Vajdics Anikó Fegyvertelenül – Nenaoružano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Fegyvertelenül Még a madarak is elhallgattak. Vagy csak én nem hallom őket? Szavaid, mint gyanútlan házba az oldalról jött lövedék, gátat, falat, nyílást szaggatva hatolnak belém. Nincs már időm összébb zárni magamat. Ha bombáznak, mondják, jobb, ha kinyitsz minden ablakot. Nem hallom a madarakat. A fák mintha üvegből lennének. Egy árnyék, amiről azt hitted, hozzám tartozik, tükörfalak közé menekül előled, s mire utolérnéd, én már egy másik világban járok. Nem vágok vissza! Ha védekezem, az is csak nekem fáj. 2016. november 22.

Nenaoružano Još i ptice su zanemile. Ili ih samo ja ne čujem? Tvoje reči u mene, kao u mirnu kuću sa strane stigli granati, okove, zidove, pukotine rušeći prodiru. Da se zatvorim, više vremena nemam. Ako bombardiraju, kažu, najbolje je sve prozore otvoriti. Ptice ne čujem. Drveća kao da su od stakla. Jedna sena, za koju si mislio da meni pripada, ispred tebe među staklene zidove se povlači i dok bi stigao već sam u nekom drugom svetu. Ne uzvraćam! Ako se i branim, samo meni boli. 22. novembra 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=41183

Vajdics Anikó Keresztúton – Na raskršću

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Keresztúton Fehér Bencének Ha tíz perccel tovább maradsz... Ha fél órával hamarabb indulsz... Ha azt az ócska számot a másik együttestől már nem hallgatod meg... Ha nem késed le az utolsó buszt... Ha az első éjszakai járatot éppen eléred... Ha nem tőled kérdezik a megállóban, hogy van-e cigid... Ha nem te feleled, hogy nincs... Ha nem a te füledbe sziszegik, hogy vedd már fel azt a buzi sapkát, kisköcsög... Ha nem te ülsz ott válasz helyett rezzenéstelen arccal... Ha nem a te rezzenéstelen arcodat töri össze az az érthetetlen ökölcsapás... Ha tíz perccel később vagy fél órával hamarabb érsz a keresztútra, talán soha nem tudod meg, milyen kemény csávó az ördög, és hogy éjfél után öt perccel még garantáltan nem alszik... 2013. október

Na raskršću Benci Feheru Da si deset minuta duže ostao... Da si pola sata ranije krenuo... Da si onu bezvrednu melodiju drugog sastava nesi poslušao... Da zadnji bus nisi propustio... Da si prvu noćnu liniju uhvatio... Da u stanici nisu tebe pitali dal imaš cigaru... Da nisi ti odgovorio, nemam... Da nisu tebi siktali, podigni već jednom onu odvratnu kapu, burazeru... Da umesto odgovora ukočenim licem nisi ti sedeo tamo... Da onaj nerazuman udarac pesnicom nije tvoje ukočeno lice razbio... Da si deset minuta kasnije ili pola sata ranije stigao na raskrsnicu, možda nikad ne bi saznao, koliko je đavo tvrd čovo, i da pet minuta posle ponoći još garantirano ne spava... oktobra 2013.  Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=51721&fb_action_ids=10201682840367165&fb_action_types=og.likes

Vajdics Anikó Óriáslány – Gorostaska

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Óriáslány A templomtorony mellett óriáslány üldögél. Hajkoronája a hold, hajtűjén csillagok, hálóinge felhőfátyol. Dudorászik, hajlong, bebámul az ablakokon, a haranglábat rugdossa. Éjfél után lábujjhegyre ereszkedik, áttáncol a piactéren, és a sikátorok útvesztőjében önmagával kergetőzve elhagyja a várost. Az első kilométerkőnél lefekszik, elalszik. Hajkoronája szétterül a búzakalászokkal teli mezőn. Hajtűjéről a csillagok apró póklábaikon visszamásznak az égre. Így találnak rá hajnalban az aratók.

Gorostaska Pored zvonika crkve gorostaska tumara. Mesec joj je kruna od kose, na ukosnici su zvezde, skut od oblaka joj je spavaćica. Pevuši, sagiba se, preko prozora zuri, skele od zvona caka. Posle ponoći na prste stane, pazar plešući prelazi i u lavirintu sokaka sama sa sobom igrajući se grad napusti. Kod prve kilometarske stene legne, zaspi. Kruna od kose joj se na klasovima punoj  zemlji rasprši. Zvezde sa ukosnice sitnim nogama nalik pauku na nebo prelaze. U svanuću žeteoci tako ju nađu. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/1532206163661140/photos/a.1532217806993309.1073741828.1532206163661140/1797795040435583/?type=3&theater



Vajdics Anikó Láttalak – Videla sam te

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

 Láttalak

"Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok;
hiszen a napnak harmadik órája van..." (Apcsel., 2:15)

Láttalak Uram, a moccanatlan ablaküvegen
át, színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban
ócska tarisznyáddal a válladon egy használtruha-bolt
ajtaján fordultál be éppen, és az óra pontban hármat
ütött, mint azon a napon, amikor az emberek megértették
egymást, pedig mindenki más nyelven beszélt.

A Körút utcák szabdalta szerelvényét bámultam
éppen a villamos moccanatlan ablaküvege mögül,
ahogy megáll mellettem, mint egy kitüntetett
megállóban, nekilendül és suhan tovább, viszi
magával a tereket, az utcákat, a boltokat,
az embereket; így állt meg és suhant el mellettem
a Széna tér, a Mechwart-liget, a Margit-híd budai
hídfője, a Jászai Mari tér, a Nyugati pályaudvar,
az Oktogon, a Király utca és a Wesselényi utca;
így álltál meg, és suhantál el mellettem Te is,
amikor színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban,
ócska tarisznyáddal a válladon befordultál annak az
Erzsébet körúti használtruha-boltnak az ajtaján.
Láttalak Uram, három óra volt,
és én nem akartam,
nem mertem
hinni…

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/3301-vajdics-aniko-lattalak

Videla sam te

„Jer ovi nisu pijani, kao što tvrdite;

pa tek je treći sat dana...” (Apčel.,2:15)

Videla sam te Gospode moj, preko nepomičnog prozorskog

stakla sa šarenom, pletenom kapom, izraslim hlačama,

na ramenu sa otrcanom bisagom baš si u trgovinu

korišćenim odelima ušao, a sat tačno tri sata je otkucao,

kao onog dana kad su se ljudi međusobno razumeli,

mada svako je ne nekom drugom jeziku govorio.

Preko nepomičnog prozorskog stakla tramvaja sam

promatrala od ulica presečenu kompoziciju Bulevara,

kako pored mene stane, kao na nekoj posebno

istaknutoj stanici, krene i dalje juri, noseći

sa sobom trgove, ulice, trgovine, ljude;

tako je stao i prolazio kraj mene trg Sena,

gaj Mehvart, mostobran mosta Margit

sa strane Budima, trg Marije Jasai, Zapadni kolodvor,

Oktogon, ulica Kralja i ulica Vešelenji;

i Ti si ovako stao i prolazio porem mene

kad si sa šarenom, pletenom kapom, izraslim hlačama,

na ramenu sa otrcanom bisagom ušao kroz vrata

one prodavnice korišćenih odela na bulevaru Eržebet.

Videla sam te Gospode moj, tri sata je bilo,

a ja nisam htela,

nisam smela

verovati...

Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Egyszerre mind – Odjedanput sve

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Egyszerre mind Láttalak álmomban. Festmények lógtak a falon szorosan egymás mellett. Oda vezettek, mint egy alvajárót: lásd meg a képekben a jövőt. Angyalok voltak? Ébren így mesélném, de ott álmomban inkább egy showműsor vezetőinek látszottak. Fábry Sándor, Liptai Klaudia, Gundel Takács Gábor vagy Jakupcsek Gabi, amint a Szent Szűznek megmutatja a jövőt: benne a Megváltót. Ott álltál. Kék ruhád fénylett, mint az ég. Hófehér virág nőtt kacskaringós, cifra indákkal a hasadon, mint a végtelenbe mutató minták a népi hímzéseken. Felkúszott a melledre, a válladra. Szép voltál. És a festmények, mintha tükrök lettek volna, egyszerre mind téged mutattak.

Odjedanput sve Videla sam te u snu. Na zidu su gusto postavljene slike visile. Tamo kao neku mesečarku su me vodili: prepoznaj u slikama budućnost. Anđeli su bili? Budno tako bi pričala, ali u snu, tad, činilo mi se da su voditelji neke zabavne emisije. Šandor Fabri, Klaudia Liptai, Gabor Gundel Takač ili Gabi Jakubček kako Svetoj Devici budućnost pokazuje: i u njoj Iskupitelja. Tamo si stajao. Plavo odelo ti je poput neba sjalo. Na tvom trbuhu sa vijugavim, šarenim viticama snežnobeli cvet je rastao, kao vez na narodnim nošnjama što u beskraj pokazuje. Obavijao ti je grudi, ramena. Lep si bio. A slike, kao nekakva ogledala, odjedanput su tebe pokazivale. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/855068047918168/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/922668317824807/?type=3&theater



Vajdics Anikó Ofélia álma – San Ofelije

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Ofélia álma leszedem az almát úgy ahogyan kérted a pirosakat a fűbe a fehéreket egy fekete kendőre gyűjtöm golden sztarking sztarking golden sorolom az ágak felé nyújtózkodva a karom kihúzható és betolható mint az esernyő nyele az egyik kezem almát szed a másik már egy seprűvel bajlódik sok a por itt fent és csak még több lesz gyűlnek a kupacok lágy zene szól a férgekkel mi lesz nem tudom vermet kellene ásni de már csak arra van engedélyem hogy elimádkozzam a verset amit tőled tanultam a teraszon fekszem és az ajtót bámulom ami mögött a boldogság mással hentereg a földön alszom még időben megágyaztam emelkedik a víz belelóg a hajam nem számít

San Ofelije ubrala sam jabuku baš tako kako si molio crvene na travu bele na crnu maramu sakupljam golden starking starking golden nabrajam pružeći se prema granama ruka moja kao da je drška kišobrana može se izvući i ugurati jedna ruka jabuku bere druga već sa nekom metlom se bahće ovde gore je puno prašine i biće još više gomilaju se gomile muzika je prijatna šta će biti sa crvima ne znam trebalo bi jamu iskopati ali jedino mi je odobreno da ispričam onu pesmu koju sam od tebe naučila na terasu ležim i buljim u vrata iza kojih blaženstvo sa drugom osobom se valja na zemlji spavam krevet sam još na vreme pospremila voda se diže kosa mi je umočena nije bitno Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/1478-vajdics-aniko-versei-ofelia-alma-az-ebrenlet-jegen-vakon



Vajdics Anikó Minden tánc – Sve je ples

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Minden tánc “Nem valódi, s nem tetteti,  Azt érzi, ami nincsen.” (Fernando Pessoa)* Minden tánc. Ahogy szavaidra, mikor hosszú hallgatás után megszólalsz, a csönd helyett a mindenség felel. Nem a te nyelveden. Fel sem ismernéd, meg sem értenéd, ha emberi hangon szólna. Közeledsz. Távolodsz. Naptól a nap. Parttól a part. Vízszintestől a függőleges. Valóditól a még valódibb. Minden tánc. Ahogy nyújtott lábbal lehajolsz. És vársz. Hogy feszülő izmaid alatt, mint egy állat háta, megmozduljon az út, s őrült hullámzásba kezdjenek a fák, gomolyogjanak a levelek, mint az el nem gondolt gondolat. Nem hiszed már el a szavakat. De minden tánc, s a ritmus nem csal. Juss át a túloldalra. 2015. november 27. *Kukorelly Endre fordítása

Sve je ples „Nije stvaran, niti se pretvara, Nepostojeće oseća.“ (Fernando Pesoa)** Sve je ples. Kako tebi, nako duge šutnje kad se napokon oglasiš, umesto tišine svemir odgovara. Ne na tvom jeziku. Ne bi ni prepoznao, niti razumeo, kad bi ljudskim glasom progovorio. Približavaš se. Udaljuješ se. Sunce od sunca. Obala od obale. Vertikala od horizontale. Stvarnost od stvarnosti. Sve je ples. Kako ispruženim nogama sagneš. I čekaš. Da se ispod tvojih napetih mišića, kao leđa neke životinje, pomeri cesta i stabla suludo talasanje započinju, šušanj, kao nepromišljena misao, se kovitla. Više ne veruješ rečima. Ali sve je ples, ritam ne vara. Stigni na drugu obalu. 27. novembar 2015. **Prevod prevodioca sa mađarskog. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.alkoto-haz.hu/minden-tanc/  

Vajdics Anikó Álomajtó – Vrata snova

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Álomajtó

B. Kiss Tamásnak 55. születésnapjára 

Csillagkapuk az ajtók. Álomvilágokat kötnek össze.
Kilépek az egyikből, besétálok a másikba. Lelépek.
Átlépek. Ide-oda közlekedem. Az egyikben könyvekkel
telezsúfolt, idegen lakásban kerengek. Férfiak ácsorognak
benne. A kezükben talpas pohár. A pohárban ragacsos,
fekete folyadék. Meleg van. Súlyos kérdésekről vitatkozunk.
Hogy mi legyen a világgal. Ki teremtsen benne világosságot.
És ehhez hasonlókról. Nem értek velük egyet, és nem tűnnek
túl meggyőzhetőnek, hát lelépek. Van is itt egy ajtó. Egy másik
világba vezet. Üres lépcsőházban kisgyerek ücsörög. A lépcső
alján játszik a hideg kövön. Egy léggömb nyúlványait ütögeti
olyan magárahagyatottan, hogy nézni is alig merem.
Óvatosan lépek oda hozzá. Megérintem. A karomba veszem.
Meglep, milyen könnyű. Finom és vékony, szinte átlátszó a bőre.
A keze puhán a nyakam köré fonódik. Arca az arcomhoz simul.
Hány éves vagy, kicsim, kérdem tőle. Három éves, feleli, ma van
a születésnapom. Három éves, nézek rád jelentőségteljesen.
Mert akkor már ott állsz te is ötvenkét évvel később vizes
pohárral a kezedben. A pohárban kristálytiszta, fénylő folyadék.
Ott állsz az ajtóban. Két világ határán. A karomban a gyerek.
A keze a nyakam körül. Az arca az arcom mellett. Három éves.
Nem merem magamhoz szorítani. Olyan törékeny.

Vrata snova

Za 55. rođendan Tamaša B. Kiš

Vrata su zvezdane kapije. Svetove snova spajaju.

Izlazim iz jednog, ulazim u drugi. Silazim.

Prelazim. Amo-tamo koračam. U knjigom punom,

nepoznatom stanu se vrtim. U njemu muškarci

tumaraju. U rukama sa peharima. U peharima lepljiva,

crna tekućina. Toplo je. O sudbonosnim temama raspravljamo.

Šta da bude sa svetom. Ko da u njemu svetlost stvori.

I još o sličnim. Ne slažem se s njima, niti ima izgleda

da ću ih ubediti, pa odlazim. I tu su neka vrata.

U drugi svet vode. U praznom stubištu dete sedi. Na zadnjoj

stepenici na hladnom kamenu se igra. Tako tiho, samotno

udara produžetke nekog balona da ga jedva smem pogledati.

Oprezno mu prilazim. Dotaknem ga. U naručje uzimam.

Iznenađujuće je lagan. Koža mu je fina, tanana, skoro prozirna.

Sa rukama mi vrat mekano obavija. Uz moje lice se priljubio.

Koliko imaš godina, malecki moj, pitam ga. Tri, odgovara,

danas mi je rođendan. Tri godine, gledam ga začuđeno.

Jer tad već pedesetdve godine kasnije sa čašom vode u ruci

i ti tamo stojiš. U čaši kristalna, bistra tekućina. U vratima

stojiš. Na granici dva sveta. Deteta držim u ruci. Rukama mi

vrat obavija. Njegovo lice je pored mog. Tri godine ima.

Ne smem ga prigrliti. Toliko je nežan.

                             Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2287-vajdics-aniko-versei-korkoros-romok-alomajto



Vajdics Anikó Tegnapról holnapra – O juče za sutra

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Tegnapról holnapra Olyan végtelenül könnyű lesz minden. A kérdések, mint a sarkig tárt ajtók, befogadnak minden választ. A test megszabadul felesleges súlyától, és a lélek, mint a bábból elővergődő lepke, megtanulja, hogy szárnya van. Az ég kibontja szirmait: lila, kék, zöld, sárga, narancs, piros. S az úton, amin tegnap még agyagléptek döngtek, holnaptól már pipacsok nyílnak.

O juče za sutra Postaće sve tako beskrajno lagan. Pitanja, kao širom otvorena vrata, svaki odgovor prihvataju. Telo se oslobađa od viška težine a duša, kao iz ličinke izrastao leptir, nauči da poseduje krila. Oslobađa latice nebo: lile, plave, zelene, žute, narandžaste, crvene. A na cesti, koju su još juče teški koraci nabijali, od sutra cvetaće već bulke. Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Játék(on kívül) – (Izvan) igre

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Játék(on kívül) Valahogyan el kell majd kezdened ezt a verset is; felütni valahol, mint a könyvet, amit csukott szemmel emelsz le a polcról; hagyni, hogy magától kinyíljon, rábökni a legelső szóra, ami szembeötlik, „miért”, és már olvasni is tovább, hiszen ez az, amit te is tudni szeretnél, hogy "miért épül olyan gyarlón minden, hogy néha magas házak beomlanak anélkül, hogy bármi külső okát lelnénk”, borzongva nézni körül, mintha lenne ott Valaki, aki figyel, aki minden lépésedet ismeri; nevetséges, Kafka csaknem száz éve halott, honnan tudhatta volna előre, hogy az egyetlen lehetséges mondatot írja éppen, amivel el tudsz indulni a Temető utcán jobbra fel a kanyaron túl a térig, ártatlan játékaitok egykori színhelyéig, ahonnan nyáron, a nedves fűben fekve, a legszebbnek látszanak a csillagok; nem meghatódni, csak menni, menni végig a búcsúlevelekkel teleszórt Úton, a pocsolyákat és az időzített aknákat gondosan kikerülni, a zsákutcákat jelző táblákat időben észlelni, menni a házak, a kerítések, az utcatáblák, a villanyoszlopok, a nyomóskutak és a tűzcsapok ritkuló menetét elhagyva a szénaboglyákon, a méhkaptárakon és a farakásokon is túl a felhőboglyák, a holdkaptárak, a fénykazlak közelébe, a csillagerdő szélére, ahonnan visszanézve, ártatlan játékaitok egykori színterére, már csak a templomtorony látható. 2014. január 03. Balatonszepezd

(Izvan) igre Moraćeš nekako i ovu pesmu započeti; otvoriti kao onu knjigu koju s police i zatvorenim očima skidaš; pustit da se sama otvori i na prvu reč koja se pred očima pojavljuje pokazati, „zašto“, i već dalje čitati, pa to je ono što bi i ti hteo znati, „zašto se sve tako jadno gradi da se koji put visoka zdanja bez toga sruše da bi vanjski znaci to predskazali“, drhtajući gledati okolo kao da je Neko tamo, ko promatra, ko tvoje korake poznaje; smešno je Kafka je skoro sto godina mrtav, kako bi mogao unapred znati da upravo jedino moguću rečenicu piše čime Grobarskom ulicom desno preko okuke do trga možeš krenuti, do mesta negdašnjih nevinih igara, odakle leti, valjajući se u travi, zvezde su najlepše; ne ganuto, samo koračati duž oproštajnim pismima prepune Ceste, brižljivo izbegavajući lokve i tempirane akne, na vreme opaziti table slepih ulica, koračati ostavljajući niz kuća, taraba, kućnih brojeva, bandera, bunara na točak i požarnih slavina preko plastova sena, košnica i naslaga drveta u blizinu plastova oblaka, mesečevih košnica, snopova svetla, na rub šume zvezda, odakle pogledom unatrag na mesto negdašnjih dečjih igara samo toranj crkve se vidi. Balatonsepezd, 03. januar 2014. Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Lélegezz – Diši

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Lélegezz Ügyetlenül rejtőzködsz. Mintha valaki rád parancsolt volna, hogy olvadj egybe a tájjal. Mi elől menekülsz? Félrerajzolt magányodat nem takarja több, mint Ádám szégyenét a falevél. Álnév. Álélet. Állélek. Álhalál. Valaki helyetted beszél. Hány réteget kell lebontanod magadról, mire rátalálsz? Ne gyere közénk, zúgják reggelente a fák, amíg gyökeret nem eresztesz, nem ismerünk. Keress tovább. És lélegezz. Ki hitette el veled, hogy nem élsz?

Diši Nespretno se skrivaš. Kao da ti je neko naredio da se sa okolišom stopiš. Od čega bežiš? Tvoju nakrivo crtanu samoću ne pokriva više no list Adamove sramote. Lažno ime. Lažan život. Lažna duša. Lažna smrt. Neko mesto tebe govori. Koliko slojeva trebaš skinuti dok sebe nađeš? Nemoj među nas doći, šušte ujutro stabla, dok ne pustiš korenje ne poznajemo te. Traži dalje. I diši. Zbog koga si poverovao da ne živiš? Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Körkörös romok – Kružne ruševine

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Körkörös romok - Jorge Luis Borges tiszteletére indulnom kell a folyó túlpartján vársz rám a fehérlő romok között leeresztett szemhéjjal úgy ahogyan megálmodtalak ha nem talállak meg nem létezel hányszor leromboltalak magamban hogy újraalkothassalak vonásról vonásra szervről szervre ezeregy titkos éjszakán át a lelkedet kerestem az egyetlent amely méltó rá hogy általam kapjon helyet a világegyetemben a dombokon túl a távoli füstoszlopok felett felhők gyűlnek könnyűek mint a madár mely holdtöltekor vigasztalhatatlanul rikolt amikor elérkezik az éjfél indulnom kell meztelen lábnyomok a ragacsos homokban mintha mindez már megtörtént volna a folyó a homok az éjféli madár és a füstfelhő a romok felett mintha mindezt már kigondolta volna valaki indulnom kell halaszthatatlan kötelességem ez az álom nyújtanám ameddig csak lehet de a folyó innenső partján rólam álmodónak már mocorog a szemhéja el kell jutnom hozzád mielőtt felébred

Kružne ruševine - U čast Horhea Luisa Borhesa na drugu obalu reke moram krenuti među beličastim ruševinama me čekaš sklopljenim kapcima baš tako kako sam te u snovima videla ako te neću naći ni ne postojiš koliko puta sam te u sebi srušila da bi te od crte do crte od organa do organa ponovo stvorila preko hiljadusto tajnih noći tvoju dušu sam tu tražila jedinu koja je dostojana da putem moje ličnosti dobije mesto u vasioni iza brežuljaka iznad dimnih stubova u daljini oblaci se skupljaju poput ptice su lagani koja u vreme punog meseca očajno krikne kad ponoć stiže moram krenuti goli otisci stopala u lepljivom pesku kao da se to već jednom dogodilo reka žal ponoćna ptica i oblak dima iznad ruševina kao da je to već neko izmislio moram kernuti taj san mi je nedložna obaveza odugovlačila bi dokle god je moguće ali na ovoj strani obale već miče kapke onaj ko o meni sanja pre no što se probudi moram do tebe stići Prevod: Fehér Illés