Slavoljub Marković Stvaranje sveta II – A világ teremtése II

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Stvaranje sveta II        Ja nisam učestvovao u stvaranju sveta. Uspavao sam se. Pošto sam se probudio, žmireći, video sam: oslonac je stvoren, možda flora i fauna, ali ja sam mogao da počnem sa stvaranjem tela.      Prvo sam stvorio drugo telo kao antitezu. Seo sam da se odmorim i muhe su mi dosađivale, te sam tela odmah podvrgao napretku. Neka se opiru (ali promene neće izbeći), neka se istrebljuju, dok ih patnja ne podstakne da se sećaju Boga. Ja ću i dalje biti srodan s njima. Govoriću o ženama, o neverstvu; govoriću da sam zadovoljan postojećim. Otići ću u kafanu, popiću piće, a onda ću se nasmejati slušajći njihovu brigu, njihove želje, govore o budućnosti. Biću toliko srećan da neću pominjati da sam ih ja stvorio.      Oni mi, verovatno, ne bi ni sada verovali.

A világ teremtése II        Nem vettem részt a világ teremtésében. Elaludtam. Ébredés után, pislogva, láttam: elkészült az alap, talán a növény- és állatvilág is, én meg elkezdhettem a testalkotást.      Először, antitézisként, másik testet teremtettem. Leültem, pihentem, a legyek alkalmatlankodtak, hát nekiláttam, a testeket fejlesztettem. Csak ellenkezzenek (de a változtatásokat nem ússzák meg), csak irtsák egymást, míg a kín rá nem veszi őket, hogy Istent idézzék. Továbbra is rokonok vagyunk. Beszélek a nőkről, a hűtlenségről; a meglévővel elégedett vagyok. Kávéházba megyek, iszogatok, szorongásaikat, kívánságaikat hallgatva mosolygok, a jövőről beszélnek. Jókedvemben nem fogom említeni, hogy én teremtettem őket.      Ők, valószínű, most sem hinnének nekem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Slavoljub Marković: Plovno stanje istorije, Narodna knjiga, 2011.

Ilija Bakić: *** meso betona – *** a beton szövete

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   meso betona urasta u staklenu tišinu drhte prepoznaju se elementi odeljeni površinskim naponom kroz rešetke se cede glasovi na mrazu grušaju u reči sila magneta slaže ih unakrasno gradi bedeme kule visoke do mehura svoda i prozrače mreže pukotina golog oka homunkulusovog

***   a beton szövete az üvegcsendbe nő remegnek felismerhetők a felületi feszültséggel elválasztott elemek rácsokon keresztül csepegnek a hangok a fagyban szavakká alvadnak őket a mágneses-erő keresztbe rakja sáncokat tornyokat épít magasakat a buborék-boltozatig és szellős repedés-hálózatot homunculus szemén   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Aca Vidić Гимнастика за мозак – Agytorna

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Гимнастика за мозак
 
Поезија је као цркотина!

Човек из сенке и опушци

Зазидан прошлошћу уморан
        Идилично спава

С друге стране:
      Живот као Двојник сна

Затворени капци су рај за очи ноћи
  Глувоћа за успаваност
      Укупна апстенција

Мозак је поезија кроз ветар дува
      Пустињском прашумом
             Тунел што задржава влагу кречњацима
                    И светлост у утроби тла

Нема смрти међу ратницима светлости
        Док својим сечивима показује пустош
                  Мачете за пут кроз прашуме и папрати

Знај да ко сам да знам!

Не уздржавај се од бола ако можеш
    Величанствено да га досегнеш
         Величанствено да крвариш
              По својим траговима


                                               Док их сенка по мрљама крви
                                                   Злоставља и напушта

            Поезија трагова је то Крварење
                   Злостављање
                          Напуштање
                               и Опраштање

                                          Вежба за мозак и утроба мозга
                                 И свилене   кости
                                            Што прескачу препреке
                                                       Њеним световима

Поезија је измрцварена лешина ветра
            Прах грома у олуји
                  Аскета
 
Izvor: https://acavidicpoezija.weebly.com/poetry.html
 
 
Agytorna
 
A költészet tetem!
 
Árnyékember és szivarvég
 
Múlttal körülzárt fáradt
      Nyugodtan pihen
 
Egyébként meg:
      Az élet az álom Hasonmása
 
A zárt szemhéj éjjel a szem mennyországa
  Álomba szenderült süketség
    Önmegtartóztatás
 
Az elme költészet szél fúj
      A sivatagi őserdőn keresztül
            A mészkőnek nedvességet magtartó alagút
                    Fénysugár a talaj gyomrában
 
A fényharcosok között ismeretlen a halál
        Míg pengéikkel a pusztulást mutatják
                  Utat vágnak az őserdőn a páfrányosan
 
Tudd hogy ki vagyok hogy tudjam!
 
Ha teheted a fájdalomnak ne vess gátat
  Magasztos ha egyáltalán eléred
    Magasztos ha nyomodban
       Csepeg a véred
 
 
                                      Míg az árnyék a vérfoltokat követve
                                            Bántalmaz és elhagy
 
            A költészet nyom azé a Vérzésé
                 a Bántalmazásé
                         az Elhagyásé
                                 és a Megbocsátásé
 
                                            Agytorna és az agy meg a selymes
                                      Csontok gyomra
                                              Melyek világával ugorját át
                                                         Az akadályokat
                                           
A költészet a szél csonkított teteme
          A viharban villámpor
                   Aszkéta
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Bez poricanja da suncu ostanu zraci – Vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Bez poricanja da suncu ostanu zraci
 
Pričala si, nekada, da ljubav odgovara samo na poziv koji se začuje iznenada, na neočekivanom mestu, jedinstvenim, jednovrednim tonom saopšten. 

Jednom se zvuk taj, mora da javi, tvrdila si, hrabreći sebe, čekajući ga, željno, izazivajući trenutak u pojavi, istog, skoroj.

Tako se, rekla si, onda, nepoznatom čoveku, usput, i mnogima posle, slučajnima, isto, najbolje pronalazi razmera doživljene sreće i projekcija očekivanih nada, za vrednost postojanja, savetujući, ubeđena u ispravnost poruke, sebe samu, ponajpre, ponavljajući svima, sebe radi.

I dok te je slušao, računao je, i dok su te slušali, računali su, samo, koliko poziva zaslužuje njegovo veliko srce, njihovo napaćeno telo, za sve dane ovog života, koji je, koje su,  kao stari kaput vukao, nosili, na svojim ramenima i koliko patnje još tu treba otrpeti dok se ne osmehne, dok se ne nasmeju, i sâm, i oni, tome zvuku, i hoće li ga uopšte čuti, ikada.

Kazala si, upornosti naučena: „Čuje se, neznanče, gospodo, drugari, znam ja, bez poricanja da suncu ostanu zraci, da nauci sačuvamo pravo i temi dostojanstvo u svakom licu, od naših.”

Ljubav si sanjala noćas, čini se, sećajući se slika detinjstva, u buđenju. Tebi je kiša, svirala celu noć. Orkestar miliona kapi je čekao odgovor. „Nasmejali su se...” – uverenja puna, osećaš, dok ljubavlju ispunjena jesi, ušetala u novi dan. 
 
Izor: autor
 
 
Tagadhatatlan, a nap sugarai megmaradnak
 
Hölgyem, egyszer említetted, a szerelem csak a nem várt helyen, egyedi, utánozhatatlan módon közölt váratlan hívó szóra válaszol.
 
Egyszer az a hang biztosan jelentkezik, állítottad, önmagadat biztatva, várva várva, kihíva azt pillanatot, a hamarosan megjelenőt.
 
Így, állítottad, akkor, ismeretlen embernek, útközben, később másoknak is, jöttmenteknek,
ugyanazt, legjobb meglelni a megélt boldogság mértékét és a várt remény vetületét, a lét méltóságáért, sugalltad, meggyőzve elsősorban önmagadat, önmagad miatt mindenkinek ismételve, üzeneted helyes.
 
És míg hallgatott, számolt, míg hallgattak, számoltak, nemes szíve, gyötört testük, a megélt napok nyomorúsága, melyet viselt kabátként cipelt, vállukon vonszoltak hány szólítást ér, mennyi szenvedést kell még elviselni, hogy végre örüljön, végre kacagjanak, meghallva azt a hangot, ő maga, meg a többiek meghallják-e valaha is.
 
Azt mondtad, mint kitartásra tanított: „Hallatszik, te ismeretlen, uraim, barátaim, tudom, vitathatatlan, a nap sugarai megmaradnak, őrizzük meg a tudomány jogát és közülünk mindenki méltóságát.”
 
Úgy tűnik ma éjjel a szerelemről álmodtál, ébredéskor gyerekkori képet idézve. Éjjel neked játszott az eső. A milliónyi csepp zenekara választ várt: „Mosolyogtak…” – abban a hitben, érzed, szerelemmel áthatva lépsz az új virradatba.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Nenad Grujičić Удес – Gond

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Удес   Иако често загледан у небо отац никад није наглас рекао шта осећа и види нити је икад словце своје неписмено на папир ставио.   Ти који друкчије поступаш једном га упита: Откуд ли толике звезде?   Он те не погледа већ одлазећи рече да се о таквим стварима поштено може само уз добру ракију причати.

Gond   Bár gyakran szemlélte az eget apám sosem mondta el mit érez mit lát és írástudatlan mondanivalóját se vetette papírra.   Te aki másként cselekedsz egyszer megkérdezted: Honnan annyi csillag?   Nem nézett rád elmenőben szólt ilyesmiről csak jó pálinka mellett lehet őszintén beszélgetni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić Пећина из детињства – Gyerekkori barlang

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Пећина из детињства
 
Виђен сам на железничкој станици негде у Сибиру
На Родосу, у Семирамидиним вртовима Вавилона
Крадем најлепшу ружу, кријем се у шумама Амазона
Високо на Андима… Узалуд траже моју лиру
 
Испод Ајфелове куле у Паризу… Годишња доба
Погодују инциденту на Тресибаби у овом трену
Улазим у ону велику пећину из детињства Прену
Ме глас стараца из села Ко те горке плодове проба
 
Однеће га време на другу страну Мештани у агонији
Шапутаће Неки се чудак дојавио са света оног
Док ме њихов мудри врач на свечаној церемонији
 
Проглашава за голог небесника Скакућем једноног
Сричем нова слова Опраштам се или благодарим Мени
Је овде сасвим добро И коначно сви су рачуни намирени
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. стр: 15.
 
 
Gyerekkori barlang
 
Láttak a vasútállomáson, valahol Szibériában,
Rodoszon, Szemiramisz kertjében Babilonban
A legszebb rózsát lopom, magasan az Andokban
Az amazoni erdőkben rejtőzöm… Költészetem hiába
 
Keresik Párizsban az Eiffel torony alatt… Az évszakok
Kedvezőek a Tresibabán¹ az összetűzésre, ebben a pillanatban
Abba a gyerekoromi magas barlangba húzódok Szólítanak
A falubéli öregek. Azt, aki kóstolta e keserű hozamot
 
Az idő a másik oldalra tereli Halálküzdelmükben a helyiek
Majd suttogják Holmi különc egy másik világból jelentkezett
Míg bölcs varázslójuk ünnepélyes keretek között engem
 
Meztelen égi lénynek nevez Egy lábon szökellek
Új betűket tagolok Búcsúzom majd köszönetet mondok Nekem
Itt megfelel És végre minden számla rendezett.
 
¹Tresibaba (ejtsd: Treszibaba) hegy délkelet Szerbiában
 
Fordította: Fehér Illés

Dejan Spasojević Aфоризми VIII. – Aforizmák VIII.

 

Dejan Spasojević Loznica 19. 01. 1978. – 

Aфоризми VIII.   Од дизања ствари на виши ниво добио је упалу мишића. Откако смо ушли у кружни ток стално се вртимо у круг. Најстарији народ на свијету – вични Месопотаманци.   Да би државу подигао из пепела, морао је прво да је спали. Ко је ПРОТИВ нек јасно каже да је ЗА.     Муке мучи наше јавно мнење, један стење, а други се пење. Сви текући проблеми су горући. Осуђивање других је лоше, осуђивање првих је опасно.   Глас разума шапће, а ларма је гласна... Лирски субјекат пјесме, прави заплете епских размjера, да би нас увео у драматичну  завршницу. Надај се, генерацијо!     Једино су код нас сировине финални производи.   Књиге, браћо, књиге, а не интернет и пдф-ови! Стан, станчићу, стани, стани, да те купим натенане... Не могу да замислим колико не могу да ме смисле. Добро је, да зло не прочита.

Aforizmák VIII.   Izomlázat a dolgok magasabb szintre emelése miatt kapott. Amióta a körforgalomba kerültünk, állandóan körbe forgunk. A legöregebb nép a földön – a bölcs mezopotámiai.   Hogy az államot hamvaiból feltámassza, fel kellett gyújtania. Aki ELLENZI, egyértelműen jelentse ki EGYETÉRTEK.   Közvéleményünk kínok kínja között, az egyik sóhajtozik, a másik kapaszkodik. A folyó ügyek égetőek. Elítélni másokat téves, egyeseket veszélyes.     Az értelem hangja suttogás, a lármáé meg hangoskodás… A vers lírai alanya epikus méretű bonyodalmakat teremt, hogy a dramatikus végkifejlethez vezessen bennünket. Korosztály, ne hagyd magad!   A nyersanyag csak nálunk végtermék.     Nem világhálót, pdf-eket, könyveket, testvéreim, könyveket! Szállás, szállásom, állj csak, állj, megveszlek, részletre… Elképzelni sem tudom, elképesztően megvetnek. Jó, ha azt, ami rossz, nem olvasnak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: : Дејан Спасојевић: Исклесане мисли – афоризми, АСоглас, Зворник, 2025.