Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fordításaim. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fordításaim. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 7., csütörtök

Biljana Milovanović Živak: Таленат други, метафоре – Tehetség másodszor, metaforák

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат други, метафоре
 
Имам таленат за фризирање, шишање, уплитање
И расплитање, неговање, сушење, равнање крајева
(да изгледају као нови, свежи, непрепознатљиви)
За спуштање и подизање спасоносних мередевина,
као морнарских, које се додају дављеницима,
као пожарних, које воде до степеништа,
као љубавних, које је Мотовилка спуштала принцу
да се  попење до малог прозора високе куле
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.
 
 
Tehetség másodszor, metaforák
 
Tehetséges vagyok, frizurát készítek, hajat nyírok, beavatkozok,
Kibontakozok, gondozok, szárítok, végeket egyengetek
(olyanok legyenek, mint az újak, frissek, felismerhetetlenek)
A leengedésre és felemelésre szolgáló mentőlétrák,
mint a tengerészeké, melyet a fuldoklóknak nyújtanak,
mint a tűzoltóké, melyek a lépcsőkhöz vezetnek,
mint a szerelmeseké, melyet az Aranyhajú lány szerelmének nyújtott,
hogy a magas őrtorony kicsiny ablakához másszon
 
Fordította: Fehér Illés


2024. február 21., szerda

Biljana Milovanović Živak: Таленат први, детаљ – Tehetség először, részlet

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат први, детаљ
 
Имам таленат да уочим детаљ, за који сви други
Мисле да је безначајан, рецимо дугме које виси
на капуту (само што није отпало, округло, мало,
велико, пљоснато, дебељушкасто), а ја по њему
могу да направим цео споменик у природној
величини, од црног мермера, да стоји у парку
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.
 
 
Tehetség először, részlet
 
Tehetséges vagyok, észreveszem a másoknak
Semmiségnek tűnő részleteket, mondjuk a kabáton
lógó gombot (majdnem leesik, kerek, kicsi,
nagy, lapos, gömbölyű), én meg képes vagyok
rajta fekete márványból, természetes nagyságban
szobrot készíteni, hogy a parkban álljon
 
Fordította: Fehér Illés


2024. február 16., péntek

Risto Vasilevski Кажа о занетом човеку – Mese a lelkes emberről

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Кажа о занетом човеку
 
Човеку се указа нешто на стаблу дрвета,
пожури да види каква је то белина.
Ни стигао није на другу страну –
на стаблу је већ висила читуља
                             с његовим именом!
 
Заустављали су се пролазници,
премештали га из приче у причу.
 
Неки су га тог поднева видели
како се враћа с реке,
погледа засићеног
огледалима воде,
по којима скакућу
испошћени пловци.
 
Други су у њему препознали
човека чврстог, на ногама;
веселника који жури,
обилази места и офисе,
пун наде у одласку,
без икакве вере у повратку.
 
Трећи су сведочили
о његовој занетости,
умећу које ретко ко разуме,
те несмотрено
прелази улицу –
као други део света.
 
Остали су му давали
печат свог живота
и тако се бранили
и од његове и своје судбине.
 
А он је већ стигао
можда, где је наумио,
или невољно хтео,
али о томе није желео
никога да обавести.
 
Оставивши само траг –
читуљу коју спира киша,
која ће, с времена на време,
опет свањивати као белина
и управо с тог стабла
мамити туђе погледе
да препознају црне себе.
 

Mese a lelkes emberről
 
Az ember előtt megjelent valami a fa törzsén,
sietett megnézni, mi az a fehérség.
Még a másik oldalra sem ért –
a fatörzsön gyászjelentés csüngött
                                                   nevével!
 
Meg-meg álltak a járókelők,
egyik meséből a másikba helyezték.
 
Néhányan azon a délután
a folyóról visszatérve látták,
tekintetében
a víztükörrel,
melyen kimerült
vadkacsák ugráltak.
 
Mások a lábán biztosan
álló embert ismerték fel benne;
a jókedvűt, aki siet,
különböző helyeket, irodákat keres fel,
induláskor tele reménnyel,
a visszafelé vezető úton reményvesztetten.
 
Megint mások lelkesedéséről
tanúskodtak,
a kevesek által érthető készségről,
meg az utcán szórakozottan
megy át –
mint mások a világ egy részén.
 
A többiek saját életük
ismérveit ragasztották rá,
így védekeztek
sorsa és saját sorsuk ellen is.
 
Ő viszont, talán már odaért,
ahová szándékozott,
vagy tulajdonképpen nem akart,
de erről senkinek sem
kívánt szólni.
 
Csak nyomot hagyott –
az eső-mosta gyászjelentést,
amely időről időre
ismét fehérségként jelenik meg,
pontosan azon a fatörzsön
és vonzza az idegen tekinteteket,
hogy saját végzetüket felismerjék.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2024. február 15., csütörtök

Krsto Milošević Очева кућа се руши – Apám háza romokban áll

 

Krsto Milošević Padine, 22. oktobar 1949. – 

Очева кућа се руши
 
Из оџака дим не пуши,
Очева се кућа руши.
 
Попуцале таванице,
Старој кући руже лице.
 
Испод крова сова спава,
Стара кућа прокишњава.
 
А кад ветар јаче дуне,
Зидови се трошни круне.
 
Из оџака дим не пуши,
Очева се кућа руши.
 

Apám háza romokban áll
 
A kéményből füst nem száll,
Apám háza romokban áll.
 
Megrepedt a padlás,
Csúf immár az öreg ház.
 
Bagoly pihen a tető alatt,
A lakás nyirkos, nem szikkad.
 
Mikor meg eljő a forgatag,
Roskadoznak az öreg falak.
 
A kéményből füst nem száll,
Apám háza romokban áll.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.bastabalkana.com/2013/05/%D0%BA%D1%80%D1%81%D1%82%D0%BE-%D0%BC%D0%B8%D0%BB%D0%BE%D1%88%D0%B5%D0%B2%D0%B8%D1%9B-%D0%B8%D0%BA%D0%BE%D0%BD%D0%B0-%D1%83-%D0%BF%D1%80%D0%B0%D0%B7%D0%BD%D0%BE%D1%98-%D0%BA%D1%83%D1%9B%D0%B8/

Oto Horvat Glasovi – Hangok

 

Oto Horvat Novi Sad 17. februar 1967. – 

Glasovi (Canti)
 
IX
 
un travestimento etc.
 
Bila je to moja greška.
Nije trebalo da predložim da odemo na ručak
u restoran te subote
 
trebalo je da nastavimo sa životom
dosadnih supružnika koji to još nismo postali
ti da se baviš tvojim native people
ja mojim prevodima Sangvinetija
 
radovati se i radovati mi se
 
bila je greška otići na ručak te subote i naručiti
primo piatto e poi secondo e dolce e vino e
mezzo litro d’acqua non gassata e caffe
i osećati se ponovo kao vrelo zaljubljen par
 
jer posle dok sam plaćao
ugledao sam se u ogledalu iznad šanka
i primetio svoju crnu kosu prošaranu sedim
i tebe sa moje leve strane
kako sediš ne više kao šumska nimfa
 
i pretrnuo užasnut
 
da nas dvoje dakle ipak
uprkos svemu uprkos nama
 
sve smo bliži
 
prahu i pepelu
 
Izvor: https://www.kcb.org.rs/arhiva_vesti/pesma-na-dan-oto-horvat-4/
 
 
Hangok (Canti)
 
IX
 
un travestimento etc.
 
Az én hibám volt.
Azon a szombaton hogy étteremben ebédeljünk
nem kellett volna ajánlanom
 
akik még nem vagyunk
az unalmas házastársak életét kellett volna folytatnunk
neked a te native people-vel való vesződést
nekem meg a Sanguinetti fordítást
 
örülni önmagamnak örülni
 
azon a szombaton hiba volt ebédre menni
primo piatto e poi secondo e dolce e vino e
mezzo litro d’acqua non gassata e caffe-t rendelni
és ismét érezni szerelmes párként létezünk
 
mert míg fizettem
a söntés feletti tükörben
észrevettem ősz hajszálakkal tarkított fekete hajamat
és bal oldalamon téged
ahogy többé nem erdei nimfaként ülsz
 
megrettentem
 
tehát mi ketten mégis
mindenek ellenére magunk ellenére
 
a porhoz hamuhoz
 
egyre közelebb kerülünk
 
Fordította: Fehér Illés


Snežana Minić Erinije, furije i sl. – Errinüszok, fúriák és hasonlók

 

Snežana Minić Niš 22. januar 1958. – 

Erinije, furije i sl.
 
                                    Za R. L.
 
Danas, iz ove lekovite daljine, možemo reći
Da smo bile nežne, mlade i zaljubljene
Tada, kada smo iz našeg nebeskog grada
Krenule u osvajanje sveta
Da je naša ljubav bila neograničena,
Odnosila se na sve predmete, biljke i bića,
Na slikare, lopove, trgovce, ubice, lutalice i druga bića,
Na škrabala, slična nama
 
Uživale smo opijene ljubavlju na najrazličitijim mestima
Opijene nepoznatim gradovima
Hodajući Dekartovom, Humboltovom,
Nepoznatom ulicom do kraja i natrag
 
Danas sa manje više vremenom obojenim licem,
Sa nevernim i manje vernim muževima,
Zagledanim u prsa devojaka,
Koje su kao mi nekada,
Sa kćerima i sinovima ili bez njih
Osećamo da smo nešto negde
Propustile, izgubile, u žurbi,
Nešto što nam samo neodredjeno nedostaje
Ovoga časa, dok ispijamo posle toliko godina
Sa drugaricom crveni martini
 
Naše reči su pesme sirena
Mada prolaznicima ličimo na erinije, furije i slična bića
Jer se okreću i čudno gledaju za nama.
 
Izvor: https://poetopolis.blogspot.com/2018/01/snezana-minic.html
 
 
Errinüszok, fúriák és hasonlók
 
                                     R. L.-hez
 
Ma, ebből az áldásos távolságból, állíthatjuk,
Gyengédek, fiatalok, szerelemesek voltunk,
Amikor földöntúli városunkból
Világmegváltó utunkra indultunk
Végtelen szerelmünk
Minden tárgyra, növényre, élőlényre,
Festőre, tolvajra, üzérre, gyilkosra, vándorra és egyéb élőlényre,
Firkászra, hozzánk hasonlóra vonatkozott
 
A legkülönbözőbb helyeket szerelemittasan élveztük
Ismeretlen városokkal megigézve
Jártunk Descartes, Humboldt nyomán,
Véget nem érő ismeretlen utcákon
 
Ma, többé-kevésbé idővel árnyalt arccal,
Oldalunkon hűtlen és kevésbé hűtlen férjekkel,
Nézve a fruskákat,
Akik olyanok, mint mi egykor voltunk,
Lányainkkal, fiainkkal vagy nélkülük,
Érezzük, valamit, valahol,
A rohanásban elmulasztottunk, elveszítettünk,
Valamit, ami csak meghatározatlanul hiányzik,
Jelen pillanatban, míg annyi év után
Barátnőmmel vörös martinit iszunk
 
Mondókánk szirén-dal,
Viszont a járókelők errinüszokat, fúriákat és hasonló lényeket látnak,
Csodálkozva néznek utánunk.
 
Fordította: Fehér Illés


Laslo Blašković Posmrtna maska – Posztumusz álarc

 

Laslo Blašković Novi Sad 25. juni 1966. – 

Posmrtna maska
 
Mislim da bi najbolje bilo da ljudi,
kad im dodje vreme,
jednostavno iščeznu.
 
Spakuju svoje stvari i izgube se.
 
Da ih oni što ostanu
mogu iscediti
kao žalosni miteser.
 
Pretpostavljam da bi nam svima
bilo lakše.
Pretpostavljam da bismo se svi
manje plašili.
 
Ma, najbolje bi bilo nestati,
ispariti kao prosuta mrlja
benzina na suncu.
Ne ostaviti iza sebe
nijedno raskrvavljeno srce.
 
(Tu se,
svakako,
moraju ubrojati i ona životinjska,
nema ništa tužnije
od mačjeg rekvijuma,
od pseće sevdalinke.)
 

Posztumusz álarc
 
Gondolom, legjobb lenne, ha az emberek,
mikor idejük letelt,
egyszerűen eltűnnének.
 
Csomagolnak és nyomuk vész.
 
Hogy az itt-maradottak
szomorú pörsenésekként
kifacsarhassák őket.
 
Feltételezem, mindannyiunknak
könnyebb lenne.
Feltételezem, mi mindannyian
kevésbé félnénk.
 
Na, legjobb lenne semmivé válni,
napon kiöntött
benzinfoltként elpárologni.
Magunk után egyetlen
vérző szívet sem hagyni.
 
(Ide,
mindenképpen,
az állatokat is be kell sorolni,
a macska-rekviemnél,
a kutya-szevdalinkánál1
semmi sem szomorúbb.)
 
1szevdalinka – bosnyák érzelmi népdal
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/861406467225223/posts/laslo-bla%C5%A1kovi%C4%87ravna-crtaupe%C4%8Datljive-i-neo%C4%8Dekivane-pesni%C4%8Dke-slike-ispunile-su-kn/3871710069528166/

2024. február 12., hétfő

Miodrag Jakšić Isto – Ugyanaz

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Isto
 
Volela, nevolela,
tebe instinkti vode
jednim osećajem, stvaraš
dve slike.
Bio, ne bio, tvoj stvor…
Dileme su ti odgovor.
Traže alternaciju,
za svaki slučaj.
Oni koji spajaju i razdvajaju,
traju.
A različitim putevima hode…
Jednom je to ishodište,
drugom sunce slobode.
 

Ugyanaz
 
Szeretsz, nem szeretsz,
két képet alkotva
ösztönök vezérelte egyetlen
érzés vezet.
Volt, nem volt, teremtésed…
Válaszod kétkedésed.
Fordulópontot keres,
mindenesetre.
Akik összekötnek és szétválasztanak,
léteznek.
Ám különböző utakon járnak…
Kiindulópont az egyik számára,
a másiknak a szabadság sugara.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/reel/766786038825948

Dejan Đorđević Знам ту муку – Ez a nyomor ismerős

 

Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. – 

Знам ту муку
 
песнику Новици Тадићу
 
На једном крају града, песник
На другом, његове ципеле
Ципеле труну, песник носи свој крст.
 

Ez a nyomor ismerős
 
Novica Tadić költőhöz
 
A város egyik sarkában, a költő
A másikban, cipője
A cipő rohad, a költő keresztjét cipeli.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2024. február 2., péntek

Dragica Draga Grbić Војводино – Vajdaság

 

Dragica Draga Grbić Sarajevo 6. april 1946. –

Војводино
 
Са лијеве стране мога срца
Цвјетају сунцокрети
Са десне пшеница зри
Моје срце у сред Војводине
Расте као кукуруз
Својеглаво
Високо
Надвисило сва поља
Па надгледа
Као са брда
У Босну
Недостаје му
Ријека шума пропланак
Пресадили га овдје
А оно би тамо да зри
 
Војводино
Прегазила бих ја тебе
Ал си дуга и широка
Нема краја твоме зрноплету
До поднебесја миришу
Хљебови твоји
Да се посијем у бразду
И изникнем млада
Сазрела бих у теби
 

Vajdaság
 
Szívem bal oldalán
Napraforgó virágzik
Jobb oldalán búza érik
Szívem Vajdság közepén
Kukoricaként nő
Makacsul
Magasra
Minden kaszálót túlnő
És szemlél
Mint a hegyekről
Boszniában
Hiányoznak
A folyók az erdők a fennsíkok
Mindent átültetnék
Az meg ott érjen
 
Vajdaság
Elgázolnálak
De hosszú vagy és széles
Mindenütt érett mezők várnak
A horizont
Kenyérillattal telt
Ha egy barázdába vetném magam
És fiatalként megjelennék
Meg benned érnék
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Milan Orlić: Морнарска песма, Одисејева – Tengerész dal, Odüsszeuszé

 

Milan Orlić Pančevo 15. novembar 1962. – 

Морнарска песма, Одисејева
 
Итака ми је, не кријем, у срцу била, о дувек и заувек:
ако већ нисам, о њој
мислио, у име славе њене, делао: сањао сам је. Тако:
тек њоме окрепљен,
за искушења оснажен, нова: из снова сам се будио.
Чак и из кошмара,
најјезовитијих. Ако је, чудом неким, сањао нисам:
жироскоп, компас
магнетни или сателитски: на пут су брод враћали,
прави. Пут једини,
пут узвишени. Па је мени лако било, да периметар
пловидбе: са и без
формуле, математичке: израчунам непогрешиво,
у даху. Где Сунце плаво,
Итаке наше, излази: где не залази, никада: знали смо,
без изузетка, иако
од морнарског живота огрубели, морепловци – сви.
Чак и у разореној
и бешчашћем просаца, пустошеној и понижаваној,
али и даље недужној,
нетакнутој и непониженој: животодајан је: још увек
био њен сјај. Прамац
су наш, струје подводне: поузданошћу ГПС навигације,
поморске, ка мору
усмеравале њеном: обалама, на којима лотос зре. Душу
узбуркавали нису: ни
Лотофагове, мање још: Киркине чини, ни Полифемова,
ни прождрљивост
Лестригонаца. Чак ни Посејдонов гнев. Јер ако једном,
случајно макар
схватиш: из какве си луке, раскошне испловио, а да
ни слутио ниси:
разумећеш, још лакше, каквој земљи бродиш. Ведар ће
бити твој, довека пев.
 
Izvor: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр.13-14.
 
 
Tengerész dal, Odüsszeuszé
 
Ithaka, nem tagadom, szívemben volt, mindig és mindörökre marad:
ha nem is
gondoltam rá, dicsőségéért tevékenykedtem: róla álmodtam. Így:
vele felfrissülve,
a próbatételekre, újakra, megerősödve: álomból ébredtem.
Még a rémálomból is,
a legborzalmasabból. Ha nem is álmodtam, valami csoda folytán:
a delejtű, a mágneses
vagy műholdas iránytű: a hajót visszaterelte, a jó
útra. Az egyetlen útra,
a magasztos útra. Hát könnyű dolgom volt, a hajójárat
periméterét: matematikai
képlettel vagy a nélkül: pontosan kiszámítottam, egy
pillanat alatt. Ahol kék a Nap,
Ithakánké, hol kel fel: hol nem nyugszik le, sohasem: tudtuk,
mindahányan, pedig
a tengerészélettől eldurvultak, a tengerészek – egytől egyig.
Még leromboltan,
megbecstelenítetten, szétzúzottan és megalázottan,
továbbra is ártatlan,
érintetlen, meg nem alázhatták: árad belőle az élet: még mindig
ragyog. Hajónk orrát,
a vízalatti áramlatok: tengerészeti GPS nyomkövető
pontossággal, tengere
felé irányították: partja felé, ahol a lótusz terem. Szellemét
nem zavarták meg: még
a Lotophagoszok sem, még kevésbé: Kirké tettei, sem Polüphémosz,
sem a falánk
laisztrügónok. Még Poszeidón haragja sem. Mert ha egyszer,
még ha véletlenül is
felfogod: milyen kikötőből, fényűzőből indultál, a nélkül,
hogy sejtetted volna:
megérted, még könnyebben, milyen föld felé haladsz. Vidám
lesz, dalod, mindörökre.
 
Fordította: Fehér Illés
 


2024. február 1., csütörtök

Vladimir B. Perić 7. еtidа – 7. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 20. oktobar 1976. –

7. etida
 
             ‒ Spavaj sine... ”:Sati 0 minuta 5 ‒ pravo vreme za Noćni program Radio Beograda... ” … i dok teku uvodni taktovi špice svest pulsira sve slabije…
            Ovih dana pošao sam u školu sa mnoštvom romske dece... (dan je i školski metež a ja sam sâm). Nije me nepoznatog strah... (nagoreli zidovi, prljavi WC-i, izbrljane klupe u likovnom kabinetu). Strah me je školskog zdanja (prazna je škola nema dece samo glasovi).
            Sve mi je novo, ali kao da sam ovde već 37 godina. 37 puta déjà vu (Dan mrmota: ne! To će biti deset godina kasnije). Da li je ovo rekonstruktivna ili restaurativna nostalgija? O, zašto je to važno?!
            U jednoj ruci, (maloj ruci, Bože kako su čudni ti prstići kao da nikada nisu ni bili moji!) držim ruski bukvar tek stigao iz Topole, svodovi školskog hodnika su visoko a izlaz je daleko. Na kraju hodnika su vrata, iza njih dva hodnika koja se račvaju (pravi triler, filmski, video, muzički ‒ nebitno!). Bol ne osećam, umor ne osećam, no volju da kroz ovaj lavirint koji me ne mazi, iznova i iznova prolazim... i znam (he he he) da ne mogu iz njega da izađem...
            „...bilo je to sve što smo Vam pripremili za večeras...(fšžšfsžsifž)... Beograde, dobro jutro! (kap, kap, kap, kap, kap.............).
 

7. etűd
 
             Aludj fiam...”:0 óra 5 perc ‒ a Belgrádi Rádió Éjszakai műsora éppen most kezdődik... ” …és míg a bevezető taktusok hallatszanak, a tudat egyre gyengébben ver…
            Iskolába, sok roma gyerekkel együtt, a napokban indultam… (nappal van, iskolai tumultus, én meg egyedül vagyok). Az ismeretlentől nem félek… (üszkös falak, piszkos WC, a rajzteremben maszatos padok). Az iskola épületétől félek (az iskola üres – gyerekek nincsenek – csak hangok).
            Számomra minden új, de mintha már 37 éve itt lennék. 37-szer déjà vu (Időtlen időkig: nem! Tíz év múlva lesz). Ez a nosztalgia alkotó vagy helyreállítási jellegű? De miért is fontos?!
            Egyik kezemmel, (a kis kézen, Istenem, milyen furcsák azok az ujjak, mintha sosem tartoztak volna hozzám!) a Topoláról éppen most érkezett orosz ábécéskönyvet tartom, az iskola boltívei magasan vannak, a kijárat meg messze. A folyosó végén ajtó, mögötte a folyosó kettéválik (valódi thiller, film, videó, zenés – nem fontos!). Fájdalmat, fáradtságot nem érzek, de azt, hogy ezt az engem nem dédelgető, kihívó útvesztőt újra és újra végig-járjam… és tudom (ha ha ha), belőle sosem jutok ki…
            „… ez volt minden, amit ma éjjelre Önöknek készítettünk… (fszssfszzsszifzs)… jó reggelt, Belgrád!(csepp, csepp, csepp, csepp, csepp.............).
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

2024. január 31., szerda

Vlasta Mladenović Један дан на власти или ружан сан – Egy nap a hatalmon vagy rossz álom

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Један дан на власти
или
ружан сан
 
Шта ли се то догађа,
на улицама ми се јављају
они који ми се никад
јавили нису,
ни добар дан,
ни помоз Бог
да кажу
пре догађаја тог.
 
Не знам који је разлог
толике промене,
да толико штују
и љубе мене,
откуд толике љубави
у времену мржње.
 
Прилазе ми пријатељи
које одавно видео нисам,
угађају ми нешто,
чине то вешто,
све по мојој жељи,
мада ја не тражим ништа.
 
Долазе дојучерашњи непријатељи,
нуде услуге,
радо би да буду
моје верне слуге.
 
Посебно се тискају рођаци,
они су ми најближи,
мада ја ни не знам
да имам толику родбину,
одувек сам био сам.
 
Нарочито се нуде
слаткоречиви писци,
они би да буду,
о, то је најлакше,
дворске луде.
 
Али, све је само сан,
ноћна представа
у којој играм краља,
како да објасним
актерима тим
да је то само комад
пролазног позоришта
и да сам ја Нико,
а они су Ништа.
 

Egy nap a hatalmon
vagy
rossz álom
 
Mi történik,
az utcán azok köszöntenek,
akik eddig sosem
köszöntöttek,
se jó napot,
se Isten hozott,
szájukból, felém,
el nem hangzott.
 
Nem értem,
mi történt, hogy egyszeriben
ennyien becsülnek,
rajonganak értem,
a gyűlölet idejében
honnan ennyi szeretet.
 
Megjelennek
a régen nem látott barátok,
bókolnak,
ügyesen tetszelegnek,
kívánságom szerint,
pedig semmit sem kérek.
 
Jönnek a még tegnapi ellenségek,
szolgálatkészek,
állítják,
hű szolgáim lesznek.
 
Különösen a rokonok furakodnak,
hozzám legközelebb ők vannak,
igaz, nem is sejtettem,
hogy ennyi rokonom lenne,
eddig magányos voltam.
 
Kínálkoznak, hízelegnek
a költők is,
ők, legszívesebben,
ó, ez a legkönnyebb,
udvari bohócok lennének.
 
De, álom volt ez, csupán,
éjszakai előadás,
én voltam a király,
hogyan magyarázzam meg
a szereplőknek,
csak átmeneti
színházi mutatvány volt,
én vagyok a Senki,
ők meg a Semmik.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Власта Младеновић: Драинац и друге песме, Културисток-Пресинг, Младеновац 2018. стр. 43-44.

Miodrag Jakšić Reči prebroj – Számold a szavakat

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

Reči prebroj
 
Pričaj mi o sebi…
Kažeš – Ne bi.
Slobodno i nemoj…
Prećuti. Reči prebroj.
Mislima tutnjaju stada,
Prepuna krčedinska ada.
Ogroman broj.
A joj…
Šta reći?
Sreću, kako preći,
Bežeći ka njoj…
Čuvaj se, anđele moj.
Svetla se gase,
Jutro će doć,
a teško da ću ispratit noć.
Ljubav spada u takav kroj.
Odlazim kao tvoj…
 

Számold a szavakat
 
Magadról mesélj…
Mondod – Nem tennéd.
Hát légy szabad…
Titokzatos. Számold a szavakat.
Sokadalom az elképzelésekben,
Kerekeden a szigeteken.
Tolongás.
Jaj, mi vár…
Mit tenni?
A szerencsét hogyan átverni,
Elébe kell menni…
Vigyázz magadra, kedvesem.
Hunynak a fények,
Jön a reggel,
de az éjt ki nem kísérem.
Ilyen a szerelem.
Mint a tiéd megyek el…
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/miodrag.jaksic.3

Živko Nikolić Млад – Fiatal voltam

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Млад
 
јутрос сам се пробудио млад
спреман ка сунцу да полетим
али је сунце ка твом наручју измицало
у зрак се изливало у траву плаветну
плаве звезде широко расклапало
једно је зрно на мој длан пало
длан се ширио а ја сам био млад
и плаво је било тамо где сам стао
јер је плаво од тебе дотицало
та нит на мом длану то зрно
тек сам се пробудио а већ си ми
и осмех и чело у плаво обојила
био сам бескрајно плав
плав до само теби знаног облика
 
25. 8. – 16. 12. 2001. Београд
 
 

Fiatal voltam
 
ma reggel fiatalon ébredtem
a nap felé akartam röppenni
de a nap öled felé mozdult
szétterült a levegőben a kék fűben
szétszórta a kék csillagokat
egy szemcse tenyeremre esett
a tenyér terjedt én meg fiatal voltam
és kékségben álltam
mert tenyeremen az a szál
az a szemcse a kék tőled eredt
éppen csak felébredtem de mosolyomat
és homlokomat kékre festetted
végtelen kék voltam
kék a csak számodra ismert alakban
 
2001. 8. 25. – 12. 16. Belgrád
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Risto Vasilevski Leptir, sudbina – A lepke, a sors

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Leptir, sudbina
 
Leptir i ja
jedini smo život u sobi
 
Kruži on
oko svog sunca
daleko od pomisli
da je to žarulja smrti
 
Ja već davno ušao
u krug svetlosti vremena
nikako da nađem put
kojim se leči vatra
što me iznutra peče
 
Leptir i ja
najbliži smo život smrti
 

A lepke, a sors
 
A lepke és én
jelentjük az életet a szobában
 
Ő saját napja
körül kereng
anélkül hogy tudná
az a halál égője
 
Én az idő fénykörébe
már régen beléptem
de az utat mellyel
a bensőmet égető tüzet
gyógyítani lehet nem lelem
 
A lepke és én
a halálhoz a legközelebbi élők vagyunk
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2024. január 30., kedd

Biljana Milovanović Živak: Таленат осми, игре престола – Tehetség nyolcadszor, trón-játékok

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат осми, игре престола
 
Поврх свега, имам талента за привлачење
Басиста, спортиста, историчара, психичких
Болесника, нарочито Песника,
Који супротстављају моју фигуру – фигурама
Које употребљавам док пишем, упоређујући
Свет причине и стварни свет у својим главама
У којима су они сами неодољиви заводници,
У дуплом огледалу, у чијем одразу не виде
Никога сем себе; повлачећи оштру границу
Између себе, са једне, и мене, са друге стране,
Будући да моје песме никако не смеју ометати
Њихову представу о Афродити која не може
Истовремено бити и Хера, и Артемида и Софија,
Јер зашто би, побогу, Стари Грци имали толико
Богиња да је у једној било могуће окупити бар две
Врлине? А Зевс је Зевс, један једини, на престолу,
Као, у осталом, и Син Божији.
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.
 
 
Tehetség nyolcadszor, trón-játékok
 
Mindenekelőtt, különös tehetséggel vonzom
A Basszistákat, a sportolókat, a történészeket,  
Az Elmebetegeket, elsősorban a Költőket,
Akik szereplőimet azokkal szembesítik – akiket
Míg írok, szerepeltetek, összehasonlítva
A mesevilágot a valós világgal, ők azok,
Akik meggyőződésük szerint ellenálhatatlanul
Vonzóak, a kettős tükörben önmagukon kívül
Senkit sem látnak; éles határvonalat húznak,
Az egyik oldalon ők vannak, a másikon én,
Hisz előadásukat Aphroditéről, aki egyúttal
Nem lehet Héra is, Artemisz is, Szófia is,
Költeményeimmel nem zavarhatom,
Az istenért, miért is tenném, a Régi Görögök azért
Tiszteltek annyi istennőt, hogy egy legalább két
Erénnyel rendelkezzen? Zeusz Zeusz, az egyetlen,
A trónon, különben Isten Fia is.
 
Fordította: Fehér Illés


Željka Avrić Бездан – A szakadék

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Бездан
 
израња из мог бола
расте од моје самоће
 
ту где јецају сенке
укотвило се бездно
не дотичем му дно
не видим свод
 
спепељена у слутњи
замрежена обманом
 
у беспућу твоме
залутала
 
 

A szakadék
 
fájdalmamból került a felszínre
magányomból nő
 
itt ahol árnyak zokognak
vetett horgonyt a feneketlen mélység
mélyét nem érintem
boltozatát nem látom
 
sejtésben hamvasztva
fondorlattal körülvéve
 
vesztem el
rengetegedben
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vasa Pavković Крадом, испод ока – Suttyomban

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Крадом, испод ока
 
1.
Сећам се како смо се смејали
изнад чашица шљивовице.
 
Сећам се како нас је твој муж
крадом погледавао испод ока.
 
Примећивала си то
колико и ја,
али ничим ниси показивала.
 
Осим тим смехом,
који нас је баш то више
на смех подстицао.
 
2.
 Љубав сасвим сувишна
у позним годинама.
Непотребна.
Налик на рђаво корито
напуштеног брода.
Налик уопште на неко
Корито цеђи. Налик на јато
чађавих чавки, кажеш ми,
и љубиш ми образ.
 
3.
 Смрзнута, гола, црна врба на обали
мртва је, то је наша љубав, мислим.
И видим ту врбу, зимски смртолику,
и залеђену црну површ прошлости.
 
Неки дечак се клиза по томе леду.
Он са нашом тајном љубављу нема везе.
 
4.
 Нисам те познавао, кажем.
Ни ја тебе нисам познавала.
 
Нисам могао ни да помислим...
Ни ја нисам могла да помислим...
 
Живот као клопка мртве шкољке...
Празан оклоп корњаче, додајеш.
 
Страшно. Страшно изговорено са
врло дугим, дугим, ветровитим ш.
 
5.
Када се умори светло,
зидови дишу,
и баштице су пуне луковица
голубијег зумбула.
 
Знам да је незамисливо
да смо заклали зечића,
нашег белог идола,
али није то најгоре
што ће нам се десити.
Свака луковица те сећа
на Латинску Америку,
сваки голуб на Колумбију,
сваки заклани зека
на самоједе. Нервозна си,
не волиш ме више, нервира те
светло, нервирају зидови.
Могла би да ми прекратиш муке
када би жарко пожелела.
 
6.
Волим те, више не могу да изговорим
ту бледу секвенцу. Сећам се да сам
у последњем реду биоскопа,
док смо се грлили, и на каменој огради
кеја над реком, успевао да тој секвенци,
удахнем свој страсни жиг.
 
Али како би отприлике рекао
класични песник:
то је било у другој земљи,
а и љубав је мртва.
 

Suttyomban
 
1.
Emlékszem, egy pohár
szilvórium mellett hogyan nevettünk.
 
Emlékszem, férjed suttyomban
hogyan nézett bennünket.
 
Észrevetted,
ahogy én is,
de semmivel sem mutattad.
 
Csak azzal a mosollyal,
ami még jobban
a nevetésre ösztökélt.
 
2.
Élemedett korban
immár minek a szerelem.
Szükségtelen.
Olyan, mint az elhagyatott,
korhadt hajótest.
Olyan, mint a kimustrált
teknő. Olyan, mint a kormos
csókasereg, mondod
és arcomat csókolod.
 
3.
Agyonfagyott, meztelen, fekete, halott
fűz a parton, ez a mi szerelmünk, gondolom.
És látom azt a fűzt, téli, halált-hozó,
és a fekete, befagyott múlt felszínét.
 
Azon a jégen egy gyerek korcsolyázik.
Titkos szerelmünkhöz semmi köze.
 
4.
Állítom, nem ismertelek.
Én sem ismertelek, így a nő.
 
Eszem ágában sem volt…
Én, a nő sem tudtam elképzelni…
 
Az élet halott kagyló-kelepce…
Hozzáteszed, a teknős üres páncélzata.
 
Félelmetes. Félelmetes, hosszú, nagyon
hosszú, széllelbélelt é-vel kimondva.
 
5.
Mikor elfárad a fény,
a falak lélegeznek,
és a kertek jácint-hagymákkal
vannak tele.
 
Tudom, elképzelhetetlen, hogy
megöltük a nyulat,
fehér eszményünket,
de nem ez a legrosszabb,
ami ránk vár.
Minden virághagyma
Latin-Amerikára emlékeztet,
minden galamb Kolumbiára,
minden megölt nyúl
a szamojédre. Ideges vagy,
többé nem szeretsz, idegesít
a fény, idegesítenek a falak.
Megkímélhetnél a gyötrődéstől,
ha nagyon megkívánnál.
 
6.
Szeretlek, ezt az egyszerű tőmondatot
többé nem tudom kimondani. Emlékszem,
a mozi utolsó sorában vagyok,
míg a folyópart kőkerítésén
öleltük egymást, sikerült erre a mondatra
szenvedélyes bélyegzőmet lehelni.
 
De ahogy az örökbecsű
költő mondaná:
ez valahol, máshol volt,
és a szerelem is halott.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.skd.rs/wp-content/uploads/biblioteka/VasaPavkovicUvarljivomZivotu.pdf