Vajdics
Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –
|
Fegyvertelenül
Még a madarak is elhallgattak.
Vagy csak én nem hallom őket? Szavaid, mint gyanútlan házba az oldalról jött lövedék, gátat, falat, nyílást szaggatva hatolnak belém. Nincs már időm összébb zárni magamat. Ha bombáznak, mondják, jobb, ha kinyitsz minden ablakot. Nem hallom a madarakat. A fák mintha üvegből lennének. Egy árnyék, amiről azt hitted, hozzám tartozik, tükörfalak közé menekül előled, s mire utolérnéd, én már egy másik világban járok. Nem vágok vissza! Ha védekezem, az is csak nekem fáj. 2016. november 22. |
Nenaoružano
Još i ptice su zanemile.
Ili ih samo ja ne čujem?
Tvoje reči u mene, kao u mirnu
kuću sa strane stigli granati,
okove, zidove, pukotine rušeći
prodiru. Da se zatvorim, više
vremena nemam. Ako bombardiraju,
kažu, najbolje je sve prozore
otvoriti. Ptice ne čujem.
Drveća kao da su od stakla.
Jedna sena, za koju si mislio da meni
pripada, ispred tebe među staklene
zidove se povlači i dok bi stigao
već sam u nekom drugom svetu.
Ne uzvraćam!
Ako se i branim, samo meni boli.
22. novembra 2016.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése