Bátai Tibor Mégis itt – Ipak tu

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Mégis itt

túl messze merészkedtél
nem gondoltad végig hogy van olyan pont
ahol nem lehet befejezni
csak abbahagyni
megalkuvások láncolata nélkül
innen
visszafelé sem vezet út

mennyire ügyeltél pedig hogy kínos helyzetbe ne kerülj
mégis magad állítottál csapdát
magadnak

szavak helyett hasztalan kutat az önérzet
alkalmas gesztus után
amellyel presztízsveszteség nélkül kikeveredhetnél

megkönnyebbülsz amikor ráébredsz
itt fogsz gyökeret verni

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/1470273583064275/?type=3&theater

Ipak tu

predaleko si otišla

nisi uzela u obzir da postoji takva tačka

gde se završiti ne može

samo ostaviti

bez niza nagodbi

odavde

put ni nazad ne vodi

a koliko si pazila da u ćorsokak ne stigneš

ipak stupicu samoj sebi

si pravila

umesto reči ponos za prigodnim gestom kojim bi se

bez

gubitka autoriteta mogla bi me preboleti zalud tragaš

biće ti olakšanje kad se osvestiš

korene tu ćeš pustiti

Prevod: Fehér Illés

Bátai Tibor Szerep – csere – satöbbi – Promena – uloga – itd

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Szerep – csere – satöbbi Fogalmam sincs, hány, soraimba gondolt satöbbi állít meg jól elhelyezett aknaként, míg követsz a szöveg tőlem is független csapásain, ha egyszer nem írtam bele őket. Simán le is vághatod a túl éles kanyarokat és meredek kaptatókat, hogy saját ösvényt keress kockázatmentesített olvasatokhoz. Elháríthatsz minden késztetést, sugallatot: ha nem hagyod, hogy tovább munkáljanak pszichédben, nem mutatnak majd túl önmagukon. Szavam sem lehet, ha így teszel, ám tudnod kell, ezzel egyúttal fel is cserélődnek a szerepek. Mostantól én követlek téged — a szövegeimmel. Nem csupán újakkal (amelyekben megpróbálom olyan agyafúrtan telepíteni virtuális aknáimat, hogy alig maradjon esély elkerülésükre), de a látszatra hatástalanított régiekkel is. Kell-e mondanom, hogy az egészben ez a legizgalmasabb? A leíratlan, alvó satöbbik még mindig be vannak élesítve. Elég, ha egyetlen pillanatra alábbhagy veszélyérzeted, például váratlan hangulatváltozás miatt – satöbbi (tessék, most leírtam!) –, és biztos lehetsz benne, hogy működésbe lépnek. Sejted, milyen lelkesen szurkolok magunknak?

Promena – uloga – itd Pojma nemam, poput dobro postavljenih mina, koliko u moje redove spretno smeštenih itd te zaustavlja dok me na nezavisnim stazama teksta pratiš, kad već ih nisam napisao. Preoštre krivine i strme uspone možeš slobodno zaobići da bi za bezbedno čitanje svoju vlastitu stazu mogao pronaći. Možeš svako podsticanje, nadahnuće otkloniti: ako ne dopustiš da u tvojoj unutrašnjosti dalje deluju, na nedokučivo neće ukazati. Uradiš li tako, ne mogu prigovoriti, ali trebaš znati,  s tim istovremeno i uloge će se promeniti. Od ovog momenta ja ću te pratiti – svojim tekstovima. Ne samo sa novima ( u koje virtualne mine tako spretno ću pokušati postaviti da bi ostavio što manje mogućnosti za njihovo izbegavanje), već i sa onim, naizgled neutraliziranim starima. Trebam li reći da u svemu tome baš to je najuzbudljivije? Mnoštvo nenapisanih, usnulih itd uvek su izoštrene. Dovoljno je da ti osećaj za opasnost na tren popusti, na primer zbog iznenadne promene raspoloženja – itd (evo, sad sam napisao!) – i budi siguran da će se aktivirati. Naslućuješ li za nas koliko srčano navijam? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/igyirunkmi/batai-tibor-szerep-csere-satobbi

Bátai Tibor Kudarc – Neuspeh

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Kudarc Csakis a hang után, uram! Önre aztán nem vár se tisztes helytállás, se győzelemmel fölérő vereség, se a többi ostoba közhely — ez ám a szerencse, higgye meg! Hogy semmiféle hang? Megmondtam, sors kegyeltje, nyugalma annál biztosabb, fogja meg hát az Isten lábát! Épp a hangot kergeti? Maga kérem menthetetlen, magát még minden érheti. Magának nem jósolok!

Neuspeh Gospodine moj, sledite glas! Vas dakako ne čeka niti časna ustrajnost, niti poraz vredne pobede, niti neka druga otrcana fraza – to je prava sreća, verujte mi! Da nikakvog glasa? Rekao sam, ljubimac ste sudbe, vaš mir je osiguran, pa uhvatite od Boga ponuđeno! Baš glas jurite? Vi ste zacelo izgubljen, vama se još svašta može dogoditi. Vama predskazati neću! Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=32500

Bátai Tibor Mondhatni – Reklo bi se

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Mondhatni  Merő áttétel és hasonlat. Csupa majdnem. Úgyszólván átéled: jóformán  azonosulsz a szituációval. Mégis, mintha túlértékelnéd magad. Szinte szétvet az igyekezet s persze  a becsvágy, amelytől hajtva újra meg újra nekilátsz körülírni, amit  sehogy sem tudsz pontosan megnevezni. Maradnak a majdnemek, úgyszólvánok, jóformánok, minthák és szinték. Azért legalább az áttételek számát jó volna minél kisebbre szorítani. Ha nem csupán hajszál híján sikerül, mondhatni, akár védjegyed lehetne. Többé-kevésbé be is érnéd ezzel.

Reklo bi se Čista transmisija i poredba. Sve samo maltene. Tako rekuć preživiš: Skoro se poistovećuješ sa situacijom. Ipak, kao da se precenjuješ. Težnja te gotovo raspršti i naravno ambicija, te gone te da opet i opet ispočetka pokušaš opisati to što nikako ne uspevaš tačno imenovati. Ostaju maltene, tako rekuć, skoro, kao da i na izgled. Ipak bilo bi poželjno bar broj transmisija na manji broj svesti. Ako ti ne samo za dlaku uspe, reklo bi se, i tvoj zaštitni znak bi mogao biti. Manje-više sa toliko bi i bio zadovoljan. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=69450

Bátai Tibor A másikét is mondjuk – Pričajmo i priču drugog

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

A másikét is mondjuk                                 1 Tudtam: a szeplőket ott, az orr tövében. A furcsálkodva fürkésző tekintetet. A nevetőráncok nélküli félmosolyt. A csaknem nyílt várakozást – lássuk, mire megy most? –, s tudtam (akkor még) a szeme  színét is, a visszavonulás pillanatában. Tudtam, hiába próbáltam megtörténni. Az okát viszont csak most tudom — nem voltam eléggé kíváncsi a történetére.                                 2 Nyilván eszembe sem jutott, hogy létezhet másik történet is. Hiszen akkor és ott pont azok a szeplők történtek meg velem az orra tövében, a nevetőráncok nélküli félmosoly, a zavarba ejtő, csaknem nyílt várakozás, a szeme színe a visszavonulás pillanatában, meg az, hogy nem voltam képes megtörténni.                                 3 Nem csupán idő, de távolság is kellett hozzá, hogy aztán beszélni tudjak neki a saját történetemről, ezzel egyben – ha csak áttételesen is – rákérdezve végre az övére. Nem ért meglepetés- ként a leveleimre érkezett válasz. Végleg lekéstem róla, hogy megtörténjen.                                 4 Egyikünk sem sejthette, hogy megtörténtünk mégis, egymásnak is. Úgy váltunk szót róla, mint akik évtizedekig készültek rá, s meg sem lepődünk rajta, hogy közben a másik történetét is mondjuk. És még mindig csak ismerkedünk magunkkal. Történetünkkel, amely még tart. Mióta bizonyossá vált, jóformán másról se tudok beszélni.

Pričajmo i priču drugog                                  1 Znao sam za pege, tamo, tik uz nosa. Za začuđeno istraživački pogled. Za poluosmeh bez bora smeha. Za skoro otvoreno isčekanje – da vidimo, šta će sad? – i (tad) sam još znao i za boju oka njenog, u trenutku povlačenja. Znao sam, zalud sam hteo da se dogodi. Ali razlog tek sad shvatam – za njenu priču  nisam pokazao dovoljnu znatiželju.                                   2 Valjda nisam se ni setio,  da bi mogla postojati i druga priča. Jer tad i tamo sa mnom baš one pege tik uz nosa su se dogodile, onaj poluosmeh bez bora smeha, ono zbunjujuće, skoro otvoreno isčekanje, boja njenog oka u trenutku povlačenja, i to, da nisam bi sposoban dogoditi se.                                  3 Ne samo vreme, nego je i udaljenost trebalo za to, da o vlastitoj priči  mogu njoj govoriti, a s tim ujedno – makar i posredno – konačno upitati i za njenu priču. Odgovor na moja pisma nije me iznenadilo. Bez sumnje sam zakasnio da bi se dogodilo.                                    4 Nismo ni slutili, da smo se ipak dogodili, i jedni drugom. I mišljenja tako razmenjujemo, kao da smo se za to decenijama spremali, i nismo ni iznenađeni da istovremeno i priču drugog kazujemo, I još uvek sami sa sobom se upoznajemo. Sa vlastitom pričom, koja još traje. Otkad mi je to postalo jasno, maltene ni o čemu drugom ne pričam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=39706

Bátai Tibor hibátlan – besprekoran

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

hibátlan jártunk már erre csaknem kéz a kézben megpróbáltuk egymásnak eljátszani őszinte arcunk mennyire hibátlan úgyszólván szeplőtelen az áltatás a múlt tükre által sem homályosul érdekes lenne farkasszemet nézni most hogy ismerjük végre a történtek kendőzetlen interpretációit mégis újra játszunk ahogy kéz a kézben makacsul elkerüljük a tükröket

besprekoran bili smo već tu maltene rukom u ruci jedan drugom pokušali odigrati koliko su nam iskrena lica besprekorni obmana je takorekuć devičanska ni putem ogledala prošlosti se ne tamni sad kad već konačno znamo neskrivene interpretacije događaja bilo bi interesantno suočavati se ipak ponovo odigrati kako rukom u ruci ogledala uporno izbegavamo Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=32663

Bátai Tibor Az is te vagy – I to si ti

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Az is te vagy Már jó ideje nem akarsz pótolni fájó mulasztást. Miért kínos mégis újra szembesülni érintetlenül hagyott szirmokkal? Ugyan mitől sérti önérzeted létük puszta tudata is? Titkolnád, hogy annyi idő múltán felfakadt, pedig bizonyosra vetted: régen betokosodott. Oktalan düh és önsajnálat csapdáit kerülni kevés. A férfigőgnek nem tartozol többé — rászolgált, hogy immáron rangján kezeld. Szerethetnéd akár, elvégre az is te vagy, az a kiújuló seb.

I to si ti Već duže vremena bolnu propust naknaditi ne želiš. Ipak, zašto je ponovo suočavanje sa netaknutim latima mučno? Tek pusto saznanje da postoje tvoju samosvest zbog čega vređa? Tajio bi da i nakon tolikog vremena raspuče, a bio si siguran: odavno zarasla. Za zaobilazak njenih stupica nedovoljno je bezrazložan bes i samosažaljenje. Muškoj obesti više nisi dužan – zaslužila je da na pravo mesto postaviš. Mogao bi nju da voliš, ta i to si ti, ona ponovo otvorena rana. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=30614

Bátai Tibor Mégis: te [diákszerelem] – Ipak: ti [đačko ljubavi]

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Mégis: te [diákszerelem] Addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek: egy karnyújtás mindig elválasztott tőled. Az a nyári este. A ránk borult égbolt. Az elérhetetlen akkor, ott, enyém volt. A hajad illata. Fény a pupilládon. Hitetlenkedésem. Beleborzongásom. Én rontottam el, és te voltál, ki hagytad. Karnyújtáson belül tűnhettem pimasznak – mert határtalanul bizonytalan voltam, tudni akartam, a határ nálad hol van. Ott volt, hol gondoltam, de azt nem sejtettem,  hogy átlépnem rajta jóvátehetetlen – bűnnél is több – hiba. Így kerültem újra,  immár véglegesen karnyújtáson túlra. Esdeklés hiába. Majd árulás, ármány, hogy egy szatellit a bolygóról leválván önmaga pályáján keringhessen végre. S mégis: te löktél a csillagközi térbe.

Ipak: ti [đačko ljubavi] Da ti se približim, dotad nisi dozvolila: od tebe neka prigoda uvek me je odvojila. Ono letnje veče. Na nas sagnuto nebo. Tamo, tada moje je bilo nedostižno. Miris tvoje kose. Sjaj u zenici tvoga oka. Moje zadrhtavanje. Neverica moja. Ja sam pokvario, a ti si bila ta, koja je dozvolila. Unutar neke prigode sam drzak bio možda – jer bio sam bezgranično nesiguran, hteo sam znati, gde je kod tebe granica. Bila je tamo, gde sam mislio, al nisam slutio da je prekoračenje nepopravljiva – više je i od greha – greška. Opet sam tako, sad već konačno, izvan neke prigode ostao. Uzaludno je preklinjanje. Pa izdaja, zavera, da jedan satelit odvajajući se sa jedne planete konačno na vlastitom putanju kružiti počne. Ipak: ti si me gurnula između zvezde. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/igyirunkmi/batai-tibor-megis-te-diakszerelem



Bátai Tibor Fal. Pont. Út. – Zid. Tačka. Put.

 

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

 

Fal. Pont. Út.   Most végre el. Egész a falig. Innen nincs tovább előre. Rükverc is csak alig-alig — már benne állsz, és nem előtte.   Vagy fordítva: te tornyosulsz ott falként. (Sokkal rosszabb üzlet.) Minden esély elúszott, hogy háríts. Nincs folytatás. Kívüled.   Az összes út egy pontba tartott, s pont ez lett az egyetlen út. Hogy hová visz, nem tudhatod. Hisz te viszed őt, tebenned fut.

Zid. Tačka. Put.   Sad konačno dalje. Skroz do zida. Odavde nema kud napred. I rikverca tek jedva-jedva — već u njemu stojiš, a ne ispred.   Ili obrnuto: kao da si zid, tamo ti se gomilaš. (Posao ne može bit gori.) Svaku šansu si izgubio da bi otklonio. Nastavka nema. Izvan si.   U jednu tačku je vodila svaka cesta i jedina cesta baš je ta postala. Ne možeš znati, kuda smera. Jer nju ti vodiš, u tebi je džada.   Prevod: Fehér Illés

Forrás:  http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/4036-batai-tibor-versei-fal-pont-ut-kettonk-helyett-maradj

 



Bátai Tibor Összezavar, kimerít [sikerült megúszom] – Zbunjuje me, iscrpljuje [uspeo sam se izvući]

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Összezavar, kimerít [sikerült megúszom] Maga, igen, maga. A nevetséges esernyőjével a megállóban. Noha csak szemerkél. Hiába tekergeti a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem?                     Látom, nem köti le, ami odabent                     történik. Szerintem törvénytelen így                     fölhajtani a feketét. Nem lennék                      a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze. Az életet. Bámulom, jobb híján. Most épp magát az üres járdaszigeten. Bár már baromira unom, ahogyan közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit?                        Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg                        mindjárt megélénkül. Talán vissza                        is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy                        a fenébe stírölhet egy ilyen alak? Jóval kezd, ha vesémbe akar látni. Roppant kényes vagyok személyiségi jogaimra. Meg arra is, hogy senki esernyője ne takarhasson ki semmit.                          A valóságból. Vagy előlem. Ami                          bizonyos, hogy meneküléssel ér fel                          minden gesztusa. Egészen pontosan                          a hiányuk. Egyre jobban összezavar. Kimerít. A várakozás. Jöhetne már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy véget vessen a képtelen helyzetnek. Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal.                         Most szinte szimpatikus, hogy ennyire                         elanyátlanodott. Bolond lennék, ha                         hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy                         végre felszállhatok. Sikerült megúsznom.            Ezt a kellemetlen kalandot inkább            megspóroltam volna. Már egy tök üres            presszóban / megállóban sem lehet megbízni.                   Végképp itt az ideje, hogy másikat keressek.

Zbunjuje me, iscrpljuje [uspeo sam se izvući] Vi, da, vi. U stanici sa vašim smešnim kišobranom. Mada tek rominja. Vratom zalud se vrtite. Otkad znate da vas promatram.                    Vidim, to što se unutra događa,                    vas ne zanima. Po mom guzicu tako                    zavrtati nezakonito je. Ne bi bio na                     vašem mestu. Nesposobni ste da uživate. Život. Promatram da vreme tračim. Sad upravo vas na praznom otoku pločnika. Mada stvarno mi je dojadilo kako nehaj imitirate. Naposletku ko promatra? I koga?                  Opkladio bi se da prilikom dodele                  plate oživite. Možda vezano za račun                  nešto i upitate. Sposobni ste za to. Do                  vraga jedan takav kako može tako zijati? Nisam taj u koga možete prodreti. Neobično sam osetljiv što se tiče mojih osobnih prava. I na to, da ničiji kišobran ništa ne bi otkrio.                  Iz stvarnosti. Ili od mene. To što je                  sigurno da svaki njegov gest kao                  da je beg. Odnosno tačnije njihov                  nedostatak. Sve više me zbunjuje. Iscrpljuje me. Čekanje. Mogla bi već doći konobarica. Ili tramvaj da okonča tu apsurdnu situaciju. Mučno je kad sladoled povratno liže.                  Sad skoro je simpatičan kako je                  bespomoćan postao. Lud bi bio kad bi                  dopustio da me nasamre. Dobro je da                  konačno mogu ući. Uspeo sam se izvući.           Rađe bi ovu neugodnu avanturu           propustio. Sad već ni u potpuno praznom           bircuzu/ stajalištu se ne može poverovati.           Vreme je da konačno nešto drugo pronađem. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/igyirunkmi/batai-tibor-osszezavar-kimerit-sikerult-meguszni