Székelyhidi Zsolt Forgat – Okreće

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Forgat   Kitakart fénypulza, pokróc pisszen, illó lebben. Minden elmozdulhatna, semmi sem fog. Kifújsz. Kimész. Átfordulok.

Okreće   Otkrivena bljeskalica, deka pisne, eterično prhne. Sve bi se moglo da se pomera, ništa neće. Izduvaš. Izlaziš. Preokrećem se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 31. old.

Gulisio Timea Gyónás – Ispovest

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Gyónás   Nem a bűn, A bűnös ölelése. Nem sajnálom. Meg sem bocsáthatok,   Nem ellenem vétett. Szeret, ahogy a bogarak Keresik a fényt. És a folyondár eltorzulva bár, az ablak felé kúszik. Nem tudom, Belőlünk mi nőtt ki. De szép, lélegző, meleg.

Ispovest   Nije greh Grliti grešnika. Nije mi žao. Ni ne mogu da mu oprostim,   Nije protiv mene grešio. Voli me, kao insekti Traže svetlost. I puzavica, iako iskrivljeno, prema prozoru puzi. Ne znam Iz nas šta je izrastao. Ali je lep, diše i topao.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Hegedüs Katalin A nő, aki – Žena, koja je

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. –

A nő, aki
 
Olyan, mint a pamutnadrág redői
szálazatlan gyapjú gombolyag levegő rései
chemtrail csíkok vakító kékben
lebombázott templomtorony az Erzsébet híd mellett
kietlen pusztaság vágya a bevásárlóközpontban
új cipők mellett kitekeredett koszos láb az aszfalton
festetlen köröm a Riviérán
apály egy perccel a dagály előtt
két hegycsúcs közrefogta ködös völgymély
második házasság előtt egy nap magány
összegyűrt takarók közé fészkelt meztelen comb
fehér fal két könyv között
utolsó hang utáni zöngés
csönd zajos szavak között
üres játszótér a faluban a disznóól mellett
hányás előtt öklendezés
hit helyett megbékélés
szárnyakért cserébe légcsavar
sírok között fehér kavicssor
rímek váltakozva döccenéssel
nézem arcod elmélyült ráncát
csúcsán elfolynak a percek
mélyében felismerések
belekerült egy kis piszok
gyöngyöt szült a tökéletlenség.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 7. old.
 
 
Žena, koja je
 
Takva kao nabori pantalona od pamuka
je vazdušni otvor na klupče neočešljane vune
pruga kemtrejlsa u zaslepljujućem plavetnilu
rušen toranj crkve pored mosta Eržebet
čežnja bezgranične pustinje u megamarketu
izvrnuta prljava noga pored novih cipela na pločniku
neofarban nokat na Rivijeri
oseka sekund pre plime
dubina doline između dva planinska vrha
jedan dan samoće pre drugog braka
između zgužvanih pokrivača uvučena gola butina
beo zid između dve knjige
zvuk iza poslednjeg zvuka
tišina između glasnih reči
prazno igralište u selu pored svinjca
bljuvanje pre bljuvanja
pomirenje umesto vere
propeler u zamenu za krila
bela staza belutaka između grobova
rima uz posrtaj
gledam duboku boru tvog lica
otiču minuti na njenom vrhu
u dubini joj su prepoznavanja
i nešto prljavštine
nesavršenost je biser rodila.
 
Prevod: Fehér Illés

Živko Nikolić Бол – Fájdalom

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Бол   и све је било бол и бол остало зато што не могу сунце о ветар да привежем

Fájdalom   minden fájdalom volt és fájdalom maradt mert a napot képtelen vagyok a szélhez kötni   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 44.

Risto Vasilevski Vreme u prolazu – Átjáróban az idő

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Vreme u prolazu   Zima smenjuje leto. Ruke nam pune, a srca pošla na odmorišta, pa nam se ništa ne događa.   Dugo već živimo od punoće, koja nas je ljuto sobom pogađala.   Beli se predeo, prozori puni vlage škripe pri dodiru, koji im, katkad, uputimo, ne bi li s njim uneli promenu.   To je ta zima što nas je plašila, čije smo mreže, čitavog leta, uzalud lovili, da bi nam sada sve grejale.   Leto je prošlo, a mi, iz dana u dan, pre svakog buđenja, dugo sanjamo, da nas greje ta prelepa vrelina.

Átjáróban az idő   Tél váltja a nyarat. Kezünk tele, szívünk meg nyaralni ment, hát semmi sem történik.   Időtlen idők óta jólétben élünk, bennünket kegyetlenül önmagával büntetett.   Fehér a táj, néha megérintjük a csikorgó nedves ablakokat, hátha azzal valamit megváltoztatunk.   Ez az a tél, mely riasztott bennünket, melynek hálójára a nyáron át hiába vadásztunk, hogy most mindenfelé meleget árasszon.   A nyár elmúlt, mi meg, napról napra, minden ébredés előtt hosszan álmodozunk, az a kedves meleg melegít bennünket.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Srđan Opačić Сребрни мост – Ezüst híd

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Сребрни мост   Пријатељу, Илешу ФЕХЕРУ   Сребрни човек ме преводи Преко Сребрног моста Испод протиче Сребрна река У ранцу носим Сребрне књиге Кад мост пређем постају златне

Ezüst híd   Barátomnak, FEHÉR Illésnek   Ezüst ember vezet Ezüst hídon át Ezüst a folyó Alatta Hátizsákomban Ezüst könyvek Ha a hídon átmegyek arannyá változnak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/cirilica/strana/4442/srdjan-opacic-srebrni-most?fbclid=IwY2xjawSgcRVleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEe3wy6yDMtg3vSEZxhUQSNfenIDNTKLKd3tBESp-S2zjsjujhGgWy7E0-5Wxc_aem_TII9ZJyNpS-y_0EZbbA5tg.

Obren Ristić У граду убијених песника – A megölt költők városában

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

У граду убијених песника
 
                   Љубомиру Левчеву, који испева стих:
                  И ја учим / да пишем стихове/ у земљи
                                                       убијених песника
 
Лепа слика у земљи овој небеског народа Граде
Јужно од свих јужније источно од свих источније
На твојим широким пољима када су године
Родне ко самоникло биље високе расту заблуде
 
Путовође твоје смерне са пажњом вредних хазјаина
Марљиво их узгајају у доба глуво до првих петлова
Док народ мирно спава Медена погача од тог млива
Ко шума храстова нараста до високих димњака ничијих
 
Фабрика и циркуских шатри на градском саборишту
Деца је с вечери пре ноћног похода заједно са очевима
У сласт поједу и лепо подгојена са псима у хору певају
 
Само тужне љубавне песме А сутра ће изнова нови
Страшни књаз господар ових простора протерати
Песника Овидија Лепа слика у граду убијених песника
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 50. стр.
 
 
A megölt költők városában
 
                              Lyubomir Levchevhez¹, aki ezt írta:
                             Én is tanulok / verset írni / a megölt
                                                         költők országában
 
Szép kép itt a mennyei nép földjén A keletnél keletebbre
A nyugatnál nyugatibbra fekvő településen
A széles legelőkön a bő termést ígérő években
Amikor akár a kóró magasra nő a téveszme
 
Szerény vezetőid szorgalmas vezérek figyelmességével
Fáradhatatlanul művelik éjnek idején az első kakasszóig
Míg a nép nyugodtan alszik Ebből az őrletből a rétes
Tölgyerdőként nő a senkihez tartozó gyárkémény-magasságig
 
És a város gyülekezőhelyén a cirkuszi sátrakig
A gyerekek a szülőkkel együtt mielőtt nyugovóra térnek
Édességként nyelik és kutyákkal szövetkezve énekelik
 
A szomorú szerelmes dalokat Holnap meg e térség
Félelmet nem ismerő új parancsolója Ovidiust a dalnokot
Ismét elüldözi A megölt költők városában szép kép
 
¹Lyubomir Levchev (1935. – 2019.) ismert bolgár költő
 
Fordította: Fehér Illés