Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Tótágas Vadmalac
különös pózban találta a komáját: két kezén állt, fejjel lefele. – És ezt
mért csinálod? – kérdezte, amikor látta, hogy barátja, komája, elvtársa nem
cigánykereket vet, hanem ez a természetes testtartása. – Barátom,
az egész világ tótágast állt, miért pont én maradnék ki? A végén már
kenyérjegyhez sem jutok. Meg hát van egy fiam, az egyetemre nem vették fel,
vásárolok neki egy trafikot… – De hát a
fejed? – firtatja tovább az ügyet Vadmalac – nem lesz abból baj, hogy a vér a
fejedbe tolul? Már most olyan, mint egy hámozott cékla…? – Ne se
törődj – válaszol a koma, majd a lábunkkal gondolkozunk. Az én bakancsom
különben 44-es.
|
Naglavačke Vepar je svog jarana u neobičnom stavu našao:
na dve ruke, glavom prema dole. – Zbog čega to sad radiš? – upitao je videvši
da njegov prijatelj, kum, drugar ne cigansko kolo baca nego je to njegov
prirodan položaj. – Prijatelju, čitav svet naglavačke
stoji, zašto bi baš ja izostao? Na kraju ni bon za hleb neću dobiti. Usput
imam i jednog sina, primili su ga na fakultet, kupit ću mu jednu trafiku… – Ali tvoja glava? – zapitkuje dalje
Vepar – nećeš imati problema zbog toga što će ti krv preplaviti glavu? Već je
i sad takav kao da je oljuštena cvekla…? – Ma
ne brini – odgovaja jaran, sa nogama ćemo razmišljati. Ionako nosim cokule broj
44. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás: a szerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése