Hajnal Éva ajándékok – darovi

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

ajándékok
 
gyerekkoromban
anyám gyakran megparancsolta
ürítsem ki a zsebeimet mert ő nem fog napestig kotorászni
épp elég hogy mosni kell
 
ilyenkor mindig előkerült
legalább három kavics
egy kőkemény tejkaramella
néhány biztosítótű
két-három gyöngyházfényű gomb
lepréselésre váró elfelejtett növénypotyadék
voltaképpen
egy teljes hét koppant az öreg fenyőasztal lapján
 
három kavicsot sokáig őrizgettem
meg voltam róla győződve hogy csak együtt érvényesek
amikor
egy kislány elkérte őket
ujjperceimet is neki adtam
vigyen mindent ami összetartozik
 
azóta üres zsebbel járok
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 121. old.
 
 
darovi
 
u svom detinjstvu
majka je često naredila
da ispraznim džepove jer ona neće čitav dan
da ih pretraži
baš joj je dovoljno da mora da pere
 
u tim trenucima uvek
se našlo bar tri belutka
jedna kao kamen tvrda karamela
nekoliko ziherica
dva-tri dugmeta sjajem sedefa
zaboravljeni ostaci biljaka za presovanje
ustvari
na površini starog stola od jelovine čitava nedelja je prasnula
 
tri belutka sam dugo čuvala
bila sam ubeđena da samo zajedno važe
kada
je jedna devojka zamolila da ih joj dam
i moje minute prstiju sam dala
neka sve nosi što celinu sačinjavaju
 
od onda praznim džepovima hodam
 
Prevod: Fehér Illés

Nadežda Purić Jovanović Ларва – Lárva

 

Nadežda Purić Jovanović Beograd, 1974. – 

Ларва   гласници рекоше сва тројица страдала   ја чекам   радујем се сусрету мед и вода со и хлеб   ја чекам   рећи ћу за лек се не захваљује

Lárva   a hírnökök mondták mind a három elesett   én várok   örülök a találkozásnak méz és víz só és kenyér   én várok   mondom az orvosságért köszönet nem jár   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aćim Todorović Птица жена – Madár-asszony

 

Aćim Todorović Han Pijesak, 21. septembar 1965. –

Птица жена   Гледам да ли си жена, стојиш на танкој жици. Крила ти из рамена, више ми личиш птици.   Можда си свјетлост само одбјегла мјесечини. Да ли се ми већ знамо, или се оку чини?   Прате ме чудни снови и мирис свјеже траве. Твоја ме сјенка лови и лебди изнад главе.   Гледам усне и лице, тијело и рамена. Скинем те са жице и будеш моја жена.

Madár-asszony   Nézlek, tényleg asszony vagy, vékony dróton állsz. Vállaidból szárnyak, Madár vagy talán.   Vagy holmi fénysugár, a hold világából kivált. Ismerjük mi immár egymást, vagy amit látok, önámítás.   Furcsa álom kísér, meg a friss fűlehelet. Árnyékod kísért, fejem felett lebeg.   Nézem ajkad, arcod, vállad, tested. Leveszlek arról a drótról és asszonyom leszel.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Verica Preda PreVerica Једна реч – Egy szó

 

Verica Preda PreVerica Kruščić, 1966. – 

Једна реч   Често се тражи Један знак  сакривен  између небројаних путоказа и наслаганих цигала Један зрак моћан као јед подмукле ћуди да размакне бршљенове да влат озебле траве усправи Један поглед нестваран, чаробан да бес у ланце закује или da додир пера фениксовог крила у јутро понесе једнорога глава   Често је потребна ћутња оловна без мириса и укуса да употпуни финоћу златног дана и непрегледни тренутак беспућа Често је потребна снага само једног замаха ватре Дажбога да таласе разљућене преко брда разнесе и јачина сопствених прстију да капи воде ка жедним устима принесе   Често је потребан један једини низ слогова свилен и мекан ко душа детиња да трн из ока на двобој позове и победу трајну однесе   пс.   Често тражимо једну реч Која се не ископава по распродајама нити се купује као половна роба која не кошта, а вреди толико колико једна реч која може све што видљиво и досањано разгрће у узаврелим мислима и доноси стихију мира једу који нас изнутра једе

Egy szó   Gyakran kerestetik Egy rovás  a számtalan útjelzők és felhalmozott téglák közé  rejtett Egy sugár mely hatalmas mint az alattomos hajlam szeszélye hogy szétterítse a borostyánt hogy kiegyenesítse a fagyott fűszálat Egy tekintet vélt, varázslatos, hogy láncra verje a felháborodást vagy a főnix szárnytoll-érintése vigye el reggel az egyfejű fejét   Gyakran szükséges a hallgatás ólomsúlyos illat és íz nélküli hogy dúsítsa az aranyló nap törékenységét és az ősrengeteg beláthatatlan pillanatát Gyakran szükséges az erő a Dazsbog1 egyetlen mozdulata hogy a felbőszült hullámokat a hegyeken túlra zavarja és saját ujjunk ereje hogy a vízcseppet a szomjas szájhoz emelje   Gyakran szükséges az az egyetlen egy szótagsorozat az a selymes és puha kisdedhez méltó hogy a tüskét a szemből párbajra hívja és mindörökre legyőzze   p. s.   Gyakran keresünk egy kifejezést Melyet nem lehet megvenni a kiárusításokon sem használt áruként megvásárolni semmibe sem kerül, mégis annyit ér mint az az egy mindenre képes szó amely mindent ami látható és megálmodott a forrongó gondolatokban feltár a béke elemét hozza a dühöngésbe mely bennünket belül emészt   1Dazsbog – a szlovén mitológia főistene, a földön az élet teremtője   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Верица Преда ПреВера: Post  skriptum ОГЛЕДАЛА БИТИ, Libertatea NIU Панчево, 2024. стр. 6.

Miroslav Ninković Moj tata – Apám

 

Miroslav Ninković Ruma 5. februar 1963. – 

Moj tata   Tata mi je jednom kupio veliku knjigu o putovanjima i otkriću sveta. Upijao sam miris svih tih slova, očaran svim tim slikama u boji, mora, brodova, planinskih vrhova pod snegom, sunca i pustinja, grebena i klanaca, držao sam je pod jastukom i dirao birajući pred san mesto koje ću novo otkriti. Tata mi je jednom rekao da mu dodam klešta, jer ne znam da izvadim ekser i da ga u glavi nemam. Tata mi je govorio da trčim brže, da ne skačem tako, da ne veruje da znam da pevam, i da budem jednom muž ako dođe vreme. Tatu nije brinulo moje upaljeno lice, trzanje ramena, i to što mi je sve moralo biti parno kada brojim. Tata je bio glasan i voleo je odela, čista, teška i teget, kakva su nosili revolucionari. Tata je jedne noći zaćutao, uz njega smo stavili kesicu paprenih bombona, i uz prasak razbijenog dubokog tanjira, tata je otišao. Svi su ćutali i čulo se samo rasipanje žute zemlje između prstiju. Tata nije mogao znati da je od onog dana kada mi je doneo knjigu, počela da se piše ova pesma, o meni, i danas nesigurnom dečaku, i o njemu, mom tati koji nije nikada saznao da ga od svega, pa i od ove pesme, više volim.

Apám   Apám egyszer egy vaskos könyvet adott az utazásokról és a világ felfedezéséről. A rengeteg színes kép, tengerek, hajók, hófedte hegycsúcsok, nap és puszták, gerincek és szurdokok igézetében szívtam magamba a betűk illatát, párnám alatt tartottam és elalvás előtt kiválasztottam melyik új helyet fedezem fel. Egyszer apám azt mondta, a harapófogót adjam oda, mert nem tudom kivenni a szöget és fejemben sincs. Apám mondogatta, gyorsabban szaladjak, ne úgy ugráljak, nem hiszi, hogy tudok énekelni, és ha eljön az ideje, férj sem lesz belőlem. Apám nem törődött begyulladt arcommal, vállrángatózásommal és azzal sem, mikor számoltam, miért kellett kizárólagosan a páros szám. Apám hangos volt, szerette a tiszta, nehéz és kék ruhákat, amilyeneket a forradalmárok hordtak. Apám egyszer elhallgatott, egy zacskó borsmenta cukrot tettünk mellé és egy törött mélytányér csattanásával kísérve, apám elment. Mindenki hallgatott, csak az ujjak között a sárgaföld morzsolgatása hallatszott. Apám nem tudhatta, hogy azon napon mikor kezembe adta azt a könyvet, akkor kezdtem írni ezt a verset, magamról, a mi napig bizonytalan fiúról, és róla, apámról, aki sosem tudta meg, hogy mindennél, még e versnél is jobban szeretem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ilija Bakić: *** (hromirane šipke…) - *** (…krómozott gravitációs rudak)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. –

***   hromirane šipke gravitacije u donjem stomaku žvale   krv drob ližu ih   bičevi nasleđenih poruka cepaju kožu sikću zmije kose skelet ključa pluta u vidnom polju odaziva se pozivu pulsa menja boje pretvara u zvuk glas između školjke u kojima dele jajašca oplođena vlagom   u toploj kolevci slanosti uče ih puzanju

***   krómozott gravitációs rudak az alsó gyomor-váladékban   vér zsigerek nyaldossák   a bőrt az örökölt üzenetek korbácsa szaggatja hajkígyók sziszegnek kulcscsontváz lebeg a látó- térben az érverés hívó szavára válaszol színt vált zönge lesz hang a kagylók között melyekben a nedvben fogant petesejtek érnek   a sósság meleg bölcsőjében tanítják őket kúszni   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Nenad Grujičić Клима – Légkör

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Клима   У малим скрпљеним собичцима, у мемли и млакој пари јухе, у мирису вреле масти, искуваног веша и дечјег пролива, у кућној атмосфери, дакле, над хартијом чучимо.   Вани кора дрвета цвета, стеже иње, леди, пршти крти снег.   Но ми пишемо отаџбинску литературу, ћушнути у ћоше деламо књижевну ствар, сањамо далека острва и дворце где властелин с властелином пљуцка и хушка, мигом решава проблеме, чека прилику да вирнемо из јазбине, да се накашљемо и – замолимо па да узврати кашљем: Где сте, шта је с вама, шта с песмицама, дајте, ма дајте, ви сте духови нашег времена!   Да ми јесмо то што смо, ето, таква је и таква ствар. Па опет трк у загушљиву собицу, гушчијим пером да скицирамо климу у духовним барама и провинцијама, да пишемо афирмативно, весело, конструктивно, да већ једном закукамо како ваља, да се што пре родимо у ропцу, ми писци, грофови језика, ми утве, златни адути сваког времена.

Légkör   A szűk összetákolt szobákban, a nyirokban és az enyhe leves-gőzben, a forró zsír, a kifőzött ruha és a gyerek-hasmenés szagában, tehát otthonos légkörben gubbasztunk a papír felett.   Kinn a fa törzse virágzik, szorongat a zúzmara, a fagy, szakad a hó.   De mi hazafias történeteket írunk, irodalommal sarokba szorítva foglalkozunk, távoli szigetekről kastélyokról álmodozunk ahol a földesúr földesurat uszít, lázít, a gondokat kacsintással oldja meg, az alkalomra vár, hogy az odúból kinézzünk, hogy köhögjünk és – megkérjük köhögésünkre válaszoljon: Hol vagytok, mi van veletek, mi van a költőkkel, ugyan, ugyan már, ti korunk kísértetei vagytok!   Igen, vagyunk, akik vagyunk, íme, így és így áll a helyzet. És ismét irány a dohos szoba, hogy libatollal vázoljuk a légkört a szellemi mocsarakban, a korlátolt kisvárosokban, hogy bizonyítsunk, vidáman, a haladást szolgálva, hogy végre jajduljunk, ahogy kell, hogy a hörgésből minél előbb felkeljünk, mi írók, a nyelv arisztokratái, mi vadludak, minden idők arany ütőkártyái.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Obren Ristić Вода која спаја – A víz amely összeköt

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Вода која спаја
 
И овога лета свакога дана остављам на песак врели
Прочитане часописе и књиге Збратимиће се писци
У светој води испод Атоса Они тек стасали и они позни
Домаћи и они из света Будућим читаоцима Весели
 
Жагор деце на свим језицима исти просветлиће риме
Њихове у наизглед мирном мору Гледам таласи се
Једва разазнају али на коленима осећам померање
Не знам одакле долазе још мање куда иду и са киме
 
Ако запљусну нежне ливада мога завичаја Камење
И песак са светлошћу у гласовима лековитом биљу
Подариће у мелодији и песми од које зру житнице
 
Знаћу свет овај може бити једно велико изненађење
Бог је велики кажу овдашњи рибари И љубав његова
Бесконачна знају Старопланинци на истоку Србије
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024.
 
 
A víz amely összeköt
 
Ezen a nyáron is minden nap a forró homokban hagyom
Az elolvasott folyóiratokat és Az Athosz alatti szent vízben
Testvérekké váló írók könyveit Az éppen felnőttekét és a régiekét
Hazaiak és külhoniak a Jövendő olvasóknak Vidám hangos
 
Gyerekzsivaj nyelvek sokaságán szenteli azokat a rímeket
A látszólag nyugodt tengeren A hullámokat nézem
Alig észrevehetőek de a mozdulatokat térdemen érzem
Nem tudom honnan jönnek még kevésbé hová kivel mennek
 
Ha elérik szülőföldem termékeny legelőit Köveket homokot
Hoznak meg hangjukban a fénnyel együtt gyógynövényeket
És az a dallam az a harmónia élteti a búzamezőket
 
Felismerem a világ egyetlen hihetetlen meglepetés lehet
Hatalmas az Isten mondják itt a halászok És szeretete végtelen
Tudják ezt Kelet-Szerbiában a Staraplanina-i¹ emberek
 
¹Staraplanina – (ejtsd: Sztárāplānínā): keletszerbiai hegység, 560 kilométer hosszúságban vonul Szerbia keleti részéből keleti irányban Bulgária középső részén keresztül a fekete-tengeri Emine-fokig
 
Fordította: Fehér Illés

 

Miodrag Jakšić Nedostaješ mi – Hiányzol

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedostaješ mi
 
Nedostaješ mi.
Najobičnije. Najljudskije.
Ne dostaješ mi, kako se to jedino narodski kaže.
Danas se to retko, kome saopštava.
Nije prohibovano, nije neugodno, ali se, eto, ne priča.
Ljudi su sebi dovoljni, porinuti u blesavost pogubnog ponosa, izmišljenog naknadno.
Učaureni u svoje virtualne prijatelje sa društvenih mreža, koje lažu, koji ih lažu. U oči se ne gledaju. Emocije su po datotekama i klaudima.
Običajno u ljudima se gubi. Nove estetike se poziciniraju. Niko ne izučava emociju, čak beže od nje.
Sve lepe reči koje su najblistavija čovekova
osećanja, sad su na margini. Potisnute.
Kažes li nedostaješ mi, ljudi se šegače na to, onako posprdno. Neka im...
Ja ne znam, drugo, osim:
Nedostaješ mi, i tebi to, kao pravo na slobodnu reč, saopštavam.
Uvek, prvo i samo tebi.
Čula to ili ne, osećala to ili ne,
Prenosim samo svoje patnje.
Sve što kažem. Iskreno je.
Nije me sramota, nije mi ispod časti.
Želim da to znaš.
Nemam šifru na telefonu.
Svi postovi su mi javni
Skrivenih težnji nemam.
Proveri, da mi nedostaješ.
Istresam iz sebe sve. Iskrenost uživam.
Kao podrumu snop svetlosti da uvaži postojanje.
Kao nadi da dođe do opstanka.
Kao pogledu u kome nema pejzaža.
Nedostaješ mi, ne kao nekad.
Nedostaješ mi kao nikad, do sada.
Nedostaješ mi tako da se pitam:
Da li ćemo ikada šetati zagrljeni ulicama.
Nedostaješ mi.
Pričam a želim ostvarenje.
 
Izvor : autor
 
 
Hiányzol
 
Hiányzol.
Csak úgy. Mint ember.
Hiányzol, ahogyan egyedül az egyszerű nép mondja.
Ezt manapság másnak ritkán vallják be.
Nem tilos, nem kellemetlen, de tény, nem beszélnek róla.
Az ember elég magának, az utólag kieszelt, végzetes büszkeség ostobaságába veti magát.
A közösségi oldalak, képzeletbeli barátok hazug világába zárkózik. Egymás szemébe nem néznek. Az érzelmek fájlokba, adathalmazokba rejtettek.
A megszokott az emberbe vész. Új esztétika érvényesül. Az érzelmeket senki sem kutatja, sőt, menekülnek tőle.
Az emberi érzéseket legszebben kifejező kifejezések
háttérbe szorultak. Visszaszorítottak.
Ha kiejted, hiányzol, az emberek kinevetnek, kigúnyolnak. Ők tudják…
Én csak azt tudom:
Hiányzol, és ezt, a szólásszabadság jogán, közlöm veled.
Mindig, elsőként és csak neked.
Hallod vagy nem, érzed vagy sem,
Szenvedésemet közvetítem.
Mindent, amit mondok. Őszinte.
Ezért nem szégyellem magam, nem restellem.
Ezt tudnod kell.
A telefonom rejtjel nélküli.
Minden bejegyzésem nyilvános,
Titkolni valóm nincs.
Ellenőrizd, hiányzol.
Mindent kivetek magamból. Élvezem az őszinteséget.
Mint a pince a fénysugarat, hogy elismerje a létet.
Mint a remény a túlélést.
Mint a tekintet az esetleges tájképet.
Hiányzol, nem úgy, mint egykor.
Hiányzol, mint eddig még soha.
Hiányzol és kérdem:
Egymást átölelve sétálunk-e valaha is.
Hiányzol.
Mesélek, közben a valóra váltást várom.
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić Пола оштрог ножа – Az éles kés fele

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Пола оштрог ножа   Срцу су речи на врх језика Ал’ на врху језика као на врх ножа. Па запишем да не изговорим Или да не заборавим? Више не знам. Само знам да се и оловком Као и срцем Може крварити.

Az éles kés fele   A szívben a szavak nyelve hegyén vannak De a nyelv hegyén mint a kés hegyén. Hát leírom nehogy kiejtsem Vagy ne feledjem? Immár nem tudom. Csak azt tudom ironnal is Mint a szívvel Lehet vért veszíteni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Неда Гаврић: Јесен жедне душе, Бесједа, Бања Лука, 2025.

Ilija Šaula Govor Višnja, Volim te – Višnja, Szeretlek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Višnja, volim te   Kora starog kestena još uvijek čuva tajnu mladog ratnika. Bila je jesen i noć se došaptavala sa pahuljama a mladi ratnik je urezivao prohladna slova u koru starog kestena. Još tamo stoji „A. K.” i „Višnja, Volim Te" Duša mu luta beskrajima neba i čeka na neuzvraćenu ljubav.

Višnja1, Szeretlek   Az öreg gesztenye törzse még mindig őrzi a fiatal harcos titkát. Ősz volt, az éj pihékkel suttogott, a fiatal harcos meg az öreg gesztenye törzsébe fagyos betűket vésett. Még ott áll „A. K.” és „Višnja, Szeretlek” Lelke a végtelen égbolton bolyong és a viszonzatlan szerelemre vár.   1Višnja (ejtsd: Visnya – szerb női név, jelentése: meggy.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Nadežda Purić Jovanović Тотем – Totem

 

Nadežda Purić Jovanović Beograd, 1974. – 

Тотем   гујин свлак скидам и остаје ми гујино тело   под којим се кријем ко гуја ноге   преластила сам Еву преластићу и тебе   гуја ми из недара довикује

Totem   leveszem a kígyó bőrét marad a teste   alatta rejtőzöm kígyólábként   legyőztem Évát téged is legyőzlek   a kígyó bensőmből szólít   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Dejan Spasojević Aфоризми III. – Aforizmák III.

 

Dejan Spasojević Loznica 19. 01. 1978. – 

Aфоризми III.   Вјетрови у леђа претворили су се у несносан смрад.   Бити на висини задатка је успјех, Бити на ширини задатка је подвиг Предоизрани званичношћу љубоморно чувају дозер за себе. Била је то ера невиђеног развојништва.       Омиљени философ данашњице: Шопингхауер.   Нема шале са онима који раде - Нон шалантно. Зашто се фазе преговора зову „рунде'', кад све предајемо без борбе?       И он је режимски човјек, стално на неког режи.   Стање ни тамо ни овамо - Безвезионизам. Гинули су за слободу – не гине им ропство.     Пустио бих мозак на пашу, кад бих знао да ће ми све овце бити на броју.   Све(т) је приватно власништво. Мало нас је, али смо зато много себични.    Богати политичари имају сигурно богате архитетке.   У вртлогу лудила дигитализација тоалет папира била би прави изазов. Моја прва п(а)лата је ниска!

Aforizmák III.   A hátszél elviselhetetlen bűzzé változott.     A feladat magaslatán állni siker, a feladat mértékén lenni bravúr. A hivataloskodásban túladagoltak az adagolót féltékenyen őrzik. Ez a rablógazdálkodás példátlan korszaka volt.   A manapság kedvenc filozófusa: Shoppinghauer   Ne viccelj azokkal, aki – viccből dolgoznak.   Miért nevezzük a tárgyalási szakaszokat „meneteknek” mikor harc nélkül mindent feladunk.     Ő is a rendszer embere, valakit mindig rendbe tesz.   A se itt, se ott állapot – irracionalizmus. A szabadságért haltak – rabság a jussuk.     Gondolataimat elengedném, ha tudnám, csordám hiánytalanul megmarad.   A világ(minden)ség magántulajdon. Kevesen vagyunk, ezért vagyunk smucigok.     A gazdag politikusnak biztosan gazdag műépítésze van.   Az őrület örvényében a toalettpapír digitalizálása valódi kihívást jelentene. Első b(érem) mit sem ér!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Дејан Спасојевић: Исклесане мисли – афоризми, АСоглас, Зворник, 2025.

Nenad Grujičić Снег – Hó

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Снег   Пада снег. Ко то види?   Нико ништа не види, а и ако види, неће да види.   Ми који, заиста, видимо, ћутимо и не видимо.   Зашто бисмо видели?

Hó   Esik a hó. Ki látja?   Senki semmit sem lát, és ha lát is, látni nem akarja.   Mi, akik tényleg látunk, hallgatunk és nem látunk.   Miért is látnánk?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Miodrag Jakšić Nedodirom spojeni – Érintés nélkül karöltve

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Nedodirom spojeni
 
Čuvam te
u najlepšem delu tela svoga,
u srcu samom,
u sebi duboko.
Da mi krvotokom latentno, uznemirujući lako,
svaki trenutak života uzneseš, podigneš, a smiriš...
Živiš sa mnom.
U boli, obično, kad, moramo biti,
nedodirom spojeni.
Ograničeni samo na ljubav. Jedinu, upisanu u nas.
 
Izvor : autor
 
 
Érintés nélkül karöltve
 
Legszebb testrészemben,
mélyen önmagamban,
szívemben
őrizlek.
Hogy vérkörömmel rejtve, könnyedén zavarva,
az élet minden percét magasztald, felemeld, nyugtasd…
Velem élsz.
A fájdalomban, általában, amikor léteznünk kell,
érintés nélkül karöltve.
Csak a szerelem éltet. Az egyetlen, ami belénk vésett.
 
Fordította: Fehér Illés

Obren Ristić У горама чудо – Csoda a hegyekben

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –

У горама чудо
 
                               Слободану Стојадиновићу
 
Чудовит сонет мним али не не зимски бели
У горама високим једино песми тесно није
Док дува кошава и петнаест испод нуле је
Овде снегом прекривена жеља у срце се сели
 
Вазда са планине вриште митски коњаници
И на огњишту предачком ватре распаљују
Ту згрејаће кости посланица древна коју
Од гласова и слова у језику носе у бројаници
 
Мудро у благости зборе сељаци у завичају
Чим се магла спусти са Старе планине
У глуво доба кад пси чувари ланце кидају
 
Душа у зубима низ кланце и клисурине
Е тек са првом зором виде се трагови и двери
У снегу и тору: Какве ли нас походише звери
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
Csoda a hegyekben
 
Slobodan Stojadinovićhoz¹
 
Csodás szonettet álmodtam de nem nem téli márvány
A magas csúcsokon egyedül a költemény érzi jól magát
Míg tizenöt fokkal fagypont alatt a kosava zihál
Itt a hóval fedett kívánság otthont a szívben talál
 
A hegyekben mesebeli lovasok sikoltanak
Tüzet az ősök otthonában szítanak
Az ősi hírnök csontozatát itt melegíti akit a hangok
És betűk olvasójában nyelvükben hordanak azok
 
Akik az őshazában bölcsen nyugalomban élnek
A parasztok amint a köd a Stara hegységből² leszáll
Éjnek idején amikor a kutyák láncokon vergődnek
 
A lélek meg a szurdokok szakadékok között vibrál
Akkor az első virradtkor látszanak a hóban a sárban
A nyomok a várak: Bennünket milyen zsarnokok igáznak.
 
¹Slobodan Stojadinović (ejtsd: Szlobodán Sztojadinovity, 1948 – 2011) szer költő, elbeszélő, irodalmi és szépművészeti kritikus.
²Stara (ejtsd: Sztára – Öreg) hegység – 560 kilométer hosszúságban vonul Szerbia keleti részéből keleti irányban Bulgária középső részén keresztül a fekete-tengeri Emine-fokig. 
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić Купидон – Kupidó

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Купидон   Враћам Кипидону стрелу Он се смеје Амор се крсти.   Ово је био рикошет – кажем Дрхтали су ми прсти   То се не важи!   Да, али љубав Једнако гађа И оног ко од ње бежи И оног ко је тражи.

Kupidó   Visszaadom Kupidó nyilát Ő csak nevet Ámor meg keresztet vet.   Ez ricochet volt – mondom Ujjaim reszkettek   Ez nem érvényes!   Igen de a szerelem Mindenkit eltalál Azt is aki menekül tőle Azt is aki keresi.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Неда Гаврић: Јесен жедне душе, Бесједа, Бања Лука, 2025.

Ilija Šaula Kristina – Krisztina

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kristina   Kristina, znaš kako je kad mornar otplovi na daleka mora, a ne uzme sve šta mu treba? Takav je i život. Nikad nam nije onako kako zamišljamo da bi trebalo da bude. Zbog toga postoje male radosti, mi smo dio njih. A tuga, tuga dođe sama od sebe, kao voda u cipele, kao vuk u Liku. Niko je ne zove. Nek’ si mi dobro, dobra Kristina!   Grgoljamo se mladi, a već iznemogli, pomalo nam životi liče na umjetnost, one slike koje niko ne gleda ili kao krajputaši upadamo u oči. Bježimo od rutine, gušimo se u sivilu, krila nam sporo rastu. Ne poletjeti, ne znači zakasniti već ostati u pristaništu želja i gorjeti od samopouzdanja, da znamo što je utjeha. Ljubav. Stoji visoko iznad nas i gleda nas pravo u oči, zato nam trebaju krila, da letimo iznad zvijezda i obasipamo radošću sve one koje volimo. O draga Kristina, i ova noć koja se uselila u nas ne izlazi, razmješta se, sve mi se čini kao da će se nastaniti. Neka je. Teško će se ona naviknuti na dobro. U nama kulja svjetlo.

Krisztina   Krisztina, tudod-e milyen az, amikor a tengerész a távoli tengereket járja, de mindent, amire szüksége van, nem vitt magával? Ilyen az élet. Sosincs úgy, ahogyan elképzeljük. Ezért vannak a kis örömek, mi része vagyunk. A bú meg, a bú csak úgy, magától jön, mint a cipőbe a víz, a farkas a Mesébe. Senki sem hívta. Érezd jól magad, jóságos Krisztina!   Fiatalon csörgedezünk, de már agyonhajszoltak vagyunk, életünk lassan a művészetre hasonlít, olyan alkotásra, melyre rá se néznek, vagy éppen útmenti feszületként szembe tűnünk. Menekülünk a beidegződésektől, szürkeségben fuldoklunk, szárnyunk lassan nő. Nem felröppeni nem késést jelent, hanem a vágyak kikötőjében maradást, önbizalom-túltengést, hogy tudjuk, mi a vigasz. A szerelem. Magasan felettünk áll, egyenesen szemünkbe néz, ezért kellenek a szárnyak, hogy a csillagok felett repüljünk és életörömmel árasszuk el szeretteinket. Ó, kedves Krisztina, ez a belénk költözött éj nem költözik, helyezkedik, nekem úgy tűnik, mintha letelepedne. Ám legyen. Nehezen szokja meg a jót. Bennünk fény árad.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Bakić: *** (iskre vrcaju…) - *** (a barlangban…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   iskre vrcaju u pećini kovači ih isteruju iz oštrica i predaju moru vetrova ugalj se vraća u Sunce koža zateže pod znojem oko ne raspoznaje sjaj ali vidi iza njega oblik žiga za živo meso ljudskih krda sateranih u klopke mraza čuvar njuši utrobe pucketa bičem noktima guli rđu sa stubova                                soli ne žuri sve vreme je njegovo

***   a barlangban szikrák csillognak a kovácsok élekből csiholják és a szelekre bízzák a szén visszatér a Napba a bőrt izzadtság feszíti a szem nem ismeri fel a fényt de látja mögötte egy idom a fagy kelepcéjében a csordába terelt emberek élő húsa után sóvárog őr szagolja a belső részeket korbáccsal csattog a sóoszlopokról a rozsgát körmével                                vakarja nem siet övé az idő   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Јак сам у шаху као држава – Erős vagyok a sakkban, mint az ország

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Јак сам у шаху као држава
 
Јак сам у шаху као, не, не,
стани: јак сам у шаху као, не, не,
чекај: јак сам у шаху као, не, не,
полако: јак сам у шаху као, не, не,
не жури: јак сам у шаху као, не, не,
куд си навро: јак сам у шаху као, не, не,
ама лакше: јак сам у шаху као, не, не,
чек’ овако: јак сам у шаху као, не, не,
ма човече: јак сам у шаху као, не, не,
прекини, сад: јак сам у шаху као, не, не,
није тако: јак сам у шаху као, не, не,
о Боже: јак сам у шаху као, не, не,
удахни: јак сам у шаху као држава, не, не,
издахни: јак сам у шаху као држава, не, не,
мораш поново: Јак сам у шаху као, не, не,
стани, чекај, полако, не жури,
куд си навро, ама лакше, чек’ овако,
ма човече прекини, сад, није тако,
о Боже, удахни, издахни, мораш поново.
 
                 (Књижевна реч, Београд, 1986)
 
Izvor: autor
 
 
Erős vagyok a sakkban, mint az ország
 
Erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
állj: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
várj: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
lassan: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
ne siess: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
hová indultál: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
no, lassabban: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
várj, így: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
te: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
hagyd abba, most: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
nem így van: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
ó Istenem: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
végy levegőt: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
fújd ki a levegőt: erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
kezd előről: Erős vagyok a sakkban, mint a nem, nem,
állj, várj, lassan, ne siess,
hová indultál, no, lassabban, várj, így,
te, hagyd abba, most, nem így van,
ó Istenem, végy levegőt, fújd ki a levegőt, kezd előről.
 
                 (Megjelent: Književna reč, Beograd,1986)
 
Fordította: Fehér Illés