Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illustrations by Imre Molnár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illustrations by Imre Molnár. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 4., vasárnap

Eörsi István Szerepek – Uloge

Eörsi István
Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.



Molnár Imre: Maszka – Maska

Szerepek

Lehetséges szerepeim közül
a kölyökét csak maszkkal játszhatnám már,
ami feszélyez s Don Quijote sem megy
amióta megettük Rocinantét
és bedőltek a szélmalmok, viszont
a donjuani szerepkörre még
rátermett volnék noha termetem
nem elég sudár és hibádzik az üstök -
forradalmár is lettem volna de
a darabból a szerepet törölték,
marad még a bohóci lehetőség,
de sajna felszökött a rizspor ára,
nem kapok foltot pepita gatyámra
s vidám szögek villognak a porondon
hol kézenjárok és bukfencezek.

Uloge

Od mogućih mojih uloga
derana bi samo s maskom mogao odigrati
što me sputava a od kad smo Rosinanta
pojeli ni Don Kihot ne prolazi
i vetrenjače su se srušile, međutim
donžuanska uloga bi mi
pristala mada stas mi nije
dovoljno vitak te fale vlasi –
postao bi i revolucionar
ali uloga je brisana,
preostaje mogućnost pajaca
al povećana je cena rižinog praha,
ne dobivam fleku na karirane gaće
i u areni gde človito hodam i
premećem se veseli ekseri svetlucaju.

Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Maszkok – Maske


2015. augusztus 24., hétfő

Aida Begović Let labuda – Hattyúröpte

Ady András portréja

Aida Begović Sarajevo 30. oktobar 1990. –

Borító
Molnár Imre: Madarak - Ptice

Let labuda

Ja sam kćerka vatre i vode.
Planine i rijeke su mi sestre.
Dolazim iz visina.
Zalutalo sam svjetlosno sjeme,
I vratiću se odakle i dođoh.
Na vrhu gore, moja su krila, Ikare.
Zatočenik sam svog tijela,
Prostora, vremena, čežnje, stranstvovanja.
Čekam da mi se zavještaju krila
Od prazne pjesme presvislog labuda.
Siđoh na zemlju radi putovanja,
Radi susreta i radi povratka.
Putem potcjenih sveti čin disanja,
I zaboravih čudesnost letenja.
Jedino čežnja za povratkom osta
U zjeni poput zlatnog putokaza.
Hattyúröpte

A tűz és víz lányaként születtem.
Hegyek és folyók a testvéreim.
A magasságból származom.
Eltévedt fénymag vagyok,
És ahonnan jöttem, oda vissza is térek.
Szárnyaim, a hegy csúcsán, Ikarusz-szárnyak.
Saját testem, a tér,
Az idő, a sóvárgás és kivetettség rabja vagyok.
Várom, hogy szárnyaim az alélt hattyú
Üres dallamától keljenek életre.
Az utazás, a találkozás és
Visszatérés miatt szálltam a földre.
Az úton lebecsültem a lélegzés dicsőségét
És elfeledtem, hogy csoda a röpte.
Egyedül, arany útjelzőként,
a visszatérés utáni vágy maradt.

Fordította: Fehér Illés

2015. március 19., csütörtök

Rafi Lajos Maradj velem – Ostani sa mnom – Stay With Me

Rafi Lajos
Jobbágyfalva 1970. – Gyergyószárhegy 2013. 06. 24.


Maradj velem

Panaszom hosszú kín s a testem
sírgödör lett.
Mióta nem vagy, sok ember
halt meg bennem.

Ostani sa mnom

Moja jadikovka duga patnja
a telo mi raka postala.
Otkad te nema mnogi
su u meni umrli.

Prevod: Fehér Illés

Borító

Molnár Imre: Ellenpont – Kontrapunkt - Counterpoint

Maradj velem

Panaszom hosszú kín s a testem
sírgödör lett.
Mióta nem vagy, sok ember
halt meg bennem.

Stay With Me

My complaint’s long pain, my body’s
become a grave.
Since you are not, many people
have died in me.

Translated by N. Ullrich Katalin

2015. március 3., kedd

Rab Zsuzsa Csavargóének – Pesma lutalice – Rumtreiberlied

Rab Zsuzsa
Pápa, 1926. július 3. – Budapest, 1998. március 5.


Csavargóének

Csak az, aki
senkié sem,
az hihet még a
mesében,
az hihet még
a csodában,
mindhalálig-
virulásban,
az, akit
seholse várnak,
annak mindig
ajtót tárnak,
aki üres már
egészen,
az hihet még
a mesében,
mehet fényben,
lángzó szélben,
didereghet
napsütésben
az, aki
már senkié sem.

Annak könnyű
lépte alatt
minden ösvény
összeszalad,
minden ösvény
szerteszalad,
szélnek háttal
erre indul,
megy egy kicsit,
arra fordul
az, akit
seholse várnak.
Annak
mindig ajtót tárnak.

Lépdel
könnyű szédülettel.
Bámulnak rá
rémülettel
lehorganyzott,
földbe ásott
házak,
vasketrec-lakások,
ólom-arcra
húzott zsákok,
ólmelegű
szuszogások.

Aki üres már
egészen,
az hihet még
a mesében,
indulásban,
érkezésben.
Csak az, aki
senkié sem.


Pesma lutalice

Samo taj
ko je ničiji,
samo taj može još
u bajkama verovati,
samo taj može još
u čuda verovati,
u cvetanju
do beskrajnosti,
koga
nigde ne čekaju
njemu uvek
vrata otvaraju,
ko je već potpuno
prazan,
taj još može verovati
u bajkama,
u svetlosti,
u oluji hodati,
može na suncu
cvokotati
taj ko
je već ničiji.

Ispod laganog
mu koraka
svaka staza
se spaja,
svaka staza
beži,
protiv vetra
ovamo krene,
jedno vreme ide
pa se okrene
taj koga nigde
ne čekaju.
Njemu uvek
vrata otvaraju.

Laganom
nesvesticom korača.
S užasom
usidrene,
u zemlju ukopane
kuće,
staništa – gvozdene krletke,
džakovima pokriveni
olovni obrazi,
poput obora topla
dahtanja
ga promatraju.

Ko je već
potpuno prazan
taj još može
verovati u bajkama,
u polasku,
u stizanju.
Samo taj
ko nigde ne pripada.

Prevod: Fehér Illés

Borító

Molnár Imre: Megérkezés – Dolazak - Ankunft

Csavargóének

Csak az, aki
senkié sem,
az hihet még a
mesében,
az hihet még
a csodában,
mindhalálig-
virulásban,
az, akit
seholse várnak,
annak mindig
ajtót tárnak,
aki üres már
egészen,
az hihet még
a mesében,
mehet fényben,
lángzó szélben,
didereghet
napsütésben
az, aki
már senkié sem.

Annak könnyű
lépte alatt
minden ösvény
összeszalad,
minden ösvény
szerteszalad,
szélnek háttal
erre indul,
megy egy kicsit,
arra fordul
az, akit
seholse várnak.
Annak
mindig ajtót tárnak.

Lépdel
könnyű szédülettel.
Bámulnak rá
rémülettel
lehorganyzott,
földbe ásott
házak,
vasketrec-lakások,
ólom-arcra
húzott zsákok,
ólmelegű
szuszogások.

Aki üres már
egészen,
az hihet még
a mesében,
indulásban,
érkezésben.
Csak az, aki
senkié sem.


Rumtreiberlied

Nur der, der
niemandem gehört,
nur der kann noch
an die Märchen glauben,
nur der kann noch an ein
Wunder glauben,
aufblühend
bis zum Tod,
der, der
nirgendwo erwartet wird,
dem öffnen sich
alle Türen,
der schon völlig leer ist,
der kann noch an die
Märchen glauben,
er kann im Licht gehen,
im flammenden
Wind,
der kann zittern
im Sonnenschein
der, der
niemandem mehr gehört.

Unter dessen
leichten Schritten
werden Pfade
zusammenlaufen,
werden Pfaden
zerlaufen
mit Rückenwind,
ein bisschen
die Richtung wendend.
Der, der nirgendwo
erwartet wird,
dem wird immer die Tür geöffnet,
geht
mit leichtem Schwindel.

Der wird
erschrocken
angestarrt.
Die verankerten,
in die Erde gegrabenen
Häuser,
das bleifarbene
Gesicht
der Eisengitter-Wohnungen,
gezogene Zäcken,
Stallwärme,
Atmungen.

Der, der schon völlig
leer ist,
der kann noch
an die Märchen
glauben,
ans Loslegen
ans Ankommen.
Nur derjenige, der
niemandem gehört.

Übersetzung: Bayer Béla



2015. február 27., péntek

Bayer Béla Hacsak, nem? – Ukoliko, zar ne? – Was aber? – Quoi, donc?

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –


Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.


Ukoliko, zar ne?

Sa mnom se već sve može dogoditi,
ta stapao sam se sa svojim stvarima.
Protiv reči nemam reči,
niti šansu da za sobom mogu znak ostaviti
ukoliko ja sam nisam znak.
Konačna bubnjevina, odljubljena žudnja.
Most preko kojeg odavno već niko ne hoda
iako nekad od duha do duha dopirao.
Zagrljaje ukočeni pokreti smenili.
Na kraju prokleta samoća
izabranih i zebnja mi je pripala.
Bože moj stvarno si tako hteo?
Zar si tako hteo da obrazom Hrista
pognutom glavom cvilim?
Mašta mi se na tihi krik budi,
rascveta cvet raspada,
preklapaju se vrata moje duše.

Prevod: Fehér Illés

Borító
Molnár Imre: Küzdelem – Borba – Kampf

Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Was aber?

Auf mich kann nunmehr alles zukommen,
weil ich mit meinen Dingen identisch bin.
Ich habe keine Klage gegen die Worte
und keine Chance zu bleibendem Zeichen.
Was aber, wenn ich  selbst diese Zeichen bin,
als letzter Trommelklang, als verküsste Lüste,
als Brücke, die von Seele zu Seele führt
und heute von niemandem überquert wird?
Die Umarmung wurde Gewohnheit und
schließlich bekam ich die Angst
als Belohnung des Auserwählten.
Gott, du willst es wirklich, dass ich
um Entschuldigung betteln soll?
Die Phantasie erwacht auf schmerzlichen Schreien.
Während die Blüte den Untergang rötet,
öffnen sich meine Türen ineinander.

Übersetzung: Simone und Martin Gabriel


Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Quoi, donc?

Maintenant quoi qu’il arrive
je suis en harmonie avec les choses.
Je n’accuse pas les mots
et n’espère pas de signe immuable.
Et si moi-mệme j’étais ce signe?
dernière vibration du tambour, sensualité épuisée?
une passerelle d’une âme à l’autre
que personne ne franchit plus?
L’étreinte devenue habitude,
c’est la peur qui me fut octroyée
en guise de récompense pour l’élu.
Dieu, le veux-tu vraiment, que je
mendies le pardon?
L’imagination s’éveille sur des cris douloureux.
Tandis que la fleur incendie le décline
mes portes s’ouvrent les unes sur les autres.

TraduitSimone et Martin Gabriel

2015. február 24., kedd

Bátai Tibor Egyszer csak megtörténik – Odjedanput se dogodi

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –


Borító
Ruskó Éva: Tánc

Egyszer csak megtörténik

és megemel ne méricskéld mennyire
öt centi is mérhetetlenül távol
van a földtől és hihetetlen közel
az égbolthoz egyszer csak megtörténik
rezonálni kezdesz hullámokra és
kilépsz a síkból valószerűvé válsz
a térben eggyé érzed magad velük
fölismered együtt történhetsz te is
csupán arra kell vigyáznod hogy minél
később engedd el ami megérintett
bár nem tudod nem elengedni mégis
végleg nyeregben vagy mióta elég
felidézned a puszta képzetét hogy
megérintsen megemeljen és együtt
rezegve megtörténj újra meg újra

Odjedanput se dogodi

i diže te nemoj merkati koliko
i pet centimetara je neizmerno daleko
od zemlje i neverovatno blizu
nebu odjedanput se dogodi
uspostavljaš rezonanciju sa valovima i
istupiš iz ravnine postaješ stvaran
stapaš se s njima u prostoru
prepoznaješ i ti si deo događaja
samo na to trebaš paziti da što duže
držiš to što te je dotaklo
iako ne možeš ne otpustiti ipak
konačno si u sedlu od onda kad ti je
dovoljno prizivanje same predodžbe da
te dotakne podigne i zajedno
drhtajući ponovo i ponovo oživiš

Prevod: Fehér Illés


Borító

Molnár Imre: Átváltozás

2015. február 14., szombat

Cseke Gábor Szép volt a világ – Lep je bio svet

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –


Borító

Molnár Imre: Szem (4) – Oko (4)


Szép volt a világ

mikor még szép volt a világ és riszálva
járt előttem csodáltam gyermeki szemmel
ezt a bakasárit
nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt
szunnyadó ígérgetések
mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről
táncolva lépdelt a drótkerítésnél
ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje
tódult magasba
hallottam a legények férfiak füttyét
láttam a sok integetést
mit sem értettem
mentem
baktattam

ma is baktatok himbáló fara mögött
talán dús legelőre tartunk
tán együvé tartozunk
mióta hogy gyöngén visszeres lábait nézem
egytől rettegek
felszed valakit az első sarkon


Lep je bio svet

dok je još svet lep bio i kukovima tresla
ispred mene dečačkim očima se divio
toj šiparici
usnula obećanja su ispod njene kitaste suknje
kojom glavu može pokriti
o upali čiru među butinama ništa nisam znao
pored žičane ograde skakutala
otvorile su se njene usne dim jeftine cigare
krenuo u vis
čuo zvižduk momaka muškaraca
video mahanja
ništa nisam shvatio
išao
koračao

i danas iza njenih izazovnih kukova koračam
možda prema bujnoj livadi krećemo
možda jedan drugom pripadamo
otkad njene noge s jedva primetnim venama gledam
od nečeg strahujem
nekog će na prvom uglu pokupiti

                             Prevod: Fehér Illés

Borító

Molnár Imre: Szem (9) – Oko (9)



2015. február 7., szombat

Vajdics Anikó Vakon – Slepo

Portré: Ady András

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  



Borító


Molnár Imre: Álom – San 

Vakon

Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom:
éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél
beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos
vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe,
tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad.
A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm.
Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is,
nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat,
takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos
kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha
a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint.
Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy
pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett.
Az utat keresem, amit meg akartam mutatni.
Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni.
Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le
a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak
mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom
boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris
mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott
esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az
ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem.
Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém.
De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig.


Slepo

Slepo te pratim – tako kažu, a kakav je san:
noćnom tamom nas obavija. Garnom. Kod prvog
koraka susrećem. I tvoj glas čujem. Samopouzdan
si, kao uvek. I vodiš me, u gusto me vodiš,
među bodlje, grane, džbunove. U lice mi paučina se lepi.
U ruci lepljiva izlučevina. U stablo brišem.
Prste mi mravi plave. Zasigurno postoji i bolji put,
stenjem nečujno, i već vidim onu ulicu,
urednim kućama, čistim dvorištima, vrtovima
pu cveća. Ravna i široka je ulica. I kao da
i sunce sija. Ali odjedanput ponovo je pala noć.
Samo je to sigurno. Ta garavost. I već na nekom
kolodvoru pored tračniča iz paučevine lutam.
Onu ulicu tražim koju sam pokazati htela.
Koliko bi lakše bilo tom do cilja stići.
Tad primetila vodu kako niz brda teče,
plavi ulice, uredne kuće vrtove cvećem
ispunjene. Poplava je, velim ushićeno.
Samo promisliti treba i već sam bosa.
Pored jednog zida otvoren kišobran našla.
Crven je, kao krv. Kao onaj kišobran
što sam nedavno kod piljara zaboravila.
Osvrnem se pre no što uzmem. Nije moj.
Ali samo tako mogu s tobom do vrha bežati.

                             Prevod: Fehér Illés


Borító


Molnár Imre: Cím nélkül – Bez naslova



2015. január 24., szombat

Petri György Szeretők – Ljubavnici – Liebende

Petri György
Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.


Szeretők

Kihasadt, mézbelű
szilván halódó méh.
Együtt
pörkölődnek, rohadnak,
arannyá, feketévé
az elhagyatott kertben.


Ljubavnici

Na ispucaloj medeno-sočnoj
šljivi pčela na samrti.
U napuštenom vrtu
zajedno
se žare, trule
u zlato, crno.

Prevod: Fehér Illés

Borító

Molnár Imre: Összefonódás - Isprepletenost

Szeretők

Kihasadt, mézbelű
szilván halódó méh.
Együtt
pörkölődnek, rohadnak,
arannyá, feketévé
az elhagyatott kertben.


Liebende 

Wie die Biene auf der
aufgeplatzten, honigfleischigen Plaume.
Gemeinsam
schmoren sie, verfaulen sie zum Gold,
werden schwarz
in dem verlassenen Garten.

Übersetzung: Pintér Tibor



2015. január 23., péntek

Eörsi István Szóba se állj vele! – Nemoj s njim ni pričati!

Eörsi István
Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Borító

Molnár Imre: A jólértesült – Dobro obavešten

Szóba se állj vele!

Visong neki is tán otthon gyermeke,
s bóbiskol fókabajszú atyja,
a gabonaszárat is tán megsimogatja -
itt szóba se állj vele!

Itt szóba se állj vele,
mert árulás itt az a szó -
otthon lehet a becsület embere,
itt: gyilkos, elnyomó!

Itt szóba se állj vele, ne is nézz rája,
tán épp anyádba lőtt bele.
Parancsra jött,
semmiről sem tehet,
lehet.
De te
iszonyú bűnt veszel magadra,
ha csak egy pillanatra
szóba állsz vele.

Ülj házad elé a padra,
sétálj az utcán, húzódj a kapualjba,
az emberek felé fordítsad arcod -
de gyűlölet
kapassa félre fejed,
ha őt megpillantod.

Hagyjad, hadd lássa,
milyen is arcod rándulása:
az őszinte undor moccanásait.
Lezárt szádnak, behunyt szemednek
is meg kell tanulni vallani.
Másként tán víg cimborák lehetnétek,
de most halálos vétek,
ha ránevetsz -
ha ránevetsz, bénuljon meg a szád,
örökös vigyor
merevüljön reád.

Ha nem bolydul lelkedben többé,
mikor már nem lő, nem lövet,
hogy itt ül nyakadon:
roskasszanak örökké
mázsás malomkövek!

Ha engeded, te lány, hogy simogasson,
ne válhasson belőled soha asszony,
férfi boldog ne legyen veled -
legszentebb vágyad gyöngyszemei
széjjelperegjenek

Te asszony, ha ez megölelhet,
csókjától rohadjon széjjel a tested!
Ha kedves is volna szívének a gyermek,
kisdededet hozzá ne engedd,
édesanya!

Számára itt fű se teremjen,
menjen haza!
De amíg itt terpeszkedik,
szóba se állj vele!

Szóba se állj vele,
mert árulás itt a szó -
otthon tán lehet becsületes,
itt: gyilkos, elnyomó!

1956. november 8.

Nemoj s njim ni pričati!

Možda kod kuće dete se i njemu zna radovati
i njegov otac brkovima tuljana dremucka,
možda klas i on pogladi –
tu nemoj s njim ni pričati!

Tu nemoj s njim ni pričati,
jer tu je reč izdaja –
kod kuće može biti čovek poštenja,
tu je: ugnjetač, ubica!

Tu nemoj s njim ni pričati, nit ga pogledaj,
možda baš u tvoju majku pucao.
Po naredbi došao,
ništa ne može,
moguće je.
Ali ti
užasan greh preuzimaš
ako makar i za trenutak
s njim pričaš.

Sedi ispred kuće na klupu,
koračaj ulicom, uvuci se u vežu,
pokaži lice ljudima –
ali ugledaš li ga
neka ti mržnja
okrene glavu.

Pusti, neka vidi
kakav ti je treptaj oka:
pomak iskrene gnusnosti.
I zatvorene usne, sklopljene oči
moraju da nauče svedočiti.
Inače biste mogli biti veseli jarani,
ali sad je smrtni greh
ako mu se nasmešiš –
nek ti usne budu uzete ako mu se nasmešiš,
nek te večit
cerek krasi.

Ako više ti se duša ne uzburka,
kad već on ne puca, ne da naredbe,
da ti tu na vratu sedi:
nek te preteški žrvanji
večito terete!

Ako dopuštiš, ti devojko, da te miluje,
od tebe nek nikad žena ne bude,
s tobom muškarac nek radosti ne oseti –
biseri tvoje žudnje svete
neka se rasprše.

Ti ženo, ako te taj može zagrliti,
od njegovog poljupca neka ti telo istrune!
Ako bi mu dete i drago bilo,
tvoje čedo do njega, majko,
ne pusti!

Tu za njega nek ni trava ne raste,
neka ide kući!
Ali dok se tu širi,
tu nemoj s njim ni pričati!

Tu nemoj s njim ni pričati,
jer tu je reč izdaja –
kod kuće može biti čovek poštenja,
tu je: ugnjetač, ubica!

8. novembar 1956.

Prevod: Fehér Illés

Borító

Molnár Imre: Titkos ügynök – Tajni agent