Keresés ebben a blogban

2016. március 12., szombat

Bátai Tibor Mégis: te [diákszerelem] – Ipak: ti [đačko ljubavi]


Képtalálat a következőre: „bátai tibor”

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Mégis: te [diákszerelem]

Addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek:
egy karnyújtás mindig elválasztott tőled.
Az a nyári este. A ránk borult égbolt.
Az elérhetetlen akkor, ott, enyém volt.
A hajad illata. Fény a pupilládon.
Hitetlenkedésem. Beleborzongásom.
Én rontottam el, és te voltál, ki hagytad.
Karnyújtáson belül tűnhettem pimasznak –
mert határtalanul bizonytalan voltam,
tudni akartam, a határ nálad hol van.
Ott volt, hol gondoltam, de azt nem sejtettem, 
hogy átlépnem rajta jóvátehetetlen
– bűnnél is több – hiba. Így kerültem újra, 
immár véglegesen karnyújtáson túlra.
Esdeklés hiába. Majd árulás, ármány,
hogy egy szatellit a bolygóról leválván
önmaga pályáján keringhessen végre.
S mégis: te löktél a csillagközi térbe.
Ipak: ti [đačko ljubavi]

Da ti se približim, dotad nisi dozvolila:
od tebe neka prigoda uvek me je odvojila.
Ono letnje veče. Na nas sagnuto nebo.
Tamo, tada moje je bilo nedostižno.
Miris tvoje kose. Sjaj u zenici tvoga oka.
Moje zadrhtavanje. Neverica moja.
Ja sam pokvario, a ti si bila ta, koja je dozvolila.
Unutar neke prigode sam drzak bio možda –
jer bio sam bezgranično nesiguran,
hteo sam znati, gde je kod tebe granica.
Bila je tamo, gde sam mislio, al nisam slutio da
je prekoračenje nepopravljiva
– više je i od greha – greška. Opet sam tako,
sad već konačno, izvan neke prigode ostao.
Uzaludno je preklinjanje. Pa izdaja, zavera,
da jedan satelit odvajajući se sa jedne planete
konačno na vlastitom putanju kružiti počne.
Ipak: ti si me gurnula između zvezde.

Prevod: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése