Danja Gašpar Đokić Ploče Luka, 05. oktobar 1960 –
Kad
mi nedostaješ
zbog tebe po pravilu
uvijek samujem na tamnoj strani mjeseca
odavno već tako
ostajem budna i kad svi ostali bude sebe u uspomenama ja grlim jastuk čežnjom iščekujući te dok se ova soba vrti oko osi mene ne želeći ispustiti iz ozidanih šaka
moja vrata su
još uvijek zatvorena sva od stakla i može ih razbiti samo tvoj glas u dolasku
ako se pokorim
prvom načelu pripadnosti žena sam svog čovjeka i lučno se savijam u njegovim rukama spremna za odstrel taj čin prvi i posljednji put svim zabludama da bih obrisala
pokoravam se
jer utamničenom jutru
noć sprema iznenađenje liči na malenog psića i vrlo je moguće da mjesec ostane izlizan zbog svoje ljepote
mogla bih umrijeti tako
u krevetu bez stranica ljuljajući se na pola puta između poda i plafona potpuno razbuđena od nesanice i sama od samoće djeleći se baš isto onako kao kad se izgubim zasanjana tek polovično u tvojim rukama |
Amikor hányzol
miattad vagyok
magányos
a hold sötét oldalán
régóta
virrasztok
és mikor mindeki ébred
én emlékeimmel
téged vágyakkal tele várva
a párnát ölelem
a szoba saját tengelye
körül forog
a befalazott
ökölszorításból
nem akar engedni
üvegből készült
ajtóm még mindig
be van zárva
csak jöttödet jelentő
hangod képes
darabokra törni
ha alávetem magam
az elvbeni
összetartozásnak
feleség vagyok
és uram kezei közt
az elmúlásra felkészülve
vergődök
hogy ezzel a tettel
egyszer s mindenkorra
kitöröljem tévedéseimet
engedelmeskedek
mert a bebörtönzött
reggelnek
az éj készít meglepetést
kiskutyára hasonlít
és valószínű
szépsége miatt
a hold lesz elnyűtt
így meg tudnék halni
oldalak nélküli ágyban
a padló és mennyezet
között hintázva
a virrasztástól
éberen
egyedül az egyedülléttel
éppen úgy kettéosztottan
mint mikor félig karjaid
között
elszenderedve
utat tévesztek
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése