Keresés ebben a blogban

2018. november 19., hétfő

Čarna Popović Dan manje-više – A nap kevesebb-több


Čarna Popović Pančevo 1989. –

Dan manje-više

Sanjaš
apokalipsu
a                                                                   nije to promašena tema
stvarnost
ti                                                                   nam
nam                                                              ti
se obrušila
na stopala                                                   dajem ti sve

Juče
ili danas                                                      daću ti sve
apokalipsa danas
sekao si nokte
nad iluzijama
a                                                                 smeh je bio grejalica
stvarnost
ti                                                                 nam
nam                                                            ti
se digla
na jagodice                                                dodirujemo se kišobranom

nisu to implanti

iskočilo je                                                 iz naše stvarnosti
nakon neuspešne
hirurške operacije                                     zakrpljeno
sunce
nije sanjalo
apokalipsu                                                 nije se stidelo zakrpa kao oblaka

pitala sam
doktora u sebi                                           koliko košta da me ostavi rašivenu
da li će stati
da ga pogleda

doktorski

naturalista                                                  vozi bicikl

sanjaš
apokalipsu
a                                                                 neka bude promašena tema
stvarnost
ti                                                                 nam
nam                                                            ti
se obrušila
na stopala                                                   dala sam sve
a
ni reči                                                         o savršenom
o
kiši
nije to
promašena tema                                          ne žalim ovu polumokru potkošulju

o kući
suncu
kući svile                                                     u kući straha 
i ova
potkošulja
nije od svile                                                a klizi toplota

mazi                                                            kišobranom mazi
mokra
naturalistički                                               volim te, naturalisto
ne promašuje
nijedan organ                                              koliko košta da promaši

gledam u                                                     bačene nokte
makazice
neka bude zamena                                      ne menjaj stvarnost
subjekta
ti                                                                 nam
nam                                                             ti
u
juče                                                             ostao si
ili
danas                                                          tu     

nisi                                                              otišao 
više                                                             još više 
iluzija                                                          nedosanjana

sve si                                                           manje
više                                                              manje
realan                                                          sanjan
a jagodice
sve osetljivije                                              za realnost

raspričale se                                                tišine

naturalisto
ne voliš to
a                                                                  toliko ćutiš
kiša nam se
raspričala
odjekuje do                                                 bezdana
gaćica

hirurški
ih skidam                                                    presvisam

ceni to
kiša                                                              grad
dok
sada
ja sanjam
apokalipsu                                                  danas
a                                                                   juče
ti                                                                   nam  
nam                                                              ti
presvestan sebe                                         nesvestan mene


Egy nap kevesebb-több

Apokalipszisről
álmodsz
de
a valóság
te
ránk
lábfejünkre
omlott

A tegnap
vagy ma
a ma apokalipszise
körmödet
látomások felett vágtad
de
a valóság
te
ránk
az arccsontra
nehezedett

ez nem beépített szövet

kilökött
a sikertelen
műtét után
a felhők
akpokalipszisét
a nap
nem álmodta meg

megkérdeztem
magamban az orvost
mint szétfeslettet
hajlandóe
megvizsgálni

orvosként

naturalista

apokalipszisről
álmodsz
de
a valóság
te
ránk
lábfejünkre
omlott
de
egy szót sem
az
esőről
nem
célt tévesztett téma
alsóinget

a házról
napról
selyemházról
és ez
az alsóing
nem selyemből van

cirógat
nedves
naturalistaként
egyetlen szervet
sem téveszt el

nézem
az ollót
hát legyen
alanycsere
te
ránk
a
tegnapba
vagy
a mába

nem vagy
többé
illúzió

egyre
inkább
valószerű vagy
arccsontod meg
egyre érzékenyebb

hajtogatja

te naturalista
ezt nem szereted
ám
az eső
hajtogatja
a tangáig
visszhangzik

sebészként
szedem le

becsüli
az eső
míg
most
az apokaliszisről
én álmodok
de
te
ránk
becsülöd magad

Fordította: Fehér Illés




ez nem célt tévesztett téma

ránk
te

mindent neked adok


mindent neked fogok adni



nevetés volt a melegítő

ránk
te

esernyővel érintkezünk



valóságunkból

foltozott

mint foltot nem szégyellte




mennyiért hagyna el






kerékpárt hajt



legyen célt tévesztett téma

ránk
te

mindent odaadtam





nem sajnálom ezt a nedves




az iszony házában


ám siklik a meleg

esernyővel cirógat

szeretelek, te naturalista

mibe kerül ha célt téveszt

a körömdarabokat

a valóságot ne változtasd

ránk
te

itt

maradtál

elmentél
elkerülnek
az álmok

kevesebbet
levesebbet
álmodok

a valóságért

a csend



csak hallgatsz


a mély szakadékig



belehalok


a város



ma
 tegnap
  ránk
  te
lebecsülsz engem

2018. november 17., szombat

Vasa Pavković Sećanje na nepoznato dvorište – Ismeretlen udvarra emlékezve


Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Sećanje na nepoznato dvorište

Vredi ući u nepoznato dvorište,
Rano izjutra, dok je još pusto,
A na kaldrmi spava ničije pseto.

I gledati vlati trave, crne odžake,
Laste na žici za veš: jedan otvoreni
Prozor: iza njega je nevidljivi život.
I gledati kako se iza zelene zavese
Šimšira pojavljuje mačka
I kreće ti ususret, kao da si joj
gazda ili mačak.

I koračajući ka pekari, pomisliti
Na komade slanine koji se čvare u tavi,
U sopstvenoj masti: dobar doručak za tebe
I za tu mačku, ostavljenu u onom dvorištu
Onog jutra, one godine...

Ismeretlen udvarra emlékezve

Ismeretlen udvarba érdemes bemenni,
Korán reggel, mikor még sivár,
A kövesúton meg a senki kutyája.

És figyelni a fűszálakat, fekete kéményeket,
A szárítókötélen a fecskéket: egy nyitott
Ablakot: mögötte láthatatlan élet.
És figyelni, ahogy a puszpáng
Zöld függönye mögül megjelenik a macska
És feléd indul, mintha
Gazdája vagy kandúrja lennél.

És a pékség felé lépegetve a serpenyőben
A saját zsírjukban sülő szalonnadarabokra
gondolni: számodra és a macskának pompás
az abban az udvarban, azon a reggelen,
abban az évben otthagyott reggeli...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: 

2018. november 16., péntek

Srđan Gagić Muzika – Zene


Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Muzika

sestri

ja sam imao mali narandžasti gramofon
i to je bilo sasvim dovoljno sunca
u našoj sobi bez tapeta.
sjećaš se sobe?

bilo je pravilo: bez riječi, samo gramofon
samo pucketava muzika raspjevanih
pokojnika.

neki ljudi na gomili leže na tvom
i mom krevetu
jakne im mirišu po strahu
i oni nestaju do članaka
nemaju šake i stopala
tako ih pamtimo.

svi oni znaju pravilo:
samo šuškavi glasovi iz zvučnika
bez malih razgovora i uzdaha.
kad igla preskoči,
dobro je što nemaju dlanove da zaplješću.

mi ćemo ih ispratiti, Džolin (Džolin)
ti ljudi uvijek odu
a kuda, to nam je tada nebitno –
još će se dugo vrtjeti ploče
nećemo ni osjetiti da smo odrasli.
Zene

húgomnak

volt egy kis sárga lemezjátszóm
tapétanélküli szobánkba
éppen elég fényt adott.
emlékszel a szobára?

megszabtuk: szó nélkül, csak a gramofon
csak a dalosajkú halottak
zenéje recseg-ropog.

ágyamon, ágyadon halomra hevernek
a jött-mentek
felöltőjükből félelemillat áradt
és egyszerűen eltűntek
tenyerük talpuk hiányzott
emlékeinkben így maradtak meg.

a szabályt mindahányan tudják:
csak a susogó gramofonhangok
csevegés sóhajtások nélkül.
mikor átugrik a tű
szerencsére tenyerük nincs nem tapsolhatnak.

mi kísérjük ki őket, Dzsolin (Dzsolin)
ezek mindannyian elmennek
hová is, számunkra lényegtelen –
a lemezek még sokáig forognak
észre sem vesszük felnőttünk.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://afirmator.org/srdjangagictripesme/

Ana Nikvul pojedi već jednom tu žabu – edd meg már ezt a békát


Ana Nikvul

pojedi već jednom tu žabu

postoji jedna stara izreka koja kaže da ćete
 ako ujutru pojedete živu žabu
 imati zadovoljstvo koje donosi saznanje
 da je to verovatno najgore
što je tog dana moglo da vas snađe
 naravno
 pojedi tu žabu je metafora za otpočinjanje dana
 najtežim i najizazovnijim zadatkom da ćete ga odugovlačiti
 ali verovatno istim onim
 koji može da ima najveći pozitivan uticaj na vaš život


a u narodu ima jedna koja celu knjigu sabila u
što možeš danas ne ostavljaj za sutra
čak sveobuhvatnija

na zaljubljenih dan a može biti da je i dan odljubljenih
 i tako je sve svejedno
čitam knjigu iz popularne psihologije
 pojedi tu žabu
 sa dvadeset jednim savetom kako da prevaziđete odugovlačenje
 i postanete efikasni u biznisu i privatnom životu
 tek da ne bude da nisam obaveštena
 a i nema smisla da ne znam bar nešto da prepričam poklonodavcu
 ako me kojim slučajem priupita

i da ne dužim
 i tako svaki dan ima rukave dugačke do u noć
sabijen u sate prežvakavanja svakodnevice
 idem da pojedem tu žabu
 pa šta bude
 nadam se da neće mnogo da mi skače po stomaku



edd meg már ezt a békát

a régi közmondás szerint
 ha valaki megeszi reggel az élő békát
 megelégedetten nyugtázhatja felismerte
 a valószínű legrosszabbat
ami magával aznap történhet
 természetesen
 az edd meg a békát metafora hogyan kezdeni a napot
 a legnehezebb és legkihívóbb feladatot egyre halogatja
 valószínű ugyanúgy
 mint azt ami életében kedvező fordulatot hozhat


ám a nép egy egész könyvet egyetlen mondatba sűrített
amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra
méghozzá egyértelműbben

 a szerelmesek napja lehet hogy a megcsaltak napja
 és így minden mindegy
 a népszerű lélekbúvár könyvet olvasom
 az edd meg ezt a békát
 huszonegy tanáccsal hogyan lehet a halogatást legyőzni
 majd sikeres lesz a munkában és magánéletében
 épp hogy ne legyek tájékozatlan
 semmi értelme annak hogy ne tudjak jótevőmnek valamit mondani
 ha esetleg kérdez

 és hogy ne húzzam
 minden nap karja éjszakábanyúlóan hosszú
 a mindennapok agyonrágott óráiba sajtolt
 hát megeszem ezt a békát
 jőjjön aminek jönnie kell
 remélem gyomromban nem fog sokáig ugrálni

Fordította: Fehér Illés

2018. november 15., csütörtök

Ana Seferović *(zamagljena stakla...) – *(párás üvegek)


Ana Seferović Beograd 1976. –

*
zamagljena stakla, razmazano srce prstom, prelazak
mosta, zastave i fanfare,
pod stegnutim krilima grifona.

tačka na koju bi trebalo da juriša
ta velika voda,  izgrebana šleperima.

u iščekivanju sa one strane novogodišnjih ukrasa: yes,
we have it in size 40,
and in that lovely red.

brkovi i naramenice. tvoje telo mi nije strano,
rekao je bivši prolaznik.

zahtevna kreacija svršetka.

slobodna sam u pet. salonske cipele u metalnoj
kaseti. sok od jabuke iz flaše.

istražuje koliko četkica za zube ima u njegovom
kupatilu. šnala za kosu?

ali ipak veruje u to što joj je
otac zvani Tata rekao:

sve je to igra brojeva.

jedan, dva, tri, četiri i polazi. male nove grudi.
devojčica. to moraš sama da zaustaviš.
i  jesi. sve je  još tu, spakovano u foliju. prisutan,
zgužvani metal.

posmatra parove. usamljenost privlači pogrešnu
pažnju. da li imate upaljač?

prelazak preko mosta. drugog.

ljudi žive na brodovima. ljudi
žive na autoputu. ljudi žive pod mostovima.
u prikolicama, na ostrvima.

ljudi žive svuda.

ljudi žive.
neonsko bele helanke cure kroz prste.

Izvor: Ana Seferović: Zvezda od prah-šećera Udruženje književnika i književnih prevodilaca Pančevo 2012. 24-25. str.


*
párás üvegek, ujjal szétmázolt szív, átkelés
a hídon, zászlók és harsonák,
a kondor összezárt szárnyai alatt.

az a pont, amelyet annak a vontatókkal
összekarmolt nagy víznek kellene ostromolni.

az újévi díszek túloldalán várakozva: yes,
we have it in size 40,
and in that lovely red.

bajúszok és vállpántok. tested számomra nem idegen,
mondta a volt járókelő.

a vég igényes remekműve.

ötkor szabad vagyok. szaloncipők fém-
dobozban. almaszörp üvegből.

vizsgálja, a férfi fürdőszobájában hány
fogkefe van. hajtű?

a nő mégis hisz abban, amit a Papának
hívott apa mondott:

mindez csak a számok játéka.

egy, kettő, három, négy és indul. új kis mellek.
kislány. ezt magadnak kell megállítani.
és megtetted. minden még jelen van, fóliába csomagolva,
összegyűrt fém.

párokat figyel. a magány téves lovagiasságot
vonz. van öngyújtója?

átkelés a hídon. a másikon.

az emberek hajókon élnek. az emberek
az autóúton élnek. az emberek hidak alatt élnek.
utánfutókban, szigeteken.

emberek mindenütt élnek.

az emberek élnek.
az ujjakon keresztül neonfehér helánkák* csorognak.

*helánka – (női) lábhoz szorosan tapadó nadrágféleség

Fordította: Fehér Illés

2018. november 13., kedd

Tomislav Marinković Raj – Éden


Tomislav Marinković Lipolist kod Šapca 1949. –


Raj

Zamišljam ovako mogući raj:

Šef palanačke stanice
Izlazi na peron da propusti voz
I mahne crvenom zastavicom.

Ispraća voz sa samo jednim putnikom.
Sutradan izjutra ga dočekuje.

Opet je veseo i zvižduće pesmicu bez kraja.

Opet ženi govori umilne reči, koje
Tutnjava voza proguta i ispljune u ravnicu.
Samoća nema ništa sa takvim mestom.

Ona, nečujno, kroz gradske kapije prolazi.

U višespratnicama, čija srca su liftovi
A vene svežnjevi kablova, ona stanuje.

Čiji prozori su prodorne i hladne oči jastreba,
Najusamljenije ptice na svetu.
Éden

A lehetséges édent így képzelem el:

A kisváros állomásfőnöke
Kimegy a peronra elindítani a vonatot
És int piros zászlójával.

Egyetlen utasával kikíséri a vonatot.
Másnap reggel visszavárja.

Ismét vidám, egy dalt végnélkül dúdol.

Hitveséhez ismét kedvesen szól,
Elnyomja a vonatrobaj és a síkságra köpi.
A magánynak az ilyen helyhez semmi köze.

Nesztelenül megy át a városkapun.

A többemeletes házakban lakik, melyeknek
Szívük lift, érrendszerük vezetékcsomó.

Az ablakok átható, hideg héjaszemek,
Akár a héja, magányos madárszemek.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2016/12/raj-toma-marinkovic.html