Eörsi István Szerepek – Uloge

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Molnár Imre: Maszka – Maska

Szerepek Lehetséges szerepeim közül a kölyökét csak maszkkal játszhatnám már, ami feszélyez s Don Quijote sem megy amióta megettük Rocinantét és bedőltek a szélmalmok, viszont a donjuani szerepkörre még rátermett volnék noha termetem nem elég sudár és hibádzik az üstök - forradalmár is lettem volna de a darabból a szerepet törölték, marad még a bohóci lehetőség, de sajna felszökött a rizspor ára, nem kapok foltot pepita gatyámra s vidám szögek villognak a porondon hol kézenjárok és bukfencezek.

Uloge Od mogućih mojih uloga derana bi samo s maskom mogao odigrati što me sputava a od kad smo Rosinanta pojeli ni Don Kihot ne prolazi i vetrenjače su se srušile, međutim donžuanska uloga bi mi pristala mada stas mi nije dovoljno vitak te fale vlasi – postao bi i revolucionar ali uloga je brisana, preostaje mogućnost pajaca al povećana je cena rižinog praha, ne dobivam fleku na karirane gaće i u areni gde človito hodam i premećem se veseli ekseri svetlucaju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://hycry.wordpress.com/category/versek/eorsi-istvan/page/2/



Molnár Imre: Maszkok – Maske



Aida Begović Let labuda – Hattyúröpte

Aida Begović Sarajevo 30. oktobar 1990. –

Molnár Imre: Madarak - Ptice

Let labuda Ja sam kćerka vatre i vode. Planine i rijeke su mi sestre. Dolazim iz visina. Zalutalo sam svjetlosno sjeme, I vratiću se odakle i dođoh. Na vrhu gore, moja su krila, Ikare. Zatočenik sam svog tijela, Prostora, vremena, čežnje, stranstvovanja. Čekam da mi se zavještaju krila Od prazne pjesme presvislog labuda. Siđoh na zemlju radi putovanja, Radi susreta i radi povratka. Putem potcjenih sveti čin disanja, I zaboravih čudesnost letenja. Jedino čežnja za povratkom osta U zjeni poput zlatnog putokaza.

Hattyúröpte A tűz és víz lányaként születtem. Hegyek és folyók a testvéreim. A magasságból származom. Eltévedt fénymag vagyok, És ahonnan jöttem, oda vissza is térek. Szárnyaim, a hegy csúcsán, Ikarusz-szárnyak. Saját testem, a tér, Az idő, a sóvárgás és kivetettség rabja vagyok. Várom, hogy szárnyaim az alélt hattyú Üres dallamától keljenek életre. Az utazás, a találkozás és Visszatérés miatt szálltam a földre. Az úton lebecsültem a lélegzés dicsőségét És elfeledtem, hogy csoda a röpte. Egyedül, arany útjelzőként, a visszatérés utáni vágy maradt. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://webanketa.com/forms/64rkce1p70qk4cv260skgdhg/?sessid=235605c476dedb7008211cd7efe5a7c355378e070p6&form.page=1

Molnár Imre: Kialakuló formák - Forme u razvoju

Rafi Lajos Maradj velem – Ostani sa mnom – Stay With Me

Rafi Lajos

Jobbágyfalva 1970. – Gyergyószárhegy 2013. 06. 24.

Maradj velem Panaszom hosszú kín s a testem sírgödör lett. Mióta nem vagy, sok ember halt meg bennem.

Ostani sa mnom Moja jadikovka duga patnja a telo mi raka postala. Otkad te nema mnogi su u meni umrli. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Ellenpont – Kontrapunkt - Counterpoint

Maradj velem Panaszom hosszú kín s a testem sírgödör lett. Mióta nem vagy, sok ember halt meg bennem.

Stay With Me My complaint’s long pain, my body’s become a grave. Since you are not, many people have died in me. Translated by N. Ullrich Katalin

Rab Zsuzsa Csavargóének – Pesma lutalice – Rumtreiberlied

Rab Zsuzsa

Pápa, 1926. július 3. – Budapest, 1998. március 5.

Csavargóének Csak az, aki senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem. Annak könnyű lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak. Lépdel könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások. Aki üres már egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem.

Pesma lutalice Samo taj ko je ničiji, samo taj može još u bajkama verovati, samo taj može još u čuda verovati, u cvetanju do beskrajnosti, koga nigde ne čekaju njemu uvek vrata otvaraju, ko je već potpuno prazan, taj još može verovati u bajkama, u svetlosti, u oluji hodati, može na suncu cvokotati taj ko je već ničiji. Ispod laganog mu koraka svaka staza se spaja, svaka staza beži, protiv vetra ovamo krene, jedno vreme ide pa se okrene taj koga nigde ne čekaju. Njemu uvek vrata otvaraju. Laganom nesvesticom korača. S užasom usidrene, u zemlju ukopane kuće, staništa – gvozdene krletke, džakovima pokriveni olovni obrazi, poput obora topla dahtanja ga promatraju. Ko je već potpuno prazan taj još može verovati u bajkama, u polasku, u stizanju. Samo taj ko nigde ne pripada. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Megérkezés – Dolazak - Ankunft

Csavargóének Csak az, aki senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem. Annak könnyű lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak. Lépdel könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások. Aki üres már egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem.

Rumtreiberlied Nur der, der niemandem gehört, nur der kann noch an die Märchen glauben, nur der kann noch an ein Wunder glauben, aufblühend bis zum Tod, der, der nirgendwo erwartet wird, dem öffnen sich alle Türen, der schon völlig leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, er kann im Licht gehen, im flammenden Wind, der kann zittern im Sonnenschein der, der niemandem mehr gehört. Unter dessen leichten Schritten werden Pfade zusammenlaufen, werden Pfaden zerlaufen mit Rückenwind, ein bisschen die Richtung wendend. Der, der nirgendwo erwartet wird, dem wird immer die Tür geöffnet, geht mit leichtem Schwindel. Der wird erschrocken angestarrt. Die verankerten, in die Erde gegrabenen Häuser, das bleifarbene Gesicht der Eisengitter-Wohnungen, gezogene Zäcken, Stallwärme, Atmungen. Der, der schon völlig leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, ans Loslegen ans Ankommen. Nur derjenige, der niemandem gehört. Übersetzung: Bayer Béla



Bayer Béla Hacsak, nem? – Ukoliko, zar ne? – Was aber? – Quoi, donc?

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Ukoliko, zar ne? Sa mnom se već sve može dogoditi, ta stapao sam se sa svojim stvarima. Protiv reči nemam reči, niti šansu da za sobom mogu znak ostaviti ukoliko ja sam nisam znak. Konačna bubnjevina, odljubljena žudnja. Most preko kojeg odavno već niko ne hoda iako nekad od duha do duha dopirao. Zagrljaje ukočeni pokreti smenili. Na kraju prokleta samoća izabranih i zebnja mi je pripala. Bože moj stvarno si tako hteo? Zar si tako hteo da obrazom Hrista pognutom glavom cvilim? Mašta mi se na tihi krik budi, rascveta cvet raspada, preklapaju se vrata moje duše. Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Küzdelem – Borba – Kampf

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Was aber? Auf mich kann nunmehr alles zukommen, weil ich mit meinen Dingen identisch bin. Ich habe keine Klage gegen die Worte und keine Chance zu bleibendem Zeichen. Was aber, wenn ich  selbst diese Zeichen bin, als letzter Trommelklang, als verküsste Lüste, als Brücke, die von Seele zu Seele führt und heute von niemandem überquert wird? Die Umarmung wurde Gewohnheit und schließlich bekam ich die Angst als Belohnung des Auserwählten. Gott, du willst es wirklich, dass ich um Entschuldigung betteln soll? Die Phantasie erwacht auf schmerzlichen Schreien. Während die Blüte den Untergang rötet, öffnen sich meine Türen ineinander. Übersetzung: Simone und Martin Gabriel

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Quoi, donc? Maintenant quoi qu’il arrive je suis en harmonie avec les choses. Je n’accuse pas les mots et n’espère pas de signe immuable. Et si moi-mệme j’étais ce signe? dernière vibration du tambour, sensualité épuisée? une passerelle d’une âme à l’autre que personne ne franchit plus? L’étreinte devenue habitude, c’est la peur qui me fut octroyée en guise de récompense pour l’élu. Dieu, le veux-tu vraiment, que je mendies le pardon? L’imagination s’éveille sur des cris douloureux. Tandis que la fleur incendie le décline mes portes s’ouvrent les unes sur les autres. Traduit: Simone et Martin Gabriel

Bátai Tibor Egyszer csak megtörténik – Odjedanput se dogodi

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Ruskó Éva: Tánc

Egyszer csak megtörténik és megemel ne méricskéld mennyire öt centi is mérhetetlenül távol van a földtől és hihetetlen közel az égbolthoz egyszer csak megtörténik rezonálni kezdesz hullámokra és kilépsz a síkból valószerűvé válsz a térben eggyé érzed magad velük fölismered együtt történhetsz te is csupán arra kell vigyáznod hogy minél később engedd el ami megérintett bár nem tudod nem elengedni mégis végleg nyeregben vagy mióta elég felidézned a puszta képzetét hogy megérintsen megemeljen és együtt rezegve megtörténj újra meg újra

Odjedanput se dogodi i diže te nemoj merkati koliko i pet centimetara je neizmerno daleko od zemlje i neverovatno blizu nebu odjedanput se dogodi uspostavljaš rezonanciju sa valovima i istupiš iz ravnine postaješ stvaran stapaš se s njima u prostoru prepoznaješ i ti si deo događaja samo na to trebaš paziti da što duže držiš to što te je dotaklo iako ne možeš ne otpustiti ipak konačno si u sedlu od onda kad ti je dovoljno prizivanje same predodžbe da te dotakne podigne i zajedno drhtajući ponovo i ponovo oživiš Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Átváltozás

Cseke Gábor Szép volt a világ – Lep je bio svet

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Molnár Imre: Szem (4) – Oko (4)

Szép volt a világ

mikor még szép volt a világ és riszálva
járt előttem csodáltam gyermeki szemmel
ezt a bakasárit
nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt
szunnyadó ígérgetések
mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről
táncolva lépdelt a drótkerítésnél
ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje
tódult magasba
hallottam a legények férfiak füttyét
láttam a sok integetést
mit sem értettem
mentem
baktattam

ma is baktatok himbáló fara mögött
talán dús legelőre tartunk
tán együvé tartozunk
mióta hogy gyöngén visszeres lábait nézem
egytől rettegek
felszed valakit az első sarkon

Lep je bio svet

dok je još svet lep bio i kukovima tresla

ispred mene dečačkim očima se divio

toj šiparici

usnula obećanja su ispod njene kitaste suknje

kojom glavu može pokriti

o upali čiru među butinama ništa nisam znao

pored žičane ograde skakutala

otvorile su se njene usne dim jeftine cigare

krenuo u vis

čuo zvižduk momaka muškaraca

video mahanja

ništa nisam shvatio

išao

koračao

i danas iza njenih izazovnih kukova koračam

možda prema bujnoj livadi krećemo

možda jedan drugom pripadamo

otkad njene noge s jedva primetnim venama gledam

od nečeg strahujem

nekog će na prvom uglu pokupiti

                             Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Szem (9) – Oko (9)



Vajdics Anikó Vakon – Slepo

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Molnár Imre: Álom – San

Vakon

Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom:
éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél
beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos
vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe,
tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad.
A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm.
Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is,
nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat,
takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos
kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha
a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint.
Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy
pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett.
Az utat keresem, amit meg akartam mutatni.
Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni.
Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le
a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak
mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom
boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris
mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott
esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az
ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem.
Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém.
De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig.

Slepo

Slepo te pratim – tako kažu, a kakav je san:

noćnom tamom nas obavija. Garnom. Kod prvog

koraka susrećem. I tvoj glas čujem. Samopouzdan

si, kao uvek. I vodiš me, u gusto me vodiš,

među bodlje, grane, džbunove. U lice mi paučina se lepi.

U ruci lepljiva izlučevina. U stablo brišem.

Prste mi mravi plave. Zasigurno postoji i bolji put,

stenjem nečujno, i već vidim onu ulicu,

urednim kućama, čistim dvorištima, vrtovima

pu cveća. Ravna i široka je ulica. I kao da

i sunce sija. Ali odjedanput ponovo je pala noć.

Samo je to sigurno. Ta garavost. I već na nekom

kolodvoru pored tračniča iz paučevine lutam.

Onu ulicu tražim koju sam pokazati htela.

Koliko bi lakše bilo tom do cilja stići.

Tad primetila vodu kako niz brda teče,

plavi ulice, uredne kuće vrtove cvećem

ispunjene. Poplava je, velim ushićeno.

Samo promisliti treba i već sam bosa.

Pored jednog zida otvoren kišobran našla.

Crven je, kao krv. Kao onaj kišobran

što sam nedavno kod piljara zaboravila.

Osvrnem se pre no što uzmem. Nije moj.

Ali samo tako mogu s tobom do vrha bežati.

                             Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Cím nélkül – Bez naslova



Petri György Szeretők – Ljubavnici – Liebende

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Szeretők Kihasadt, mézbelű szilván halódó méh. Együtt pörkölődnek, rohadnak, arannyá, feketévé az elhagyatott kertben.

Ljubavnici Na ispucaloj medeno-sočnoj šljivi pčela na samrti. U napuštenom vrtu zajedno se žare, trule u zlato, crno. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Összefonódás - Isprepletenost

Szeretők Kihasadt, mézbelű szilván halódó méh. Együtt pörkölődnek, rohadnak, arannyá, feketévé az elhagyatott kertben.

Liebende  Wie die Biene auf der aufgeplatzten, honigfleischigen Plaume. Gemeinsam schmoren sie, verfaulen sie zum Gold, werden schwarz in dem verlassenen Garten. Übersetzung: Pintér Tibor



Eörsi István Szóba se állj vele! – Nemoj s njim ni pričati!

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Molnár Imre: A jólértesült – Dobro obavešten

Szóba se állj vele! Visong neki is tán otthon gyermeke, s bóbiskol fókabajszú atyja, a gabonaszárat is tán megsimogatja - itt szóba se állj vele! Itt szóba se állj vele, mert árulás itt az a szó - otthon lehet a becsület embere, itt: gyilkos, elnyomó! Itt szóba se állj vele, ne is nézz rája, tán épp anyádba lőtt bele. Parancsra jött, semmiről sem tehet, lehet. De te iszonyú bűnt veszel magadra, ha csak egy pillanatra szóba állsz vele. Ülj házad elé a padra, sétálj az utcán, húzódj a kapualjba, az emberek felé fordítsad arcod - de gyűlölet kapassa félre fejed, ha őt megpillantod. Hagyjad, hadd lássa, milyen is arcod rándulása: az őszinte undor moccanásait. Lezárt szádnak, behunyt szemednek is meg kell tanulni vallani. Másként tán víg cimborák lehetnétek, de most halálos vétek, ha ránevetsz - ha ránevetsz, bénuljon meg a szád, örökös vigyor merevüljön reád. Ha nem bolydul lelkedben többé, mikor már nem lő, nem lövet, hogy itt ül nyakadon: roskasszanak örökké mázsás malomkövek! Ha engeded, te lány, hogy simogasson, ne válhasson belőled soha asszony, férfi boldog ne legyen veled - legszentebb vágyad gyöngyszemei széjjelperegjenek Te asszony, ha ez megölelhet, csókjától rohadjon széjjel a tested! Ha kedves is volna szívének a gyermek, kisdededet hozzá ne engedd, édesanya! Számára itt fű se teremjen, menjen haza! De amíg itt terpeszkedik, szóba se állj vele! Szóba se állj vele, mert árulás itt a szó - otthon tán lehet becsületes, itt: gyilkos, elnyomó! 1956. november 8.

Nemoj s njim ni pričati! Možda kod kuće dete se i njemu zna radovati i njegov otac brkovima tuljana dremucka, možda klas i on pogladi – tu nemoj s njim ni pričati! Tu nemoj s njim ni pričati, jer tu je reč izdaja – kod kuće može biti čovek poštenja, tu je: ugnjetač, ubica! Tu nemoj s njim ni pričati, nit ga pogledaj, možda baš u tvoju majku pucao. Po naredbi došao, ništa ne može, moguće je. Ali ti užasan greh preuzimaš ako makar i za trenutak s njim pričaš. Sedi ispred kuće na klupu, koračaj ulicom, uvuci se u vežu, pokaži lice ljudima – ali ugledaš li ga neka ti mržnja okrene glavu. Pusti, neka vidi kakav ti je treptaj oka: pomak iskrene gnusnosti. I zatvorene usne, sklopljene oči moraju da nauče svedočiti. Inače biste mogli biti veseli jarani, ali sad je smrtni greh ako mu se nasmešiš – nek ti usne budu uzete ako mu se nasmešiš, nek te večit cerek krasi. Ako više ti se duša ne uzburka, kad već on ne puca, ne da naredbe, da ti tu na vratu sedi: nek te preteški žrvanji večito terete! Ako dopuštiš, ti devojko, da te miluje, od tebe nek nikad žena ne bude, s tobom muškarac nek radosti ne oseti – biseri tvoje žudnje svete neka se rasprše. Ti ženo, ako te taj može zagrliti, od njegovog poljupca neka ti telo istrune! Ako bi mu dete i drago bilo, tvoje čedo do njega, majko, ne pusti! Tu za njega nek ni trava ne raste, neka ide kući! Ali dok se tu širi, tu nemoj s njim ni pričati! Tu nemoj s njim ni pričati, jer tu je reč izdaja – kod kuće može biti čovek poštenja, tu je: ugnjetač, ubica! 8. novembar 1956. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Titkos ügynök – Tajni agent