Bevezető
Abraham Lincoln, amerikai elnök 1854-ben ajánlatott tett az Észak Amerika nyugati partvidékén élő suquamish indiánoknak, hogy megvásárolja területeinek nagy részét és az indiánokat rezervátumba helyezi. Seattle-nek, a suquamish indiánok törzsfőnökének a „washingtoni nagy törzsfőnök” ajánlatára adott válaszbeszéde több változatban maradt fenn, a szöveg történelmi hitelességével kapcsolatban pedig a köztudatban még több ellentét és pontatlan magyarázat létezik.
Az ökológia irodalomban és a környezetvédelmi tankönyvekben Seattle törzsfőnök válaszának, amelyet egyes szerzők „beszédnek” vagy „levélnek” neveznek, nemcsak hogy több változata van, hanem tartalmának különböző magyarázatai is ismertek. Egyesek kérdésessé teszik magának a beszédnek a létezését is.
Nem az ember szőtte az élet hálóját,
hanem csak fonál benne.
Amit ezzel a hálóval tesz, magával teszi.
Seattle indián törzsfőnök, 1854
Testvérek lehetünk…
Seattle indián törzsfőnök válasza Abraham Lincolnnak
…Hogyan adhatja el vagy vásárolhatja meg valaki az égboltot, a föld melegét? Az ilyen gondolatok tőlünk idegenek.
Ha mi nem vagyunk tulajdonosai a friss levegőnek és a víz csillogásának, hogyan vásárolhatjátok meg azt?
Ennek a földnek minden röge népem számára szent.
A fenyőfa minden fénylő tűlevele, minden homokos part, az erdő sűrűjének minden ködfelhője, minden zúgó bogár szent az én népem tudatában és életében.
A fákban csörgedező nedvek népem emlékét és tapasztalatát őrzik.
A fákban csörgedező nedvek a rézbőrű ember emlékét őrzik.
Amikor a halott sápadtarcúak sétára indulnak a csillagok közé, elfelejtik a szülőföldjüket.
A mi halottaink soha nem felejtik el ezt a csodálatos földet, mert ő a rézbőrűek anyja.
A föld részei vagyunk, és ő a mi részünk.
Az illatos virágok a nővéreink, az őz, a lovak, a nagy sas a fivéreink.
A sziklás hegycsúcsok, a buja legelők, a póni és az ember testének melege mind egy családhoz tartoznak.
Ezért, amikor a washingtoni Nagy Törzsfőnök azt üzeni, hogy meg akarja vásárolni földünket, túl sokat kér tőlünk.
A Nagy Fehér Törzsfőnök üzeni nekünk, hogy olyan helyet talál számunkra, ahol szépen fogunk élni.
Ő lesz a mi apánk, és mi az ő gyermekei.
Ezért megvitatjuk az ajánlatot, hogy megvásároljátok a földünket.
De ez nem lesz könnyű.
Mert az a föld számunkra szent.
Ez a csillogó víz, amely a sodrásokban és a folyókban folyik, nem csak víz, hanem elődeink vére is.
Ha eladjuk nektek a földet, soha nem szabad elfelejtenetek, hogy a víz elődeink szent vére.
Ha eladjuk nektek a földet, tudnotok kell,hogy ez szent, meg kell tanítanotok gyermekeiteket, hogy szent, hogy a tó kristálytiszat vizének minden csillanása népem életének eseményét idézi.
A víz csobogása az én apám apjának hangja.
A folyók a mi testvéreink, szomjunkat oltják.
A folyók ringatják kenuinkat, etetik gyermekeinket.
Ha eladjuk nektek ezt a földet, nem szabad elfelednetek, hogy gyermekeiteket megtanítsátok arra, hogy a folyók a mi testvéreink és a ti testvéreitek, és nektek jóságosnak kell lennetek a folyókhoz, mint a testvéreimhez.
Tudjuk, hogy a fehér ember nem érti a mi életmódunkat.
Az ő számára a föld egyik része olyan, mint bármelyik másik, mert ő idegen, aki éjjel jön és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van.
A föld nem testvére, hanem ellensége, és amikor legyőzi, tovább áll.
Elhagyja apái sírját, és nem bánkódik emiatt.
Elveszi a földet gyermekeitől, és nem törődik ezzel.
Elfeledi ősei sírját és a gyermekeit születésüktől megillető jogot.
Az anyafölddel és testvéreivel úgy bánik, mint olyan dolgokkal, amelyeket meg lehet vásárolni, kirabolni, eladni, mint az állatot vagy a fénylő ékszert.
Telhetetlensége megsemmisíti a földet és pusztaságot hagy maga után.
Nem tudom.
A mi életmódunk különbözik a tiétektől.
A rézbőrű ember szeme fáj a városok látképétől.
Ez lehet, hogy azért van, mert a rézbőrű ember vad és nem érti a dolgokat.
A fehér ember városaiban nincs egy békés zug sem.
Nincs olyan hely, ahol tavasszal hallani lehetne a rügyfakadást vagy a rovarok szárnyának zizegését.
Lehet, hogy azért, mert vad vagyok, egyszerűen nem értem.
A zaj sérti a fülemet.
Mit ér az élet, ha az ember nem hallhatja a kőszáli lecske magányos mekegését vagy a békák éjjeli zsivaját a mocsár körül.
Én rézbőrű ember vagyok, és nem tudom megérteni.
Az indián szereti a szél puha hangját, amikor fodrozza a mocsár felszínét, és a szellőt, amikor déli esőt vagy fenyőillatot hoz.
A rézbőrű ember kincse a levegő, mert minden élőlény ugyanazon a leheleten osztozik – az állat, a fa és az ember, mind ugyanazon a leheleten osztozik.
A fehér ember mintha ügyet sem vetne a levegőre, amelyet beszív.
Mint aki régóta halálán van, nem zavarja a bűz.
De ha eleadjuk nektek a földet, tudnotok kell, hogy számunkra a levegő értékes, hogy a levegő szelleme áthatja az életet, amelyet éltet.
A szél az, amely nagyapámnak az első lélegzetet adta, s befogadta utolsó sóhaját is.
És ha eladjuk nektek a földet, őriznetek kell azt mint ereklyét, mint olyan helyet, ahol a fehér ember belélegezheti a mezei virág illatával édesített szelet.
Megvitatjuk ajánlatotokat, hogy megvásároljátok a földet.
Ha úgy határozunk, hogy eladjuk, egy feltételt szabok: a fehér embernek úgy kell viszonyulnia a vidék állataihoz, mint testvéreihez.
Vad vagyok, és nem értem a másfajta életet.
A prériken a bölények rothadó tetemeinek ezreit láttam, amelyeket a fehér ember az elsuhanó vonatról lövöldözve ölt meg.
Vad vagyok és nem értem, hogy a vasparipa, amelyből füst gomolyog, fontosabb lehet a bölénynél, amelyet mi csak azét ölünk meg, hogy ne haljunk éhen. Mi az ember állatok nélkül?
Ha eltűnnének az állatok, az ember meghalna lelkének nagy magányában.
Bármi történik is az állatokkal, hamarosan az embert is érinti.
Minden összefügg.
Arra kell tanítanotok gyermekeiteket, hogy a föld a talpunk alatt a mi nagyapáink hamva.
Hogy tiszteljék a földet, azt kell mondanotok nekik, hogy a földet rokonaik élete tette gazdaggá!
Arra tanítsátok gyermekeiteket, amire mi: a föld a mi anyánk.
Bármi történjen is a földdel, a föld fiait is is érinti.
Ha az ember a földre köp, saját magára köp.
Mi tudjuk: a föld nem az emberé – az ember a föld része.
Mi tudjuk ezt.
Minden egymásba fonódik, mint ahogy a családot összekpcsolja a vér.
Minden összefügg.
Bármi történjen is a földdel, a föld fiait is érinti.
Nem az ember szőtte az élet hálóját, hanem csak fonál benne. Amit ezzel a hálóval tesz, magával teszi.
Még a fehér ember sem kerülheti el a közös sorsot, pedig úgy beszél az istennel, mint barát a baráttal.
Testvérek lehetünk, mindezek után is.
Meglátjuk.
Egyet biztosan tudunk, azt, amit a fehér ember is felfog talán egyszer: a mi istenünk és a ti istenetek ugyanaz az Isten.
Talán most azt gondoljátok, hogy őt is birtokoljátok, mint ahogyan arra készültök, hogy birtokba vegyétek az egész területünket – de nem fogjátok.
Ő az emberek istene, és egyformán kegyes a rézbőrű és a fehér emberhez.
Ez a föld az ő számára értékes, és ha megbecstelenítik a földet, az olyan, mintha gyűlölnétek a teremtőjét.
A fehér ember eltűnik, talán még a többi törzs előtt.
De pusztulásotokban vakítóan fogtok fényleni az Isten tüzében, aki valamilyen különleges szándékkal hatalmat adott e föld és a rézbőrű ember felett.
Ez asors számunkra felfoghatatlan, nem értjük, miért kell a bölényt megölni, miért kell a vadlovat megszelídíteni, miért van az erdő mélyén olyan sok emberi nyom, miért csúfítják a zöld hegyek látképét a beszélő drótok.
Hol van a sűrű erdő?
Eltűnt.
Hol van a sas?
Elszállt.
Az életnek vége. Kezdődik a harc a fennmaradásért.
...........................................................................................................................................................
Összeállította . Bozóki Antal. Kiadó: Újvidéki Ökológiai Mozgalom – 1997.
Háromnyelvű – szerb, magyar, angol – kiadás, minikönyv formájában.
Köszönöm kedves tanítványomnak – Konelija Sabo Cehmajsternek – , hogy birtokomban van ez a gyönyörű kiadás.
Abraham Lincoln, amerikai elnök 1854-ben ajánlatott tett az Észak Amerika nyugati partvidékén élő suquamish indiánoknak, hogy megvásárolja területeinek nagy részét és az indiánokat rezervátumba helyezi. Seattle-nek, a suquamish indiánok törzsfőnökének a „washingtoni nagy törzsfőnök” ajánlatára adott válaszbeszéde több változatban maradt fenn, a szöveg történelmi hitelességével kapcsolatban pedig a köztudatban még több ellentét és pontatlan magyarázat létezik.
Az ökológia irodalomban és a környezetvédelmi tankönyvekben Seattle törzsfőnök válaszának, amelyet egyes szerzők „beszédnek” vagy „levélnek” neveznek, nemcsak hogy több változata van, hanem tartalmának különböző magyarázatai is ismertek. Egyesek kérdésessé teszik magának a beszédnek a létezését is.
Nem az ember szőtte az élet hálóját,
hanem csak fonál benne.
Amit ezzel a hálóval tesz, magával teszi.
Seattle indián törzsfőnök, 1854
Testvérek lehetünk…
Seattle indián törzsfőnök válasza Abraham Lincolnnak
…Hogyan adhatja el vagy vásárolhatja meg valaki az égboltot, a föld melegét? Az ilyen gondolatok tőlünk idegenek.
Ha mi nem vagyunk tulajdonosai a friss levegőnek és a víz csillogásának, hogyan vásárolhatjátok meg azt?
Ennek a földnek minden röge népem számára szent.
A fenyőfa minden fénylő tűlevele, minden homokos part, az erdő sűrűjének minden ködfelhője, minden zúgó bogár szent az én népem tudatában és életében.
A fákban csörgedező nedvek népem emlékét és tapasztalatát őrzik.
A fákban csörgedező nedvek a rézbőrű ember emlékét őrzik.
Amikor a halott sápadtarcúak sétára indulnak a csillagok közé, elfelejtik a szülőföldjüket.
A mi halottaink soha nem felejtik el ezt a csodálatos földet, mert ő a rézbőrűek anyja.
A föld részei vagyunk, és ő a mi részünk.
Az illatos virágok a nővéreink, az őz, a lovak, a nagy sas a fivéreink.
A sziklás hegycsúcsok, a buja legelők, a póni és az ember testének melege mind egy családhoz tartoznak.
Ezért, amikor a washingtoni Nagy Törzsfőnök azt üzeni, hogy meg akarja vásárolni földünket, túl sokat kér tőlünk.
A Nagy Fehér Törzsfőnök üzeni nekünk, hogy olyan helyet talál számunkra, ahol szépen fogunk élni.
Ő lesz a mi apánk, és mi az ő gyermekei.
Ezért megvitatjuk az ajánlatot, hogy megvásároljátok a földünket.
De ez nem lesz könnyű.
Mert az a föld számunkra szent.
Ez a csillogó víz, amely a sodrásokban és a folyókban folyik, nem csak víz, hanem elődeink vére is.
Ha eladjuk nektek a földet, soha nem szabad elfelejtenetek, hogy a víz elődeink szent vére.
Ha eladjuk nektek a földet, tudnotok kell,hogy ez szent, meg kell tanítanotok gyermekeiteket, hogy szent, hogy a tó kristálytiszat vizének minden csillanása népem életének eseményét idézi.
A víz csobogása az én apám apjának hangja.
A folyók a mi testvéreink, szomjunkat oltják.
A folyók ringatják kenuinkat, etetik gyermekeinket.
Ha eladjuk nektek ezt a földet, nem szabad elfelednetek, hogy gyermekeiteket megtanítsátok arra, hogy a folyók a mi testvéreink és a ti testvéreitek, és nektek jóságosnak kell lennetek a folyókhoz, mint a testvéreimhez.
Tudjuk, hogy a fehér ember nem érti a mi életmódunkat.
Az ő számára a föld egyik része olyan, mint bármelyik másik, mert ő idegen, aki éjjel jön és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van.
A föld nem testvére, hanem ellensége, és amikor legyőzi, tovább áll.
Elhagyja apái sírját, és nem bánkódik emiatt.
Elveszi a földet gyermekeitől, és nem törődik ezzel.
Elfeledi ősei sírját és a gyermekeit születésüktől megillető jogot.
Az anyafölddel és testvéreivel úgy bánik, mint olyan dolgokkal, amelyeket meg lehet vásárolni, kirabolni, eladni, mint az állatot vagy a fénylő ékszert.
Telhetetlensége megsemmisíti a földet és pusztaságot hagy maga után.
Nem tudom.
A mi életmódunk különbözik a tiétektől.
A rézbőrű ember szeme fáj a városok látképétől.
Ez lehet, hogy azért van, mert a rézbőrű ember vad és nem érti a dolgokat.
A fehér ember városaiban nincs egy békés zug sem.
Nincs olyan hely, ahol tavasszal hallani lehetne a rügyfakadást vagy a rovarok szárnyának zizegését.
Lehet, hogy azért, mert vad vagyok, egyszerűen nem értem.
A zaj sérti a fülemet.
Mit ér az élet, ha az ember nem hallhatja a kőszáli lecske magányos mekegését vagy a békák éjjeli zsivaját a mocsár körül.
Én rézbőrű ember vagyok, és nem tudom megérteni.
Az indián szereti a szél puha hangját, amikor fodrozza a mocsár felszínét, és a szellőt, amikor déli esőt vagy fenyőillatot hoz.
A rézbőrű ember kincse a levegő, mert minden élőlény ugyanazon a leheleten osztozik – az állat, a fa és az ember, mind ugyanazon a leheleten osztozik.
A fehér ember mintha ügyet sem vetne a levegőre, amelyet beszív.
Mint aki régóta halálán van, nem zavarja a bűz.
De ha eleadjuk nektek a földet, tudnotok kell, hogy számunkra a levegő értékes, hogy a levegő szelleme áthatja az életet, amelyet éltet.
A szél az, amely nagyapámnak az első lélegzetet adta, s befogadta utolsó sóhaját is.
És ha eladjuk nektek a földet, őriznetek kell azt mint ereklyét, mint olyan helyet, ahol a fehér ember belélegezheti a mezei virág illatával édesített szelet.
Megvitatjuk ajánlatotokat, hogy megvásároljátok a földet.
Ha úgy határozunk, hogy eladjuk, egy feltételt szabok: a fehér embernek úgy kell viszonyulnia a vidék állataihoz, mint testvéreihez.
Vad vagyok, és nem értem a másfajta életet.
A prériken a bölények rothadó tetemeinek ezreit láttam, amelyeket a fehér ember az elsuhanó vonatról lövöldözve ölt meg.
Vad vagyok és nem értem, hogy a vasparipa, amelyből füst gomolyog, fontosabb lehet a bölénynél, amelyet mi csak azét ölünk meg, hogy ne haljunk éhen. Mi az ember állatok nélkül?
Ha eltűnnének az állatok, az ember meghalna lelkének nagy magányában.
Bármi történik is az állatokkal, hamarosan az embert is érinti.
Minden összefügg.
Arra kell tanítanotok gyermekeiteket, hogy a föld a talpunk alatt a mi nagyapáink hamva.
Hogy tiszteljék a földet, azt kell mondanotok nekik, hogy a földet rokonaik élete tette gazdaggá!
Arra tanítsátok gyermekeiteket, amire mi: a föld a mi anyánk.
Bármi történjen is a földdel, a föld fiait is is érinti.
Ha az ember a földre köp, saját magára köp.
Mi tudjuk: a föld nem az emberé – az ember a föld része.
Mi tudjuk ezt.
Minden egymásba fonódik, mint ahogy a családot összekpcsolja a vér.
Minden összefügg.
Bármi történjen is a földdel, a föld fiait is érinti.
Nem az ember szőtte az élet hálóját, hanem csak fonál benne. Amit ezzel a hálóval tesz, magával teszi.
Még a fehér ember sem kerülheti el a közös sorsot, pedig úgy beszél az istennel, mint barát a baráttal.
Testvérek lehetünk, mindezek után is.
Meglátjuk.
Egyet biztosan tudunk, azt, amit a fehér ember is felfog talán egyszer: a mi istenünk és a ti istenetek ugyanaz az Isten.
Talán most azt gondoljátok, hogy őt is birtokoljátok, mint ahogyan arra készültök, hogy birtokba vegyétek az egész területünket – de nem fogjátok.
Ő az emberek istene, és egyformán kegyes a rézbőrű és a fehér emberhez.
Ez a föld az ő számára értékes, és ha megbecstelenítik a földet, az olyan, mintha gyűlölnétek a teremtőjét.
A fehér ember eltűnik, talán még a többi törzs előtt.
De pusztulásotokban vakítóan fogtok fényleni az Isten tüzében, aki valamilyen különleges szándékkal hatalmat adott e föld és a rézbőrű ember felett.
Ez asors számunkra felfoghatatlan, nem értjük, miért kell a bölényt megölni, miért kell a vadlovat megszelídíteni, miért van az erdő mélyén olyan sok emberi nyom, miért csúfítják a zöld hegyek látképét a beszélő drótok.
Hol van a sűrű erdő?
Eltűnt.
Hol van a sas?
Elszállt.
Az életnek vége. Kezdődik a harc a fennmaradásért.
...........................................................................................................................................................
Összeállította . Bozóki Antal. Kiadó: Újvidéki Ökológiai Mozgalom – 1997.
Háromnyelvű – szerb, magyar, angol – kiadás, minikönyv formájában.
Köszönöm kedves tanítványomnak – Konelija Sabo Cehmajsternek – , hogy birtokomban van ez a gyönyörű kiadás.
