Ilija Šaula Pijana pjesma – Részeg vers

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Pijana pjesma   Teško je izaći iz kućice snova i tek tako zatvoriti vrata. Dogodilo mi se to jednom kad sam iz mračnog pariskog lokala krenuo niz rue Landau u mrak iščekivanja.   Noć mi se počela rugati, zatvorio sam oči i pozvao san da mi otvori vrata pored fontane na Trgu Republike. Ušao sam u djevojačku sobu koja je vrištala od parfema i u snu sam mirisao na alkohol i dim lule jeftinog duvana koji mi je zamaglio čitav san, ugledao sam je na lampi umjesto sijalice, pokušao sam da upalim svjetlo, samo su joj oči svijetlile, nešto me tjeralo poput frejine boje da projurim avenijom sna, da što prije zatvorim vrata.   Sad je vreme drugo... Ovdje, na američkom kontinentu, snovi su prostraniji, dok gledam niz filadelfijsku južnu ulicu osjećam miris dunja iz rodnog kraja što su se preselile na Staru planinu, gdje su nekad same nikle. Vratile su se da im miris u bašti radjanja umre.   Mislim na nju. Ona je dunja koja me vidi, koja me čuje i osmijehom prati. Živjela, nebeska vilo noći, tvoja je čaša puna, daj da pijemo!   Jeste, puna je, priznajem, reče ona, ali ja nisam onaj planinski potok, proziran i plitak, razlila sam se u rijeku duboku, mutnu i široku, svaka riba koja u meni pliva ne poznaje me niti ja poznajem nju, ovisimo jedni o drugima, ipak! Pijmo dok se jutro ne otrijezni u nama.

Részeg vers   Nehéz az álmok házából kijutni és az ajtót csak úgy becsukni. Egyszer megtörtént velem, mikor a sötét párizsi mulatóból a rue Landaura értem, a kivárás homályába.    Csúfolni kezdett az éj, behunyva szemem az álmot szólítottam, hogy a szökőkút mellett a Köztársaság téren ajtót nyisson. A rózsavíz illatában fürdő lányszobába mentem, álmomban alkoholillatú voltam, álmomat az olcsó pipadohányfüst homályosította el, a lányt a lámpán az égő helyén láttam meg, megpróbáltam villanyt gyújtani, csak két szeme világított, valami Freya színként ösztökélt arra, hogy az álmok sugárútján végig-rohanva az ajtót minél előbb becsukjam   Most más idők járnak… Itt, az amerikai földrészen tágasabbak az álmok, míg a philadelphiai déli utcát nézem, hazámból a Balkán-hegységre költözött birs illatát érzem, ahol valamikor nőttek. Visszatértek, hogy illatuk a születés kertjében enyésszen el.   A lányra gondolok. Ő a birs, aki engem lát, hall, mosollyal kísér. Egészségedre, mennybéli éjtündér, poharad tele, igyunk!   Igen, tele van, beismerem, mondta a lány, de én nem az az átlátszó, sekély hegyi patak vagyok, zavaros, széles mély folyóvá váltam, a bennem úszó halak nem ismernek, én sem ismerem őket, mégis, függünk egymástól! Igyunk, míg bennünk a reggel magához nem tér.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Duše su bešumne, tihe, Grafičar, Užice, 2026.

Ilija Šaula Pjesniku – A költőhöz

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Pjesniku
 
Ne znam svirati gitaru, a tako bih želio
pa bih uz umilne zvuke gitare
da recitujem tvoju poeziju.
Prekrasna i topla proljetnja večer
pozvala me u raskošnu riznicu uspomena.
Sjedeo sam na samom rubu prošlosti
nemo zagledan u predjele iz kojih dopiru zvukovi.
Kad neko želi biti jednako opijen
svakim zanosnim pogledom svoje duše,
on će srcem svirati gitaru,
jer njene strune su neprekidni nemir.
Tvoji su stihovi nemir mog srca.
Tvoja je duša plandište snova, želja i nemira.
Tvoje su ruke produžetak topline tvog pogleda.
Tvoj osmjeh je poezija probudjene doline strasti.
Čujem u tebi gitaru i vidim ruke
zagrljene njenim nemirom.
Iz mene je krenula pjesma,
ljubavna, nježna, zanosna i srećna.
 
Izvor: Ilija Šaula: Duše su bešumne, tihe, Grafičar, Užice, 2026.
 
A költőhöz
 
Nem tudok gitározni, pedig úgy szeretném,
hogy a gitár bódító hangja mellett
szavaljam költeményedet.
Az emlékek gazdag kincstárába
meleg tavaszi est hívott.
Magán a múlt peremén ültem,
némán csodálva a tájat, ahonnan a hangok érkeztek.
Ha valaki lelkének minden varázslatos pillantásával
éppoly részeg akar lenni,
az szívével játszik a gitáron,
mert húrjai a folyamatos nyugtalanság.
Költeményeid szívem nyugtalansága.
Lelked az álmok, a vágyak és a gyötrelem árnyasa.
Karod gyengéd tekinteted folytatása.
Mosolyod a felébresztett szenvedélyvölgy költészete.
A gitárt hallom benned és látom, karod
nyugtalansága öleli.
Költemény fakadt belőlem,
szerelmes, gyengéd, elbűvölt, boldog.
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Твој Потемкин – A te Potemkined

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Твој Потемкин   Опет сам те сусрео у мислима; радо долазиш у моја села и градове, степе и прерије, космичке просторе, прошлост и будућност. Где сан производи магију, јава оцртава себе у свету видљивом, где машта измешта, вера држи, где је љубав!

A te Potemkined   Gondolatban ismét találkoztam veled; szívesen jössz falvaimba, városaimba, sztyeppéimre, pusztaságaimra, kozmikus térségeimbe, a múltba és a jövőbe. Ahol az álom varázsol, ott a valóság látható világ, ahol a képzelet mozdít, a hit tart, ott a szerelem!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ilija Šaula Na krilima nade – Reményszárnyakon

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Na krilima nade   Suze su ti nestajale sa lica, pretvarale se u miris zrelih trešanja. Gledao sam te zaljubljeno dok je jecaj govorio bol srca. Vrijeme je trešanja, nošeni krilima nade radujemo se ljubavi.

Reményszárnyakon   Arcodról eltűntek a könnycseppek, érett cseresznye-illattá változtak. Míg a zokogás a szív fájdalmáról szólt, rajongva néztelek. A cseresznyeérés   idején, választottamnak, reményszárnyakon örülök.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Anina soba – Anna szobája

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Anina soba   U mojoj sobi spavaju ptice, u grudima mi nebeska soba. Često ulazim u nju, u njoj vidim što u ludilu života ne mogu ni da zamislim. Ponekad i moje ptice dolepršaju u tu sobu, ali ne čujem im cvrkut, možda su opsjednute pa ne cvrkuću. Primjetila sam, kad su sa mnom u sobi, dovoljno je da pomislim da mi sjednu na rame i one su to već učinile. Primjetila sam kad žele da se dozivaju cvrkutom, ne cvrkuću, ali se sporazumjevaju. Ta soba u mojim grudima nema prozora, vrata se otvaraju na jednu i na drugu stranu, tako da ne znam, kad u nju uđem a kad izađem. Krevet u toj sobi ne postoji ali svejedno se u njoj najbolje odmorim. U njoj nema nijedne lampe, a ispunjena je blistavom svjetlošću. Nisam primjetila, ni sto, ni stolicu a čini mi se, da sam baš u toj sobi sakupila najljepše misli i čitala najzanimljiviju knjigu, zavaljena u udobnu stolicu. Nisam primjetila ni tepih, pa čak ni pod, ali nikad nisam propala hodajući sobom, sama sa sobom. U tu moju sobu još niko nije ušao osim mojih ptica i učinilo mi se da smo se ponovno upoznavale jer bile su mi toliko drage, kao kad sam ih prvi put prislonila uz grudi i nježno poljubila. Nekad, poželim da moja soba ima prozore, a onda sam shvatila da mi nisu potrebni, jer svejedno vidim van te sobe a spoznala sam da se iz vana ne može vidjeti unutrašnjost moje sobe. Voljela bih da se nastanim vječno u tu sobu zajedno sa pticama i da sobujemo u našoj sobi, okovane božanskom ljubavi.

Anna szobája   Szobámban madarak pihennek, mellemben mennyei szoba. Gyakran térek be, benne látom azt, amit az eszeveszett életben el sem tudok képzelni. Néha madaraim is abba a szobába röppennek, de csicsergésüket nem hallom, talán megszállottak, hát nem csicseregnek. Észrevettem, mikor velem vannak a szobában, elég, ha gondolatban megkívánom, üljenek vállamra és már meg is tették. Észrevettem, mikor csicsergéssel akarják egymást szólítani, nem csicseregnek, de megértik egymást. Annak a szobának, ott mellemben, nincs ablaka, ajtaja mindkét irányba nyílik, így nem tudom, mikor megyek be és mikor ki. Abban a szobában ágy sincs, mindegy, ott tudok pihenni. Benne egyetlen lámpa sincs, de ragyog. Asztalt, széket sem vettem észre, mégis úgy tűnik, kényelmesen elhelyezkedve éppen abban a szobában olvastam a legérdekesebb könyvet, gyűjtöttem legszebb gondolataimat. Szőnyeget sem vettem észre, még padlót sem, de a szobában sétálva, egymagamban, sosem zuhantam le. Abba a szobába, madaraimon kívül,  még senki sem lépett mégis úgy tűnt, ismét megismerkedtünk, számomra oly kedvesek, mintha mellemre vonva először csókolnám őket. Néha szeretném, ha szobámon ablak lenne, de megértettem, nincs rá szükségem, hisz így is mindent látok és felismertem, így kívülről nem lehet látni, mi van a szobában. Szeretnék mindörökre abba a szobába költözni, és a madarakkal együtt abban a szobában isteni szeretetbe láncolva lakni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Ако је море плаво, твоје очи су зелене – Ha a tenger kék, szemed zöld

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Ако је море плаво, твоје очи су зелене

 

Мало ће њих тебе разумети,

тако је боље, веруј ми;

живот на рубовима увек је испразан.

Треба улазити у срце олује,

треба бити у месту дешавања,

тамо где се прави сабор,

тамо где се деца пењу на више, даље виде,

тамо где је скупље,

другачије се посматрају вредности,

а са собом донеси човека.

 

Дивно размишљаш, дивно волиш, бићем свим.

Твоја душа је слободна, оплемењена и богата.

Познаје живот изнутра и ништа јој није страно.

Ако је небо плаво, твоје очи су зелене,

јер си га из њих ослободила.

Сав свет који доживљаваш,

изашао је из твојих очију.

 

Izvor: autor

 

Ha a tenger kék, szemed zöld

 

Kevesen értenek meg téged,

jobb így, hidd el;

az élet peremén az élet mindig üres.

A vihar szívébe kell hatolni,

a helyszínen kell lenni,

ott, ahol gyülekeznek,

ahol a gyerekek a magasba másznak, hogy kitekinthessenek,

ahol minden drágább,

az értékekre másként tekintenek,

az embert meg magaddal hozd.

 

Gondolataid szépek, gyönyörűen szeretsz, teljes lényeddel.

Lelked szabad, nemes és gazdag.

Ismeri az életet, számára semmi sem idegen.

Ha a tenger kék, szemed zöld,

mert onnan szabadítottad.

Minden, amit megélsz,

szemedből szabadult.

 

Fordította: Fehér Illés

Ilija Šaula Vrati se – Gyere vissza

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Vrati se   Zavaravam tebe i sebe ako ti kažem da putem ovim kojim hodam mogu da te povedem. Osvrni se, na krila anđela koja su te donijela u zamršena nadanja. Ako bi mi vjerovala, izgubila bi ljubav kojom koračaš putem povratka.

Gyere vissza   Téged is magamat is átverem, ha azt állítom, ezen az úton, melyen járok magammal vihetlek. Tekints vissza, az angyalszárnyról, mely a kusza eshetőségbe vitt téged. Ha hinnél nekem, a szerelemet veszítenéd el, mellyel a visszatérés útján jársz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Želio sam da te ljubim – Csókolni akartalak

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Želio sam da te ljubim   Došli smo kod tebe, u tvoju kuću. Bili smo sami. Zamišljao sam kako te ljubim, dala si mi cigaretu, nisam pušio, a pušili smo. Želio sam da te ljubim. Natočila si nam konjak, nisam pio, a pili smo. Želio sam da te ljubim, prisjećao sam se nekih filmskih scena, tražio sam ti ruku, da je dodirujem… Zamišljao sam da poljubac započinje od ruke. Želio sam da te ljubim. Držala si nogu preko noge i dražesno se smiješila. Želio sam da te ljubim, nismo mogli uskladiti osjećanja. Želio sam da te ljubim usta, lice, oči po čitavom tijelu. Želio sam da te ljubim, nešto si mi govorila. Želio sam da te ljubim. Vodila si me u sobu i pokazivala neke stvari. Želio sam da te ljubim, gledao sam ti grudi ispod majice. Želio sam da te ljubim, usne su ti žarom crvenile. Želio sam da te ljubim, obrazi su mi se rumenili. Želio sam da te ljubim, podrhtavao sam. Želio sam da te ljubim, imao sam bljuzgavicu u gaćama. Želio sam da te ljubim… Jao, on je pao… Želio sam da te ljubim.

Csókolni akartalak   Hozzád jöttünk, házadba. Egyedül voltunk. Elképzeltem, hogy csókollak, cigarettát nyújtottál, nem gyújtottam rá, de rágyújtottunk. Csókolni akartalak. Konyakot kínáltál, nem ittam, de ittunk. Csókolni akartalak, néhány filmrészlet jutott eszembe, kezedet kerestem, hogy megérintsem… Elképzeltem, hogy a csók a kéznél kezdődik. Csókolni akartalak. Lábaidat keresztbe tetted és kedvesen mosolyogtál. Csókolni akartalak, érzéseinket nem tudtuk összehangolni. Csókolni akartalak, szád, arcod, szemed, egész tested. Csókolni akartalak, valamit mondtál. Csókolni akartalak. A szobába vezettél és valami tárgyakat mutogattál. Csókolni akartalak, blúzod alatt melled néztem. Csókolni akartalak, ajkad izzott. Csókolni akartalak, arcom lángolt. Csókolni akartalak, remegtem. Csókolni akartalak, nadrágom lucskos volt. Csókolni akartalak… Jaj, elesett… Csókolni akartalak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Ne plači ljubavi – Ne sírj szerelmem

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Ne plači ljubavi   Volim, u sjenci kestena u perivoju slobode, pod punim mjesecom u nestašluku noći, tebe za tvojih pet prstiju i sjećanje protkano ljubavlju. Naša ljubav dala je pečat mladosti, zakovanoj na dnu čaše iz koje smo vino pili i dali zavjet generacijama koje dolaze da se ljubav ne može popiti. Ne plači, ljubavi, ako smo te oskrnavili, ako je grijeh, oprosti našim grešnim dušama.

Ne sírj szerelmem   Szeretlek, a gesztenye árnyékában, a szabadság vadaskertében, éjjel a telihold alatt huncutkodva, téged, öt ujjadért, a szerelemmel átszőtt emlékekért. Szerelmünk adott hitelt a borospohár aljára rögzített ifjúság-védjegynek és a jövendő nemzedékeknek fogadalomként hagytuk, a szerelmet meginni nem lehet. Ne sírj, szerelmem, ha vétkeztünk is, ha meggyaláztunk, bocsáss meg bűnös lelkünknek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Korak do ljubavi – Lépte a szerelemig

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Korak do ljubavi   Čekao sam te te večeri da izađemo. Dolazila si, imao sam osjećaj da me ne primjećuješ. Lovio sam ti pogled, tražeći ga na sebi. Prišla si, pošli smo u mrak. Tražila si šutnju dok si ti smjelo govorila. Postavljala si i pitanja ne dozvolivši da na njih odgovorim. Pitala si za korak do ljubavi, nisam smio da odgovorim riječima. Rekla si da će sva vječnost biti naša, ako te pročitam te noći.   Bila je to još jedna tvoja igra u kojima sam tako rado učestvovao. I te noći sam pohrlio u pravcu tvojih želja. Sve one provjerene sam preskakao, znao sam da želiš nešto novo.   Noć, šetnja bez dodira, po koji uzdisaj i duboko razmišljanje. U momentu iz grla mi se glas ote:   "Večeras na Starom gradu, u maloj sali ples do zore, uz dobru muziku, siguran sam da će to biti pravi korak do ljubavi.”   Prišla si mi, uzela me pod ruku, pogledala sa blagim osmijehom i pružili smo korak prema ljubavi.

Lépte a szerelemig   Vártalak azon az estén, hogy kimozduljunk. Jöttél, úgy éreztem, nem veszel észre. Tekintetedre vadásztam, magamon kerestem. Mellém álltál, a sötétbe indultunk. Míg te mondtad a magadét, engem csendre intettél. Kérdéseidre, hogy válaszoljak, nem engedted. Kérdezted, mi a lépte a szerelemig, válaszolni szavakba öntve, nem mertem. Állítottad, minden öröklét a miénk lesz, ha azon az éjjelen megfejtem titkodat.   Ez még egy részedről olyan játék volt, melyben szívesen részt vettem. Azon az éjjelen is óhajod felé rohantam. A már kipróbáltakat átugrottam, tudtam, valami újat kívánsz.   Éj, érintés nélküli séta, egy-egy sóhaj, meditáció. Egyszerre csak megszólaltam:   „Ma este az Óvárosban, a kisteremben tánc reggelig, a zene kitűnő, biztosam ez lesz az első lépte a szerelemig.”   Hozzám léptél, belém karoltál, mosolyogva rám néztél és léptünk, a szerelem felé.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Nebeski vrtlar – Mennyei kertész

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Nebeski vrtlar   Dabome da želim da ti se javim, strah me je da ti pišem a strah me je da ti i ne pišem. Kao da se plašimo jedno drugog, a koliko te samo zateknem u mojim mislima, čudim se kako te ponekad noge ne zabole od te silne šetnje. Ponudim ti da sjedneš, ali uvjek si u prolazu, sad tamo sad ovamo. Volio bih da te nekad noću uhvatim u mislima, računam, noć je možda bi prilegla, pa opet pomislim nema od toga ništa, nema nama spavanja, ako bismo prilegli jedno pored drugog. I tako. Propustim misao po misao i sve ode u nedogled. Tamo u tom nedogledu, jednom sam se privukao i izvirivao da li bih te mogao vidjeti. Zamisli ugledah te ozarenu osmjehom ali onako prema suncu. Ne vidiš ti da ja tebe gledam, ali odjednom čudo, ugledah sebe kako ti prilazim, i vidim kako u meni iznutra nešto svjetli, kao sreća kad se sprema na vaskrsenje, očekujem tvoje iznenađenje, ti se okrenu prema meni, pogleda me milovito nasmiješenim očima pođe mi u zagrljaj i prošaputa: „Odi, čekam te.’’ Zagrlismo se, osjetih toplinu grudi i toplinu tvog tijela na sebi, a sreća zapali vatromet na dnu same duše, osjetih da zajedno poletjesmo u nebo. Nađosmo se na velikoj plavoj livadi. Ne gubismo ni trena. Zasadismo cvijet ljubavi na najljepšem mjestu. Okupiše se anđeli i slavismo duboko u život. Prepolovili smo jabuku i vidjeli u njoj zgodno mjesto da zasadimo voćnjak, sadili smo neumorno...

Mennyei kertész   Természetesen akarok neked jelentkezni, félek írni, de félek akkor is, ha nem írok. Mintha egymástól félnénk, pedig gondolataimban hányszor jelen vagy, csodálkozom, olykor, lábaid, annyi séta után, hogy nem fáradnak el. Kérlek, ülj le, de mindig átmenőben vagy, hol itt, hol ott. Szeretnélek időnként éjjel gondolataimban megkaparintani, mert éjjel van, talán lefeküdnél, majd ismét eszembe jut, ebből semmi sem lesz, számunkra nincs alvás, ha egymás mellé feküdnénk. És így. Gondolat gondolatot követ és minden a messzeségbe vész. Ott, abban a messzeségben, egyszer meghúzódtam és leselkedtem, egyáltalán láthatlak-e. Képzeld, megláttalak, mosolyogtál, de csak úgy, a nap felé. Nem látod, hogy nézlek, de egyszerre csoda, magamat látom, feléd megyek, és bensőmben valami fénylik, mint a feltámadásra készülő öröm, várom, meglepődsz, felém fordultál, sugárzó, kedves tekintettel jöttél tárt karomba és suttogtad: „Gyere, várlak.” Megöleltük egymást, éreztem melled, tested melegét, az öröm a lélek mélyén keltett tűzijátékot,  éreztem, a mennybe együtt emelkedünk. Hatalmas, kék mezőn találtuk magunkat. Egy pillanatot sem herdáltunk. A szerelemvirágot a legszebb helyre ültettük. Összegyűltek az angyalok és az életet ünnepeltük. Az almát kettészelve találtuk meg azt a megfelelő helyet, ahová gyümölcsöst telepíthetünk, telepítettük, fáradhatatlanul…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Kad ne bi postojala žena koju volim – Ha asszony, akit szeretek, nem létezne

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kad ne bi postojala žena koju volim   Volim ženu nepoznatu, neotkrivenu. Ona živi stepenicu iznad moje stvarnosti. Parče neba satkano od nepoznatih istina nastanilo se između nas dvoje. Hoću bešumno da prođem kroz njega i da joj donesem samo ljubav. Kada bih mogao da je ljubim, da je ogrnem dušom, da plovimo dolinom želja, da me ima cijelog, da me ne štedi, da me ne vraća stepenicu niže, da me zasadi kao biljku da cvijetam u podnožju njenog srca, da joj mirisom bojim snove. Da me cjeliva medom zrelih usana, vrelim bičem da me drži nad ponorom strasti, iznad vatre u koju ćemo pasti. Kad ne bi postojalo razočarenje, ljubav bi bila vječna, kad ne bi postojali zavjeti ljubav bi bila slobodna, kad ne bi postojala vjernost ljubav bi bila neiskrena, kad ne bi postojala žena koju volim, ne bi postojala ni ljubav.

Ha asszony, akit szeretek, nem létezne   Ismeretlen, titokzatos asszonyt szeretek. Létem felett egy lépcsőfokkal él. Kettőnk közé ismeretlen igazságokból szőtt égbolt-rész telepedett. Nesztelenül akarom átszelni és az asszonyt szerelmemmel meglepni. Ha csókolhatnám, ha lelkemmel betakarhatnám, ha a kívánságok völgyében lebeghetnénk, ha elfogadna, ha nem kímélne, ha egy lépcsőfokkal vissza nem küldene, ha növényként elültetne, szíve mellett nyílnék, álmát illatommal könnyíteném. Hogy érett ajka mézével ajándékozzon, hogy a vágy szakadéka, a tűz felett,  melybe zuhanunk, ostorral tartson. Ha nem lenne csalódás, a szerelem örökös lenne, ha nem lennének fogadalmak, a szerelem szabad lenne, ha nem lenne hűség, a szerelem csalóka lenne, ha asszony, akit szeretek, nem létezne, szerelem sem lenne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Otpisani – Kegyvesztettek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Otpisani   Na putu premještanja na putu odrastanja na putu ispreplitanja, istina mržnja laž ljubav zagledani jedni u druge, svjetlosti nedostaje ne vidimo, ali osjetimo trag prošlosti izvire iz nas, zbunjeni, začuđeni kao svatovi Eugena Kumičića. Djeca smo. Rekli su nam da remetimo mir. Djeca smo bez šanse za popravni. Otpisana djeca. Slušate našu pjesmu plačete nad našom sudbinom ne vidimo vam suze, niste bili sa nama kad se rađala naša pjesma. Vi ste je kovali, iskovana je od vaših želja, satkana od vaše sreće, domovinstva, iluzija, mržnje i naših nadanja. Nemamo kletvu. U srcu nam je molitva blaga, usrdna, trajna. Krčimo put pjesmi, put povratku.

Kegyvesztettek   A helyezkedés útján, a növekedés útján, a kuszaság útján, az igazság a gyűlölet a hazugság a szerelem szemtől szemben állnak, hiányzik a fény, nem látunk, de érezzük a múlt bélyegét, belőlünk fakad, Eugen Kumičić1 násznépeként zavarban vagyunk, csodálkozunk. Gyerekek vagyunk. Mondták, lábatlankodók. Javulásra esélytelen gyerekek. Kegyvesztettek. Hallgatjátok dalunkat, siratjátok sorsunkat, könnycseppeket nem látunk, dalunk születésekor nem voltatok velünk. Ti kovácsoltátok, késztetéseitekből kovácsolt, szerencsétekből, hazátokból, álomképetekből, gyűlöletekből szőtt és hitünkből. Nem átkozunk. Szívünkben fohász, gyengéd, szívélyes, kitartó. Utat a dal előtt egyengetünk, a visszatérés útja előtt.   1 Eugen Kumičić (ejtsd: Eugén Kumicsity, 1850.- 1904.) horvát író, politikus.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Djevojci iz mog kraja – A környékünkben élő lányhoz

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Djevojci iz mog kraja   Volio bih da ti napišem pismo, ne neko obično pismo, pokušavam da izmislim slova koja bi samo ti prepoznala. Znam da u tebi živi proljeće, dugo, možda predugo, sa već iskonskom željom da se razlije u ljeto. Volio bih da ti napišem pismo koje sam pisao u snu, ali sam mu zaboravio sadržaj. Sad, kad želim da se sjetim ne vidim slova, samo slika tvoga lika. Volio bih da ti napišem pismo u kojem bih ti želio opisati kako sam se osjećao pre neki dan kad sam pomislio da misliš na mene. Izgubio sam se u mislima i osjetio kako u meni raste tajna. Gledao sam u prelijep, proljećni cvijet. Nazvao sam ga tvojim imenom, a on kao da se nasmiješio i uzvratio svojom toplinom. Volio bih ti napisati pismo koje bi ti nešto značilo, da ga otvaraš i čitaš svakog proljeća. Volio bih ti napisati pismo koje bi bilo nevidljivo, da ga staviš u svoju kosu, a kiša kada pada, da se pretvori u kišobran čije bi platno bilo ispisano najljepšim, ljubavnim stihovima. Volio bih ti napisati pismo iz kojeg bi uzimala toplinu i sa njom bojila suncokrete. Volio bih ti napisati pismo iz kojeg bi osjetila moj uzdah u jutru svog buđenja. Želim da na kraju toga pisma ne stoje riječi “Volim te” i “Ne mogu bez tebe” već samo jedno ♥. Simbol ljubavi, kao vrata vječnosti iza kojih su predjeli mojih želja.

A környékünkben élő lányhoz   Levelet szeretnék írni neked, nem szokványosat, csak általad felismerhető betűket próbálok kitalálni. Tudom, benned tavasz él, hossza, túl hosszan, a már eredendő kívánsággal, hogy táruljon a nyár. Álmomban írt levelet szeretnék írni neked, de tartalmát elfeledtem. Most, hogy megpróbálom felidézni,  nem látom a betűket, csak alakodat. Levelet szeretnék írni neked, rögzíteni szeretném, hogyan éreztem magam pár nappal ezelőtt, arra gondolva, rám gondolsz. A gondolatokba vesztem, éreztem, titok nő bennem. Gyönyörű, tavaszi virágot néztem. Neveden szólítottam, mintha mosolygott volna és gyengédségével viszonozta. Levelet szeretnék írni neked, mely valamit jelentene is, hogy felbontsd és tavaszonként olvassad. Láthatatlan levelet szeretnék írni neked, hogy hajadba tegyed, és ha esik az eső, legszebb szavakkal, szerelmes versekkel tele vásznú esernyő legyen. Levelet szeretnék írni neked, melynek bensőségével a napraforgót festenéd. Levelet szeretnék írni neked, melyből reggelente, ébredéskor, sóhajtásomat éreznéd. E levél végén nem lesznek szólamok „Szeretlek” és „Nélküled nem élhetek” csak egy ♥. A szerelem jelképe, az öröklét ajtaja, mely mögött kívánságaim térségei sorakoznak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Carica – Császárnő

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Carica   Ukradoh vrijeme za tebe i za mene kradući i boje suncu, bojio sam, dok nisam dobio tvoj lik, onaj zamišljeni, onaj sanjani. Nisam želio da ga kradem sa slika. Znam, to ista si ti, samo viđena drugim očima nečijim.   Oživjela si u meni jedno proljeće. Divna Žena! Carica! Moćna poput Sunca. Neodoljiva!

Császárnő   A nap színeit is lopva loptam az időt számodra és számomra, és festettem, míg alakodat meg nem kaptam, azt az elképzeltet, a megálmodottat. Nem akartam a képről lopni. Tudom, ugyanaz vagy, csak más szemmel nézve, valakiével.   Felélesztettél bennem egy tavaszt, Te Gyönyörű! Császárnő! Akár a Nap, hatalmas vagy. Ellenállhatatlan!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Noćas sam poljubio Penelopu – Az éjjel megcsókoltam Pénelopét

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Noćas sam poljubio Penelopu   Života mi, noćas sam poljubio Penelopu. Uzneo je u nebeske vrtove i napojio rosom mliječnog puta.

Az éjjel megcsókoltam Pénelopét   Esküszöm,  az éjjel megcsókoltam Pénelopét. A mennyei kertekbe emeltem, szomját a tejút harmatcseppjével oltottam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Višnja, Volim te – Višnja, Szeretlek

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Višnja, volim te   Kora starog kestena još uvijek čuva tajnu mladog ratnika. Bila je jesen i noć se došaptavala sa pahuljama a mladi ratnik je urezivao prohladna slova u koru starog kestena. Još tamo stoji „A. K.” i „Višnja, Volim Te" Duša mu luta beskrajima neba i čeka na neuzvraćenu ljubav.

Višnja1, Szeretlek   Az öreg gesztenye törzse még mindig őrzi a fiatal harcos titkát. Ősz volt, az éj pihékkel suttogott, a fiatal harcos meg az öreg gesztenye törzsébe fagyos betűket vésett. Még ott áll „A. K.” és „Višnja, Szeretlek” Lelke a végtelen égbolton bolyong és a viszonzatlan szerelemre vár.   1Višnja (ejtsd: Visnya – szerb női név, jelentése: meggy.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.

Ilija Šaula Kristina – Krisztina

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Kristina   Kristina, znaš kako je kad mornar otplovi na daleka mora, a ne uzme sve šta mu treba? Takav je i život. Nikad nam nije onako kako zamišljamo da bi trebalo da bude. Zbog toga postoje male radosti, mi smo dio njih. A tuga, tuga dođe sama od sebe, kao voda u cipele, kao vuk u Liku. Niko je ne zove. Nek’ si mi dobro, dobra Kristina!   Grgoljamo se mladi, a već iznemogli, pomalo nam životi liče na umjetnost, one slike koje niko ne gleda ili kao krajputaši upadamo u oči. Bježimo od rutine, gušimo se u sivilu, krila nam sporo rastu. Ne poletjeti, ne znači zakasniti već ostati u pristaništu želja i gorjeti od samopouzdanja, da znamo što je utjeha. Ljubav. Stoji visoko iznad nas i gleda nas pravo u oči, zato nam trebaju krila, da letimo iznad zvijezda i obasipamo radošću sve one koje volimo. O draga Kristina, i ova noć koja se uselila u nas ne izlazi, razmješta se, sve mi se čini kao da će se nastaniti. Neka je. Teško će se ona naviknuti na dobro. U nama kulja svjetlo.

Krisztina   Krisztina, tudod-e milyen az, amikor a tengerész a távoli tengereket járja, de mindent, amire szüksége van, nem vitt magával? Ilyen az élet. Sosincs úgy, ahogyan elképzeljük. Ezért vannak a kis örömek, mi része vagyunk. A bú meg, a bú csak úgy, magától jön, mint a cipőbe a víz, a farkas a Mesébe. Senki sem hívta. Érezd jól magad, jóságos Krisztina!   Fiatalon csörgedezünk, de már agyonhajszoltak vagyunk, életünk lassan a művészetre hasonlít, olyan alkotásra, melyre rá se néznek, vagy éppen útmenti feszületként szembe tűnünk. Menekülünk a beidegződésektől, szürkeségben fuldoklunk, szárnyunk lassan nő. Nem felröppeni nem késést jelent, hanem a vágyak kikötőjében maradást, önbizalom-túltengést, hogy tudjuk, mi a vigasz. A szerelem. Magasan felettünk áll, egyenesen szemünkbe néz, ezért kellenek a szárnyak, hogy a csillagok felett repüljünk és életörömmel árasszuk el szeretteinket. Ó, kedves Krisztina, ez a belénk költözött éj nem költözik, helyezkedik, nekem úgy tűnik, mintha letelepedne. Ám legyen. Nehezen szokja meg a jót. Bennünk fény árad.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.