Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Angyalszárny Vadmalac mindig is angyalszárnyat
szeretett volna. Kompromisszumot kötött magával: angyalszárny legalább, ha
már angyal nem lehet. Most meg adódott egy alkalom. Létrán jutottak el a Fennvalóhoz,
illetve ahhoz, aki az angyalszárnyakat osztogatta, s már Vadmalacon volt a
sor, de kiderült: zálogot követelnek. Vadmalac zavarodottan néz körbe. – Add a lelked – mondja erre a komája. –
Ilyenkor az illik. Ott szorong a létrán alatta, tuszkolja
felfele, mert mögöttük népes sereg. Visszafele nem lehet a létrán, onnan meg
csak szárnyalva. – De ha leszakad rólam – ellenkezik
Vadmalac – vagy mint Ikarosznak, megolvad… – Kérem a következőt – hallatszik
fentről egy hang.
|
Anđeoska krila Vepar je oduvek čeznuo
da ima anđeoska krila. Sam sa sobom se nagodio: ako već anđeo ne može biti
makar da anđeoska krila ima. Sad je stigao pogodan momenat. Lestvama su stigli do
Svevišnjeg odnosno do onoga koji je anđeoska krila delio. I Vepar je stigao
na red ali se na njegovo zaprepaštenje ispostavilo: traže zalog. Vepar je zbunjeno gledao. – Daj svoju dušu –
reče mu jaran. – U takvim prilikama to priliči. Ispod njega se stiska,
prema gore ga gura jer je iza njih red dugačak. Nazad na lojtri nije
moguće a od tamo samo krilima. – A šta onda ako se od
mene odvoji – protivi se Vepar – ili se kao kod Ikara jednostavno otopi… – Molim sledećeg –
čuje se jedan glas iz visine. Prevod: Fehér Illés
|
Izvor: autor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése