Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
Meg még
Ezek a napok, mikor minden olyan
normális.
Nem történik semmi más, mint az élet, halad
saját
kerékvágásában, könnyen feledhetőn -
ezek a napok a leggyanúsabbak. Este,
mikor már összes kések helyükön pihennek
eltörölgetve, és a naplóban is csupán
egy szűkszavú bejegyzés jelzi, hogy ez
a
nap is megtörtént, este - jön valami
minden békén túli sziszegés és recsegés.
Nem hallucináció, nem a lélek partjának
csobbanása. Tisztán hallani, még csak
fölülni, sem fülelni nem kell hozzá:
sziszeg és recseg mindaz a szép és jó,
amiről megint elhittem, hogy lehet -
És az ágy melegsége egy pillanat alatt
kihűl, és a sötétben remegő kézzel
arcomhoz érek: megvagyok-e még?
Mert ma, most is csak az történt, mint
mindig: hogy nem haltam meg még!
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro
Pannonia, Pécs 2000.
Još uvek
Ovi dani, kada je sve tako uobičajeno.
Ništa drugo se ne dešava, samo život u vlastitoj
kolotečini teče, lako zaboravljivo –
ovi dani su baš sumnjivi. Uveče se
kad svaki nož na svom mestu obrisano
odmara te u dnevniku tek
jedna kratka beleška označava da je
i taj dan prošao, uveče – iznad svakog spokoja
nekakvo siktanje, škripanje stiže.
Nije halucinacija, nije pljusak obale
duše. Jasno se čuje, ne treba
niti ustati, niti osluškivati:
sikće i škripi sve ono lepo i dobro
o čemu sam poverovao da je moguće –
I toplina kreveta se u momentu
ohladi, u mraku lice drhtavom rukom
dotičem: postojim li još uvek?
Jer danas, sada se sam to desilo kao
neprestance: još sam živ, još uvek!
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése