Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –
Ofélia álma
leszedem az almát úgy ahogyan
kérted a pirosakat a fűbe a fehéreket egy fekete kendőre gyűjtöm golden sztarking sztarking golden sorolom az ágak felé nyújtózkodva a karom kihúzható és betolható mint az esernyő nyele az egyik kezem almát szed a másik már egy seprűvel bajlódik sok a por itt fent és csak még több lesz gyűlnek a kupacok lágy zene szól a férgekkel mi lesz nem tudom vermet kellene ásni de már csak arra van engedélyem hogy elimádkozzam a verset amit tőled tanultam a teraszon fekszem és az ajtót bámulom ami mögött a boldogság mással hentereg a földön alszom még időben megágyaztam emelkedik a víz belelóg a hajam nem számít |
San Ofelije
ubrala sam jabuku baš tako kako si
molio crvene na travu bele na crnu
maramu sakupljam golden starking
starking golden nabrajam pružeći se
prema granama ruka moja kao da je
drška kišobrana može se izvući i ugurati
jedna ruka jabuku bere druga već sa
nekom metlom se bahće ovde gore je
puno prašine i biće još više gomilaju se
gomile muzika je prijatna šta će biti
sa crvima ne znam trebalo bi jamu
iskopati ali jedino mi je odobreno
da ispričam onu pesmu koju sam od
tebe naučila na terasu ležim i buljim
u vrata iza kojih blaženstvo sa drugom
osobom se valja na zemlji spavam krevet
sam još na vreme pospremila voda se diže
kosa mi je umočena nije bitno
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése