Ilija Šaula Vrati se – Gyere vissza

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Vrati se   Zavaravam tebe i sebe ako ti kažem da putem ovim kojim hodam mogu da te povedem. Osvrni se, na krila anđela koja su te donijela u zamršena nadanja. Ako bi mi vjerovala, izgubila bi ljubav kojom koračaš putem povratka.

Gyere vissza   Téged is magamat is átverem, ha azt állítom, ezen az úton, melyen járok magammal vihetlek. Tekints vissza, az angyalszárnyról, mely a kusza eshetőségbe vitt téged. Ha hinnél nekem, a szerelemet veszítenéd el, mellyel a visszatérés útján jársz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Želio sam da te ljubim – Csókolni akartalak

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Želio sam da te ljubim   Došli smo kod tebe, u tvoju kuću. Bili smo sami. Zamišljao sam kako te ljubim, dala si mi cigaretu, nisam pušio, a pušili smo. Želio sam da te ljubim. Natočila si nam konjak, nisam pio, a pili smo. Želio sam da te ljubim, prisjećao sam se nekih filmskih scena, tražio sam ti ruku, da je dodirujem… Zamišljao sam da poljubac započinje od ruke. Želio sam da te ljubim. Držala si nogu preko noge i dražesno se smiješila. Želio sam da te ljubim, nismo mogli uskladiti osjećanja. Želio sam da te ljubim usta, lice, oči po čitavom tijelu. Želio sam da te ljubim, nešto si mi govorila. Želio sam da te ljubim. Vodila si me u sobu i pokazivala neke stvari. Želio sam da te ljubim, gledao sam ti grudi ispod majice. Želio sam da te ljubim, usne su ti žarom crvenile. Želio sam da te ljubim, obrazi su mi se rumenili. Želio sam da te ljubim, podrhtavao sam. Želio sam da te ljubim, imao sam bljuzgavicu u gaćama. Želio sam da te ljubim… Jao, on je pao… Želio sam da te ljubim.

Csókolni akartalak   Hozzád jöttünk, házadba. Egyedül voltunk. Elképzeltem, hogy csókollak, cigarettát nyújtottál, nem gyújtottam rá, de rágyújtottunk. Csókolni akartalak. Konyakot kínáltál, nem ittam, de ittunk. Csókolni akartalak, néhány filmrészlet jutott eszembe, kezedet kerestem, hogy megérintsem… Elképzeltem, hogy a csók a kéznél kezdődik. Csókolni akartalak. Lábaidat keresztbe tetted és kedvesen mosolyogtál. Csókolni akartalak, érzéseinket nem tudtuk összehangolni. Csókolni akartalak, szád, arcod, szemed, egész tested. Csókolni akartalak, valamit mondtál. Csókolni akartalak. A szobába vezettél és valami tárgyakat mutogattál. Csókolni akartalak, blúzod alatt melled néztem. Csókolni akartalak, ajkad izzott. Csókolni akartalak, arcom lángolt. Csókolni akartalak, remegtem. Csókolni akartalak, nadrágom lucskos volt. Csókolni akartalak… Jaj, elesett… Csókolni akartalak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Ne plači ljubavi – Ne sírj szerelmem

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Ne plači ljubavi   Volim, u sjenci kestena u perivoju slobode, pod punim mjesecom u nestašluku noći, tebe za tvojih pet prstiju i sjećanje protkano ljubavlju. Naša ljubav dala je pečat mladosti, zakovanoj na dnu čaše iz koje smo vino pili i dali zavjet generacijama koje dolaze da se ljubav ne može popiti. Ne plači, ljubavi, ako smo te oskrnavili, ako je grijeh, oprosti našim grešnim dušama.

Ne sírj szerelmem   Szeretlek, a gesztenye árnyékában, a szabadság vadaskertében, éjjel a telihold alatt huncutkodva, téged, öt ujjadért, a szerelemmel átszőtt emlékekért. Szerelmünk adott hitelt a borospohár aljára rögzített ifjúság-védjegynek és a jövendő nemzedékeknek fogadalomként hagytuk, a szerelmet meginni nem lehet. Ne sírj, szerelmem, ha vétkeztünk is, ha meggyaláztunk, bocsáss meg bűnös lelkünknek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Korak do ljubavi – Lépte a szerelemig

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Korak do ljubavi   Čekao sam te te večeri da izađemo. Dolazila si, imao sam osjećaj da me ne primjećuješ. Lovio sam ti pogled, tražeći ga na sebi. Prišla si, pošli smo u mrak. Tražila si šutnju dok si ti smjelo govorila. Postavljala si i pitanja ne dozvolivši da na njih odgovorim. Pitala si za korak do ljubavi, nisam smio da odgovorim riječima. Rekla si da će sva vječnost biti naša, ako te pročitam te noći.   Bila je to još jedna tvoja igra u kojima sam tako rado učestvovao. I te noći sam pohrlio u pravcu tvojih želja. Sve one provjerene sam preskakao, znao sam da želiš nešto novo.   Noć, šetnja bez dodira, po koji uzdisaj i duboko razmišljanje. U momentu iz grla mi se glas ote:   "Večeras na Starom gradu, u maloj sali ples do zore, uz dobru muziku, siguran sam da će to biti pravi korak do ljubavi.”   Prišla si mi, uzela me pod ruku, pogledala sa blagim osmijehom i pružili smo korak prema ljubavi.

Lépte a szerelemig   Vártalak azon az estén, hogy kimozduljunk. Jöttél, úgy éreztem, nem veszel észre. Tekintetedre vadásztam, magamon kerestem. Mellém álltál, a sötétbe indultunk. Míg te mondtad a magadét, engem csendre intettél. Kérdéseidre, hogy válaszoljak, nem engedted. Kérdezted, mi a lépte a szerelemig, válaszolni szavakba öntve, nem mertem. Állítottad, minden öröklét a miénk lesz, ha azon az éjjelen megfejtem titkodat.   Ez még egy részedről olyan játék volt, melyben szívesen részt vettem. Azon az éjjelen is óhajod felé rohantam. A már kipróbáltakat átugrottam, tudtam, valami újat kívánsz.   Éj, érintés nélküli séta, egy-egy sóhaj, meditáció. Egyszerre csak megszólaltam:   „Ma este az Óvárosban, a kisteremben tánc reggelig, a zene kitűnő, biztosam ez lesz az első lépte a szerelemig.”   Hozzám léptél, belém karoltál, mosolyogva rám néztél és léptünk, a szerelem felé.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Nebeski vrtlar – Mennyei kertész

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Nebeski vrtlar   Dabome da želim da ti se javim, strah me je da ti pišem a strah me je da ti i ne pišem. Kao da se plašimo jedno drugog, a koliko te samo zateknem u mojim mislima, čudim se kako te ponekad noge ne zabole od te silne šetnje. Ponudim ti da sjedneš, ali uvjek si u prolazu, sad tamo sad ovamo. Volio bih da te nekad noću uhvatim u mislima, računam, noć je možda bi prilegla, pa opet pomislim nema od toga ništa, nema nama spavanja, ako bismo prilegli jedno pored drugog. I tako. Propustim misao po misao i sve ode u nedogled. Tamo u tom nedogledu, jednom sam se privukao i izvirivao da li bih te mogao vidjeti. Zamisli ugledah te ozarenu osmjehom ali onako prema suncu. Ne vidiš ti da ja tebe gledam, ali odjednom čudo, ugledah sebe kako ti prilazim, i vidim kako u meni iznutra nešto svjetli, kao sreća kad se sprema na vaskrsenje, očekujem tvoje iznenađenje, ti se okrenu prema meni, pogleda me milovito nasmiješenim očima pođe mi u zagrljaj i prošaputa: „Odi, čekam te.’’ Zagrlismo se, osjetih toplinu grudi i toplinu tvog tijela na sebi, a sreća zapali vatromet na dnu same duše, osjetih da zajedno poletjesmo u nebo. Nađosmo se na velikoj plavoj livadi. Ne gubismo ni trena. Zasadismo cvijet ljubavi na najljepšem mjestu. Okupiše se anđeli i slavismo duboko u život. Prepolovili smo jabuku i vidjeli u njoj zgodno mjesto da zasadimo voćnjak, sadili smo neumorno...

Mennyei kertész   Természetesen akarok neked jelentkezni, félek írni, de félek akkor is, ha nem írok. Mintha egymástól félnénk, pedig gondolataimban hányszor jelen vagy, csodálkozom, olykor, lábaid, annyi séta után, hogy nem fáradnak el. Kérlek, ülj le, de mindig átmenőben vagy, hol itt, hol ott. Szeretnélek időnként éjjel gondolataimban megkaparintani, mert éjjel van, talán lefeküdnél, majd ismét eszembe jut, ebből semmi sem lesz, számunkra nincs alvás, ha egymás mellé feküdnénk. És így. Gondolat gondolatot követ és minden a messzeségbe vész. Ott, abban a messzeségben, egyszer meghúzódtam és leselkedtem, egyáltalán láthatlak-e. Képzeld, megláttalak, mosolyogtál, de csak úgy, a nap felé. Nem látod, hogy nézlek, de egyszerre csoda, magamat látom, feléd megyek, és bensőmben valami fénylik, mint a feltámadásra készülő öröm, várom, meglepődsz, felém fordultál, sugárzó, kedves tekintettel jöttél tárt karomba és suttogtad: „Gyere, várlak.” Megöleltük egymást, éreztem melled, tested melegét, az öröm a lélek mélyén keltett tűzijátékot,  éreztem, a mennybe együtt emelkedünk. Hatalmas, kék mezőn találtuk magunkat. Egy pillanatot sem herdáltunk. A szerelemvirágot a legszebb helyre ültettük. Összegyűltek az angyalok és az életet ünnepeltük. Az almát kettészelve találtuk meg azt a megfelelő helyet, ahová gyümölcsöst telepíthetünk, telepítettük, fáradhatatlanul…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Kad ne bi postojala žena koju volim – Ha asszony, akit szeretek, nem létezne

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kad ne bi postojala žena koju volim   Volim ženu nepoznatu, neotkrivenu. Ona živi stepenicu iznad moje stvarnosti. Parče neba satkano od nepoznatih istina nastanilo se između nas dvoje. Hoću bešumno da prođem kroz njega i da joj donesem samo ljubav. Kada bih mogao da je ljubim, da je ogrnem dušom, da plovimo dolinom želja, da me ima cijelog, da me ne štedi, da me ne vraća stepenicu niže, da me zasadi kao biljku da cvijetam u podnožju njenog srca, da joj mirisom bojim snove. Da me cjeliva medom zrelih usana, vrelim bičem da me drži nad ponorom strasti, iznad vatre u koju ćemo pasti. Kad ne bi postojalo razočarenje, ljubav bi bila vječna, kad ne bi postojali zavjeti ljubav bi bila slobodna, kad ne bi postojala vjernost ljubav bi bila neiskrena, kad ne bi postojala žena koju volim, ne bi postojala ni ljubav.

Ha asszony, akit szeretek, nem létezne   Ismeretlen, titokzatos asszonyt szeretek. Létem felett egy lépcsőfokkal él. Kettőnk közé ismeretlen igazságokból szőtt égbolt-rész telepedett. Nesztelenül akarom átszelni és az asszonyt szerelmemmel meglepni. Ha csókolhatnám, ha lelkemmel betakarhatnám, ha a kívánságok völgyében lebeghetnénk, ha elfogadna, ha nem kímélne, ha egy lépcsőfokkal vissza nem küldene, ha növényként elültetne, szíve mellett nyílnék, álmát illatommal könnyíteném. Hogy érett ajka mézével ajándékozzon, hogy a vágy szakadéka, a tűz felett,  melybe zuhanunk, ostorral tartson. Ha nem lenne csalódás, a szerelem örökös lenne, ha nem lennének fogadalmak, a szerelem szabad lenne, ha nem lenne hűség, a szerelem csalóka lenne, ha asszony, akit szeretek, nem létezne, szerelem sem lenne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Otpisani – Kegyvesztettek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Otpisani   Na putu premještanja na putu odrastanja na putu ispreplitanja, istina mržnja laž ljubav zagledani jedni u druge, svjetlosti nedostaje ne vidimo, ali osjetimo trag prošlosti izvire iz nas, zbunjeni, začuđeni kao svatovi Eugena Kumičića. Djeca smo. Rekli su nam da remetimo mir. Djeca smo bez šanse za popravni. Otpisana djeca. Slušate našu pjesmu plačete nad našom sudbinom ne vidimo vam suze, niste bili sa nama kad se rađala naša pjesma. Vi ste je kovali, iskovana je od vaših želja, satkana od vaše sreće, domovinstva, iluzija, mržnje i naših nadanja. Nemamo kletvu. U srcu nam je molitva blaga, usrdna, trajna. Krčimo put pjesmi, put povratku.

Kegyvesztettek   A helyezkedés útján, a növekedés útján, a kuszaság útján, az igazság a gyűlölet a hazugság a szerelem szemtől szemben állnak, hiányzik a fény, nem látunk, de érezzük a múlt bélyegét, belőlünk fakad, Eugen Kumičić1 násznépeként zavarban vagyunk, csodálkozunk. Gyerekek vagyunk. Mondták, lábatlankodók. Javulásra esélytelen gyerekek. Kegyvesztettek. Hallgatjátok dalunkat, siratjátok sorsunkat, könnycseppeket nem látunk, dalunk születésekor nem voltatok velünk. Ti kovácsoltátok, késztetéseitekből kovácsolt, szerencsétekből, hazátokból, álomképetekből, gyűlöletekből szőtt és hitünkből. Nem átkozunk. Szívünkben fohász, gyengéd, szívélyes, kitartó. Utat a dal előtt egyengetünk, a visszatérés útja előtt.   1 Eugen Kumičić (ejtsd: Eugén Kumicsity, 1850.- 1904.) horvát író, politikus.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Djevojci iz mog kraja – A környékünkben élő lányhoz

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Djevojci iz mog kraja   Volio bih da ti napišem pismo, ne neko obično pismo, pokušavam da izmislim slova koja bi samo ti prepoznala. Znam da u tebi živi proljeće, dugo, možda predugo, sa već iskonskom željom da se razlije u ljeto. Volio bih da ti napišem pismo koje sam pisao u snu, ali sam mu zaboravio sadržaj. Sad, kad želim da se sjetim ne vidim slova, samo slika tvoga lika. Volio bih da ti napišem pismo u kojem bih ti želio opisati kako sam se osjećao pre neki dan kad sam pomislio da misliš na mene. Izgubio sam se u mislima i osjetio kako u meni raste tajna. Gledao sam u prelijep, proljećni cvijet. Nazvao sam ga tvojim imenom, a on kao da se nasmiješio i uzvratio svojom toplinom. Volio bih ti napisati pismo koje bi ti nešto značilo, da ga otvaraš i čitaš svakog proljeća. Volio bih ti napisati pismo koje bi bilo nevidljivo, da ga staviš u svoju kosu, a kiša kada pada, da se pretvori u kišobran čije bi platno bilo ispisano najljepšim, ljubavnim stihovima. Volio bih ti napisati pismo iz kojeg bi uzimala toplinu i sa njom bojila suncokrete. Volio bih ti napisati pismo iz kojeg bi osjetila moj uzdah u jutru svog buđenja. Želim da na kraju toga pisma ne stoje riječi “Volim te” i “Ne mogu bez tebe” već samo jedno ♥. Simbol ljubavi, kao vrata vječnosti iza kojih su predjeli mojih želja.

A környékünkben élő lányhoz   Levelet szeretnék írni neked, nem szokványosat, csak általad felismerhető betűket próbálok kitalálni. Tudom, benned tavasz él, hossza, túl hosszan, a már eredendő kívánsággal, hogy táruljon a nyár. Álmomban írt levelet szeretnék írni neked, de tartalmát elfeledtem. Most, hogy megpróbálom felidézni,  nem látom a betűket, csak alakodat. Levelet szeretnék írni neked, rögzíteni szeretném, hogyan éreztem magam pár nappal ezelőtt, arra gondolva, rám gondolsz. A gondolatokba vesztem, éreztem, titok nő bennem. Gyönyörű, tavaszi virágot néztem. Neveden szólítottam, mintha mosolygott volna és gyengédségével viszonozta. Levelet szeretnék írni neked, mely valamit jelentene is, hogy felbontsd és tavaszonként olvassad. Láthatatlan levelet szeretnék írni neked, hogy hajadba tegyed, és ha esik az eső, legszebb szavakkal, szerelmes versekkel tele vásznú esernyő legyen. Levelet szeretnék írni neked, melynek bensőségével a napraforgót festenéd. Levelet szeretnék írni neked, melyből reggelente, ébredéskor, sóhajtásomat éreznéd. E levél végén nem lesznek szólamok „Szeretlek” és „Nélküled nem élhetek” csak egy ♥. A szerelem jelképe, az öröklét ajtaja, mely mögött kívánságaim térségei sorakoznak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Carica – Császárnő

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Carica   Ukradoh vrijeme za tebe i za mene kradući i boje suncu, bojio sam, dok nisam dobio tvoj lik, onaj zamišljeni, onaj sanjani. Nisam želio da ga kradem sa slika. Znam, to ista si ti, samo viđena drugim očima nečijim.   Oživjela si u meni jedno proljeće. Divna Žena! Carica! Moćna poput Sunca. Neodoljiva!

Császárnő   A nap színeit is lopva loptam az időt számodra és számomra, és festettem, míg alakodat meg nem kaptam, azt az elképzeltet, a megálmodottat. Nem akartam a képről lopni. Tudom, ugyanaz vagy, csak más szemmel nézve, valakiével.   Felélesztettél bennem egy tavaszt, Te Gyönyörű! Császárnő! Akár a Nap, hatalmas vagy. Ellenállhatatlan!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Noćas sam poljubio Penelopu – Az éjjel megcsókoltam Pénelopét

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Noćas sam poljubio Penelopu   Života mi, noćas sam poljubio Penelopu. Uzneo je u nebeske vrtove i napojio rosom mliječnog puta.

Az éjjel megcsókoltam Pénelopét   Esküszöm,  az éjjel megcsókoltam Pénelopét. A mennyei kertekbe emeltem, szomját a tejút harmatcseppjével oltottam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Višnja, Volim te – Višnja, Szeretlek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Višnja, volim te   Kora starog kestena još uvijek čuva tajnu mladog ratnika. Bila je jesen i noć se došaptavala sa pahuljama a mladi ratnik je urezivao prohladna slova u koru starog kestena. Još tamo stoji „A. K.” i „Višnja, Volim Te" Duša mu luta beskrajima neba i čeka na neuzvraćenu ljubav.

Višnja1, Szeretlek   Az öreg gesztenye törzse még mindig őrzi a fiatal harcos titkát. Ősz volt, az éj pihékkel suttogott, a fiatal harcos meg az öreg gesztenye törzsébe fagyos betűket vésett. Még ott áll „A. K.” és „Višnja, Szeretlek” Lelke a végtelen égbolton bolyong és a viszonzatlan szerelemre vár.   1Višnja (ejtsd: Visnya – szerb női név, jelentése: meggy.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Kristina – Krisztina

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kristina   Kristina, znaš kako je kad mornar otplovi na daleka mora, a ne uzme sve šta mu treba? Takav je i život. Nikad nam nije onako kako zamišljamo da bi trebalo da bude. Zbog toga postoje male radosti, mi smo dio njih. A tuga, tuga dođe sama od sebe, kao voda u cipele, kao vuk u Liku. Niko je ne zove. Nek’ si mi dobro, dobra Kristina!   Grgoljamo se mladi, a već iznemogli, pomalo nam životi liče na umjetnost, one slike koje niko ne gleda ili kao krajputaši upadamo u oči. Bježimo od rutine, gušimo se u sivilu, krila nam sporo rastu. Ne poletjeti, ne znači zakasniti već ostati u pristaništu želja i gorjeti od samopouzdanja, da znamo što je utjeha. Ljubav. Stoji visoko iznad nas i gleda nas pravo u oči, zato nam trebaju krila, da letimo iznad zvijezda i obasipamo radošću sve one koje volimo. O draga Kristina, i ova noć koja se uselila u nas ne izlazi, razmješta se, sve mi se čini kao da će se nastaniti. Neka je. Teško će se ona naviknuti na dobro. U nama kulja svjetlo.

Krisztina   Krisztina, tudod-e milyen az, amikor a tengerész a távoli tengereket járja, de mindent, amire szüksége van, nem vitt magával? Ilyen az élet. Sosincs úgy, ahogyan elképzeljük. Ezért vannak a kis örömek, mi része vagyunk. A bú meg, a bú csak úgy, magától jön, mint a cipőbe a víz, a farkas a Mesébe. Senki sem hívta. Érezd jól magad, jóságos Krisztina!   Fiatalon csörgedezünk, de már agyonhajszoltak vagyunk, életünk lassan a művészetre hasonlít, olyan alkotásra, melyre rá se néznek, vagy éppen útmenti feszületként szembe tűnünk. Menekülünk a beidegződésektől, szürkeségben fuldoklunk, szárnyunk lassan nő. Nem felröppeni nem késést jelent, hanem a vágyak kikötőjében maradást, önbizalom-túltengést, hogy tudjuk, mi a vigasz. A szerelem. Magasan felettünk áll, egyenesen szemünkbe néz, ezért kellenek a szárnyak, hogy a csillagok felett repüljünk és életörömmel árasszuk el szeretteinket. Ó, kedves Krisztina, ez a belénk költözött éj nem költözik, helyezkedik, nekem úgy tűnik, mintha letelepedne. Ám legyen. Nehezen szokja meg a jót. Bennünk fény árad.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Draga Nives – Drága Nives

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Draga Nives   Obrušilo se vrijeme i na tebe i na mene. Na krilima pepeo uspomena. Gledamo požutjelo vrijeme kako promiče kroz magličaste oblake. Pogledom hranim dodire. Prenosim ih u maštu, šaljem u nedogled.   Sjećaš li se, draga moja Nives, da li si zaključala vrata one noći kad sam ti obećao da ću otići iz našeg grada, ili si se nadala da ću te prevariti i vratiti se da gužvamo postelju?   U tvojoj ulici još uvijek mirišu oni jaseni koji su znali polenom da nam zazelene kosu dok bi se ljubili na rastancima. Sjećaš li se, draga Nives, kako sam svirao marimbu na balkonu tvoga stana? Znali smo se draguljati čitavo popodne i veče. Ispraćala si me toplim poljupcima i bezuvjetnim pitanjima: „Kada ćeš se vratiti?” Uvjek sam se vraćao, svakog dana, svake večeri bio sam kod tebe, pravili smo kolače, pekli roštilj, pržili ribu, pili vino... Svakog ljeta zajedno smo probali prve trešnje! Sjećaš li se onih žutih narcisa koje sam ti donio sa sajma cvijeća, s proljeća? Dugo si ih čuvala. Nisam vjerovao koliko voliš žutu boju, moja Nives!   Znala si mi reći da me ne voliš, nisam ti ni to vjerovao, znao sam da me imaš kao tajnu, posebno skrivenu od mene, pred drugima si se branila tom tajnom od mene si je vješto skrivala. Nisam ti nikada to uzeo za zlo, draga moja Nives. Ispraćala si me ponekad samo do vrata a zatim, potajno pratila pogledom sa prozora mamine i tatine sobe, primjetio sam, nikad ti to nisam želio reći, da ne poljuljam tajnu u tebi. Sjećaš li se, draga Nives, kad su nam noći porasle, postale duže? Vrijeme u njima postalo je naše. Poljupce koje si mi tad dijelila i danas čuvam u zavjetrini sjećanja. Nastanili su se u meni. I dok budem živio sjećaću se, draga moja Nives, onog nemira kada je u nama uzavrjela ljubav! One kolone mrava koji su krenuli iz srca ka srcu da nas bodre i hrabre u našem zanosu, u igri, za koju smo odrastali u igri, kojoj smo se radovali u igri, u kojoj si mi i svoju tajnu otkrila! Sve je postalo drugačije, svijet nam je izgledao ljepši jer smo ga gledali istim očima, slušali smo istu muziku i pjevali iste pjesme, misli su nam se jedinile, a snaga čučala među nama i stezala nas u jedno tijelo, u jednu dušu. Sjećaš li se, draga moja Nives, ljubav smo zvali kovačem naše sreće? Ponekad si znala reći: “Ptica!” Tada bih se uplašio. ”Pa ptica može da odleti.” Draga moja Nives, “Mi smo ptice, mi znamo šta je sloboda!” ”Ne plaši se.” Tješila si me.   Jednog jutra mrak je sjedio na stepenicama. Nisam se obazirao na njegovu pakost, prošao sam ga. Znao sam idem ka tebi, draga moja Nives, sreći, poljupcu, zagrljaju. Tog jutra smo odlučili da živimo ozbiljno. Sjećaš li se, draga moja Nives, izlazili smo iz naše bajke prevaspitani, da prihvatamo neke nove navike.   Suton nam je zatvarao oči. Vrata sna, jedina kapija na kojoj je još uvijek pisalo da su jedan i jedan dva, bila nam je širom otvorena. U nama je dobovao naš mir. Stijenke noći dodirivali smo nježno, plahovito, pomalo stidno, i tonuli u dodirima...

Drága Nives   Ránk szakadt az idő, rád is, rám is. Az emlék-hamvak szárnyain. Nézzük, a kifakult idő hogyan halad a ködös felhőkben. Az érintéseket tekintettel táplálom. Képzeletembe viszem, a végtelenbe küldöm.   Emlékszel-e, kedvesem, Nives, bezártad-e a z ajtót azon az éjjelen, amikor megígértem, hogy elmegyek városunkból vagy remélted, átverlek és visszatérek, hogy nyoszolyánkat gyűrjük?   Utcádban még mindig illatosak azok a kőrisek, melyek, míg búcsúzáskor csókolóztunk, hajunkat virágporukkal zöldre festették. Emlékszel-e drága Nives, lakásod erkélyén marimbán hogyan játszottam? Egész délután és este képesek voltunk hízelegni. Forró csókokkal kísértél ki és az elmaradhatatlan kérdéssel: „Mikor jössz vissza?” Mindig visszatértem, minden nap, minden este nálad voltam, süteményeket készítettünk, rostélyost sütöttünk, halat perzseltünk, bort ittunk… Minden nyáron együtt kóstoltuk az első cseresznyét! Emlékszel-e arra sárga nárciszra, melyet a virágvásárról hoztam, tavasszal? Sokáig őrizted. Nem hittem, mennyire szereted a sárga színt, Nivesem!   Képes voltál mondogatni, nem szeretsz, ezt sem hittem el, tudtam, titkod vagyok, különösen előlem titkolt, mások előtt ezzel a titokkal védekeztél, előlem ügyesen rejtetted. Sosem róttam fel neked, kedvesem, Nives. Olykor csak az ajtóig jöttél, majd titokban tekinteteddel kísértél, anyád vagy apád szobájából, az ablakból, észrevettem, sosem árultam el, hogy titkodból nehogy kizökkentselek. Emlékszel-e, drága Nives, éjjeleink hogyan lettek egyre hosszabbak? Az idő a miénk volt. Az akkor általad adott csókokat, az emlékek árnyékában, ma is őrzöm. Belém költöztek. És míg élek, emlékezni fogok, kedvesem, Nives, arra a nyugtalanságra, mikor áradt bennünk a szerelem! Arra a hangya-áradatra, mely szívből szívbe indult, hogy buzdítson, bátorítson bennünket, elragadtatásunkban, a játékban, melyben felnőttünk, a játékban, melyben lelkesedtünk, a játékban, melyben titkodat felfedted! Minden megváltozott, az élet szebbnek tűnt, mert ugyanazokkal a szemekkel néztük, ugyanazt a zenét hallgattuk, énekeket énekeltünk, gondolataink egybe forrtak, hatalom guggolt közöttünk, egy testbe, egy lélekbe szorított bennünket. Emlékszel-e, drága Nives, a szerelmet gyönyörünk kovácsának neveztük? Néha azt mondtad: „Madár!” Olyankor megriadtam. „A madár elszállhat.” Kedvesem, Nives, „Mi madarak vagyunk, mi tudjuk, mi a szabadság!” „Ne félj.” Nyugtattál.   Egy reggel homály ült a lépcsőkön. Kárörvendését nem vettem figyelembe, átléptem. Tudtam, hozzád megyek, kedvesem, Nives, a boldogsághoz, a csókhoz, az öleléshez. Azon a regelen elhatároztuk, komolyan élünk. Emlékszel-e, drága Nives, mesénkből átnevelve léptünk ki, néhány új szokást fogadtunk el.   Szemünket az alkony zárta le. Az álom kapuja, az egyetlen kapu, mely még mindig jegyezte, hogy egy meg egy az kettő, tárva volt. Bennünk nyugalmunk dobolt. Az éj falait gyengéden, félénken, bizonyos fokig szégyenkezve érintettük és merültünk, az érintésekbe …   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Нисам са овога света – Nem erről a világról való vagyok

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Нисам са овога света
 
У теби постоји нешто што не види свако.
Мени је Бог дао два пара очију,
али ја то не истичем
као и ти што не даш да се дира.
 
Видим твоју руку закуцану за парче крста.
И ти то стоички носиш, навикла на трпњу
коју зовеш својом.
Видим велику гору и твој лик изнад ње,
сав у сунцу, а ти се ни не осврћеш
на ту светлост, блажиш успомену
шапатом ком не даш даље од срца.
Видим те у твојим мислима, (не осврћеш се),
сигурна у своју љубав,
знајући на чије ћеш раме руку спустити.
Видим те на извору, грабиш воду а не мутиш га,
вера у теби гори мирно као славска свећа.
Видим те како пружаш своје ћутање,
чујем му уздах
и небо се у том трену осипа звездама.
Волим људе којима се могу поверити.
 
Izvor: autor
 
 
Nem erről a világról való vagyok
 
benned van valami, amit nem mindenki lát.
Nekem Isten két szempárt adott,
de ezzel nem kérkedek,
ahogy te sem, aki nem engedi, hogy hozzá érjenek.
 
Látom kezedet egy keresztre szögezve.
Sztoikusan tűröd, a megpróbáltatásokhoz hozzászokva,
sajátodnak vallod.
Magas hegyet látok, felette alakodat,
napsütötte, de te a fényáradatot
nem érzékeled, suttogással csillapítod
a szívedben szigorúan őrzött emléket.
Látlak gondolataidba mélyedve, (vissza nem tekintesz),
szerelmedben bízva
tudod, kezed kinek a vállára helyezed.
Látlak a forrásnál, vizet mersz, de nem kavarod fel,
hited csendesen, gyertyalángként ég.
Látlak, ahogy magát a csendet, ami a tiéd, nyújtod,
hallom sóhajtását
és az ég abban a pillanatban csillagokra hullik.
Szeretem az embereket, akikben megbízhatok.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Љубав мора – Tenger-szerelem

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Љубав мора
 
Опусти се и уживај, сунчај се и пливај,
маши, маши све док сунца има;
и кад је осека у теби, нек је плима!
 
Јеси ли пронашла и ове године
најлепше место за одмор?
Ти си шампион, ти си првак света
немој да те неко зановета.
Ако падне нека шетња ил’ одлуке што не важе,
ти одлучи није сметња, ако си и на сред плаже.
Пољубац врели дај, баци се у загрљај,
нек заплови дивна машта,
изнад стоји ко све прашта!
 
Izvor: autor
 
 
Tenger-szerelem
 
Engedd el magad, élvezz, napozz, ússz,
integess, mindaddig integess, míg éltet a napsugár;
ha benned apály is van, legyen dagály!
 
Pihenésre az idén is megtaláltad
a legszebb helyet?
Bajnok vagy, világbajnok,
nehogy valaki is bosszantson.
Ha sétálnál, vagy valami mást tennél,
te dönts, nem gond, bár te vagy a strand közepén.
Forró csókot adja, karomba dőlj,
szabaduljon a vágy,
felettünk áll, aki mindent megbocsát.
 
Fordította: Fehér Illés