Méhes Károly Halálszem – Oko smrti

  

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Halálszem    Persze, kitörött,  és persze sírok.  A szem elveszhet,  a pillantás soha.        *    Kék ég a szem.  Kéken ég a szem.  Kék égen a szem.    Kék a világ egészen.        *    Szépek a lehunyt  szemű emberek.  Nem tudom, mért  félünk a haláltól?

Oko smrti   Naravno, slomljeno je, i naravno, plačem. Oko može da se izgubi, ali pogled nikada.   *   Oko je plavo nebo. Oko plavo gori. Oko je na plavom nebu.   Svet je skroz u plavom.   *   Ljudi sa zatvorenim očima su lepi. Ne znam, od smrti zašto se bojimo?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Másik táj – Drugi predeo

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Másik táj   A táj nem tárgy,  hanem a lelke valaminek,  sokszínű, mint a vágy,  mi folyton hazalibeg,  mert egy sötét szoba  mélyén történik  amúgy az összes ostoba  álom, miközben nénik  ülnek a konyhában kint  s kezük ölükbe ejtik;  a fák, az édes dombok  suhanva járnak-kelnek,  s míg hallgatom a sodronyt,  elképzelem a reggelt,  vénséges szájak átka  átröpít egy másik tájba.

Drugi predeo   Predeo nije predmet, duša je nečega, višebojna, kao čežnja što se stalno doma vraća, jer inače svaki glupi san se na dnu neke tamne odaje odvija, dok bake vani u kuhinji sede i ruke im u krila padaju; slatki brežuljci, drveće brzo prolaze te dok žice slušam jutro zamišljam, kletve ostarelih usta u jedan drugi predeo me bacaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Olyan az ember – Takav je čovek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Olyan az ember   Olyan az ember  mint a pitypang  ráfú a szél  s máris nincs-van    * * *    A szemem már üres  az álom a szelekről szól  csontjaimat felkavarja  egy-egy lökésszerű  emlékezés    * * *    Barnás foltot képzelek el  az az én szeretett otthonom  kicsit távoli de sugárzón meleg  nem tudom mért gesztenyét dobok  arrafelé hátha csörren az avar

Takav je čovek   Čovek je kao glogovica stiže vetar i već ga nema   ***   Oko mi je već prazan san o vetrima priča kosti mi sećanje nalik zamahu uzburka   ***   Braunkastu mrlju zamišljam moj omiljeni dom je u daljini je ali toplinom zrači kesten u tom pravcu zašto bacam ne znam zatreperiće možda šušanj   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Két tenger – Dva mora

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Két tenger   (Alattam)    Tudta, amit feltételeztem róla,  megmutatta ki ő s én ki vagyok.  Úgy tűnt, egymással játszunk,  a pénzemért habos, langymeleg  szolgáltatást kapok. Aztán kettő  villanás: mikor a fiam eltűnt,  s kerestük, már másképp néztem  felé; végül elrabolta hullám-kezével  a szemüvegemet. Nehogy azt  higgyem, olyan élesen látom  a világ dolgait, s tudom,  mi édes, mi sós.      (Felettem)    Vihar után, nem tudom mi  történt az éggel. Láttam  a borzolt habokat,  a horizont mögötti horizontot,  lefelé lógott a világítótorony. Csöndes volt, világító kék és  arany, hívogatóbb minden  utazási prospektusnál.  Olyan part, ahová jó  lenne megérkezni. Menj-ország.  És zöldre váltott a lámpa.

Dva mora   (Ispod mene)   Znao je o njemu šta pretpostavljam te pokazao ko je on i ko sam ja. Činilo se da se igramo, za svoje pare penušavu, mlaku uslugu dobijam. Onda dva bleska: kad mi je sin nestao i tražili, prema njemu drugačije sam gledao: na koncu svojim rukama talasima naočale mi zgrabio. Da slučajno ne poverujem da svet baš oštro vidim i znam šta je slatko, šta je slano.     (Iznad mene)   Posle vihora sa nebom šta se dogodilo ne znam. Video sam raščupanu penu, horizont iza horizonta, svetionik se prema dole visio. Tih je bio, plavo i zlatno svetlio, od svakog prospekta milije prizivao. Obala je takva gde bi prispeti prijatno bilo. Idi-raj. I boja lampe se u zeleno promenila.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Tán mégis – Možda ipak

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Tán mégis
 
Ugyanaz az utca volt, mint az első
 alkalommal, tizenkét évet öregedett az aszfalt,
 ugyanennyit a házak, azóta, hogy öcsémmel
 egy nyári délutánon órákon át kerestük
 a hírneves kocsmát, igaz, ráérősen kódorogva
 a klinikák tömbjében, elvegyülve a szökésben
 lévő, csíkos pizsamás betegek között. Most
 ősszel, sötétben, hidegben azonnal odataláltam,
 learatván az elismerést, amiért így otthon vagyok
 annyi idő után, hisz tudjuk, minden megváltozott.
 Azt feleltem erre, ugyanazok a kukák és autók
 állnak itt, és a sarki non-stop boltban meleg
 kólát vettem köhögős fiamnak a gyógyszer beszedéséhez.
 Amíg ebben az új, koránt sem sörözős egységben
 az új pénzzel fizettem, azt kezdtem el mondani,
 hogy a látszat ellenére én rettenetesen el vagyok
 tévedve, mert egy jól ismert emlékbéli hely
 rettenetes veszélyeket rejt, úgy téveszt meg,
 ahogy csak egy szerető tud, puszta kézzel nyúl
 a nyílt színen dobogó puszta lélek mélyére.
 Bizony ám, ez a nagy jaj, mikor régi sötétek
 csapnak össze újakkal, mialatt a főtér macskaköve
 beugrik a kabátzsebbe, az emlék-sorsot választva.
 Ott aludtunk a múzeum melletti kis park fái
 fölött, ahol valaha fájós lábbal csak néztünk
 magunk elé, s röhögtünk mindenkin, ki arra járt.
 Mikor éjjel felébredtem, s füleltem az idők
 alagútjain száguldozó szuszogásokat körülöttem,
 hideg lábbal és hideg ésszel arra kellett
 jussak, tán mégis a végtelen szilárdságú álom
 tartja össze a világmindenséget. És akkor
 minden jól van, minden megvan, a helyén van.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Možda ipak
 
Ulica je ista bila kao prvom
prilikom, pločnik je dvanaest godina stariji,
isto toliko i kuće, od onda kad smo sa bratom
jednog letnog popodneva znamenitu krčmu,
da, između blokova klinike i bolesnicima koji
su u prugastim pidžamama u bekstvu bili,
dokono lutajući satima tražili. Sad
u jesen, u tami, hladnoći odmah sam našao,
priznanje pribirajući, jer sam i nakon toliko
vremena kod kuće, ta znamo, sve se promenilo.
Na to sam odgovorio, isti kontejneri i auta
stoje tu i na uglu u non-stop prodavnici
bolesnom sinu toplu kolu kupio da bi lek popio.
Dok sam u toj novoj jedinici, koja na pivnicu nikako
ne liči, sa novim novcem platio, počeo pričati
da uprkos prividu ja sam i te kako zalutao
jer jedno dobro poznato mesto u sećanju
užasne opasnosti krije, tako te prevari
kako te samo ljubavnica zna, u dubinu gole duše koja
na otvorenoj sceni kuca golom rukom prodire.
Zaista, velika je muka kad davnašnji mrak se
sa sadašnjim sudari dok kaldrma glavnog trga,
birajući sudbinu uspomene, u džep kaputa skoči.
Tamo iznad drva malenog trga pored muzeja
spavali gde smo nekada bolnim nogama samo
ispred nas gledali i svakog prolaznika ismejali.
Kad sam se noću probudio te u tunelima vremena
jurnjavu disanja što se oko mene odvijalo
osluškivao, hladnim nogama i razumom
došao do saznanja da svemir možda ipak
beskonačno tvrd san drži zajedno. I tada je
sve dobro, sve postoji, sve je na svom mestu.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Lower East Side, eltévedtem – Lower East Side, zalutao sam

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Lower East Side, eltévedtem   A napos délelőtti utca félelmetes. A nagy író kis íróként itt járt volna? Ládákban rohadó gyümölcs, a borbély zárva, minden létezés hiábavalósága, az aszfalt repedései mentén. Belátni egy üres iskolába. Hihetetlen mennyiségű tábla: Zárva, Elköltözött, Eladó. Mint egy befoghatatlan rádióadó, csak távoli surrogást közvetít. És én, aki először járok itt, egyszerre bénító fájdalmat érzek, hiába csöppent a nap rám mézet, mardos, hogy tessék, mindennek vége. Majd taxit fogok. Várnak ebédre.

Lower East Side, zalutao sam   Zastrašujuća je prepodnevna sunčana ulica. Ovde su i velikani kao mali pisci koračali? U sanducima trulo voće, brijačnica je zatvorena, niz napuklina asfalta je uzaludnost svakog postojanja. Vidi se unutrašnjost jedne škole. Neverovatan broj ploča: Zatvoreno, Preselio se, Na prodaju. Kao predaleka radio stanica, tek nekakav šum emitira. A ja, koji sam ovde prvi put, odjedanput bol šta koči osećam, sunce na mene med uzalud kapa, grize, evo, svemu je kraj. Taksi hvatam. Na ručak me čekaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Június – Jun

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Június   Belefúlni a zöldbe belehalni a nyárba elolvadni a melegben vagy inkább büntetésül élni tovább   Egy bot amint eljátssza egész életedet Egy fény amint pukkanva kihuny Egy arc amint a távolba csobban   A pályán egy vagon pipacs és egy tartálykocsinyi égbolt vesztegel

Jun   U zeleno se utopiti u leto umreti u vrućini se rastopiti ili rađe za kaznu dalje živeti   Jedan štap ti čitav život odsvira Jedan zrak svetla uz prasak nestaje Jedno lice u daljinu pljusne   Na tračnici vagon bulke i komad neba u cisterni kopni   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Mi a tavasz? – Šta je proleće?

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Mi a tavasz?   Én is költöző vagyok. Nem madár, még csak a képzelet szárnyán se, egyhelyű, de mégis. Valaki más érkezik belém, akinek nagyon megörülök. Az égről lerántanak egy fáradt fóliát, a fények összevesznek rajtam. Hihetetlen, hogy mindez folytatás, a sötét és a hideg egyenesen leszármazása. Egy bokor fényes ágát, mint a kisbaba ujját, morzsolgatom.

Šta je proleće?   I ja se selim. Ne kao ptica, niti na krilima mašte, u jednom mestu, ipak. Neko drugi stiže u meni, kome se zaista obradujem. Sa neba umornu foliju skidaju, svetla se na meni svađaju. Neverovatno je da je sve to nastavak, direktno poreklo mraka i hladnoće. Svetlu granu jednog žbuna poput prsta novorođenčeta trljam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Romantika – Romantika

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Romantika   Mi történhet még? Nyugat felé pislogott, lássa, mint alvad, lesz egyre hamarabb sötét. Kiment fázni kicsit a kertbe. Igaz, embert még nem ölt, de vert puszta kézzel gyereket, és az majdnem ugyanaz. A fénycsíkok, igen, azok tudják mi a dolguk, nem akarnak mást, mint a rájuk szabott pillanatban felvillanni! Persze így könnyű, gondolta, ezer éve is fel- villantak, s megtehetik majd ezer év múltán is. Közük nincs a romantikához.

Romantika   Šta još može da se desi? Prema zapadu škiljio da vidi kako se zgruša, tama uskoro će se spustiti. U vrt je izašao da malo zebe. Istina je čoveka još nije ubio ali deteta golim rukama tukao a to je skoro isto. Zraci svetla, da, oni znaju šta je njihov posao, ništa drugo ne žele, no u zadanom trenutku sevnuti! Naravno, mislio je, tako je lako, i pre hiljadu godina su sevnuli i nakon hiljadu godina isto mogu uraditi. Sa romantikom veze nemaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Méhes Károly Sátorok balladája – Balada čadra

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Sátorok balladája   Eltűnik a sikátor mélyén. Csak megy utána. Ötszáz éves kövek, valami rossz ajtó. Beképzelt pojáca. Mindig felnéz, ha bizonytalan. Azok az idegen hegyek, hiába kékebbek, mint az ég. A talpa viszket, a keze remeg. Hideg testében a vér. Miféle körmenet? Kancsal Madonna, megáll az ész. Talán holnap, holnapután. Igen, igenis: fél. Nem létezik az egész. A hold is beteg, sárga, néz rá bután. A szerelem, persze, a vajákos vegyész. Számíthatott volna erre. Az álom kelepce, hallani, pereg a mész. A rosszban is minden mindenre rímel: ugyan, merre mész? A sikátor végén a rabul ejtő csönd. A hegyek, a szemed. Régóta vártuk önt. Legyen, ki eltemet. Egy gödör, egy kis mész megint. Hányszor akarta, hogy más legyen. De nem idegen kéz, ami földet hint. Sehol egy kántor. Hogy feledné a kínt.

Balada čadra   Nestaje na kraju sokaka. Tek ide za njom. Petsto godina stare stene, nekakva stara vrata. Umišljen pajac. Uvek gore gleda kad je nesiguran. Ona strana brda zalud su od neba jače plave. Tabane su mu svrbe. ruke drhtaju. Krv u hladnom telu. Kakva povorka? Razroka Madona, pamet stane. Možda sutra, prekosutra. Da, da: plaši se. Čitav ne postoji. I mesec je bolestan, žut, tupo gleda. Ljubav je, naravno, sujeveran hemičar. Na to mogao bi računati. San je klopka, čuje se, otpada žbuka. I u lošem sve na sve rimuje: ideš li, kuda? Na kraju sokaka je tišina koja osvaja. Brad, tvoje oči. Odavno smo vas čekali. Da bude neko ko će nas sahraniti. Jedna jama i malo kreča. Koliko puta je hteo, da neko drugi bude. Ali ruka koja zemlju baca nije strana. Kantora nigde. Da patnju zaboravi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Egy ember – Jedan čovek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Egy ember   Fél nyolc van, ez már a második söröm, könnyű lenne azt mondani, nekem már csak ez az öröm, pedig nagyon nem is. Van, hogy fogom, összesöprök, segítek kartonozni a vietnáminak, talán mert akármi van, mindig mosolyog. Amúgy az egyes peronon vagyok, ilyenkor oda érkeznek be az iskolás csajok, őket bámulom. Legalább nem zavarja őket egy elhasznált alak, sörrel a kezében, nem álmaik álma. Hát ja. Aki itt velük szemben áll ma, csak néhány milliárdnyi molekula csöndes haláltánca. Állok a peronon, kiszabadulva az aluljáróból, bele a tavaszba. Állok, nem megyek sehová és nem várok senkit. Iszom egy harmadik sört és majd egy negyediket is. Délután a csajok hazamennek. Másodikra, aztán harmadikra találok csak be a szemetesbe.

Jedan čovek   Pola osam je, to je već drugo moje pivo, bilo bi jednostavno reći, za mene samo to donosi radost, a baš i ne. Koji put se udostojim, pometem, jednom Vijetnamcu pomažem, možda zato, jer šta god je uvek se smeška. Inače sam na prvom peronu, zgodne učenice tamo u to doba stižu, njih promatram. Bar jedan istrošen pojedinac ih ne maltretira, inače u ruci sa pivom ni ne primećuju ga. Ma da. Ko tu, danas, nasuprot njih stoji tek je tih samrtni ples nekoliko milijardi molekula. Stojim na peronu, iz podvožnjaka oslobođeno, ravno u proleće. Stojim, nigde ne idem i nikog ne očekujem. Popijem treće pivo i četvrtu ću. Popodne učenice kući idu. U smećaru se u drugom, pa u trećem pokušaju smestim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Percnyi pontossággal – Sa strogom tačnošću

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Percnyi pontossággal
 
Megérkezik, ez annyit jelent: most épp ott van,
leül, mered maga elé, férfi létére kötöget,
egy kontyos asszony néz be hozzá,
fojtott, rekedt hangon mondja: Szörnyűség.
 
Aki azt hangoztatja, lassan telik az idő,
aki panaszkodik, hogy repülnek az évek,
mind hazudik. Olyan ez, mint a szakáll:
növekszik, levágják, növekszik.
 
Egy kakaóbarna szobában
az óraütéseket és a lassú cippzár-
zizzenéseket nagyon pontosan
egészítik ki a sóhajok, amik szintén
percnyi pontossággal szállnak el.
 
Ott van vagy ott volt, teljesen mindegy,
ha megérkezett, többé nem tud elutazni.
A kontyos asszony ujjára tekerinti
a szakáll hosszú szálait, mint a fonalat.
 
Aztán elhangzik egy bádogkongású szó,
miközben némi zene szűrődik a ványadt
tapéta mögül. A hideg, száraz kéz
végtelen hosszúságú sálat hajtogat,
olyan, mint a rétes.
 
Felnéz, rikoltásszerűen nevet,
a kezek összefonódnak.
Valami kiborul, valami legurul
az asztalról, valami eltörik,
valami esni kezd az égből.
 
Sötét van. Egy-egy roppanás,
mintha tűzben égne minden. Ha
a testük átvenné azt a mozgást,
ahogyan a szívük ugrál, őrült,
halálos táncba kezdenének.
 
Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.
 
 
Sa strogom tačnošću
 
Stiže, a to znači: baš sad je tamo,
seda, ispred sebe gleda, plete a muškarac je,
žena sa punđom ga gleda,
prigušenim, hrapavim glasom kaže: Užas.
 
Oni koji naglašavaju, vreme sporo teče,
koji se jadaju da godine lete,
ama baš svi lažu. To je kao brada:
raste, podrežu, raste.
 
U jednoj kakaobraun sobi
udarce sata i sporo šuštanje
ciferšlusa uzdasi što takođe
sa strogom tačnošću odlete
vrlo tačno dopunjuju.
 
Tamo je ili je tamo bio, sasvim je svejedno,
ako je stigao otputovati više ne može.
Žena sa punđom duge niti brade
poput nekog vlakna na prst mota.
 
Posle čuje se reč šta poput pleha zvoni,
dok neka muzika iza trošne tapete
prodire. Hladna, suva ruka
beskonačno dugačak
savijači sličan šal savija.
 
Gore pogleda, drečanju slično se smeje,
ruke se isprepletu.
Nešto se prevrne, nešto sa stola
se kotrlja, nešto se razbije,
nešto iz neba počinje padati.
 
Tama je. Po koji prasak,
kao da sve vatra guta. Ako bi
im tela ono kretanje, kako
njihovo srce skače, preuzela, sulud,
smrtonosan ples bi započeli.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly: Konkrét eset – Stvaran događaj

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Konkrét eset   Bejött az utolsó is a fürdőszobából, ahol kezet mosott, lekapcsolta a villanyt, a helyére ült. Megvoltak mind, a nyolc gyerek. Anya össze- kulcsolt kézzel ült, de nem imádkozott, nem szokott. Végignézett rajtuk, némán. Ilyet se szokott. Valamit mondania kell. Apátok… beteg. Nem lesz több kistestvéretek. Nem értette, honnan szedte ezt. (Persze, hererák. Holnap kezdik a kemoterápiát.) Volt vajas kenyér, zöldpaprika. Sonka. Faltak a kis buták. Mohón, hátha valakinek nem jut elég. Pedig volt egy üres tányér, üres szék. És szemük sarkából lesték anyát: Megvette s meg se kóstolja a vacsorát?

Stvaran događaj   Iz kupatila gde su ruke prali i zadnji se vratio, svetlo ugasio, na svoje mesto seo. Svi su na broju bili, osmoro dece. Majka je sklopljenim rukama sedela, nije se molila, obično nije. Pogledala ih je, nemo. Obično nije se tako ponašala. Nešto bi reći trebala. Otac… bolestan je. Braće, sestara više nećete imati. Nije shvatila odakle joj je to. (Naravno, rak mošnice. Hemoterapiju sutra počinju.) Bilo je hleba sa puterom, zelene paprike. Šunke. Žderali su mališani. Pohlepno, možda neko će uskraćen biti. A bio je jedan prazan tanjir, prazna stolica. I iz prikrajka majku su pratili: Kupila je a večeru ni kušati neće?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly: Szeptember végén hát persze – Koncem septembra naravno

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Szeptember végén hát persze   Orrom a függönybe fújom nézem a májfoltos kezű őszt amint turkál a lombok között a lugasban ott csücsül a madárijesztő bácsi arca csíkos nájlonzacskó fölötte az indákra akasztott tükördarabok dobálják a fényt ahogy a szellő táncoltatja őket a nap ami már fél négykor oldalról tűz tényleg olyan mint a tűz mint ami még megmutatja mire képes még nem hallgatag hideg fény még hadonászik még kurjant aranyapám! és a vállamra borul így állok szinte időtlenül holott lenne dolgom temérdek de érzem minden más-csinálás lenne a fontossal szemben fontoskodás megmoccanni ócska menekülés a nap már a kopaszodó meggyfa mögül mutogat rám te te ott és tényleg aranyba foglal hunyorognom kell fénykönnyek jönnek de nem hunyom be a szememet csak megtörlöm a függönybe

Koncem septembra naravno   Nos u zavesu duvam gledam jesen kako pegavom rukom između lišće čeprka u seniku čika strašilo ptica tumara lice mu je prugasta najlonska kesa svetlost kako ih vetar razigrava iznad na vitice vezane komade ogledala bacaju sunce što već u pola četiri sa strane gori stvarno izgleda tako kao da je vatra šta još pokazuje na šta je sposobna još nije šutljiva hladna svetlost još mlatara još klikće zlatno oče moj! i na ramena mi se nastani ovako stojim skoro bezvremeno iako bi posla na pretek imao ali osećam sve bi kvazi čin bilo nasuprot važno tek nešto pokrenuti se običan beg je sunce već iza ogoljele trešnje na mene pokazuje ti ti tamo i stvarno u zlato me obavija žmirkati moram polu suze dolaze ali oko ne sklapam samo u zavesu obrišem     Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Szemem tárva – Oči su mi širom otvorene

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Szemem tárva   Kilincset szopogatok miközben azt súgja egy felhőarcú szépség "A boldogság cipellője csak ránézésre könnyű" és cuppanós hangot ad "Így cuppan a sár" és hozzáteszi még "Barátocskám"   Álmodni néha keserves feladat repülsz az igaz de cserébe levágják mind a két karodat   És szemem egyszerre kitárva   A sárga őszi levelek úgy tudnak világítani mint ezernyi lámpa

Oči su mi širom otvorene   Dok kvaku sisam lepotica licem oblaka mi sledeće šapuće "Cipela blaženstva je samo na izgled lagana" i glas zvučnog poljupca pusti "Blato odaje takav glas" i još dodaje "Prijatelju moj"   Sanjati koji put gorak zadatak je da letiš ali za zamenu obe ruke ti odrežu   I oči su mi odjedanput širom otvorile   Žuto jesenje lišće poput hiljadu svetiljki može svetliti   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Hát milyen tavasz ez – Pa kakvo je to proleće

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Hát milyen tavasz ez   Egy virágzó roncstelep rozsdát virágzó törött rugók és meghajlott vasak csillogása Felszalad az út a dombra ösvény visz a templomig nincsen neki orgonája de annál több a bokra kint a fodros zöldben lila felhők kőkeresztekből a sor korhadt padon révedezünk s lelkünk látványt abrakol Nincsen nálam jobb lator! Mi messze van az lesz közel Velképopovicky Kozel egy kilátás mi belátható nem kérek sört nem bizony szemed-sarka-könnyt iszom A roncstelepet bezárom és megmosom a kezem Elindulok oda ahol régóta vagyok Végleg megérkezem.

Pa kakvo je to proleće   Skladište olupina u cvatu slomljene opruge rđom cvetaju sjaj iskrivljenih gvozdenih stubova   Staza se do vrha brežuljka pruža puteljak vodi do crkve orgulje nema ali tim više žbuna vani u naboranom zelenilu ljubičasti oblaci red od kamenih križeva na truloj klupi maštamo duše naše prizorom se hrane   Od mene nema bolje bekrije!   Što je daleko to će biti blizu Velkepopovicki Kozel pregledan vidik pivo ne želim zaista ne iz tvog krajička oka suzu pijem   Skladište olupina zatvaram i ruke perem Krećem tamo gde sam odavno Za sva vremena stižem.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Tortaszínű ma az ég – Danas boja neba je torta

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Tortaszínű ma az ég   Tortaszínű ma az ég A sárga piskóta között Téli naplemente-lekvár Milliónyi süteményes villa döfi Az alját a töltések mentén   Mint egy cukrászdában Jóval zárás után utcai fényben Amikor az angyalok krémeseznek És halkan csöpög a felmosó mop Az élet nem fenékig nagyon ronda   Majd elmegyünk egyszer oda Hiába hogy járásunk olyan Mint a lemez ami ugrik Lehet az vidám szökellés Sok-sok szaloncukorpapírt Ejtünk el magunk után Egyre magasabbról eregetve   A kezed is puha felhőszerű Hozzád bújok a tested ég A téli tejszínhab ha olvad Finomságos kenőcs-ragacs Minket inkább összeragaszt   És odalent meg nonstop bolt nyikorgó ajtaján kilóg egy sajtosrúdnyi fény

Danas boja neba je torta   Boja neba je danas torta Između žutih piškota Zimski pekmez zalaska sunca Uz nasipe njegovo dno Bezbroj viljušaka bode   Kao u slastičarni Posle zatvaranja u uličnoj rasveti Kad anđeli slastice jedu Te otirač tiho kaplje Život nije do dna gadan   Već ćemo tamo jednom otići Zalud je naš hod Nalik ploče što skače Može to biti i veseli skok Iza naš mnogo Papira od bombona bacamo Iz sve veće visine   I početak je poput oblaka mekan Uz tebe se privijam telo ti gori Zimska slatka pavlaka ako se topi Izvanredna krema je lepljiva Nas radije slepi     A dole pak preko vrata nonstop trgovine koje škripe svetlost veličine šipke sira viri   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Boldog és új és év – Sretna i nova i godina

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Boldog és új és év   Az éjszaka leple alatt kicsit megenyhült az idő mínusz kettő helyett plusz háromban durrognak a tiltott petárdák én is érzek kis robbanni valót a testsötétben persze ráfogom hogy a virsli és a birsalmasajt mi pezsgős pácban rúgkapál - az élet finom szövésű bélbolyhai   Zöld és sárga meteoreső a kertváros felett felszikrázik mint véletlen kisülés a boldogság és láthatatlan lesz a házak fala épp csak néhány fényes pont jelöli a koordinátákat tisztára mint az égbolt csak idelent   Holott minden olyan ahogy megszokott az utcák a lépcső az ajtó és a legapróbb zug az eldugott fényképek és mütyürök végtelen története némán erjed   Kilépek a jeges erkélyre csupaszon de egy csöppet sem fázom bár érzem hogy hőt adok le hőt küldök egy távoli célpont felé el is indul mint egy fényes fejű üstökös mert a világ már csak ilyen csupa fizika és csupa kémia még a szívnek gondolatai is csupa vörösen izzó molekula

Sretna i nova i godina   Pod okriljem noći vreme se malo ublažilo umesto minus dva zabranjene petarde u plus tri praskaju u tami tela i ja osećam nešto što bi eksplodiralo naravno smatram da viršla i aspik od dunje se u uzavreloj salamuri vrpolji – istančana unutrašnja struktura creva života   Zelena i žuta kiša meteora iskri iznad grad-bašta kao slučajno pražnjenje blaženstva i zidovi kuća nevidljivi postanu koordinate po koja svetla tačka označava kao na nebu samo tu dole   Premda sve je isto kao uobičajeno beskrajna istorija ulica stepenica vrata najmanjeg kutka skrivenih fotografija i drangulija nemo vri   Na leden balkon stupim golo ali uopšte mi nije zima mada osećam predajem toplinu toplinu prema dalekom cilju šaljem poput komete sa sjajnom glavom krene jer svet već je takav sušta fizika i sušta hemija čak i misli srca su užarene molekule   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly * * * (Egyetlen fogadalom…) – * * * (Jedan jedini zavet…)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

* * *   Egyetlen fogadalom létezik: megpróbálok minél boldogabb lenni – és abban minden benne van. Haranggá változok, ugró szívem megkondítja a testem, s mint győztes csatát, zúgom, milyen – leírhatatlan, de – jó minden. Irtó jó.

* * *   Jedan jedini zavet postoji: pokušaću da budem što više srećan – i u tome je sve unutra. U zvono se pretvaram, srce moje što skače telom zazvoni i kao posle izvojevane pobede, širim, koliko je  – neopisivo, ali – sve dobro. Užasno dobro.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly * * (Ha orrod leereszted) – * * (Ako nos spustiš)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

* *   Ha orrod leereszted s lóg, mint ingaóra súlya, jusson eszedbe, tényleg fejcsóválva kell-e mérni a „nehéz időket”?, s nem inkább arra gondolni, akit a legjobban szeretsz: így ütni el a sötét másodperceket.

* *   Ako nos spustiš i kao teg na satu sa klatnom visi, seti se, „teška vremena“ da li zaista odmahivanjem glave treba meriti?, a radije ne na onoga misliti koga najviše voliš: tamne trenutke na taj način odvratiti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.