen a küllők közti égcikkelyben látja meg a menekülés, a szabadság egyetlen esélyét, szinte érzed, az apró csontok halkan, alig hallhatóan reccsennek egyet, aztán, aztán a küllők finoman permetezik arcodba a langyos madárvért, tollak szállnak, őszi levelek hullanak, a küllők közé ragadnak, mocskos rongydarab vagy szétgyúrt műanyag flakon lüktet az út szélén, az idő, miközben nem mersz visszanézni, és ha biciklizés közben egy madár kavarog a közeledben, már rosszul is vagy, szédülsz, borzongasz, émelyegsz és izzadsz.

(IV, hajnali buszmegálló valósága)
Az elképzelt menedékház és környéke az erdőben, meg a valóság, most pontosan lefedik egymást, egy hosszú pillanatig mintha a reflektor vak fényében állnál a sötét színpadon, most is minden a színpadon kívül zajlik, csak állsz, fülelsz, és tudod a helyed, pontosan ott állsz, a hajnali buszmegállóban, sűrű, őszi ködök gubbasztanak a fákon és bokrokon, csigaházak halk, nedves reccsenése jelzi, mások is várnak a buszra, ez már egy másik valóság, kavicsok fülsértő csikorgása, a képzelet hűlt helye, valaki véletlenül odébb rúg egy széttaposott csigát, mint egy kavicsot, csigavér, mondogatod magadban, mindjárt jön a busz.

domaćinsko progonstvo. Mikrosvet

„Kako bi živeti trebao.“
(Akoš Đerfi)

(I, nazad u nebesa)
U i te kako blizak i stvaran mikrosvet daleke svetove, osećaje i utiske sakrivaš, ili obrnuto, obala jezera ili reke, prija injem zore prekrivenu bobicu šipka skinuti, mrviti, žvakati, u džepu ti je pitomi kesten a u tragu lavež odavno mrtvog tvog lovačkog psa,
ranojesenski vetar trošan zid napuštene kuće voćem opterećenom granom udara, polako bi naložiti trebalo, reči sa ispisanog lista papira skidaš, veoma sporo, i kad si sve skinuo, veliš, da, neka ga vatra proguta, molitva je svaka izgovorena reč, u nebo se vraća, napokon, dakle tamo, odakle si na kratko vreme posudio.

II, između napuklina)
Postojanost obale samo je prolazan osećaj, u odnosu na vodu, na stalnu promenu i talasanje je uglavnom uvek isto, uvek nešto drugačiji, ta bilo gde bi živeti mogao, naravno ipak ne, sad baš tu moraš dom pronaći, u prljavotamnom metežu između algom obraslih dasaka skele koje na reku mirišu, kako u pukotinama tvojih mogućnosti nalaziš i stvoriš sebe, dalje koračaš, moraš dalje koračati i na sreću još veruješ, bilo kad možeš u pisaćem stolu držanu, prašinom prekrivenu, praznu puževu kuću, nazivaj kako god želiš, između nedokučive rečenice jednog dnevnika useliti se.

(III, između žbice neba)
Tvoj povratan strah je ptica koja je tokom vožnje bicikla sa strane obale u krivi smer poletela, baš u komadiću neba ugledanog između žbica vidi put bega, jedinu šansu koja u slobodu vodi, maltene osećaš kako sitćušni kosti tiho, jedva čujno krknu, a posle, posle fino raspršenu mlaku krv ptice žbice u lice ti prskaju, leti preje, jesensko lišće pada, između žbice se lepe, na rubu puteljka gnusna krpa ili razgažen flakon se valja, vreme, dok osvrnuti se ne smeš i ako tokom vožnje bicikla jedna ptica u tvojoj blizini se vrti, već ti je zlo, nesvestica te hvata, drhtiš, gadi ti se i znojiš se.

(IV, stvarnost ranojutarnje autobuske stanice)
Zamišljeno sklonište i njegova okolina u šumi i stvarnost sad upravo se poklapaju, kao da bi u dugom trenutku na tamnoj pozornici u bleštavom svetlu refletora stajao, i sad se sve izvan pozornice odvija, samo stojiš, osluškuješ i znaš gde ti je mesto, baš tamo stojiš, u ranojutarnjoj autobuskoj stanici, na drveće i žbunje gusta jesenska magla se spustila, tih, vlažan lom puževih kuća nagoveštava, autobus i drugi čekaju, to je već jedna druga stvarnost, uši parajuće skripanje belutaka, ohladnelo mesto mašte, neko slučajno jedan zgnječen puž kao belutka šutne, smiri se, ponavljaš u sebi, autobus uskoro stiže.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.lyrikline.org/de/gedichte/otthonos-szamkivetettseg-mikrozas-7623