Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Moji prevodi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Moji prevodi. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 2., szombat

Ady András Et voilá! – Et voilá!


Ady András Csíkszereda 1976. július 12. – 

Et voilá!
 
Anya nem feleség, de terhes. Anya egy szar provinciában, nagyon
szar provinciálisok között terhes. Meg akar halni, a kifejlett magzat…
ki az isten gondolná, hogy meggondolná-e a magzat a meghalást?
Még nem tény, majd ha igen, akkor majd tényező: most nem.
A mindennapos hideg-életháború lövészárkában osztják a büntetett,
híg imába áztatott kenyeret, közben kórházba kúszik az orvos, gyermeket,
gyermekeket ment, nem a sajátját, annak még van magzatvíz-
tartaléka, szürcsölje csak, pancsolja csak míg még még lehet…
menti lábon, négykézlábon, hason fekve, félholtan heverve…
nem a befejezendőt, de a kezdetit, az életet.
 
Anya meg akar halni, de még teszi mit kellően megtehet.
 
A nagyszobában másnap nem volt tacâmuri-ebéd, egy asztalra
tett lavór felett kereszteltek, félő, sietős titokban.
Még most sem hiszem, érzem a lehető-lehetetlent!
 
Forrás: a szerző
 
 
Et voilá!
 
Majka nije supruga ali je trudna. Majka je u jednoj pokudnoj provinciji, među
vele pokudnim provincijalcima trudna. Umreti želi, razvijen zametak…
koji bog bi mislio da bi se zametak, što se tiče umiranja, mogao predomisliti?
Još nije fakt, ali kad bude, tad će faktor biti: sada ne.
Poročnog, u razređenu molitvu umočenog hleba u svakodnevnom rovu
hladnog rata života dele, a lekar se u bolnicu vuče, dete,
deca spašava, ne svog, taj još ima dovoljno zalihe plodove vode,
neka srče, neka zbrčka sve dotle dok još može…
spašava na nozi, četvoronoške, na trbuhu ležeći, polumrtvo ispruženo…
ne to što se završava, nego početak, sam život.
 
Majka umreti želi, ali još radi to što uraditi može.
 
Drugi dan u velikoj sobi nije bilo svečarskog ručka, krštenje,
uplašeno, žurno, potajno iznad lavora na sto stavljenog obavili.
Ni sad još ne verujem, osećam nemogućnost mogućeg!
 
Prevod: Fehér Illés


2024. március 1., péntek

Hajnal Éva Angyalnak lenni – Biti Anđeo

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

 

Angyalnak lenni
 
Az Angyalok sohasem alszanak.
Egyszerűen nincs szükségük erre.
Nem ismerik az unatkozást sem, lételemük az őrködés.
Úgy képzelem,
éjszakánként rólunk beszélgetnek.
Nappal nem jut erre idejük, túl sok a lótás-futás.
Amikor végre elalszunk,
bekuckóznak a lakás legkényelmesebb szegletébe,
kinyújtóztatják megfáradt tagjaikat,
és menta teát kortyolgatnak.
Ilyenkor átbeszélik, ami napközben velünk történt:
minden meredek helyzetet,
a sok kihívást,
a szabad akarat buktatóit,
a bumlis dolgokat.
Meggondolatlan, buta döntéseinkről diskurálnak,
hogy kinek, mikor, hogyan kellett rohannia miattunk,
hogy 
meg ne üssük lábunkat a kőbe1
Végül Égi történetekről nosztalgiáznak,
majd vicces sorozatokat néznek,
és jókat nevetnek, amíg felébredünk.
Aztán kezdődik minden elölről.

Voltaképpen
nem túl macerás Angyalnak lenni.

 
1Utalás a 91. Zsoltár, 12. sorára.
 
Forrás: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=80824
 
 
Biti Anđeo
 
Anđeli nikad ne spavaju.
Jednostavno njima nije potrebno.
Ni dosadu ne poznaju, osnovno opredelenje im je čuvanje.
Tako zamišljam
da tokom noći o nama pričaju.
Preko dana na to nemaju vremena, previše je hajke.
Kada konačno zaspimo,
u najudobniji kutak stana se uvuku,
ispruže svoje umorne delove tela
i čaj od mente pijuckaju.
U tim trenucima dnevne događaje prepričavaju:
svaki nesvakidašnji događaj,
izazove,
prepreke slobodne volje,
spletkarije, smicalice.
O našim nepromišljenostima, glupim odlukama diskutiraju,
zbog nas ko od njih kada, kako je trebao juriti
da se ne bi za kamen nogom zapeli1
Na kraju Nebeske događaje oživljavaju,
humorističke serije gledaju
i dobro se osećaju, do našeg buđenja.
Pa sve ispočetka počinje.
Ustvari
biti Anđeo i nije ni tako loše.
 
112. stih 91. Psalma – slobodno
 
Prevod: Fehér Illés

2024. február 28., szerda

Bíró Tímea Nyelési zavarok – Poremećaji gutanja

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Nyelési zavarok
 
karikás szemmel
bámult a kávéjába  
minden reggel ugyanaz a
visszatükröződő barnaság
cukor nélkül feketén
hidegen öblös céeszében
anyám összepréselt tüdővel
ült a konyhaszéken
elveszett a saját medrében

apám magára kapta a nagykabátot
igy rántott bele minket a szegénységbe
amikor a vodkásüveget a szájához emelte
pontosan olyan jelentéktelenek vagyunk
számára mint a mája és az élete
engem kirekeszt anyámba behatol
megakad a torkomon a gyerekkor

alig tudta hazahozni magát
testében az abortusz utani bűntudat
húzta lefelé az idegpályák józanságát
belekönyökölt a szürkeségbe
apámat csak a spirál
szavatossága érdekelte
összecsapta a jóistent a tenyerében
majd megkérte anyámat
ha ő is lefekszik ébressze fel
egész éjjel nem mertem becsukni
a szemem mert anyám
folyót főzött a konyhában
és féltem hogy nekimegy
 

Poremećaji gutanja
 
neispavanim očima
buljio je u kafu
svakog jutra isti
odraz mrke boje
bez šećera crno
hladno u povelikoj šolji
majka je na stolici u kuhinji
zgnječenim plućima sedela
u vlastitom koritu se izgubila

otac odenuo zimski kaput
tako nas je u siromaštvo uvukao
kad je flašu sa votkom do usta digao
za njega smo upravo toliko beznačajni
kao njegova jetra i sam život
mene odbacuje prodire u mamu
dečje doba mi je u grlu zastao

jedva se kući dovukla
posle abortusa u telu joj je trezvenost
nervnih staza osećaj krivice nagrizao
u sivilo se nalaktila
za oca je samo
garancija spirala bila važna
boga je šakom smoždio
pa majku zamolio
ako prilegne neka ga probudi
oči čitavu noć nisam
smela sklopiti jer mama je
u kuhinji reku kuhala
i bojala sam se da će nju napasti
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 35-36. old.

2024. február 26., hétfő

Méhes Károly Halálszem – Oko smrti

  

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Halálszem
 
 Persze, kitörött,
 és persze sírok.
 A szem elveszhet,
 a pillantás soha.
 
     *
 
 Kék ég a szem.
 Kéken ég a szem.
 Kék égen a szem.
 
 Kék a világ egészen.
 
     *
 
 Szépek a lehunyt
 szemű emberek.
 Nem tudom, mért
 félünk a haláltól?
 

Oko smrti
 
Naravno, slomljeno je,
i naravno, plačem.
Oko može da se izgubi,
ali pogled nikada.
 
*
 
Oko je plavo nebo.
Oko plavo gori.
Oko je na plavom nebu.
 
Svet je skroz u plavom.
 
*
 
Ljudi sa zatvorenim
očima su lepi.
Ne znam, od smrti
zašto se bojimo?
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

2024. február 25., vasárnap

Gergely Tamás Kiált – Poviče

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kiált
 
XX.
     „Milyen édes – mutat rám szegény Andrisra hasonlít. - Állok szégyenlősen. - Elmetszette előbb a felesége torkát, azután végzett magával. Az apját emlegette azelőtt.”
     „Kicsodát? Mamika, nem voltál éppen szent!”, hecceli apám.
     Vihog: „De ő azt nem tudta. Bár a férjem mindig is Józsikát dédelgette. Azt meg mellőlem hurcolták el a nyilasok. Nem volt feltűzve a sárga csillaga.”
       „Ne színészkedj!” - szól rá apám. Volt ugyanis egy mozdulata, mintha könnyet törölt volna ki a szeme sarkából. „Miért? Nem illik hozzám? Tán a koromhoz...?” Nevet. Rikító lila rúzs elfolyva a szája szélén, még jobban szétkeni. Kilencvennyolc éves, de még jól bírja magát. „Kitől szégyelleném? Mikor a Jancsika hullacéduláját hozták, elsírtam magam. Azt mondták, nem szabad, ugyanis Jancsika hősi halott.”
       „A bolsiból még annyi sem maradt” - héklizi apám. „Ne légy tiszteletlen! Tudta, hogy elviszik. Melyik nap kirúgták a pártból, lehozta a Jancsika kézitáskáját a padlásról, csomagolt.”
       „Melyiküket szeretted jobban?” „Egyformán szerettem, egyformán gyűlöltem őket. Négy gyereket szültem, még többet elvetéltem.” „Engem megtagad – fordul felém apám –, mert élek. Ezért. Mert tudja, hogy romlott, s nem akar megőrülni.”
 

Poviče
 
XX.
     „Kako je sladak – pokazuje na mene, liči na jadnog Andriša. – Sramežljivo stojim. – Prvo je supruzi presekao vrat, posle i sam sebe ubio. Pre toga oca spominjao.”
     „Koga? Bakice nisi baš anđeo bila! ”, podbada ju otac.
     Smeška se: „Ali ona to nije znala. Iako moj muž uvek Jošku mazio. Njega su pak fašisti ispred mene odvukli. Nije imao okačenu žutu zvezdu.”
     „Nemoj se pretvarati!” – opomene ju moj otac. Naime napravila je jedan pokret kao da suzu briše. „Zašto? Meni ne priliči? Možda mojoj starosti…?” Smeje se. Ionako razlivenu drečavu lila šminku još više je razvukla. Devedeset osam godina joj je ali još je živahna. „Zbog koga bi trebala da se sramim? Kad su cedulju o smrti Jančike doneli, zaplakala sam. Rekli su mi da ne smem, naime umro je kao junak.”
     „Od boljševika ni toliko nije ostalo” – podbada ju opet otac. „Nemoj biti neuljudna! Znalo je da će ga odvesti. Nakon što su ga iz partije izbacili donela je sa tavana ručnu torbu Jančike, pakovati je počela. ”
     „Koga si više volela?” „Jednako sam ih volela, jednako mrzela. Četiri dece sam rodila, još više pobacila.” „Mene odbacuje – okreće se prema meni otac – jer živim. Zbog toga. Jer zna da je pokvarena i ne želi poluditi.”
 
Prevod: Fehér Illés 

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

2024. február 12., hétfő

Hajnal Éva Vagyunk / Petőcz Andrásnak – Postojimo / Andrašu Petecu

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Vagyunk / Petőcz Andrásnak

amikor először találkoztunk
arról beszéltél
hogy a versírás elemi ösztön
első óránkon azt kérdezted tőlünk
mire jó a vers
és mi mire vagyunk jók
arról is beszéltél hogy a vers csak van
és mi is csak vagyunk
végül azt mondtad
arra jó a vers hogy legyünk
 
milyen igaz
gondoltam
 
néztelek ahogy ott ültél a kék ingedben
szép királykék ingben ültél az egyetemi előadóban
és miközben a takarítónő kint szöszmötölt
arra is gondoltam
milyen jó nekem hogy 1980 óta olvaslak
 
most itt ülünk együtt újra finta lacinál
az aranyembernél aki most lett hatvan éves
(el se hiszem
Isten éltesse még nagyon sokáig)
és
már nem is tudom kiszámolni hanyadik szemesztert zárjuk
és mintha nem is a karácsony közeledte
hanem az arra jó a vers hogy legyünk öröme

  • az
  • hogy vagyunk egymásnak
  • melengetne meghitt karácsonyosra bennünket
az
hogy vagyunk egymásnak
melengetne meghitt karácsonyosra bennünket
 
ma is áradnak a szavaid
 
mikéntha
hajnali hó-zuhogás1
 
1Vendégsor, Petőcz András: hajnali hó-zuhogás című karácsonyi meditatív verséből.
 
Forrás: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=80824
 
 
Postojimo / Andrašu Petecu1
 
kad smo se prvi put sreli
pričao si o tome
da je pisanje pesama elementaran nagon
na prvom času pitao si nas
za što je pesma dobra
te mi za što smo dobre
i o tome si govorio da pesma jednostavno postoji
i mi takođe jednostavno postojimo
na kraju si rekao
pesma je zato dobra da postojimo
 
velika istina
pomislila sam
 
gledala kako si u plavoj košulji tamo sedeo
u predavaoni fakulteta u kraljevskoplavoj košulji sedeo
i dok je čistačica vani nešto brljala
i na to sam pomislila
koliko sam sretna što te od 1980 čitam
 
sad ponovo zajedno sedimo ko lacike finte
kod zlatnog čoveka koji je sad stigao do šezdesete
(kako poverovati
neka ti Bog dug život podari)
i
više ni ne mogu izbrojati koji semestar zaključujemo
kao da se božić ni ne približava
nego pesma je zato da postojimo radost
to
da jedan drugom postojimo
greje nas poput božićne bajke
 
tvoje reči i danas čujem

kao sneg
kad u svitanju gusto pada2
 
2Posuđeni redovi iz bižićno-meditativne pesme Andraša Peteca: sneg u svitanju gusto pada.
 
1Andraš Petec (Petőcz András, 1959. – ) višekratno nagrađen mađarski pesnik
  •  
  • Prevod: Fehér Illés