Balázs F. Attila Isten elfelejtett kertje – Božji zaboravljeni vrt

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Isten elfelejtett kertje   a paradicsomi park hol nem sétáltál soha hol nem vártál zavartan morzsolgatva egy feláldozott nőszirmot visszafojtott lélegzettel bámulva ujjadat bemázoló kékes vérét   ahol nem vártalak a szökőkút csobogását hallgatva miközben mellettem a vízbe hugyozott a galambpiszkos angyal az esőfa alatt megbúvó színét vesztett pad melyen nem ültünk megállítva a toronyóra mutatóját nem beszélgettünk elcsendesedve amikor arra sétált az emlékeit kereső fehérhajú öreg   nem bújtunk össze vérünk dallamát nem bújtunk össze vérünk dallamát kottázva nem ízlelgettük egymás ajkát mohón mint kisded anyja emlőit   a mámor ködében elmerült, sosem volt liget Isten elfelejtett kertjének búja zöldjét álmodja

Božji zaboravljeni vrt   vrt edena u kome još nikad nisi šetala u kome me još nisi čekala rasejano drobeći žrtvovanu peruniku zadržanog daha zureći u njenu plavičastu krv koja ti prst boji   gde te nisam čekao slušajući žubor fontane dok je pored mene anđeo uprljan golubljim izmetom mokrio u vodu klupa izbledele boje skrivena ispod drveta od kiše na kojoj nismo sedeli zaustavljajući kazaljke sata na tornju nismo razgovarali nemo smo posmatrali sedokosog starca koji tragajući za svojim uspomenama prolazio pored nas   nismo se pripijali jedno uz drugo prateći melodiju nismo se pripijali jedno uz drugo prateći melodiju naše krvi nismo uživali u usnama onog drugog halapljivo, poput odojčeta na majčinim grudima   gaj koji nikada nije postojao, utopljen u maglu zanosa sanja o bujnom zelenilu Božjeg zaboravljenog vrta   Prevod: Fehér Illés   Zahvaljujem se Obrenu Ristiću za dobivene savete tokom prevođenja.

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Hegedüs Katalin A nő és az óvilági poszáta – Žena i grmuša Starog sveta

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. – 

A nő és az óvilági poszáta
 
Megtanultam már sorban állni hőbörgés nélkül
időpontra hónapokat várni türelemmel
megtanultam fizetni a pénztárnál készpénzzel
amit előtte az automatából kell kivenni vagy
a borítékból, tudok kártyával is fizetni
fejben van legalább harmincnyolc pin kód
jelszó, megváltoztatott jelszó, sőt a régi
már semmire sem jókra is pontosan emlékszem
megtanultam az önkiszolgáló kasszát
az önkiszolgáló húspultot, a kenyérszeletelést
(a kávédarálást már elfelejtettem, azokban
a nagy közértes darálókban, pedig jó illata volt)
megtanultam a legkülönfélébb automatákat kezelni
pénzkiadó-betevő, csomagkiadó-feladó, parkolóüdítő,
csoki-adagoló, megtanultam száz kérdésre
válaszolni, a megadott lehetőségek közül
mint a KRESZ vizsgán, a, b, c vagy d
megtanultam nem gondolkodni
a vonalon belül közlekedni
szimbólumokat értelmezni
a kör átmérőjét vagy méterben az időt
Püthagoraszt álmomból felriasztva is
megtanultam nem csodálkozni
nem kérdezni
nem megkérdőjelezni
de most, hogy már ennyi mindent tudok
szeretném, ha valaki megtanítana
hogyan kell úgy élni
mint egy óvilági poszáta
aki nem az előírt vonalon belül közlekedik
és fütyülni is akkor kezd, ha kedve van hozzá.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 8-9. old.
 
 
Žena i grmuša Starog sveta
 
Već sam naučila stajati u redu bez srdžbe
strpljivo mesecima termin čekati
naučila sam gotovim novcem platiti na blagajni
što pre toga iz automata treba izvaditi ili
iz koverte, znam i karticom plaćati
u glavi bar trideset osam pin koda čuvam
lozinke, promenjene lozinke, pa još i stare
koje ni za što nisu korisne tačno pamtim
naučila sam kasu samoposlugu
pult za samoposlugu mesa, sečenje hleba
(mlevenje kafe u onim velikim mlinovima u samoposlugama
već sam zaboravila, a imali su prijatan miris)
naučila sam rukovati sa raznim automatima
bankomatima, mestima za predaju i preuzimanje paketa, parkiranja,
dozatorima za čokoladu, naučila sam na sto pitanja
odgovoriti, od zadanih mogućnosti
kao na ispitu za vozače a, b, c ili d kategorije
naučila sam ne razmišljati
unutar crte saobraćati
simbole interpretirati
prečnika kruga ili vreme u metrima
Pitagora i iz sna budevši
naučila sam ne čuditi se
ne pitati
ne dovesti u pitanje
ali sad, kad već toliko toga znam
volela bi kad bi me neko naučio
kako treba tako živeti
kao grmuša Starog sveta
koja se ne unutar crte kreće
i počinje cvrkutati kad joj je volja.
 
Prevod: Fehér Illés

Ladik Katalin Fákon ülő hüllő – Gmizavac što na drveću sedi

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Fákon ülő hüllő   Torz suta fény a lélegző anyagban a senkiföldjén hegedül. Életem szökdellő árnyék, gyenge tűzön kivonom, ímhol az első kapu: fény magja fekete kabátban. Nincs más sivatag, ami a kőnek halált hoz a közöny sivatagjánál. Izzadtságát adja az újonnan érkezőnek. Ő lesz a kétéltű árnyék a Materia prima amibe a sikoly beleköltözik.

Gmizavac što na drveću sedi   U materiji što na ničijoj zemlji diše  iskrivljeno, nezgrapno svetlost svira na violini. Život mi je skakutava senka, na slaboj vatri izvučem, evo prve kapije: seme svetlosti u crnom kaputu. Ne postoji druga pustinja od pustinje nehaja i kamenu smrt donosi. Vlastiti znoj nudi novajliji. On će biti vodozemna senka Materia prima u što se krik seli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600548

Székelyhidi Zsolt Elsírvers – Pesma oplakivanja

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Elsírvers   Dukay Nagy Ádámnak   Nincs értelme verssel jönni, amikor a létöl már nem tart fel és vissza. Ahol nem tartozol senki ölésének, ott elszámolsz magaddal, levonod a szemhéjak árát, főhajlasz a részrehajtásnak, elfekszel. Mindennek ellentettjére nem vagy. Ezed jól sikerült.   A létöl tarthatatlansága, a kötetnyi kötetlenség, ami belülről kibomlik a végén. Maradi meneted, amit odázhattál volna a rímeletlenre szedett szemsorokig.

Pesma oplakivanja   Adamu Dukai Nađ1   Nema smisla dolaziti sa pesmom kad više neka bude na zadržava te. Gde ničijoj zagrljaju ne duguješ, tamo sam sa sobom  vršiš obračun, odbiješ cenu očnih kapaka, popuštaš pristrasnosti, prilegneš. Uprkos svemu ne postojiš. To ti je baš uspelo.   Neodrživost neka bude, gomila neograničenosti na kraju se iznutra razrešava. To je tvoj prevaziđen marš što bi mogao da odgodiš do redova bez rime sakupljenih.   1Adam Dukai Nađ (Dukay Nagy Ádám,  1975 – 2017) je mađarski pisac, pesnik, novinar, kritičar, urednik.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 32-33. old.

Gulisio Timea Szűz – Netaknuta

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Szűz   Mint egy betegség íze, A dugult fül csöndje, Állandósultál bennem.   Hangyákként érzékeljük egymást, Finom kis alkatrészeinken Végigzizeg az üzenet. Hogy még nem, De úgy lesz.   Hogy te+én, Mintha elsüllyedt város falába vésve, Te+én, Kutyák szőrébe simogatva, Kétéltűek kopoltyúiba lihegve.   Ebből nem lesz héjanász, Én csak azt ismertem eddig. Bánj velem úgy, Mint érintetlennel.

Netaknuta   Kao okus bolesti, Tišina začepljenog uva Si prisutan stalno u meni.   Jedna drugog poput mrava osećamo, U našim finim sastavnim delovima Titra poruka. Još ne, Ali biće tako.   Da ti+ja, Kao da je u potonuli grad urezan, Ti+ja U krzno psa utrljan, U škrge vodozemaca udahnut.   Od toga neće biti jastrebov pir, Do sada sam samo to poznavala. Tako postupaj sa mnom Kao sa netaknutom.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Tibély Orsolya Mi – Mi

 

Tibély Orsolya Budapest, 1998. – 

Mi   Mihez kezdünk a fáradtsággal egy szerda délután, mikor már a kávé lassabban folyik a vérednél. Mihez kezdünk a cipősdobozokkal, később jó lesz még valamire, Bábel tornyaként gyűlnek a megmászhatatlan ég felé.   Nem akarsz róla beszélni, mihez kezdjünk a csenddel, ha már bekúszott a hajunk alá, csótányként jön elő éjjel, tapogatózik, s mivel merész, nappal is visszatér.   Mihez kezdünk a levágott körömmel. Szerves részed, mégis szervetlen, szétszórva a lakásban, kis félholdak keresik egymást, hogy végre jöjjön a dagály.   Mihez kezdünk a nem fogadott hívásokkal, az elfelejtett válaszokkal, a félbarátokkal, emberekkel, akik később még jók lesznek valamire.   Te nem hordasz órát, zavar a kattogás, mihez kezdjünk az időtlenséggel. Kergetve egymást, én a kismutató, te a nagy.   Mihez kezdünk a lerakódott zsírral. A hasadon, a tepsin, az izzadó arcunkon, ami nem keveredik semmivel, könnyel, ráncokkal, széllel. Egy új halmazállapot, amit senki sem ismer.   Mihez kezdünk az x-szel  a közös egyenletrendszerünkben, ahol együtthatók vagyunk. Mihez kezdünk az egyensúllyal, amit az a két vízszintes vonal megkövetel.   Mihez kezdünk a szempillákkal. Szemhéjadra tapadnak, egy idegen test, ami mégis te vagy. Vagy ujjad közé véve ugyanazt kívánod megint, amit mindig szoktál.   Mihez kezdünk egymással. A fáradtság a közös takarónk, néha téged takar jobban, néha engem. Cipőink kísérnek minket, elhasználjuk egymást, minden évszakban máshogyan. Álmainkban folyton megrémisztelek, s ijedtedben körmöddel zárójeleket marsz belém. A majdnem emberek elrohannak mellettünk, s mi napóraként követjük árnyékukat.   Minket összekeverni már csak zsíroldóval lehet, te az olaj, én a víz. Túl sok az ismeretlen, s csak ketten vagyunk rá, minden szempillával kívánunk egy csodát, hogy valaki más oldja meg, amit mi is megoldhatnánk.

Mi   Šta ćemo sa umorom u sredu jednog popodneva kad već od tvoje krvi i kafa sporije teče. Šta ćemo sa kutijama za cipele, kasnije još mogu biti korisne, poput Vavilonske kule se gomilaju prema neosvojivom nebu.   Ne želiš o tome pričati, šta da radimo sa tišinom kad se već u našu kosu uvukla, noću poput žohara se pojavljuje, opipava, te jer je hrabra i tokom dana se vraća.   Šta ćemo sa odrezanim noktima. Tvoji organski delovi su, ipak su neorganski, u stanu razbacano sitni polumeseci traže jedni druge da konačno stigne plima.   Šta ćemo sa neprihvaćenim pozivima, zaboravljenim odgovorima, poluprijateljima, ljudima, koji kasnije još mogu da budu korisni.   Ti ne nosiš sat, kucanje ti smeta, šta da radimo sa neprolaznošću vremena. Jedna drugog jurimo, ja sam mala kazaljka a ti velika.   Šta ćemo sa nagomilanom masnoćom. Na tvom stomaku, tavi, našim oznojenim licima, suzom, borama, vetrom, ničim se ne meša. Novo agregatno stanje je što niko ne poznaje.   Šta ćemo sa x u našem zajedničkom sistemu jednačina gde smo koeficijenti. Šta ćemo sa ravnotežom što dve paralelne linije zahtevaju.   Šta ćemo sa trepavicama. Na tvoje očne kapke se lepe, strana tela su ipak tebi pripadaju. Ili prstima hvatajući opet isto želiš na što si naviknuo.   Šta ćemo jedni sa drugom. Umor je naš zajednički pokrivač, koji put tebe poriva više, koji put mene. Nas naše cipele prate, trošimo jedna drugog, u svakoj godišnjoj dobi drugačije. U našim snovima stalno te plašim, u tvojoj prestrašenosti noktima znakove pitanje urezuješ u mene. Skoro ljudi jure pored nas a mi poput sunčanog sata pratimo njihove senke.   Nas pomešati je samo odmašćivačem moguće, ti si ulje a ja sam voda. Previše je nepoznanica a samo ti i ja bi trebali da odgonetnemo, svakom trepavicom jedno čudo želimo, da neka neko drugo reši to što bi i mi sami mogli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/03700/03714/00023/pdf/EPA03714_parnasszus_2021_3.pdf

Balázs F. Attila Hullámok – Valovi

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Hullámok   Szókratész szöszmötöl a beáradó fényben szelídebben mint apám egykoron szemem úgy bontja a rétegeket mint káposzta leveleit a kéz mintha minden ugyanolyan volna semmi változás de fogy miközben állandó fogy fogy fogy az elhunyt szülők szótlanok ördögi kör időszeletek semmi sincs rejtve látszólagos tűzszünet otthon jelentés nélkül meleg nélkül szavak ütközése vagy egymásba simulása nélkül minden út elvisz és visszakanyarodik egymást gerjesztik a hullámok folt árnyék egy pont két pont és közöttük semmi öntelten vigyorogva középsőujját feltartva nem moccanok Szókratész elbóbiskolt a fujtató pedáljára lépek miközben Bach az orgona regisztereit babrálja aztán fülsüketítőn megszólal a csend

Valovi   Sokrat prebira u nadolazećoj svetlosti nežnije no što je nekada moj otac moje oči razdvajaju slojeve kao ruke listove kupusa kao da je sve netaknuto promene nema ali nestaje dok je stabilno nestaje nestaje nestaje preminuli roditelji su nemi vražji krug kriške vremena ništa nije sakriveno prividan prekid vatre dom bez značenja bez topline sudar reči ili sjedinjenje zalud svaka staza odnese i vraća se valovi se međusobno podstiču mrlja senka jedna tačka dve tačke i između njih ništa uobraženo cerekajući se srednji prst ističući ne pomeram se Sokrat je zadremao pedalu duhalice pritiskam dok Bah registre orgulja pretražuje posle se zaglušujuće oglašava tišina   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Ladik Katalin Madárhamu – Pepeo ptice

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Madárhamu   Ki repül ott? Se téli éj, se holdja, hogyan álmodjam meg magamat. Átvágom a sötétség torkát: látom magam távolodóban, a mozdulatlan hús fekete hidegében. A zaj után mélyebb a csend és hullámzik bennem a fény. Végre egyedül a kapujanincs átjáróban.

Pepeo ptice   Ko leti tamo? Ni noć zime, ni njen mesec, sebe kako da sanjam.   Prerežem grlo tame: vidim sebe kako se udaljavam u crnom mrazu nepomičnog mesa.   Posle buke tišina je dublja i svetlost talasa u meni.   Konačno sam sama u prolazu bez kapije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600545

Székelyhidi Zsolt Forgat – Okreće

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Forgat   Kitakart fénypulza, pokróc pisszen, illó lebben. Minden elmozdulhatna, semmi sem fog. Kifújsz. Kimész. Átfordulok.

Okreće   Otkrivena bljeskalica, deka pisne, eterično prhne. Sve bi se moglo da se pomera, ništa neće. Izduvaš. Izlaziš. Preokrećem se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 31. old.

Gulisio Timea Gyónás – Ispovest

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Gyónás   Nem a bűn, A bűnös ölelése. Nem sajnálom. Meg sem bocsáthatok,   Nem ellenem vétett. Szeret, ahogy a bogarak Keresik a fényt. És a folyondár eltorzulva bár, az ablak felé kúszik. Nem tudom, Belőlünk mi nőtt ki. De szép, lélegző, meleg.

Ispovest   Nije greh Grliti grešnika. Nije mi žao. Ni ne mogu da mu oprostim,   Nije protiv mene grešio. Voli me, kao insekti Traže svetlost. I puzavica, iako iskrivljeno, prema prozoru puzi. Ne znam Iz nas šta je izrastao. Ali je lep, diše i topao.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Hegedüs Katalin A nő, aki – Žena, koja je

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. –

A nő, aki
 
Olyan, mint a pamutnadrág redői
szálazatlan gyapjú gombolyag levegő rései
chemtrail csíkok vakító kékben
lebombázott templomtorony az Erzsébet híd mellett
kietlen pusztaság vágya a bevásárlóközpontban
új cipők mellett kitekeredett koszos láb az aszfalton
festetlen köröm a Riviérán
apály egy perccel a dagály előtt
két hegycsúcs közrefogta ködös völgymély
második házasság előtt egy nap magány
összegyűrt takarók közé fészkelt meztelen comb
fehér fal két könyv között
utolsó hang utáni zöngés
csönd zajos szavak között
üres játszótér a faluban a disznóól mellett
hányás előtt öklendezés
hit helyett megbékélés
szárnyakért cserébe légcsavar
sírok között fehér kavicssor
rímek váltakozva döccenéssel
nézem arcod elmélyült ráncát
csúcsán elfolynak a percek
mélyében felismerések
belekerült egy kis piszok
gyöngyöt szült a tökéletlenség.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 7. old.
 
 
Žena, koja je
 
Takva kao nabori pantalona od pamuka
je vazdušni otvor na klupče neočešljane vune
pruga kemtrejlsa u zaslepljujućem plavetnilu
rušen toranj crkve pored mosta Eržebet
čežnja bezgranične pustinje u megamarketu
izvrnuta prljava noga pored novih cipela na pločniku
neofarban nokat na Rivijeri
oseka sekund pre plime
dubina doline između dva planinska vrha
jedan dan samoće pre drugog braka
između zgužvanih pokrivača uvučena gola butina
beo zid između dve knjige
zvuk iza poslednjeg zvuka
tišina između glasnih reči
prazno igralište u selu pored svinjca
bljuvanje pre bljuvanja
pomirenje umesto vere
propeler u zamenu za krila
bela staza belutaka između grobova
rima uz posrtaj
gledam duboku boru tvog lica
otiču minuti na njenom vrhu
u dubini joj su prepoznavanja
i nešto prljavštine
nesavršenost je biser rodila.
 
Prevod: Fehér Illés

Bolovits Gábor György A kerítésen túl – Iza ograde

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

A kerítésen túl   a kavics íze a szájban. hideg és földes. még nem tudni, hogy a kő nem kenyér, csak a súlyát érezni a nyelven, mielőtt a kéz kiveszi.   nézni a bogarat a porban. nem félni tőle, csak látni a lábát, ahogy a fényben száraz port kapar, és megáll, majd továbbmegy.   mezítláb állni a sárban. nem kosz az még, csak hideg, sűrű anyag, ahol a lábnyom megmarad egy ideig: a föld visszanyomja, amit kap.

Iza ograde   okus belutka u ustima. hladan, zemljom uprljan. još se ne zna da kamen nije hleb, samo se težina oseća na jeziku, pre no što ruka izvadi.   gledaj insekt u pesku. nemoj se bojati, samo mu se noge vide kako u svetlu suvu prašinu kopa, pa stane i dalje krene.   bos u blatu stajati. još nije prljavština, tek hladna, gusta masa gde trag stopala jedno vreme ostaje: zemlja vraća ono što dobija.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bauman Beatrix Bianka Apám és anyám – Otac i majka

 

Bauman Beatrix Bianka Szekszárd, 2005. – 

Apám és anyám   apám és anyám azt mondta, mennem kell kitömött bakancs és háromszor nagyobb ruha apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell dekadens elemek itt, keresőfények ott apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell férfi-kacaj simogatása a szoknyákon apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell a fagyott testek azonosítása áldás apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell dudva-kezek nyomai a szeméremtesten apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell nincs lélegzet, csak tétlenség a tusa ellen apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell az eszköz visszafolytott lélegzetté válik apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, nem halnak még meg végeláthatatlan adósságspirál az élet apám és anyám azt mondta, nem halnak még meg   Paks, 2024. június 1.

Otac i majka   otac i majka su mi rekli, moram krenuti ispunjene cokule te tri puta veće odelo otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti tu su dekadentne jedinice a tamo svetla traženja otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti na suknjama milovanje smeh muškaraca otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti blagoslov je identifikacija smrznutih tela otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti na stidnom telu tragovi grubih ruku otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti ne postoji dah, samo mrtvilo protiv okršaja otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti alat se u zaustavljen dah pretvara otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su rekli, još neće umreti život je nepregledna spirala dugovanja otac i majka su rekli, još neće umreti   Pakš, 1. jun 2024.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.szovetirodalom.com/2024/06/02/bauman-beatrix-bianka-apam-es-anyam/

Székelyhidi Zsolt Bálnák – Kitovi

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Bálnák   Napkeltekor hallak a bálnákkal. Prüszkölések a hullámverésben. Felveti mindet a víz, felszínes lélegzetet fújnak a horizontra, a hosszában feszülő kékbe. Prüszkük a levegőt megszenteli. Vagyok. Áteresztem magam a szélnek, ráülök a habos homokra, áztasson el.   Feszült fülek, hajló nyak, ráfordulok a kékre. Szentül hiszem, te a hullámzás vagy. Homoki ritmus. Felvert hullámhab.

Kitovi   U zoru te čujem sa kitovima. Kihanja u talasanju. Voda ih sve izbaci, na horizont, u uzduž razapeto plavo površne uzdahe duvaju. Njihovo kihanje posvećuje vazduh. Postojim. Predajem se vetru, na penast pesak sedim, neka me nakvasi.   Napete uši, vrat se savija, na plavo se okrenem. Ubeđen sem ti si talasanje. Peščan ritam. Uzburkana pena talasa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 29-30. old.

Ladik Katalin Ég patkánya – Štakor nebesa

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Ég patkánya   Elgörbíti a teret és kihasít belőle. Megtalálja árnyékát az időnek. Az ima közepén kitágul, fakó éneke szörnyű és utolsó erőfeszítés. Még egyszer! Még egyszer, aztán soha többé. A gyönyör utolsó cseppjéig. Fehér sötétség. Az örök társ bal oldalán.

Štakor nebesa   Iskrivljuje prostor i iskida iz njega. Pronalazi senku vremena. U sredini molitve širi se, bleda pesma mu je užasna i poslednji napor. Još jedanput! Još jedanput pa nikad više. Do poslednje kapi naslade. Bela tama. Na levoj strani večnog ortaka.   Prevod: Fehér Illés

 
Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600542

Gulisio Timea Fegyver – Oružje

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Fegyver   Vajon ha bárki lennél is szeretnélek, Téged szeretlek-e. Két lábon járó orvosi műhiba. Kölcsön sem kérném a tested. Szeresd, ez van, mondod. Szeretem. Csőre töltött fegyver vagy A szívemen.

Oružje   Kad bi bilo ko bio da li bih te volela, Da li te volim.   Na dve noge hodajuća lekarska greška. Telo ti ni pozajmila ne bih. Voli, što je tu je, tvrdiš. Volim.   U mom srcu si napunjeno oružje.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Felrobbant akvárium – Raspukli akvarijum

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Felrobbant akvárium   Aranyló áramlást szűr Hiányos fogsorával a part. Szűkül, majd tágul az űr Mint öled, az áhított, akart.   Az ördög ábrái: V alakú tűlevelek sodródnak épp el. Lángra lobbant hullámokon a telihold lépdel.   Felhők kúsznak a hegyre Egyre fogynak a priuszok A felrobbant akváriumból Lopva, de boldogan kiúszok.

Raspukli akvarijum   Strujanje u zlatnom sjaju bez prekida Filtrira svojim krezubim osmehom obala. Sužava se, pa se širi galaksija, Kao tvoja silueta, tražena, iščekivana.   Đavolje figure: Iglice u obliku slova V Baš sad se udaljavaju. Na valovima u plamenu žaru pun mesec korača.  (c)   Uz brda penju se oblaci, Broj prethodnika sve je manji, znam, Raspukli akvarijum Krišom, ali srećan napuštam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Hajnal Éva Most csak úgy – Sad bih tek tako

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Most csak úgy
 
                             elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném azt a teljes lényedből áradó férfi illatot, csak figyelnélek, mint egy kívülálló, aki egy filmet néz, de ő maga nem szereplője a filmnek, csak messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, izmos felsőtestedben gyönyörködnék és azt gondolnám, nincs nálad szebb és erősebb férfi, és nézném, hogy csorog a veríték a homlokodba, aztán leülnék a közeledben és titokban engedném, hogy kiszakadjon belőlem a hiány, az, hogy még nem is szerettél, hogy nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz, azután észrevétlenül beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok, amiket, bár magaddal vittél volna, belém ragadtak, mint a bányász zenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami azóta is visszacsengi azt a nyirkos november végi napot, azt, ahogy fázott a lábam a temetőkertben, mert dermesztő hideg volt ’67 telén és nekem nem volt téli cipőm és egyébként sem értettem, mi ez az egész, nem sírtam, mert végig azt gondoltam, biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod és végig csak azt figyeltem, milyen érdekes nyomot hagy a cipőm a hóban, figyeltem a mintázatot, a rövid és a hosszú vonalkákat, mondták is, micsoda konok gyerek, egyetlen könnye sincs, most csak úgy megérinteném az arcod, bár, ezt már nem tehetném észrevétlenül, jobb is volna, ha észrevennéd, mert most úgy végighallgatnám, amint elmondod az összes elmaradt mesénket, édesapám.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 29. old.
 
 
Sad bih tek tako
 
     prošla pored tebe, ne bih ništa pitala samo bih miris muškarca volela da osećam što čitavo tvoje biće širi, samo bih te promatrala kao stranac koji neki film gleda ali on sam nije učesnik filma, samo bih iz daljine promatrala kako u dvorištu drvo cepaš, uživala bih gledajući tvoje snažno telo i pomislila od tebe lepši, snažniji muškarac ne postoji, gledala bih kako curi znoj na tvom čelu, potom bih u tvoju blizinu sela i u potaji dozvolila da nestane praznina iz mene, to da me još nisi voleo, da se ne sećam kakav je osećaj kad me voliš, posle bih neprimetno tvoju kosu pomirisala, jer još postoje u meni mirisi sećanja, koji su, iako bih volela da ih sa sobom poneseš, u meni ostali, kao beznadežno dugo rastegnuta pesma rastanka orkestra rudara šta u meni od onog vlažnog novembarskog kraja dana odzvanja, to, kako mi se noga u vrtu groblja smrzla, jer je zima ’67 vanredno hladna bila a ja zimsku cipelu nisam imala, ali ni inače ništa nisam shvatila, šta se sve događa, nisam plakala jer sam samo na to mislila da se po svom običaju šališ i jedino to posmatrala, u snegu moja cipela kako interesantan trag ostavlja, posmatrala sam šare, kratke i duge linije, čak su i spomenuli da je baš tvrdokorno dete jer ni jednu suzu ne pusti, sad bih ti lice tek tako taknula, mada, to ne bih mogla neprimetno da uradim, možda bih i bolje bilo da primetiš jer bih sad drage volje poslušala sve one izostale priče koje mi nisi ispričao, oče moj.
 
Prevod: Fehér Illés

Ladik Katalin Láttam a kutyákat – Videla sam pse

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Láttam a kutyákat   Kiemelkednek a fagyos földből, öngyilkosok éjszakája ez. A jég alatt egy egész világ van, teremtés előtti pillanat. Láttam a maszkot, mely földöntúli értelmet, tökéletes harmóniát sugárzott. Láttam a hegyeket, melyek nem hegyek már, de heggyé lesznek újra. Az ég kiszakadt a földből, fehér ingben kutyák integetnek, a föld alatt felvonít az arc nélküli isten.

Videla sam pse   Iz smrznute zemlje se izdižu, to je noć samoubica. Ispod leda čitav svet je, trenutak pre stvaranja.   Videla sam krinku šta vanzemaljski razum, savršenu harmoniju isijavala. Videla sam brda, koji više nisu brda, ali postaće opet brda.   Nebo se iz zemlje otkinulo, u belim košuljama psi mašu, ispod zemlje bog bez lica zacvili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600533

Székelyhidi Zsolt Nyolcad – Osmina

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. –

Nyolcad   Nyolc szívem benned, töltöd őket, lököd. Nyolc szíven ütő kilencedik a tiéd, bentjéből billenő, sűrűn nőtt ritmusok. Összefolyók mentén sejtjelek hajlítása, fő vénáknak vákuuma. Ritmikus hajszálérzetek, viruló öntőformák. Látod, nyolcadom lotyogó véredből feszít árbócot. Nyolc naplementéhez még egy megtérés dukál. Átlátható részeink egymást kellőképp takarva. Mondhatjuk kifelé, mindent készakarva szőttünk, minden kezdettől fogva helyben lüktet. Nyolc benned, kilencedik te. Együtt pumpálnivaló.

Osmina   Osam moji srca u tebi, puniš ih, odbijaš. Na osam srca deveti što kuca je tvoja, iz njegove unutrašnjosti gusto izrasli ritmovi. Uz spojenih savijanje znakova stanica, vakum glavnih vena. Ritmični tanani osećaji, rascvetale forme livanja. Vidiš, moja osmina jarbol iz tvoje krvi šta klobuča razvija. Uz osam zalaska sunca još jedno razumevanje pripada. Naši prozirni delovi međusobno se prikladno pokrivaju. Možemo prikazati, sve smo namerno tkali, sve od samog početka na svom mestu kuca. Osam u tebi, deveti ti sama. Crpsti samo zajedno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 24-25. old.