Székelyhidi Zsolt Tömb – Blok

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Tömb   Az üresség tetemes alakulása. Tartok attól, ahogy valaki vagyok. Hogy formálódik énképem? Felmérni, mi minden lehetnék. Miközben képtelenség valósággal élni. Még relatív és alakítható, akkor is tömött föld, zárt test: nehezebb vagyok egy csillagnál.

Blok   Zamašno formiranje praznine. Bojim se da sam neko. Kako se formira moja slika? Proceniti, šta sve bi mogao da budem. Usput živeti sa stvarnošću je besmislica. Još je relativna i može da se formira, i tad je zbijena zemlja zatvoreno telo: teži sam od zvede.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 9. old.

Szente B. Levente Térkép – Geografska karta

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Térkép
 
dédmamám alig pár éve
ment el, úgy hitte, száz éves egérből lesz
a denevér, s hogy neki aztán ne
beszéljünk, valami boszorkányság van
a televíziós dobozban, annyi ember, a városok és falvak,
kicsi, vagy hatalmas épületek, mint a templom is,
tiszta kártya, nem férhet el,
megbabonázott minket az ördög, azt mondta –
úgy rohanunk vesztünkbe, észre sem vesszük,
s hogy azt sem tudjuk, mi az élet,
árnyék és fény között,
otthonunk egy felbélyegzett üres boríték,
csak hisszük, tudjuk, mi kell nekünk,
kiégtünk miként a villanykörte,
azt képzeljük, örök világosság van,
tapogunk egy helyben,
a napnál világosabb,
víziókkal tele immár fejünk,
gombnyomásra pislogunk,
szökünk kettőt egy helyett,
kiöltött nyelv lehetne jelképünk –
akkor lett gyanús neki minden, azt mondja,
amikor észrevette, jó ideje, kalapot nem emelnek
a nők, s az idősek előtt a legények.
 
Forrás: a szerző
 
 
Geografska karta
 
prabaka nas je tek pre nekoliko godina
napustila, verovala je slepi miš iz stogodišnjeg miša
nastaje i da joj nemojmo
svašta da pričamo, u kutiji televizora je
neka vradžbina, toliko ljudi, gradovi i sela,
male ili ogromne zgrade, pa i čitava crkva,
jasno je kʼo beli dan, u nju ne može da stane,
vrag nas je opčinio, govorila je –
ni ne primećujemo kako jurimo u propast,
ni to ne znamo između senke i svetlosti
šta je život,
dom naš je markama puna prazna koverta,
samo verujemo da znamo šta nam treba,
pregoreli smo poput sijalice,
zamišljamo, večna svetlost je,
u mestu tapkamo,
sve je jasno,
glave su nam vizijama pune,
na pritisak na dugme trepćemo,
umesto jedanput, dva puta odskočimo,
isplažen jezik bi nam mogao da bude znamenje –
tad joj je postalo sve sumnjivo, kaže,
kad je primetila, i to odavno, da kapu žene ne dižu
niti momci ispred starijih.
 
Prevod: Fehér Illés

Gulisio Timea Ártatlanok – Nevini

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Ártatlanok   - Akarsz játszani? – kérdezi. - Igen. - Ha nem akarsz is fogsz!   Ez már a játék. Nem mutatom, hogy élvezem. - Ne bánts, Mamiii – súgja,  Ha netán elfelejteném a szöveget. És odanyomja a fejem, Ahova egyébként is tenném. Egész árvasága abban a szorításban.   Elégedetten befordul. Ha kitakarózom, betakar. Anyalányom.

Nevini   – Želiš li da se igraš? – pita. – Da. – Ako i ne želiš, igraćeš!   To je već igra. Ne pokazujem da uživam. – Ne diraj me, Majko – šapuće. Ako bi slučajno zaboravila tekst. I gurne mi glavu tamo Gde bi i inače stavila. Čitava njegova sirotnost je u toj stisci.   Zadovoljno se okrene. Ako se otkrijem, pokrije me. Moja kćerkamajka.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila A változás ikonja – Ikona promene

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

A változás ikonja   elégia újra és újra a ritmus lüktet a várakozásban a világ gépiesen színezi a változás ikonját figyelem, unalom, lehangoltság ismétlődés, közöny mámor, elragadtatás és isteni józanodás megérintelek, megérintesz minden aktus és a hiány is tökéletes szenvedés a virtualitás mire megoldás? ha önmagad közelébe kerülsz feloldozlak az elviselhetetlen boldogságból

Ikona promene   opet i opet elegija ritam treperi u čekanju ikonu promene svet mehanički farba pažnja, utučenost, dosada ponavljanje, nehaj mamurluk, ushićenje i božanstveno trežnjenje   dotičem te, dotičeš me svaki akt a i manjak je savršena patnja virtualitet na što je rešenje? ako u vlastitu blizinu dospeš oslobađam te od nepodnošljivog blagostanja   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Gulisio Timea A kukkoló – Osmatrač

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

A kukkoló   Ott ülsz. Háttal. Ha megfordulnál. Vagy a tükörbe néznél. Itt lennék állig maszkban. Szemig húzott sapkában. Közömbösen visszafordulnál. És én itt maradnék Megint egyedül. Rajtakapatlanul

Osmatrač   Tamo sediš. Leđima okrenuto. Kad bi se okrenuo. Ili u ogledalo pogledao. Tu bi bila, skroz zamaskirano. Do očiju navučenom kapom. Nezainteresirano bi se okrenuo. I ja bi tu ostala Opet sama. Nezatečeno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Szente B. Levente A nagy csönd előtt – Pre goleme tišine

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

A nagy csönd előtt             ... Még érzem hajának illatát, csókjainak forróságát, bánatát, örök kegyelmét, ahogy a fák között lopództunk, és a csiklandós esti szél bennünket átjárt ...           Ahogy szálltak vélünk a percek, s az évek csöndesen halni mentek. Emlékszem a rettegésre, a magányra, mi aztán úrrá lett rajtunk.           Láttuk hogyan roskadnak földre a fák: vélük öregségünk, harcunk, emlékünk lázongva homokká vált.

Pre velike tišine             ...Još osećam miris njene kose, vrućinu, očaj, večnu milosrdnost njenih poljubaca, kako smo se u boriku skrivali, i nestašan večernji lahor nas je dotaknuo...           Kako su trenuci sa nama prolazili i godine su polako nestale u tišini. Sećam se strepnje, samoće šta nas je obuzela.           Videli smo kako se sruše drveća: s njima i naša starost, borba, uspomena buneći se u pesak je pretvorena.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Balázs F. Attila Szoborkonokság – Tvrdokosnost statue

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Szoborkonokság   már nem csodálkozol a nagy gondolatok delfinugrásain a falak mögötti félelmek gubózásán a gyűlölet savas és engeszteletlen marásán amikor fortyogva oldja fel a harmonikus formákat   a szemsarkodba gyűlt csepp elpárolog mielőtt feloldaná az évszázad porát mely pórusaidba fészkelődött kihangsúlyozva vonásaid komorságát szoborkonokságodat   elfelejtettél sírni a torz időben

Tvrdokosnost statue   više se ne čudiš zbog delfinskih skokova velikih misli valjanja strahova iza zidova oporog neumoljivog nagrizanja mržnje kad harmonične forme žuboreći otapa   kap šta ti se u uglu oka nagomilala se ispari pre no što bi u tvojim porama nakupljenu prašinu stoleća otopila naglašavajući tmurnost tvojih crta tvrdokornost statue   u nakaradnom vremenu zaboravio si plakati   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Bolovits Gábor György Visszalendülés – Zamah unazad

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

Visszalendülés   A szám kivirágzik, mint seb a levegőben. Egész évben rám tapadtak az éjszakák, könyökök, hideg párnák, a maradék könnyek szaga, és a hang: „ne sírj már, nevetséges.” Pedig nem sírtam, csak vártam, hogy valami elinduljon bennem.   Ma reggelig a testem üres hajó volt, part nélkül, víz nélkül, összeszögelt idő. Most feszegeti saját határait, mintha Mária ruháját szaggatná le, és minden szálból fény szökne fel. Feltámadás ez – nem a mennyé, hanem a bőr alattié.   Egykor fából voltam, csupa súly és csönd. Te belém fújtál valamit, ami mozdulatot teremtett, mint szél a függő hinta alatt. Most lendülök – nem előre, hanem vissza az életbe.   Az idegeim zenélnek. Ahol csönd volt, most húr feszül, és a dob ver, mintha új szívem lenne. Te tetted ezt, nem tudtad, mit indítasz el. A zeneszerző felállt a tűzben, és én hallom, ahogy játszik rajtam. A szél most én vagyok, és most először nem félek élni.

Zamah unazad   Usta mi poput rane u vazduhu cvetaju. Čitavu godinu slepljuju se na mene noći, laktovi, hladni jastuci, preostali miris suza i glas: „nemoj plakati, smešno je.” Iako nisam plakao, samo sam čekao da se u meni nešto pokrene.   Do jutros telo mi je prazna lađa bila, bez obala, bez vode, zakucavano vreme. Sad nateže svoje granice, kao da otkida odelo Marije te iz svake niti svetlo se oslobađa. Vaskrs je to – nije nebeska, potkožna.   Nekad sam od drveta bio, sušta težina i tišina. Ti si nešto dunula u meni što je pokret stvorio, kao vetar ispod ljuljaške. Sad zalećem – ne napred, nego nazad, u život.   Moji nervi sviraju. Gde je tišina bila sad se žica napinje i bubanj udara, kao da mi je srce. Ti si to učinila, nisi znala, šta pokrećeš. Kompozitor je ustao u vatri i ja čujem kako na meni svira. Sad sam ja vetar i sad prvi put se ne bojim da živim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Tibély Orsolya Így lesz – Tako će da bude

 

Tibély Orsolya Budapest, 1998. február 14. – 

Így lesz   Hideg burkok hámsejtjei. Takarók húzódnak rá, szájára tapad a lepedő, lábujjáról lelóg a köröm. A legjobb bújócska helyeket keresi, csuklójánál fogva vezetik. Műanyag lavór, giliszta csali, homoklapát. Felnőni olyan, mint részegnek lenni, vele történik, és mégsem vele. Egyszer az éjszakaira vár, aztán szülőin ül. A napok négyzetek  egy papírlapon, a napok körbejárnak, a napok egyesével téphetők le a falról. A napok felkelnek, és hidegen hagyják.   Azt hitte magányos lesz. Mégis volt min gondolkodni, voltak könyvek, és volt alkohol. Nem mert többé véleményt formálni. Minek. Miről. Szélben forgó acél kakas minden érv, nyikorog. Sok étel hidegen finomabb, ő is kihűlt. Ágyakról álmodik, galambokról aluljárókban. Van teste, egyre jobban van.   A buszok csak akkor érkeznek meg ha várnak rájuk. Holtteste termőföldben fekszik majd, a föld mélyén, ott is csuklani fog, ha beszélnek róla. Úgy legyen.

Tako će da bude   Epitelne ćelije hladnih omotača. Prekrivači se navlače na njega, plahta se na usta lepi, sa nožnog prsta nokat visi. Najbolja mesta traži za skrivalicu, hvatajući ručni zglob ga vode. Lavor od plastike, mamac za gliste, lopata za pesak. Odrasti je tako kao pijan biti, s njim se događa ipak ne s njim. Jednom na noćnu vezu čeka, pa na roditeljima sedi. Dani su kvadrati na listu papira, dani kruže, dane sa zida pojedinačno se mogu kidati. Dani ustaju i na hladnom ga ostavljaju.   Verovao je da će da bude usamljen. Ipak imao je o čemu da razmišlja, bile su knjige i bio je alkohol. Više nije smeo da formira mišljenje. Zašto. O čemu. Svaki argument je čelični petao što se u vetru vrti, škripi. Mnoga jela bolja su ohlađeno, i on se ohladio. O krevetima sanja, o golubovima ispod podvožnjaka. Ima telo, sve bolje se oseća.   Autobusi samo tada stižu ako ih čekaju. Njegovo mrtvo telo će u crnici da leži, u dubini zemlje, i tamo će da štuca ako će o njemu da govore. Neka bude tako.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2025-aug-13-0908/takarok-huzodnak-ra

Székelyhidi Zsolt Máshol – Drugde

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Máshol   Fő feladatom a megbocsátás. Jól tűröm a felejtést. Sokat kívánnak tőlem a gyerekek. Időnként lemaradok levegővételekről. Elszalasztanak a hétköznapok. Lerogyok a kanapé mellé olyankor, és órákig próbállak kedvelni. Fő kapaszkodóm, hogy van értelem a szobában, a házban, amibe vendégednek kértél, és ahol te szinte sosem vagy otthon. Mindenből kihagyva őrködöm magunkon, és képzelem, hogy egyszer elmegyünk, és megleszünk nélküled.

Drugde   Glavni zadatak mi je oprost. Dobro podnosim zaborav. Deca od mene mnogo zahtevaju. Koji put zaostajem sa uzdisaja. Propuštaju me radni dani. U tim momentima pored kanabe se srušim i satima pokušavam da te volim. Glavni oslonac mi je, da ima smisla u sobi, u kući u što si me molila da ti gost budem, gde ti maltene nikad nisi doma. Iz svega izostavljeno čuvam nas i zamišljam da ćemo jednom da odemo i bez tebe postojimo.    Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://barkaonline.hu/szepirodalom/18-versek/8926-szekelyhidi-zsolt-versei

Király Farkas Álmod, ha láthatom – Tvoj san, ako mogu da vidim

 

Király Farkas Kolozsvár, 1971. május 7. – 

Álmod, ha láthatom   Az utolsó mozgó én magam voltam. A világ molekuláiban, azoknak atomjai körül még keringenek az elektronok, különben összeroppanna a mindenség – de nem, nem történik, láthatóan és egyelőre nem. Egy másodperc töredéke ez – vagy végtelen idő. Láthatom az álmod. Igaz, csak színeit és ritmusát. Ahogyan váltja egymást a pörgő napraforgók aranya s a hömpölygő füzek zöldje. Ahogy a búzatáblák az égbe emelkednek, és szőkeségük találkozik a tengerszemkékséggel. Madártollak fehérje és feketéje táncol mozdulatlanul, sápadt csigaház és sötét szarvasbogár találkozik holtak és elevenek mérkőzésében. Másodperc töredéke ez, amikor –

Tvoj san, ako mogu da vidim   Poslednji koji se kretao ja sam sam bio. U molekulama sveta, oko njihovih jezgara još kruže elektroni, inače svemir bi se srušio – ali ne, ne desi se, očigledno i za sada ne. To je delić jedne sekunde – ili beskrajno vreme. Mogu da vidim tvoj san. Istina je, samo njegove boje i ritam. Kako se menjaju zlato suncokreta što se mota i zeleno vrbe što se kotrlja. Kako pšenična polja do neba se dižu i njihova blondina sa plavo planinskog jezerca se susreće. Belo i crno ptičjih perja nepomično pleše, bleda puževa kuća i taman jelenak se susreće na utakmici mrtvih i živih. Delić sekunde je to, kad –   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.helikon.ro/bejegyzesek/almod-ha-lathatom-versek

Hegedüs Katalin Megint mit? – Ponovo šta?

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május 03. –

Megint mit?   Nézel rám, mint egy kubista arckép az üvegtéglán, szigorúan, mert a kubista arcképek mindig szigorúak és nem tudom, mit követtem el, de az biztos, hogy valamit elkövettem, mert szigorúan nézel, miközben én egy impresszionista kertben szaladgálok szalaggal a hajamban és egy francia dalt éneklek, amit a Montmartreon szoktak a kislányok, ebben a dalban már benne van a mosónők szomorúsága és a kéjlányok reménytelensége a szerelemre, vajon mit követtem el, hogy kubista hidegséggel bünteted impresszionista hajlamaimat?

Ponovo šta?   Gledaš me, poput profila kubista na staklenoj cigli, strogo, jer profili kubista su uvek strogi i ne znam šta sam skrivila, ali je sigurno da sam nešto skrivila, jer me strogo gledaš dok ja u jednom impresionističkom vrtu trčkaram sa trakom u kosi i neku francusku pesmu pevam što šiparice na Monmartru običavaju, ta pesma već sadrži tugu pralja i beznadežnu ljubav bludnica, šta sam skrivila da moje impresionističke sklonosti hladnoćom kubista kažnjavaš?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.litera-tura.eu/hegedus-katalin-versei/

Bauman Beatrix Bianka Rizoszféra-gyökerek – Koreni rizosfere

 

Bauman Beatrix Bianka Szerszárd, 2005. – 

Rizoszféra-gyökerek
 
Nem minden szívnek van térfogata
 
kórházban fekszik, élet-halál között
az út szélén találtak rá, berúgva, fél arcra leszakadt, családja nincs
halottat szeretni hazugság, a hazugság ármány
haljon meg, lecsúszott alkoholista, büdös is
sűrűbb anyagú test kisebb térfogatot foglal el
hamis hivatástudat keveredik muskátliszaggal, antikrisztus bélyege
rizoszféra-gyökerek fonnak törött csontokat
összeforrtak odafent
 
Paks, 2024. szeptember 1.
 
Forrás: https://www.szovetirodalom.com/2024/09/02/bauman-beatrix-bianka-rizoszfera-gyokerek/
 
 
Koreni rizosfere
 
Nema svako srce volumen
 
u bolnici leži, između života i smrti
na kraj puta je nađen, pijano, pola lice mu je otkinut, porodicu nema
laž je mrtvaca voleti, laž je zavera
neka umre, propala pijandura, a i smrdi
telo sa gušćom masom zauzima manji volumen
mirisom muškatla se lažna profesionalna svest meša, beleg antihrista
slomljene kosti koreni rizosfere previjaju
gore su srasli
 
Pakš, 1. septembar 2024.
 
Prevod: Fehér Illés

Obren Ristić Птица из завичаја – Szülőföldi madár

  

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Птица из завичаја

 
Долеће птица једна из Завичаја Са капима росе
У кљуну и осмехом моје мале унуке Ирине
Само се дашак ветра појави и изгони неколико
Таласа који расплетоше увојке старије унуке Миле
 
Истога часа у оку мом сестрински загрљај догоди се
У сузу једну јато риба похрли и златни прах сунца
Премрежи пејзаж у чаробном плаветнилу Јутро
Ово није више моје Флота малих бродова однесе
 
Део зоре и мирисе мора и љубав ову бескрајну
У далеке тајанствене пределе у подземне и друге
Светове у пролећне оазе цветне
 
Да ли је у томе драж путовања усамљенику
У туђој земљи коме ниједна земља није завичај
А цео свет је његов Господ је творац свих чудеса
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024.
 
 
Szülőföldi madár
 
Szülőföldemről száll le egy madár Csőrében
Hajnali harmatcseppek és Irina unokám mosolya
Csak szellő rezdül de néhány hulláma
Idősebb unokám Mila hajfonatát szétbontja
 
Ugyanakkor szememben húgom ölelését érzem
Egy könnycseppbe halraj tódul a nap meg aranyporral
Hinti a tájat elbűvölő a kékség Ez a reggel
Már nem az enyém Kicsi hajóflotta viszi el
 
A hajnal részét a tengerillatot e végtelen szerelmet
Távoli titokzatos alvilági tájakra más
Világegyetembe virágzó tavaszi oázisba
 
Ebben van-e a magányos számára az utazás varázsa
Idegen ország mely egyetlen része sem szülőföld
De övé a világegyetem minden csoda teremtője az Úr
 
Fordította: Fehér Illés

Neda Gavrić Гледам те срнећим очима – Őzszemekkel nézlek

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Гледам те срнећим очима   Моје ВОЛИМ ТЕ Мало ти је Смета ти Боде те.   Па као срна Заплетем се О сопствено грање И останем тако Дубоко у шуми Чекајући неког Да залута И ослободи ми ноге Да кренем даље.

Őzszemekkel nézlek   Az ahogy SZERETLEK Számodra kevés Zavar Ingerel.   Őzként Saját ágaimba Keveredtem És így maradok Az erdőmélyen Várva valaki Csak idetéved Kiszabadít És tovább lépek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Неда Гаврић: Јесен жедне душе, Бесједа, Бања Лука, 2025.

Balázs F. Attila Virtuális macskakövek – Virtualna kaldrma

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Virtuális macskakövek   Amikor feltűnik a kedves virtuális macskaköveken a lépések hangja falaknak ütközik a sötét barlangban hol árnyszülöttek szárnyai alatt szerelemről és örökkévalóságról motyogó együgyű verssorok mocorognak egymás melegéből csenve

Virtualna kaldrma   Kad se na virtualnoj kaldrmi pojavljuje voljena glas koraka se sa zidovima sudara u tamnim špiljama gde ispod krila od senke rođenih neuki stihovi koji o ljubavi i večnosti buncaju toplinu jedni od drugih kradući se vrpolje   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Szente B. Levente Egyszer ha... – Ako jednom...

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Egyszer ha… egyszer ha valóban hozzám érsz tündérré változom piciny csillagpötty leszek végül ajkadon válladon tied leszek csakis olyan titkod melyben örökké de örökké otthon vagyok s te te sok életen át otthonodban mindig rám találsz

Ako jednom…   ako jednom dotakneš li me pretvoriću se u vilu biću sićušna pega zvezde na tvojim usnama ramenu biću isključivo tvoja takva tvoja tajna u kojoj sam zauvek zauvek doma a ti ti kroz mnogo života u tvom domu uvek ćeš me da nađeš   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gulisio Timea Büntetés – Kazna

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Büntetés   Mint egy nagytestű állat, Aki kis kedvencnek hiszi magát Csörtettél belém. Megtapsoltalak, kinevettelek, Akár egy cirkuszi elefántot szokás. Erre te rám feküdtél, De csak félig, Hogy megvond tőlem  Tested súlyát.

Kazna   Kao krupna životinja Koja smatra da je malecki miljenik Si upao u mene. Slavila sam te, ismejala Kao  što je cirkusnog slona uobičajeno. Pa si legao na mene, Ali tek napola, Da mi uskratiš Svoju telesnu težinu.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Bolovits Gábor György * (Istenem, hadd éljem meg…) – * (Bože moj, dozvoli …)

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   Istenem, hadd éljem meg a hajnal csöndjét, ne villámfényben érkezzen.   Hadd lássam a patakot, mely mindent tisztít, de nem siet a tengerhez.   Taníts, hogy a lélek ismerje a csend súlyát, és a szív ne törjön, ha a sötét marad.   Adj kezet, mely nem ragad, csak vezet, amikor eltévedek.   Ne hagyd, hogy a törvény menedékké váljon, és a biztos út elzárja a kérdést.   Zavarj meg, amikor túl könnyűnek tűnik a hit, hogy újra fel kelljen tennem: miért éppen erre?   Ne óvj meg a fájdalomtól. Csak attól, hogy ne érezzem a jelen súlyát.   Legyen minden sebbevágás a fénynek, minden kudarc lépcsőfok lefelé önmagamhoz.   Küldj embereket, akik nem párnát tesznek alám, hanem tükröt elém,   és ha adsz bármit: ne többet a napi kenyérnél, csak annyit, amitől a hitem nem törik meg a kézben.

*   Bože moj, dozvoli da doživim tišinu zore, neka ne stigne u sjaju groma.   Neka vidim potok što sve čisti ali do mora ne žuri.   Uči me da duša upozna težinu tišine a srce neka se ne lomi ako mrak ostaje.   Daj ruku koja se ne lepi, samo vodi, zalutam li.   Ne dozvoli da zakon postane utočište a siguran put zatvori pitanje.   Zbuni me ako mi se čini da je vera prelagana, kad ponovo moram upitati: zašto bas ovamo?   Nemoj da me zaštitiš od bola. Samo od toga da težinu sadašnjosti ne osećam.   Neka bude sve ozleda svetlosti, svaki poraz stepenica prema dole do sebe.   Šalji ljude, koji ispod mene ne jastuk stave nego ispred mene ogledalo,   te daš li išta: od svakodnevnog hleba ne više, samo onoliko od čega mi se vera u ruci ne slomi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás Egyre jobban… – Sve više…

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –  

Egyre jobban…        – Egyre jobban hasonlítok apámra – mondta Vadmalac a társának.      Ültek a derengő városi fényben, fogták egymás kezét.      Azt játszották, hogy összegezték, mi történt velük az elmúlt évben – szilveszter estéje volt.      Malacka a család sikereit sorolta, Vadmalac még saját magát is meglepte, amikor kibökte, hogy a legjobb az volt, hogy nem tört ki a közelükben háború.      – Apám mondta ezt is, utolsó éveiben. Hiszen tudod.      Na de akkor, hogy mit remélnek az újtól…      Hát mit is lehet remélni egy egyre kuszább, embertelenebb jelentől?      Mintha apja hangján Vadmalac – már abban is hasonlít?      – Hogy ne legyen háború.

Sve više…        – Sve više ličim na svog oca – rekao je Vepar svom jaranu.      Sedeli su u slabašnom gradskom svetlu, držali su se za ruke.      Igrali su, sumirali su šta se sve sa njima dogodilo u prošloj godini – bila je Novogodišnja noć.      Prasica je uspehe porodice nabrajala, Vepar je i sam sebe iznenadio kad je zucnuo da je najbolje bilo što u njihovoj blizini nije izbio rat.      – U svojim zadnjim godinama i moj otac je to rekao. Ta znaš.      Ali sad šta mogu da očekuju od nove…      Pa u šta čovek može da veruje u sve zamršenijoj, gruboj sadašnjosti?      Kao da je Vepar glasom svoga oca – već i u tom mu je sličan?      – Da ne bude rata.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző