Vera Basor Капи кише – Esőcseppek

 

Vera Basor Trebinje, 10. oktobar 1974. – 

Капи кише
 
Чекала сам сунце, а капима кише умила сам лице.
Питам, гдје си небо, чисто моје?
Гдје ми је сунце у завежљају јутра оставило осмијехе?
Шаптале су капи кише:
‘’Сунце нас послало’’.  
У капима кристалне кише.
Те најљепше зраке, дароване земљи  
храниле су душе немирне.
 
Izvor: autor
 
Esőcseppek
 
A napot várva arcomat esőcseppekkel mostam.
Kérdem, te ég, tisztaságom, hol vagy?
A mosolyt a reggelbe burkolva a nap hol hagyta?
Az esőcseppek suttogták:
„A nap küldött bennünket”.
Mint kristálytiszta esőcseppeket.
Ezek a földnek ajándékozott legszebb sugarak
táplálják a nyugtalan lelkeket.
 
Fordította: Fehér Illés

Bojana Knežević Noć stvorena za zagrljaje… – Az ölelések éje…

Bojana Knežević Banja Luka, 1989. – 

Noć stvorena za zagrljaje…
 
Postoje noći,
koje su stvorene
za život,
za ljubav...
Grijeh je umrijeti,
jedne takve noći,
ostavimo to za sutra,
za kišan dan,
za maglovito jutro,
za dugu hladnu noć...
Ne ove noći, ne sad...
 
Ova noć je stvorena
za mir,
za zahvalnost na životu,
na zdravlju,
za igru,
za ležanje i gledanje zvijezdi,
za zagrljaje i toplotu.
 
Ugrijemo se toplotom drugoga Bića
i uživajmo u dragocjenim sekundama bivstvovanja...
 
Izvor: autor
 
 
Az ölelések éje…
 
Vannak az életre,
a szerelemre
teremtett
éjek…
Ilyen éjjel
bűn meghalni,
hagyjuk holnapra,
holmi esős délutánra,
akármilyen ködös reggelre,
egy hosszú, rideg éjszakára…
Ne most, ne ezen az éjen…
 
Ez az éj
a nyugalomra,
az élet köszöntésére,
az életerőre,
a játékra,
a heverésre, a csillagok szemlélésére,
az ölelésre, a melegségre teremtett.
 
Egy másik Lény melegével melegedjünk meg
és maga a lét értékes pillanatait élvezzük …
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Повратку из сна – Álomból-tért

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Повратку из сна
 
Опет сам заглавио у повратку, ко и куда некако, ја себи никако.
Ако у сну сретнеш неког себиповратника, знај да сам то ја.
Сањивих очију у друштву насмејаног вука,
са штапом у руци и два пара наочара;
једне за читање љубавне поезије,
а друге за посматрање модерне уметности.
 
А ти само спавај, нећу им дозволити да те буде,
те златне пчелице кад крену да беру мед.
Одвешћу их на сладолед и пићемо лимунаду
заслађену сирупом од јавора и листићем менте.
А онда … чујем музику, весеље,
најлепше народне песме и све лети од радости,
а ја на рубу твог сна, чувам те да те не пробуде.
 
Izvor: autor
 
 
Álomból-tért
 
Visszatértemkor ismét megtorpantam, ki-ki valamerre, én semerre.
Ha álmodban magához visszatérttel találkozol, tudd, én vagyok.
Álmodozó szemekkel mosolygós farkas társaságában,
a kezében bottal és két pár szemüveggel;
egyikkel szerelemes verseket olvas,
a másikkal a modern művészetet figyeli.
 
Te nyugodtan aludj, nem engedem meg, hogy felébresszenek,
azok az arany méhek, ha mézért mennek.
Majd fagylaltot adok nekik és sziruppal meg
mentalevéllel édesített limonádét iszogatunk.
És akkor… muzsikaszót hallok, vigadás,
a legszebb népdalok és örömmmámor,
de én őrzöm álmodat, nem engedem, hogy felébresszenek.
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić Седам извора – Hét forrás

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Седам извора   Ти си Сву воду Са свих седам Извора у мени Слио у једно око Моје око. И баш то око Гледа у небо плаво Да се Господ Ослика у њима Скуп је вид Да се огледа у њима   Човек као ти.

Hét forrás   Te Az összes vizet Mind a hét Forrásból belém Öntötted egy szembe Szemembe. Pont az a szem Nézi a kék eget Hogy ott a Mindenható Jelenjem meg Szűk a láthatár ahhoz Hogy ott olyan ember jelenjen meg   Mint te.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić Последњи дан – Az utolsó nap

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Последњи дан
 
Слово Цртеж у песку У таласима звук
Из галаксије далеке, из тајанства и мира
У једно писмо прошло и будуће сабира
А коме ће повест бити поверена за наук
 
Спознаја или слутња, тек чулима се оте
Какав је био последњи дан, без страсти
Сведочиће  завичај мој који из ове красоте
Блиста на хоризонту и са њим ће срасти
 
Да ли ће час тај имати снагу и лепоту вулкана
Из утробе, силину воде из тамних дубина
Или ће нежно сунце овога умилног дана
 
Ка свом заласку објавити вечност Оца и Сина
Можда нам камен острошки светлошћу у заметку
Благовести. Или ће реч само као на почетку.
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
Az utolsó nap
 
A homokban a Betű a Rajz, A hullámokban meg a Hang
A távoli galaxis a titokzatosság a nyugalom üzenete
Múlt és jövő egyetlen levélbe sűrítve
De a történelmet tanulságként kire bízza majd
 
Felismerés vagy sejtés csak érzékek válthatják ki
Hogy milyen volt az utolsó nap az ebben a gyönyörben
Feltűnt a messzeségben csillogó szülőföldem
Fogja indulatokat mellőzve bemutatni
 
Tartalmazza-e majd az a pillanat a vulkán nagyszerűségét
Gyomrából a sötét mélyből előtörő víz erejét
És e kellemes késődélutáni napfény a gyengéd
 
Jelenti be az Apa és Fiú örökkévaló létezését
Netán az osztrogi szikla fénye mint az üdvösség
Hírét. Vagy csak a szó mint a kezdetek kezdetén.
 
Fordította: Fehér Illés

 

Miroslav Ninković Izmišljena pesma – Kitalált költemény

 

Miroslav Ninković Ruma 5. februar 1963. – 

Izmišljena pesma   Sve sam to izmislio i da je u jedan maslačak stao dobar komad neba i na njemu velika šarena kugla sa srebrnim prstenom, da se jednom nedeljno popodne udavilo u zalivenoj sveže pokošenoj travi, dok su žene okretale luk na plotni, muškarci šuštali novinama i duvanom, prozori stajali širom otvoreni, prašina se vitlala po putu, ose zalepile za mlado, zrelo grožđe. Toga dana sam izmislio da sam odrastao, izmislio sam reči koje sam izgovarao glasno i sigurno, izmislio sam pesme kojima sam se čuvao, glancao stihove kao nove cipele za čvrst korak. Izmislio sam taj pogled dublji od senke, dublji od snova u kojima kopam utrobom dok mi nad glavom srce bije i tuče. Izmislio sam zagrljaj za samoću, osmeh za dan i četvrtasti lokot za noć. Jedino nisam izmislio da je, kao da to tako mora, pljuštalo te večeri dok sam stajao pred tvojim vratima, čekajući zaludan da se otvore, kao dobre karte, kao šah-mat, kao poslednji hitac pobednika pred vatromet radosti. Nisam izmislio da sam zbog tebe sve ovo smislio, da ne ostanem sam sa licem koje ulična rasveta razvlači po barama puste, pokisle ulice.

Kitalált költemény   Mindezt csak képzeletem szülte egyetlen pitypangba a nagy színes ezüst gyűrűs labdával együtt elfért az ég egy része, egyszer egy vasárnap délután a meglocsolt frissen kaszált fűbe fulladtunk, míg a nők hagymát forgattak a tűzhelyen, a férfiak meg újsággal, dohánnyal babráltak, az ablakok tárva voltak, az út felett por kavargott, a darazsak a fiatal, érett szőlőre tapadtak. Azon a napon kitaláltam, hogy felnőttem, az általam kitalált szavakat hangosan, határozottam mondtam ki, olyan költeményeket találtam ki melyektől óvakodtam, a sorokat új cipőkként csiszoltam, hogy léptem biztos legyen. Kitaláltam ezt az árnyéknál, álomnál mélyebb tekintetet, melyben bensőmmel turkálok míg fejem felett szívem szakadatlanul zakatol. Kitaláltam a szeretetteljes fogadtatást, a magányt, a mosolyt a nappal, a négyszögletes lakatot az éj részére. Egyedül nem találtam ki azt, hogy, mintha nem lehetett volna másként, azon az estén szakadta az eső míg ajtód előtt vesztegeltem, mint a jó lapot, sakk-mattot, a győztes utolsó lövését az öröm tűzijátéka előtt hiába várva, hogy nyíljon. Nem találtam ki, hogy mindezt miattad találtam ki, hogy olyan arccal, melyet az utcai kivilágítás a megázott, kihalt sikátorok pocsolyáiban vonszol, ne maradjak egyedül.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Duška Vrhovac Sama – Egyedül

 

Duška Vrhovac Banja Luka 24. mart 1947. – 

Sama   Stanem na prozor i gledam tako u mrak vani u gustu tamu misli mi jezde u nizu beže gledam sebe samu. Gledam to oko što vešto beži i uporno traži obrise tvog lica senku mu u cvetu i ništa za nas više ne važi. Osmehne mi se iskra što mine pored tvog uha šapnem polako zažmurim do bola, do nedosluha. Izgovorim li slučajno reč grubu razgrnem mrak mahnem rukom kroz tugu i pretvorim te u sunčev zrak.

Egyedül   Az ablakba állok és csak úgy bámulok a sötétbe ki a sűrű sötétbe gondolataim röpködnek szöknek önmagamat nézem. Azt az ügyesen menekülő szemet nézem amelyik arcod árnyképét árnyékát a virágban állhatatosan keresi és számunkra immár semmi sem érvényes. Kihunyt szikra mosolygott rám füled mellett suttogok behunyom szemem tagadok mindent. Ha véletlenül goromba szót szólok széthajtom a homályt karommal szomorúan intek és napsugarat varázsolok belőled.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aćim Todorović Kroz noć straha – A félelem éjjelén

 

Aćim Todorović Han Pijesak, 21. septembar 1965. – 

Kroz noć straha
 
Napolju tama-umrla svjetlost. Sa hrasta, starog, zlosluti sova.   bagoly riogat.
Leleče vjetar-oluju goni, bjesnilom lomi dubinu snova.
Mrknu obrisi dalekih gora, nemušto ćute hrbati modri.
Iz pakla tame vučica vije, još okot vlažan urlikom bodri.
 
Uz r´jeku magla pritišće polje, pramenjem studi jeza se grana,
u daljini-nad svodom, pogrbljen mjesec crveni k´o ljuta rana.
I ova noć na pakao liči, na koloplet vrzi adskog pruća,
na krik, na vapaj grešnika, starog, na zadnji ropot prije smaknuća.
 
Pod zemljom zmije sklupčane čame, guštjeri, crvi i sve što gmiže.
Utvare jezde, sotone kriče, a svakog časa smrt je sve bliže.
Sjeverac bije, savija grane, raznosi polen u oblak praha.
Odnekud molitva zažubori, spasonosno, tiho, kroz noć straha.
 
Izvor: https://www.nekazano.me/kroz-noc-straha-acim-todorovic.php
 
 
A félelem éjjelén
 
Kinn homály – fény sehol. Egy öreg tölgyön bagoly riogat.
Jajong a szél – vihart kerget, dühösen tördeli a mély álmokat.
Árnyképek a távoli hegyek, a kék hegygerincek csendben vannak.
A pokol mélyén szuka vonít, nedves utódot üvöltve sarkall.
 
A folyó mentén köd száll a mezőkre, a fagyban iszony terjed,
a távolban – a láthatár felett a hold görnyedt, vörös, mint a fertőző seb.
Ez az éj is a pokolra hasonlít, az alvilági vessző iszonyatos táncára,
a sikolyra, a bűnös segélykiáltására, a kivégzés előtti haláltusára.
 
Kígyók, gyíkok, férgek, minden, ami mászik, a föld alatt sorvad.
Egyre közelebb a halál, rikolt a sátán, látomások lovagolnak.
Ágakat tör, porfelhőbe pollent hord az északi szél.
Valahonnan megmentő ima hallatszik, a félelem éjjelén.
 
Fordította: Fehér Illés

Izudin Ašćerić Psi – Kutyák

 

Izudin Ašćerić Novi Pazar 4. decembar 1995. – 

Psi
 
Postoje tri vrste pasa
 
Imamo pse koji se rode među psima
Ostaju da budu kao oni, i tako sve dok ne uginu od bolesti
                                                                                  ili gladi
Imamo pse koji se rode u uređenim domovima
Izlaze u šetnje, zdravo se hrane, toplo im je, ali ih vode
                                                                       za povodac
I treće, pse koji se rode među psima
Dele istu hranu, hladnoću, teskobu, ali veruju i rizikuju
Ostavljaju pse iza, lutaju sa nadom, zaboraviš da ih je ikada
                                                                            i bilo, a onda
Jednog psećeg dana prođeš pored njihovog doma, vidiš
                                                          da nemaju povodac
Da nisu sami, i da se ne osvrću na prolaznike
Pronašli su kosku, koju su prećutali, jer psi i povodci
                                                      ne veruju u slobodu
 
 
Izvor: autor
 
 
Kutyák
 
Három fajta kutya van
 
Vannak kutyák között született kutyák
Olyanok, mint azok, amíg meg nem halnak betegségtől
                                                              vagy az éhségtől
Vannak rendezett otthonokban született kutyák
Sétálnak, egészségesen táplálkoznak, nem fáznak, de pórázon
                                                                               vezetik őket
Harmadszor, kutyák között született kutyák
Osztoznak élelemben, fagyban, szükségben, de hisznek, kockáztatnak,
A kutyákat elhagyják, bízva bolyonganak, elfeleded, hogy valaha is
                                                                                      léteztek, majd
A kutyák napján elmégy otthonuk mellett, látod
                                                      nincs pórázuk
Nincsenek egyedül, a járókelőkkel nem törődnek
Megtalálták a csontot, melyet elhallgattak, mert a kutyák és a vezetők
                                                                 a szabadságban nem hisznek
 
Fordította: Fehér Illés

Suzana Rudić Ошишана песма – Megnyírt költemény

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. – 

Ошишана песма
 
Рекао си „ако престанеш да ме волиш, не шишај косу”,
тад нестаће несаница у којој сам те родила, умреће зрак Сунца
који је урезао на образ дан кад смо се срели,
тектонске плоче прогутаће ирисе
којима си шапутао моје име.
 
Рекао си „не шишај косу”,
ускратићу другом благослове,
бацићу те на колена као Блуднoг сина,
неке љубави знај рођене су да умру и постану проповед,
освану у даљинама беле
као прва постеља новорођенчета.
Пре него што постанеш руина,
а моје очи транспарент уличним свирачима,
у развенчаним данима не клањај се реликвијама,
неко је прорекао да се рубикова коцка
не решава кад замршене жеље
месечаре по крововима вечитих стажиста.
 
Љубав је једначина са две непознате,
два успутна пиктограма која дишу
један другом за врат, летњи џез у суморним данима.
Дотаћи ћемо у овом огњу прапочетак,
везати црвени конац звездама,
али нећемо престати да меримо украдене
минуте на ручним зглобовима,
откуцане у празним погледима.
 
Izvor: Сузана Рудић: Шаптај тишине, Поетикум, 2025. стр. 6
 
Megnyírt költemény
 
Azt mondtad „ha már nem szeretsz, ne nyírj hajat”,
akkor megszűnik az álmatlanság, melyben szültelek,
meghal a találkozásunkkor arcomba vésett Napsugár,
az íriszt, mellyel nevemet suttogtad,
tektonikus lemezek nyelik le.
 
Mondtad „ne nyírj hajat”,
a másiktól megvonom az áldást,
Eltévedt fiamként kényszerítelek térdre, vedd tudomásul,
van azért született szerelem, hogy meghaljon és igehirdetéssé váljon,
majd, akár az újszülött első nyughelye,
a fehér messzeségben virradjon.
Mielőtt romhalmazzá válsz,
szemem meg az utcai zenészek hirdetése lesz,
meggyalázott napokon ereklyéket ne imádj,
valaki megjósolta, a Rubik-kocka
nem oldható meg, ha a bonyolult vágy
az örökös gyakornok háztetőjén alva-jár.
 
A szerelem kétismeretlenű egyenlet,
egymás nyakában lihegő két
út közbeni piktogram, nyári jazz a borongós napokon.
A kezdetet érintjük majd meg ebben a tűzben,
a csillagokra piros fonalat kötünk,
de az üres tekintetekben leütött,
csuklókon ellopott pillanatok
számlálgatását nem hagyjuk abba.
 
 Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Сађење дрвета – Faültetés

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Сађење дрвета   У парку у Тверу1 садим руско зимзелено дрво с македонском душом   Какво узбуђење – прилазим му као детету подижем га нежно љубим стабло лагано га спуштам у ископану рупу затрпавам корење земљом заливам водом   Док то радим оно ми милује лице нешто шапуће   Знам шта жели да ми каже –   Кад надрасте остало дрвеће и одживи живот жели да постане књига коју ће неко држати на грудима и сласно читати – о спајању простора и простора времена и времена о вези између живота и живота и њеној јединственој лепоти која је пролазна а ипак вечно траје   Твер, 9. јун 2009.   1Парк Филолошког факултета

Faültetés   Tver parkjában1 orosz örökzöldet macedón lelkesedéssel ültetek   Micsoda izgalom – mintha gyerek lenne lépek hozzá gyengéden felemelem törzsét megcsókolom óvatosan a kiásott gödörbe helyezem gyökérzetét földdel takarom vízzel locsolom   Míg dolgozok arcomat simogatja valamit suttog   Tudom mit akar mondani –   Ha majd minden fát túlnő és életét leéli, szeretne könyv lenni, olyan könyv, melyet valaki a mellén tart és szívesen olvas – a tér és a tér az idő és az idő egyesüléséről az élet és az élet közötti kapcsolatról egyedülálló mulandó mégis örökéletű szépségéről   Tver, 2009. június 9.   1A Filológiai egyetem parkja   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Miodrag Jakšić Raskorak – Nézeteltérés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Raskorak   Naljutiš se, ponekad. Pa, ćutiš. Tada, kad tražiš. Raskorak, izmedju želje i mogućnosti, uvek je najveća razdaljina koju čovek, u životu, pokušava da predje. Najduže traje i nikada se ne savlada. Ipak, probaš. Pa, ćutiš. Naljućena.

Nézeteltérés   Néha felfortyansz. Majd hallgatsz. Akkor, amikor követelsz. Nézeteltérés, mindig az óhaj és a lehetőség közötti távolság a legnagyobb, melyet az ember életében megpróbál átlépni. Leghosszabban tart, sosem győzi le. Mégis, megpróbálod. És hallgatsz. Feldúltan.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Чергар – A sátoros cigány

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Чергар   У мени се настанио па песме миришу. А у крошњама ветрић и сирово небо. Даљина од које се пати. То осећа и вранац везан уз моју сенку. Остављам га кад одлазим по воду. Дуго се огледам у језеру као вила. Неопажен вратим се пред ноћ. Мој прелепи коњ једва чујно фркне. Суварке бацим под котлић. Плавкаста ватра мази као бивша љубав. На њој крчка танки паприкаш. Окусићу га чим утихну жабе. Та музика успављује као дим. Са залогајем на рубу ћу шуме да спавам. Земља је најближи мајчин длан. Овако ћу па онако намештати лице. Све док се не ушушкам у лахор. И док ме тама не прекрије сребром. Као да ме и није било. Нити ће икад игде више бити.

A sátoros cigány   Belém költözött, költeményillatú. A fák koronáiban meg a szél és a tiszta ég. Gyötrő messzeség. Ezt az árnyamhoz kötött pej is érzi. Elhagyom, mikor vízért megyek. A tóban, tündérként, hosszan nézem magam. Az éj előtt észrevétlenül térek vissza. Gyönyörű lovam alig hallhatóan horkant. A bogrács alá száraz gallyat dobok. A kékes láng, akár a volt szerelem, dédelget. Rotyog a paprikás. Megkóstolom, amint elhallgatnak a békák. Mint a füst, altat ez a zene. Egy falattal, az erdő szélén térek nyugovóra. A föld a legközelebbi édesanya. Így, majd úgy helyezgetem arcomat. Mindaddig, míg a szellő el nem altat. És míg a sötét ezüsttel be nem takar. Mintha nem is lettem volna. Többé immár sehol sem leszek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Zvonko Karanović Nežno i meko – Gyengéden, lágyan

 

Zvonko Karanović Niš 3. oktobar 1959. –

Nežno i meko   Čudno zaista čudno odala si sve tajne kojih si se mogla setiti meni koji je te tajne brižljivo čuvao za tebe i zaboravio ih a kažeš da bi tvoja leđa rado osetila dosadu hermelinskog krzna i da si jednom sanjala Hrista kako plače pred vratima crkve ali ga nisi pustila unutra jer je imao blato na sandalama

Gyengéden, lágyan   Különös tényleg különös minden lehetséges titkot elárultál nekem aki ezeket a titkokat számodra őrizte és elfeledte de állítod hátad szívesen érezné a hermelin-szőrme unalmát és egyszer Krisztusról álmodtál ahogy a templom előtt sír de nem engedted be mert saruja sáros volt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Živko Nikolić Сатанин слап – A sátán zuhataga

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Сатанин слап   Има неко кој још од постања није заспао него је све време будан наду у прах одевао.   *** Ако ниси у његову моћ веровао и спокојно си кроз ноћ ишао, зашто с осмехом његов лик дочараваш?   *** Увек када му поменеш име сети се да си можда и сам од његових власи постао.   *** Због њега ћеш изгубити и дрво под које би се од невремена склонио. Оно што остане стварно је твоје.   *** Веруј ономе што осећаш: горчини коју у грлу носиш, немиру који ти ремети било.   *** Ако и то будеш изгубио, спремај се на пут с кога се нећеш вратити, јер вечност је пред тобом почела да помаља лице.

A sátán zuhataga   Van, aki a teremtéstől kezdve nem aludt, egész idő alatt, éberen, a reményt porba öltöztette.   *** Ha hatalmában nem hittél és az éjszakában nyugodtan sétáltál, alakját mosolyogva miért idézed?   *** Mindig, mikor nevét említed, jusson eszedbe, talán te magad is szálaiból lettél.   *** Miatta veszíted el a fát is, mely alá a viharban menekülnél. Az, ami marad, tényleg a tiéd.   *** Higgy annak, amit érzel: a mellkasodban hordott keserűségnek, a szívverésedet zavaró nyugtalanságnak.   *** Ha azt is elveszíted, készülj az útra, melyről vissza nem jössz, mert előtted arcát immár az öröklét mutatja.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 22.

Ilija Šaula Свуда је небо око нас – Mindenütt az ég van körülöttünk

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Свуда је небо око нас
 
Пусто ми лето без нашег надопуњавања:
мислима, речима, сновима.
Често помислим на тебе:
са жељи да ствараш и уживаш
у делу живота скројеном по твојој мери.
 
Сликам, па бих волео да си ту,
Пишем, па бих волео да питам – је л’ добро?
Шетам, волео бих да те сретнем,
погледам у небо, знам да горе ниси.
Нема те ни на дрвету,
у трави бих те видео, у води.
Ех како бих те волео у води,
претерано искрено.
 
Али кад завирим себи у груди,
видим те радосну,
осмехом усмереним према срећи.
 
Отварам врата широм, склопим очи, и пожелим...
Небо је свуда око нас,
Један корак дуг два живота,
Душа слике лови …
 
Izvor: autor
 
 
Mindenütt az ég van körülöttünk
 
Puszta a nyár: egymás gondolatokkal,
szavakkal, álmokkal kiegészítése nélkül.
Gyakran gondolok rád:
alkotsz és élvezed
az általad szabott életet.
 
Festek, szeretném, ha itt lennél,
Írok, jó lenne, ha megkérdezhetném – rendben van?
Sétálok, veled akarok találkozni,
az égre tekintek, tudom, nem vagy fönn.
A fán sem vagy,
a pázsiton, a vízben kereslek.
Igen, a vízben, igazán ott
 hancúrozni.
 
De ha mellkasomba nézek,
látom, vidám vagy,
mosolyod boldogságot sugároz.
 
Tárom az ajtót, szemem hunyom és kívánom…
Mindenütt az ég van körülöttünk,
Egy lépés két élet hossza,
A lélek képekre vadászik…
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić На Велику Госпојину – Nagyboldogasszony ünnepén

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

На Велику Госпојину   На Велику Госпојину Смањио се један човек Тридесет(и)три пута Мољен Тридесет(и)три пута Замољен Да попије, макар кап Водице. На Велику Госпојину Смањила се једна љубав Тридесет(и)три пута Исплетена бројаница Тридесет(и)три пута Изневерена Све до задњег зрнца.

Nagyboldogasszony ünnepén   Nagyboldogasszony ünnepén Kisebb lett egy ember Harminc(és)háromszor Kértem Harminc(és)háromszor Megkértem Igyon, legalább egy csepp Vizet. Nagyboldogasszony ünnepén Eltűnt egy szerelem Harminc(és)háromszor Fordultam a rózsafűzérrel Harminc(és)háromszor Hagytam cserbe Az utolsó gyöngyszemig.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić Сутрашњи варвари – А jövendőbeli szertelenek

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Сутрашњи варвари   Ако бих град зидао дворе и куле камене Овде бих древне довео мајсторе Оне у вековима минулим заборављене Оне који једини су вични да моје намере   Тек наслуте И праву меру Тачан угао Изласка и заласка сунца и месеца спрам Бесконачности у пени, зрак по зрак, кам На камену. Њима ће се само казати ко   И како ће будуће насеобине, те куће Небеске населити. И невеста чија ће Безданим темељима своје девичанство дати   Јер само ће они, из векова давних неимари Ветрове дивље моћи потчинити и призвати Нови сунчев зрак. Ти сутрашњи варвари.

А jövendőbeli szertelenek   Ha kastélyokat kőtornyokat várost építenék Ősi mesterembereket bérelnék A századok által elfeledetteket Akik terveimet megvalósítani egyedül képesek   Csak sejtik A pontos méretet Milyen szöget Zár a napkelte és napnyugta meg a holdtölte A végtelenben, sugár a sugárral, kő a kővel. Nekik csak említeni kell, a jövőben   Ki milyen településen, varázslatos házba Készül letelepedni. És a mátka Szüzességét kinek a portáján adja el   Mert csak ők, az ősi építészek képesek Az új napsugarakat megidézni, a vad szeleket Megfékezni. А jövendőbeli szertelenek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Miodrag Jakšić Dogovorno – Megegyezés szerint

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Dogovorno   U optužnici za nedoslednost pronalazim, moralnosti, opravdanje. Uvodnom rečenicom, u vanredno stanje, koju, rušeći snove, razbijam na delove. Na rečenice nove... Nećemo. Nikada. Više. Voditi ljubav. Raskošno peva hor. Crtam ti odgovor... Ja neman ništa da dam. I to odlučno, jedino, znam. Nevreme, traži nam doživljaj ceo. Ili bar deo. Sad ne bi smeo, ni umeo, nisam ni zdrav, ni jak... Ja nemam pristupni znak, ni dobar glas. Za nas. Zvuči opako, jako, a samo je, obično, tako. Ne mogu, ne bih, to znaš. Vidiš i osećaš. Mene ne zanima dodir. Meni je uzdah stran. Ne volim noć, ni dan. Meni je suvišan san. Zvuči, bez pomirljive geste, a dogovorno, veruj, jeste. I dalje u meni važiš. Postojiš, možeš da tražiš. Pozoveš u pomoć, za bilo šta. Računaj, uvek mogu, ja. Šta god. Sve, ali ne, od mene, rod.

Megegyezés szerint   Az ellentmondás vádiratában tisztességet, igazolást találok. Az álmokat romboló szükségállapotot bevezető mondattal török darabokra. Új mondatokra... Sosem. Fogunk. Többé. Szeretkezni. Zengi fennkölten a kar. A választ rajzolom... Semmit sem adhatok. Ez az egyedüli, amit biztosan tudok. A vihar, teljes élményt követel. Vagy legalább egy részét. Most nem mernén, nem is tehetném, egészséges se vagyok, elég erős se.... A jelszó nem áll rendelkezésemre, nem vagyok feddhetetlen se. Kettőnkre nézve. Veszedelmesen hangzik, pedig egyszerűen ez a valós helyzet. Nem tehetem, nem is tenném, tudod. Látod és felfogod. Engem az érintés nem érdekel. Számomra a sóhaj idegen. Az éjszakát se, a nappalt se szeretem. Az álom is felesleges. Sehol békülékeny mozdulat, de hidd el, minden a megegyezés szerint van. Még mindig bennem élsz. Létezel, kereshetsz. Segítséget kérhetsz, bármiért. Számíthatsz rám, mindent megteszek. Bármit. Mindent, csak utódot ne kérj.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Тишина – Csend

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Тишина   Убијају ме разговори о количинама. На нули сам сазидао све. Сад путујем кроз царство у којем језик пандан је животу. Налазим се у тачки где вршак пера дотиче бескрај. Ту се одмара вук и претвара у росу, а језеро пада с планине. Дечак је то видео матерњим очима и зато му верују сви.

Csend   Megölnek a mennyiségről szóló beszélgetések. Mindent a nullára építettem. Most olyan birodalomban utazom, ahol a nyelv az élet ellenpárja. Ott találom magam, ahol a toll hegye a végtelent érinti. Itt pihen a farkas és harmattá változik, a hegyről meg leesik a tó. A gyerek ezt anyja szemével látta, ezért hisz neki mindenki.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.