Ladik Katalin Láttam a kutyákat – Videla sam pse

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Láttam a kutyákat   Kiemelkednek a fagyos földből, öngyilkosok éjszakája ez. A jég alatt egy egész világ van, teremtés előtti pillanat. Láttam a maszkot, mely földöntúli értelmet, tökéletes harmóniát sugárzott. Láttam a hegyeket, melyek nem hegyek már, de heggyé lesznek újra. Az ég kiszakadt a földből, fehér ingben kutyák integetnek, a föld alatt felvonít az arc nélküli isten.

Videla sam pse   Iz smrznute zemlje se izdižu, to je noć samoubica. Ispod leda čitav svet je, trenutak pre stvaranja.   Videla sam krinku šta vanzemaljski razum, savršenu harmoniju isijavala. Videla sam brda, koji više nisu brda, ali postaće opet brda.   Nebo se iz zemlje otkinulo, u belim košuljama psi mašu, ispod zemlje bog bez lica zacvili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600533

Székelyhidi Zsolt Nyolcad – Osmina

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. –

Nyolcad   Nyolc szívem benned, töltöd őket, lököd. Nyolc szíven ütő kilencedik a tiéd, bentjéből billenő, sűrűn nőtt ritmusok. Összefolyók mentén sejtjelek hajlítása, fő vénáknak vákuuma. Ritmikus hajszálérzetek, viruló öntőformák. Látod, nyolcadom lotyogó véredből feszít árbócot. Nyolc naplementéhez még egy megtérés dukál. Átlátható részeink egymást kellőképp takarva. Mondhatjuk kifelé, mindent készakarva szőttünk, minden kezdettől fogva helyben lüktet. Nyolc benned, kilencedik te. Együtt pumpálnivaló.

Osmina   Osam moji srca u tebi, puniš ih, odbijaš. Na osam srca deveti što kuca je tvoja, iz njegove unutrašnjosti gusto izrasli ritmovi. Uz spojenih savijanje znakova stanica, vakum glavnih vena. Ritmični tanani osećaji, rascvetale forme livanja. Vidiš, moja osmina jarbol iz tvoje krvi šta klobuča razvija. Uz osam zalaska sunca još jedno razumevanje pripada. Naši prozirni delovi međusobno se prikladno pokrivaju. Možemo prikazati, sve smo namerno tkali, sve od samog početka na svom mestu kuca. Osam u tebi, deveti ti sama. Crpsti samo zajedno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 24-25. old.

Gulisio Timea Pilátus – Pilat

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Pilátus   Felütöttem benned a fejem. Békák a tóban. Penészpöttyök a kenyéren. Szúrópróbaszerűen, törvényszerűen. Te leszel, aki tönkretesz. Neked kell vállalnod a feladatot. Már előre mosom kezeid, A szép, száraz ág-kezeid. Belémszúrsz, villanypózna az égbe. Átíveled az összetartozókat. Megölöd a madarakat. Élve kell őket megsütni.   Kérlek, ne nézz oda közben.

Pilat   U tebi sam digla glavu. Žabe u jezeru. Na hlebu mrlje plesni. Poput probe na preskok, zakonski. Ti ćeš biti taj ko će me da uništi. Ti moraš da preuzmeš zadatak. Već unapred pereš ruke, Lepe, suhe ruke od grana. Ubodeš me, bandera do neba. One koji su vezani zasvodiš. Ptice ubijaš. Žive ih treba ispeći.   Molim te, nemoj da gledaš.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Énekel a fa – Stablo peva

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Énekel a fa   a madarak lenyelték a hangot, de begyükből felbugyborékolt: dallamok, szavak, formák potyogtak az avarra.   „a fák énekelnek” – mormogja a költő monitor fénye mélyíti ráncait nem látja hát nem tudja: ez már az öregség jele –   tovább  pötyög a billentyűzeten mindent elment valahová: tán egyszer megnyitja valaki…   a fák tovább énekelnek de nem jelent semmit

Stablo peva   ptice su progutale glas ali iz njihovih guša klobuča: melodije, reči, forme padaju na šušanj.   „stabla pevaju” – mrmlja pesnik njegove bore svetlo monitora produbljuje ne vidi te ne zna: to je već znak starosti –   dalje tipkam na tastaturi negde sve sačuva: jednom možda otvoriće neko…   stabla dalje pevaju ali ništa ne znači   Prevod: Fehér Illés

Forrás: : Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Aleksa Đukanović Тишина – Csend

 

Aleksa Đukanović, Beograd, 4. 1. 1998. - 

Тишина   Једна мала експресионистичка поема у маниру Георга Тракла   Згуснути шпалири борова, јела гранитне аркаде, славолуци фењери, бршљаном стегнути (капела празна, капелан спава...) Хладом који закривају, закратко под овим огњеним даном, дугим Уносе тишину нему, коначну у нас немирне, ипак живе док смо сада кипови, само запљуснути кишом, меланхолије на стази, затравнатој, посутој каменом белим, некада сећајући се, свега Жалобно гледајући тај свет, бивши, очима стакластим, нашим кога га нема, више Дубоко под плочама, прашним јер он не дише, више   Остаје, на крају за нас, и за њих Данас, и последњи стих само мирис иглица, борових у овом дану дугом, предугом… И тишина, мири ништа, више Последњи свега, збир.   2026.

Csend   Szerény expresszionista vers George Trakl modorában   Fenyők, tűlevelűek sűrű sorokban, gránit-árkádok, diadalívek, borostyánnal benőtt lámpások (a kápolna kietlen, a kápolna pihen…) E hosszú, forró napon az általuk rövid időre nyújtott árnyékban Végleges, néma csendet nyújtanak nekünk, nyugtalanoknak, mégis élőknek míg most csak szobrok vagyunk, eső-áztatottak, az úton, a fűvel be nőttön, a fehér kövekkel beszórton, ahol egykor mindenre emlékeztünk, melankólia Szomorúan néztük ezt a világot, a múltat, üveges szemekkel, a miénkkel, a többé nemlétezőt Mélyen a porral lepett lemezek alatt, mert ő nem lélegzik, többé   Marad, végül számunkra, számukra Ma, az utolsó verssor is csak a tűlevelek illata, e hosszú, végtelen hosszú napon… És csend, nyugtat a semmi, Az utolsó minden, a summa.   2026.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aca Vidić Господар тишине – A csend ura

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. –

Господар тишине  
 
Алкионова песма
 
Нисам тужан ни кад не волим да певам
Само забезекнут у празно
 
Ја сам се у тишини родити знао
У буђењу ветровитог дана
И био понављање вештине ћутања у човеку
 
Као посвећену птицу
Прекрива ме морски вал
 
Себе сам утро у биљку
Искрио голу немоћ
У сенци тражио хладовину
У извесну тачку скупљао зеницу
 
Одазивао се на свој глас
Валовити глас из тужних уста
Кад проговори дубоко о себи
 
 
СВЕ ИЗ ДУБИНЕ ДОЗИВА СВОЈУ ТИШИНУ
И сенка трајног мира
Над тишином корњачиног оклопа
Отуђује своју душу да у тишину се врати
 
А галеби модри ...
Прекрива ме морски вал
Тишина тишином говори о тишини
Осмехом или
            Затезањем коже
Тишине трају много не говоре
Ћутањем ће да се огласе
ЗАБОРАВЉАЈУ СВЕ ШТО БИ ТРЕБАЛО
ДА ПАМТЕ
 
А галеби модри ...
 
Тишина страхује
Над гробљима: тих бруј и свитање
 
Главу дигнем на небо
Идем по свитање
 
Блиско томе:
ШТА ИМА МИРНИЈЕ ОД ДРВЕТА
Можеш га имати за пријатеља
(Пењући се њиме до неба!)
 
И звиждећи над водом
Убити тог aлкиона
 
Ту злослутну птицу
 
Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.
 
 
A csend ura
 
Alküoné dala
 
Akkor sem vagyok szomorú, mikor nem dalolok
Csak az ürességbe bámulok
 
A csendben születtem
A szeles nap hajnalán
És az emberben az ismétlődő hallgatás mestere voltam
 
Felszentelt madárként
Takar a tenger hulláma
 
Növénybe húzódtam
Tehetetlenség áradt belőlem
Enyhülést árnyékban kerestem
Szembogaram meghatározott pontba halmoztam
 
Önmagam hangjára válaszoltam
A szomorú szájból hullámzó hang eredt
Mikor a mélyből megszólalt
 
 
A MÉLYBŐL MINDEN A SAJÁT CSENDJÉT SZÓLÍTJA
És az örökös béke árnya
A teknős páncélzata felett
Saját lelkét arra ösztönzi a csendbe térjen vissza
 
A kék sirályok meg…
A tenger hulláma takar
A csendben a csend a csendről beszél
Mosolyogva vagy
               Bőrt húzva
A csend tartós sokat nem szól
Hallgatással jelentkezik
MINDENT FELED AMIT MEG KELLENE
JEGYEZNI
 
A kék sirályok meg…
 
Csend reszket
A sírok felett: csendes moraj és virradat
 
Fejem az ég felé emelem
A virradatért megyek
 
Ezzel rokon:
A FÁNÁL MI CSENDESEBB
Barátod
(Segítségével az ég felé kapaszkodsz!)
 
És a víz felett fütyörészve
Megölöd Alküonét
 
Azt a vészhozó madarat
 
Fordította: Fehér Illés

Obren Ristić 11. безданим ће темељима…– 11. ártatlanságát a menyecske…

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

11. безданим ће темељима…
 
Безданим ће темељима своје девичанство невесте
из завичаја дати Доћи ће тај тренутак свакако
Сусрет неодгодив Биће како је писано Онако
Као на таласима Егејског мора док се мресте
 
Душе наше и хитају ка Светој гори Можда се све
Догоди овде у тишини  И ми ћемо само нежно поћи
Ка источним шумама сунчевим сјајем заоденути
Са древним артистима и тесарима старе храстове
 
Целиваћемо Мудрошћу дубоком у раскоши песме
увлачићемо се у чаробне годове као у праисторију
Доћи ће свакако тај тренутак овде у рајским вртовима
 
Толико је љубави са којом се нешто мора чинити Има
У дану овом превише тајни и лепе вечности у нама
Јер ће то моћи само они из векова давних неимари
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 33. стр.
 
 
11. ártatlanságát a menyecske…
 
Ártatlanságát a menyecske a szakadék-alapoknak
adja majd Bizonyosan eljön az a pillanat
A halaszthatatlan találka Úgy Ahogyan szavakba foglalt
Leheleteink az Égei tenger hullámain találkoznak
 
És a Szent hegyre egymásba kapaszkodva sietnek
Talán mindez itt a csendben történik És mi is elindulunk
A keleti erdők felé napsugár-áradatban öreg tölgyeket
Hajdani akrobatákkal és ácsokkal együtt csókolgatunk
 
A költemények sokrétűségében rejlő bölcsességgel
lépünk majd a fenséges évgyűrűkbe az őstörténetbe
Bizonyosan eljön az a pillanat itt a mennyei kertekben
 
Annyi a szeretet amivel valamit kezdeni kell Ebben
A napban a bennünk lévő örökléttel együtt túl sok a talány
Ezt megfejteni csak az ősi mestereknek adatott meg
 
Fordította: Fehér Illés