Iskra Peneva Mladić i sunce – A legény és a nap

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Mladić i sunce   Mladić sa opekotinama na leđima Čvrsto je odlučio da pobedi Sunce Njegova nagorela koža Ogrubela od patnji Postaje gvozdeni oklop Ukrašen šarenim pustinjskim prahom Zalutalom u porama Njegova stopala  Teško podnoseći teret Ostavljaju crveni trag Zrno koje je doneo vetar Oku pomaže da shvati prevaru i  Prepozna krug koji Zemlju Obmota dvostruko Koji god put izabere Njegov je U pokušaju da zapreti Svojoj senci Zatvorio je oči I započeo novi krug

A legény és a nap   Az ifjú hátán égési sebekkel Eldöntötte legyőzi a napot   A szenvedésektől eldurvult Perzselt bőre A pórusokba tévedt Színes sivatagi porral díszítve Immár vaspáncél   A terhet nehezen viselő Talpa Vörös nyomot hagy   A szél-hozta mag Segít a szemnek hogy észlelje a csalást és Felismerje a Földet Kétszer körülölelő kört   Bármelyik utat is válassza Az övé   Ahogy saját árnyékát Próbálta megfenyegetni Behunyta szemét És új kört kezdett   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iskra Peneva: Kutija sa devet strana, Bonart, Nova Pazova, 2002.

Ilija Bakić: *** (sipi čađ…) - *** (a nyolcoldalas szoba…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   sipi čađ digitalnih brojeva po osmostranom licu soba   jednakost kruga i sata ukinuta je   pesak se cedi kroz pisak listovi kalendara u hodniku betonskog odjeka viđeni kroz riblje oko umazani su drobinom glasova linije oko njih podbule drhte aure jagodica prstiju blede   ipak ostaju zubi u ležištu sneg hladi uglove kaveza čirevi masne boje rastu telo oklopljeno sirovom gumom ubada se u šupljinu kalupa iščekuje   „nemam usta a moram da vrištim”

***   a nyolcoldalas szoba arcára a digitális számok füstpora rakodik   a kör és az óra azonossága lezárt   a naptárlapok szívókáján keresztül homok szivárog a hal-szemmel látott betonvisszhangú folyosó hangfoszlányokkal szennyezett körülöttük a vonalak püffedtek remegnek az ujjbegyek fényköre színét veszti   mégis a fogak a foglalatban maradnak a ketrec-sarkokat hó hűti nőnek a zsírszínű fekélyek a nyers gumival bevont a test a kaptafa üregébe szúr kivár   „szám nincs de sikítanom kell”   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: *** (sipi čađ…) - *** (a nyolcoldalas szoba…)

Žarko Milenić San o ocu – Álom az apáról

 

Žarko Milenić Brčko, 1961. – 

San o ocu   U svim snovima Moj otac je još živ I kaže mi po tko zna koji put:   Kako si odavno mrtav1 Ništa ne radiš, samo pišeš I praviš djecu po svijetu   Glumiš besmrtnog za života A knjige ti ni sad nitko ne čita Niti te djeca spominju   I ponovo se smije moj otac Nad sinom, propalim piscem I ocem gorim od njega   3. 4. 2014.   1Georg Trakl, „Dječaku Elisu”

Álom az apáról   Álmaimban Apám még él És ki tudja hányadszor mondja:   Mert régóta halott vagy1 Semmittevőként létezel, csak írsz És gyerekeket hozol a világra   Megjátszod a halhatatlant, De könyveidet senki sem olvassa A gyerekek sem emlegetnek   És apám ismét kineveti Fiát, a bukott írót És apaként élek-halok érte   2014. 04. 03.   1Georg Trakl: Elis fiúnak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Žarko Milenić: Stara djeca, HKD Napredak, Brčko, 2017. str. 11.

Kajoko Jamasaki Одавде почиње повест – Innen kezdődik a történelem

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Одавде почиње повест   Нешто огромно, можда. (Тихим звуцима) распада се.   Или нешто сасвим мајушно. (Оштрим криком) губи свој облик.   Емитујући топлоту нестаје.   Или, не примећујеш га, јер је сувише огромно?   Или је то невидљиво мало?   Чујем дажд што се враћа из нашег сна детињег. (Као да је прича о води...)

Innen kezdődik a történelem   Valami hatalmas talán. (Halk hangokkal) esik szét.   Vagy valami egészen pici. (Éles sikollyal) veszíti alakját.   Meleget sugározva tűnik el.   Vagy nem veszed észre, mert túl nagy?   Vagy ez láthatatlanul kicsi?   Hallom a gyerekkori álmunkból visszatérő égi áldást. (Mintha a vízről szólna a mese…)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

Bolovits Gábor György * (A pultnál ült…) – * (Sedela je za pultom…)

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   a pultnál ült, a körme alatt fekete zsír, nem piszok, hanem munka. nem nézett körbe. az ilyenek tudják, hol vannak. a nadrágja feszült rajta, mintha nem rá szabták volna, hanem ráhagyták, hogy majd kitölti. azt mondta, fent a hegyeknél nincs idő gondolkodni. csak tartod a gépet, amíg bírja. nem kérdeztem. a válasz ott ült a kezén. amikor hozzám ért, nem simogatott. beállított, mint egy kart. a test nem volt szép, csak pontos. néha belerándult, mint amikor a motor kihagy. nem ellenkeztem. az ilyenkor csak ront. a levegő sűrű lett körülöttünk, mintha a levegőnek súlya lenne köztünk. a csönd úgy feszült, mint túltekert csavar a menetben. nem beszéltünk. a hang csak zavar. csak tartottuk egyben, ami még nem csúszott szét. egy ponton azt hittem, szétesik az ágy. nem mi. aztán elengedett. nem nézett rám. nem volt benne semmi utólag. csak ült még, mintha várná, hogy leáll-e a motor. kint valaki nevetett. túl könnyű hang volt. ő felállt, megigazította a nadrágját, mintha semmi nem történt volna. de a kezén még ott volt a remegés, amit nem lehet eljátszani. az ajtónál megállt egy pillanatra, nem miattam. hallgatta, hogy odabent még jár-e valami.

*   sedela je za pultom, ispod noktiju crna mast, nije prljavština, rad.   nije se osvrtala. ovakve znaju gde su.   pantalone su na njoj bile zategnute, kao da nisu skrojene za nju ostavili su nekako će da popuni.   rekla je, gore u brdima za razmišljanje nema vremena.   držiš mašinu, dokle god izdrži.   nisam pitao. odgovor je na njenoj ruci ležao.   kad me je dotakla nije milovala. namestila me je, poput neke kazaljke.   telo lepo nije bilo, samo tačan.   koji put se trznula, kao motor kad preskoči. nisam se protivio. to u tim momentima jednostavno pogorša.   oko nas vazduh je postao gust, kao da između nas težinu ima.   tišina je tako napeta bila kao previše zategnut zavrtanj u navoju.   nismo govorili, glas samo smeta.   držali smo ono što još nije bilo razvezano.   u jednom trenu verovao sam da će da raspadne krevet.   ne mi.   pa me je pustila.   nije me gledala. u njoj ništa nije ostalo.   sedela je kao da čeka da li će da stane motor.   neko se vani smejao. prelagan je bio glas.   ustala je, popravila pantalone, kao da se ništa nije desilo.   ali njene ruke su dalje drhtale što se odglumiti ne može.   na pragu je na momenat zastala, ne zbog mene.   osluškivala je, da li joj još nešto pripada.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ladik Katalin Viharban – U vihoru

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Viharban
 
Lovak csapkodnak az égen.
Villámsújtotta hattyúk nyerítenek.
 

U vihoru
 
Konji tutnje po nebu.
Munjom pogođeni labudovi njište.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600538

Gulisio Timea A barátnő – Prijateljica

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

A barátnő   Látni akarom, Mi tetszik rajta. Hasonlít rám. Pontosabban én rá. Nagyobb a melle. Laposabb a segge. Leképzelem róla a ruhát. A mosdóra megy. Mi lenne, ha követném. Falnak dönteni, A fülébe súgni, hogy Én vagyok, akivel csalja a pasija. Nyakon ragadni, falnak csapni a fejét. Megalázni, mert túlságosan tisztelem. A misztériumot meg kell törni. Hajával a te hajadat tépem, Kellmertatied, Kívánom, jobban, mint téged. Harapni. Kiharapni téged belőle.

Prijateljica   Želim da vidim Šta je privlačno na njoj. Liči na mene. Tačnije ja na nju. Ima veće grudi. Guzica joj je ravnija. Zamišljam ju bez odeće. U toalet ide. Šta bi bilo da ju pratim. Uz zid pritisnuti, U uho joj šapnuti, Ja sam ta, kojom njen drugar ju vara. Za gušu ju uhvatiti, glavu o zid udariti. Poniziti ju jer previše poštujem. Misteriju treba razbiti. Njenom kosom tvoju kosu čupam. Trebajerjetvoja. Želim, više od tebe. Gristi. Izgristi, tebe iz njega.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Történelem – Istorija

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Történelem
 
a homlokzatról mállik a vakolat
a kőszobor letört kisujját
felveszi a koszos útról
és a szökőkút medrébe dobja egy kisfiú
a galambszar matt patinát adott a díszítésnek
dübörög, tülköl, szirénázik, nevet, káromkodik
kellemes és kellemetlen hangokkal keveredik
az utcán, a falak mögött, a falakon, a falakban,
benned, bennem, mindenkiben a történelem
meddig fér meg egymás mellett
meddig egészíti ki,
formálja egymást békében?
a megbocsájtás
mint kopott repedezett dísz(let)
elveszett lábak alatti kacatok között
tán épp azt dobta kavicsként
a szökőkút zavaros vízébe
az unatkozó kisfiú
miközben az épület homlokzatán
halálugrásra készül az életunt szobor
 
Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.
 
 
Istorija
 
kruni se malter sa fasade,
odlomljen mali prst kamene statue
podiže dečak sa prljave ulice
i baca ga u fontanu
golublji izmet je mat patinu dao dekoraciji
istorija tutnji, trubi, zavija, smeje se, psuje
sa prijatnim i neprijatnim glasovima se meša
na ulici, iza zidova, na zidovima, u zidovima,
u tebi, u meni, u svakome
dokle može da postoji,
dokle se dopunjuje,
formira jedno drugo u miru?
oprost
kao pohabani, ispucali ukras
izgubio se između drangulijama ispod nogu,
možda je baš to bacio kao belutak
u mutnu vodu fontane
dečak u dosadi
dok na fasadi zgrade
na smrtonosan skok se sprema od života umorna statua
 
Prevod: Fehér Illés

Székelyhidi Zsolt Arcul – Po licu

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Arcul   Az arcodat ellepő pír vagyok. Náthába fúlt orrcimpa-piros, szemed sarkaiból eltartó vonalakba, homlokráncaidba szoruló árnyalatok. Egyenetlenség vagyok az arcéleden, egy régvolt felmetszés nyurga nyoma állcsúcson. A szőke hajad vagyok. Szürke folt a fehér falon, az ágy mögött.   Az arcodra szökő emlékezés vagyok. Szemedbe kúszó folyadék, küzdő pislogásaidból nézek magadba. Emlékeid közé keveredem, együtt tölthető múlt időket újragondolok.

Po licu   Jesam rumenilo što ti lice prekriva. U prehladu ugušeno crvenilo nozdrve, nijanse koje su se zaglavile u crte koje se iz tvojih očiju udaljavaju, u bore tvoga čela. Jesam neravnina na ivici tvoga lica, trag jedne davne ozlede na vrhu vilice. Jesam tvoja plava kosa. Siva mrlja na belom zidu, iza kreveta.   Jesam sećanje koje ti na lice navire. Tekućina koja ti u oči puzi, iz tvojih treperenja gledam te. Među tvoja sećanja se uvlačim, razmišljam o prošlim trenucima koje bi mogli zajedno sprovesti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 41-42. old.

Aca Vidić Само је тама самотна – Csak a sötét magányos

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Само је тама самотна ... прогоне ме, прогоне ме твоје очи ...                 Милици М. „Твоје очи залив мојој души...“          Радован Павловски          Радован Павловски: МЛАДИЋ КОЈИ СЕ БУДИ У ПОДНЕ   Самост као тајна под кожом А нигде ти ни јасан глас:   Тајно сам ја посве себи туђ   Из шуме дивљи гласови Јашу над мојим смртима   У самом мени Тама бистри ноћ   И беле гуске ноћи Иду по бледо свитање   А ветар дречи на мрежи паучине   У тминама господара мојих Одјекује тишина Што урла на шум   У тами реке боје твоје душе     Окрвављених језика Псују пси око кућа   Мирна језовита ноћ   А као чаробњакова крв Свуда горе твоје очи   У упориштима Куцкетају олује И клатаре се бродови Острвљени У неимању куд   Дамара мрак   У тоновима слеза Миче аветна сен   Сабласт моја дави те у сну

Csak a sötét magányos …szemed üldöz és üldöz..              Milica M.-hez   „Szemed lelkem számára lagúna…”       Radovan Pavlovski1:      A DÉLBEN ÉBREDŐ FIÚ   A magány titok a bőr alatt De hangod tisztán sehol sem hallani:   Titokban önmagamnak vagyok idegen   Halálaim felett Az erdő vad hangjai lovagolnak   Önmagamban Az éjt a sötét deríti   A sápadt hajnalért Az éjfél fehér libái mennek   A pókhálón meg a szél rikolt   A felettem uralkodó sötétben A zajra üvöltő Csend visszhangzik   A folyó sötétjében lelked színe     A házak körül Véres nyelvekkel kutyák káromkodnak   Nyugodt hátborzongató éj   Varázsló véreként Mindenütt szemeid égnek   Az erődítményekben Viharok kopognak A sehová induló Hajók meg Féktelenül lengenek   Lüktet a sötét   A lép színeiben Rejtelmes árny mozdul   Kísértetem álmodban fojtogat   1Radovan Pavlovski (Rādován Pāvlovszki, 1937 – 2022) macedón költő   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.