Obren Ristić Тачку изласка и заласка сунца… – A napkelte és a napnyugta helyét …

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

6.
Тачку изласка и заласка сунца…
 
Тачку изласка и заласка сунца понад горњих ливада
У завичају одредило је ово густо море водена плава
Животиња која у претакању гута саму себе Спава
Село моје на истоку не поимајући суштину и тајну воде
 
Док израњају давно заборављени градови куле у строју
И света брда Расте то заветно дрво чинећи широки лук
У ком исписах сва ова слова а отац мој голорук
Од јутра до вечери скупљаше летину Поезију своју
 
Божански сонет Песма у којој и данас тихо
Путујем небесима Покуљаће сав дим из мене и магла-
Тешко бреме О Боже, какво је ово време
 
Ако ме поново родиш задој ме ведрим стихом
Као што јеси на овом камену од ког сазидах чардак
Спрам бесконачности у пени и светлини зрак по зрак
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
         Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 28. стр.
 
 
6.
A napkelte és a napnyugta helyét…
 
A napkelte és a napnyugta helyét a felső mezők felett
Szülőföldemen e sűrű tenger áttetsző kék lét határozza meg
Mely az áramlattal önmagát falja fel Keleten
Otthonom a víz titkát nem sejtve nyugodtan szendereg
 
Rég elfeledett városok magasba-nyúló tornyok szent hegyek
Mutatkoznak Széles kört alkotva nő az a fogadalmi fa mely
Alatt e sorokat létre hoztam leírtam pusztakezű apám meg
Reggeltől napestig a termésről gondoskodott Transzcendens
 
Az ő költészete Ma is a mennyei utakon
Verseivel utazom Füst és köd árad belőlem –
Súlyos a teher Ó Istenem milyen idők ezek
 
Ha újra teremtesz vidám sorokkal táplálj ahogy most
Ezen a sziklán teszed melyből őrtornyomat a végtelen
Felé fordulva habban fényárban sugárról sugárra építettem
 
Fordította: Fehér Illés

Srđan Opačić Небески абакус – Mennyei abakusz

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Небески абакус   (Надежди Михајловић)   Смрт професорке математике и смрт мајке наше познанице била је једна иста смрт. Ми нисмо знали да је наша познаница кћерка наше бивше професорке. Случајно смо мада у случајност не верујемо неколико месеци касније склопили коцкице тог мозаика. Смрт свих људи на свету је једна те иста смрт. Животи су нам различити али је смрт увек иста. На абакусу свог живота професорка је несмотрено преместила и последњу куглицу. И сад на небеском абакусу рачуна дане до истека времена и Страшнога суда а то је једначина са много непознатих и то није ствар само математике.

Mennyei abakusz   (Nadežda Mihajlovićhoz)   A matematika tanárnőnk és ismerősünk édesanyjának halála ugyanaz a halál volt. Nem tudtuk, hogy ismerősünk a volt tanárnőnk lánya. Véletlenül igaz a véletlenekben nem hiszünk néhány hónappal később állítottunk össze e mozaik kockáit. A világ minden ember halála ugyanaz a halál. Életünk különböző de a halál mindig azonos. Életének abakuszára a tanárnő az utolsó gömböt meggondolatlanul helyezte. Most mennyei számolótábláján számolja a napokat az idő végzetéig az Utolsó ítéletig ez pedig sokismeretlen egyenlet és nem a matematikára tartozik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Истина о смрти је лаж београд, Свет књиге 2019. стр. 15.

Ilija Šaula Pijana pjesma – Részeg vers

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Pijana pjesma   Teško je izaći iz kućice snova i tek tako zatvoriti vrata. Dogodilo mi se to jednom kad sam iz mračnog pariskog lokala krenuo niz rue Landau u mrak iščekivanja.   Noć mi se počela rugati, zatvorio sam oči i pozvao san da mi otvori vrata pored fontane na Trgu Republike. Ušao sam u djevojačku sobu koja je vrištala od parfema i u snu sam mirisao na alkohol i dim lule jeftinog duvana koji mi je zamaglio čitav san, ugledao sam je na lampi umjesto sijalice, pokušao sam da upalim svjetlo, samo su joj oči svijetlile, nešto me tjeralo poput frejine boje da projurim avenijom sna, da što prije zatvorim vrata.   Sad je vreme drugo... Ovdje, na američkom kontinentu, snovi su prostraniji, dok gledam niz filadelfijsku južnu ulicu osjećam miris dunja iz rodnog kraja što su se preselile na Staru planinu, gdje su nekad same nikle. Vratile su se da im miris u bašti radjanja umre.   Mislim na nju. Ona je dunja koja me vidi, koja me čuje i osmijehom prati. Živjela, nebeska vilo noći, tvoja je čaša puna, daj da pijemo!   Jeste, puna je, priznajem, reče ona, ali ja nisam onaj planinski potok, proziran i plitak, razlila sam se u rijeku duboku, mutnu i široku, svaka riba koja u meni pliva ne poznaje me niti ja poznajem nju, ovisimo jedni o drugima, ipak! Pijmo dok se jutro ne otrijezni u nama.

Részeg vers   Nehéz az álmok házából kijutni és az ajtót csak úgy becsukni. Egyszer megtörtént velem, mikor a sötét párizsi mulatóból a rue Landaura értem, a kivárás homályába.    Csúfolni kezdett az éj, behunyva szemem az álmot szólítottam, hogy a szökőkút mellett a Köztársaság téren ajtót nyisson. A rózsavíz illatában fürdő lányszobába mentem, álmomban alkoholillatú voltam, álmomat az olcsó pipadohányfüst homályosította el, a lányt a lámpán az égő helyén láttam meg, megpróbáltam villanyt gyújtani, csak két szeme világított, valami Freya színként ösztökélt arra, hogy az álmok sugárútján végig-rohanva az ajtót minél előbb becsukjam   Most más idők járnak… Itt, az amerikai földrészen tágasabbak az álmok, míg a philadelphiai déli utcát nézem, hazámból a Balkán-hegységre költözött birs illatát érzem, ahol valamikor nőttek. Visszatértek, hogy illatuk a születés kertjében enyésszen el.   A lányra gondolok. Ő a birs, aki engem lát, hall, mosollyal kísér. Egészségedre, mennybéli éjtündér, poharad tele, igyunk!   Igen, tele van, beismerem, mondta a lány, de én nem az az átlátszó, sekély hegyi patak vagyok, zavaros, széles mély folyóvá váltam, a bennem úszó halak nem ismernek, én sem ismerem őket, mégis, függünk egymástól! Igyunk, míg bennünk a reggel magához nem tér.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Duše su bešumne, tihe, Grafičar, Užice, 2026.

Neda Gavrić Дешава се, Mала – Előfordul, Kislány

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Дешава се, Mала
 
(на речи песме "МАЛА" Боро Капетановић)
 
Претоварили су ме,
скинућу овај терет,
и кренути.
Рекао си да се на друму дешавају лепе ствари,
и да су и фарови ноћних аутобуса
можда љубав.
И да ћу тамо где не знам никог
лакше пронаћи себе,
и да је овај ваздух можда Исус Христ!
Претоварили су ме,
и јагоде знају да сам тужна
иако сам уживала пеглајући кошуље,
мој осмех ме није довео Анђелу
ког сам сањала.
Али, дешава се, МАЛА! Рекао би...
 
Мислила сам да је са правим леопардом
пустиња подношљивија,
и да му неће бити досадна недеља и добар ручак.
Али, дешава се, МАЛА! Рекао би...
 
И да живот и није тако лош
ако се умре на време,
и да од љубави нико није умро
У Шангају,
и да тамо морам отићи
ако мислим да никада не умрем.
Ето, тамо ћу!
У Шангај!
Рекао си да Бог не воли намргођене
девојчице.
Насмејаћу се да сви мисле да сам срећна.
Спртићу ову тугу,
и кренућу, не осврћући се.
Написаћу ту проклету домаћу задаћу
и шмугнути!
У облаке.
"Јер у облацима се , ипак, најлепше спава, МАЛА!"
 
Izvor: Неда Гаврић: Оно што ниси знала о љубави, АCоглас, Зворник, 2026.
 
 
Előfordul, Kislány
 
(Boro Kapetanović¹: Kislány versére)
 
Túlterheltek,
leveszem ezt a terhet
és elindulok.
Azt mondtad, az országúton minden oly szép,
talán az éji busz fényszórója is
szerelem.
És ott, ahol senkit sem ismerek,
könnyebben magamra lelek
és ez a levegő talán Jézus Krisztus!
Túlterheltek,
a földieper is tudja, szomorú vagyok,
élvezettel vasaltam az inget,
de mosolyom nem ahhoz az Angyalhoz vezetett,
akiről álmodtam.
Ám, előfordul, KISLÁNY! Mondaná...
 
Azt gondoltam, az igazi leopárddal
elviselhetőbb a puszta,
és vasárnap a jó ebéd mellett majd nem unatkozik.
Ám, előfordul, KISLÁNY! Mondaná...
 
És az élet nem is olyan rossz,
ha időben ér a halál,
és Sanghajban
még senki sem halt meg a szerelemben,
oda kell mennem,
ha azt hiszem, sosem halok meg.
Hát oda megyek!
Sanghajba!
Azt mondtad, Isten nem szereti a durcás
kislányokat.
Mosolygok, hogy mindenki azt higgye, boldog vagyok.
Félre a szomorúsággal,
tovább lépek, vissza nem nézek.
Megírom azt az átkozott házi feladatot
és röppenek!
A felhők közé.
„Mert az álmok mégis a fellegekben a legszebbek, KISLÁNY!”
 
¹ Boro Kapetanović (ejtsd: Bóró Kāpētánovity, 1953. – ), ismert szerb költő.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Iskra Peneva Devet balona – Kilenc léggömb

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Devet balona   Ujutro u dva ne mogu više da spavam Sedefastim balonima gađam zid Roni se kreč Zid puca Malter otpada I tako satima Sada sam majstor Pljujem na cigle Lepim malter Gletujem rečima Praznine zidnog mozaika  Popunjavam Kockicama kreča Pred svitanje  Sve je na svom mestu Čak i prašina Vertikalno miruje U podne Baloni su iskoristili promaju Kao sredstvo za bekstvo

Kilenc léggömb   Éjjel kettőkor tovább már nem alszom   A falhoz áttetsző léggömböket dobálok Hullik a mész Reped a fal Pereg a vakolat És így órákon át   Most mester vagyok Köpök a téglákra Ragasztom a vakolatot Szavakkal glettelek A falon a mozaik-hézagokat Mészkockákkal Töltöm ki   Virradat előtt Minden a helyén van Még a por is Merőlegesen nyugszik   Délben A léggömbök a huzatot A menekülés eszközeként használták   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iskra Peneva: Negde između, NIU MIIC, Novi Sad, 2025.

Nenad Grujičić Као да ништа није било – Mintha semmi sem történt volna

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –  

Као да ништа није било   Колико год да сам у сну живот ме понесе. Тад напишем стих. Отац носи врч и говори о суштинама. То зна у крошњи шљиве моје огребано лице. А сумрак је пун тајни док препирка у кући траје. Нико не зна зашто је тако. Мајка ће плакати, а сестра под прозором дрхтати. Иза врата појавиће се отац. Сада веселичаст и обављеног посла. Мирно ће опрати руке и лице испрскати. Као да ништа није било ноћ ће запосести наша срца.

Mintha semmi sem történt volna   Akárhogy is álomban élek, az élet sodor magával. Akkor verset írok. Apám a kancsót viszi és a lényegről beszél. Ezt a szilvafa koronájában összekarcolt arcom tudja. Míg a házban tart a viszály, a naplemente titkokkal van tele. Senki sem tudja, miért van így. Anyám sír, húgom az ablak alatt reszket. Az ajtóban megjelenik apám. Most vidám, a munkát elvégezte. Kezét nyugodtan mossa, arcát vízzel paskolja. Mintha semmi sem történt volna szívünket az éj foglalja el.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Ilija Bakić: *** (na dnu kutije…) - *** (a doboz alján…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   na dnu kutije pomešani su uzroci i posledice sadržaj hleba bez slova i otisci tabana   šljunak brojeva kotrlja se niz crnu mast indiga so taloži u pukotinama maske i nozdrvama zmijski svlak pokriva jezik klice reči nemuštih urastaju u drvo trpeze kalendar grebe staklo prozora dok pejsaž drhti pred porođajem   u kavezu sedi pramen kose novorođenog   kanjoni stepenica vode oblake do poljana a na njima „svo meso je trava”

***   a doboz alján összekevertek az okok és a következmények a kenyér tartalma betűk nélküli és lábnyomok   a számok morzsaléka fekete indigózsíron görög az álarc repedéseibe is az orrlukakba só rakodik a nyelvet kígyóbőr takarja a májusfa asztalába a némák szócsírái nőnek az ablaküveget naptár karmolja míg a táj a szülés előtt reszket   kalitkában ül az újszülött hajtincse   lépcsőkanyonok vezetik a felhőket a mezőkig rajtuk meg „pázsit a hús”   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.