Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –
Lélegezz
Ügyetlenül rejtőzködsz.
Mintha valaki rád parancsolt volna, hogy olvadj egybe a tájjal. Mi elől menekülsz? Félrerajzolt magányodat nem takarja több, mint Ádám szégyenét a falevél. Álnév. Álélet. Állélek. Álhalál. Valaki helyetted beszél. Hány réteget kell lebontanod magadról, mire rátalálsz? Ne gyere közénk, zúgják reggelente a fák, amíg gyökeret nem eresztesz, nem ismerünk. Keress tovább. És lélegezz. Ki hitette el veled, hogy nem élsz? |
Diši
Nespretno
se skrivaš.
Kao
da ti je neko naredio
da
se sa okolišom stopiš.
Od
čega bežiš? Tvoju nakrivo
crtanu
samoću ne pokriva više
no list
Adamove sramote.
Lažno
ime. Lažan život. Lažna duša. Lažna smrt.
Neko
mesto tebe govori. Koliko
slojeva
trebaš skinuti dok
sebe
nađeš? Nemoj među nas
doći,
šušte ujutro stabla,
dok
ne pustiš korenje ne
poznajemo
te. Traži dalje.
I
diši. Zbog koga si
poverovao
da ne živiš?
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése