Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17. –
kórtánc |
ples pošasti |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17. –
kórtánc |
ples pošasti |
Ady András
Csíkszereda 1976. július 12. –
mondd ó |
reci o |
Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
A
kezdet a vég |
Početak je kraj |
Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Ünneplés |
Praznik
je |
Hajnal Éva Komló, 1960.
szeptember 4. –
Apahang
a temetés reggelén felszaladt egy szem a
harisnyámon
ez az egyetlen fekete harisnyám
le kellett
szaladnom a sarki intimissimibe újért
persze ezután
már taxival megyek hogy odaérjek
az urna a táskámban a legszebb urna
te a táskámban
a taxi bőrüléses és valami eszméletlen
vanília illat terjeng
ezt mennyire utálom
csilivili műszerfal jimmy a rádióból
ordít hogy nem veszíthet
mindjárt hányok
a taxis a visszapillantóból folyton
engem néz
a te szemeddel bámul
a minden rendben kiskisasszonyt is a te
hangodon kérdezi
te nevezel kiskisasszonynak
önkéntelenül ellenőrzöm az urnát
mindjárt hányok
egy idegen taxis apahangon beszél
a te apahangodon
csak érjünk már oda csak legyen már vége
végre kiszállok már mindenki ott
álldogál csak engem várnak
meg téged
főleg téged
a lelkész keveset beszél
mond valami verset is de arra már nem
tudok figyelni
egy férfit nézek
ki lehet ő honnan ismerem mit bámul mi
ez az egész
végre vége
bekerülsz a falba a legszebb urna a
falban
lehet hogy nem fogok idetalálni ha újra
el akarok jönni hozzád
azt sem tudom te itt leszel-e egyáltalán
azt sem tudom most hol vagy és hol
vagyok én
mindenki motyog pár együttérző szót
elmennek
mindenki
csak a bámulós áll tétován
idejön
atyaég
egyre közelebb jön
már itt áll karnyújtásnyira
a ne
szomorkodj kiskisasszonyt apahangon mondja
Forrás: Hajnal Éva: az
a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 27-28. old.
Glas oca
ujutro na dan sahrane se moja čarapa pocepala
ta mi je jedina crna čarapa
po novu do obližnje trgovine jurnula
da stignem naravno moram taksi zvati
urna je u tašni najlepša urna
u mojoj tašni si
sedište taksija je od kože i neugodan miris vanilije širi
baš mi se gadi
radio trešti Džimi urla gubiti ne može
povraćaću
taksista u retrovizoru stalno mene gleda
tvojim očima promatra
i gospođice da li je sve u redu tvojim glasom pita
gospođicom ti me nazivaš
urnu nehotice kontroliram
povraćaću
strani taksist glasom oca govori
glasom tvog oca
samo da stignemo neka se sve završi
konačno izlazim svi su već tamo samo mene čekali
i tebe
uglavnom tebe
sveštenik malo priča
govori i neku pesmu ali na to već paziti ne mogu
jednog muškarca gledam
ko bi mogao biti odakle poznajem zašto bulji šta je sve to
konačno kraj
stižeš u zid najlepša urna u zidu
možda neću te naći ako ponovo te želim da posetim
ni to ne znam da li ćeš uopšte tu biti
ni to ne znam gde si sad i gde sam ja
svako neku reč saosećaja kaže
odlaze
svi
samo taj stoji okleva
prilazi
bože moj
sve više se približava
već tu stoji samo što ga rukama ne dotičem
gospođice nemoj da tuguješ glasom oca izgovara
Prevod: Fehér Illés
Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. –
Hattyú |
Labud |
Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
Jó
lesz így |
Biće ovako dobro |
Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
AD VENTUS |
AD VENTUS |
Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –
hogy |
kako |
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –
ludeo… |
ludeo… |
Ladik Katalin Újvidék,
1942. október 25. –
Pók |
Pauk |
Bíró Tímea
Csantavér 1989. december 17. –
Másvilágra költözés |
Selidba na drugi svet |
Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
Kórházi
váró |
Bolnička čekaonica |
Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Hol az Igazság |
Gde je Istina |
Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. –
Они
из првих редова |
Ők akik az első
sorokban voltak |
Bíró Tímea Csantavér 1989.
december 17. –
sötétedés |
smrkavanje |
Ladik Katalin Újvidék,
1942. október 25. –
Ráncos,
haja festett éjszaka |
Naborana, kosa joj je
ofarbana noć |
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –
Mikor szakad… |
Kad se cepa… |
Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
Kerthelyiség
Öregasszony kölniszaga kúszik a
vadszőlővel
benőtt téglavörös tűzfalra. Rég nem történt
itt semmi. És már megint esteledik, ebben
az elhagyatott kertben. Ha egy pincér képes
lenne még egyszer a borostyán-törzsű fák
között ellavírozni kupicákkal rakott tálcával,
akkor... - akkor a levegő porcikái vad táncba
kezdenének, s fullasztó, halálos tömeg jelenne
meg egy pillanat alatt, s mind kacagna,
kacagna!
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs
2000.
Vrt
Na divljom lozom obrastao zabat boje opeke se
miris kolonske vode starice penje. Tu se odavno
ništa nije desilo. I u tom napuštenom vrtu
opet pada mrak. Ako bi jedan konobar još jednom
sposoban bio da između bršljanom obavijena stabla
tacnom lozom punim čašicama natovarenim jurio,
tada… tada bi čestice
vazduha divlji ples
započele i zagušljiva, smrtonosna masa bi se u tren
oka pojavila, i svi bi se smejali, smejali bi se!
Prevod: Fehér Illés
Hajnal Éva Komló, 1960.
szeptember 4. –
Szemüveges Isten
Nem hiszem, hogy van
arca,
bár sohasem lehet
tudni.
Hat és fél éves
koromban volt arca.*
Akkor úgy láttam, ősz
hajú, szakállas férfi,
aki mindent tud rólam
és mindig mosolyog.
Mezítláb jár,
fehér vászonköntöst
visel és szemüveget hord.
Ez a legfurább.
A szemüveg.
Talán a Mikulással
tévesztettem össze, de már nem tudom.
Vagy a kedves
öregúrral, aki a szomszédban lakott
és naphosszat
verseket olvasott.
Ferlinghettit,
Whitmant tőle hallottam először.
Kellemes, mélybarna
hangja volt.
Vers lakott a
szemében,
mint annak a
színésznek, akinek a neve most nem jut eszembe.
Amikor rám nézett, az
mindig olyan volt, mint egy költemény.
Semmiben nem
hasonlított ugyan a szemüveges Istenre,
most mégis róla
gondolkozom.
Szerintem a versek
miatt.
Isten olyan közel
van, mint a mennyezet.*
Most akár meg is érinthetném
az arcát.
*Vendégsorok,
Anne Sexton: Eleanor Boylannek, mikor a Jóistennel beszél című verséből.
Forrás: Hajnal Éva: az a nap,
Litera-Túra, Pécs, 2024.
Bog sa naočarama
Da ima lice, ne verujem,
ali nikad se ne zna.
Kad sam imala šest i po godina, lice je imao.*
Tad sam tako videla da je sedo kos muškarac sa bradom
koji o meni sve zna i uvek je nasmejan.
U belom platnenom ogrtaču
bos hoda i naočare nosi.
To je najčudnije.
Naočare.
Možda sam sa Deda Mrazom pobrkala, više ne znam.
Ili sa uljudnim čikom iz susedstva
koji je danonoćno pesme čitao.
Da Ferlingeti, Vitman postoje od njega sam prvi put čula.
Prijatan, dubok glas je imao.
U očima mu je pesma stanovala
kao onom glumcu čije se ime sad ne mogu setiti.
Kad god me je pogledao kao pesma izgledao.
Ni po čemu nije bio sličan Bogu sa naočarama
sad ipak o njemu razmišljam.
Po mom zbog pesama.
Bog je toliko blizu kao plafon.*
Sad bi mu i lice mogla da dotaknem.
*Redovi iz pesme Eleonori Bojlenu
kad sa Bogom razgovara Ane Sekstona
Prevod: Fehér Illés