Keresés ebben a blogban

2015. február 27., péntek

Bayer Béla Hacsak, nem? – Ukoliko, zar ne? – Was aber? – Quoi, donc?

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –


Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.


Ukoliko, zar ne?

Sa mnom se već sve može dogoditi,
ta stapao sam se sa svojim stvarima.
Protiv reči nemam reči,
niti šansu da za sobom mogu znak ostaviti
ukoliko ja sam nisam znak.
Konačna bubnjevina, odljubljena žudnja.
Most preko kojeg odavno već niko ne hoda
iako nekad od duha do duha dopirao.
Zagrljaje ukočeni pokreti smenili.
Na kraju prokleta samoća
izabranih i zebnja mi je pripala.
Bože moj stvarno si tako hteo?
Zar si tako hteo da obrazom Hrista
pognutom glavom cvilim?
Mašta mi se na tihi krik budi,
rascveta cvet raspada,
preklapaju se vrata moje duše.

Prevod: Fehér Illés

Borító
Molnár Imre: Küzdelem – Borba – Kampf

Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Was aber?

Auf mich kann nunmehr alles zukommen,
weil ich mit meinen Dingen identisch bin.
Ich habe keine Klage gegen die Worte
und keine Chance zu bleibendem Zeichen.
Was aber, wenn ich  selbst diese Zeichen bin,
als letzter Trommelklang, als verküsste Lüste,
als Brücke, die von Seele zu Seele führt
und heute von niemandem überquert wird?
Die Umarmung wurde Gewohnheit und
schließlich bekam ich die Angst
als Belohnung des Auserwählten.
Gott, du willst es wirklich, dass ich
um Entschuldigung betteln soll?
Die Phantasie erwacht auf schmerzlichen Schreien.
Während die Blüte den Untergang rötet,
öffnen sich meine Türen ineinander.

Übersetzung: Simone und Martin Gabriel


Hacsak, nem?

Velem immár minden megtörténhet,
hisz a dolgaimmal egy vagyok.
Nincsen szavam a szavak ellen,
sem esélyem, hogy jelet hagyhatok,
hacsak nem magam vagyok a jel.
A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás.
A híd, melyen át már rég nem jár senki,
noha egykor lélektől lélekig ért.
Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet.
Enyém lett végül a fránya,
kiválasztottak magánya, s a félelem.
Istenem, biztos, hogy így akartad?
Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal 
szűköljek szemlesütve?
Képzetem halkuló sikolyra ébred,
míg az enyészet virága kifeslik,
lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Quoi, donc?

Maintenant quoi qu’il arrive
je suis en harmonie avec les choses.
Je n’accuse pas les mots
et n’espère pas de signe immuable.
Et si moi-mệme j’étais ce signe?
dernière vibration du tambour, sensualité épuisée?
une passerelle d’une âme à l’autre
que personne ne franchit plus?
L’étreinte devenue habitude,
c’est la peur qui me fut octroyée
en guise de récompense pour l’élu.
Dieu, le veux-tu vraiment, que je
mendies le pardon?
L’imagination s’éveille sur des cris douloureux.
Tandis que la fleur incendie le décline
mes portes s’ouvrent les unes sur les autres.

TraduitSimone et Martin Gabriel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése