Gergely Tamás Kiált – Poviče

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kiált   XX.      „Milyen édes – mutat rám szegény Andrisra hasonlít. - Állok szégyenlősen. - Elmetszette előbb a felesége torkát, azután végzett magával. Az apját emlegette azelőtt.”      „Kicsodát? Mamika, nem voltál éppen szent!”, hecceli apám.      Vihog: „De ő azt nem tudta. Bár a férjem mindig is Józsikát dédelgette. Azt meg mellőlem hurcolták el a nyilasok. Nem volt feltűzve a sárga csillaga.”        „Ne színészkedj!” - szól rá apám. Volt ugyanis egy mozdulata, mintha könnyet törölt volna ki a szeme sarkából. „Miért? Nem illik hozzám? Tán a koromhoz...?” Nevet. Rikító lila rúzs elfolyva a szája szélén, még jobban szétkeni. Kilencvennyolc éves, de még jól bírja magát. „Kitől szégyelleném? Mikor a Jancsika hullacéduláját hozták, elsírtam magam. Azt mondták, nem szabad, ugyanis Jancsika hősi halott.”        „A bolsiból még annyi sem maradt” - héklizi apám. „Ne légy tiszteletlen! Tudta, hogy elviszik. Melyik nap kirúgták a pártból, lehozta a Jancsika kézitáskáját a padlásról, csomagolt.”        „Melyiküket szeretted jobban?” „Egyformán szerettem, egyformán gyűlöltem őket. Négy gyereket szültem, még többet elvetéltem.” „Engem megtagad – fordul felém apám –, mert élek. Ezért. Mert tudja, hogy romlott, s nem akar megőrülni.”

Poviče   XX.      „Kako je sladak – pokazuje na mene, liči na jadnog Andriša. – Sramežljivo stojim. – Prvo je supruzi presekao vrat, posle i sam sebe ubio. Pre toga oca spominjao.”      „Koga? Bakice nisi baš anđeo bila! ”, podbada ju otac.      Smeška se: „Ali ona to nije znala. Iako moj muž uvek Jošku mazio. Njega su pak fašisti ispred mene odvukli. Nije imao okačenu žutu zvezdu.”      „Nemoj se pretvarati!” – opomene ju moj otac. Naime napravila je jedan pokret kao da suzu briše. „Zašto? Meni ne priliči? Možda mojoj starosti…?” Smeje se. Ionako razlivenu drečavu lila šminku još više je razvukla. Devedeset osam godina joj je ali još je živahna. „Zbog koga bi trebala da se sramim? Kad su cedulju o smrti Jančike doneli, zaplakala sam. Rekli su mi da ne smem, naime umro je kao junak.”      „Od boljševika ni toliko nije ostalo” – podbada ju opet otac. „Nemoj biti neuljudna! Znalo je da će ga odvesti. Nakon što su ga iz partije izbacili donela je sa tavana ručnu torbu Jančike, pakovati je počela. ”      „Koga si više volela?” „Jednako sam ih volela, jednako mrzela. Četiri dece sam rodila, još više pobacila.” „Mene odbacuje – okreće se prema meni otac – jer živim. Zbog toga. Jer zna da je pokvarena i ne želi poluditi.”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Bekerítve – Opkoljeno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Bekerítve        Csatárláncba felfejlődve közeledtek.      - Sehol semmi rés - szaladt ki a száján.      Humberto biccentett. Zaj nélkül tette le fegyverét. Lágy mozdulatokkal illesztette vállához a hegedűt, játszani kezdett.      Blasco kiugrott az árokból, s elindult feléjük. Hallotta, amint csőre tölt.      Már az arcuk is kivehető volt. Homloka gyöngyözött; Humbertóra pillantott. Az háttal a lövészárok falának dőlve hegedült tovább. „Háttal az ellenségnek? - ismételgette magában - Hiszen körülvettek!”      Blasco leért a völgybe. A két fegyver egyszerre szólalt meg.      Hátulról érte a fény, az escopota fémlapja megcsillant. „Mit teszel?” - faggatta önmagát, a választ nem találta. Tekintete a Humberto homlokába csüngő fürtökre esett. „Milyen érdekes - gondolta - , a vonót a bal kezében tartja.”      Felemeli a gránátot. Kibiztosítja.      Mit teszel?

Opkoljeno        U navalnom redu su se približavali.      – Neke pukotine nigde – izustio je.      Humberto klimne. Oružje je nečujno spustio. Violinu elegantnim pokretom digao i svirati počeo.      Blaško iskoči iz jarka i prema njima krene. Čuo je, kako metak u cev stavlja.      Već su im i lica videli. Čelo mu je znoj oblio; pogleda Humberta. On je leđima na zid jarka naslonjeno dalje na violini svirao. „Napadačima leđima okrenuto? – ponavljao u sebi – Ta opkoljeni smo!”      Blaško je u dolinu stigao. Oružja istovremeno su se oglasili.      Svetlost ga je straga osvetlio, metalna površina eskopota zablista. „Šta radiš? ” – ispitiva sam sebe, odgovor nije našao. Pogled mu je na na lokne Humberta palo. „Interesantno je – pomislio – gudalo u levoj ruci drži. ”      Podiže granatu. Priprema za aktivaciju.      Šta radiš?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Vonít – Zavija

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Vonít        A középen ülő Anna ezt kérdezte: - Holnap hányán megyünk?      - Holnap? - csattant fel rekedtes hangján Zsófi; ám a korábbinál ércesebben. - Hogy holnap? - A változást senki sem érzékelte, rá nem volt szokás figyelni.      - Én csak a tegnap - vonaglott tovább. - Sőt, bevallom, nekem már az is sok! - Majd átmenettel: - Nézd meg, Janes', van-e még pulzusom?      - Sült gesztenyét! - kezdett el ordítani Bé. Vonyított vagy tíz percig, akkor csorogni kezdett a nyála, és már azt sem tudott.

Zavija        Ana, koja je u sredini sedela, upitala: – Sutra od nas koliko ide?      – Sutra? – zaurla Žofi svojim hrapavim glasom; ali u odnosu na pre, oštrije. – Pa sutra? – Promenu niko nije osetio, na nju obično nisu obratili pažnju.      – Ja samo juče – dalje se previjala. – Dapače priznajem, meni je i to puno! – Pa s puštenim glasom: - Džejn, pogledaj imam li još pulsa?      – Pečen kesten hoću! – počela je Be vrištati. Kojih deset minuta je zavijala tad joj slina počela curiti i više ni to nije mogla.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás A szörny – Neman

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

A szörny          Lebenyeit kinyújtva ereszkedett alá a kövecses mederre.        Álmában - mintha kívülről - látta, hogy a szörny, Junhu föléje hajol, megmarja, s az így ejtett seben keresztül átszívódik belé. Felébredve mozdulni akart, ám teste mintha ólomból lett volna.        - Maradj nyugton! - szólalt meg.        „A szörny beszél belőlem!” – A döbbenettől lebénult.        -Nyugodj meg, egyek vagyunk - hallotta a saját hangját.        Hideg áramlat érkezett, a víz csukaszürkébe váltott.        „Kimúltam, s most vízi héberként feltámadtam.”        Uszonyait meglebbentette, elindult.        „Könnyű préda volt, hol a következő?”

Neman        Na šljunkom prekriveno korito se sa ispruženim režnjevima spustio.      U snu je – kao izvana – video da neman iznad Junhua se naginje, ugrize ga i preko nastale rane u njega se uvlači. Probudivši hteo je pokrenuti se ali telo kao da mu je od olova.      – Ostani miran ! – oglasio se.     „Iz neme neman govori” – Ukočio se, bio je zaprepašćen.      – Smiri se, isti smo – čuo je vlastiti glas.      Stigla je hladna struja, te boja vode je štukasivo postala.      „Umro sam i sad sam se poput vodenog hebreje vaskrsnuo.”      Perejama je zamahnuo i krenuo.      „Lak zalogaj je bio, gde je sledeći?”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Tenyeremből vér – Krv iz mog dlana

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tenyeremből vér   GÉ        - Szarvad nőtt - kezdi Lipacsov. Gé a homlokához kap. „Semmi.”        - Az orrodon - toldja meg Kaza. „Valóban.” Hirtelen mozdulatától bőre csuklónál felhasad. Goncsár elneveti magát, mire a többiek egyöntetű elvtársi röhögésben törnek ki.        -Nektek is kinőtt! - ordítja Gé. Nem áll le: - Továbbá megvastagodott pofátokon a bőr! - Síri csend. Jasenyka zokogni kezd. - Jasa! - Ahogy Goncsár az első szótagot megnyomja, abban a rendreutasítás szigora van, a második, látszólagos nyugalma ellenére, felszólítás. Akire rászóltak, letörli alácsorgó nyálát. Géhez lép, kezet fog vele. - Köszönjük!        „Hülye balek, elsiettem!” Jasának alig marad ideje félreugrania: Kaza Gét máris a szarvára tűzi.        - A tetemével mi lesz? - kérdi Lipa.

Krv iz mog dlana   G        – Rogovi su ti narasli – počinje Lipačov. G hvata se za čelo. „Ništa.”      – Na nosu – dodaje Kaza. „Zaista.” Zbog naglog pokreta koža mu je kod članka napukla. Gončar je počeo smejati se a na to i ostale prisutne drugarski smeh zahvatio.      – I vama su izrasli! – viče G. Nije prestao: – Nadalje vam je koža na obrazu postala deblja! – Mukla tišina. Jašenjka je jecati počeo. – Jaša! – Kako Gončar prvi slog naglašava, to je strogost ukora, a drugi je, uprkos njegove prividne smirenosti, poziv. Onaj na koga su viknuli slinu briše što mu iz usta curi. Prilazi G-u, rukuju se. – Hvala ti!      – „Idiot jedan, prenaglio sam se! ” Jaša jedva ima vremena da se skloni: Kaza je već G na rogove stavio.      – Šta će biti sa posmrtnim ostatkom? – pita Lipa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Szemből – Licem u lice

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Szemből          - Szorosabbra a kötelet! - kértem.      - Mester, a látszat a fontos.      Nem ellenkeztem, így hittem én is egykor.      - A szíjakat!      Elvonultak a fényképészek, megnyugodva vártam a közönséget.      „A látvány? Engedmény számukra.”      „A fiú!” - jutott eszembe.      - Menj, a többi a magam ügye.      Mikor becsapódott mögötte a pinceszínház ajtaja, még egyszer kipróbáltam, hogy biztosan fogja-e csuklóm a kötél.      „Készen állok!”

Licem u lice        – Uže jače stegnite! – molio sam      – Majstro, privid je bitan.      Nisam se usprotivio, nekad sam i ja tako mislio.      – Remene!      Otišli su fotografi, publiku sam smireno čekao.      „Prizor? Za nas je ustupak.”      „Dečak!” – palo mi je na pamet.      – Idi, ostalo je moja briga.      Kad su se vrata pozorišta u podrumu iza njega zalupila još jednom sam proverio da li uže moj ručni zglob sigurno drži.      „Spreman sam!”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Döbbenet – Zaprepaštenje

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Döbbenet             Hervay emlékére   „Ránézett - azt hitte, inteni akar és felé dobott egy égő csikket.”

Zaprepaštenje                 U spomen Hervaija1   „Pogledao ju je – pomislio da mahnuti želi i prema njoj užaren čik bacio.”   1Gizela Hervai (Hervay Gizella 1934 - 1982) je mađarska pesnikinja, pisateljica i prevoditeljka iz Transilvanije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Óvatosan – Oprezno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Óvatosan          Jobb kezében a petróleumos bödönt meg a gyufát vitte, a balban mindössze a szemétkosár volt, lehetetlen hát, hogy ekkor hullott volna ki.        A papírlapot azután találta meg, hogy kidobta a hamut a vödörből, és végigkutatta az égetés helyét.        Már csak ez a két szó állt rajta: „a félelmet”.        Igen, valójában nem akkor, nem, később, s a szél fújhatta ki, hisz a lap széle meg volt pörkölődve, s rajta csak ez a két szó állt.

Oprezno        U desnoj ruci badanj sa petrolejem i šibicu je nosio a u levoj svega korpu za smeće držao te je nemoguće da je baš tada ispalo.      Parče papira tek posle je našao kad pepeo iz čabra već izbacio te mesto izgaranja pretražio.      Samo jedna jedina reč je bila vidljiva: „strah”.      Da, u stvari ne tada, ne, kasnije, vetar je mogao odneti, jer rub stranice bila je opržena i na njoj samo ta jedna reč stajala.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás *** (Latorcza kontinens) – *** (Kontinent Latorca)

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

*** (Latorcza kontinens)        „Létezik a kollektív őrület felé vezető úton egy olyan tisztás, melyen észvesztő kecskebukákat mutat be a társadalmi gonosz pengeéles sziklái között vergődő értelem. ”      - Mire gondolsz? - tudakolták a vérebek.      „Latorczának hívják a vicsorgás övezte félelempatak árterületét. Latorcza kontinens, a nyerítő hidegveríték völgye. ”      Szembe álltak vele. Feltépték mellkasát, kibomló belét marcangolták.      - Figyelj! - vonította a legordasabb, s a feléjük gomolygó gondfelhők irányába pofozta arcát.      Míg a látványba belefeledkezett, szétfeszítették combját, s kihúzták belőle halott gyerekét.      „Hiszen hűlő anyag, nem hús-vér ez a pulya... ”, morzsolgatta a csalódás zsibbasztó mérgét.      Ujjával kitapogatta. „Csupán iszap. ”      Felnyihogó halottja ekkor fél mellét leharapta.      - Édes fiam! - ordított fel a fájdalomtól, majd anyai csecs nélkül maradt kicsinye fejét, mintha az sárpalota tornya lenne, ijedelemhab a rémület ormán, egyetlen mozdulattal lerúgta.      Hahotáztak a latrok, mint sintérek szoktak.

*** (Kontinent Latorca)        „Na putu što prema kolektivnom ludilu vodi postoji jedna takva čistina na kojoj razum između oštrih stena opakog društva mučeći besomučne vratolomije prikazuje.”      – Na što misliš? – pitali su krvopije.      „Latorca se zove plavno područje potoka straha što kezenjem zuba obavijen. Kontinent Latorca, dolina hladnog znoja.”      Nasuprot njoj su stajali. Rasporili joj grudni koš, ispale creva razdirali.     – Pazi! – vrištao je najljući te prisilio njen pogled da prema nadolazeće oblake briga bude usmeren.      Dok joj je pažnja prizorom bila okupirana, noge su joj raširili i iz nje mrtvo dete vadili.      „Pa ta žgadija nije od krvi i mesa, materija je koja se hladi…”, mrvila otrov razočaranja.      Prstima pipala. „Samo je glib.”      Oglasi se njen mrtvac i pola dojke joj odgrize.      – Sine moj! – vrisnula je od bola i glavu bez dojke majke ostalog mališana, kao da je kula palate od blata, pena jeze na vrhu užasa, jednim jedinim pokretom odbacila.      Krvopije su poput strvodera grohotali.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Kényelmesen – Udobno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Kényelmesen   Kényelmesen terpeszkedett langy jázminillatban. – Azért pucoljuk az ablakokat – hallatszott a hangszóróból, hogy Önöknek még könnyebb legyen szemügyre venni a kinti valóságot. A szivárványszínű spongyáktól gyanút fogott. Kirohant. Akkor illesztették az ablakhoz az utolsó tégladarabot.

Udobno   Udobno se smestio te u blagom mirisu jasmina uživao. – Zato vam čistimo prozore – čulo se iz razglas da vanjsku stvarnost još lakše možete promatrati. Kad je spužve boje duge ugledao nešto mu je sumnjivo bilo. Istrčao. Zadnji komad cigle su u prozor baš u tom trenutku stavili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Zenebohóc – Pajac muzičar

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Zenebohóc        Megigazította hátán még egyszer a plakátot, amire elöl is, hátul is vörössel írták fel: CLAUDIA-BOHÓC, majd rápaskolt a fenekére, hogy mehet. Vállára vette a tangóharmonikát, s miközben tárcsázott, a nagy gonddal betanult indulót dúdolta.      - Szükségünk van egy mentőre – mondta.      - Hova? Mikor? Miért? – kérdezte egy hang.      - A Róm a felé vezető országútira, azonnal, szirénázni.

Pajac muzičar        Plakat na što je na prednjoj strani i poleđini crveno napisano: KLAUDIA-PAJAC, na leđima još jedanput je namestio, udario guzicu te može krenuti. Uzeo je harmoniku dugmetara i dok brojeve birao, napamet naučenu koračnicu pevušio.      – Hitna pomoć nam je potrebna – reče.      – Gde? Kada? Zašto? – pita nepoznat glas.      – Na putu što prema Rimu vodi, odmah, uključite sirenu!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Közelről perzsszag – Iz bliza miris paljevine

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Közelről perzsszag        Tarkóig elföldelve. Szemközt vele, felkantározott lovon, tisztes.      - Legyen vége már!      Katona tüzel. Holt dögkeselyű hull elé.      - A te madarad. Rád várt.      Megrántja a zablát a tisztes, felágaskodik a ló.      Orrában a kiégett gyutacs szaga.      - Lőj!      - Szükségünk van rád.      - Legyen vége már!      Katona tüzel. Holt dögkeselyű hull elé.      - A te madarad. Rád várt.      Megrántja a zablát a tisztes, felágaskodik a ló.      Orrában a kiégett gyutacs szaga.      - Lőj!      - Szükségünk van rád.

Iz bliza miris paljevine        Do potiljka je ukopan. Nasuprot njemu, na konju u sedlu oficir je.      – Neka se završi!      Vojnik puca. Ispred njega lešinar pada.      – Evo tvoje ptice. Tebe je čekala.      Povuče uzde, konj poskoči.      U nosu mu je miris izgorelog pripaljača.      – Pucaj!      – Još si nam potreban.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás A trükk – Smicalica

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

A trükk          Dupla adagot tett a tűzre. Cigarettája már parázslott a bőrfotel előtti asztalkán. Izgatottan olvasta le a feliratot: „Szerelem Rómában”.      Az első képsor után rájött, hogy a filmet már vetítették. „Ügyes trükk - gondolta - beadni ugyanazt más címmel!” Felállt, hogy kikapcsolja a tévét.      Kicsapódott az ajtó, hideg töltötte meg a szobát.      A gombot hiába nyomkodta, a készüléket elzárni nem lehetett.      „Még egyszer? Azt már nem!” - döntött. Ám ekkor visszarántották a fotelbe.

Smicalica             Još više je naložio. Cigara mu je na stolu ispred kožne fotelje gorela. Natpis uzbuđeno čita: „Ljubav u Rimu”.        Nakon prvih kadrova sinulo mu je da su taj film već projicirali. „Vešta smicalica – pomislio je – isti film sa drugim naslovom prikazati!” Ustao je da televizor isključi.        Vrata su se širom otvorila, sobu hladan vazduh ispunio.        Zalud se trudio aparat nije mogao isključiti.         „Još jedanput? E, to nikako!” – odlučio je. Ali su ga u istom trenu nazad u fotelju gurnuli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Még kettő – Još dva

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Még kettő         „Iszonyatos!”, kiáltotta, de azért égetett még egy lyukat a saját bőrébe.       „Már nem is olyan éles a fájdalom.” Szippantott újra. „Nem érzem .” Mialatt a mellét tetoválta, igyekezett tökéletes füstkarikákat eregetni.      „A tükröt”, gondolta; felállt, és behozta a fürdőből. Új Kárpácira gyújtott, s úgy helyezkedett, hogy láthassa önmaga arcát. „Perverz vagyok?” Újabb szippantás. „Befalaztak, az talán kóser?”      „Még két slukk.” Szeretett volna nyugodtnak megmaradni, ámde egész belseje remegett. Leseperte az asztalról a tükröt. Eloltotta a villanyt. A vörös gömb egyre növekedett.

Još dva           „Užasno je!”, viknuo, ali je još jednu rupu u vlastitu kožu upekao.        „Bol više nije ni tako oštar.” Ponovo je šmrknuo. „Ne osećam. ” Dok je grudi tetovirao prave kolutove dima pokušao praviti.         „Ogledalo”, pomislio je; ustao i iz kupaone uneo. Novu cigaru je palio i tako se smestio da vlastito lice videti može. „Jesam li perverzan? ” Ponovo šmrknuo. „Uzidali su me, da li je to ono pravo? ”      „Još dva puta šmrknuo.” Voleo bi da ostane smiren ali čitavo telo mu je drhtao. Ogledalo je na pod bacio. Svetlo ugasio. Crvena kugla sve veća je postala.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Még inkább – Pre svega

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Még inkább        A vak: - Lehet itt olajbogyót vásárolni, kérem szépen?      Bele a pofájába: - Itt beretvát! Kiváló svéd acél.      - Búzalisztjük van-e? - kérdi megszeppenve.      - Patkányméreg! Megteszi különben a penge is. Csuklónál az ütőeret.      Cérnahangon: - Hol vagyok?      Cinikus cincogás: - Még inkább: miért?      - Sajnállak, fiam, hova lett a hited?      - Sose törődjék vele, öregapám!

Pre svega        Slepac: - Molim vas, prodajete li ovde uljane bobice?      Vičući u lice: - Ovde britvu! Vanredan švedski čelik.      - Imate li pšeničnog brašna? - pita preplašeno.      - Otvov za štakore! Inače i oštrica je prihvatljiva. Arterija kod ručnog zgloba.      - Jedva izustio: - Gde sam?     Cinično: - Pre svega: zašto?      - Žalim te sine, gde ti je vera?      - Neka vas to ne brine, starče!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Statiszták – Statisti

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Statiszták        Patrick sápadtan: - Valaki kiált.      Az ügyelő idegesen pillantott felénk.      - Nem mozdulsz - súgtam. - A te helyed itt van.      Megadóan bólintott, mit sem törődve azzal, hogy tócsa gyűl a kosztümére löttyent festékből.      - Valaki kiált - szóltam.      - Képzelődsz - válaszolta Patrick, s kipirult arccal lépett a színpadra.      Amint onnan visszaérkezett, ajka mozgott, közel hajoltam hát, hogy halljam, mit mond. Öreg volt vagy kiégett, arcába a festék mély árkot mart.      - Valaki kiált - rebegte.      Legyintettem, hogy képzelődik, ám megpillantva magam az oldalt elhelyezett tükörben, megrémültem: éppen nyitottam a szám.      „Én vagyok az, aki...”

Statisti          Patrik probledelo: - Neko je poviknuo.        Dežurni je nas nervozno pogledao.      – Ne pomeraj se – šapnuo. – Mesto ti je tu.        Pomirljivo je klimnuo glavom te da na njegov kostim pala boja se tamo gomila nije ga uzbuđivala.        – Neko je poviknuo – rekao sam.        – Izmišljaš – odgovorio je Patrik i na binu rumenim licem stupio.        Čim se vratio, usne su mu titrale, pa sam mu se približio da čujem šta kaže. Star je bio ili opržen, boja je u njegovo lice duboku brazdu dubila.        – Neko je poviknuo – mrmljao je.        Odmahnuo sam, fantazira, ali u stranu postavljenom ogledalu sebe ugledavši, prestrašio se: baš sam usta otvarao.        „Ja sam taj, koji…”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás ZSŐ – ON

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

ZSŐ        - Innen indulsz - rendelkezett a Mester. Krétával megjelölt egy pontot.      -Nem tehetem - válaszolt Mario. Ezekhez a deszkákhoz vér tapad!      - Az előadás érdekében - erősködött. - Különben is kinek a vére?      - Az enyém - szólt Mario, miközben tenyerével eltakarta a szemét. Mester: - Bekapcsolni a reflektorokat.

ON          – Odavde kreneš – zapoveda Majstor. I tačku je kredom označio.      – Ne mogu – odgovorio je Mario. Za ove daske krv se lepi!      – U cilju predstave – uverava. – Uostalom čija je krv?      – Moja – reče Mario, dok sa dlanom oči prekrio. Majstor: – Reflektore bez odlaganja uključiti!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Arra – Onuda

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Arra        Arra lehet?      A folyón nem kelhet át.      Mit szólsz, megpróbálja?      Meg.      Megnézem!

Onuda        Može li onuda?      Preko reke ne može.      Šta misliš, hoće li pokušati?      Hoće.      Pogledaću!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Bukarest '86 – Bukurešt '86

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Bukarest '86      - Miért szirénáznak?      - Kerek órája várom a 4-est.      - Hogy miért? Ez itt áll egy életen át és bambán!      - Kimondom én! FÉLELMÜKBEN VÁLTOZNAK GILISZTÁKKÁ, ELNÖKI LIMUZINOK SUHANNAK KERESZTÜL TESTÜKÖN, visít a sötét.

Bukurešt '86        – Zašto su se sirene oglasile ?      – Četvorku već čitav sat čekam.      – Zašto li ? Ovaj tokom čitavog života tu stoji i blene!      – Ja ću reći! OD STRAHA U GLISTE SE PRETVARAJU, PREKO NJIHOVIH TELA LIMUZINE PREDSEDNIKA PRELAZE, tama vrišti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Gergely Tamás Tehetetlenül – Bespomoćno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tehetetlenül          Az ajtóhoz ugrott, amikor észrevette, hogy azt az ár sarkából feszíti fel. Hitt abban, hogy testével megállíthatja a rátörő zuhatagot.        Amint rájött, hogy arra egymaga képtelen, hátrafordult, hogy segítség után kiáltson.        Riadt tekintetét fájó rikoltásával egybemosta, ahogy széttörve-átlyuggatva, mielőtt megsejthette volna, cafatokban sodorta, rádöbbent volna, hogy az áradat feltartóztathatatlan.

Bespomoćno        Kad je primetio da tok vode vrata  iz temelja obija tamo skočio. Verovao je da će bujicu vlastitim telom, svojom snagom može zaustaviti.      Kad je došao do saznanja da za to sam nije sposoban, nazad se okrenuo da bi pomoć pozvao.      Pre no što je mogao naslutiti, shvatiti da je bujica nezadrživa, već je bio razbijen, prorešetan, njegov prestrašen pogled se sa bolnim uzvikom stopio.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.