Hegedüs Katalin Színes nő – Žena u boji

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. – 

Színes nő   Gyerekként még csak fekete és fehér majd jönnek sorban az árnyalatok némán masíroznak be az ajtón átfestik a hajlatokat gyűrődik a bőr jobbról, balról a füled körül a kispárnától a piros körömlakk is egy dimenzió nő vagy és ez levehetetlen a komorság kiül az arcodra egy fényképen, nem szereted magad semmit nem bírsz elviselni a tükörben valaki mondja már, hogy szép csak a szépséghattyú vár megmentésre a többi tóba fulladt, mocsárban mérges gázok fojtogatták, nádszálakon lépkedsz tied az örökkévalóság, ahonnan visszajöttél lásd magad tükröződve, fényes legyen dimenziók hullanak mangrove mocsarakba hány öltözet ruha van rajtad, aki nem te vagy, csak hajnali rémálom, gereblyézd ki szemedből a homályt, hideg reggeleken maradj magad, ne keress játszótársat ne fuss újabb jelmezek után puhán lépkedj, mint ki most tanult meg járni, és felnőtt rögtön nő vagy, vigyázol a szoknyád szegélyére, hogy ne legyen vizes, elsírt felhőpocsolyák nedvességétől óvod dimenzióidat, ostoba liba, hát kellett neked ez a sok összevisszaság hogy félrevezess gyanútlan színeket hogy ne keveredj, hogy csak piros legyél vagy kék vagy sárga, esetleg végső soron talán egyszerűen hófehér.

Žena u boji   Kao devojčica još je tek bela i crna pa redom stižu nijanse nemo marširaju kroz vrata prefarbaju udubljenja gužva se koža sa leve i sa desne strane oko uha zbog jastuka i crven lak za nokte je dimenzija žena si to promeniti ne možeš pogled ti postaje sumoran na jednoj fotografiji ne voliš sebe u ogledalu ništa ne možeš podneti neka neko konačno kaže da si lepa samo labud lepote čeka spasavanje ostali su se u jezero udavili, u močvari su ju otrovni gasovi davili, po trsci hodaš tvoja je večnost odakle si se vratila pogledaj sebe u odsjaju, neka bude sjajna dimenzije padaju u mangrove močvare koliko odela imaš na sebe, koja nisi ti samo je noćna mora pre svitanje, odagnaj izmaglicu iz tvojih očiju, hladno li je jutro ostani sama, ne traži partnera za igru ne juri za novim kostimima lagano koračaj, kao neka koja je sad naučila da hoda i odmah odrasla žena si, paziš da rub tvoje suknje ne bude vlažna, tvoje dimenzije od vlage oplakanih lokvi oblaka čuvaš, glupa guska, zar ti je trebalo to mnoštvo darmara da obmaneš lakoverne boje da se ne zapetljaš, da budeš samo crvena ili plava ili žuta, ne daj bože na kraju krajeva možda jednostavno snežnobela.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 14-15. old.

Ladik Katalin Egy délután ültek a galambok – Jednog popodneva

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Egy délután ültek a galambok
 
Egy délután ültek a galambok a porban,
Én a küszöbön ültem, sört ittam.
Május volt, a kék csavarhúzó
Meg a szürke galambok ezt kuruttyolták:
"Öld meg! Öld meg!"
Fölvettem a forró csavarhúzót, bementem a konyhába,
Hagymát vágott, könnyes arccal kérdezte:
~ Kisfiam, megéheztél? ~ Én meg se szó, se beszéd,
Arcába döftem a csavarhúzót egyszer, kétszer,
Aztán becsuktam a véres ablakot.
Azóta kuruttyolnak a fejemben a galambok.
 
Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600527
 
 
Jednog popodneva
 
Jednog popodneva u prašini su sedeli golubovi,
Ja sam na pragu sedela i pivo pila.
Bio je maj, plavi odvijač
I sivi golubovi su ovo kreketali:
"Ubij je! Ubij je!"
Uzela sam odvijač, ušla u kuhinju,
Luk je rezala, suznim očima pitala:
~ Sine moj, jesi li se ogladnio? ~ A ja bez ijedne reči
Odvijač jednom, dva puta zabila u njeno lice
Pa zatvorila krvav prozor.
Od onda kreketaju golubovi u mojoj glavi.
 
Prevod: Fehér Illés

 

Balázs F. Attila Közömbös hús – Ravnodušno meso

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Közömbös hús   minden impulzus barátságtalan a bűvös számok elfoglalják helyüket a génláncon mozgás rugalmas ütemezés homok hemoglobin féktelen kupacok gesztus könny szenvedély isten lépések szél hajnal dél este kudarc ráncok játék iskolakerülők határok magas vérnyomás hulladék illatszerek drog Nap és Hold gyöngy kagyló és tengeri moszat bizonytalanság újra és újra könyv álmok zene lámpák elemek változás visszatérés indulás közömbös hús rothadó birodalom   Krisztus megállott…

Ravnodušno meso   svaki impuls je neprijateljski čarobne brojke zauzimaju svoja mesta na lancu gena kretanje fleksibilan raspored pesak hemoglobin neobuzdane gomile gest suza strast bog koraci vetar zora podne veče fijasko bore igra begunci iz škole granice visok krvni pritisak otpad mirisi droga Sunce i Mesec biser školjka i morske alge nesigurnost opet i opet knjiga snovi muzika lampe baterije promena povratak polazak ravnodušno meso carstvo u propadanju   Hristos je zastao…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Székelyhidi Zsolt Űrhajó – Svemirska letelica

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. –

Űrhajó   Hol van most a tested, részletekkel tele a csomagtartó, lapocka lebeg súlytalanul, a tüdőt nem rajzolja felfújt levegő. Az űr, persze, csillagok. Egy út, nagy terv, felszínes gyorsulás a hátsó kertből, míg alszol. A robbanás leviszi a lucfenyőt, muskátlikat. Felriadsz valószínűleg.   Az arcodat raktuk ki terméskőből a fűre, néztelek a rakétából vissza a nagy, héliumos, hétvégi távolodásban. Az űrben, ott vannak emlékek, és műfű a kabinban. Anyacsavarokkal rakom az arcod ki, a visszapillantóból látom a földet, a hátsó kertben valószínűleg lesz másik fa. Hol vannak most a lábaid, talán tövig nyomod velük a tartalék űrhajót, amit titokban hagytam a garázsban neked. A slusszkulcsot megtalálod az ajtó melletti szekrényen. Követni fogsz, egyszer mondtad a kertben, amikor berúgtunk néhány gin-toniktól. Jössz utánam, ha megyek.   Az arcodat a hátsó ablakból látom kinagyítva, ahogy kétségkívül ideközlekedsz.

Svemirska letelica   Gde ti je sad telo, prtljažnik je sitnicama pun, plećka lebdi bestežinski, naduvan vazduh ne ocrtava pluća. Vasiona, naravno, zvezde. Jedan put, veliki plan, površno ubrzanje is bašte u pozadini, dok spavaš. Eksplozija odnese omoriku, muškatle. Verovatno trgnućeš se iz sna.   Tvoje lice smo od prirodnog kamena složili na travu, koncem nedelje iz rakete sam te gledao unazad u velikom, helijem ispunjenom udaljavanju. U vasioni, tamo su uspomene, u kabini je umetna trava. Iz matica slažem tvoje lice, zemlju u retrovizoru vidim, u dvorištu pozadi verovatno će biti jedno drugo drvo. Gde su ti sad noge, možda s njima do daske pritiskaš rezervnu svemirsku letelicu koju sam ti u garaži krišom ostavio. Ključ za paljenje naći ćeš na ormaru pored vrata. Sledićeš me, jednom si u vrtu rekla, kad smo se napili od nekoliko džin-tonika. Dolaziš za mnom, ako idem.   Tvoje lice preko zadnjeg prozora vidim, uvećano, bez ikakve dvojbe ovamo se približavaš.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 34-36. old.

Gulisio Timea Asszony – Žena

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Asszony   Szukaszagú, kiégett szemű. Aljassága frissen ölt szarvas bőre, Beterít, meleg.   A plafonról rámáscsizma lóg, Akasztott ember lába. Egerek cincognak, Vagy hús olvad a hűtőben.   Neve nincs, mégis szólít. Más-más alakban jön És gombokat varr éjszakám himlőhelyeire.

Žena   Miriše na kučku, oči su joj izgoreli. Njena podlost je koža upravo ubijene košute, Pokriva, topla je.   Sa plafona čizmica visi, Noga obešenog čoveka. Miševi svile, Ili se meso topi u frižideru.   Imena nema, ipak zove. U različitim oblicima se pojavljuje I dugmad prišiva na mesta ospice moje noći.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Bolovits Gábor György A hetedik dűlő – Sedma trasa

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

A hetedik dűlő   a domb felett az ég szétáll. egy ember áll a barázda mellett, magában.   nem néz fel. vágja a földet. fogy a nap. a kapa élén a rög visszafordul.   a szél végigmegy a dűlőn. a völgyben köd. a hetedikben csend.   apja is itt. nagyapja is. csont a mélyben.   a dűlőút mentén vadrózsa.   a ház üres. a küszöbön csend.   egy kancsó víz az asztalon. fölötte fény. nézi, aztán kimegy a kúthoz.   a lánc csikorog. felhúzza a vödröt. a víz fekete.   nem iszik. áll ott, ahol a domb elhajlik, és hallgatja a földet.   ott marad.   nem marad utána más, csak egy vágás a hetedik dűlőben.

Sedma trasa   iznad brežuljka se nebo razdvaja. pored brazde čovek stoji, usamljeno.   pogled ne diže. zemlju reže. dan izmiče. gruda zemlje se na oštrici motike prevrne.   vetar prolazi duž trase. u dolini je magla. u sedmoj tišina.   i otac mu je tu. i deda. kost u dubini.   pored trase divlja ruža.   kuća je prazna. na pragu tišina.   na stolu je bokal sa vodom. iznad svetlost. gleda pa do bunara ide.   lanac škripi. izvlači kantu. voda je crna.   ne pije. tamo stoji gde se brežuljak krivi i sluša zemlju.   tamo ostaje.   iza njega drugo nešto ne ostaje, tek jedan rez u sedmoj trasi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Balázs F. Attila Isten elfelejtett kertje – Božji zaboravljeni vrt

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Isten elfelejtett kertje   a paradicsomi park hol nem sétáltál soha hol nem vártál zavartan morzsolgatva egy feláldozott nőszirmot visszafojtott lélegzettel bámulva ujjadat bemázoló kékes vérét   ahol nem vártalak a szökőkút csobogását hallgatva miközben mellettem a vízbe hugyozott a galambpiszkos angyal az esőfa alatt megbúvó színét vesztett pad melyen nem ültünk megállítva a toronyóra mutatóját nem beszélgettünk elcsendesedve amikor arra sétált az emlékeit kereső fehérhajú öreg   nem bújtunk össze vérünk dallamát nem bújtunk össze vérünk dallamát kottázva nem ízlelgettük egymás ajkát mohón mint kisded anyja emlőit   a mámor ködében elmerült, sosem volt liget Isten elfelejtett kertjének búja zöldjét álmodja

Božji zaboravljeni vrt   vrt edena u kome još nikad nisi šetala u kome me još nisi čekala rasejano drobeći žrtvovanu peruniku zadržanog daha zureći u njenu plavičastu krv koja ti prst boji   gde te nisam čekao slušajući žubor fontane dok je pored mene anđeo uprljan golubljim izmetom mokrio u vodu klupa izbledele boje skrivena ispod drveta od kiše na kojoj nismo sedeli zaustavljajući kazaljke sata na tornju nismo razgovarali nemo smo posmatrali sedokosog starca koji tragajući za svojim uspomenama prolazio pored nas   nismo se pripijali jedno uz drugo prateći melodiju nismo se pripijali jedno uz drugo prateći melodiju naše krvi nismo uživali u usnama onog drugog halapljivo, poput odojčeta na majčinim grudima   gaj koji nikada nije postojao, utopljen u maglu zanosa sanja o bujnom zelenilu Božjeg zaboravljenog vrta   Prevod: Fehér Illés   Zahvaljujem se Obrenu Ristiću za dobivene savete tokom prevođenja.

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Hegedüs Katalin A nő és az óvilági poszáta – Žena i grmuša Starog sveta

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. – 

A nő és az óvilági poszáta
 
Megtanultam már sorban állni hőbörgés nélkül
időpontra hónapokat várni türelemmel
megtanultam fizetni a pénztárnál készpénzzel
amit előtte az automatából kell kivenni vagy
a borítékból, tudok kártyával is fizetni
fejben van legalább harmincnyolc pin kód
jelszó, megváltoztatott jelszó, sőt a régi
már semmire sem jókra is pontosan emlékszem
megtanultam az önkiszolgáló kasszát
az önkiszolgáló húspultot, a kenyérszeletelést
(a kávédarálást már elfelejtettem, azokban
a nagy közértes darálókban, pedig jó illata volt)
megtanultam a legkülönfélébb automatákat kezelni
pénzkiadó-betevő, csomagkiadó-feladó, parkolóüdítő,
csoki-adagoló, megtanultam száz kérdésre
válaszolni, a megadott lehetőségek közül
mint a KRESZ vizsgán, a, b, c vagy d
megtanultam nem gondolkodni
a vonalon belül közlekedni
szimbólumokat értelmezni
a kör átmérőjét vagy méterben az időt
Püthagoraszt álmomból felriasztva is
megtanultam nem csodálkozni
nem kérdezni
nem megkérdőjelezni
de most, hogy már ennyi mindent tudok
szeretném, ha valaki megtanítana
hogyan kell úgy élni
mint egy óvilági poszáta
aki nem az előírt vonalon belül közlekedik
és fütyülni is akkor kezd, ha kedve van hozzá.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 8-9. old.
 
 
Žena i grmuša Starog sveta
 
Već sam naučila stajati u redu bez srdžbe
strpljivo mesecima termin čekati
naučila sam gotovim novcem platiti na blagajni
što pre toga iz automata treba izvaditi ili
iz koverte, znam i karticom plaćati
u glavi bar trideset osam pin koda čuvam
lozinke, promenjene lozinke, pa još i stare
koje ni za što nisu korisne tačno pamtim
naučila sam kasu samoposlugu
pult za samoposlugu mesa, sečenje hleba
(mlevenje kafe u onim velikim mlinovima u samoposlugama
već sam zaboravila, a imali su prijatan miris)
naučila sam rukovati sa raznim automatima
bankomatima, mestima za predaju i preuzimanje paketa, parkiranja,
dozatorima za čokoladu, naučila sam na sto pitanja
odgovoriti, od zadanih mogućnosti
kao na ispitu za vozače a, b, c ili d kategorije
naučila sam ne razmišljati
unutar crte saobraćati
simbole interpretirati
prečnika kruga ili vreme u metrima
Pitagora i iz sna budevši
naučila sam ne čuditi se
ne pitati
ne dovesti u pitanje
ali sad, kad već toliko toga znam
volela bi kad bi me neko naučio
kako treba tako živeti
kao grmuša Starog sveta
koja se ne unutar crte kreće
i počinje cvrkutati kad joj je volja.
 
Prevod: Fehér Illés

Ladik Katalin Fákon ülő hüllő – Gmizavac što na drveću sedi

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Fákon ülő hüllő   Torz suta fény a lélegző anyagban a senkiföldjén hegedül. Életem szökdellő árnyék, gyenge tűzön kivonom, ímhol az első kapu: fény magja fekete kabátban. Nincs más sivatag, ami a kőnek halált hoz a közöny sivatagjánál. Izzadtságát adja az újonnan érkezőnek. Ő lesz a kétéltű árnyék a Materia prima amibe a sikoly beleköltözik.

Gmizavac što na drveću sedi   U materiji što na ničijoj zemlji diše  iskrivljeno, nezgrapno svetlost svira na violini. Život mi je skakutava senka, na slaboj vatri izvučem, evo prve kapije: seme svetlosti u crnom kaputu. Ne postoji druga pustinja od pustinje nehaja i kamenu smrt donosi. Vlastiti znoj nudi novajliji. On će biti vodozemna senka Materia prima u što se krik seli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600548

Székelyhidi Zsolt Elsírvers – Pesma oplakivanja

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Elsírvers   Dukay Nagy Ádámnak   Nincs értelme verssel jönni, amikor a létöl már nem tart fel és vissza. Ahol nem tartozol senki ölésének, ott elszámolsz magaddal, levonod a szemhéjak árát, főhajlasz a részrehajtásnak, elfekszel. Mindennek ellentettjére nem vagy. Ezed jól sikerült.   A létöl tarthatatlansága, a kötetnyi kötetlenség, ami belülről kibomlik a végén. Maradi meneted, amit odázhattál volna a rímeletlenre szedett szemsorokig.

Pesma oplakivanja   Adamu Dukai Nađ1   Nema smisla dolaziti sa pesmom kad više neka bude na zadržava te. Gde ničijoj zagrljaju ne duguješ, tamo sam sa sobom  vršiš obračun, odbiješ cenu očnih kapaka, popuštaš pristrasnosti, prilegneš. Uprkos svemu ne postojiš. To ti je baš uspelo.   Neodrživost neka bude, gomila neograničenosti na kraju se iznutra razrešava. To je tvoj prevaziđen marš što bi mogao da odgodiš do redova bez rime sakupljenih.   1Adam Dukai Nađ (Dukay Nagy Ádám,  1975 – 2017) je mađarski pisac, pesnik, novinar, kritičar, urednik.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 32-33. old.

Gulisio Timea Szűz – Netaknuta

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Szűz   Mint egy betegség íze, A dugult fül csöndje, Állandósultál bennem.   Hangyákként érzékeljük egymást, Finom kis alkatrészeinken Végigzizeg az üzenet. Hogy még nem, De úgy lesz.   Hogy te+én, Mintha elsüllyedt város falába vésve, Te+én, Kutyák szőrébe simogatva, Kétéltűek kopoltyúiba lihegve.   Ebből nem lesz héjanász, Én csak azt ismertem eddig. Bánj velem úgy, Mint érintetlennel.

Netaknuta   Kao okus bolesti, Tišina začepljenog uva Si prisutan stalno u meni.   Jedna drugog poput mrava osećamo, U našim finim sastavnim delovima Titra poruka. Još ne, Ali biće tako.   Da ti+ja, Kao da je u potonuli grad urezan, Ti+ja U krzno psa utrljan, U škrge vodozemaca udahnut.   Od toga neće biti jastrebov pir, Do sada sam samo to poznavala. Tako postupaj sa mnom Kao sa netaknutom.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Tibély Orsolya Mi – Mi

 

Tibély Orsolya Budapest, 1998. – 

Mi   Mihez kezdünk a fáradtsággal egy szerda délután, mikor már a kávé lassabban folyik a vérednél. Mihez kezdünk a cipősdobozokkal, később jó lesz még valamire, Bábel tornyaként gyűlnek a megmászhatatlan ég felé.   Nem akarsz róla beszélni, mihez kezdjünk a csenddel, ha már bekúszott a hajunk alá, csótányként jön elő éjjel, tapogatózik, s mivel merész, nappal is visszatér.   Mihez kezdünk a levágott körömmel. Szerves részed, mégis szervetlen, szétszórva a lakásban, kis félholdak keresik egymást, hogy végre jöjjön a dagály.   Mihez kezdünk a nem fogadott hívásokkal, az elfelejtett válaszokkal, a félbarátokkal, emberekkel, akik később még jók lesznek valamire.   Te nem hordasz órát, zavar a kattogás, mihez kezdjünk az időtlenséggel. Kergetve egymást, én a kismutató, te a nagy.   Mihez kezdünk a lerakódott zsírral. A hasadon, a tepsin, az izzadó arcunkon, ami nem keveredik semmivel, könnyel, ráncokkal, széllel. Egy új halmazállapot, amit senki sem ismer.   Mihez kezdünk az x-szel  a közös egyenletrendszerünkben, ahol együtthatók vagyunk. Mihez kezdünk az egyensúllyal, amit az a két vízszintes vonal megkövetel.   Mihez kezdünk a szempillákkal. Szemhéjadra tapadnak, egy idegen test, ami mégis te vagy. Vagy ujjad közé véve ugyanazt kívánod megint, amit mindig szoktál.   Mihez kezdünk egymással. A fáradtság a közös takarónk, néha téged takar jobban, néha engem. Cipőink kísérnek minket, elhasználjuk egymást, minden évszakban máshogyan. Álmainkban folyton megrémisztelek, s ijedtedben körmöddel zárójeleket marsz belém. A majdnem emberek elrohannak mellettünk, s mi napóraként követjük árnyékukat.   Minket összekeverni már csak zsíroldóval lehet, te az olaj, én a víz. Túl sok az ismeretlen, s csak ketten vagyunk rá, minden szempillával kívánunk egy csodát, hogy valaki más oldja meg, amit mi is megoldhatnánk.

Mi   Šta ćemo sa umorom u sredu jednog popodneva kad već od tvoje krvi i kafa sporije teče. Šta ćemo sa kutijama za cipele, kasnije još mogu biti korisne, poput Vavilonske kule se gomilaju prema neosvojivom nebu.   Ne želiš o tome pričati, šta da radimo sa tišinom kad se već u našu kosu uvukla, noću poput žohara se pojavljuje, opipava, te jer je hrabra i tokom dana se vraća.   Šta ćemo sa odrezanim noktima. Tvoji organski delovi su, ipak su neorganski, u stanu razbacano sitni polumeseci traže jedni druge da konačno stigne plima.   Šta ćemo sa neprihvaćenim pozivima, zaboravljenim odgovorima, poluprijateljima, ljudima, koji kasnije još mogu da budu korisni.   Ti ne nosiš sat, kucanje ti smeta, šta da radimo sa neprolaznošću vremena. Jedna drugog jurimo, ja sam mala kazaljka a ti velika.   Šta ćemo sa nagomilanom masnoćom. Na tvom stomaku, tavi, našim oznojenim licima, suzom, borama, vetrom, ničim se ne meša. Novo agregatno stanje je što niko ne poznaje.   Šta ćemo sa x u našem zajedničkom sistemu jednačina gde smo koeficijenti. Šta ćemo sa ravnotežom što dve paralelne linije zahtevaju.   Šta ćemo sa trepavicama. Na tvoje očne kapke se lepe, strana tela su ipak tebi pripadaju. Ili prstima hvatajući opet isto želiš na što si naviknuo.   Šta ćemo jedni sa drugom. Umor je naš zajednički pokrivač, koji put tebe poriva više, koji put mene. Nas naše cipele prate, trošimo jedna drugog, u svakoj godišnjoj dobi drugačije. U našim snovima stalno te plašim, u tvojoj prestrašenosti noktima znakove pitanje urezuješ u mene. Skoro ljudi jure pored nas a mi poput sunčanog sata pratimo njihove senke.   Nas pomešati je samo odmašćivačem moguće, ti si ulje a ja sam voda. Previše je nepoznanica a samo ti i ja bi trebali da odgonetnemo, svakom trepavicom jedno čudo želimo, da neka neko drugo reši to što bi i mi sami mogli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/03700/03714/00023/pdf/EPA03714_parnasszus_2021_3.pdf

Balázs F. Attila Hullámok – Valovi

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Hullámok   Szókratész szöszmötöl a beáradó fényben szelídebben mint apám egykoron szemem úgy bontja a rétegeket mint káposzta leveleit a kéz mintha minden ugyanolyan volna semmi változás de fogy miközben állandó fogy fogy fogy az elhunyt szülők szótlanok ördögi kör időszeletek semmi sincs rejtve látszólagos tűzszünet otthon jelentés nélkül meleg nélkül szavak ütközése vagy egymásba simulása nélkül minden út elvisz és visszakanyarodik egymást gerjesztik a hullámok folt árnyék egy pont két pont és közöttük semmi öntelten vigyorogva középsőujját feltartva nem moccanok Szókratész elbóbiskolt a fujtató pedáljára lépek miközben Bach az orgona regisztereit babrálja aztán fülsüketítőn megszólal a csend

Valovi   Sokrat prebira u nadolazećoj svetlosti nežnije no što je nekada moj otac moje oči razdvajaju slojeve kao ruke listove kupusa kao da je sve netaknuto promene nema ali nestaje dok je stabilno nestaje nestaje nestaje preminuli roditelji su nemi vražji krug kriške vremena ništa nije sakriveno prividan prekid vatre dom bez značenja bez topline sudar reči ili sjedinjenje zalud svaka staza odnese i vraća se valovi se međusobno podstiču mrlja senka jedna tačka dve tačke i između njih ništa uobraženo cerekajući se srednji prst ističući ne pomeram se Sokrat je zadremao pedalu duhalice pritiskam dok Bah registre orgulja pretražuje posle se zaglušujuće oglašava tišina   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Ladik Katalin Madárhamu – Pepeo ptice

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Madárhamu   Ki repül ott? Se téli éj, se holdja, hogyan álmodjam meg magamat. Átvágom a sötétség torkát: látom magam távolodóban, a mozdulatlan hús fekete hidegében. A zaj után mélyebb a csend és hullámzik bennem a fény. Végre egyedül a kapujanincs átjáróban.

Pepeo ptice   Ko leti tamo? Ni noć zime, ni njen mesec, sebe kako da sanjam.   Prerežem grlo tame: vidim sebe kako se udaljavam u crnom mrazu nepomičnog mesa.   Posle buke tišina je dublja i svetlost talasa u meni.   Konačno sam sama u prolazu bez kapije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600545

Székelyhidi Zsolt Forgat – Okreće

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Forgat   Kitakart fénypulza, pokróc pisszen, illó lebben. Minden elmozdulhatna, semmi sem fog. Kifújsz. Kimész. Átfordulok.

Okreće   Otkrivena bljeskalica, deka pisne, eterično prhne. Sve bi se moglo da se pomera, ništa neće. Izduvaš. Izlaziš. Preokrećem se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 31. old.

Gulisio Timea Gyónás – Ispovest

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Gyónás   Nem a bűn, A bűnös ölelése. Nem sajnálom. Meg sem bocsáthatok,   Nem ellenem vétett. Szeret, ahogy a bogarak Keresik a fényt. És a folyondár eltorzulva bár, az ablak felé kúszik. Nem tudom, Belőlünk mi nőtt ki. De szép, lélegző, meleg.

Ispovest   Nije greh Grliti grešnika. Nije mi žao. Ni ne mogu da mu oprostim,   Nije protiv mene grešio. Voli me, kao insekti Traže svetlost. I puzavica, iako iskrivljeno, prema prozoru puzi. Ne znam Iz nas šta je izrastao. Ali je lep, diše i topao.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Hegedüs Katalin A nő, aki – Žena, koja je

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. –

A nő, aki
 
Olyan, mint a pamutnadrág redői
szálazatlan gyapjú gombolyag levegő rései
chemtrail csíkok vakító kékben
lebombázott templomtorony az Erzsébet híd mellett
kietlen pusztaság vágya a bevásárlóközpontban
új cipők mellett kitekeredett koszos láb az aszfalton
festetlen köröm a Riviérán
apály egy perccel a dagály előtt
két hegycsúcs közrefogta ködös völgymély
második házasság előtt egy nap magány
összegyűrt takarók közé fészkelt meztelen comb
fehér fal két könyv között
utolsó hang utáni zöngés
csönd zajos szavak között
üres játszótér a faluban a disznóól mellett
hányás előtt öklendezés
hit helyett megbékélés
szárnyakért cserébe légcsavar
sírok között fehér kavicssor
rímek váltakozva döccenéssel
nézem arcod elmélyült ráncát
csúcsán elfolynak a percek
mélyében felismerések
belekerült egy kis piszok
gyöngyöt szült a tökéletlenség.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 7. old.
 
 
Žena, koja je
 
Takva kao nabori pantalona od pamuka
je vazdušni otvor na klupče neočešljane vune
pruga kemtrejlsa u zaslepljujućem plavetnilu
rušen toranj crkve pored mosta Eržebet
čežnja bezgranične pustinje u megamarketu
izvrnuta prljava noga pored novih cipela na pločniku
neofarban nokat na Rivijeri
oseka sekund pre plime
dubina doline između dva planinska vrha
jedan dan samoće pre drugog braka
između zgužvanih pokrivača uvučena gola butina
beo zid između dve knjige
zvuk iza poslednjeg zvuka
tišina između glasnih reči
prazno igralište u selu pored svinjca
bljuvanje pre bljuvanja
pomirenje umesto vere
propeler u zamenu za krila
bela staza belutaka između grobova
rima uz posrtaj
gledam duboku boru tvog lica
otiču minuti na njenom vrhu
u dubini joj su prepoznavanja
i nešto prljavštine
nesavršenost je biser rodila.
 
Prevod: Fehér Illés

Bolovits Gábor György A kerítésen túl – Iza ograde

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

A kerítésen túl   a kavics íze a szájban. hideg és földes. még nem tudni, hogy a kő nem kenyér, csak a súlyát érezni a nyelven, mielőtt a kéz kiveszi.   nézni a bogarat a porban. nem félni tőle, csak látni a lábát, ahogy a fényben száraz port kapar, és megáll, majd továbbmegy.   mezítláb állni a sárban. nem kosz az még, csak hideg, sűrű anyag, ahol a lábnyom megmarad egy ideig: a föld visszanyomja, amit kap.

Iza ograde   okus belutka u ustima. hladan, zemljom uprljan. još se ne zna da kamen nije hleb, samo se težina oseća na jeziku, pre no što ruka izvadi.   gledaj insekt u pesku. nemoj se bojati, samo mu se noge vide kako u svetlu suvu prašinu kopa, pa stane i dalje krene.   bos u blatu stajati. još nije prljavština, tek hladna, gusta masa gde trag stopala jedno vreme ostaje: zemlja vraća ono što dobija.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bauman Beatrix Bianka Apám és anyám – Otac i majka

 

Bauman Beatrix Bianka Szekszárd, 2005. – 

Apám és anyám   apám és anyám azt mondta, mennem kell kitömött bakancs és háromszor nagyobb ruha apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell dekadens elemek itt, keresőfények ott apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell férfi-kacaj simogatása a szoknyákon apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell a fagyott testek azonosítása áldás apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell dudva-kezek nyomai a szeméremtesten apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell nincs lélegzet, csak tétlenség a tusa ellen apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, mennem kell az eszköz visszafolytott lélegzetté válik apám és anyám azt mondta, mennem kell   apám és anyám azt mondta, nem halnak még meg végeláthatatlan adósságspirál az élet apám és anyám azt mondta, nem halnak még meg   Paks, 2024. június 1.

Otac i majka   otac i majka su mi rekli, moram krenuti ispunjene cokule te tri puta veće odelo otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti tu su dekadentne jedinice a tamo svetla traženja otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti na suknjama milovanje smeh muškaraca otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti blagoslov je identifikacija smrznutih tela otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti na stidnom telu tragovi grubih ruku otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti ne postoji dah, samo mrtvilo protiv okršaja otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su mi rekli, moram krenuti alat se u zaustavljen dah pretvara otac i majka su mi rekli, moram krenuti   otac i majka su rekli, još neće umreti život je nepregledna spirala dugovanja otac i majka su rekli, još neće umreti   Pakš, 1. jun 2024.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.szovetirodalom.com/2024/06/02/bauman-beatrix-bianka-apam-es-anyam/

Székelyhidi Zsolt Bálnák – Kitovi

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Bálnák   Napkeltekor hallak a bálnákkal. Prüszkölések a hullámverésben. Felveti mindet a víz, felszínes lélegzetet fújnak a horizontra, a hosszában feszülő kékbe. Prüszkük a levegőt megszenteli. Vagyok. Áteresztem magam a szélnek, ráülök a habos homokra, áztasson el.   Feszült fülek, hajló nyak, ráfordulok a kékre. Szentül hiszem, te a hullámzás vagy. Homoki ritmus. Felvert hullámhab.

Kitovi   U zoru te čujem sa kitovima. Kihanja u talasanju. Voda ih sve izbaci, na horizont, u uzduž razapeto plavo površne uzdahe duvaju. Njihovo kihanje posvećuje vazduh. Postojim. Predajem se vetru, na penast pesak sedim, neka me nakvasi.   Napete uši, vrat se savija, na plavo se okrenem. Ubeđen sem ti si talasanje. Peščan ritam. Uzburkana pena talasa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 29-30. old.