Ilija Šaula Govor Višnja, Volim te – Višnja, Szeretlek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Višnja, volim te   Kora starog kestena još uvijek čuva tajnu mladog ratnika. Bila je jesen i noć se došaptavala sa pahuljama a mladi ratnik je urezivao prohladna slova u koru starog kestena. Još tamo stoji „A. K.” i „Višnja, Volim Te" Duša mu luta beskrajima neba i čeka na neuzvraćenu ljubav.

Višnja1, Szeretlek   Az öreg gesztenye törzse még mindig őrzi a fiatal harcos titkát. Ősz volt, az éj pihékkel suttogott, a fiatal harcos meg az öreg gesztenye törzsébe fagyos betűket vésett. Még ott áll „A. K.” és „Višnja, Szeretlek” Lelke a végtelen égbolton bolyong és a viszonzatlan szerelemre vár.   1Višnja (ejtsd: Visnya – szerb női név, jelentése: meggy.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Kristina – Krisztina

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kristina   Kristina, znaš kako je kad mornar otplovi na daleka mora, a ne uzme sve šta mu treba? Takav je i život. Nikad nam nije onako kako zamišljamo da bi trebalo da bude. Zbog toga postoje male radosti, mi smo dio njih. A tuga, tuga dođe sama od sebe, kao voda u cipele, kao vuk u Liku. Niko je ne zove. Nek’ si mi dobro, dobra Kristina!   Grgoljamo se mladi, a već iznemogli, pomalo nam životi liče na umjetnost, one slike koje niko ne gleda ili kao krajputaši upadamo u oči. Bježimo od rutine, gušimo se u sivilu, krila nam sporo rastu. Ne poletjeti, ne znači zakasniti već ostati u pristaništu želja i gorjeti od samopouzdanja, da znamo što je utjeha. Ljubav. Stoji visoko iznad nas i gleda nas pravo u oči, zato nam trebaju krila, da letimo iznad zvijezda i obasipamo radošću sve one koje volimo. O draga Kristina, i ova noć koja se uselila u nas ne izlazi, razmješta se, sve mi se čini kao da će se nastaniti. Neka je. Teško će se ona naviknuti na dobro. U nama kulja svjetlo.

Krisztina   Krisztina, tudod-e milyen az, amikor a tengerész a távoli tengereket járja, de mindent, amire szüksége van, nem vitt magával? Ilyen az élet. Sosincs úgy, ahogyan elképzeljük. Ezért vannak a kis örömek, mi része vagyunk. A bú meg, a bú csak úgy, magától jön, mint a cipőbe a víz, a farkas a Mesébe. Senki sem hívta. Érezd jól magad, jóságos Krisztina!   Fiatalon csörgedezünk, de már agyonhajszoltak vagyunk, életünk lassan a művészetre hasonlít, olyan alkotásra, melyre rá se néznek, vagy éppen útmenti feszületként szembe tűnünk. Menekülünk a beidegződésektől, szürkeségben fuldoklunk, szárnyunk lassan nő. Nem felröppeni nem késést jelent, hanem a vágyak kikötőjében maradást, önbizalom-túltengést, hogy tudjuk, mi a vigasz. A szerelem. Magasan felettünk áll, egyenesen szemünkbe néz, ezért kellenek a szárnyak, hogy a csillagok felett repüljünk és életörömmel árasszuk el szeretteinket. Ó, kedves Krisztina, ez a belénk költözött éj nem költözik, helyezkedik, nekem úgy tűnik, mintha letelepedne. Ám legyen. Nehezen szokja meg a jót. Bennünk fény árad.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Draga Nives – Drága Nives

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Draga Nives   Obrušilo se vrijeme i na tebe i na mene. Na krilima pepeo uspomena. Gledamo požutjelo vrijeme kako promiče kroz magličaste oblake. Pogledom hranim dodire. Prenosim ih u maštu, šaljem u nedogled.   Sjećaš li se, draga moja Nives, da li si zaključala vrata one noći kad sam ti obećao da ću otići iz našeg grada, ili si se nadala da ću te prevariti i vratiti se da gužvamo postelju?   U tvojoj ulici još uvijek mirišu oni jaseni koji su znali polenom da nam zazelene kosu dok bi se ljubili na rastancima. Sjećaš li se, draga Nives, kako sam svirao marimbu na balkonu tvoga stana? Znali smo se draguljati čitavo popodne i veče. Ispraćala si me toplim poljupcima i bezuvjetnim pitanjima: „Kada ćeš se vratiti?” Uvjek sam se vraćao, svakog dana, svake večeri bio sam kod tebe, pravili smo kolače, pekli roštilj, pržili ribu, pili vino... Svakog ljeta zajedno smo probali prve trešnje! Sjećaš li se onih žutih narcisa koje sam ti donio sa sajma cvijeća, s proljeća? Dugo si ih čuvala. Nisam vjerovao koliko voliš žutu boju, moja Nives!   Znala si mi reći da me ne voliš, nisam ti ni to vjerovao, znao sam da me imaš kao tajnu, posebno skrivenu od mene, pred drugima si se branila tom tajnom od mene si je vješto skrivala. Nisam ti nikada to uzeo za zlo, draga moja Nives. Ispraćala si me ponekad samo do vrata a zatim, potajno pratila pogledom sa prozora mamine i tatine sobe, primjetio sam, nikad ti to nisam želio reći, da ne poljuljam tajnu u tebi. Sjećaš li se, draga Nives, kad su nam noći porasle, postale duže? Vrijeme u njima postalo je naše. Poljupce koje si mi tad dijelila i danas čuvam u zavjetrini sjećanja. Nastanili su se u meni. I dok budem živio sjećaću se, draga moja Nives, onog nemira kada je u nama uzavrjela ljubav! One kolone mrava koji su krenuli iz srca ka srcu da nas bodre i hrabre u našem zanosu, u igri, za koju smo odrastali u igri, kojoj smo se radovali u igri, u kojoj si mi i svoju tajnu otkrila! Sve je postalo drugačije, svijet nam je izgledao ljepši jer smo ga gledali istim očima, slušali smo istu muziku i pjevali iste pjesme, misli su nam se jedinile, a snaga čučala među nama i stezala nas u jedno tijelo, u jednu dušu. Sjećaš li se, draga moja Nives, ljubav smo zvali kovačem naše sreće? Ponekad si znala reći: “Ptica!” Tada bih se uplašio. ”Pa ptica može da odleti.” Draga moja Nives, “Mi smo ptice, mi znamo šta je sloboda!” ”Ne plaši se.” Tješila si me.   Jednog jutra mrak je sjedio na stepenicama. Nisam se obazirao na njegovu pakost, prošao sam ga. Znao sam idem ka tebi, draga moja Nives, sreći, poljupcu, zagrljaju. Tog jutra smo odlučili da živimo ozbiljno. Sjećaš li se, draga moja Nives, izlazili smo iz naše bajke prevaspitani, da prihvatamo neke nove navike.   Suton nam je zatvarao oči. Vrata sna, jedina kapija na kojoj je još uvijek pisalo da su jedan i jedan dva, bila nam je širom otvorena. U nama je dobovao naš mir. Stijenke noći dodirivali smo nježno, plahovito, pomalo stidno, i tonuli u dodirima...

Drága Nives   Ránk szakadt az idő, rád is, rám is. Az emlék-hamvak szárnyain. Nézzük, a kifakult idő hogyan halad a ködös felhőkben. Az érintéseket tekintettel táplálom. Képzeletembe viszem, a végtelenbe küldöm.   Emlékszel-e, kedvesem, Nives, bezártad-e a z ajtót azon az éjjelen, amikor megígértem, hogy elmegyek városunkból vagy remélted, átverlek és visszatérek, hogy nyoszolyánkat gyűrjük?   Utcádban még mindig illatosak azok a kőrisek, melyek, míg búcsúzáskor csókolóztunk, hajunkat virágporukkal zöldre festették. Emlékszel-e drága Nives, lakásod erkélyén marimbán hogyan játszottam? Egész délután és este képesek voltunk hízelegni. Forró csókokkal kísértél ki és az elmaradhatatlan kérdéssel: „Mikor jössz vissza?” Mindig visszatértem, minden nap, minden este nálad voltam, süteményeket készítettünk, rostélyost sütöttünk, halat perzseltünk, bort ittunk… Minden nyáron együtt kóstoltuk az első cseresznyét! Emlékszel-e arra sárga nárciszra, melyet a virágvásárról hoztam, tavasszal? Sokáig őrizted. Nem hittem, mennyire szereted a sárga színt, Nivesem!   Képes voltál mondogatni, nem szeretsz, ezt sem hittem el, tudtam, titkod vagyok, különösen előlem titkolt, mások előtt ezzel a titokkal védekeztél, előlem ügyesen rejtetted. Sosem róttam fel neked, kedvesem, Nives. Olykor csak az ajtóig jöttél, majd titokban tekinteteddel kísértél, anyád vagy apád szobájából, az ablakból, észrevettem, sosem árultam el, hogy titkodból nehogy kizökkentselek. Emlékszel-e, drága Nives, éjjeleink hogyan lettek egyre hosszabbak? Az idő a miénk volt. Az akkor általad adott csókokat, az emlékek árnyékában, ma is őrzöm. Belém költöztek. És míg élek, emlékezni fogok, kedvesem, Nives, arra a nyugtalanságra, mikor áradt bennünk a szerelem! Arra a hangya-áradatra, mely szívből szívbe indult, hogy buzdítson, bátorítson bennünket, elragadtatásunkban, a játékban, melyben felnőttünk, a játékban, melyben lelkesedtünk, a játékban, melyben titkodat felfedted! Minden megváltozott, az élet szebbnek tűnt, mert ugyanazokkal a szemekkel néztük, ugyanazt a zenét hallgattuk, énekeket énekeltünk, gondolataink egybe forrtak, hatalom guggolt közöttünk, egy testbe, egy lélekbe szorított bennünket. Emlékszel-e, drága Nives, a szerelmet gyönyörünk kovácsának neveztük? Néha azt mondtad: „Madár!” Olyankor megriadtam. „A madár elszállhat.” Kedvesem, Nives, „Mi madarak vagyunk, mi tudjuk, mi a szabadság!” „Ne félj.” Nyugtattál.   Egy reggel homály ült a lépcsőkön. Kárörvendését nem vettem figyelembe, átléptem. Tudtam, hozzád megyek, kedvesem, Nives, a boldogsághoz, a csókhoz, az öleléshez. Azon a regelen elhatároztuk, komolyan élünk. Emlékszel-e, drága Nives, mesénkből átnevelve léptünk ki, néhány új szokást fogadtunk el.   Szemünket az alkony zárta le. Az álom kapuja, az egyetlen kapu, mely még mindig jegyezte, hogy egy meg egy az kettő, tárva volt. Bennünk nyugalmunk dobolt. Az éj falait gyengéden, félénken, bizonyos fokig szégyenkezve érintettük és merültünk, az érintésekbe …   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Нисам са овога света – Nem erről a világról való vagyok

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Нисам са овога света
 
У теби постоји нешто што не види свако.
Мени је Бог дао два пара очију,
али ја то не истичем
као и ти што не даш да се дира.
 
Видим твоју руку закуцану за парче крста.
И ти то стоички носиш, навикла на трпњу
коју зовеш својом.
Видим велику гору и твој лик изнад ње,
сав у сунцу, а ти се ни не осврћеш
на ту светлост, блажиш успомену
шапатом ком не даш даље од срца.
Видим те у твојим мислима, (не осврћеш се),
сигурна у своју љубав,
знајући на чије ћеш раме руку спустити.
Видим те на извору, грабиш воду а не мутиш га,
вера у теби гори мирно као славска свећа.
Видим те како пружаш своје ћутање,
чујем му уздах
и небо се у том трену осипа звездама.
Волим људе којима се могу поверити.
 
Izvor: autor
 
 
Nem erről a világról való vagyok
 
benned van valami, amit nem mindenki lát.
Nekem Isten két szempárt adott,
de ezzel nem kérkedek,
ahogy te sem, aki nem engedi, hogy hozzá érjenek.
 
Látom kezedet egy keresztre szögezve.
Sztoikusan tűröd, a megpróbáltatásokhoz hozzászokva,
sajátodnak vallod.
Magas hegyet látok, felette alakodat,
napsütötte, de te a fényáradatot
nem érzékeled, suttogással csillapítod
a szívedben szigorúan őrzött emléket.
Látlak gondolataidba mélyedve, (vissza nem tekintesz),
szerelmedben bízva
tudod, kezed kinek a vállára helyezed.
Látlak a forrásnál, vizet mersz, de nem kavarod fel,
hited csendesen, gyertyalángként ég.
Látlak, ahogy magát a csendet, ami a tiéd, nyújtod,
hallom sóhajtását
és az ég abban a pillanatban csillagokra hullik.
Szeretem az embereket, akikben megbízhatok.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Љубав мора – Tenger-szerelem

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Љубав мора
 
Опусти се и уживај, сунчај се и пливај,
маши, маши све док сунца има;
и кад је осека у теби, нек је плима!
 
Јеси ли пронашла и ове године
најлепше место за одмор?
Ти си шампион, ти си првак света
немој да те неко зановета.
Ако падне нека шетња ил’ одлуке што не важе,
ти одлучи није сметња, ако си и на сред плаже.
Пољубац врели дај, баци се у загрљај,
нек заплови дивна машта,
изнад стоји ко све прашта!
 
Izvor: autor
 
 
Tenger-szerelem
 
Engedd el magad, élvezz, napozz, ússz,
integess, mindaddig integess, míg éltet a napsugár;
ha benned apály is van, legyen dagály!
 
Pihenésre az idén is megtaláltad
a legszebb helyet?
Bajnok vagy, világbajnok,
nehogy valaki is bosszantson.
Ha sétálnál, vagy valami mást tennél,
te dönts, nem gond, bár te vagy a strand közepén.
Forró csókot adja, karomba dőlj,
szabaduljon a vágy,
felettünk áll, aki mindent megbocsát.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Повратку из сна – Álomból-tért

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Повратку из сна
 
Опет сам заглавио у повратку, ко и куда некако, ја себи никако.
Ако у сну сретнеш неког себиповратника, знај да сам то ја.
Сањивих очију у друштву насмејаног вука,
са штапом у руци и два пара наочара;
једне за читање љубавне поезије,
а друге за посматрање модерне уметности.
 
А ти само спавај, нећу им дозволити да те буде,
те златне пчелице кад крену да беру мед.
Одвешћу их на сладолед и пићемо лимунаду
заслађену сирупом од јавора и листићем менте.
А онда … чујем музику, весеље,
најлепше народне песме и све лети од радости,
а ја на рубу твог сна, чувам те да те не пробуде.
 
Izvor: autor
 
 
Álomból-tért
 
Visszatértemkor ismét megtorpantam, ki-ki valamerre, én semerre.
Ha álmodban magához visszatérttel találkozol, tudd, én vagyok.
Álmodozó szemekkel mosolygós farkas társaságában,
a kezében bottal és két pár szemüveggel;
egyikkel szerelemes verseket olvas,
a másikkal a modern művészetet figyeli.
 
Te nyugodtan aludj, nem engedem meg, hogy felébresszenek,
azok az arany méhek, ha mézért mennek.
Majd fagylaltot adok nekik és sziruppal meg
mentalevéllel édesített limonádét iszogatunk.
És akkor… muzsikaszót hallok, vigadás,
a legszebb népdalok és örömmmámor,
de én őrzöm álmodat, nem engedem, hogy felébresszenek.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Свуда је небо око нас – Mindenütt az ég van körülöttünk

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Свуда је небо око нас
 
Пусто ми лето без нашег надопуњавања:
мислима, речима, сновима.
Често помислим на тебе:
са жељи да ствараш и уживаш
у делу живота скројеном по твојој мери.
 
Сликам, па бих волео да си ту,
Пишем, па бих волео да питам – је л’ добро?
Шетам, волео бих да те сретнем,
погледам у небо, знам да горе ниси.
Нема те ни на дрвету,
у трави бих те видео, у води.
Ех како бих те волео у води,
претерано искрено.
 
Али кад завирим себи у груди,
видим те радосну,
осмехом усмереним према срећи.
 
Отварам врата широм, склопим очи, и пожелим...
Небо је свуда око нас,
Један корак дуг два живота,
Душа слике лови …
 
Izvor: autor
 
 
Mindenütt az ég van körülöttünk
 
Puszta a nyár: egymás gondolatokkal,
szavakkal, álmokkal kiegészítése nélkül.
Gyakran gondolok rád:
alkotsz és élvezed
az általad szabott életet.
 
Festek, szeretném, ha itt lennél,
Írok, jó lenne, ha megkérdezhetném – rendben van?
Sétálok, veled akarok találkozni,
az égre tekintek, tudom, nem vagy fönn.
A fán sem vagy,
a pázsiton, a vízben kereslek.
Igen, a vízben, igazán ott
 hancúrozni.
 
De ha mellkasomba nézek,
látom, vidám vagy,
mosolyod boldogságot sugároz.
 
Tárom az ajtót, szemem hunyom és kívánom…
Mindenütt az ég van körülöttünk,
Egy lépés két élet hossza,
A lélek képekre vadászik…
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Срећно сутра – A boldog holnap

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Срећно сутра
 
Хвала, то сутра је у теби,
осетио сам га чим сам га замислио,
све остало је након.
У твом граду нисам без тебе,
бићеш присутна све време
и испратићеш ме у кишну ноћ,
а знам бићеш у мени, слободна као никад,
као на вратима дечје собе
кад се желиш уверити да ли је све у реду,
а сретнеш се са радошћу која ти црта осмех на лицу.
Бићу оно твоје дете ком највише верујеш,
а увек недовољно сигурна и претерано брижна
молићеш кишу да не пада и стискати ми руку
толико нежно да би тај стисак читаво време
био на мојој шаци, чак и у оном тренутку
кад будем потпуно свестан да си далеко!
 
Izvor: autor
 
A boldog holnap
 
Köszönöm, az a holnap benned van,
a kezdetek kezdetén megéreztem,
minden más ezután következik.
Városodban nem vagyok egyedül,
mindig jelen vagy,
az esős éjben is kísérsz,
bennem, mint soha, szabad leszel,
mint a gyerekszoba ajtajában,
amikor meg akarsz győződni arról, minden rendben van-e
a boldogsággal találkozol, arcodra mosolyt rajzol.
Az a gyermeked leszek, akinek legjobban hiszel,
de nem eléggé magabiztos és túlságosan gondos,
megkéred az esőt, ne essen és kezemet szorongatod,
oly gyengéden, hogy az a szorítás szakadatlan
tenyeremen marad, abban a pillanatban is,
amikor tisztában vagyok azzal, messze vagy!
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Lavirint – Útvesztő

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Lavirint   Lavirint je zamka za mudrace koji žele pobjeći od sebe samih.   Nisam imao izbora, našao sam se u lavirintu. Već mi se i noć smijala naporu, postiđen, nasuprot zla čekao sam milost onu tihu, Božansku, da se spusti i izvede me. Ukazalo mi se prase, krenuo sam za laganim roktavim glasom i sitnim papkom. Kruna je sinula, mjesec je izblijedio, prase je nestalo, sam sebi trčao sam u susret.

Útvesztő   Az útvesztő az önmaguktól menekülő bölcsek csapdája.   Nem választhattam, útvesztőben találtam magam. Erőfeszítésemért már az éj is kinevetett, megszégyenítetten, a gazsággal szemben a könyörületet vártam, azt a csendeset, az Istenit, hogy hozzám érve vezessen ki. Malac jelent meg előttem, a könnyed röfögő hang és a kicsiny paták után indultam. Korona villant, kifakult a hold, eltűnt a malac, önmagam felé rohantam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/3583/ilija-saula-lavirint

Ilija Šaula Tvoja duga zimska noć – Hosszú téli éjszakád

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Tvoja duga zimska noć   Ima mnogo načina da ugriju nečiju dugu, zimsku noć… Kažu da su noćna razmišljanja najvatrenija, da mogu sama od sebe da griju, kažu da misao može sve da sprži ako joj se doda kap ljubavi koja leti iznad zvijezda.   Kažu da prostor ubija ako misao sama u njemu boravi. Kažu da je misao najbrža na svijetu i da svakog trena može biti tamo gdje poželimo. Tako kažu. Ja ne znam! Volio bih da mi je misao prijateljica, da me vodi sa sobom. Bio bih dobar, slušao bih je. Kad bismo kod tebe navratili, obradovao bih se. Već sam ti rekao da imaš divne oči i da sva mirišeš na ljepotu. Opet bih ti to rekao. Znam da se misao ne bi ljutila na mene, zamolila bi me da ti ugrijem dugu, zimsku noć!

Hosszú téli éjszakád   Többféleképp lehet valaki hosszú,  téli éjét megmelegíteni… Mondják, a gondolkodás éjjel lángol, önmagukat melegítik, mondják, a gondolat képes mindent felperzselni, ha hozzáadsz egy csepp, a csillagok felett repkedő szerelmet.   Mondják, öl a tér, ha benne a gondolat magányos. Mondják, a világon a gondolat a leggyorsabb, bármelyik pillanatban a kívánt helyen terem. Így mondják. Én nem tudom! Szeretném, ha a gondolat barátnőm lenne és magával vinne. Jó lennék, hallgatnék rá. Ha téged meglátogatnánk, megörülnél. Már mondtam, szemed gyönyörű és a szépség illatát árasztod. Megint azt mondanám. Tudom, a gondolat nem haragudna rám, megkérne, melegítsem meg hosszú téli éjszakád.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/3583/ilija-saula-lavirint

Ilija Šaula Nikad mi niko neće oprostiti kao ti – Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Nikad mi niko neće oprostiti kao ti   Nikad mi niko neće oprostiti kao ti. Ne ljubi me, budi surova poput žene opstanka. Uči se kako se prezire, nemoj da me pljuješ …pogledaj me bez osmijeha. Zalupi vrata kad odlaziš, ne reci zdravo, kad spremaš večeru, ne spremaj za dvoje. Navikao sam da živim i volim navikao sam da ljubim i molim nikad mi niko neće oprostiti kao ti.

Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg   Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg. Ne csókolj, légy kegyetlen, mint a női fennmaradás. Tanulj, hogyan kell megvetni, de ne köpj le, …mosoly nélkül nézz rám. Csapd be magad mögött az ajtót, ne köszönj, ha vacsorát készítesz, ne kettőre készíts. Megszoktam, hogy szeretek és élek, megszoktam, hogy csókolok és kérek, Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/ilija-saula-pesme/