Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –
Különben
minek
Arról, hogy kora reggel egy (na milyen
is?) nő
megy át előtte a zebrán. Cipőfűzője kibomlott,
a nő
észreveszi, szépen megáll megkötni, de nem
tudja
hová rakni lakk diplomatatáskáját. Végül
valami
el nem hordott falmaradékra teszi a kis
óvatos, és ő az
autóból látja, hogy csúszik a táska, le a
havas sárba.
Akkor már dudálnak, rég zöld lett, míg
bámészkodott.
Arról, hogy ez a tél... - nem is folytatja. A
bútorok
hidegek, saját mozdulatai hidegek, pillantása,
gondolatai. A torka és az álla fáj,
egybefolyva, és
kedve lenne eldobni az állát és a torkát.
És erre ez a barom, az időjárás-jelentésből,
miután
újabb szibériai eredetű léghullámokról
vartyogott,
oldalt biccenti a fejét, mint egy költő, és
"további nagyon kellemes
szórakozást" kíván.
Arról, hogy felesége most jelenti be,
elvesztette
a
jegygyűrűjét. Ez teljesen átértékeli az estét, mit
estét: az egész jövendőt! Kicsit keresgélnek,
inkább
csak egymásra nézegetnek. Most mi lesz?
Szimbolikus
jelzéseket vitatnak meg, sorsukat, mely idáig
vezetett,
s
ez után. Viccből azt mondja, húzzon függönykarikát
az ujjára. És gondol mindenfélét, feltételes
módban,
múlt időben, és ekkor jut eszébe a reggeli nő
is.
Arról, hogy tényleg érdekli a halál, és azt
hiszi,
az életet unalomig ismeri. Mereszti a szemét,
látni
akar, és látja is, hogy a sötét kivilágosodik.
És
ott van ő, remekül érzi magát. Tehát mégis él
még,
üt szöget a fejébe. Örökké? Egészen
elszontyolodik.
Sóhajt. Talán csak álom az egész, és mégis van
halál?
Mert különben? Különben minek? Fabatkát se,
ugyebár.
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro
Pannonia, Pécs 2000.
Inače zašto
O tome, da rano jutro ispred njega preko zebre jedna
žena (no, kakva je?) ide. Pertle joj se odvezale, žena
to primeti, komotno zastaje da veže, ali lakiranu
aktovku ne zna gde da odloži. Na koncu mala pažljiva
na nekakav neodnešen ostatak zida stavi a on
iz auta vidi kako tašna klizi, u snegom pomešano blato.
Tad već sviraju, dok se osvrtala odavno je zeleno postalo.
O tome da ta zima… – ni ne nastavlja. Nameštaj je
hladan, hladni su i njegovi pokreti, treptaji,
misli. Boli mu grlo i brada, kao da su spojeni i
najradije bi i bradu i grlo odbacio.
A na to ovaj neotesanac nakon meteorološkog izveštaja
o novim sibirskim vazdušnim valovima je mucao,
glavom klimne kao da je uvaženi pesnik i
„neka vam je prijatan dan” želi.
O tome da mu je supruga sad objavi, izgubila je
burmu. To veče u sasvim drugačijem svetlu prikazuje, ma
ne samo veče: i budućnost! Pomalo traže, pre
jedan drugu gledaju. Šta će sad biti? O simboličnim
znacima, sudbini koja ih je dotle vodila i narednim
događajima diskutiraju. On u šali kaže da na prst karike
zavese vuče. I u prošlom vremenu na pogodbeni način
svašta misli i tad se seti i one jutrošnje žene.
O tome da ga smrt zaista interesira i veruje
da život do dosade poznaje. Bulji, želi da vidi
i stvarno vidi da se tama rasvetli. I on je
tamo i dobro se oseća. Dakle ipak živi,
pomisli. Zauvek? Obuzima ga mrzovolja.
Uzdiše. Možda je sve to samo san, smrt ipak postoji?
Jer inače? Inače zašto? Ni pišiva boba, zar ne.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése