Balázs F. Attila Újság a padon – Novine na klupi

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Újság a padon   zsong a város, mintha nem lenne éjfél színkavalkád az európai váróteremben a vastag napilapot ügyetlenül hajtogatva belemerül a lány az olvasásba feje felett a kupola mint homokóra gömbje melyből lassan peregnek keveredve a szavak   a digitális óra fegyelmezetten vált a homokóra pereg tovább halk sercegéssel, derűsen űrhajóban lehet ilyen moraj biztonságos siklás egyik bolygótól a másikig   elszundítottam talán a gyűrött újság a padon a tömzsi takarítógép egykedvűen duruzsol   a kupolában kergetőznek a szavak mint játékos madarak idegen nyelven közölnek valamit odafigyelek   talán meglátom őt is

Novine na klupi   grad zuji, kao da nije ponoć u evropskoj čekaonici orgija boja nespretno listajući debeo dnevne novine devojka se utopi u čitanje iznad njene glave kupola kao kugla peščanog sata iz kojeg polako otiču pomešane reči   digitalni sat se disciplinovano pomera peščani sat dalje otiče tihim prštanjem, vedro takav žagor je možda u svemirskoj kapsuli sigurna plovidba od jedne do druge planete   možda sam zadremao zgužvane novine su na klupi glomazna mašina za čišćenje jednolično zuji   u kupoli se reči komešaju poput razigranih ptica nešto na stranom jeziku objavljuju pripazim   možda ću i nju da ugledam   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Szente B. Levente (ami igaz) – (to što je istina)

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(ami igaz)   arcátlanok lettünk, arctalan talmi bohócok –   éterben lakó, hontalanul otthont keresők, lelkünk után kutatók, madzag és drót nélkül ugráló világcsavargó szívtiprók.   mi másokat, mások, minket akarnak.   levehetnénk a maszkot, de minek!   alatta semmi nincsen: se én, se mi.   csak a legszebb szavunk: szeretlek!   micsoda legenda!

(to što je istina)   postali smo bezobrazni, nekakvi bezlični lakrdijaši –   u eteru živimo, dom bez domovine tražimo, za vlastitim dušama tragamo, skitnice smo bez konopca i žice skakajući srca zgazimo.   mi druge, drugi nas žele.   mogli bi da skinemo masku, ali čemu!   ispod ništa nema: ni ja, ni mi.   samo naša najlepša reč: volim te!   kakva legenda!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Csák Gyöngyi Huzat – Promaja

 

Csák Gyöngyi Kisvaszar, 1950. április 28. –

Huzat   Mintha tudatosan tenné, mintha nem akarna véget érni – valami gonosz huzat faltól-falig sodor.   Micsoda panoráma ez, miért csak most miért a nagy távolodáskor látom és ismerem fel a nagyívű szép történéseket melyekkel merülök örökre netán pokolra szállok…

Promaja   Kao da svesno radi, kao da ne želi da okonča – nekakva zao promaja me od zida do zida baca.   Kakva je to panorama, zašto tek sada zašto tokom velikog udaljavanja vidim i prepoznajem sudbonosne prekrasne događaje kojima zajedno zauvek tonem možda u pakao stižem…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/13748-csak-gy-ngyi-versei-huzat-kertben

Bak Rita Mókus – Veverica

 

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

Mókus   Macskám megfogott egy mókust. Elkapta. Apró lukat mart a testébe. Majd felvonszolta az erkélyre. Mályvaszínű vér szivárog, hallom a csont roppanását. A mennyországot csak pillanatokra látom, a csont roppanása, a vér szivárgása nem szűnik meg. Virágok törnek ki a falból és benövik a mókus testét.   Sorsod vektorok halmaza egy pókhálóban, aurád gúzsba kötve.

Veverica   Moja mačka je uvatila vevericu. Zgrabila. Sitnu rupu je ujela u njeno telo. Pa je na balkon vukla. Krv boje sleza curi, čujem lom kostiju. Raj tek na momenat vidim, lom kostiju, curenje krvi ne prestaje. Iz zida cveće izbija, obrasta telo veverice.   Sudba ti je gomila vektora u jednoj paučini, a aura svezana.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.litera-tura.eu/bak-rita-versei-2/

Hajnal Éva Meg kéne házasodnom – Trebala bi da stupim u brak

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Meg kéne házasodnom
 
Gregory Corsonak
 
elgondolkodtam
talán meg kéne házasodnom¹
szóval elképzelhető hogy mégis újra férjhez kéne mennem
mondjuk
előbb visszaforgatnám az idő kerekét úgy 43 évvel
akkor épp húszéves lennék
a mellem gyönyörűen feszülne mint akkor
olyan szépen
hogy bárki férfiember beszélgetne velem
nem tudná levenni a szemét róla
(mindig zavarba jöttem ettől
és gyorsan eloldalogtam valami ürüggyel
hogy ne nézze már a mellemet
hisz én is itt vagyok)
és
gyönyörű lenne a fogsorom
(amit a három terhesség kissé módosított)
mint a lányomnak és a fiaimnak
akik hibátlan mosolyukat tőlem örökölték
szép fényes
és hosszú lenne a hajam
amiről mindenki folyton azt kérdezné amit annak idején
milyen samponnal mosom hogy így ragyog
és
karcsú lenne a derekam épp mint akkor
44 centi
(egyszer az utcán egy idegen angol fickó
azt mondta: you are beautiful
zavartan nevettem és alig mertem kinyögni a thank you-t)
 
szóval
ha újra olyan lehetnék
(meg vagyok róla győződve
amennyiben létezel
te a legszebbet érdemled)
talán megkérnéd a kezem
és
nem volna kérdés hogy felvállalj-e mindenki előtt
biztos meg is csókolnál
mint álmaid megtestesítőjét
bár a bőröm még most is szépecske
az idő elvitte a hajam fényét
derekam karcsúsága sem olyan látványos már
és
a kezemet agyon krémezgetem a házimunka után
(ám ezeket cseppet sem bánom)
 
elképzelhető tehát hogy hozzád mennék
ha
lenne elég bátorságod
és kellőképpen kalandvágyó lennél ahhoz
hogy sok év gyűrődése alatt megtalálj
hogy valamilyen csoda folytán megláss
e
n
g
e
m
mert én még itt vagyok
és szeretem az életemet
 
¹Utalás, Gregory Corso: Házasság című versére.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 98-99. old.
 
 
Trebala bi da stupim u brak
 
Gregori Korsou
 
razmišljala sam
možda bi trebala da stupim u brak¹
dakle moguće je da bi opet trebala da stupim u brak
recimo
pre svega bi točak vremena vratila nazad oko 43 godine
baš bi bila dvadeset godišnja mlada
grudi bi mi bile prekrasne napete kao tada
tako lepe
da bi svaki muškarac razgovarao sa mnom
skinuti pogled sa mene ne bi mogli
(uvek sam se zbunila zbog toga
i izmišljenim razlogom na brzinu dalje krenula
da mi ne gleda grudi,
ta i ja sam prisutna)
i
zubi bi mi bili krasni
(zbog tri trudnoće modificirani su)
kao što ima moja kćerka i sin
koji besprekoran osmeh su nasledili od mene
imala bi
dugu sjajnu kosu
neprestano bi me obletali pitanjem kao tada
kakav šampon koristim što je tako sjajna
i
struk bi mi bio vitak kao tada
44 centimetara
(jednom na ulici jedan strani mladić Englez
je rekao: you are beautiful
zbunjeno sam se smeškala i jedva izgovorila: thank you)
 
dakle
kad bi opet mogla da budem takva
(ubeđena sam
ukoliko postojiš
da zaslužuješ najbolje)
možda bi me zaprosio
i
ne bi bilo pitanje da li da prihvatim pred svima
sigurno bi me i poljubio
kao neku koja otelovljuje tvoje snove
iako mi je kože još uvek lepuškasta
vreme je odneo sjaj moje kože
više ni vitkost mog struka nije tako privlačna
i
svoje ruke po završetku domaćih poslova dobrano mažem
(iskreno ni zbog čega se ne kajem)
 
mogla bi zamisliti da se udam za tebe
ako
bi imao dovoljno hrabrosti
i bio bi pravi pustolov za to
da nakon višegodišnje patnje da me nađeš
da nekim čudom da ugledaš
m
e
n
e
jer ja sam još tu
i volim svoj život
 
¹Podsećanje na pesmu Brak Gregori Korsoa
 
Prevod: Fehér Illés

Balázs F. Attila Homokóra – Peščani sat

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Homokóra   folyik a homok a semmi száján nincs most csak volt és lesz csak fent és lent és ott, a homok alatt örökre eltemetve egy póz és júdáscsók

Peščani sat   teče pesak kroz usta ništa sada ne postoji tek bilo je i biće samo gore i dole i tamo, ispod peska zauvek sahranjeno jedna poza i poljubac jude   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Gergely Tamás Kérdés, felelet – Pitanje, odgovor

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kérdés, felelet   -Akkor most akrobaták lettünk? - kérdezi Kismalac az apjától. -Deeehogy, kisfiam, minket most fentről rángatnak.

Pitanje, odgovor   – Jesmo li sad stvarno akrobati? – pita Prase svog oca. – Ma ni slučajno, sine, sad nas odozgo drmusaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Balázs F. Attila Hiányzik még valami – Još nešto nedostaje

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Hiányzik még valami   abból a könyvből, ami lehetséges forgatókönyve annak, amire van egy elkoptatott szavunk: élet(em), hiányzik valami – példának okáért egy szerelem (ezt nagy betűkkel kellett volna ínrom) melyet úgy éltem volna át, ahogy csak egy kamasz álmaiban vagy egy öreg emlékeiben lehetséges – mint kidobott részeg, önmagába botlik a képzelet – lesz egy nap amikor szembefordulok a fénnyel a legősibb ösztönök szerint lesz egy nap, amikor megbabonázva a jelenéstől a virágért nyúlsz melyet én szakítok neked egy még makulátlan réten és veled számolom a szélnek eresztett szirmokat lesz egy éjszaka, amikor részegítő szénaillatban az űr egy fix pontjáról bámuljuk a holdat lesz egy pillanat, amikor értelmét veszti minden szó és mégis érteni fogjuk egymást amikor felrúgunk minden egyensúlyt: a halál fogadott gyermekeit s mint rög a röghöz simulunk egymáshoz s a földhöz mely behálóz hajszálereivel

Još nešto nedostaje   iz one knjige, šta je mogući scenarij onoga, na što imamo jednu otrcanu reč: (moj) život, nešto nedostaje – na primer jedna ljubav (to bi trebalo da pišem velikim slovima) šta bi tako doživeo, kako je moguć samo u snovima klipana ili u uspomenama jednog starca – kao izbačen pijanac, mašta se spotiče u sam sebe – jednog dana po iskonskom nagonu suprotstaviću se sa svetlom, jednog dana buket cveća što sam ja brao za tebe na jednom još netaknutom ritu, od prizora očarano ćeš da primiš i brojićemo zajedno u vetar puštene latice, jedne noći u opojnom mirisu sena ćemo da promatramo mesec sa jedne fiksne tačke svemira, u jednom trenutku izgubiće smisao svaka reč ipak ćemo se sporazumeti, rušenjem svake ravnoteže: posvojene dece smrti i kao gruda uz grudu se priljubljujemo jedan uz drugu i zemlji koja nas kapilarima obuhvata   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bal%C3%A1zs_F._Attila-1954/Hi%C3%A1nyzik_m%C3%A9g_valami

Barna T. Attila Kegyetlen hideg – Prokleto hladno

 

Barna T. Attila, Vác, 1971. 11. 15. –

Kegyetlen hideg   K.-nak   Kegyetlen hideg nevetésed cseng az őszben. Te is fájsz magadnak, tudom. Emlékezem azokra a napokra, mikor többször észrevettem, hogy engem nézel komolyan, tűnődve. A sötét reggelre, mikor bemutatkoztunk a nővérszobában. Most ülök egy padon a vonagló parkban, bronzvörös alkonyat izzik, hajad. Látom gőgös nyakad, feszülő büszke testedet, ahogy nyújtózik fehér köpenyben. Átjár fekete tekinteted. Hány ezer éve, vajon hány ezer éve tudom, ki vagy? Most már tudom, honnan ismerlek, mondtad, mikor megbántottalak. Hangodban se harag, se szemrehányás, csöndes beletörődés inkább. Most már tudom, honnan ismerlek. Mert emlékezel te is, szüntelen emlékezel, ahogy emlékezik a föld, az éjszaka, a tenger és a Hold. Hideg nevetésed az őszben. Ülök egy padon. Alkonyul. Hallom, ahogy sikolt a lelked és látom, ahogy fáradt, elgyötört arcod mögött a piros madár lehull.   Én öltem meg.

Prokleto hladno   K.-u   Prokleto hladno smejanje ti se odzvanja u jeseni. Ti i samoj sebi si bol, znam. Sećam se na one dane, kad sam više puta primetio, da mene gledaš, ozbiljno, zamišljeno. Na tamno jutro, kad smo se upoznali u sobi za sestre. Sad na jednoj klupi sedim u parku što se zgrči, sjaji bronzano crven zalazak sunca, tvoja kosa. Vidim tvoj obestan vrat, tvoje oholo telo, kako se proteže u belom mantilu. Probija me tvoj crni pogled. Koliko hiljada godina, stvarno, koliko hiljada godina znam, ko si? Sad već znam, gde sam te upoznao, rekla si, kad sam te uvredio. U tvom glasu ni ljutnje, ni prekora, samo je tiho pomirenje. Sad već znam, gde sam te upoznao. Jer se i ti sećaš, neprestano se sećaš, onako, kako se seća zemlja, noć, more i Mesec. Tvoje hladno smejanje u jeseni. Na jednoj klupi sedim. Smrkava se. Čujem, kako tvoja duša vrisne i vidim, kako iza tvoje umorno, izmučeno lice sruši se crvena ptica.   Ja sam je ubio.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bal%C3%A1zs_F._Attila-1954/Kegyetlen_hideg

Hajnal Éva Kikapcsolom – Isključujem

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Kikapcsolom
 
Takács Zsuzsának
 
villognak a vakuk kattognak a gépek
hogy ne keverjenek össze másokkal minket¹
a sajtó is izgatott
a hetedik sor közepén ülök
épp mögötte
nem ült előbbre pedig megilletné az első hely
vonásai nemesek akár a versei
a moderátor zavartan köhécsel már kezdené
népszerű vendége izeg-mozog
megszólal egy telefon
az övé
a híres költőé a hatodik sorból
zúg
csörömpöl
tombol
kérlelhetetlen lázadó lárma
természetes mozdulattal hátrafordul és a kezembe nyomja
megtennéd
tegez
tényleg nekem adta
valóban tőlem várja
hogy
kikapcsoljam
lehalkítsam
megszüntessem a zsivajgást
itt most mindenki tőlem várja
nem tudhatta
fogalma sem lehetett róla hogy nem értek az ilyen kütyükhöz
hogy megrémülök a hasonló feladatoktól
hogy legszívesebben a föld alá süllyednék zavaromban
épp mint amikor ágit chopin koncert előtt
a bejáratnál az óriás kukának vezettem
már mindenki a teremben ült mint itt
vak vendégem kuncogott
a henger vad robajjal
gurult
és gurult
és csak gurult
én
gurultam mindenki szeme láttára
 
most csörömpölök
megállíthatatlanul
én aki elbújni szeretek kihangosítva csörömpölök
arcom lángokban
teljes megsemmisülésem előtt
balról egy szép ívű férfikéz nyugtat
 
kikapcsolom
súgja megmentőm
hálás mosollyal köszönöm
lám
egy pillanatra megölelt az Isten¹
 
kezdődhet az előadás
 
¹A versben szereplő részletek, Takács Zsuzsa: Ha van lelkünk ugyan, valamint Petőcz András: Megölelt az Isten című verséből valók.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 85-86. old.
 
 
Isključujem
 
Žužani Takač¹
 
sevaju fleševi škljocaju aparati
da ne bi nas sa drugima pomešali²
i štampa je nervozna
u sredini sedmog reda sedim
upravo iza nje
nije sela u prvi red iako bi njoj pripadalo
crte su joj plemenite kao i njene pesme
moderator zbunjeno kašljuca već bi počeo
popularna gošća se vrpolji
oglasi se jedan telefon
njen
pripada slavnoj pesnikinji iz šestog reda
zujanje
zveckanje
pištanje
neumoljiva buntovna buka
prirodnim pokretom se nazad okrenula i u ruku mi je stavila
bi učinila
oslovljava me sa ti
stvarno je meni dala
od mene očekuje
da
iskopčam
utišam
prekinem žagor
tu sad to svi od mene očekuju
nije mogla da zna
pojma nije imala o tome da se ne razumem u takve drangulije
da se prestrašim od sličnih zadataka
da bi u svojoj zbunjenosti najrađe u zemlju propala
baš tako kao pred koncer Šopena sam Agicu
kod ulaza do ogromne kante za smeće vodila
svi su već u sali sedeli kao tu
moja slepa gošća se smeškala
cilindar se preglasno
kotrljao
i kotrljao
i dalje korljao
ja
sam se kotrljala na očigled svih
 
sad zveckam
nezaustavljivo
ja koja volim da se sakrijem preglasno zveckam
lice mi je u plamenu
pred potpunim uništenjem
sa leve strane jedna odvažna ruka muškarca me smiruje
 
isključiću
šapne spasonosno
zahvalnim osmehom se zahvaljujem
evo
na momenat Gospod me je zagrlio²
 
predstava može da počne
 
¹Žuža Takač (Takács Zsuzsa, 1938. – ) višeputa nagrađena mađarska spisateljica, pesnikinja.
²Kurzivom označeni redovi su citati iz pesme Ako dušu uopšte imamo Žuže Takač i Gospod me je zagrlio Andraša Peteca.
 
Prevod: Fehér Illés

Bak Rita Máshol – Drugde

 

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

Máshol   Az ember tönkremegy, olyan szívesen ugrott volna el a földtől, nem tudta, hogy a csúcsok alul vannak, hogy az alap egyszer égig érhet, lehelet és lég: pneuma.   Kétszáz méter, a karja melletted, de nem ölel át, lépések feléd, aztán távolodik, az ág marad, megtart téged, még nem tört le, a szalmabábuk csak szalmabábuk, ott állnak egyedül, (ha tovább sírsz, melletted maradok még) de ők akkor is ott állnak továbbra is egyedül – ezer évig, tönkremegyek, optikai csalódások között, nagyon kevés itt a levegő….   Elmegyek otthonról, esik, agyonázva lépdelek egyre közelítve feléd.

Drugde   Propada čovek, tako rado bi se odskočio od zemlje, nije znao da su vrhovi ispod, da temelj jednom može da do neba seže, dah i vazduh: pneuma.   Dvesta metara, njegova ruka je pored tebe, ali te ne grli, koraci prema tebi, pa se udaljuju, grana ostaje, zadrži te, još se nije slomila, lutke od slame su samo lutke od slame, tamo stoje, usamljeno, (plačeš li dalje, ostaću pored tebe, još) ali oni i dalje tamo stoje i dalje usamljeno – hiljadama godina, propadam, između optičkih varki, tu jako malo vazduha ima…   Napuštam dom, pada, skroz mokar koračam, prema tebi se približavam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.litera-tura.eu/bak-rita-mashol/

Hajnal Éva Öt perc – Pet minuta

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Öt perc
 
Can Togay Jánosnak
 
Nem igaz, hogy órákon át bámultam volna
olajos tócsák színjátszó hártyáját!¹
Nem tudom, miért mondtad ezt rólam.
Nem igaz.
 
Épp csak öt percig álltam ott és azon gondolkoztam,
mi lenne, ha elnyelne a víz.
Ha elnyelne ez a sok furcsa tócsa.
Ha lépnék egyet, épp az egyik közepébe
és az teljes mélységében megnyílva, lehúzna az ismeretlenbe.
Mi történne?
Mit látnék?
Vannak ott mások is?
Vihetném a kutyámat?
Egyáltalán, túlélném?
Ha megérkezik a buszom és belehajt az egyik tócsába,
lehúzná azt is szőröstül-bőröstül, utasostul?
 
Mindössze öt perc volt.
Ezen gondolkoztam.
Csak egyet kell lépnem.
Szerintem kipróbálom.
 
¹Részlet, Can Togay: Nekrológ című verséből
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 83. old.
 
 
Pet minuta
 
Can Togai Janošu
 
Nije istina da sam satima promatrao
šaroliku membranu uljane lokve!¹
Ne znam zašto si rekala to o meni.
Nije istina.
 
Tek pet minuta sam stajala tamo i postavila pitanje,
šta bi bilo kad bi me voda progutala.
Kad bi me progutale ove čudne lokve.
Kad bi zakoračila, baš u sredinu jedne i
ta bi se svom svojom dubinom otvorila i povukla me u nepoznato.
Šta bi se desilo?
Šta bi videla?
Postoje li tamo i drugi?
Da li bi mogla svog psa poneti?
Da li bi preživela?
Ako stigne moj bus i ulazi u jednu lokvu,
da li bi bio progutan onakav, kakav je, zajedno sa putnicima?
 
Tek pet minuta je bilo.
O ome sam razmišljala.
Samo trebam da zakoračim.
Po mom probaću.
 
¹Citat iz pesme Nekrolog Cana Togaija
 
Prevod: Fehér Illés

Balázs F. Attila Megtört kenyér – Prelomljen hleb

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Megtört kenyér
 
a város nesztelenül lemeztelenül
mocskos ködöt kavarnak
nagyszájú varjak
kiégett szemű férfiak az alkohol templomaiban
láthatatlan katakombákban új mítoszok
titkokat őrző falakra a repkény kapaszkodik
levágott fejekből felbugyognak a szavak
vak kezek mint megfagyott csirkék bután
elfekszenek néhány tétova mozdulat után
átlőtt könyvön át bukdácsol a csomagolt rémület
a csatornákban deformált dögök között
kivágott hangszerfák
az utolsó fényvitorlás megfeneklett
visszavert hullámok fortyogva keresik az egyensúlyt
négymilliárd árnyék: apró kráterek
a mesterséges fénnyel megvilágított falon
mint óriás százlábú galambtojáson
lapul a jelenkor történelme
a kiegyezés megterített asztalára
özönlenek a svábbogarak
madárraj tollászkodik Thrasyllus tar fején
aki tudja hogy már csak rosszat jövendölhet
mintha éppen bagolytollat lelt volna
ebédhez megtört kenyerében
 
Forrás: mek.oszk.hu/21700/21732/21732.pdf
 
 
Prelomljen hleb
 
bešumno se ogoli grad
prljavu maglu
grlate vrane mešaju
muškarci izgorelih očiju su u crkvama alkohola
u nevidljivim katakombama novi mitovi
tajnama pune zidove bršljan obrasta
iz odrubljenih glava klobučaju reči
slepe ruke tupo odmaraju poput smrzlih pileća
nakon nekoliko kolebljivih pokreta
upakovana jeza se spotiče na prorešetanoj knjizi
u kanalizacijama između deformiranih leševa
izrezana drva za muzičke instrumente
poslednji jedrenjak svetlosti se nasukao
odbijeni valovi žuboreći traže ravnotežu
četiri milijarde senki: sitni krateri
na umetnim svetlom osvetljenom zidu
kao na ogromnom stonogom jajetu goluba
skriva se istorija sadašnjosti
postavljen sto sporazuma
žohari osvajaju
na ćelavoj glavi Trasila jato ptica tumara
zna da samo loše može da predskaže
kao da je baš pero sove našao
u svom za ručak prelomljenom hlebu
 
Fordította: Fehér Illés

Gulisio Timea Szezon – Sezona

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Szezon   Mire leesik az első kókuszdió, Kifogják a legendás kardhalat. Feje szomorúan hever a parton. Vízicigány leszek, Hajódeszka ágyam, Élve eszem a polipot. Messze tábortűz, Jelzőtorony, vagy Világító plankton. Ásít a falu, Sovány kakas kukorékol. Ha megszeretsz, vitorlát bontok.

Sezona   Dok će da padne prvi kokosov orah, Uloviće legendarnu sabljarku. Glava njena tužno leži na obali.   Postaću vodena ciganka, Krevet mi je daska lađe, Polipa živo jedem.   Daleko je logorska vatra, Svetionik je, ili Svetleći plankton.   Zeva selo, Mršav petao kukuriče. Zavoliš li me, razviću jedra.   Fordította: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gergely Tamás/ Gyalai István: Fragmentárium 2/21 – Fragmentarij 2/21

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Fragmentárium 2/21        Te se rejtõzködj, Seres! Hajtsd félre azokat a sásokat, s ugorj bele a vízbe. Az áramlatba. Az életbe fejest. Az egyetlenbe, ami elõtted áll. Nincs választásod. Találd meg a zavarosban a helyed. Ez a Gyalai is, látod, elõbb elmondta, hogy szavaim letaglózták, nem látta értelmét semminek. '81-ben volt. Aztán mégis végigcsinálta az életet, igaz, más fõvárosban, Bukarestet otthagyta. Otthagytuk mind a ketten. Szóval, MERJ ÉLNI, Szocska. Ez lopott kifejezés, kölcsönvett, a Facebookon látott, naponta nézem, leszûröm abból, hol áll a világ. Nem Szocska, persze, hanem Seres. A lényeg, megértetted: NE ADD FEL. Ha kell, haladj a mocsokban, ne féld az ünneplõ gatyád, ússzál a szarban, de ne add fel. Te annyit tehetsz, más dönt a sorsod felõl. Ez a Szocska is, akit említettem, mozdonyvezetõvé küzdötte fel magát. Korán meghalt. De nem mozdony ütötte el, hanem egy autó. C’est la vie! Kolozsvári tájszólásban: Cseszt la vie! Ilyen az élet.

Fragmentarij 2/21          Ni ti nemoj da se skrivaš, Pivaru! Odmakni trstiku i skoči u vodu. U strujanje. U život, naglavačke.  U jedini što je ispred tebe. Izbor ne postoji. Nađi svoje mesto u mutnom. Vidiš, i ovaj Đalai je malo pre rekao da su ga moje reči uništile, nije video ništa što bi smisla imao. 81. je bilo. Pa je ipak uradio život do kraja, istini za volju u drugom glavnom gradu, ostavio je Bukurešt. Obojica smo ostavili.   Dakle, USUDI SE ŽIVETI, Sočka. To je ukraden, uzajmljen izraz, na Fejskubu smo videli, svakog dana gledam pa na taj način nekako zaključujem gde stoji svet. Naravno nije Sočka nego Pivar. Suština je, da li si shvatio: NEMOJ DA SE PREDAŠ. Ako treba, idi napred u truležu, nemoj da štediš svečane gaće, plivaj u govnu, nemoj da se predaš. Ti toliko možeš da uradiš, o tvojoj sudbini drugi odlučuju. I taj Sočka, koga sam spomenuo, bio je mašinovođa. Rano je umro. Ali ga nije lokomotiva pregazila, nego auto. C’est la vie! Čest la vie – kako bi rekli u Klužu! Takav je život.   Prevod: Fehér Illés

Izvor: autor

Nagy L. Éva Ostoros jegenyék – Jablanovi bičevani

 

Nagy L. Éva Kecskemét 1954. április 26. –

Ostoros jegenyék   ostoros jegenyék meleg szél fúj át – meg – átjárják a fákat ostoros rongyos jegenyék innának belőle sorban állnak kiket kitagadott az ég a fény korbácsolt az álom fölégetett a fagy végig suhintva a tájon kik minden télen megcsalódva dideregtek hóviharban s minden éjben fulladt nappalon szemet vetettek önmagukkal ostoros fák rongyos jegenyék más meleg szívből isznak s ha meghozza a szél az estét koccintanak a csillagokkal

Jablanovi bičevani   jablanovi bičevani topli vetar duva produva drveća bičevani poderani jablanovi pili bi iz vas oni koje je odbacio nebeski svod svetlost u red stoje preko predela san je šibao mraz je pržio oni koji su svake zime u vejavici u svakakvoj noći u utopljenom danu razočarano drhtali samim sobom su se suočili bičevana stabla poderani jablanovi iz drugih toplih srca piju a kad vetar veče donosi zvezdama nazdravljaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://montazsmagazin.hu/nagy-l-eva/

Bak Rita: Emlékek – Uspomene

 

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

Emlékek   Úgy érzem, nem megy, nem tudok több halottal megbirkózni, ahogy eltűnnek, kikopnak, elveszítem őket, életem eddigi szereplőit, színtereit. Változik minden, nem szeretném, állandó helyszínt, díszleteket és szereplőket szerettem volna. Felfal a halál. Már alig érek el az élethez.

Uspomene   Tako osećam, da ne ide, ne mogu sa više mrtvih da se uhvatim u koštac, nestaju, iščeznu, gubim dosadašnje učesnike, predele mog života. Sve se menja, a ja stalno mesto, kulise i učesnike sam želela. Guta me smrt. Život već jedva dotičem.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.litera-tura.eu/bak-rita-emlekek/

Balázs F. Attila Kellékek – Potrepštine

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Kellékek   2x4-es szobámba padlásokról ellopott kacatokat gyűjtöttem: százéves cseréptálak kancsók gerebenek héhelők orsók festett és faragott guzsalyok órák kalamárisok mozsarak csengők nyársak botok sorakoztak táramban és persze kedvenc könyveim amiket minden költözéskor gondosan összecsomagoltam logikusan megszerkesztett rendetlenségemben nem tűrtem idegen beavatkozást elküldtem a lányt aki jóhiszemű buzgalommal rendbe tette a kéglit aztán a csend zsibbasztó csapdájában vártam mindig valamit amit megnevezni soha nem tudtam csak lebegtem a sejtelem kagylósusogású hullámain

Potrepštine   u svoju sobu veličine 2x4 sam sa tavana ukradene drangulije skupljao: stogodišnje zemljane činije vrčevi bokali kose vretena oslikane i rezbarene tikvice satovi pernice avanovi zvona ražnjevi štapovi su se ređali u mojoj ropotarnici i naravno moje omiljene knjige koje prilikom svake selidbe brižno spakovao u logično konstruiran nered nisam trpeo vanjsko uplitanje otpustio sam devojku koja je dobronamernom revnošću uredila bačiju posle u klopci ukočene tišine čekao sam nešto što odrediti nikad nisam znao samo sam lebdeo na valovima tajanstvenog naslućivanja   Fordította: Fehér Illés

Forrás: mek.oszk.hu/21700/21732/21732.pdf

Hajnal Éva Ma – Danas

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Ma
 
Tolnai Ottónak
 
ma meglátogatlak
bár
elhagytam kavicsaidat
valahol elhagytam őket
utat mutató sárga és szürke kavicsszavaid
csak úgy kipotyogtak kabátzsebemből
talán egyszerűen kiestek mint ahogy mind kiesünk néha
megeshet
hogy bevarrtam őket egészen a bőröm alá
csak nem emlékszem
talán csontig bevarrtam kavicsaidat
hogy örökre megmaradjanak
ott foszforeszkálnak az alkaromon
az utolsó vérvétel helye helyén
de elképzelhető
hogy madarak csipegették fel őket
és most világító beggyel ülnek valamelyik fán
meg kell találnom azokat a madarakat
keresek valami eleséget
jóféle madáreleség kéne
valami jóféle
valami vonzó
valami vonzó valami
 
ma meglátogatlak
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 81. old.
 
 
Danas
 
Oto Tolnaiju¹
 
danas ću te da posetim
iako
sam ostavila tvoje belutke
negde sam ih ostavila
tvoje žute i sive reči-belutke koji put pokazuju
samo su ispadali iz mog džepa
možda su jednostavno ispali kao što svi koji put ispadamo
po svoj prilici
sašila sam ih ispod kože
samo se ne sećam
možda sam tvoje belutke sašila do kostiju
da zauvek ostanu
tamo fosforesciraju na mojoj podlaktici
na mestu poslednjeg uzimanja krvi
ali moguće je i to
da su ih ptice pokupile
i sad na nekom drvetu sa svetlećim gušama sede
moram da nađem te ptice
tražim neku hranu
neku vrstu dobre hrane za ptice
nešto dobro
nešto primamljivo
nešto primamljivo nešto
 
danas ću da te posetim
 
¹Oto Tolnai (Tolnai Ottó, 1940. – 2025.) višestruko nagrađen mađarski pesnik iz Vojvodine
 
Prevod: Fehér Illés